Vajon gondolták volna-e a madártan kutatói a húszas-harmincas években, hogy a Magyar Ornitológusok Szövetségét - amelynek Vas és Sopron megyei tagjai akkor is a legaktívabbak közé tartoztak hazánkban - elsodorja, eltünteti a világtörténelem legborzalmasabb háborúja? Ki feltételezte volna azt a kõszegi, soproni és csornai madarászok közül, hogy megsemmisülnek a hansági és fertõi madárvárták, nem lesznek egyesületi évkönyvek, szétszóródnak a helyi csoportok tagjai, eltûnnek a vándorgyûlések emlékei, s a század második felének határsávba dermedt Nyugat-Magyarországán csak két kõ emlékeztet munkájukra: Fászl István hajdanvolt paptanár, ornitológus emléktáblája Sopronban a Szent György utcában az államosított Bencés Gimnázium falán, és tanítványának, Chernel Istvánnak, a magyar madártan klasszikusának emlékmûve Kõszegen, a Chernel-kertnél.

   Évtizedek múltak el, kultúrák, értékrendek semmisültek meg, s e kõemlékek megérték azt, hogy a század utolsó negyedére egy új szervezet szökkenjen szárba a hajdani elõdök itt hagyott tudományos hagyatékából, gondolat-magvaiból: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. És e szervezet, évezredünk utolsó 1-essel kezdõdõ számú esztendejében negyedszázados már. Annyi idõs, mint Vas megyei csoportja, amely majdnem vele együtt született. Mert amint lehetett és ahol még éltek azok, akik emlékeztek a majd fél évszázaddal korábban dolgozó elõdökre, megalakultak az új madártani egyesület sejtjei, s Vas megye, Kõszeg, Bechtold Istvánnal az élen újra megteremtette a helyi madártan társadalmát.

   Az egyesületi élet újraalakulásával feltûntek a képzett ornitológusok, a tudományos igénnyel dolgozó amatõr kutatók is. Sorra jelentek meg a kisebb faunisztikai közlemények, gyûrûzési és megfigyelési adatok Vas megye területérõl.

   Az ornitológia terén régiónkban eddig két könyv alakú, tudományos elõadás- és cikkgyûjtemény látott napvilágot. Mindkettõ a Madártani és Természetvédelmi Egyesület tudományos üléseinek anyagát tartalmazza. Amíg az 1982-ben, Sopronban rendezett ülés kiadványában csak résztvevõként találkozunk vasi ornitólógussal, addig az 1991. évi, szombathelyi tudományos rendezvény kötetében - "A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület III. Tudományos Ülése" - már két Vas megyében élõ, illetve tanult kutató munkáját olvashatjuk: Mátics Róbertét a gyöngybagoly-köpetek analíziséról és Gyurácz Józsefét a nádiposzáta-vonulás kutatásáról.

   Ez a mostani kötet, amit kezében tart a tisztelt Olvasó, az eddigi legteljesebb Vas megyei madártani mû. Bizony, 25 év ornitológiai termése van ebben. Sok-sok aktív madarász munkája és hat Vas megyei szakember dolgozata a botanikai és herpetológiai munkák mellett.
 

   Az ezredfordulóra tehát újrateremtõdött, s a hetven évvel ezelõttinél még jobban kiteljesedett a madártani kutatás Vas megyében. S vajon mit hoz majd az ezredforduló azon a tájon, ahol az ország harmadik legnagyobb összefüggõ védett területe, az Õrségi Tájvédelmi Körzet, tágabb értelemben az Õrségi Natúrpark, a Csörnöc-Herpenyõ s a Rába-menti természeti területek helyezkednek el, vagy ahol a Kõszegi Tájvédelmi Körzet - Írottkõ Natúrpark óvja a Dunántúl legmagasabb hegységét és montán bükköseit?

   Ha ki is épül sokak álma, az Õrségi Nemzeti Park, ha szelíden nevelõ-oktató turistaösvények hálózzák is be az Írottkõ Natúrparkot, gazdagodik-e a megye madárfaunája, s követik-e ezt a folyamatot a képzett kutatók?

   Uhu, holló, siketfajd, havasi sarlósfecske, havasi csóka, hajnalmadár, törpekuvik, kerecsen- és vándorsólyom, parlagi sas... Eltûntek? Vannak? Jönnek? Fehérkarmú vércsék... Mit is írt róluk Chernel István?: "Vas megyében Tömördnél, legelõkre és mezõkre dülõ vén tölgyes erdöben, mely a csókáknak, seregélyeknek, harkályoknak vadgalamboknak, gébicseknek is tanyája, körülbelül 8-10 párban rendesen fészkel, mégpedig magasan fekvõ faodvakban. A telet sohasem töltik itt, hanem csak április közepe és vége táján érkeznek meg, szeptemberben azután ismét elvonulnak, mégpedig többnyire társaságban. "... Visszajöttök még? Zanati túzok, kergetnek még téged a "túzkos legények"?

   És te, Szalafõ-õserdei siketfajd? Visszajössz még? Bizakodóan igent kell mondanunk. Sok minden aggaszthat bennünket, de vannak szép területeink, értékes és természetvédelmi kézben lévõ élõhelyeink, jó törvényeink, elõírásaink, odafigyelõ, a természetrombolásra érzékeny polgári szervezeteink, természetvédelmi oktatásunk, madárvártánk, s egyre több jó ornitológusunk. S ez reménnyel tölthet el bennünket, mert mindig lesz mit tenni az aktív madárvédelem, a visszatelepítés, a megfigyelés-fölfedezés, s a különbözõ tudományos vizsgálatok terén is. Miként Chernel István írta:

   "Annyian futnak boldogság után, keresik azt - és nem találják meg! Jól érzem ebben a pillanatban is emberi gyarlóságomat, erõim fogyatékosságát, belsõmet mégis édes megnyugvás tölti el. Talán nem egészen hiába gázoltam annyit a mocsarat, jártam az erdõt, mezõt, másztam a hegyeket: talán nem hiába hajókáztam a tavak, folyók és tengerek hátán, itthon és a messze idegenben, daczolva az évszakok és idõjárás megpróbáltatásaival, hideggel és forrósággal, feláldozva kényelmet és a rendes életmódot és nem volt hiába való, az iróasztal mellett töltött hosszú idõszak sem.
   Boldogan pillantok vissza és boldogan nézek elõre is újabb munkásság és kötelességteljesités elé, melyet az alap kiépítése után, a maradt hézagok betöltése vagy elkövetett tévedések kijavitása még reám mér."
   Így tehát a jól végzett munka után is marad még nekünk tennivaló elég. A madártan útján. Áhol az út a cél.

          Sarród, 1999. január 8.
 
 

(Dr Kárpáti László)

a Fertõ-Hanság Nemzeti Park

igazgatója