KÁROLYI ANTAL

 

Emlékezés Wälder Gyula építészre
(1884-1944)

Közreadja Károlyi Mária

 

----------A szerző lánya adja közre Károlyi Antal, Vas megye egykori főépítésze harmincegy esztendővel ezelőtt írott megemlékezését, amely kultúrpolitikai okokból akkor nem jelenhetett meg.
          A szombathelyi születésű Wälder Gyula, a budapesti Műegyetem professzora majd rektora és mint az országban sok jelentős épületet tervező építész névadójává vált a két világháború közötti időszak egyik nagyhatású magyar építészeti irányzatának.
          Károlyi Antal, mint egykori tanítványa emlékezik Wälder Gyulára, emberi alakjára és építészeti munkásságára is. Megállapítja, hogy a Wälder-iskola képviselte hazánkban azt a német konstruktivizmustól távol álló, mérsékelten haladó, a magyar tájba jobban beillő, nemzeti vonásokat is hordozó építészeti irányzatot, amelynek jelentőségét építészettörténetírásunk még nem ismerte fel. Bár Szombathelyen Wälder Gyula keveset épített, a közreműködésével a város számára készült 1922-es modern városrendezési terv évtizedekre meghatározta Szombathely fejlődésének jellemzőit.