GAZDAG ERZSI: |
ÍGY LÁTTAM KODÁLYT A KÉRDEZŐ: HORVÁTH REZSŐ (1982. november 24.) |
VISSZATEKINTŐ BEVEZETÉS
          
          Személyesen valamikor a hetvenes
évek közepén ismertem meg Gazdag Erzsit: egy vetélkedő
zsűrijében ő a versmondókat bírálta, én az ének- és
zeneszámokat értékeltem. Mivel egymás mellett ültünk, a
műsorszámok között is többször cseréltünk véleményt az
elhangzottakról, és hamar kiderült, hogy a legtöbb dologról
hasonlóképpen vélekedünk. A kölcsönös egyetértést a
részéről kezdeményezett megtisztelő barátság pecsételte
meg, amely természetesen elsősorban rám hatott ösztönzően.
Kiválasztottam négy verset a Mesebolt című verseskötetből
(Hajnalka, Biztató bölcsődal, Ringató és Lépegető dal)
azzal a céllal, hogy a remek szövegekre gyermekkarokat
komponálok Kodály és Gazdag Erzsi előtt tisztelegve. A
verseket elolvasva szinte már dallammal együtt szólaltak meg
bennem, nem kellett mást tenni, mint leírni, és az énekkari
szólamokat kissé "rendbe tenni". Később
(valószínűleg 1975-ben) Benke Éva irodalmi műsort
szerkesztett a kis kórusok köré Ajándék címmel, Gazdag
Erzsi mellett Kosztolányi Dezső, Simon Lajos, Mándy Stefánia,
Nemes Nagy Ágnes, Vidor Miklós, továbbá természetesen
Weöres Sándor és Károlyi Amy verseiből. Ez az
összeállítás a Családi Ünnepek Hivatalának pályázatán
első díjat nyert. 1975. december 20-án mutattuk be egy
névadó ünnepségen Benke Éva irodalmi színpada és az
énekszakos hallgatókból alakult kamarakórus
közreműködésével. A kórusdalok dedikált kottáját a
bemutató után szándékoztam átadni a kedves
"társszerzőmnek", de mivel nem jött el a bemutatóra
(Kodállyal is megtette!), az átadás elmaradt, a dedikált
kottát ma is őrzöm.
          Közvetlen munkakapcsolatunk Gráf
Ernő kezdeményezésére jött létre: 1977-ben felkért, hogy
írjak dalbetéteket és kísérőzenét a Lepkeesküvő című
bábjátékhoz, amelyet a szombathelyi Megyei Művelődési és
Ifjúsági Központ (MMIK) bábszakkörével tanultak be, és
adtak elő 1978-ban, az országos fesztiválon. (lásd: Merklin
Tímea: Szép szavak kincstárnoka. Kiadó: Szombathely Megyei
Jogú Város Önkormányzata 1997. 66 o. Az itt közölt
"javasolt dallam" nem tőlem származik.) Az
előadásról videofelvétel készült, amelyet a Magyar
Televízió elkért a bábszakkörtől, náluk aztán el is
veszett, anélkül, hogy bemutatták volna. Sajnos, a kottaanyag
egyetlen példánya is elveszett. A bemutató emlékét viszont
egy Gazdag Erzsi által "nagy szeretettel" dedikált
Mesebolt kötet őrzi.
          A Kodály-centenárium alkalmával, a
főiskola zenei tanszéke által rendezett hangversenyen -
amelyen Gazdag Erzsi is jelen volt - az általam vezetett női
karral megszólaltattuk az Ürgeöntést, a korábbi években a
"Házasodik a vakond"-ot. Ennek köszönhetjük, hogy
nekem sikerült, amit az "Így láttuk Kodályt"
rádiós sorozat, és később könyv alakban is megjelent
emlékezésgyűjtemény szerkesztőinek nem: rávettem, hogy a
főiskola jubileumi rendezvényeinek keretében nyilvános
interjút adjon Kodállyal kapcsolatos emlékeiről, és azt
hangfelvételen rögzíthessem. Az elveszettnek hitt kazetta
nyugdíjba vonulásom után, "hagyatékom" rendezése
közben került elő, amelyet most - rá és Kodályra emlékezve
és emlékeztetve - itt közreadunk. Az interjút végighallgatva
valóban úgy éreztem, mintha most is köztünk lenne.
Szándékosan kerültem a sablonos, általánosság szintjén
mozgó, vagy érzelmi húrokat megpendítő (és valószínűleg
hamisan csengő) kérdéseket. Inkább adatokra kérdeztem,
úgyis tudtam, hogy miután ezekre a lehető legrövidebben
válaszol, úgyis arról beszél, amiről akar. Beszéde az első
néhány mondat után érzelmileg egyre izzóbbá vált, a
Kodállyal és művével való találkozást idézve csaknem
zokogásba fulladt. A végén a kérdések is feleslegessé
váltak, csak mondta, mondta, és mi ámulva hallgattuk. Amikor
már azt hittem, kifogyott a mondandójából, udvarias és
formális lezárásra tettem kísérletet, már amennyire a
meghatottságtól tellett tőlem. De nem! A zárszót magának
tartotta fenn, és ekkor mondotta Kodállyal kapcsolatban a
legfontosabb és egyben a legszemélyesebb indíttatású
gondolatokat. A szöveget a nyomtatott közlés számára csak a
legszükségesebb mértékig stilizáltam át: némely
kifejezések, mondatszerkezetek élőszóban - főképpen az ő
szájából - természetesnek tűnnek, a rigorózus
"nyelvőr" szemében azonban megütközést kelthetnek.
Semmiképpen sem "javítottam" ki azonban azokat a
kifejezéseket, amelyek az adott szövegkörnyezetben rá - és
csakis rá - jellemzőek lehetnek. Beszédének zeneiségét,
magas érzelmi hőfokát sajnos úgysem tudjuk érzékeltetni.
          A Balassi Bálint elfelejtett éneke
évekig az Erkel kórus repertoárján volt. Utoljára - az
1957-es győri betiltásra emlékezve - az utolsó április 4-i
városi ünnepségen adtuk elő. Remélem, hogy ezt az újra
aktuális üzenetet megértették, akik akkor hallották.
Horváth Rezső
          
          - Abban az időben egyáltalán
nem volt arra időm, hogy bármiben is elmélyüljek. Azt hiszem,
hogy sokáig nem is válaszoltam neki (Kodálynak). Ezért
sürgette már akkor, hogy küldjem vissza ezeket a dallamokat,2
és én vissza is küldtem.
          - Egy másik, Pável Ágostonhoz
címzett levél is található a megyei könyvtárban, amelyben
az ő közvetítését kérve is sürgeti a szövegek
elkészültét.3 Tehát ebből a közös munkából nem lett
semmi.4 De a többiből - a versekre írott darabokból - annál
inkább! Viszont az említett levélben az iránt érdeklődik
Kodály, hogy az "Üvegcsengő" versei eljutottak-e az
óvodás gyermekek közé, és ott népszerűek lettek-e? (Erre a
kérdésre Gazdag Erzsi nem válaszolt. - H. R.)
(Felvételről elhangzik Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi: Balassi Bálint elfelejtett éneke című kórusműve.)
          
          - Én tulajdonképpen nem
gyermekekhez írt versekkel kezdtem, hanem hát felnőttekhez
szóló, felnőttes tematikájú költeményekkel. Ezek azonban
annyira sötét, komor, tragikus versek voltak - már a
tizenhárom éves koromban írottak is -, hogy talán a magam
vigasztalására tértem át a gyermekköltészetre. De ez abból
a hiányérzetből is fakadhatott, hogy gyermekkoromban nem volt
könyvem, a költészetet elsősorban nagyanyám szájából, az
ő meséiből, mint népköltészetet ismertem meg. Nagyanyám -
aki embernek is csodálatos volt - sokkal nagyobb költő volt,
mint én, mert hiszen a legtöbb verset, mesét, amelyeket nekem
mondott, ő maga költötte. Mint előadó is kiváló volt:
valóban átélte a meséket, számomra megjelenítette a mesék
alakjait. Ő volt az én költészeti iskolám,
költő-tanítóm. Mellette iskolám volt talán az a nehéz
élet, amely oly szerencsésen megölelt engem. Mert nagy
szerencse az, ha valaki szegénynek születik, és nagy
szerencse, ha már gyermekkorában átél olyan fájdalmakat,
amelyek talán csak felnőttek tulajdonai lehetnek egy más
társadalmi rétegben. Ezek a körülmények aztán arra
indítottak, hogy tulajdonképpen magamnak meséljek. Megmondom
őszintén, hogy ez csak ilyen önző dolog volt, és csak
másodsorban gondoltam a gyermekekre. Talán így tudnám ezt
elmondani.
          - Van-e tudomása arról, hogyan
jutott el ez a vers Kodályhoz?
          - Hiszen Kodály levelében ott
áll, hogy az "Üvegcsengő" című kötetemet Weöres
Sándor küldte el neki! Tudniillik Pável Ágoston adta ki ezt a
kötetet, amely fele-fele arányban közölt felnőtteknek való
és gyermekverseket. Ő mint kiadó elküldte a kötetet Weöres
Sándornak - én ekkor még nem ismertem őt -, aki a Nyugatban
írt róla kritikát. Kodály szövegeket, dalszövegeket
keresett. Weöres Sándor elküldte az Üvegcsengőt Kodály
Zoltánnak, aki - mint később, amikor meghívott magához,7
kiderült - egy nyáron zenésítette meg a Balassa Bálint
elfelejtett énekét, és mint mondta, nagy örömére szolgált.
Úgy ismertem meg Kodályt, hogy a közös mű okán felhívott
magához. Meghívásának könnyen eleget tettem, mert én akkor
Pesten - sok foglalkozásom közül - éppen az újságíró
mesterséget műveltem. A Friss Újság című néplapnál voltam
szociális riporter, belső munkatárs.
1-2. kép. Két fölvétel Gazdag Erzsi és Horváth Rezső 1982. november 24-ei beszélgetéséről |
          - A
Kodály-mű bemutatója 1943. április 18-án volt
Kolozsvárott.8 Erzsike mikor hallotta először ezt a művet?
          - Ott hallottam én, a rádión
keresztül. Sírván hallgattam. Az volt talán a legszebb
előadás. Olyan gyönyörű, annyira érthető szövegejtéssel
énekelte a kórus. Úgy tudom, hogy a kolozsvári
tanítóképzők vegyes kara énekelte, és nagyon szép volt.
Én Jancsó Adriennél voltam éppen, és ő - Nem! Azt hiszem,
Károlyi Amy - hívta fel a figyelmemet, hogy adják a darabot.
Akkor Jancsó Adriennél hallgattam végig a kórusművet,9 és -
hát sírtam, mert olyan gyönyörű volt. Sírtam akkor is,
amikor Kodály megmutatta nekem a kottát. Ő azt hitte, hogy én
tudom olvasni a kottát. Hát én legfeljebb fűzfasípot fújtam
gyerekkoromban. Nem értettem a zenéhez, és azért sírtam,
hogy ezt az én fakó hangomat valaki most itt zenével
szólaltatja meg, s éppen az erre leghivatottabb: Kodály. Engem
ez olyan mélyen meghatott, hogy nem is tudtam szólni hozzá,
amikor a kottát a kezembe adta.
          - Időrendben most a gyermekkarok
következnének, de hadd olvassam fel a "Kis emberek
dalai"-nak előszavából azt a részletet, amelyben Gazdag
Erzsit név szerint említi Kodály: "Az óvodában nem
énekelnek szöveg nélkül ... Ezért fordultam Weöres
Sándorékhoz szövegekért, mint akik már több gyűjteménnyel
megmutatták, hogy tudnak a gyermekek nyelvén, selypítés
nélkül (Bóbita, Tarka forgó). Gazdag Erzsi már régebben
feltűnt effélékkel (Üvegcsengő 1938, Mesebolt 1941, Száll a
sárkány 1959). A fiatalok közül Csukás István hajlamos
ilyenekre."10 - És most, mielőtt tovább beszélgetnénk,
hallgassuk meg Kodály Zoltán és Gazdag Erzsi közös művét:
az Ürgeöntést. Zenéjét 1954-ben írta Kodály.11
(Felvételről elhangzik Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi: Ürgeöntés című kórusműve.)
          
          - Erről nem is tudtam! Ez most
újdonság nekem.
          - A "Kis emberek
dalai"-val kapcsolatban szeretnék még egy-két kérdést
feltenni. A gyűjteményben hat vers van Gazdag Erzsi nevén.
Eddig úgy tudtam, hogy a "Kinek van jókedve?"
kezdetű vers is, amelyet Károlyi Amynak tulajdonít a
tartalomjegyzék.13
          - Az én versem ez!
          - Én is úgy tudtam eddig. De a
"Kis emberek dalai"-ban Károlyi Amy nevén szerepel.
          - Hát van több ilyen hiba is.
Például az általános iskola második osztályos
tankönyvében14 két vers néz szembe egymással: az egyik
Weöres Sándor, a másik Gazdag Erzsi nevével. Csakhogy az ő
versének címét odatették az én nevemhez és fordítva.
Vannak ilyen tévedések.
          - Hát akkor ezek szerint nem hat,
hanem hét Gazdag Erzsi vershez írt zenét Kodály
dalgyűjteménye számára. Még egy probléma az Ürgeöntéssel
kapcsolatban: két szövegváltozatot ismerünk: a "Kis
emberek dalai"-ban ez áll: "Tán egy másik lyukba
bújt be?" A kórusműben pedig e helyett: "Nincs már
itten, csak az ünge." Ez utóbbi csak a kórus-változatban
szerepel?
          - Nem, nálam versben is. Ilyen
rossz szokásom van: ahányszor megnézek egy verset,
mindannyiszor javítani szeretnék rajta. Azért nem is szeretek
magam gépelni már kész verset, mert annak soha nincs vége.
Ötször, hatszor is legépelem, és mindig más lesz belőle.
Több ilyen versem van, amely már nyomtatásban is több
változatban szerepel. A későbbi kiadásokban is szeretek
rajtuk javítani, illetve önkéntelenül adódik, hogy mindig
jobbat akarok annál, mint ami már készen van.
          - Az Üvegcsengő első kiadású
kötete nem került a kezembe. Nem tudom, hogy azóta kiadták-e.
Viszont örvendetes, hogy a Meseboltot, amely 1941-ben jelent meg
először, 1963-ban újra kiadták. Ebben a kötetben szerepel a
"Házasodik a vakond" című vers, amelynek szintén
van gyermekkari feldolgozása Kodály Zoltántól.15 Hallgassuk
meg!
(Felvételről elhangzik Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi: Házasodik a vakond című kórusműve.)
          
          - No, akkor talán elmondom egy
versnek a történetét. Ez a vers az akkori óvodai lapban: a
"Kisdednevelés"-ben jelent meg először. És Kodály
ott talált rá erre a szövegre. Ez a vers a "Két kis
malac, röf-röf-röf.16 És ezt a verset - úgy, ahogy volt -
egy cseremisz népdalra alkalmazta. Anélkül, hogy én a
cseremisz dalnak a ritmusképletét, vagy egyáltalán bármit
tudtam volna róla. És minden változtatás nélkül ráillett
erre a szövegre az a cseremisz népdal, amit ő gyűjtött.
Ilyen történet is van a zene és a vers kapcsolatáról.
Kodály legtöbbször olyan szövegeket - nem legtöbbször, mindig
kész szövegeket zenésített meg. Ezt meg kell vallanom,
egyáltalán nem tudok emberekhez alkalmazkodni semmilyen
területen. Úgy, hogy ha van olyan partner, aki elfogad, akkor
tudunk így együttműködni. Így történt mindig. A kész
szövegeket zenésítette meg más is, Kodály is. Én soha nem
írtam szöveget senkinek.
          - Az utolsó fénykép, amely
Gazdag Erzsit Kodállyal együtt ábrázolja, terített
asztalnál készült.17 Szeretném megkérdezni, hogy milyen
alkalomból találkozott akkor Kodállyal?
          - Ez a fénykép nyilván akkor
készült, amikor ő itt volt a Sportpalotában. Meghívtuk,
illetve elsősorban én hívtam meg, tréfásan írván, hogy
még ifjúságában jöjjön el hozzánk. El is jött, és
tulajdonképpen akkor mutatták be az Ürgeöntés-t.18 Az a kép
nincs meg, ahol a nézőtéren egymás mellett ülünk?
          - Sajnos, nincs. Két képről
tudok, mind a kettő fehér asztalnál.19
          - Pedig azt is... igen, azt a képet
is, ahol a feleségével ül - jobbján a felesége, balján én,
és éppen megfogom a kezét, mert gratulálok, ő rám mosolyog
- a megyei könyvtárnak adtam. Én a zenéhez gratuláltam
éppen. Azt a friss zenét - az Ürgeöntést akkor hallottam
először, és úgy látszik, neki is tetszett az előadás. És
az a kép, amelyen mi valahol egy terített asztalnál vagyunk?
Az pedig az előadás után volt. Azt hiszem, a Sportpalota
presszójában, ahová ő - osztrák zenei szakemberekkel együtt
- vendégségbe volt meghíva. Akkor mondtam Kodálynak
tréfásan: Kodály megzenésített, és így lettem én
hallhatatlan.
3.kép. Kodály Zoltán 1940. július 17-ei levele Gazdag Erzsihez |
4.kép. Kodály Zoltán 1940. december 31-ei levele Gazdag Erzsihez |
És erre rám néz, s azt mondja huncut mosollyal (jól tudtunk mi együtt játszani!): "Pesten ezt egy "l"-lel írnák és mondanák!" Nem volt ő olyan félelmetes! Kodályra emlékezvén olvastam azokat az írásokat, amelyekből úgy tűnik, sokan féltek tőle. Valóban, végtelenül szuggesztív volt. Én igazán úgy néztem rá, mint valami csodára, de amellett szemtelen cinkossággal: mindig valami tréfát mondtam neki, amin ő remekül és jól mulatott, és ugyancsak tréfával viszonozta. Úgyhogy én nem találtam őt olyan komor embernek. De nagyon komoly volt, és komolyan vett mindent. Így például az "Üvegcsengő"-t is elővette, és szóról szóra elemezte nekem, annyira türelmes volt és kedves. Biztosan megvolt benne a nagy mesternek a lehajoló gesztusa ahhoz a kis falusi leánykához, aki szandálban és zokniban beállít hozzá, és azt mondja: "Ugye örül nekem, hogy itt vagyok?" - Micsoda önbizalom! - "Ugye, örül, hogy eljöttem?" Így fogadtam, így üdvözöltem magamat őhelyette, és természetesen erre jót mosolygott.
5.kép. Kodály Zoltán postai levelezőlapja Pável Ágostonhoz (1886-1946), a vasi szemle szerkesztőjéhez |
Ez
akkor volt, amikor kaptam egy lapot, melyben Kodályék
meghívtak ebédre. Akkor én - amint mondtam - Pesten voltam
újságíró. Már nagyon elegánsan öltöztem akkor.
Színésznövendékek is laktak abban a panzióban, ahol én, és
mondták, hogy: "Erzsi! Hát így nem lehet járni! Te már
egy nagy, felnőtt nő vagy, és nem lehet ilyen gyerekesen
járni!" Elvittek egy belvárosi szalonba, ahol egy manöken
sétált előttem. - Szóval ilyen élményeim is voltak
életemben! - És kiválasztottam azt a kosztümöt, amelyre ők
mondták, hogy ez jól néz ki. Mondtam én: "Hát üsse
kő! Ha az embereknek ez kell, hát legyen! Csináltassanak
nekem, az én pénzemen egy ruhát!"
          Na és akkor ebbe felöltöztem. Hát
gyönyörű volt. Drága is persze. Kodály egy kicsit
csodálkozott - mert nem ez volt az első találkozásunk -,
ahogy én ilyen elegánsan ott megjelentem nála. De ezért nem
szólt semmit. Ellenben azt kifogásolta, hogy az "e"
hangokat, a nyílt "e"-ket, és a zártakat hová
tettem én, mit csináltam velük?
6.kép. Gazdag Erzsi megzenésített verse a Vegyes karok első kiadásában |
7.kép. Kodály meghívó levele Gazdag Erzsihez. Valószínűleg 1942. május 7-én íródott |
Mondta: "A magyar nyelvnek háromféle "e" hangja van, de a pesti ember csak egyet használ. Ezzel szegényítjük nyelvünket. Borzasztó!" Ezt komolyan méltatlankodva, majdnem dühvel mondta, ami nagyon tetszett nekem. Tehát meghívtak ebédre, hát elmentem. Egyetlen cselédjük: Maris néni fogadott. Csak beszélgettünk, és már azt gondoltam, hogy nem illik ilyen sokáig itt lenni. De ők csak beszélgetnek, beszélgetnek. Emma néni is, meg ő is. Már tényleg akartam menni, de nem engedtek. Egyszer csak hozták az ebédet. Csodálatosan jó ebéd volt. Maris néni nagyszerűen főzött. Badacsonyi kéknyelű bor volt utána. Nagyon tetszett Kodálynak, hogy én egyből felhajtottam egy pohárral. Roppant tetszett neki. Az ebéd után még dió is volt, feltört dió és mogyoró. Szóval ilyen olajos magvak. Kodály mondta, hogy ebéd után nagyon egészséges ilyet enni egy-két szemet. Képzeljem csak - mondta -, hogy egy ilyen olajos magból mekkora fa nő, mennyi vitamin van benne, mennyi életerő, és hogy ez mennyire egészséges.
8.kép. Meghívó az 1943. április 18-ai kolozsvári hangversenyre |
Ők mindennap esznek ilyen olajos magvakat. Mondta azt is, hogy Magyarországnak szinte minden vízében úszott már, a Körösökben is, és most is mindennap jár úszni. Emma néni is közbeszólt, kölcsönösen kiegészítették egymás mondatait. Én nagyon jól éreztem magam, de már megint menni akartam: "No, hát már megettük az olajos magvakat, a tortát - torta is volt! -, mindent. Mariska néni még lehordta az asztalt. Már délután három óra is elmúlt, hát gondoltam, most már mégsem lehet tovább maradni, mert egy nagy művésznek biztosan dolga van, én meg elveszem az idejét. De csak marasztott. Egyszer csak csöngettek. Bejött egy fiú, egy kifutófiú, és hozott egy csomagot. Kodályék lázasan felbontották a csomagot, és benne ott volt a Balassi Bálint elfelejtett éneke. Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi. És akkor átnyújtotta nekem. Én elkezdtem sírni, és olyan zokogásba kezdtem... Kodály rám nézett és azt kérdezte: "Ennyire érti a zenét?" Azt hitte, hogy tudom olvasni, már hallom az egészet. Én nem vagyok csaló, igazán nem vagyok csaló, de annyira zokogtam, hogy nem tudtam elmondani azt, hogy én soha nem tanulhattam zenét, hiába akartam. Nem tudtam elmondani a zokogástól, hogy mindig szerettem volna zenét tanulni, mert szerintem a zene műveltségünk leggazdagabb, leggyönyörűbb világa, amellyel nyelvtudás nélkül is, országhatárokon át érintkezhetünk az emberekkel. Valamiképpen mindig ez volt a célom, a vágyam: az emberekkel érintkezni. Amikor kicsi gyermek voltam - és nagyon csavargó gyermek voltam -, mindig elmászkáltam Sárvárról a harmadik faluba is. Mentek a vonatok, és mindig olyan fájó szívvel néztem a vonatból kihajló emberek után, elgondoltam sorsukat, és azt is, hogy soha-soha nem ismerhetem meg ezeket az embereket. És éppen a zene lehet az, amivel közölhetem magamat, ami által kezet foghatok az emberekkel, megölelhetem őket, áthajolhatok országhatárokon. Nincsen vám, nem kérdezik: hová mégy? És ezt láttam akkor: Kodály megtette, amire mindig vágytam, hogy áthajolt az országhatárokon, áthajolt a kis faluk határain. Ez volt, ami annyira meghatott. Ez olyan mély titkom volt akkor - most itt már elpletykálom, de akkor ez olyan mély titok volt bennem, hogy nem is tudtam volna így szólani róla, hogy melyek azok az érzelmek, amelyek engem sírásra fakasztottak.
9.kép. Gazdag Erzsi és Kodály Zoltán 1966-ban Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban |
          
          - Igen. Egy kicsit mindnyájan
gyermekek vagyunk. Kodály él, és valamiképpen mégis
szeretnénk összerakni az élő alakot ilyen gyatra kis
mozaikokból, amelyek egy-egy ember szájából elhangzanak.
Hiszen a benyomás, amelyet róla szereztem, annyira kicsi
részletekből adódik össze, és végül átszűröm saját
magamon. Hogy mennyi ebből az igaz? Azt gondolom, valójában
sokkal több, mint amennyit én el tudok mondani. És sokkal
kedvesebb is volt az ő alakja, mint ahogy én azt ilyen
egyszerű szavakkal ábrázolni tudom. Azt a sugárzást, amely
belőle árad, semmiképpen nem tudom érzékeltetni. Szeretjük
a dolgokat valóban megtapintani, érzékelni. Kodályt is
valamiképpen összerakni megint, újból. Pedig őt nem kell
összerakni, hiszen itt van közöttünk, s mihelyt megszólal a
zene, már akkor vele találkozunk. És ez a legtökéletesebb
találkozás.
          Duplán is elfáraszt egy Kodályról
való beszélgetés, és megmondom őszintén, hogy két
Kodály-kutató is jelentkezett nálam. Én nem is válaszoltam
nekik. Nagyon nehezemre esik úgy beszélni róla, mint aki nincs
jelen. Ilyenkor valahogy az az érzésem, hogy - mintha meghalt
volna. Pedig ez nem igaz! Ha úgy beszélünk valakiről, mint
emlékről, akkor már egy kicsit eltemettük. Ez nem igaz!
Kodályt nem lehet eltemetni. És Kodályról nem is lehet így
emlékezni, emberi szavakkal. Kodályra az ő zenéjével lehet
emlékezni, s azzal a nagyszerű pedagógiai munkájával,
amellyel a magyarságot és az egész világot meg akarta
tanítani újra énekelni. Mert e gépesített világban maholnap
még beszélni is elfelejtünk. Odaülünk a gépek elé, és
nézzük, halljuk, hallgatjuk. Kórusok kellenének, emberi szó
kellene, meleg, emberi szó. És a szép dalaink, a szép magyar
népdalaink, ha újra hangzanának fel. Az volna az élő
Kodály, és így kellene emlékezni rá mindig.
          Én azt gondolom, nagyon gyatra ez,
amit el tudok itt mondani az ő nagyszerű dolgairól, az ő
zsenijéről. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.
JEGYZETEK
1. Kodály levelének fakszimiléjét l. a 3. képen. A levél szövege a következő:
Budapest, július 17.
Kedves
Kisasszony!
Weöres Sándor elküldte nekem az Üvegcsengőt azzal, hogy
annak írója talán tudna szöveget írni "Bicinium"
c. gyűjteményem szövegtelen darabjaihoz. Magam is hiszem, ha
volna rá kedve. Ezért küldök itt most néhány darabot annak
a gyűjteménynek készülő 2. füzetéből. Ezek cseremisz
népi dallamok, a szöveg szó szerinti fordítása ott van
mellettük, ha lehet, szeretnék valamit az eredetiből áthozni.
Ha van kedve megpróbálni, tessék. Ha nem, lehetőleg hamar
kérem vissza.
Újabb versei vannak?
Tisztelettel:
Kodály Zoltán
(Közli: KODÁLY Zoltán levelei. Szerk.: Legány Dezső,
Zeneműkiadó, Bp., 1982. 468. sz.)
2. A szóbanforgó levél fakszimiléjét l. a 4. képen. Szövege a következő:
Budapest, XII. 31.
Kedves
Kisasszony!
Talán csak nem felejtette el mit ígért nyár közepén? Ha
sehogysem boldogul velük, kérem vissza a dalokat, mert
már-már sürgős kezd lenni.
Ettől függetlenül érdekel, hogy az Üvegcsengője eljutott-e
iskolás v. óvodás gyerekek közé, vagy tett-e ilyen irányú
lépést? Ott ui. igen rossz verseket tanulnak, s az effélét -
mint láttam -, nem veszik észre.
Sürgős feleletét kérve
üdvözli
Kodály Z.
(Közli: KODÁLY Zoltán levelei. Uo., 482. sz.)
3.
A fakszimilét l. az 5. képen. A levél szövege:
Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Engedelmét kérem, hogy ismeretlenül terhelem, de nem lévén
más alkalmas ismerősöm ott, akiről tudnám, hogy Gazdag
Erzsit ismeri, mégis pártfogóját látom a legalkalmasabbnak.
Szeretném tudni "él-e vagy hal-e" hogy oly rég nem
válaszol. Ha nem bírja vállalni amire kértem, vissza kell
kérnem a küldött kottákat, hogy máshoz forduljak.
Fáradozásáért előre szíves köszönet! Üdvözlettel:
Kodály Z.: Bpest VI. Andrássy út 89. (Feladó: a postai
levelezőlap másik oldalán. H. R.)
A Bicinia Hungarica 2. füzetének szövegtelen dallamaihoz
végül Weöres Sándor és Károlyi Amy írtak szöveget. A
Válogatott Biciniumok (Tankönyvkiadó, 1968.) című
gyűjteményben ugyan benne van két darab Gazdag Erzsi
szövegével (11. sz.: Jertek velem a mezőre, és 18. sz.: Itt a
farsang, áll a bál), ezekhez azonban nem utólag született a
szöveg, mint a többi szöveges biciniumhoz, hanem a "Kis
emberek dalai"-ban közölt, Gazdag Erzsi verseire írott
dallamokat dolgozta fel a szerző két szólamra. "Hat év
tapasztalata tette szükségessé e gyűjtemény kibővítését.
Két irányban: egyrészt kevés volt a könnyű darab,
másrészt a 2. füzet tartalma a mai igényt nem elégíti
ki" - írja Kodály az előszóban. Tehát a két bicinium
nem válogatás a négy füzet valamelyikéből - ezekben nem is
szerepelnek -, hanem utólagos bővítés.
5. Vö.: KODÁLY Zoltán: Vegyes karok. Jubileumi, bővített kiadás. 1972. Editio Musica, Budapest, 136-143. old.
6. Lásd a 6. képet!
7.
Kodály meghívó levelének fakszimiléje a 7. képen látható.
Szövege:
Kedves Kisasszony!
Szeretném ha fölkeresne szombaton 3 ó tájban, vagy ha nem
jöhet, értesítsen mikor ér rá. Esetleg telefonon (220090)
beszélhetünk meg más időt.
Tisztelettel:
(Feladó a levelezőlap másik oldalán, kézi keltezés
nincs, a postabélyegző elmosódott. Valószínű dátum: 1942.
V. 7. - H. R. Közli: KODÁLY Zoltán levelei. Uo., 512. sz.)
8. Lásd a 8. képet!
9. Felmerült a kérdés - sajnos, csak utólag -, hogy bár Gazdag Erzsi - amint azt a meghívó is tanúsítja - hivatalos volt a bemutatóra, és ennek időpontjában Kolozsvárott tartózkodott, miért nem ment el a hangversenyre, miért Jancsó Adrienn lakásán hallgatta a rádióközvetítést? Erre a kérdésre már csak Jancsó Adrienntől remélhettem hiteles választ. Megkeresésemre a művésznő elmondta, hogy a bemutató időpontjában valóban Kolozsvárott lakott, de hogy Gazdag Erzsi pont akkor járt-e nála, és hallgatta-e a hangversenyt, arra nem emlékszik. "De ha Gazdag Erzsi így mondta, akkor így is volt" - állította határozottan Jancsó Adrienn. Hogy miért nem ment el a hangversenyre, arra végképp nem emlékszik, és abból az időből nincsenek feljegyzései. Így ez a kérdés sajnos megválaszolatlan marad.
10. KODÁLY Zoltán: Kis emberek dalai. Editio Musica, Budapest, 1962. Előszó.
11. KODÁLY Zoltán: Gyermek- és női karok. Editio Musica, Budapest. Jubileumi, bővített kiadás, 50-51. old.
12. KODÁLY Zoltán: Kis emberek dalai. Editio Musica, Budapest, 1962. 51. old.
13. Uo.: Betűsoros mutató. Tartalomjegyzék.
14. Itt Gazdag Erzsit megcsalta az emlékezete: a hivatkozott tankönyvben nem található meg a névcsere. H. R.
15. KODÁLY Zoltán: Gyermek- és női karok. Editio Musica, Budapest, 1972. Jubileumi, bővített kiadás, 108-113. old.
16. FORRAI Katalin: Ének az óvodában. Zeneműkiadó, Budapest, 1974. 284. old. 312. sz.
17. Lásd a 9. képet!
18. Az Ürgeöntés sem a hangverseny műsorában, sem a hangversenyről készült tudósításban (Vas Népe, 1966. máj. 17. "Hangverseny a tizedik évfordulón") nem szerepel. H. Érdy Éva tanárnő tájékoztatása szerint a művet Kodály és Gazdag Erzsi várható jelenlétére való tekintettel tűzték műsorra. A nyomtatott műsorból valószínűleg a Pünkösdölő betiltása körüli bonyodalmak miatt maradt ki, de a hangversenyen valóban előadásra került a 4. osztályos zeneisek "Kicsinyek kórusa" által, H. Érdy Éva vezényletével.
19. A szóban forgó fénykép - H. Érdy Éva tanárnő tanúsága szerint - valóban létezett, az ő birtokában is volt ilyen. Ez is elveszett azonban. Egy ahhoz hasonló szituációt ábrázoló fénykép azóta előkerült a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban. Az igazgatónő volt szíves rendelkezésemre bocsátani. L. a 10. képet!
FÜGGELÉK
A GAZDAG ERZSI VERSEIRE ÍROTT KODÁLY-MŰVEK JEGYZÉKE
1. Bidres-bodros bárány
KODÁLY Zoltán: Kis emberek dalai. Editio Musica,
Budapest, 1962. 44. sz. 78. old. FORRAI Katalin: Ének a
bölcsődében. Zeneműkiadó, Budapest, 1986. 44. sz. 50.
old.FORRAI Katalin: Ének az óvodában. Zeneműkiadó, Budapest,
1974. 289. sz. 273. old.
2. Árkot ugrott a szúnyog
Kis emberek dalai. 12. sz. 18. old.Ének a
bölcsődében. 169. sz. 101. old.
3. Ezüst szánkót hajt a dér
Kis emberek dalai. 37. sz. 43. old.Ének a
bölcsődében. 188. sz. 108. old.Ének az óvodában. 314. sz.
285. old.
4. Jaj, de árva ez az erdő
Kis emberek dalai. 38. sz. 44. old.Ének a
bölcsődében. 202. sz. 113. old.
5. Itt a farsang, áll a bál
Kis emberek dalai. 46. sz. 52. old.Ének a
bölcsődében. 241. sz. 125. old.Ének az óvodában. 298. sz.
277. old. Kétszólamú változat: KODÁLY Zoltán:
Válogatott biciniumok. Tankönyvkiadó, Bp., 1968. 18. sz.
6. Kert alatt
Kis emberek dalai. 35. sz. 41. old.
7. Kinek van jókedve
Kis emberek dalai. 36. sz. 42. old. (Tévesen
Károlyi Amy nevén)
8. Jertek velem a mezőre
Kis emberek dalai. 45. sz. 51. old. Kétszólamú
változat: Válogatott biciniumok. 11. sz. Gyermekkari
változat: Ürgeöntés KODÁLY: Gyermek- és női karok.
Editio Musica, Budapest, 1972. Jubileumi, bővített kiadás.
50-51. old.
9. Házasodik a vakond
KODÁLY Zoltán: Gyermek- és női karok. Uo., 108-113.
old.
10. Balassi Bálint elfelejtett éneke
(Az 1942-es őskiadásban: Balassa Bálint
elfelejtett éneke - H. R.)KODÁLY Zoltán: Vegyes karok. Editio
Musica, Budapest, 1972. Jubileumi, bővített kiadás. 136-143.
old. Megjegyzés: Az Egy kis malac, röf-röf-röf
kezdetű dal dallama cseremisz (mari) népdal, az adaptáció
valószínűleg Kodály ötlete. - H.R.