A jeltudomány görög eredetű neve: szemiotika. Előzményei ugyan vannak, mégis az 1977-ben megjelent első hazai szemiotika-monográfia mint "tulajdonképpen csak most kibontakozó fiatal tudomány"-ról beszél róla.¹ Századunk tudománya.
A kutatók alapvetően elfogadják a jeltudománynak azt a hármas felosztását, amelyet Charles MORRIS a két világháború között fogalmazott meg: a szemantika a jelek jelentésével, a szintaktika a jelek összetételével, szerveződésével, a pragmatika pedig a jelhasználattal foglalkozik.
A szemiotika a kultúra, a társadalom kutatásában körülbelül olyan távlatot nyitott, mint amilyent a kémiában az atomok felfedezése. Általa rendszerbe lehet foglalni bizonyos alapvető kérdéseket: ezzel a kultúra szerkezetének a jellemzőire világíthatunk majd rá. Ehhez persze még nagyon az út elején járunk. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Mengyelejev-féle rendszer csak nagyon kis eleme a kémiai kutatásoknak - mondhatni nagyon kicsinyke segédeszköze. Azóta az atomokat is további részecskékre bontotta a tudomány, s az ismeretek elmélyülésével egyre plasztikusabb képet alkothatunk az anyag szerkezetéről és lényegéről. Véleményem szerint a módszeres szemiotikai vizsgálatoknak ilyen szerepe lehet a kultúra vizsgálatában. Az "elemi részecskék" meg- és felismerése nyomán majd tovább kell lépniük a társadalomkutatóknak. Ehhez persze nem csupán elvi megállapításokra, elméleti kutatásokra van szükség a jeltudományt illetően, hanem minél több konkrét vizsgálattal kell a logikai, elméleti vázat megtölteni.
Ma is igaz VOIGT Vilmosnak a 70-es évek végén tett megállapítása, miszerint: "a magyar társadalmi szemiotikának egyik legfontosabb vonása az, hogy különböző művészeti rendszerek összehasonlító kutatását kívánja végezni".² Ez azonban csupán egy szelete annak a gazdag anyagnak, amely szemiotikai elemzésre vár. Éppen ezért különösen üdvözlendő az a kötet, amelyről szólunk. A kötet dr. GRÁFIK Imre szemiotikai tanulmányainak gyűjteménye angol nyelven. (GRÁFIK Imre: Sign in Culture and Tradition. Szombathely, Savaria University Press, 1998. 259 old.) Gráfik Imre eddig publikált szemiotikai tanulmányai három témakört érintenek: a) a tulajdonjelek vizsgálatát, b) a tér vizsgálatát, c) a népi kultúra tárgyi világának vizsgálatát. A szerző maga csoportosította tanulmányait e három témakör szerint az 1992-ben Debrecenben megjelent gyűjteményes kötetében,³ s így alkotta meg a három nagyfejezet címét: I. Szó helyett jel, II. A tér jelentései, III. Tárgyak üzenete. (Zárójelben megjegyezzük, hogy Voigt Vilmos az 1992-es kötet ismertetésében fogalmazta meg azt a kívánságát, hogy "egy külön, a nemzetközi fórumok számára készített, idegen nyelvű kötetből is tájékozódhasson az érdeklődő".⁴ Íme, a kötet kézbevehető, s ez nem kicsi dolog, hiszen a társadalomkutatásaink eredményei javarészt (magyar) nyelvünk börtönébe zárva, rejtve maradnak a világ nagyobbik fele számára.
A fejezetcímekből is kitűnik, hogy Gráfik a népi kultúrán belül a mindennapi élet szemiotikáját vizsgálja. Ennek egyik-másik elemével foglalkozott e tudomány: így például külön irodalma van az építészetszemiotikának.⁵ A mindennapok vizsgálata eleve feltételezi, hogy nem a különösségekre, valamint az eltérésekre esik a hangsúly a kultúra kutatásában. Ezáltal a kultúra teljes szerkezetével vázolható lesz, és nem az egzotikumra, a különösségre, a sajátosságok keresésére és kimutatására esik a hangsúly. A klasszikus szemiotikával némelyek szembeállítják a szimbolikus antropológia szemléletmódját, holott a kettő egymást kiegészítő, sőt feltételező metodikája a jel-szempontú kultúrakutatásnak. Míg a szemiotika valóban elsősorban a jelről szól, addig a szimbolikus antropológia a jelképet megkülönbözteti a jeltől, s azt mondja, hogy a jelkép (azaz a szimbólum) a valóság mélyrétegeit - egyesek szerint legmélyebb rétegeit! - tárja fel.⁶ Azon lehet vitatkozni, hogy melyik irány a követendő, de a vita fölösleges. Mindkettőre szükség van, s a kettőnek elsősorban egymásra van szüksége.
A kötet szerzőjének viszonyulása viszont egyértelmű: a népi kultúrában a tárgyak egyidejűleg jelként is funkcionálnak, s ennek a bonyolult viszonyrendszernek a feltárásához Gráfik Imre a közlés-, illetve az információelméleti megközelítést választotta. Kiindulópontnak tekinti, hogy a jelek a kultúrában nem egymástól elszigeteltek, hanem - sőt, inkább! - szervezett, szabályozott sorozatokban, azaz jelrendszereket alkotva hatnak, antropomorfizálva fogalmazva: élnek.

A TULAJDONJELEKRŐL

          A tulajdonjegyekre a hazai néprajzkutatás már az 50-es években felfigyelt. FÉL,⁷ GUNDA és - különösen - TÁRKÁNY-SZŰCS⁸ kutatásai megteremtették e jelek rendszerbe foglalásának a lehetőségét. Gráfik Imre többek között információelméleti módszerekkel elemezte a tulajdont jelölő jeleket. Kutatása mottójául Morristól kölcsönzött egy mondatot, mely így szól: "A bonyolult és összetett társadalmi viselkedés minden formája a kommunikáció rendszerének meglétén és kiterjedésén alapszik, illetve attól függ."⁹ Gráfik a szintaktikai elemzés mellett a tulajdonjeleket szemantikai és pragmatikai vizsgálatnak vetette alá kutatómunkájában; angol nyelvű kötetében a tulajdonjeleket vizsgáló tanulmányok sorát az utóbbi - a pragmatikai szempontú vizsgálat - vezeti be: a Tulajdonjelek a kommunikációs helyzetben (Property Signs in the Communication Situation) című írásával. Csak ezután lapozhatjuk fel A családon belüli tulajdonjelek (Property Sign Examination through Entropy Analysis), valamint a Betűjegyet tartalmazó tulajdonjeleinkről (On Property Marks Containing Letter ) című dolgozatokat.
Gráfik Imre entrópia-analízissel - az információelméletben használt matematikai elemzéssel - a tulajdonjelek egy-egy családon belüli használatánál arra volt kíváncsi, milyen szabályok szerint változnak a családot jelölő jelek a család tagjainál. Az entrópiáról tömören megállapítható, hogy "az egy jelre eső átlagos információ, illetve(...) a jelek átlagos eredetiségének mértéke".¹⁰ Az entrópia lényege érzékletesebben fejeződik ki, ha azt mondjuk, hogy "a kis entrópiájú kultúrák (...) többek között éppen attól kis entrópiájúak, hogy a jeleket nagyon eltérő gyakorisággal használják. (...) Egyébként ez (...) összefügg a kis entrópia egy másik összetevőjével, nevezetesen azzal, hogy az egyes jelek használata nem független egymástól: a közlemények egyik fele többségükben gyakran használt jelekből áll."¹¹
Ne gondoljuk azt, hogy a tulajdonjelek (égetett jószágjegyek, hímzett, vésett - azaz rovott, rovással készített tulajdonjelek) csupán az írásbeliséget megelőző, illetőleg nélkülöző korszakhoz, tehát társadalmunk régmúltjához tartoznak. Igaz, akkor ezek használata csaknem - vagy éppen teljesen - kizárólagos volt. Azonban még az 1970-es évek végén is éltek, használatban voltak: például a házaknál megrendezett lakodalmak alkalmával Vas megye több településén.

A TÉRHASZNÁLATRÓL

          "Az udvar és a ház mozgásvilágá"-nak megfigyelésére Gráfik Imre első ízben 1970-ben vállalkozott a Vas megyei Magyarszombatfán. (A kötetben angolul: The Motion Pattern of the Courtyard and the House.) Rendkívül elgondolkodtató megállapításokat tett. Többek között azt, hogy a lakóháznak csupán a harmadát használják folyamatosan. Továbbá a mozgások számával, azok arányaival kimutathatta, hogy "a megváltozott életkörülmények, amennyiben azok radikális szakítást jelentenek a paraszti gazdálkodás hagyományos formáival, egyrészt növelik a funkció nélküli mozgások, üresjáratok számát, másrészt egyfajta tétlenséget, ún. mozgáshiátust eredményeznek."¹²
Szentendrei (Szentendrei-szigeti), berekböszörményi (Hajdú-Bihar megye) - az utóbbi vizsgálat e kötetben: Tradition and Signs of Vernacular Architecture - és más településen végzett kutatásai is a tér szemiotikáját kutatják - hol tágabb, hol szűkebb szempontok szerint. A Szentendrei-sziget társadalmáról például a szociálpszichológia mezőelméletét segítségül híva megállapítja, hogy nem alkot kulturális, azaz néprajzi csoportot. Berekböszörmény faluképét vizsgálva pedig az építészeti jelek hatékonyságát, információs értékét elemezte a lakóházak utcaképi megjelenését tartva szem előtt.

A TÁRGYAK VILÁGÁRÓL

          A jelek a népi kultúrában című dolgozat (az angol gyűjteményben: The marked Object-universe: Marks on the Object) a már említett 1992-es gyűjteményes kötetben látott először napvilágot. Ebben az egyik leggazdagabb, s talán a legegyértelműbben elkülönülő jelcsoport általános jellemzőit foglalja össze: a tulajdonjelekét, valamint a tulajdonjelek egy specializált, önállóvá vált csoportját, a mesterjelekét. A mesterjeleket véve górcső alá megállapítja, hogy több mesterjelből címer lett. Ezzel ellentétes fejlődést tükröz Veszprém megye - s talán hazánk - legnevezetesebb manufaktúrája, a Herendi Porcelánmanufaktúra jegyének, a magyar koronás címernek - a Kossuth-címernek - a használata. Kivételes jelenség, hiszen az állami címert egyetlen cég sem használhatja kizárólagos joggal. A herendi manufaktúra kivétel.
Gráfik következő tanulmánya a XIX. század első feléből származó makói, tehát mezővárosi örökösödési inventárumok anyagára épült. (Material Culture in the Mirror of Archival Sources) Tulajdonképpen nem csinált mást, mint az inventáriumokat olvasva a "legközönségesebb" dolgokra figyelt fel: összegezte a tárgyakra - az anyagra, a formára, a méretre, a funkcióra, a színre, a minősítésre és egyéb jegyekre vonatkozó jelzőket. Eközben észrevette - miért is ne!?!, mondhatnánk -, hogy más tárgyaknál viszont semmilyen minősítés sem szerepel. Vagyis: az összeírt tárgyak halmaza "egyfajta bináris oppozícióban rendezett".¹³ Emiatt kiválóan elemezhető szemiotikai módszerrel. Végezetül kijelenti: "Meggyőződésünk: fennáll annak a lehetősége, hogy nagy mennyiségű inventárium, tárgyleltár, eszköz-összeírás - a fentiekben kifejtett szerinti - bináris oppozíción alapuló szemiotikai megkülönböztető jegyeinek formális elemzése alapján értékre vonatkozó ismereteket nyerjünk. Másként fogalmazva, nyelvileg kódolt mennyiségi adatokat minőségre vonatkozóan dekódolhatunk."¹⁴
Az angol nyelvű kötet újdonsága a kiadvány utolsó, az emlékező tárgyakról szóló tanulmánya (Remembering Objects. Memoirs on the Objects: Gifts and Souvenirs). Az ajándékok, emléktárgyak ajándékozása a kommunikációs folyamat részeként elemezhető: az adó - tárgy - vevő hármasában. Az ékes tárgyak a non-verbális kommunikáció részeként maradandó kommunikációs produktumok. Három csoportba sorolhatók az ajándék- és emléktárgyak: 1. hivatkozással ellátott tárgyak, 2. feliratos, hivatkozás nélküli tárgyak, 3. felirat nélküli tárgyak; ezeknek pedig további altípusai vannak. Csak akkor értelmezhetjük azonban őket, ha teljes információval rendelkezünk. Ellenkező esetben csak lehetségesként fogalmazhatunk, s azt is tulajdonképpen az imént idézett 2. és 3. nagy csoport esetében. Különösen a népi díszítőművészet, a népművészet körébe tartozó, tehát csak ornamentikával díszített tárgyak esetében nem lehetséges a tárgyakról utólagosan kideríteni: vajon emlék- vagy ajándéktárgynak készültek-e.¹⁵
Mit lehet még egy rövid bemutatásba foglalni? Beszéljen inkább maga a szerző, Gráfik Imre! "Kultúránk - legyen az akár az egész emberiségé, egyes népeké, népcsoportoké, kisebb-nagyobb közösségeké, egyéneké - a maga hagyományaival és változó voltával együtt, valójában kitörölhetetlen jele létünknek a világban. Ugyanekkor - folytatja - a kultúra a maga konkrétságában, a rész- és rétegkultúrákban, a különböző kiterjedésű kulturális folyamatokban és jelenségekben, jelek és jelrendszerek dinamikus összessége, rendszere."¹⁶ E tömör, szakmai hitvallás mellett összefoglalóul megállapíthatjuk, hogy Gráfik Imre etnoszemiotikai kutatásaiban a népi kultúra rendszerét, annak meglétét és mibenlétét vizsgálja. Különös hangsúlyt fektet arra, hogy a tárgyi kultúrában, illetve a mindennapi életben meglévő jelrendszerekre világítson rá. Azokra, amelyekkel napi kapcsolata volt az adott közösség tagjainak, s emiatt a jelek életének mélyrétegeibe pillanthatunk be általuk.

JEGYZETEK

1 VOIGT Vilmos: Bevezetés a szemiotikába. Bp., 1977. 6.

2 VOIGT 1977. 179.

3 GRÁFIK Imre: Jel és hagyomány. (Etnoszemiotikai tanulmányok.) Debrecen, 1992. (Folklór és etnográfia 59.)

4 VOIGT Vilmos: Gráfik Imre: Jel és hagyomány. Etnoszemiotikai tanulmányok. In: Életünk 1992/7. 777.

5 Az építészet szemiotikai vizsgálatának a lehetőségeiről lásd például: HAJNÓCZI Gábor: Szemiotikai perspektívák az építészetelméletben. In: Kultúra és szemiotika. (Tanulmánygyűjtemény.) Szerk.: Gráfik Imre-Voigt Vilmos. Bp., 1981. 377-380. A térhasználatról - Gráfik rövid elméleti bevezetőjével - Balázs Lajos és Tamkó Gyula tanulmányai: In: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 3. Kolozsvár, 1995. 107-134. (BALÁZS L.: Tér és térhasználat a csíkszentdomonkosi lakodalomban, 114-122., TANKÓ Gy.: A gyimesi udvarok, épületek és lakások berendezése, 123-134.)

6 Erről: HOPPÁL Mihály: A jelképkutatás történetéből. In: Jel-Kép 1989/4. 107.

7 FÉL Edit: Adatok a tulajdonjegyekhez. In: Néprajzi Értesítő 1940. 386-395.

8 TÁRKÁNY-SZŰCS Ernő: Régi vásárhelyi tulajdonjegyek. In: Index Ethnographicus 1958. 210-228., uő.: Körösfői "örökségek" tulajdonjegyei. In: Néprajzi Közlemények 1959. 47-50., uő.: A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon. In: Ethnographia 1965. 359-410., uő.: A jószágellenőrzés égetett jeleinek regionális rendszere Magyarországon. In: Népi kultúra - népi társadalom XIV. Bp., 1987. 103-157.

9 MORRIS, Ch. W.: Sign, Language and Behavior. New York, 1946. 216. - Lásd.: GRÁFIK Imre: Tulajdonjelek a kommunikációs helyzetben. In: Ethnographia 1976. 355.

10 ANDOR Csaba: Jel - kultúra - kommunikáció. (Interdiszciplináris szempontok a kultúrakutatásban.) Bp., 1980. 55.

11 ANDOR Csaba, 1980. 193.

12 GRÁFIK: Jel és hagyomány. Debrecen, 1992. 158.

13 GRÁFIK, 1992. 214.

14 GRÁFIK, 1992. 223.

15 A jól szerkesztett, világos, áttekinthető kötet apró hibája e tanulmányba csúszott be: az 1.3. tárgytípus egyik példája, a cserép-húsvéti tojás, amely Magyarszombatfán készült, 1936-os datálású, s nem 1836-os. (221. oldal). - Érdemes lett volna az NM és NF rövidítéseket is feloldani, hiszen csak a hazai szakma tudja ennek híján azonosítani azokat. NM = Néprajzi Múzeum, Budapest; NF = Néprajzi Osztály Fotótára (Savaria Múzeum).

16 GRÁFIK Imre: Jelünk a világban: kultúránk. Szombathely, 1995. 72. (Dissertationes Savarienses 6.)