DÉNES JÓZSEF

MAGYAROK ÉS NÉMETEK
A "VÁRAK FÖLDJÉN"

--------------------A Kárpát-medence legújabb kori etnikai képe fokozatosan alakult ki. Rengeteg a vitatott kérdés a korábbi állapotok rekonstruálását illetően. Az újkori nemzeti eszme valamennyi etnikum számára megkövetelte, hogy önazonosságát múltján keresztül határozza meg. A medence legjelentősebb lélekszámú és egészen a Monarchia 1918-as összeomlásáig államalkotó nemzete a magyar, a történelem ismert viszontagságai következtében azonban a XVIII-XIX. századra már csak az ország népességének alig felét tette ki.
--------------------Nyilvánvaló, hogy már kezdettől, a magyar törzsszövetség "honfoglalásától" kezdve többnyelvű volt a Kárpát-medence, a kialakuló magyar királyság területe. Árpádék nyilvánvalóan nem lakatlan területet vettek birtokba, noha a magyar etnikum később tapasztalható túlsúlyát valahogy meg kellett magyarázni. Tudniillik a "honfoglalók" - a régészeti emlékekből ítélve - igen kevesen voltak. A demográfia általános szabályai szerint nem is lehet belőlük, mint mennyiségi okból levezetni a késő középkorban és az újkorban már mérhető tömegű magyarságot. Ezért többen is úgy vélik, hogy szinte légüres térbe, majdnem lakatlan területre érkezett a magyar törzsszövetség. Ezt azonban - túl azon, hogy nehéz elképzelni ekkora gyéren lakott, noha igen kedvező adottságú vidéket Európa közepén - már önmagában az cáfolja, hogy az Árpád vezette kis létszámú hódítókból eleve nem jöhetett létre a középkor végére már legalább ötmilliós magyar nép.
--------------------Ha a viszonylagosan legnagyobb etnikum kialakulása is ennyire bizonytalanul ismert, nem csodálkozhatunk azon, hogy a többiek múltja is számos kérdést vet föl, annak ellenére, hogy igazság csak egy van, és ez független kell legyen minden etnikai, nemzeti elfogultságtól, mégis romantikus, szépítő alapokon jött létre minden etnikum önmeghatározása. Ezen a szemléleten a XXI. században jó lenne túllépnünk! A tudományosan komolyan vehető érvelésnek kizárólag tényeken, konkrétumokon kell alapulnia. Ha valakinek igaza van, azt minden kívülálló meg tudja ítélni a mérhető, datálható ismeretek tükrében. A nemzeti szempont senkinél sem akadályozhatja az objektív vizsgálódást. Mindenkinek "sine ira et studio" illik vizsgálni a múltat, aki erre nem képes, az egyszerűen nem vehető komolyan. Nem lehet nem tudomásul venni a kialakult tényeket. Vagyis teljesen mindegy, melyik etnikum mikor jelent meg egy adott területen. Senkinek sincsenek előjogai a dicső múltra, történelmi érdemekre, sok évszázados egy helyben lakásra hivatkozva. Tehát amikor az alábbiakban állást foglalunk a magyar és más etnikumok megjelenésének időrendi kérdéseiben, és az eredmény az objektív adatokból következően a magyarok számára "kedvező", azzal nem óhajtunk más, az egykori Magyarország területén velünk együtt élő etnikumokat megsérteni, múltjukat eltorzítani, azt nem "irredenta" szándékkal tesszük.
--------------------Eddig mindenki igyekezett bebizonyítani, hogy ősei minél régebbi, de a szomszéd etnikumot feltétlenül megelőző lakói voltak mai területének. Ez vonatkozik magára a magyarságra is, amelyik legendás és/vagy fiktív alapon egyenesen az V. századi hunokig vezette vissza "jogait". Mivel a IX. század végi hódításhoz legyőzöttek is kellettek, a romantikus korban senki sem vitatta, hogy a szlávok a Kárpát-medence magyaroknál régebbi, itt talált lakosai lennének.
--------------------Emiatt a legegyszerűbbnek a szlávok kérdése tűnik, tudniillik róluk egészen nyilvánvalónak látszik, hogy a magyar honfoglalás előtti lakói a Kárpát-medence főleg szélső, erdős-hegyes részeinek. Helynevek árulkodnak jelenlétükről olyan területeken is, ahol később beleolvadtak a többségi magyar lakosságba. Kétség sem fér hozzá, hogy a mai horvát és szlovák etnikum gyökerei ezekre a szlávokra mennek vissza. Hogy a szlávok esetében sem világos azonban minden, jól mutatja, hogy például a sokáig őslakosnak vélt Vas és Zala megyei szlovénekről kiderült, hogy XIII-XIV. századi telepítés során az akkori magyar-német határ nyugati oldaláról kerültek mai lakóhelyükre. A kajhorvát és a szlovén (vend) nyelv elkülönülése minden bizonnyal a köztük kialakult magyar-német határnak köszönhető. Emiatt lettek horvátok a Muraköz szláv lakói, míg nyugatabbra lakó társaik szlovének. Hasonló jelenségnek lehetünk tanúi a szlovák és a cseh-morva etnikum nyelvi elkülönülésénél is. Jellemző, hogy a XII. századig magyar fennhatóság alatt volt Uherské Hradite - az anonymusi Boronavár - vidékét Morvaországban még ma is "Slovácko" néven ismerik. A mai ukrán etnikum által lakott magashegységi zónában nyilván volt korai szláv lakosság, azonban a mai népesség zöme telepítések révén költözhetett a magyar királyság területére. Az is egyértelmű, hogy a Dél-Alföldön, a Szerémségben is voltak régi szlávok, erősen kérdéses azonban, hogy etnikailag megérték-e a XIV-XV. századi szerb betelepülést. Illetve, ha valamilyen formában számolhatunk velük a középkori Valkó megye területén, akkor is a későbbi horvátságba olvadhattak be. Mint az a közelmúlt eseményei kapcsán eléggé köztudott, a horvát és a szerb etnikum nyelvileg szinte megkülönböztethetetlen volt mindeddig, az igazi újkori etnikumképző elemmé a vallás vált (így keletkezett például a mai "bosnyák" etnikum, amin muzulmán vallású szerbhorvátok értendők).
--------------------A legnagyobb nézeteltéréseket a román etnikum kárpát-medencei megjelenésének (jelenlétének) kérdésében tapasztaljuk. Maguk a románok nemzeti mitológiájuk alapelemének tekintik 2000 évnél is régebbi "autochton" jelenlétük feltételezését. Ezt arra a valós alapra építve teszik, hogy a román valóban olyan újlatin nyelv, amely vitán felül az egykori római birodalom latin nyelvű lakosságának továbbélését dokumentálja. Márpedig Dacia - a mai Erdély, Temesköz és Olténia területén - római provincia volt. Tehát látszólag minden stimmel. A probléma viszont az, hogy ezt a római lakosságot 271-ben kitelepítették a Balkán-félszigetre. A mai Románia területén, a Dunától északra 1210-ből származik az első írott okleveles adat, ami a szebeni ispán alárendeltségébe tartozó vlachokat említ. A terület helyneveit vizsgáló kutatás már régen megállapította, hogy a később románok lakta területek eredeti helynevei egytől egyig magyarok vagy szlávok. Román toponímia felbukkanásával csak a magas hegyek XIII. századtól kezdve betelepített térségében számolhatunk. De mi a helyzet a nyugat-dunántúli németséggel?

NYUGAT-DUNÁNTÚL KÖZÉPKORI ETNIKAI TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA

--------------------A római kor végétől az Árpád vezette magyar törzsszövetség hódításáig eltelt időszak etnikai folyamatai igen vitatottak. A romanizált késő antik lakosság továbbélését egyesek valószínűsítik, mások ugyanezt vitatják. Van olyan kutató, aki a longobárdok 568-as Itáliába vonulásához köti a megmaradt posztrómai lakosság távozását, egyes adatok viszont arra utalnak, hogy az avar korban is számolhatunk velük. Az avar birodalom kialakulásához köthető az alpesi szlávok, a mai szlovének elődeinek letelepítése. A Kárpát-medencét körülölelő egész térségben az avar kagánok parancsára kerülhetett sor a szlávok megtelepedésére. Mint tudjuk, adót fizettek az avaroknak és katonai segédnépekként működtek a birodalom háborúiban. Csak az avar hatalom meggyengülésekor, a 630-as években kerülhetett sor önállósodásukra. Önállóságuk azonban nem volt hosszú életű, hiszen 680-700 táján újjá- vagy megszerveződött a "második" avar kaganátus, és határait ismét az Enns folyóig tolta előre. A frank Nagy Károly 791-803 közt, váltakozó sikerrel, hosszú háborút folytatott ellenük, melynek végén az avarok meghódoltak.
--------------------Vékony Gábor fejtette meg és értelmezte az ezekkel az évekkel kapcsolatos forrásokat. Rámutatott arra, hogy 805-ben újkeleti nép honfoglalására került sor a Kárpát-medencében. Uralkodójuk, a keleti keresztény nevű Teodor kagán földet kért és kapott népe számára "inter Sabariam et Carnuntum". Ezt régebben, helytelenül, a szlávok elől menekülő avarok valamiféle rezervátumára utaló adatként értékelték (azt hitték, hogy a két hely között laktak a megmaradt avarok). A valóságban azonban egy elvi határvonal kijelöléséről van szó a "harmadik" avar kaganátus és a frank királyság között. A IX. század történetének újabb fordulataként, 810-811-ben ez az új "avar" birodalom Krum bolgár kán fennhatósága alá került, aki Nagy Károllyal 811-ben személyesen folytatott aacheni tárgyalásán rendezte a térség viszonyait.
--------------------A frank és a bolgár érdekterület határán 825-öt követően tapasztalunk változást, amikor Német Lajos veszi át a legkeletibb frank (bajor) területek kormányzását. 828 táján új grófságokat szerveznek a Nyugat-Dunántúlon, 829-ben megszervezik a frank (bajor) egyházi igazgatást is. A Répce folyótól délre a salzburgi érsek, északra pedig a passaui püspök kap jurisdictiot. Ennek megfelelően az előbbi területét Pannonia Inferior, míg az utóbbiét Pannonia Superior néven igazgatják. Ebben az időben nyilvánvalóan sor került bajor eredetű paraszti kolonizációra is. Ennek mértékét azonban adatok hiányában felbecsülni sem tudjuk. Valószínű, hogy számuk az "avar" és szláv lakossághoz képest csekélyebb lehetett. Az a tény, hogy bizonyos földrajzi nevek a németből kerültek a magyarba (például a Lajta, Lapincs folyók), feltételezi, hogy a magyar etnikum megjelenésekor német nyelvűek is élhettek a területen.
--------------------A magyar etnikum származását illetően újabban komolyan felmerült, hogy az esetleg nem az Árpád vezette magyar törzsszövetségből vezethető le, hanem éppen az ún. "avarok"-tól. Vagyis a német-magyar névátvételeknek nem feltétlenül a X-XI. században kellett megvalósulni, hanem történhetett az korábban is.
--------------------Az új politikai kereteket mindenképpen Árpád népének honfoglalása alakította ki. Erre több új, meggyőző érvelés szerint 894-ben került sor. Ekkor foglalták el a magyarok Szvatopluk morva fejedelemmel kötött szövetségük alapján a frankoktól a Dunántúlt, a bolgároktól pedig az Alföldet és Erdélyt. A határ 900 táján az avar korhoz hasonlóan újból az Enns folyónál rögzítődött, majd hamarosan a bajor hercegség is a magyar nagyfejedelmek adófizető szövetségese lett. Ez a helyzet alapvetően 955-ben változott meg Bulcsú vezér augsburgi, Lech-feldi veresége következtében. Ezután sem került azonban sor német expanzióra. Géza magyar nagyfejedelem 972-973-ban kiegyezett I. Ottó német-római császárral. Ennek folyományaként adta át a bajoroknak a Melkig terjedő Duna menti területet. Bécs környékének elfoglalására 991-ben került sor. Ezután a Lajta és a Lapincs vonalán rögzült - közel ezer évre, egészen 1921-ig - a történelmi magyar-német határ.
--------------------A keresztény magyar királyság megszervezéséhez Géza nagyfejedelem és fia, I. István nagyfejedelem, majd 1001-től a király hívására szép számmal érkeztek német lovagok. A "magyar krónika" (az egyszerűség kedvéért nevezzük így az azonos alapokon keletkezett és szinte szó szerint egyező szövegvariánsokat) gondosan nyilvántartotta a "jövevény"-nemzetségeket, vagyis azokat, akik nem a dicső "honfoglaló" ősök leszármazottai, hanem Árpád utódainak hívására "vendégként" jöttek az országba. A lovagok az ország legkülönbözőbb vidékein kaptak birtokokat, megjelenésük semmiképp sem Nyugat-Dunántúl-specifikus.
--------------------Vidékünkön éppen úgy jelen vannak, mint mondjuk Somogy vagy Szatmár megyében. Elég megemlítenünk a Vas megyében birtokos Hermán nemzetséget, ősük a krónika szerint Gizella királyné kíséretében jött Magyarországra. Sopron megyében a Gutkeled nemzetség egyik ősi birtoktömbje helyezkedett el Majád (a későbbi Szentmargitbánya) környékén, a Vulka medencéjében. Egyik ősükről, Dorogról kaphatta eredeti 'Dorogvár' nevét a németül később Drassburgnak hívott régi sáncvár. A Répce-menti X. századi sáncvár, Locsmánd esetében is egy német lovagot gyaníthatunk mint névadót. A mai Lutzmannburg magyar eredetije 'Locsmándvár' lehetett. A Moson megyében legnagyobb birtokkal rendelkező és Győr megyének, illetve várának nevet adó Győr nemzetség őse is egy hasonló nevű német lovag volt. Minden bizonnyal Csanádváréhoz hasonlóan alakult ki a nevük. Csanád Szent István hadvezéreként elfoglalta Ajtony fejedelem Maros menti várát, amelyet azontúl Csanádvárnak hívtak. Ezek a korai német lovagok a magyar királyság legkülönbözőbb részein kaptak birtokokat, etnikailag hamarosan beleolvadtak a magyar nemességbe, a német paraszti tömegek aligha származtathatók belőlük.
--------------------Ezért, a fentiekben felsorolt látszólagos Szent István kori "gyökerek" ellenére, kérdéses a ma is élő nyugat-dunántúli németség megjelenésének kora. Mivel a IX. században a terület a keleti-frank királyság (a későbbi Németország), azon belül pedig a bajor hercegség része volt, nem volna kizárt, hogy kontinuus bajor-német lakosság létével számoljunk. A magyar hódítás korabeli hiteles forrásokból ismert körülményei azonban nem igazán támogatják ezt a feltételezést. Az ellenkezőjét annál inkább. A fő ellenérv itt is ugyanaz, mint Erdély és a románok esetében. Nem lehet igazolni a feltehető korábbi német lakosság kontinuitását a ma élő burgenlandi németek őseivel.

1300 előtt ismert német helynevek Nyugat-Magyarországon

--------------------A terület helynevei között - mai tudásunk szerint - csak a XII. század közepétől jelennek meg kis számban német nevek. Az ennek egyedül ellentmondani látszó tény, Sopron IX. századból is adatolt Ödenburg nevének továbbélése (újjáéledése?) is csak a szabályt erősítő kivétel. Tudniillik a németül elpusztult várat jelentő név használatának csak a római kor után, de még a X. századi magyar várépítés előtt volt csak értelme. A magyar Sopron név teljesen önállóan alakult ki, lehet, hogy a megye Szent István kori ispánjának a neve rögzült a város neveként. A másik korai megyeközpont, Moson német neve is a magyarból torzult (Mosonvárból németül "kiolvasva" Miesenburg, majd ebből Wieselburg). Hasonló a helyzet Vasvárnál is, ahol szintén az eredeti magyar nevet fordították le.
--------------------A legkorábbi német betelepülésekre - mint a királyság más területein is - a királyi udvarhelyekhez kapcsolódóan kerülhetett sor. Erre látszik utalni a legkorábbi egyértelműen német helynév (Höflein - "Heulichin"), ami a középfelnémet kis udvar jelentésű "hovelin" szóból származik. Ugyancsak korai királyi udvarhelyhez tartozhatott az a IV. Henrik német király 1074. évi oklevelében felsorolt négy prédium (Ascherchesbrugge, Chuningesbrunnen, Nowendorf, Hasilowe) is, melyek nevénél nem tudhatjuk bizonyosan, hogy eredeti német nevekről lehet-e szó esetükben, avagy magyar helységnevek német tükörfordításáról (utóbbi esetben a feltehető magyar alakok: Érsekhida, Királykút, Újfalu és Nyulas).

Az 1300 előtt ismert német helynevek okleveles előfordulásai:
859 Odinburch (Ödenburg) (UB I. 4.)
1074 Ascherchesbrugge, Chuningesbrunnen, Nowendorf, Hasilowe,
Miesenburch (UB I. 17.)
1153 körül Heulichin (Höflein) (UB I. 20.)
1158 Landeshere (Landsee) (UB I. 23.)
1249 Landigh (Langeck), Peristhan (Bernstein) (UB I. 224.)
1263 Sah (Schachen) (UB I. 434.)
1267/69 Pungarth (Baumgarten) (UB I. 363.)
1270 Purpach (Purbach) (UB I. 377.)
1276/77 Chlingenpath (Klingenbach) (UB I. UB II. 92.)
1279 Keryl (Karl) (UB II. 127.), Reuch (Rőt) (UB I. 140.)
1297 Heyl (Höll) (UB II. 232.)
Valószínűleg párhuzamos névadás eredménye:
1223 Steinberch (Steinberg) (UB I. 93.) és Kewholm (Kőhalom)
(Csánki III. 616.)
1262 Praytunprun (Breitenbrunn) (UB I. 281.) és Zyluskuth (Széleskút)
(Csánki III. 630.)

--------------------(A hivatkozott források - az Urkundenbuch des Burgenlandes, illetve Csánki alapműve - címleírását lásd az irodalomjegyzékben!)
--------------------Vagyis a XII. századig döntően magyar és kis részben szláv helynevek keletkeztek. A korai német helynevek szóródása sem érdektelen. Azok a magyar-német határ közelében találhatók. Elhelyezkedésükből sejthető, hogy nyugati bevándorlók telepeiként keletkeztek. Velük ellentétben a gyér számú régi szláv helynév egyenletesen oszlik el a nagy tömegű magyar helységnév között, ami vagy arra utal, hogy a magyaroknál korábbi lakosság maradványai, vagy arra, hogy a későbbi magyar etnikummal párhuzamosan telepítették le őket. Utóbbi lehetőség mellett a magyar államszervezetben betöltött szolgáltatónépi funkciót tükröző nevű szláv falvakat lehet felhozni (pl. Csatár - pajzskészítő, Mecsér - kardcsiszár).
--------------------A késő középkorra mindazonáltal a maihoz hasonló etnikai kép kialakulásával számolhatunk. A németek lakta települések nevei is szinte kizárólagosan magyarok, azonban a német nevek ezek fordításai vagy hangtani utánzatai, vagy párhuzamos névadás eredményei. Az első nagyszámú német helységnevet tartalmazó felsorolások I. Albert osztrák herceg 1289-es magyarországi hadjáratával kapcsolatban maradtak fenn. A "Continuatio Vindobonensis" 36 nevet tartalmazó felsorolását (Gombos 787-788.) tanulságos végignézni:

--------------------Itt már a XIII. század végére kialakult, a maihoz hasonló helyzetet találjuk. A magyarral párhuzamos, vagy abból származó német neveket látjuk a felsorolásban. A legtanulságosabb talán a magyarul mindmáig Szentmihály, Nagyszentmihály néven ismert mai Grosspetersdorf neve. Utóbbi Pertholstorf alakja a mai Petersdorf változata. Míg a magyar név a templom titulusára utal, addig a német változat egy Péter nevű birtokosra, vagy telepítő biztosra (soltészra). A másik jellemző változás, hogy a puszta személynévből képzett régi magyar helyneveket "-dorf" utótaggal toldották meg, a német toponímia gyakorlatának megfelelően (Velege - Welgersdorf, Kabold - Kobersdorf, Rumpód - Rumpersdorf stb.). Más esetben a magyar név lefordítását tapasztaljuk (Lövő - Schützen, Vasvár - Eisenburg, Óvár - Burg). A harmadik változatban eredeti magyar nevek hangalakját utánzó német változatokat látunk (pl. Csejke - Schauka).
--------------------Végezetül még egy szempont a nyugat-magyarországi németek letelepedésének időrendjéhez. "Hienc" elnevezésük aligha független a terület XII-XIV. századi történetében kulcsszerepet játszó Kőszegi család 'Aenz' nevű tagjának nevétől. A család története jól ismert, a névadó főúr III. Béla (1172-1196) kortársa volt. Tehát a német letelepedés szerény XI-XII. századi, elsősorban udvari birtokokhoz kötődő kezdetek után az Árpád-kor második felében, a XII. század közepétől kezdődően teljesedett ki. A késő középkorra - lényegében a XIII. század végére - pedig már többé-kevésbé kialakult a XX. században ismert etnikai (tér)kép.

IRODALOM

CSÁNKI Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-V. Bp., 1890-1941. (reprint: Bp., 1985.)
Diplomata Hungariae Antiquissima I. Ed.: Georgius Györffy. Bp., 1992.
GOMBOS, Albinus Franciscus: Catalogus fontium historiae Hungaricae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI. I-III. Bp., 1937-1938.
GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I3-III. Bp., 1987., IV. Bp., 1998
HERÉNYI István: Magyarország nyugati végvidéke 800-1242. Bp., 1996.
KAUS, Karl: Darufalva (Drassburg), Locsmánd (Lutzmannsburg), Pinkaóvár (Burg). In: Soproni Szemle 45. (1987) 330-339.
KISS Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II. Bp., 19884.
MEYER, Wolfgang: Der Burgenbau zur Zeit der Herren von (Güssing)-Güns im heutigen Burgenland. In: Die Güssinger. WAB Heft 79. (1989) 209-409.
MOLLAY Károly: Német-magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig. Bp., 1982.
MOÓR Elemér: Westungarn im Mittelalter im Spiegel der Ortsnamen. Szeged, 1936.
POLÁNY István: A földrajzi nevek bizonysága Nyugatmagyarország ősi magyar mivolta mellett. In: Vasi Szemle III. (1936) 163-179, 256-276.
POLÁNY István: Nyugatmagyarország néprajzi története. In: Vasi Szemle IV. (1937) 330-343, V. (1938) 38-50, XI. (1944) 11-30.
SCHWARTZ Elemér: Nyugatmagyarországi német helységnevek. Bp., 1932.
SCHWARTZ Elemér: A Burgenland magyar neve. In: Vasi Szemle I. (1934) 226-231.
TÓTH Endre: Településtörténet-írás vagy történelemhamisítás. (A Fritz Zimmermann-féle településtörténetről.) In: Vasi Szemle XXX. (1976) 279-290.
VÉKONY Gábor: Onogurok és onogundurok a Kárpát-medencében. In: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 1981. 71-82.
VÉKONY Gábor: Protobolgárok a Kárpát-medencében. In: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (1992) 437-458.
Urkundenbuch des Burgenlandes I-IV. Bearb.: Wagner, Hans-Lindeck-Pozza, Irmtraut. Wien-Köln-Graz 1955-1985. A hivatkozott számok nem oldal-, hanem sorszámok. A dőlt betű arra utal, hogy az oklevél csak a települést említi általában és nem a várat.
ZIMMERMANN, Fritz: Historisch-etnographische Analyse der deutschen Besiedlungsgebiete Westungarns. Wien-Stuttgart 1974. (n.v.)