----------------------------------------Tisztelet Gonda Györgynek. Emlékkönyv. Szerkesztette Gál József. Savaria University Press, Szombathely, é. n. 284 old. (Documenta Savariensia 4.)

----------------------------------------A sokszerzős emlékkönyvek összeállítása és gondos megszerkesztése roppant időigényes munka. Párját ritkítja azonban az a gyorsaság, amellyel ezt a kiadványt megalkotói létrehozták; Gonda György temetésének 2002. januári első évfordulóján már a könyvbemutatót is meg lehetett tartani. S ha - mint az utószóból megtudjuk - a kiadást a Szombathelyi Tudományos Társaság, "kitüntetetten Pusztay János" szorgalmazta is, a szerkesztő teljesítményét akkor is dicséri a mintegy negyven, túlnyomórészt tollforgatáshoz nemigen szokott szerző visszaemlékezésének sebes begyűjtése és nemkülönben tempós megszerkesztése. (Igaz, a sietségről árulkodnak a kigyomlálatlan nyelvhelyességi hibák és a bennfelejtett téves adatok. Vegyük csupán Devecseriné Huszár Klára máskülönben forrásértékű írásának tárgyi tévedéseit: Szombathelyen ma nincsen papi szeminárium , Mozart nem élt 1738-ban, így a tőle vett levélrészlet sem származhat ebből az évből Gonda György 1984-ben nem a hatvanadik születésnapjához közeledett, következésképp nem kérhette erre való tekintettel a nyugdíjazását .) A fürgeség tényét még inkább megerősíti, hogy az írások közel fele már 2001 áprilisában napvilágot látott a szintén Gál József szerkesztette, lehetetlen című Baráti KÖR KÉP Tár Gonda-emlékszámában.
-----Gonda Györgyöt sokan szerették, még többen tisztelték, és még ennél is többen voltak, vannak a lekötelezettjei, főként Vas megyében, kivált a kulturális élet reprezentatív helyein. Nem is lehet ez másképp, hiszen több mint két évtizeden át volt a Vas Megyei Tanács elnöke, a szocializmus építésének épp ama korszakában (1957-1978 között), amidőn az elit értelmiség megnyerésére - Aczél György irányításával - különösen nagy gondot fordított az önnön legitimációját a legjobb koponyáktól váró, kisebbrendűségi érzésekkel megvert pártoligarchia. (Nem recenzióba való a kifejtése, ezért csak jelzem: az értelmiségi kirakatpolitika mögött tragikusan elmélyült a kisértelmiségiek tömegeinek testi-lelki nyomora, megalázottsága.)
-----Kétségtelen: a legembertelenebb rendszereknek is akadtak emberséges protagonistái, akikre érvényes Lukács György másoknak szánt, sátáni dialektikájú kifejezése, a "szubjektíve becsületes". Gonda György a felvilágosult abszolutizmus becsületes képviselője volt, annak jellemző ellentmondásaival magatartásában. Maga is tisztában volt ezekkel. Egy 1997 körül sugárzott televíziós portréfilmjében, beszámolván az általa megvalósulni segített köztéri műalkotásokról, őszintén elmondta, hogy bizony abból lett szobor, ami neki tetszett, és ami nem tetszett, abból nem lett. Ilyen volt a rendszer, amelyet dr. Gonda György a legorwellibb esztendőkben is teljes mértékben vállalt, ám mint a kultúra és vasi szülőföldje iránt őszintén elkötelezett ember, a rendszer sajátosságait céljai megvalósítására okosan fölhasználva, létrehozta azokat az alkotásokat, amelyeket ma elsősorban neki tulajdonítanak: a Szombathelyi Szimfonikus Zenekartól a Képtárig, az Életünk folyóirattól a Művelődési és Sportházig, a Derkovits lakóteleptől a Csónakázó-tóig, a Savaria Karneváltól a büki fürdőfejlesztésekig stb. Nem tudhatjuk, hogy ha e búvalbélelt évtizedekben nem ő, hanem a régi középosztály vezetésre szocializálódott tagjai vagy éppen mai-mód demokratikusan választott vezetők álltak volna a megye élén, mit valósítottak volna meg mindebből és mindezen kívül, s vajon hagytak volna-e maguk után annyi monstruózus sivárságot, mint amennyit - hogy csak néhány példát említsek - a lakótelepi gyufaskatulya-tornyok, a Művelődési és Sportház, a rendelőintézet, vagy akár a Képtár betonsilója képében ma elviselni kénytelen a Szombathelyt pásztázó tekintet.
-----Az emlékkönyv szerzőit ez nem is foglalkoztatja. Ők fölidézik Gonda sokrétű tevékenységének, cizellált személyiségének különböző területeit, illetve oldalait, az apparátusbéli főnökségtől a környezetvédelmi államtitkárságból való nyugdíjazásáig, amely egyesek szerint a Bős-Nagymarost illető különvéleménye miatt következett be. (Sajnos, homályban marad a legutolsó időkig inspiráló jelenléte a Vasi Szemle szerkesztőbizottságában.) A személyiség és a pálya ellentmondásaival természetesen nem foglalkoznak; sem szándékuk, sem dolguk nem volt ez. A tisztelgés, a hála, a szeretet, egyes írásokban pedig a rajongás hangjai szólalnak meg, miközben sok-sok apró adalék sorakozik föl egy majdani Gonda-portréhoz. S bár e kötet kibocsátása alkalmasint inkább alapkőletétel kívánt lenni egy - szinte minden tekintetben időszerűtlen és indokolhatatlan - Gonda-kultusz fölépítéséhez, igazi érdeme az ehhez a megírandó portréhoz, korszak- és személyiségmonográfiához való hozzájárulásban keresendő.

Gyurácz Ferenc