-----------------------------------Nagy Zoltán: Dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a XIX. században. Szerk. és bev. Ilon Gábor. Kiadja a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2001. 267 old. (Fontes Castriferreiensis No 1.)

----------------------------------------Nyissuk csak ki Nagy Zoltán agyagpipákkal foglalkozó új könyvét. Már a belső címlapon látható, hogy Magyarhonban még Szent Miklósnak is pipa fityeg a szájában a XIX. században. Ilyen kuriózumokat is találunk a rendkívüli forma- és mintagazdagságú - 500 különböző típusú - dunántúli cseréppipa huszárt, trombitát, táncoló nőalakot, költőportrét vagy éppen csikóbőrös kulacsot formázó példányai között.
-----A magyar pipa a török pipa mintája nyomán alakult ki a XVII. században. Két meghatározó cseréppipa-készítő központ jött létre a XVIII-XIX. század folyamán, az alföldi Debrecen és a felvidéki Selmecbánya. Nagy Zoltán kutatásai, írásai derítettek fényt arra az eddig csupán szórványadatokban felbukkanó tényre, hogy milyen jelentős pipakészítő tevékenység folyt a Dunántúlon a XIX. században. A szerző a körmendi Rába Helytörténeti Múzeum igazgatója, néprajzkutató, vérbeli muzeológus. Eredményei megszállott szakmaszeretetének, mérhetetlen türelmének, elmélyült kutatóhajlamának köszönhetőek, no meg a kiváló, lelkes munkatársi gárdának, akik segítették munkáját. Hatalmas anyagot dolgozott fel, mintegy 5000 db, ásatásból, múzeumi raktárból, gyűjtők szekrényéből előkerült pipát és pipatöredéket szemrevételezett alaposan. A stíluskritikai, formatipológiai vizsgálatok mellett szigorú alapossággal vette számba a fellelhető forrásokat, levéltári adatokat, egészen a legfrissebb szakirodalomig. A pipakészítés technológiájának, a mintakincsnek, a bepecsételéseknek az elemzése segített a manufaktúrák termékszerkezetének, egymás közötti kapcsolatának feltérképezéséhez.
-----A pipakészítő kézműipar nem illeszkedett céhes rendszerbe; kisebb műhelyek, magánvállalkozások voltak. Vezetőik német ajkú zsidó pipakészítők, akik valószínűleg kereskedtek is áruikkal. Körmenden pl. több műhely is működött párhuzamosan 1810 és 1847 között. A helyi mesterek a körmendi Shwartz, Fürst, Hirsch, a pápai Boskowitz, a bonyhádi Sauerwein, bizony, a termékválaszték bővítésére és hogy áruját kelendőbbé tegye, más mesterek, városok pecséteit is előszeretettel ütötte a saját készítésű pipák agyagába. Mindez komoly óvatosságra inti a késői kutatót!
-----Igazi kincsesbánya a mellékletekben közzé tett információözön, ami miatt a témával foglalkozó szakember számára nélkülözhetetlen kézikönyv lesz a kötet. Az adattári részben a XIX. századi agyagpipa-műhelyek forrásadatai olvashatók a települések szerint alfabetikus rendbe szedve. A függelékben 4 táblázat statisztikái mutatják a mesternevek és a bepecsételések előfordulásának gyakoriságát. Gazdag a kötet illusztrációs anyaga, 142 tábla tematikus rendbe csoportosítva, színes képtáblákkal, rajzokkal, fotókkal, ásatási dokumentációval. Megismerhetjük a mesterjegyek különböző variációit, jól körvonalazódnak az egyes műhelyek stílusjegyei.
-----A könyv a magyar kézművesipari, pipatörténeti kutatások olyan nóvuma, ami nemcsak itthoni, de nemzetközi érdeklődésre is méltán tart számot. Ezért is hasznos, hogy egy angol nyelvű összefoglaló zárja a szöveges részt. Német, amerikai, holland, angol kollégáim, gyűjtők, muzeológusok és dohányzástörténeti gyűjtemények vezetői (British Museum, Leideni Pijpencabinet), akiknek ezzel a kötettel kedveskedtem karácsonyi ajándékképpen, mind nagy örömmel fogadták, és igen elismerő hangon írtak róla.
-----A kötet a Vas Megyei Múzeumi Igazgatóság kiadásában megjelenő új sorozat első darabja, Fontes Castriferriensis No. 1. Örömmel üdvözlöm az újabb publikációs fórumot, amely lehetővé teszi, hogy a megye múzeumaiban folyó komoly tudományos munka szélesebb körben ismertté válhasson.

Ridovics Anna