A Szombathely mentálhigiénés képét vizsgáló adatok önmagukban nem szemlélhetők. Nem ismerek más térségből hasonló körülmények között elvégzett mentálhigiénés helyzetfelmérést. A szerzők sem utalnak dolgozatukban arra, hogy megállapításaik hogyan viszonyíthatók más térségek helyzetéhez.
-----Boldog-e, vagy boldogtalan a szombathelyi polgár? Meggyőződésem: nem boldogabb vagy boldogtalanabb, mint az átlagos magyar városlakó a XXI. század elején. A boldogság amúgy is nehezen értelmezhető. Mihez képest boldog valaki? Szerintem az a boldog, aki békében él lelkével. Az öngyilkosság talán a legmegbízhatóbb indikátora a boldogtalanságnak. Mint ismeretes, az öngyilkosság gyakorisága Magyarországon keletről nyugatra haladva csökkenő arányú, így városunk lakossága sommásan ítélve biztosan nem boldogtalanabb, mint más térségek polgárai.
-----A térségben élők lelke más rugóra jár? A nyugat-dunántúli (vasi, szombathelyi) ember lelki szerkezete lehet egy kicsit más. Ez a térségből is adódhat. Szombathely az ország legrégebbi folyamatosan lakott települése. Térségünk mindig az ország fejlettebb részéhez tartozott. Villamos járt itt akkor, amikor más városokban még villany sem volt. Az itt élők természetes módon monarchiai hagyományokat (is) képviseltek. Szombathelyről még Trianon után is, a II. világháborúig egyszerűbb volt Grazba járni színházba, mint Budapestre. Pár éve e folyóirat tematikus számában vitattuk a "Nyugat királynője" hajdani és mai szerepét. A most fölvetődő kérdések egy részét már akkor megválaszoltuk.
-----A háború után, főleg a vasfüggöny idején az egész nyugati határtérség érdekes, titokzatos övezetnek számított, ahová nehéz volt bejutni, ahová csak különleges engedéllyel lehetett utazni, és ahol az iparfejlesztésnek nem volt értelme, hisz a feltételezett III. világháború a két világrendszer mezsgyéjén élőket (Nyugat-Dunántúl-Burgenland) biztosan elsöpri. Ez a frusztrált életérzés az itt lakók lelkét biztosan áthangolta. Saját helyzetüket természetes módon nem a kelet-magyarországi térségekhez, hanem a szomszédsághoz, a határ másik oldalán élők helyzetéhez igazították, így nem csoda, ha kishitűség, egodiastole a meghatározó életérzés.
-----A rendszerváltás körüli várakozás, a szép szerep iránt való reménykedés, hogy ti. Nyugat-Magyarország transzmisszió lehet a Kelet és a Nyugat között, álom maradt csupán. Ez az átmeneti zóna szerep sajnos a gyakorlatban nem működik, és ezt is nehéz megélni.
-----Mit tegyünk? Ne nyalogassuk sebeinket, mert ezek a "sebek" csak karcolások, egyáltalán nem veszélyeztetik a pácienst. Nézzük meg, vajon más térségek polgárai hogyan élik meg saját helyzetüket? Örüljünk a térség fejlődésének. Örüljünk, hogy a tőlünk keletre élők figyelnek bennünket, és a tőlünk nyugatra élők már nem húzzák el szájukat, ha rólunk van szó, sőt vállalnak bennünket. Sok az egyéni kudarc és sikertelenség, de miért ne lehetnénk optimisták? Most, a választások körüli időben is, pártállástól függetlenül megállapítható: fejlődtünk, és ez különösen a nyugat-magyarországi régióra igaz. Az ebből a fejlődésből eredő jólétből - reményeink szerint - mind több szombathelyi polgár részesülni fog.