Egy vasi kis faluban, Csörötneken születtem, de 1972 óta élek Szombathelyen, így közvetlen tapasztalataim is már 30 évre nyúlnak vissza a szombathelyi "polgárokról", miközben magam is lassan szombathelyi polgárrá váltam, válok.
-----Mit is gondolok én a polgárról?
-----A polgár lakóhelyén tulajdonos, nem albérlő. Mindent a "jó gazda", a tulajdonos gondosságával tesz, mert szereti otthonát, lakóhelyét. Hosszú távra tervez. Bizonyos felelősséget érez nemcsak a maga családjáért, annak boldogulásáért, hanem az őt körülvevő társadalomért, ehhez viszont szüksége van minimális anyagi biztonságra (Szombathely lakóinak 80%-a a létminimum körül él!), és a felelősségteljes gondolkodáshoz az iskolázottság bizonyos szintjére, a műveltség lehetőségeinek megszerzésére. Olyan ember, akinek helyes önértékelése, kellő önbecsülése van, mert alapjogait (lakás, munkahely, művelődés) senki nem kérdőjelezheti meg, nem csorbíthatja, és aki ezért kötelességeit minden irányban önként teljesíti. A polgár attól válik igazán polgárrá, hogy anyagi és politikai értelemben is biztonságban érzi magát, emelt fővel járhat.
-----Ehhez képest milyen szerintem (illetve a tanulmány szerint) a szombathelyi polgár?
-----A szombathelyi polgár igényes, becsvágyó (rátarti), büszke szombathelyi mivoltára, de rendkívül tartózkodó, befelé forduló, magányos, középszerűségre törekvő, nehezen befogadó. Igazolják ezt a tanulmány azon megállapításai, hogy a megkérdezettek 38,4%-a valamilyen formában egyedülállóként él; hogy a felnőtt lakosság 76,1%-ának nincs közösségi hovatartozása, közösségélménye, közösségtudata; hogy a "maguk módján" vallásosak aránya 58,2%; hogy rendkívül jellemző a bajba jutottaknál az "egyedül oldom meg" problémamegoldó magatartás. Az elszigetelődést és a bizalom hiányát mutatja, hogy a mintegy ezer megkérdezettből csak 73(!) hívná a szomszédot segítségül, ha bajban van (ez azt hiszem, az egész magyarságra jellemző, nemcsak Szombathelyre), pedig a szomszéd mindig méterekre, a barát vagy családtag esetleg többszáz kilométerre található.
-----Ennek az alapvetően tartózkodó, befelé forduló - "ki köszönjön előre?" - magatartásnak, zártságnak a gyökerei valószínűleg évszázadokra nyúlnak vissza, de legalább 100 évre bizonyosan.
-----Gondolom ezt abból a tényből is, hogy ha jól tudom, Trianon után, amikor a pozsonyi egyetemet Szombathelyre akarták telepíteni, a város akkori vezetői azt mondták, "ne zavarjátok köreink", nemet mondtak, állítólag azért, mert attól tartottak, hogy a sok fiatal duhaj medikus zajongása megzavarja majd a város békés éjszakai nyugalmát.*
-----A következőkben megpróbálom a tanulmány egyes fejezeteit követve kifejteni észrevételeimet, gondolataimat:
-----Az iskolázottság vonatkozásában megállapítható, hogy Szombathelyen magas a középfokú végzettségűek aránya. A megkérdezettek több mint 40%-a szellemi foglalkozású, de csak 19%-a diplomás, ebből következik, hogy a szellemi állomány 50%-a középfokú végzettséggel látja el munkáját.
-----A felmérésből az is kiderül, hogy egy generációnyi idő alatt a képzettségi szint egy minőségi, illetve végzettségi fokkal magasabb szintre helyeződött. Ez azt is jelenti, hogy nagyon sok az ún. elsőgenerációs értelmiségi, aki "nem ingyen kapta a műveltségét" (Kassák), hanem többnyire "maga csinálta ember" (self-made man) (anyagi javak tekintetében is a nulláról indult), és aki ezért életérzésében, mentalitásában igen nagy mértékben különbözik a többgenerációs értelmiségi családokból származó társaitól. Sokkal sérülékenyebb, többnyire kevesebb az önbizalma, más az életvitele, de ennek elemzése külön tanulmány tárgya lehetne.
-----A lakosság képzettségi szintjének növekedése mindenképpen örvendetes, mert a magasabb iskolázottságú embereknek az élet minden területén (krízishelyzet stb...) jobb a problémamegoldó képessége, kevesebb közöttük a depressziós, és ritkább az önpusztításra való hajlam.
-----Az iskolázottság terén a jövő egyre inkább a nőké, ezt a tanulmány bizonyos adatai is alátámasztják, de ezt mutatja az az általános tendencia is, hogy az elmúlt évtizedekben először a pedagógus pálya nőiesedett el, majd az orvosi, jogászi, és ma már az olyan hagyományosan férfias szakmáknál, mint az állatorvosi is, a végzősök 70-80%-a nő.
-----A középszerűségre törekvés - az azzal való elégedettség - következménye, hogy sajnálatosan alacsony az "elit értelmiség" aránya, kevés a tudományos fokozattal bíró kutató-oktató Szombathelyen (ezen a ponton azért most bizonyos elmozdulás tapasztalható a Főiskolán pozitív irányba, egyetemi szakok indultak; a Markusovszky kórházban viszont leépülés mutatkozik). Kevés, illetve talán nincs is országosan ismert kiugróan tehetséges politikusunk, és égető a színháznak mint értelmiségi műhelynek a hiánya.
-----Egyértelműen a biztonságra törekvést jellemzi, hogy a lakások között a tulajdoni hányad aránya magas, a megkérdezetteknek csak 8%-a lakik bérleményben. Ez azt is jelzi, hogy életcél a saját lakás vagy ház Magyarországon, mert többnyire csak egy élet munkájával (vagy azzal sem) lehet megszerezni.
-----A magyar ember "az én házam: az én váram" mentén gondolkodik, és erősen lokálpatrióta, nehezen költözik még egyik megyéből a másikba is, nem úgy, mint a gazdag USÁ-ban, ahol az átlagpolgár 5 évente 4-5000 km-rel arrébb talál munkát és otthont, és ahol a nyugdíjasok gyakran lakókocsiban élnek ("mobil home"), nyáron valamelyik északi államban, télen Floridában.
-----Ez a lelki és konkrét röghözkötöttség meggyőződésem szerint következmény, nem pedig szabadon választott cél, mégpedig a rendkívül alacsony jövedelem következménye, kényszere. A tanulmányból ugyanis megállapítható, hogy Szombathely felnőtt lakosságának 50%-a létminimumon vagy az alatt él! Sőt a létminimum feletti kategóriába további 29%-a tartozik a lakosságnak így a létminimum-közeli lét gyakorlatilag 80%-ban(!) jellemző Szombathely lakosságára. Meggyőződésem, hogy ez minden bajok: magány, zárkózottság, feszültség, rossz egészség, rossz közérzet gyökere. Mert ha alapvető gond még a "rezsi" kifizetése is, akkor nehéz jókedvűen barátkozni, társaságba menni, nem létező utazástól feltöltődni, élményt meríteni stb. (Nagyon igaz az a német közmondás, hogy a pénz magában nem boldogít, de megnyugtatja az idegeket.)
-----Nehezen hihető, hogy ilyen "tömegesen szegények" a szombathelyiek (80%!). Ez a szám bizonyára azért egy kicsit túlzó (torzít), mivel ha a jövedelmükről kérdezik az embereket, szinte mindig és mindenki kevesebbet vall be, így van ez az egész világon, de következik ez a magyaros, panaszkodós pesszimizmusból is. "A legvidámabb barakk" idején, a Kádár-korszakban, a 70-es években járta a mondás, hogy a magyar munkás 2500 Ft-ot keres, ebből 1200 Ft-ot élelmiszerre, 1000 Ft-ot lakásrezsire és 1000 Ft-ot ruházkodásra és szórakozásra költ. Úgy gondolom, hogy most is többet költ az emberek nagy része, mint amennyit bevall.
-----Munkahelyi közérzetükkel leginkább a vállalkozók elégedettek. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nincs főnök! Mert a közérzetet igen nagy mértékben a munkahelyi légkör határozza meg. Hiszen naponta legalább 8 órát a munkahelyen töltünk. Az alacsonyabb jövedelmet kissé kompenzálhatná a jó vezető által megteremtett jó munkahelyi légkör. A fáradtság, a feszültség, a vidámság és a kiegyensúlyozottság hiánya sok esetben a munkahelyi igazságtalanságokból és a munkahely rossz légköréből fakad. A vezetőképzést a Bibliára kellene alapozni, mind a 4 evangéliumban, különböző módon, de benne van: "Azt tegyétek az emberekkel, amit akarjátok, hogy veletek is cselekedjenek." És ki akarna magának rosszat?
-----A kérdőív szerint a válaszadók megközelítőleg 5%-a él rendszeresen altatóval és nyugtatóval. Szerintem ez a szám lényegesen magasabb lehet, mivel a betegséget, "a gyógyszerre szorulást" tapasztalataim szerint sokan szégyenként és a gyengeség jeleként élik meg, és ezért eltitkolják. Jó okuk is van rá, mivel jelenleg a munkaerőpiacon a fiatal, vasegészségű, derűs, céltudatos, gátlástalanul sikerhajszoló "áru"-nak van keletje.
-----A szabadidős tevékenységek közül a megkérdezettek többsége tévénézéssel tölti idejét. (55 év felettiek 82%-a, 18-24 évesek 65%-a.) A szombathelyi polgár többnyire adminisztratív munkát végez; ül a hivatalban az íróasztala mögött, hazaautózik (25,4%), jobb esetben hazakerékpározik (34,6%), bőségesen megvacsorázik, mert a munkahelyén délben csak szendvicset evett, rég megszűnt már az üzemi (hivatali) konyha, leül a tv elé a fotelbe, benyomja a távirányító gombját, és ül (bóbiskol) éjfélig a készülék előtt. Nehezen alszik el, rosszul alszik, reggel fáradtan, feszülten ébred, és kezdődik újra a körforgás. Ez több szempontból is rendkívül rossz. Először is a mozgáshiány - mint a keringési- és mozgásszervi megbetegedések fő kiváltója - miatt, másrészt magányossá tesz, izolál, leszoktat a beszélgetésről, az ilyen tv-nézésnek drogszerű hatása van tulajdonképpen.
-----A sport csak a legfiatalabb korosztályoknál játszik fontos szerepet, pedig a sport (csapatjáték) közösségteremtő, gyógyír a mozgáshiányra, ezért megelőzi a leggyakoribb krónikus betegségeket és nem utolsósorban örömforrás. A homo ludens: boldog.
-----A város egészségügyi ellátása, mint az országé is, nagyon sok gonddal - köztük a pénztelenséggel - küzd. Ezt feltétlen negatívan befolyásolja, hogy a rendszerváltozásnak - remélhetőleg csak átmenetileg - egyik nagy vesztese az orvostársadalom (és az egész egészségügy). A diktatúrában az anyagi és társadalmi megbecsülés terén is az orvosok voltak a hierarchia csúcsán. Ugyanis az orvosra mindenki (még a tanult vagy tanulatlan párttitkár is) rászorult. (A 80-as években egy tanulmányban olvastam, hogy míg az USÁ-ban a társadalmi megbecsülési hierarchia csúcsán a bírák álltak, nálunk egyértelműen az orvosok.) Ez a privilegizált helyzet a rendszerváltozással alapvetően megváltozott. Jöttek a nagypénzű vállalkozók, gazdag bankárok, menedzserek, akikkel legfeljebb egy szűk elit főorvosi réteg képes "versenyezni".
-----Hiába van állítólag elegendő orvos, az egészségügyi szolgáltatást leginkább jellemző szó az idegölő várakozás. Várakozás a rendelőkben, várakozás a kezelésekre, a műtétekre stb... A bankokban, ahol a pénz van, részben számuk gyarapodása, részben jó szervezés (sorszámosztás) révén minimálisra csökkent az igénybevételükhöz szükséges idő. Az egészségügyben sem magyarázza teljes mértékben a pénztelenség az időrablást, mert egy kis szervezéssel, az ún. appointment rendszer (az EU-ban, az USÁ-ban általános, telefonos bejelentkezés alapján időpont megadása) bevezetésével nagyon rövid idő alatt meg lehetne szüntetni, vagy csökkenteni lehetne. Korábban ezt nem lehetett volna, de ma már a betegek, betegjelöltek 90%-ának van telefonja. Ez a várakoztatás, az objektíve szűk kapacitáson túl véleményem szerint a rosszkedvű egészségügyi szolgáltató személyzet arisztokratikus szabotázsa, és azok szenvedik el, akik egyébként is a legkiszolgáltatottabbak, mert legfontosabb értékük, az egészségük van veszélyben. (Természetesen itt is vannak üdítő kivételek.)
-----Rendkívül kritikus az a tény, hogy a felnőtt lakosság 76,1%-ának nincs közösségi hovatartozása, közösségtudata, és hogy az életkor előrehaladásával még jobban elmagányosodnak az emberek; a társas összejövetelek megléte a 18-24 éves korosztályban megjelölt 60%-kal szemben az 55-59 éves korosztályban 16%-ra(!) csökken. (Durván egyszerűsítve, nemcsak a sportolást hagyják abba az idősebbek, hanem a barátkozást is.) ("Észrevétlenül, akár a vének, eltávozott barátod és helyére ült a csend", J.A.) A közösséghez tartozás alacsony száma felveti a civil szféra rendkívül gyenge jelenlétét a helyi társadalomban. Ennek a helyzetnek a kialakulásában feltétlenül a 40 éves diktatúra is bűnös, amely üldözött, tiltott minden polgári egyesülést, gátolta, tiltotta, büntette az alulról kiinduló közösségteremtést, mert alapvető életérzése a félelem volt, politikai összeesküvést gyanított minden, az egypárt által nem ellenőrzött egyesülésben.
-----Szombathelyen (Magyarországon) hiányzik a klub, a pub, ez az angol szociális intézmény, amelyeknek törzsközönsége elsősorban nem inni jár a kocsmába, hanem találkozni, csevegni a barátokkal és különféle szórakoztató játékokat játszani, esetleg énekelni, zenélni.
-----Az egyház sokkal nagyobb szerepet vállalhatna (és talán kezd is vállalni) a közösségteremtésben. A rendszerváltozást az egyház nagyon rosszul élte meg. Szerintem úgy értelmezte, hogy visszakapta elveszített hatalmát, és ahelyett, hogy szélesre tárta volna, inkább becsukta a kapuit, gyanakodva, egyenként méricskélve a visszatérőket. Holott annak kellett volna örülnie, hogy sokan jönnek, kopogtatnak, olyanok, akik félelem vagy agymosás (tévedés) miatt nem gyakorolták hitüket, és gyermekeik vallási nevelését is elhanyagolták, és most szeretnék mulasztásaikat pótolni. A tékozló fiú tanát hirdetők nehezen akarták és akarják visszafogadni az eltévedt bárányokat. Természetesen vannak ritka kivételek.
-----A szombathelyiek 76,4%-a római katolikus. A katolikusokat a reformátusok és az evangélikusok gyakran vádolják képmutatással (az igazság kegyes, mellébeszélő elhallgatásával), mint a Nyíregyházáról érkezett kálvinista főorvos tette legutóbb a Vas Népe hasábjain.
-----A megkérdezettek 54,1%-ának jövőbeni tervei között szerepel a munkahely-változtatás, és ebből 40,2% pályamódosításon is gondolkodik. Ez azt jelenti, hogy az emberek fele "nincs a helyén". Ennek okai lehetnek az alacsony jövedelem, a rossz munkahelyi közérzet, vagy a magyaros csodavárás az új munkahelytől, valamint elinduláskor a hibás pályaválasztás.
-----Végül: mit kellene tenni, hogy boldogabb legyen legalább a jövő nemzedéke (a kis unokám)?
-----Tudatosan szaporítani, támogatni kell a civil szerveződéseket. A sportnak óriási közösségteremtő szerepe van, sportpályákat, automata tekepályákat, uszodákat kell építeni. A vendéglátóipart, a szórakozóhelyeket úgy kellene átalakítani, hogy ott ne csak enni-inni lehessen.
-----Valamikor minden falusi kocsmához tartozott legalább egy döngölt agyagos kuglipálya, minden vendéglőben akadt néhány sakk-készlet és az elegánsabb biliárd rokona, a rex-asztal sem hiányozhatott. A vendéglők különtermében nemcsak konferenciákat, hanem baráti névnapot, születésnapot, házassági évfordulót is lehessen rendezni. Növelni kell a humán szolgáltatások, a szociális munkások (falugondnokok), a pszichiáterek számát és munkájuk ismertségét. Ki kellene terjeszteni a serdülők konzultációs szolgálatát, pályaválasztási tanácsadását az egész ifjúságra, hogy ne legyen annyi jelenlegi hivatásából, munkahelyéről elvágyódó ember.
-----Az egészségügyet és az oktatást fel kell zárkóztatni. A munkáltatóknál foglalkoztatott humánpolitikusokat úgy kellene továbbképezni, munkakörüket úgy kellene átalakítani, hogy ne csak a személyzeti anyag kezelése legyen a feladatuk, hanem egyfajta munkahelyi (lelki) elsősegélynyújtásra, a vezető és a beosztottak közötti közvetítésre is alkalmasak, képesek legyenek.
-----Tudom, hogy mindezekhez pénzre, magasabb jövedelmekre van szükség, de a fentiek egy része csak más hozzáállást, jobb szervezést, a gondolkodás átalakítását igényli.
-----Nagyobb bizalommal kellene közeledni a közvetlen környezet (pl. szomszédok) iránt, hiszen minden normálisan gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy az átlagpolgárnak nem a világot kell "megváltania", hanem a közvetlen környezettel (család, munkahely, lakóhely, város) való harmonikus, boldog együttélésre kellene törekednie.

JEGYZETEK:

* Ez a történet legenda voltában is jellemző lehet. Vö.: KATONA Attila: Az elszalasztott lehetőség? (Öt tételben az elmaradt 1921-es szombathelyi egyetemalapításról). In: Vasi Szemle, 2001. 5.sz. 594-614. (A szerk.)