25 éve élek Szombathelyen irodalmárként, szerkesztőként. Sokat és sokfelé járok, és úgy érzem, van valamelyes ismeretem, tapasztalatom Szombathelyről, a szombathelyi társadalomról. Megismertem sokféle embert: öregeket, fiatalokat, tanárokat, hivatalnokokat, írókat, művészeket, mesterembereket, csodabogarakat, otthonosan mozogtam főhivatalokban és a kiskocsmákban is, ott ülhettem a régi VAOSZ törzsasztalánál teljesjogú tagként, vagyis néven szólít sokszáz ember a belvárosban vagy a Derkovits lakótelep utcáin. Nevüket sokszor nem is tudom, de arcukat látva biztos lehetek benne, hogy valahol, valamikor, talán többször is, találkoztunk, beszélgettünk.
-----Az a kép, amely az egzakt felmérésből előtűnik, adataival, tényeivel nem, hanem egyes megállapításaival, konklúzióival lepett meg némileg. Úgy is mondhatnám, "derűs" optimizmusával. Hiszen ha a dolgok olyan egyszerűek volnának!

EGY GONDOLATKÍSÉRLET

Feltételezem ugyanis, ha a végkonklúzió alapján javasolt - egyébként szükséges és hasznos - intézkedések végbemennének, és azt követően ugyanezen, vagy hasonló mintán a vizsgálatot újra elvégeznék, nagyon elképzelhető, hogy a mentálhigiénés állapot romlását regisztrálnák a szakemberek.
-----Hiszen ha kedvező változások történnek a civil szférában, ha erősödik a közösségi kezdeményezőerő, attól még nem biztos, hogy többen mennek el fogorvoshoz és pszichiáterhez. Az, hogy még jobban megerősítik - nagyon helyesen - a segítő szervezeteket, humán szolgáltatásokat, ezzel csupán - József Attilával szólva - "finomul a kín". A magasabb tudásszintű, munkakultúrájú, sokkal magasabb jövedelmű nyugati társadalmak mentális problémái nem kevesebbek, sőt számosabbak mint a miéink. Tehát bármilyen helyes is a törekvés a tanulásra, a magasabb jövedelmet biztosító munkahelyekre, a lélek csupán ettől még nem gyógyul. A "jobb közérzet" lehet, hogy kimutatható lesz, de nem biztos, hogy kevesebb lesz a felbomló és veszélyeztetett család. Egészen biztos, hogy az értékpreferenciák sem rendeződnek át lényegesen, sőt valószínűleg még jobban megerősödik az anyagi, vagyoni dominancia. Lehet, hogy kevesebb lesz az alullévők száma, de nőni fog a mentális torzulások aránya.
-----Folytathatnám, de minek? Látható, hogy a rendszer elemeinek kölcsönhatásai nem egy, hanem sok irányba mutatnak. S az is nyilvánvaló, hogy ezen édeskeveset lehet változtatni "felülről". Megoldás pedig nem csupán felülről nem lehetséges, de "alulról" sem, hiszen egy félrenevelt, manipulált, értéktudatában megromlott tömeg hogyan tudná azt, hogy mit és hogyan lehet sorsán jobbítani?

A PARADOXÁLIS ELLENTMONDÁS

Közelítsük meg a problémát először az általánosság síkján. Jogos az ilyen kiindulás, hiszen mindaz a gond, baj, mely modern világunkat mentálisan emészti-rágja, egyetemes jellegű, legalábbis a nyugati típusú és ahhoz hasonló fejlett ipari civilizációkban. Természetesen mindenütt nagy erővel törekednek a bajok orvoslására is, s igen nagy anyagi lehetőségek birtokában. Hozzánk képest sokkal kiterjedtebben, hatékonyabban. Ám kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e? Hiszen e mentális bajok sehol sem gyógyíthatók tüneti kezeléssel, s egyelőre még kísérlet sem látszik a problémák gyökereinek feltárására és radikális orvoslására. (Kivétel lehet az egyházak, valamint bizonyos rendszerkritikus válságfilozófiákból táplálkozó mozgalmak tevékenysége.)
-----A paradoxális ellentmondás - ma is, mint Dickens idején -, hogy az a materialista, globalista, de legalábbis liberális demokrácia és az alapját képező tőkeuralom degradálja tömegemberré, fogyasztóvá az egyént, amelyik másik kezével alamizsnát oszt, árvák könnyeit törli, szociális hálót sző, ingyenkonyhákat állít fel, menhelyeket szaporít, lelki tanácsadással bíbelődik. Egy bölcs francia aforizma szerint a házasság véd- és dacszövetség olyan bajok elhárítására, elviselésére, melyek házasság nélkül nem lennének. A materialista-tőkeuralmi rendszerek, amióta megszülettek, azokat a devianciákat, mentális problémákat akarják orvosolni, amelyeket ők hoztak létre. Ez álszent prüdéria. Úgy tüntetik fel, úgy akarják elfogadtatni velünk, mintha ez az állapot nem belőlük, tőlük eredne, származna, s orvosolható lenne anélkül, hogy valódi okaival szembenéznénk. Ez persze érthető, mert ezeknek a rendszereknek pénze is van bőven, hogy a maguk lumpeneit, deviánsait, lelkibetegeit etessék, gyógyítsák, segélyezzék. A felül lévő többségi társadalom rossz lelkiismerete mindezt legitimálja. Azt ugyanis szemérmesen nem elemzik, hogy a jóléti társadalom haszonélvezői is, erkölcsi-mentális szinten, eredendően betegek, mert a tőke logikája, a pénzszerzés vágya őket is kollektív rablóvá zülleszti. Hiszen ha érvényesülne az egyenlő munkáért egyenlő bért klasszikus elve, ugyan miért jönne a multi- vagy nem multinacionális tőke a fejletlenebb világba? Azért jön, mert ugyanazon a gépen, ugyanazt a teljesítményt és minőséget a jóléti társadalmak átlagos munkabérének töredékéért végezteti - végeztetheti el. Így természetesen saját extraprofitjából telik a saját társadalmi békéje fenntartására. És szegénypolitikára.
-----A jelenlegi jóléti társadalmak válságban vannak, hiszen kettészakították a világot. Szegényekre, ez a többség, és relatíve gazdagokra, ez a kisebbség. A világrend ebben a formában fenn nem tartható, rövidesen át kell hogy alakuljon. A nagy görög filozófus, Platon már az ókorban Az állam című művében az athéni demokráciából, annak mentális elzülléséből, korrumpálódásából világosan levezeti az utat a zsarnokságig. Hamvas Béla Patmosz című művében ugyanezt a korrumpálódást mutatja be az egyén vonatkozásában. Jelenleg, túl két, XX. századi zsarnok birodalom bukásán, a harmadik van talán születőben? De a bukását ez sem kerülhetné el. Platon említett művében az igazságosság megléte vagy hiánya alapján vizsgálta az államformákat és polgárait, vagyis erkölcsi alapon. Hamvas Béla ugyancsak. Sőt, mivel idealisták voltak, isteni alapon. A jó társadalom ma sem lehet el szilárd erkölcsi és idealisztikus alapok nélkül. Ezt is sokan látták, látják. Gondoljunk csak Berzsenyi soraira: "minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész...". De akarják-e azok, akiken múlik, ezt a visszatérést az alapokhoz? Nem. Ezért a válság elmélyül, s ebből a szempontból - bármennyire is nélkülözhetetlen és fontos - önmagában nem elegendő a szociális háló, a pszichológia, a társadalmi gondoskodás.
-----Nem küzdhet és nem is küzd ez a mai uralkodó világrend, amelyhez mi is felsorakoztunk, hatékonyan például a drogok ellen, hiszen az ebből befolyó irdatlan pénzösszegek fehérre mosva a tőzsdén a labilis világgazdaságot finanszírozzák. A múlt századi szesztilalom csak az amerikai maffiát szülte, a következetesen végigvitt drogtilalom a neki alárendelt prostitúcióval, szerencsejátékokkal s általában a bűnözéssel világgazdasági válságot is szülhet. Az Interpol adatai szerint a világ tőkeállományának 25-30%-a ma már ilyen eredetű. Ekkora tőke ellen senki sem tud és mer harcolni. Csápjaival ez a tőke nemcsak a gazdaságban, hanem azon keresztül a politikában is megkerülhetetlen.
-----A fenti általános meggondolások figyelembevételével közelítsük meg most az egyedi, konkrét témát. Térjünk vissza a felmérés tényeihez, adataihoz.

A TÖRTÉNELMI MEGHATÁROZOTTSÁG SZEREPE

Sajnálatos, hogy korábbi időkből hasonló felmérés nem áll rendelkezésünkre, s országos összehasonlító adatok tükrében sem lehet a feltárt tényeket vizsgálni. Így csupán feltételezem, hogy az időben fokozatosan romló állapotot, a romlás aktuális fázisát rögzíti a jelen felmérés. Ezt a hipotézist bízvást elfogadhatjuk, hiszen gazdaság, társadalom- és politikatörténeti közhely, hogy Vas megyében a trianoni csonkítás következményei, majd a totalitárius rendszerek (vörösterror, deportálások), a világháborús pusztítások, a tartós orosz megszállás, a határsávvá minősítés nagyarányú roncsolásokat végzett a városi társadalom szerkezetében. Ez egyrészt azt jelentette, hogy nagyszámú népesség érkezett ide, elsősorban a hatalom szolgálatában, másrészt nagyarányú elvándorlás is megfigyelhető a beszűkült életlehetőségek következtében. Elsősorban értelmiségiek érezhették joggal úgy, hogy nincs életterük egy fegyveres erőszakszervezetekkel, besúgóikkal, élet-halál ura oroszokkal telezsúfolt, megtizedelt, megfélemlített polgárvárosban.
-----Az új hatalmi viszonyok gyökeresen átrendezték a hagyományos társadalomszerkezetet, hiszen egy ateista, materialista hatalom rendezkedett be egy katolikus püspöki székhelyen s elűzte, megsemmisítette, feloszlatta nemcsak a régi társadalmi hierarchiát és kapcsolatrendszereket, de a civilszervezeteket, a pártokat, a sajtót, s minden múltban gyökerező városi kultúréletet (könyvtárak megsemmisítése, könyvmáglyák stb.). Ennek nyomán az egzisztenciális kényszer az alkalmazkodás változatos formáit alakította ki. Az új uralkodó elit csak részben, sokak szerint kisrészben volt eredeti szombathelyi. Ilyen viszonyok között a passzív rezisztencia nem volt lehetséges, tehát fusztrációként kellett ezeket az időket megélni az embereknek. Kétarcú, kétlelkű emberek lettek többségükben. A kifelé alkalmazkodás kényszerét a befelé fordulás szervesen egészítette ki: a család, az intimszféra volt a mentális egyensúly megőrzésében a döntő.
-----A puha diktatúra időszakában megindult egy részleges társadalmi rehabilitáció. A kétféle elit, az új, hatalmi, és a hagyományos, polgári részleges összefonódása is végbement. A fokozatosan javuló létfeltételek, a hagyományos alkalmazkodóképesség és igényesség gyarapodó, kiteljesedő társadalmat formált ki: a kispolgáriság szocialisztikus formáját. (Kiskert, kocsi, családi ház, nyaraló stb.) A rendszerváltás után a privatizációval párhuzamosan megindult egy szűk újgazdag réteg kialakulása. Jelentős társadalmi réteggé vált az előnyugdíjazások nyomán a munkából kikerült katonák, rendőrök, hivatalnokok stb. csoportja. Jelentős volt az elszegényedés, a munkanélküliség és a munkakerülő életmód összefonódott, a bűnözés új formái jelentek meg. (Drogok, szerencsejáték, prostitúció stb.)
-----Nem csoda tehát, hanem nagyon természetes, hogy az ezen történelmi okok nyomán végbement társadalmi folyamatok sajátos lelkületűvé formálták az itt élő embereket. Ahogy én látom, minden nehézségen úrrá lenni tudó és akaró, kreatív, alkalmazkodó, ha kell ügyeskedő, a munkától nem félő, a családot biztos háttérnek tartó és kapcsolati tőkeként is használó, a jövőtől, kétlelkűen, egyszerre félő és jót remélő a vasi ember, a szombathelyi ember. Egyben önkizsákmányoló, deviáns, lázadozó és állandóan bizalmatlan, csak magában bízó. Tehát erősen individualista. Ugyanakkor az adatokból az is kitűnik, hogy a családok eróziója még csak a kezdeténél tart, és a személyiség lerombolódása is kismértékű. (Természetesen viszonylagosan értve, hiszen a legkisebb arány is sajnálatos.)

AZ IZOLÁCIÓ KETTŐS ÉRTELMÉRŐL

A felmérésben számos helyen és az összegzésben is olvashattuk: az izolációt különösen jellemzőnek és károsnak ítéli a tanulmány. Én ezt egy kissé leegyszerűsítő álláspontnak érzem. A fentiekben megpróbáltam érzékeltetni, hogy ez az izolációra való hajlam történelmi okokra megy vissza és jelentős, pozitív szerepet is játszott abban, hogy a mentális helyzet Szombathelyen viszonylag kevesebb problémát vet fel, mint máshol. Kifejezetten pozitív szerepe volt abban is, hogy az egyén a legnehezebb időszakokat is sikeresen átvészelte, alkalmazkodni, boldogulni tudott. Magam is úgy látom azonban, hogy jelenleg tényleges akadálya a társadalom újjászerveződésének.

A NYILVÁNOSSÁGRÓL

A ma létező, működő kapcsolatok relatív fogyatékossága - a kapcsolatok kis száma, a kötődések viszonylag alacsony szintje - arra mutat, hogy a működő kapcsolatok jelentős része inkább baráti és/vagy érdekkapcsolat. Én úgy látom, nem a civil szerveződés kevés Szombathelyen - nézzük csak meg a Civil Címtár adatait -, hanem a városi közélet és a nyilvánosság nem elég fejlett. Az idősebbek még emlékeznek arra, hány társaságot, egyesületet, hány napi- és hetilapot és egyéb sajtóterméket tartott fenn a 30 ezres Szombathely. Ma lényegében a Vas Népe mellett nem létezik más hírforrás, csak a szombathelyi televízió és rádió. A nyilvánosság eme szerkezetén lehetne javítani, erre a Tér-Kép egykori sikere a példa, ámde megfelelő pénzügyi háttér nincs. Ennek hiánya eredményezte, hogy megbukott mind a Vasvármegye, mind a Vasi Magazin és más kísérlet, vagy csak vegetál. Úgy látszik, Szombathelyen jelenleg nincs olyan érdekcsoport, amelyiknek szüksége lenne alternatív sajtóra. Pedig még esély is lenne arra, hogy sikeres legyen egy új lap. Egy független városi újság létrehozása, megfinanszírozása nagyobb lépés lenne a városi közélet kiteljesítésében, mint bármi más civil mozgalom létrehozása. Sőt a sajtónyilvánosság szélesítése volna, lehetne a civil szféra megmozgatásának is leghatékonyabb serkentője.

A MŰVÉSZETEKRŐL

Nagyon jellemző, hogy a megyeszékhelyek közül - az ígéretek ellenére - Szombathely az, ahol nincs színházi társulat, és színházi épület sincs több mint száz év óta. Az is jellemző, hogy nagyon nagy erőfeszítéssel, azt mondhatjuk, árral szemben úszva jött csak létre a 80-as években a Szombathelyi Képtár, s hogy szavakon, ígéreteken túl eleddig nem sok történt azért, hogy Szombathelyen egyetem létesüljön. Ennek okai azonban sokfélék, így csupán felemlítem annak egyik okaként, hogy miért aránytalanul kevés városunkban az egyetemi végzettségű szakember, illetve miért áll olyan helyen az irodalom és a művészet az értékválasztásban, mint ahol áll.
-----Végezetül, úgy gondolom, hogy bár a világ bajai tükröződnek a tanulmány, a felmérés tényeiben, adataiban is, biztos, hogy a világ bajait nem a "világ", hanem az emberek oldhatják meg. Megújulni képes emberek, és azok közösségei. Megújulni csak belülről lehet, akkor, ha az emberek ráébrednek arra, hogy látszatvilágban látszatéletet élnek, ki vannak fosztva erkölcsileg, hamis értékek rabszolgáivá alázták őket. Ennek tudatosítása lehet feladata a ma érték- és hagyománytisztelő emberének és minden ehhez elkötelezett szervezetének, akár civil szervezet, akár nem.
-----Ami nem azt jelenti természetesen, hogy nem kell megtennünk mindent a mentális helyzet jobbításáért a mindenkori adott lehetőségek között Szombathelyen. A tanulmány múlhatatlan érdeme, hogy eredményeivel szembesülve ösztönzést kaphatunk a munkára, hiszen bármennyire is okot adhat az aggodalomra, ugyanúgy adhat némi bizakodásra is. Hiszen, visszatérve a szerzők egy figyelemre méltó észrevételére: "A boldogság, mint közérzeti tényező nem mutat összefüggést a jövedelmi helyzettel."
-----Még nem, és bizakodjunk, hogy nem is fog.