A tanulmány anyagát közvetlen környezetemmel is rögtön megbeszéltük: feleségemmel és egy éppen nálunk vendégeskedő egykori szombathelyi munkatársammal - aki Zala megyéből került Szombathelyre és véletlenül benne is volt a szombathelyi mintában.
-----Mivel nagy annak a veszélye, hogy a napi munka el fog sodorni, és a hozzászólásra vonatkozó megtisztelő felkérés könnyen teherré válik, szeretnék a feltett kérdésekre az első olvasás hatása alatt, inkább ösztönösen, mint tudományos alapossággal válaszolni. Egyrészt azért, mert "kétszer ad, ki gyorsan ad", másrészt azért, mert így könnyebb vállalni az egyéni megérzés őszinteségéből fakadó tévedéseket és hibákat.
-----Bevezetőben el kell mondanom, hogy 45 (többségében kolozsvári, kisebb részben szatmári) kisebbségi év után kerültem 1987-ben Szombathelyre, és a várost, a megyét második otthonomnak tekintem. Tehát elfogult vagyok. Konfliktusaim sohasem a szombathelyi, a vasi emberekkel voltak, hanem a magamfajta "gyüttmentekkel". Ennek egyik oka lehet, hogy az itteni ember - tapasztalataim szerint - kerüli a nyílt konfliktushelyzetet ... inkább "sumákol" (ezt a szót itt hallottam először, korábban nem is ismertem).
-----Lássuk tehát a feltett kérdéseket:
-----1. Milyen a szombathelyi, a Vas megyei ember?
-----2. Milyen rugókra mozdul?
-----3. Mi köti gúzsba?
-----4. Milyen általános vonásai vannak jellemének, viselkedésének?
-----5. Milyen mély gyökerűek lehetnek ezek?
-----6. Miben lehetne általánosítani?
-----7. Mit lehetne jobban/jobbá tenni?
-----"Kapásból" megfogalmazott, és részben a fentebbi "közvélemény-kutatás" révén ellenőrzött feleleteim a következők:
-----1. Milyen a szombathelyi, a Vas megyei ember, az általam ismert vidékek (Veszprém, Szatmár, Kolozsvár, Székelyföld) embereivel összehasonlítva? Itt is, mint mindenütt, nagyon nagy az egyéni szórás, de általában segítőkészebb, megbízhatóbb, de zárkózottabb és gyanakvóbb emberekkel találkoztam itt, mint általában. Egyéni tapasztalataim jól egyeznek a felmérés eredményeivel... nehezen szoktam meg pl. azt, hogy itt alig lehet ismeretlenekkel kedélyesen elbeszélgetni úgy, mint például akárcsak Veszprémben is... Sokat kiránduló ember lévén értetlenül állok abbéli tapasztalatom előtt is, hogy az osztrák hegyekben kijár az erdei ösvényen az ismeretlennek a kedélyes "Grüss Gott", Erdélyben hasonló helyzetben természetes a "Jó napot ... Adjon Isten", a "Doamne ajuta" vagy a "Drum/Noroc bun" (Segítsen Isten, Szerencsés utat) és szász vidéken is volt a "Guten...". Azt hiszem, többen is bolondnak néztek viszont a Kőszegi-hegyekben azért, mert rendszeresen ráköszöntem fiatalabbra, öregebbre azzal a reménnyel, hogy talán megszokják. Bár világos volt számomra: egy fecske nem tavasz.
-----2. Milyen rugókra mozdul a vasi ember? Azt hiszem, itt is, mint mindenütt: "érdekrugókra". Csak mivel számítóbb az általam ismert átlagnál, jobban számon tartja az érdekeit, mint az érzelmeit. Viszont az őszinteséget és szeretetet minden vasi szomszédom, munkatársam önzetlenül viszonozta... kiváló emberi kapcsolatokat lehetett (lassan) kiépíteni.
-----3. Mi köti gúzsba? A gyanakvás és az irigység. Érzésem szerint mindkét tulajdonság az amúgy is magas magyar átlagon felüli... és ez nagyon sok rossznak a forrása.
-----4. Erre sem a felmérés alapján (hiszen a felmérés nem erre keresett választ), sem egyéni tapasztalataim alapján nem tudok válaszolni, de a kérdés nagyon érdekes, mert a megkülönböztető bélyegek érezhetők, és nagyon izgalmas kérdése a jövőnek, hogy ebből mennyi a (ma is zajló) etnogenezis során szerzett "genetikai hajlam", és mennyi a "történelmi pofonok és mosolyok" társadalmi-kulturális öröksége. Ezt tisztábban látni országosan is sürgető volna a mostani európai sorsfordító időkben. Egyébként nem lesz összehasonlítási alapunk 10, 25, 50 vagy éppen száz év múltán. És nem tudnak unokáink sem válaszolni majd a következő kérdésre, jelesen, hogy...
-----5. ... milyen mély gyökerűek lehetnek a vasi/szombathelyi ember általános viselkedésbeli vonásai?
Alapos a gyanúm, hogy igen mélyek. Már honfoglaló királyaink sem a barátságos és hiszékeny törzsek embereit küldhették a gyöpűk védelmére. Az "osztrák sógor" se jutalommal fizethette meg a hiszékenységet. A reformáció körüli huzavonák is ezen a vidéken voltak talán a legvér(m)esebbek... bár egy kis erőszakért Erdélyben sem mentek a szomszédba... "Tordai Törvények" ide vagy oda. A török ugyan kevesebbet zaklatott errefelé, de a kisebb fenyegetettség kisebb összefogást igényelt.
-----Az alapvető okot mégis abban látom, amit nagyon távoli közelítéssel a magyarok örök "labanc/kuruc" dilemmájának lehetne nevezni. Ezt Vasban a "telik az idő, fogy a becsület" szólásban vélem tetten érni: folyamatosan rá volt szorítva az itteni ember, hogy egyéni érdekből olyasmit tegyen, ami "becsületfogyasztó". Csoda hát, ha kerülte a társaságot...? Aligha járunk messze az igazságtól, amikor feltételezzük, hogy a "kicsinyes kommunista képmutatás" és a Vasfüggöny éppen ide hulló ráncai ezeket a (felmérésben is tetten érhető) negatívumokat végletesen kihangsúlyozták. No és a soknemzetiségű falvak sem éppen az általános barátkozás tündérkertjei. Csoda hát, hogy a vasi ember nem "vendégjáró/vendégváró"?
-----6. Miben lehetne általánosítani? Egy felmérésből, egy kérdőívből, egy-egy élettöredék személyes tapasztalataiból biztos, hogy semmiben nem lehet és nem is szabad. Itt is érvényes a szabály: a csoporton belüli egyéni változatosság mértéke jócskán meghaladja a csoportok közötti átlagos változatosság mértékét.
-----7. Mit lehetne jobban/jobbá tenni? Nem sokat, de azt is csak akkor érdemes, ha egyszerre sokan próbálják. Ugyancsak Szombathelyen tanultam azt az egyébként közhelynek számító mondást, hogy "öreg lovat nem lehet új mutatványra tanítani". Ez a népesség pedig hagyományait tekintve a legmélyebb gyökerű a magyar nyelvterületen. Az egytagú falunevek (Sé, Vép, Kám, Ip stb.) alapján az sem lepne meg, ha egykor kiderülne, hogy valamelyik egyszótagú ("kínai") beszédtechnikát őrző hun népmaradvánnyal is rokonítható. De ez annyira minden alapot nélkülöző, "fellegjáró feltételezés", hogy tessék úgy tekinteni: nincs is ide írva!
-----8. Mit mondhatnánk még... így, kapásból? Talán azt, hogy ha marad ez a kevésgyermekes (egyke/egyse) családmodell - de reméljük: nem marad -, akkor a kóros jelenségek nemhogy gyengülnének, de erősödni is fognak. Ugyanis ez a modell nem azért veszélyes elsősorban, mert "fogy a nemzet" - hiszen még a lettekhez, litvánokhoz, észtekhez, finnekhez képest jócskán volna miből fogynia... nem is beszélve a "perispóra" tartalékairól. Az egykés társadalom igazi veszélye nem a csökkenő szaporulat, hanem a növekvő önzés, a forrásmegosztási technikák családon belüli elsajátításának hiánya. A "nekem ez mind ingyen jár" magatartás! "Ami az enyém, ahhoz semmi közöd ... de ami a tied, az nekem is kell". A "ha nincs nekem, neked se legyen" gondolata. Az "anyámtól mindent, anyámnak semmit" gyakorlata. A nagyszülőkről már nem is beszélve ... éppen a felmérés alapján. Olyan érzések ezek, hogy aki nem érezte, el sem tudja képzelni a közösséget romboló erejét. Az igazi veszélyt Vasban - és másutt - ilyen irányból látom leselkedni.
-----Ha már az eredményesség szóba került: a felmérés se mérte valójában sehol az "eredményességet", csak a "sikerességet". Pedig a kettő olyan viszonyban van egymással, mint az "érték" és az "ár" - mint a silány, de drága cucc és az értékálló tartós holmi. Mint a pazarlás és a takarékosság.
-----Az egyéni eredmények gazdagabbá teszik a közösségeket is.
-----Az egyéni sikerek többnyire csak irigyebbé.
-----Amikor a műszer (az ember) önmagát méri, nagyon gondosan kell "tárázni", azaz esetünkben: nagyon érzékenyre kell csiszolni a kérdőívet.
-----Végezetül: az önromboló magatartásformákat magunk is gyakoroljuk - mikor ezeket a sorokat írom, nemsokára hajnalodik. Ma éjjel sem lesz meg a négy óra alvás. És akkor még hol volt a művészet? És hol a családi/baráti kapcsolatok ápolása?