SZÉLL TAMÁS

AMIÉRT DÉLBEN A HARANG SZÓL

(A DÉLI HARANGSZÓ TÖRTÉNETE)

 

--------------------Hazánkban általánosan elterjedt felfogás szerint a déli harangozást az 1456-os nándorfehérvári (ma Belgrád) győzelem emlékére rendelte el III. Callixtus pápa. Ezzel szemben külföldön ezen indítékot nem ismerik, sőt egyes a magyar feltételezést kisajátítónak, nacionalistának ítélik. A szerző előbb a harangozást, mint szokást, továbbá a nándorfehérvári csata jelentősségét ismerteti. Vizsgálódásai alapján másokkal együtt ő is megállapítja, hogy a déli harangkondítást elrendelő bulla 23 nappal a csata előtt kelt, a török veszély ellen (a csata sikere érdekében) buzdította imára a keresztényeket. Ám a csatában aratott győzelem híre előbb, vagy a bullával egyidőben ért Budára, így joggal feltételezhető, hogy hazánkban a déli harangszó már kezdettől a nándorfehérvári győzelemre emlékeztetett. A történelmi tévedés korrekciója azonban nem kell, hogy teljesen megsemmisítse az eddigi évszázados magyar hiedelmet és gyakorlatot. Ma is jogosnak tűnik, hogy a déli harangszó kapcsán hálával telt szívvel a beteljesült kérésre emlékezzünk.