ÖRÖK MŰHELY

LEVÉL TÓTH PÉTERNEK*

Budapest, 2002. október 24-én

KEDVES BARÁTOM!

---------------Egy bölcs kínai mondás értelmében többet ér és hasznosabb is egy szál gyertyát gyújtani, mint átkozni a sötétséget. A benne rejlő és megszívlelendő figyelmeztetés miatt idéztem már egyszer az Illyés-felejtéssel kapcsolatban ezt a mondást, amit Weöres Sándor "porlepte" életművére, pontosabban annak utóéletére gondolva, csak megismételhetek. A 2003-as esztendőre tervezett Weöres Sándor-konferenciát már csak ezért is fontos és megvalósítandó elképzelésnek tartom. Több mint kötelességszerű tisztelgés lehetne egy nagyon nagy költő emléke és műve előtt. Hozzásegíthet, hogy minél több irodalomszerető olvasó számára valósággá váljon, amit a költő így fejezett ki A belső végtelenből című verse zárlatában:

-----A költő táplálékteremtő munkája nem ért véget a halálával: örök műhely az ő műve, amit feledékeny utókorára hagyott, akikre visszahullik a lázas világ kiabálása; mi vagyunk az önző, őrült és áruló utódok a Weöres Sándor-i szellemi hagyatékkal szemben, amelynek egyébként önértéke van, és teljességgel független attól a közönytől, amely mostanában körülveszi.
-----Önértéke lehetne a neki szentelt konferenciának is, amennyiben megvalósul. Azt hiszem, érdemes volna a tematikáját kiterjeszteni a színművekre is, hiszen kitűnő szakemberek írásban is megfogalmazott véleménye szerint a drámaíró Weöres Sándor valósággal Shakespeare-i képzelettel és megjelenítő erővel rendelkező drámaíró volt, és felemás sikerrel zárult felvitele a színpadra paradox módon ezért is alakult úgy, ahogyan alakult (Molnár Gál Pétertől olvastam és hallottam ezt a nézetet). A kaposvári színház sokat tett Weöres Sándor drámáinak színre hozatala érdekében. Őket érdemes volna valamiképpen bevonni a konferencia előadói közé. Akár úgy is, hogy egy alkalommal, mondjuk a konferencia időpontjában, vendégjátékként mutassák be Szombathelyen is a Szent György és a sárkányt, amely a most lezárult színi évad egyik nagy és nemes sikere volt (Zsámbéky Gáborral lehetne ez ügyben felvenni a kapcsolatot).
-----A Weöres-életmű iránt egyébként volna kereslet, ha tetszik: piaci érdeklődés, hiszen könyvei nem kaphatók, hiába keresik őket az olvasók folytonosan. E tekintetben azonban nehezen megoldható szerzői jogi problémák miatt porosodik mesterségesen az életmű, s talán a konferencia is segíthetne ráébreszteni azokat, akiket illet, hogy ebben az esetben (is) egy egész nemzet örökségéről van szó, ami fokozott felelősséget ró a jogtulajdonosokra.
-----Különben is megmagyarázhatatlan, hogy miközben a teljes életmű forgalmazásának jogi akadályai vannak, a hagyatékból ennek ellenére napvilágot láthat olyan "melléktermék", mint a Priapos, erősen eufemizáló alcíme szerint: "pajzán versek" (Helikon, 2001), ami nem több diákcsínyek szokásos színvonalán mozgó falfirkáknál, s bizony nem szolgálja Weöres Sándor költői dicsőségét. Az igazi költői életmű ugyanakkor gondozatlan; az Egybegyűjtött versek nincsenek tisztességesen "egybegyűjtve", az anyag rendkívül foghíjas. A pótolhatatlan értékű levelezés megmentése is halaszthatatlan feladata volna a legnagyobb magyar költő-géniuszok közé tartozó WS mester hálátlan utókorának, és nagyon elkelne egy megbízható bibliográfia is, lelkiismeretes felmérése a nagy kiterjedésű életműnek. A kulturális örökség hivatalos gondozóinak a figyelmét is felhívhatná a tervezett konferencia arra, hogy eszközeikkel (ösztöndíjak, megbízások stb.) támogassák ezt az értékmentő munkát, hogy törleszteni lehessen végre kulturális életünk e szégyenletes adósságát.
-----Ha sikerül megrendezni Szombathelyen ezt a konferenciát, érdemes lenne az ott elhangzottakat könyvben is kiadni.

-----Sok sikert kívánok, barátsággal üdvözöllek:

Domokos Mátyás

NAGYJAINK UTÓÉLETÉT
KÖZÖSEN KELL GAZDAGÍTANUNK

---------------Örömmel, de meglepetéssel is olvastam a Vasi Szemle legutóbb megjelent (ötödik) számában Tóth Péter Felemás számvetés című írását, amely megyénk neves fia, Weöres Sándor utóéletét érinti. Azon kevesek közé tartozom, akik fél évszázadnál is hosszabb idő óta tapasztalatból ismerik az irodalmi élet Vas megyei helyzetét, alkotó közösségeit. A harmincas években kerültem kapcsolatba a Faludi Ferenc Irodalmi Társasággal és annak több tagjával. A háború után részt vettem a Vasi Írók és Művészek Munkaközösségének, majd a Magyar Írók Szövetsége Szombathelyi Csoportjának tevékenységében. Az elsőnél Bárdosi Németh János, az utóbbiaknál Palkó István szorgos és eredményes munkájának lehettem tanúja. Mindkettőjüknek komoly törekvése volt az írók részére a minél nagyobb nyilvánosság biztosítása, aminek érdekében - az irányításukkal működő tömörülés keretében - gyakran szerveztek előadásokat, műsoros esteket és szerkesztettek kiadványokat. Bárdosi Németh János szerkesztői kezenyomát az Írott Kő című rangos folyóirat 1936-37-es évfolyamai, Palkó Istvánét pedig az 1948-ban 6 összevont számmal két alkalommal megjelent Népünk és három antológia: az Őrség (1954), a Vasi élet és irodalom (1957), az Ez történt (1961), valamint az Írószövetség ösztönzésére négy megye összefogásával 1963 tavaszán indított, máig folyamatosan napvilágot látó tekintélyes Életünk alapozó első hat évének számai őrzik. Eredményes munkálkodásukkal mindketten kiérdemelték, hogy számon tartsuk a nevüket. Ez ügyben folyamatosan harangozok, sajnos nem az elvárható eredménnyel.
-----Az 1981 óta halott Bárdosi Németh János születésének centenáriuma az idén, március 8-án volt. Kellő időben, 1997-ben a 95. évforduló alkalmából hívtam fel az illetékesek figyelmét az egyik versében megfogalmazott óhajára: "Széll Kálmán utca 37 alatt, / a vers jelölje meg a tüzfalat, mert itt születtem..." (Vas Népe, 1997. március 7.) A rá emlékeztető cikkemben megírtam, hogy utcát már adott neki Szombathely, az emléktáblájának elhelyezésére a 100. születésnapját ajánlottam jó alkalmul. Január elején élőszóban is emlékeztettem városunk egyik vezetőjét a költő - jogos - kívánságának teljesítésére. Hiába! A szülővárosban csak annyi történt, hogy a Pécsen élő Tüskés Tibor az Életünk idei 2. számában Bárdosi Németh Önarckép című versének egyik sorát: "a végletek közt bizton állok..." címül használva emlékezett a költőre és irodalomszervezőre, de elkövette azt a hibát, hogy tényként közölte az emléktábla létét. A neves irodalomtörténész téves állítására a Vas Népe július 2-i számában Merklin Tímea hívta fel a figyelmet, szerencsére nem eredménytelenül, mert - Feiszt György jelenlegi alpolgármestertől szerzett ismereteim szerint - késéssel ugyan, de felkerül az emléktábla a Széll Kálmán utcai szülői házra.
-----Palkó István 1913. augusztus 23-án született Toronyban. Ő nemcsak a szerkesztői és irodalomszervezői tevékenységével, hanem a pedagógiai munkájával is beírta nevét Szombathely kulturális életének történetébe, hiszen jelentős volt a szerepe a főiskola elődjének, a tanítóképzőnek a működtetésében. A jövő évben esedékes 90. születésnapján a köszöntés előkészítésére majdnem egy év áll rendelkezésére az illetékeseknek. De kik az illetékesek?
-----A meglepődésemet ugyanis Tóth Péternek az az állítása okozza, hogy 1999. április 7-én "névlegesen megalakult ugyan a Weöres Sándor Társaság Kulturális Egyesület, de tudomásom szerint e sorok írásáig hivatalosan nincs bejegyezve." A Társaság megalakításának lelkes hangulatáról őrzött emlékemet a Vasi Szemle 1999. évi 4. számának 551. oldalán megjelent közleményben foglaltakkal frissítem fel: alapszabályt fogadtunk el és megválasztottuk az elnökséget, valamint a felügyelőbizottságot. Az írás a Társaság rendezvényeiről is beszámol, például az 1999. május 21-én Kőszegen történtekről: felavatták Ottlik Géza emléktábláját a gyógypedagógiai intézmény falán, és a városi könyvtárban megnyitották a Vas megyei irodalmi értékeket bemutató kiállítást.
-----A Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények számaiban is találok utalásokat a Társaság működéséről, a Dukán és másutt lezajlott rendezvényekről. Az 1999. évi 2. szám 95. oldalán a szervezet célját így közli: "A költő kultuszának elevenen tartását, a Vas megyei irodalmi emlékhelyek gondozását, illetve a jelen irodalmi és kulturális értékeinek ápolását tűzte ki feladatául." Tehát úgy, ahogyan azt annakidején Bárdosi Németh Jánosék tették: nemcsak a névadójuk emlékének, hanem az egész vasi irodalmi és kulturális életnek a gondozását vállalták.
-----Tudom, hogy az időközben Dala József elhunytával megcsonkult elnökség - Fűzfa Balázs és Bokányi Péter -, valamint a felügyelőbizottsági tag Tóth Péter, szorgalmasan végzi az értékeink ápolását, mégpedig nemcsak a nyomtatott, hanem az elektronikus médiában is. A helyi sajtó és televízió biztosítja a nyilvánosságot a Társaság feladatának ellátásához. Ha valóban nem történt meg az elnevezés hivatalos bejegyeztetése, jó lenne sietni vele, nehogy valahol megelőzzenek a Weöres Sándor nevének hasonló célú védjegyeztetésével, ahogy Kaposvár tette Berzsenyivel!
-----Az emléktábla elhelyezését jó és dicséretes szándéknak tartom. Tóth Péter nem árulja el, hogy hová, kinek közvetítette az egykori diáktárs javaslatát. Valószínűsítem, hogy a szombathelyi önkormányzat illetékeseinek. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy tudtommal két helyen is lakott Weöres Sándor a szombathelyi diákoskodása idején.) A szülőhelynek, Szombathelynek több és nagyobb a feladata az emléktábla elhelyezésénél. Például az, hogy biztosítsa a nagy költő nevét zászlójára írt Társaság folyamatos működését, hogy az elvégezhesse a céljául tűzött feladatot: a vasi irodalmi élet egészének gondozását. A felnevelő falu, a kis Csönge már méltó emlékhelye a talajába gyökerezett, országos nevet szerzett lakójának. Szombathely azzal, hogy díszpolgárává választotta Weöres Sándort, bizonyította, hogy elismeri szülöttének érdemeit. A város önkormányzatá-nak a megyéével összefogva, a költő utóélete gazdagításában is szerepet kell vállalnia. Ezen a téren akad bőven tennivaló: sürgősek és távoliak. Erre hívta fel Tóth Péter is a figyelmet.

Kuntár Lajos

SZÉLJEGYZET
EGY FELEMÁS SZÁMVETÉSHEZ

---------------Mindenfajta szöveg, írásbeli munka rákfenéje a nyomtatásban való megjelenés - legalábbis annyiban, hogy akkor az elmondottakat, azok kifejtettségének mértékét az adott folyóirat terjedelmi kritériumai is korlátozzák.
-----Nyilván ennek köszönhető, hogy az egyébként kitűnő stiliszta Tóth Péter a Vasi Szemle 2002/5. számában közölt Felemás számvetés (Tények, kérdések Weöres Sándor utóéletével kapcsolatban) című írásának utolsó három bekezdése kifejtetlenné, ily módon félreérthetővé, uram bocsá' igaztalanul bántó hangúvá sikerült. Engedtessék meg némi kiegészítés a kifogásolt szöveghelyekhez.
-----1. A Weöres Sándor Társaság 1999. április 7-i megalakulását Tóth Péter "névlegesnek" nevezi írásában. Amennyiben ez arra vonatkoznék, hogy - ahogy ezt a szerző írja - a Társaság nincs hivatalosan bejegyezve, jogos az észrevétel. Igaztalanul bántó viszont akkor, ha a "névlegesen" a munka hiányát kéri számon a Weöres Sándor Társaságon. Tény, hogy önhibánkon kívül kifutottunk az előírt bejegyzési határidőből, de ez a működést, a vállalt feladatok teljesítését soha nem akadályozta - ahogy ezt a Weöres-emléknapokon, irodalmi emléktúrákon, kiállításainkon, Dukai Takács Judit, Ottlik Géza emléktáblájának avatásán és más programjainkon, törekvéseink kapcsán a résztvevők tapasztalhatták. A Társaság elsődleges célja megalakulásakor az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet Vas megye irodalmi emlékhelyeire - e munkánkat dokumentálja a Társaság létrejötte óta érezhetően megnövekedett figyelem irodalmi emlékhelyeink iránt.
-----2. Tóth Péter cikkében megoldatlannak nevezi a csöngei Weöres-emlékház sorsát, amelynek - írja - egyik felét felújították, másik fele "romokban áll". Bővebb kifejtés híján nem érthető, hogy mi is az, ami "megoldatlan". A ház "egyik felét" Csönge önkormányzata szinte erején felüli anyagi és fizikai erőfeszítések árán felújította - részben a Weöres Sándor Társasággal együtt beadott pályázatok segítségével. A felújított "egyik fele" a háznak az a fele, ahol a múzeumnak berendezett két helyiség található 1992 óta. Ez nyilván prioritást élvezett a teljes felújítás tervezésekor, hiszen így biztosította az önkormányzat az emlékmúzeum folyamatos látogathatóságát. Ez a "részfelújítás" tette lehetővé, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum 2002-ben újrarendezze a kiállítást - többek közt azon 1999 óta felkutatott Weöres-dokumentumokból, amelyeket a "névleg létező" Weöres Sándor Társaság bocsátott dr. Ratzky Rita igazgatónő rendelkezésére. Az épület többi helyiségének felújítása még valóban várat magára (tudomásom szerint a legfontosabb állagmegóvási munkákat azokban is elvégezték). Ha a cikkben a "megoldatlan" arra vonatkoznék, hogy szükséges újabb források felderítése ahhoz, hogy maradéktalanul felújíttassék a teljes épület, akkor Tóth Péternek igaza van - de ha a gondoskodás hiányát kéri számon, megsérti Csönge polgármesterét, önkormányzatát s a csöngeieket, akik büszkén, boldogan, önzetlenül segítették a felújítási munkálatokat.
-----3. A szombathelyi emléktábla avatása valóban nem szerepelt a Társaság célkitűzései között. Nem szerepelt, mivel legelső, még 1999. januári beszélgetésünkkor az azóta elhunyt Szerdahelyi Pál jelezte, hogy az Éhen Gyula Kör kérte ezt az önkormányzatnál, azzal együtt, hogy Weöresről legalább utcát nevezzenek el Szombathelyen. Ez azóta valóban elsikkadni látszik, a 90. évfordulóra viszont más szervezet is tervezte emléktábla avatását. Így, hogy immár tudják, Tóth Péter közvetített az ügyben, nyilván elállnak szándékuktól.
-----4. Weöres Sándor születése 90. évfordulójának megünneplésére közös pályázatot adott be 2002. szeptember közepén a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár, a szombathelyi Művészetek Háza és az Életünk Szerkesztősége. Egyéb rendezvények mellett ebben a pályázó programsorozatban szerepel a Weöres-konferencia is, amelynek szervezését a Művészetek Háza vállalta - éppen Tóth Péter segítségével. Vagyis a szervezés 2002. szeptemberében megkezdődött - a konferencia tervezett időpontja 2003. április 11-12.
-----Bízom abban, hogy a kép, amelyet Tóth Péter megrajzolt, e megjegyzésekkel talán egy kissé árnyaltabbá lett. Valóban hiszem, hogy cikke elnagyoltságának oka tényleg valami terjedelmi korlátozás lehetett -; annál is inkább, hiszen Tóth Péter nélkül számos Weöres Sándor Társaság szervezte program nem valósulhatott volna meg - lévén ő is tagja e formációnak.

Bokányi Péter

MÉG NÉHÁNY SZÓ
A WEÖRES TÁRSASÁGÉRT...

---------------A Weöres Sándor Irodalmi Társaság társelnöke árnyalni, illetve cáfolni kívánta "igaztalanul bántó hangúvá sikerült" írásomat. Előbb azonban előbb önkritikusan számot kellett volna vetnie néhány ténnyel. Ezt azonban elmulasztotta. Pedig az alábbi kérdéseket aligha lehet megkerülni.
-----A Társaságról az első pontban ezt írja: "önhibánkon kívül kifutottunk az előírt bejegyzési határidőből". Nem nehéz kiszámolni, 43 hónap telt el a névleges megalakulás óta. Ugyan ki vagy mi akadályozta a bejegyzést? Ezután sor kerülhet-e még rá? A társaság szó emberek önkéntes, közös célokért működő csoportját jelenti. Azaz tagokra, társakra van hozzá szükség. A megalakuláskor körülbelül hatvanan voltunk; azóta többen eltávoztak. Mennyien maradtunk? Mivel magyarázható, hogy az eltelt időben (többszöri kérésem ellenére) nem volt egyetlen közgyűlés sem? Miből gazdálkodik a "Társaság"? Tagdíjat eddig senki nem fizetett. Valamire való pályázaton a Weöres Sándor Irodalmi Társaság - bejegyzés híján - nem vehet részt. A negyedik pontban szereplő konferenciára és évfordulós rendezvényekre éppen ezért nem saját jogon nyújtotta be igényét.
-----Tény, hogy születtek eredmények, de ezek kivétel nélkül egy-két embernek köszönhetőek.
-----Ki tudná cáfolni, hogy közösen sokkal többet végezhettünk volna el?! Belterjessé vált a működés, a rendezvényekről késve vagy egyáltalán nem kaptak értesítést az érdeklődők. Pedig lenne igény a Társaságra. Az utóbbi hónapokban (éppen a csöngei kiállítás előkészítésével kapcsolatban) több alkalommal találkoztam Szerdahelyi Pálnéval, dr. Kuntár Lajossal, dr. Ratzky Ritával, Domokos Mátyással, S. Pável Judittal, Takács Miklóssal és a közelmúltban elhunyt dr. Kovács Jenővel. Kivétel nélkül szóvá tették a Weöres Társaság ügyét, többen pedig nehezményezték, hogy így alakultak ennek a potenciális közösségnek a dolgai.
Válaszom megírása előtt újra elolvastam az 1999. április 7-én elfogadott alapszabályt. Erre kérem a Társaság vezetőit is. Végül arra, hogy ne halogassák a Weöres Sándor Irodalmi Társaság közgyűlésének összehívását!

Tóth Péter