TÓTH FERENC

EGY XVIII. SZÁZADI
ITINERÁRIUM TANULSÁGAI

AVAGY MIÉRT NEM JUTOTT EL A FRANCIA KÖVET
SZOMBATHELYRE 1755-BEN?

--------------------A levéltári kutatások velejárója, hogy a kutató kezében igen sok olyan dokumentum is megfordul, amelyek jelentősége a kutatás témája szempontjából elhanyagolható. Ugyanakkor Fortuna kifürkészhetetlen kegyéből ráakadhatunk olyan érdekes forrásokra, amelyeket céltudatos kutatómunkával talán soha nem fedeztünk volna fel. Ez fordult elő velem is, amikor a Nantes-i Diplomáciai Levéltár (Centre des Archives Diplomatiques de Nantes) alapvetően nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó iratai között rábukkantam Szombathely nevére. Az ilyen műhelyforgácsok általában örökre az íróasztal fiókjában maradnak. Most viszont úgy gondoltam, hogy nem érdektelen megosztanom másokkal is ezt a felfedezést, megpróbálva választ adni a címben megfogalmazott kérdésre.
-----Először is röviden szeretném bemutatni a szóban forgó dokumentumot. A konstantinápolyi francia követség régi anyagában található, abban a kartondobozban (Saint-Priest 253), amely a nagykövetek ceremóniájával kapcsolatos dokumentumokat, naplókat és egyéb iratokat tartalmazza.¹ A néhány oldalból álló dokumentum egy 1755-ből való feljegyzés, amely az új konstantinápolyi francia nagykövet utazására tesz három útvonaljavaslatot, illetve egy részletes itineráriumot (útikalauzt), amely egyébként, mint látni fogjuk, tartalmazza néhány vasi helység, köztük Szombathely nevét is. A szöveges rész a Feljegyzés a királyi követ utazásáról Konstantinápolyba 1755. január 8-án címet viseli (Mémoire sur le voyage du Ministre de Sa Majesté á Constantinople, 8 janvier 1755).
-----A rövid bevezetőből megtudhatjuk, hogy a király (XV. Lajos) Desalleurs gróf konstantinápolyi francia nagykövet halála miatt sürgősen rendkívüli követet indít útnak Törökországba. A követ személyéről itt nem esik szó, de előrebocsájthatjuk, hogy a francia diplomáciai gépezet egyik legfontosabb posztjára csak igen felkészült és feltétlenül megbízható személyt választottak. Ez a személy egyébként a híres Charles Gravier Vergennes grófja, a későbbi francia külügyminiszter lett.² A leendő követ számára három útvonalat vázol fel e dokumentumban az egyébként ismeretlen szerző. Az első a tengeri útvonal, amely elég gyors és kézenfekvő. Ugyanakkor a követ méltóságához illő hadihajó felszerelése lassú és költséges, kisebb hajó pedig méltóságon aluli lenne. A második útvonal, amelyhez egyébként a mellékelt itinerárium is kapcsolódik, a Bécs felé vivő szárazföldi út lenne. Ennek a viszonylag egyenes útszakasznak a nehézségei elsősorban politikai jellegűek voltak az írás szerzője szerint. Versailles és a bécsi udvar kapcsolata a XVIII. század első felében meglehetősen ellenséges volt, amely több dinasztikus háborúban is megnyilvánult. Az enyhülés éppen a korszakunkban kezdődött a nemzetközi diplomácia kulisszái mögött, és oly látványos sikert hozott, mint az 1756-os úgynevezett "diplomáciai forradalom" eredményeképpen létrejött francia-osztrák szövetség. Mindenesetre 1755-ben még feszült és ellenséges hangulat jellemezte a francia-osztrák viszonyt. Ennek következtében elővigyázatra int a szerző, hogy a követet kísérő osztrákok minden bizonnyal kémkedni fognak küldetéséről, és esetleg késleltethetik a megérkezését mindenféle ürüggyel. Késleltető ürügyet pedig nem nehéz találni, mivel Magyarország szinte "hemzseg a rablóktól".³ A harmadik útvonal Lengyelországon keresztül vezetett az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt lévő moldvai fejedelemségen keresztül Konstantinápolyba. Ennek előnyei elsősorban politikai jellegűek voltak, s lehetőséget nyújtott volna a franciabarát lengyel főurakkal való találkozókra. Ugyanakkor ezen útvonal választása túlságosan is felébreszthette volna a lengyel ügyekben érintett bécsi udvar gyanakvását.⁴
-----A szöveg szerint és a mellékelt itinerárium alapján a legtöbb indok a Bécs felé vezető út mellett szólt. Feltétlenül ezt tekinthetjük a legbiztonságosabbnak is, hiszen a tengeri utat gyakori viharok és barbareszk (algíri és tuniszi) kalóztámadások nehezítették, a lengyel útvonal pedig kevésbé volt ismert és sokkal veszélyesebb területeken haladt keresztül. A részletesen kidolgozott itinerárium helyi vonatkozású helynevei érdekes információkkal szolgálhatnak a helytörténészek számára is. A mai Soprontól Nagykanizsáig vezető útvonal állomásai így jelennek meg az itineráriumban:

-----A helynevek hozzávetőleges helyesírása alapján feltételezhetjük, hogy a dokumentum francia készítőjének nem volt megfelelő helyismerete, nem tudott magyarul és elsősorban német térképeket használt. Nincs szükség nagy jártasságra a történelmi földrajzban, hogy rekonstruáljuk az útvonalat. Így a következő, viszonylag egyenes észak-déli útvonal rajzolódik ki a térképen: Sopron - Grosswarasdorf (ma Burgenlandban, magyar neve: Veresfalva?) - Kőszeg - Szombathely - Körmend - Zalaegerszeg - Hahót - Nagykanizsa. Az útvonal egyébként ezt követően Pécsen, Vukováron és Péterváradon keresztül éri el Belgrádot és folytatódik az Oszmán Birodalom területén át egészen Konstantinápolyig. A helyesírási pontatlanságokat leszámítva egy arányosan összeállított útvonaltervről van szó, amely a korabeli térképek pontos méreteire és jól ábrázolt útvonalaira utal.
-----Ide kívánkozik még egy másik észrevétel is. A korabeli nyugati és francia utazók nagy része nem ezt az utat választotta. Általában a hagyományos dunai útvonalon haladtak nyugatról keletre Bécs és Buda között, majd pedig északról dél felé Budától Belgrádig. Ez az utazási szokás egyébként felerősödött e korban, különösen az 1752-ben megindult rendszeres postakocsi-járatokkal. Bécs és Pozsony között naponta, Bécs és Buda között pedig hetente járt postakocsi.⁶ A személyszállító postajárat beindulása jelentősen megnövelte a Duna menti útvonal minőségét és biztonságát. Erről a francia diplomácia is rendelkezhetett pontos információkkal bécsi követségén keresztül. Vajon miért nem a főútvonal merült fel a lehetséges magyarországi útvonaltervek között?
-----Ahhoz, hogy erre a kérdésre is megpróbálhassunk választ adni, feltétlenül meg kell vizsgálni az objektív földrajzi okokon túl más, elsősorban nemzetközi politikai tényezőket. Amint már említettük, a francia-osztrák viszony meglehetősen feszült volt ebben a korban. A francia követnek mindenképpen érdekében állt feltűnés nélkül, a lehető legrövidebb úton haladva átkelni a Habsburg-uralom alatt álló területeken. Magyarországon különösen fontos volt a feltűnés elkerülése. A kuruc mozgalmak óta a magyar nemesség egy része Franciaországtól várta függetlenségi harca megsegítését. Minden bizonnyal keresték volna a kapcsolatot az országon áthaladó francia követtel is, amit a bécsi udvar nyilván igen rossz szemmel nézett volna. Könnyen diplomáciai incidenshez vezethetett volna egy indiszkrét kapcsolatkeresés, amelynek elkerüléséért a francia diplomáciai vezetés mindent megtett. Ezt a gyanút látszik megerősíteni a Vergennes gróf kíséretében tartózkodó magyar személyek jelenléte. Itt találjuk II. Rákóczi Ferenc hajdani apródját, Tóth Andrást, aki a franciaországi magyar emigráció egyik neves személyiségeként diplomáciai szerepet is kapott. Ő volt a rodostói magyar emigrációval való kapcsolattartás egyik főszereplője.⁷ Vele együtt indult Konstantinápolyba kisebbik fia, Ferenc is, aki később diplomataként, katonai szakértőként és íróként vált híressé. Amint már erről több írásunkban is beszámoltunk, élete alkonyán a vasi Tarcsán (ma Bad Tatzmannsdorf Burgenlandban) telepedett le, és emlékét jelképes síremlék őrzi ma a község temetőjében.⁸ Tóth Andrást egyébként jól ismerte a császári diplomácia is, s Magyarországon őt és családját proskribálta a császárhű magyar adminisztráció. Minden bizonnyal nem sokáig juthatott volna el Vergennes gróf kíséretében a magyar földön...
-----Azt már a francia külügyi levéltár (Archives du MinistŐre des Affaires ÉtrangŐres, paris quai d'Orsay) más fondjaiból lehetett megtudni, hogy milyen feladatokat kapott a Vergennes gróf mellé beosztott Tóth András. Szerencsére fennmaradt a Tóth András titkos megbízatását rögzítő dokumentum egy másolata (a megbízást egyébként biztonsági okokból csak felolvasták a magyar ügynöknek).⁹ A megbízólevélben a király arra kérte fel Tóthot, hogy utazzék el Rodostóba és diszkréten vegye fel a kapcsolatot a magyar emigráció még életben lévő tagjaival és azok magyarországi híveivel. Tóth András megérkezése után nem sokkal eleget is tett ennek a megbízásának, és felkereste az aggastyán Csáky Mihályt, a rodostói magyarok még életben lévő vezetőjét. Csáky azonnal kapott a lehetőségen, és francia segítséget remélve elkezdte szervezni a magyarországi ellenállással való kapcsolatait. Tóth missziójának sikere hamarosan kezdett terhessé válni az osztrákokkal szövetséget kötő francia diplomácia számára. A titkos feladat leállítása lassan folyt, és minden bizonnyal az osztrák ügynökök is értesültek Tóth rodostói jelenlétéről. Máig sem tisztázott körülmények között 1757-ben váratlanul elhunyt Csáky és Tóth (állítólag valamilyen járványban), és örökre magukkal vitték a rodostói emigránsok utolsó függetlenségi harcra vonatkozó haditervét...
-----Visszatérve az utazás dilemmájának kérdéséhez, a fentiek alapján talán nem nehéz megérteni, hogy miért választotta ez az érdekes összetételű küldöttség a tengeri utat. Az útról egyébként memoárjaiban röviden beszámol Tóth András fia, François de Tott. A néhány soros elbeszélés röviden tájékoztat arról, hogy egy bérelt kereskedelmi hajón jutottak el az úticéljukig, amelynek elérése előtt egy tréfás eset is történt velük. A hajót a Dardanelláknál a török őrség feltartóztatta. A francia követ a gyorsabb ügyintézés érdekében egy üveg francia likőrrel kedveskedett az őrparancsnoknak, aki azt az üveg nyakának letörése után egy pillanat alatt felhajtotta. A dolog akkor kezdett kínossá válni, amikor Vergennes gróf észrevette, hogy a hajóinas tévedésből nem likőrt, hanem alkoholos levendulavizet nyújtott át a török tisztnek. A tapasztalt Tóth András csak legyintett a követ aggódó szavaira, mivel már ismerte a török szokásokat...¹⁰ A hajó egyébként 1755. május 21-én érkezett Konstantinápolyba.
-----A sors iróniájának tekinthetjük, hogy a küldöttségben helyet foglaló fiatal François de Tott élete végén mégis eljutott szűkebb pátriánkba. Egyes irodalomtörténészek¹¹ szerint magával hozta ekkor Mikes Kelemen fiktív leveleit, jelentős irodalmi és nyelvi emlékünket, amelyeket egy évvel a halála után adott ki Szombathelyen Kultsár István tanár.¹²

JEGYZETEK