KAPITÁNY ÁGNES - KAPITÁNY GÁBOR

JÓZSA PÉTER ÉS A KULTURÁLIS
BLOKKOK KUTATÁSA

Hommage a Józsa Péter

--------------------Józsa Péterrel fiatal kutatóként kerültünk kapcsolatba első munkahelyünkön, a Népművelési Intézetben. Izgalmas hely volt az akkor a Corvin téren, sokfelől jött friss gondolatokkal, világváltoztató indulatokkal. A csapatnyi pályakezdő fiatal között csak néhányan képviselték a középnemzedéket, közöttük volt Józsa Péter, akit akkor persze az öregek közé soroltunk, jóllehet mostani magunknál fiatalabban, egy "normális" tudományos életpályához mérten megengedhetetlenül fiatalon távozott az életből. Tudtuk, mi mindenen ment keresztül, mégsem ez jutott róla az ember eszébe. Kortalan bölcsesség sugárzott belőle; pozitív energiák. Érdekes, hogy most, amikor úgy emlékeznek rá, mint heves vitatkozóra, ez a tulajdonsága bennünk is felidéződik, mégis a képe úgy rakódott el az emlékezetünkben, hogy csendesen ül a mindig fellobbanó viták közepén, mosolyogva hallgat és pipázik, mint aki azt mondja: "láttam én már karón varjút!". És kérdez: a kérdésekkel valahogy mindig a jó, a termékeny irányba terelve a csapongó gondolatokat. Ez a sokat tapasztalt bölcsesség és a szenvedésekből desztillált derű és nyugalom volt az, amit lényének lényegéből felénk sugárzott, amivel elsősorban hatott ránk. Ezenkívül pedig a munkáiban megnyilvánuló tudományos tisztesség és alaposság. Ha újraolvassuk a művelődésszociológiában ma is alapműveknek tekinthető, úttörő írásait, azokból mai szemmel is feltűnő az a nagyon körültekintő, gondos distinkciókkal élő gondolati építkezés, amitől (a szakma egyéb velejárói mellett) a társadalomtudományi elemzés tudományossá válik; úgy is mondhatjuk, hogy észrevétlenül mesterséget is tanultunk tőle; többet, mint az egyetemen.
-----Műveiben megfogalmazott azután olyan gondolatokat is, amelyek mint alapgondolatok épültek be a művelődésszociológiába. Ilyen tétele volt az, amellyel a szórakoztatást alacsonyabb rendűnek bélyegző elitizmus és az abban az időben ennek ellenében feltörekvő (a szórakoztató kultúra és a magaskultúra közti értékhatárokat elmosó) kulturális relativizmus végletei között (Vitányi Ivánnal és másokkal együtt) megfogalmazza azt a ma is olyannyira aktuális álláspontot, hogy a szórakoztatás nem alacsonyabb rendű, de más; és a különbség lényegét azon a nagyon plasztikus módon formulázza, hogy míg a szórakoztató műfajok kikapcsolják a szubjektum belső centrumát, addig a műalkotások bekapcsolják a személyiséget.
-----Egy tőle származó, és saját munkáinkban később felhasznált kategóriáról szeretnénk még néhány szót szólni: a "kulturális blokkok" fogalmáról. Ennek alábbi definícióját adja "Kulturális blokkok Budapesten" (Népművelési Intézet, Bp. 1972) című művében: "A kulturális fogyasztás terén hasonló beállítottságú egyénekből álló és önmagukat a kommunikáció különböző formái révén szinte szervesen fenntartó sokaságok "szorosan összefügg az általános mentalitással, az értékrendszerrel, az életfelfogással, az erkölcsi nézetekkel". A "kulturális blokkot" elhatárolja a "szubkultúra" fogalmától is, amennyiben az egy "blokkhoz" tartozók csak kulturális fogyasztásukban közösek, míg a szubkultúrák tagjai egész életmódjukban. Józsa felsorolja a "kulturális blokkhoz" tartozás megállapításának olyan kritériumait is, mint: az időmérleg, a munkavállalás (a "munkamegosztásban" betöltött hely), az ember "világa", a tájékozottság, az értékképzet, a motiváció, az összetettség, a mozgékonyság, az ítélőképesség, a feldolgozási mód. A kulturális blokkhoz tartozás leglényegesebb meghatározói között kiemeli, hogy: a) az adott kulturális blokkhoz tartozik egy elvárás, hogy a műveknek milyen élményt "kell" nyújtaniuk; b) a tájékozottság, a műveltség, az ismeretek egy típusa; c) a forma felismerésének képessége (miért, mitől "szép" valami). (Mint erről még szó lesz, az így felfogott "kulturális blokk" kategória nagyon termékenynek bizonyult az empíriában, saját kutatásainkban úgy találtuk, hogy igen jól magyarázza a társadalom számos jelenségét, ízlésütközéseit, és számos egyéb intolerancia forrásának is bizonyul.)
-----Miként más műveiben, a kulturális blokkokról szóló vizsgálatai során is számos olyan fontos észrevételt tesz Józsa Péter, amelyek nála csak mintegy mellékes részeredmények, ám a további kutatásokban akár alapkövekül is szolgálhatnak. Ilyen például az a megállapítása, hogy a kultúra (a műveltség) növekedése gyakorta egyúttal a kulturális rugalmatlanság növekedését is jelenti, amit az magyaráz, hogy a műveltség erősíti a normatudatot, a formák pedig mindig gátakat is jelentenek a tőlük független lehetőségek irányában. Hasonlóképp érdekes eredménye Józsa befogadásvizsgálatainak, hogy a legtöbb pozitív és negatív választást (vagyis a legtöbb motivációt) a műalkotások jövőre vonatkozó elemei mozgósítják. Már 1972-ben észreveszi azt az azóta elhatalmasodott tendenciát, hogy a fogyasztás privatizálódott és passzivizálódott; a giccs terjedésének egyik fő okaként a magánélet és a közélet elválását nevezi meg, és számos egyéb, máig fontos megállapítást tesz.
-----Egy ponton a befogadás három alaptípusával foglalkozik, elkülönítve egymástól a) azt a befogadót, aki közvetlenül (sztoriként) és alapvetően emocionálisan éli át a befogadottakat; b) azt, aki a művekben a sors, a jellem, az indíték mozgatórugóit keresi; és c) azt, aki az átérzés, átgondolás teljességére törekszik. Ez a három típus nagyjából megfeleltethető annak a három típusnak, annak a három kulturális blokknak, amelyeket a kilencvenes években saját vizsgálatainkban különítettünk el. Immár több évtizede tanárként is működvén azt tapasztaljuk, hogy az ember továbblétezésének egyik - a tanárnak mindenképpen örömet okozó - formája az, amikor az ember gondolatai valaki másnak a munkáiban továbbgyűrűznek. Úgy gondoljuk tehát, Józsa Péter előtti tanítványi tisztelgésünknek is azzal tudunk most leginkább formát adni, ha a továbbiakban röviden ismertetjük a tőle kapott indíttatásban gyökerező, az ő kategóriáját használó saját kutatásaink eredményeit. Reméljük, hogy ha neki magának mutathatnánk be ezeket az eredményeket, elégedett, barátságos mosolyainak egyikével fogadná.

KULTURÁLIS BLOKKOK

-----Kutatási tapasztalataink szerint a mai társadalomban, számos átmenet, kevert forma és altípus feltételezésével, három, egymástól jól elváló kulturális blokk rajzolódik ki, amelyek egyfajta vertikális sorba is rendezhetők: az "elitkultúra", a "közép" kultúrája, és a marginális helyzetűek kultúrája. Ezek az elnevezések annyiban félreérthetőek, hogy szociális tagolódást sugallnak, és alapjuk valóban a társadalom szociális hierarchiájában keresendő; nem azonosítható azonban azzal és számos ponton keresztbe is metszi azt. Mint Józsa kritériumlistájából is látható, a kulturális blokkhoz tartozást számos olyan értékrendszeri, tanulási folyamatoktól függő, és individuálpszichológiai - s legfőképpen: kulturális - tényező határozza meg, amelyek módosítják vagy éppen "felülírják" a szociális eredet és a szociális helyzet determináló hatásait. Aki szociológiailag "felső" rétegbe születik, de önmagát közepesnek érzi, magát a "középen" érzi jól, az azokhoz a kulturális sajátosságokhoz fog vonzódni, amelyek a közép-kultúrát jellemzik; ugyanezen okból - a "felső" kultúrának az ő képességeivel, ambícióival adekvát szerkezete folytán - válhat "felső" kultúrájúvá akár egy peremhelyzetben élő ember is, és így tovább. Hogy valaki végül is melyik kultúrát "választja",¹ az tehát annak a függvénye, hogy melyik kultúratípus belső szerkezete fejezi ki leginkább az egyes ember társadalmi helyzetéből, képességeiből, vágyaiból, előéletéből stb. összeálló egyéni világot. Arany János, a paraszti származék (és szociálisan közepes helyzetű értelmiségi) például minden szempontból a kulturális elithez (és az "elitkultúrához") tartozott; Ferenc József császár és király viszont alapvetően a közép kultúrájának tipikus képviselője. Ugyanazon milliomosréteg egyik tagja az elitkultúrához kapcsolódik; egy másik a közép kultúrájához és jól ismert az a self-made-man típus is, aki voltaképpen az "alsó" helyzetűek kultúráját, a szegénység kultúráját viszi a gazdagság életkörülményei közé is. A modern társadalom számos jelenségének megértéséhez gyakran éppen az e társadalmakban elkülönülő (és a szociális tagolódást átmetsző) kultúra-típusok sajátosságainak leírása vihet közelebb.
-----Az egyes kulturális-műveltségi blokkok egymástól való idegensége sok mindenben érzékelhető. Párválasztásban, barátságok, rokon- és ellenszenvek kialakulásában, szomszédsági viszonyok jó vagy rossz voltában az esetek jelentős részében ugyanúgy szerepet játszik az ebből a szempontból eltérő kultúra, mint ahogy sokszor egyes intézmények működését is kudarcokkal, feszültségekkel terhessé teszi, hogy képviselőik egyértelmű elutasítással, értetlenséggel viszonyulnak azokhoz a - más kultúrájú - emberekhez, akikkel kapcsolatba kerülnek (kezelhetetlennek tekintve őket, kultúrálatlanságnak bélyegezve a más kultúrát.²) A legtöbb, ezen az alapon keletkező ütközés az ízlésben és az életvitel megítélésében kerül felszínre.
-----A különbségek és ütközések alapja végül is az, hogy az egyes kulturális blokkokhoz sorolható embereknek igen eltérő a világhoz való viszonyuk; döntően ez az, aminek alapján egyik vagy másik kulturális blokk sajátosságait mutatják. A világhoz való viszony különbségei egyrészt helyzetiek (ennyiben kapcsolódnak a szűkebb értelemben vett szociális meghatározókhoz), másrészt az egyén tudati szerkezetének (pszichológiai alkatának, tudásanyagának, értékrendszerének stb.) is függvényei. Lényegében annak mértékét fejezik ki, hogy az ember mennyire érzi magát sorsa urának. A) Az elitkultúrára az jellemző, hogy az idesorolható ember azt érzi, hogy tőle (is) függ a világ, illetve a Nagy Egész sorsának alakulása (a Nagy Egész absztrakt fogalmába itt a tágabb társadalmi mező bármely köre behelyettesíthető: a közösség, a nemzet, a civilizált világ, az emberiség stb.); az egyén úgy érzi, hogy döntéseivel, alkotásával, példájával befolyásolni képes e nagyobb egész alakulását, ezt érdemes tennie, és többnyire hivatásának is tekinti. Ebből következően az elitkultúrát - a művészet, tudomány, filozófia, nagypolitika kérdései és alakítása körül szerveződő kultúrát - alapvetően az (általa átlátni vélt) Egész foglalkoztatja. Amiről e kultúra képviselője gondolkodik, amivel foglalkozik, az - ha részkérdés is - általában kapcsolatban van az "Egésszel": az Emberrel, a Társadalommal, az Élettel, az Erkölccsel, a Művészettel, a Tudománnyal, a Politikával; az Emberiség vagy a Nemzet sorsával.³ Az Egészre fordított figyelmen kívül fontos eleme ennek a kultúrának az ezzel szorosan összefüggő világalakító attitűd és az egyéni alkotás, az egyéni teljesítmény, az egyéni szuverenitás értékelése. B) Egészen másról van szó a közép kultúrájában. Minden modern társadalomban ehhez a kulturális blokkhoz tartozik a népesség legnagyobb része. Míg az elitkultúrát az a tudat vagy illúzió hatja át, hogy a világegész sorsának alakításában fontos szerepet játszik, a "közép" élethelyzete ezt a hitet nem teszi lehetővé. Eljutnak ugyan hozzá a világ információi, de mivel a döntések többnyire nem az ő kezében vannak, így a világot - helyesebben a világnak azon köreit, amelyek az ő döntéseinek hatósugarán kívül esnek - végeredményben áttekinthetetlennek, idegennek, esetenként félelmetesnek látja, s legfőbb törekvésévé az válik, hogy maga körül zárt egyértelműséget, áttekinthetőséget teremtsen. A jó és szép legyen szép és jó, a rossz és rút legyen rút és rossz, zavaró ellentmondások nélkül. Legyen meg az az érzése, hogy ha a világ egészében áttekinthetetlen is, de ami őt érinti belőle, azt tökéletesen átlátja, egyértelműen meg tudja ítélni. Ha ez adva van, úgy a "közép" képviselőjének is megvan a maga biztonságérzete, alkalomadtán nagyobb is, mint az elitkultúra képviselőjének biztonsága. A maga életterében ő is aktívnak tudja magát, saját sorsa nagymértékben függ tőle; s ha egyénként nem is, csoportként, az együttes hatás szintjén önmagát éppenhogy ő is a világ fenntartójának, a mindennapi élet működtetőjének tekinti. (Az, hogy az ő csoportja a legnagyobb, önmagában is biztonságérzettel tölti el: a legtöbben hasonlóképpen élik meg, hasonlóképpen látják a világot, mint ő, tehát ha vannak is tőlük idegen jelenségek, a lényeget illetően az élet az ő kultúrájuk szerint eredményesen végigélhető.) E kulturális blokk embereit nem az Egész alakítása, hanem a saját élet biztonságára való törekvés mozgatja, ez határozza meg e kultúratípus legfőbb jellegzetességeit. C) Ha a "közép" kultúrája a biztonságra törekvés, a stabilitásvédelem kultúrája, vannak a modern társadalmakban szép számban olyanok is, akik számára a "közép" biztonsága is elérhetetlennek látszik. E kultúrát meghatározza az, hogy részesei helyzetükbe-zártak (illetve annak tekintik magukat), belátható felemelkedési esélyük nincs; látókörük így maga is behatárolt: véget ér azoknál a határoknál, ameddig mindennapi életük tevékenységei kiterjednek. E világot a mindennapi fizikai létfenntartásért folytatott küzdelem (olykor a kemény robotot jelentő fizikai munka) uralja, az élet többi része is ennek függvénye. Az élet perspektívák nélküli, nincsenek anyagi tartalékok sem: a cél az egyén fizikai újratermelése, az ambíciókat, illetve a hosszabb távra tervezést korlátozzák a lehetőségek, amelyek csak a napról napra élést engedik meg. Az egyszerű testi létfenntartásért folytatott erőfeszítések uralma azt is jelenti, hogy a pihenés, a test feltöltődése és élvezetei: a nagy alvások, nagy evések, nagy ivások, a szex, a sport, a tánc, a kéz- és általában a testi ügyesség játékai fontos eseménnyé válnak, vagy legalábbis jelentős egyensúlyfenntartó szerepet játszanak az egyén életében. A figyelem nagy mértékben a fizikum felé fordul: (az alsó helyzetből való kiszakadást is többnyire a fizikai képességek biztosíthatják).
-----A három kulturális blokk szemléleti alapjainak eltéréseiből egyúttal az is következik, hogy mindaz, ami az egyik kulturális blokk embere számára természetes, az idegen, zavaró, sőt, ellenséges is lehet a másik szemében. Ha a közép kultúráját a biztonságtörekvés határozza meg, ez gyakran oda vezet, hogy a "középkultúra" embere ellenségesnek, mert világa megszokott biztonságát fenyegetőnek fogja érezni az elitkultúra emberének folytonos újító törekvéseit, míg amaz az áporodott állóvizet konzerváló nyárspolgárként bélyegzi meg az ő világváltoztató erőfeszítéseinek útjába álló "közép"-kultúra követőit. A "közép"-kultúra biztonság-eszménye szempontjából merő felelőtlenség (és a "civilizálatlanság" jele), amikor az "alsó" helyzetűek kultúrájában élők egy nap alatt elmulatják, illó élvezetekre költik váratlanul nagyobb bevételüket is, ami viszont teljesen természetes egy olyan kultúrában, ahol a jelen kényszerei többnyire csak a valóságtól elrugaszkodó álmok formájában hagynak teret a jövőnek, s ahol ebből adódóan a közvetlen élvezet az egyetlen vágykielégülési forma.
-----Az alapattitűd különbségéből származnak a szűkebb értelemben vett kultúrához való viszony eltérései is. A) Az elitkultúra számára a kulturális alkotások elsősorban a világ modellálói, a problémák megküzdésének eszközei. Így nézik, hallgatják a műalkotásokat, ilyen üzeneteket (mögöttes tartalmakat, szimbolikus: a társadalomról, az Emberről, a Történelemről, a nemzeti jellegről, az Erkölcsről, a Művészetről, a Világtörvényekről szóló jelentéseket) igyekeznek kiolvasni a műalkotásokból, de sokszor a nem-elit kultúrák termékeiből, sőt, az élet különböző jelenségeiből is. A dolgok és különösen a műalkotások formai jegyei is azért fontosak ebben a kulturális közegben, mert e kultúrában - amelyben minden jelent és jelez valamit a társadalomról, az Ember világáról, az Egészről - e formákból is mögöttes jelentéseket lehet kiolvasni; éppen ezért is tudják eszközként forgatni a kultúra egy-egy kifejezésformáját. (A formák, például a művészeti formák ugyanazért fontosak számukra - a tartalomtól függetlenül is -, amiért a gépekkel foglalkozóknak is ismerniük kell a gépeknek nemcsak működésmódját, de szerkezetét is.) Az elitkultúrában az egész kultúra végső soron munkaeszköz: a világismeret eszköze. A világismereté és a világalakításé. Az Egész ismeretéé és alakításáé. S mert az alakításra nagy hangsúly esik, ezért általában igen kiemelt érték az elitkultúrában az innováció, az újítás, az új tartalmak és formák létrehozása is. B) Említettük, hogy a középkultúra biztonságtörekvését zavarja az "elitkultúra" folytonos újítása és - a megszokottal lépten-nyomon szembekerülő - "extravaganciája"; az ilyen törkevéseket (mivel mögöttes céljaik számukra ismeretlenek és saját szempontjukból értéktelenek) "öncélúnak", "érthetetlennek-értelmetlennek", "túlbonyolítottnak", "valóságidegennek" (= az ő valóságuktól idegennek) minősítik, és lényegében elutasítják. Itt a szűkebb értelemben vett kultúrának is az az elsődleges funkciója, hogy visszaigazolja a biztonságosan ismerős normákat. Így amikor a "közép" képviselője kultúrát fogyaszt, akkor azt preferálja, ami közérthető (biztonságosan egyértelmű), illetve amit lehetőleg hosszabb időszak közítélete, a mérvadó szak- és közvélemény már értékesnek nyilvánított; értékeli a műalkotásban mindazt, ami az ő normáit visszaigazolja, és mindazt, ami benne egyértelműen mérhető: a belefektetett munkát, kidolgozottságot; a virtuozitást; (s a biztonság-eszmény szempontjából ideális állapot, a jólét szimbólumait:) a kellemességet, az anyagiakban kifejezhető értékességet, a dekorativitást. A "közép" kultúrájának részese, a világon elsősorban a maga személyes világát értő ember számára a szűkebb értelemben vett kultúra - mint minden - elsősorban a személyes fogyasztás szférájába tartozik, s már csak ezért is könnyen fogyaszthatónak kell lennie; a kultúra ebben a világban főleg a kikapcsolódás, a szórakozás képzeteihez társul; a "közép" embere bizonyos időnként kikapcsolódásképpen kultúrát fogyaszt, elolvas egy könyvet, elmegy a színházba, múzeumba, koncertre: de persze hogy mikor, hova megy és amit befogad, hogyan fogadja be, ezt nagymértékben szintén a (biztonságosan egyértelmű) normák fogják meghatározni. A közép-helyzet ugyanakkor azzal is jár, hogy az ember érzékeli a maga köztes helyzetét, amihez természetes igényként társul az emelkedés, a legalább lassú gyarapodás ambíciója. Ezért fontos számára az elitkultúrával való kapcsolat is, hiszen amennyi a "felsőbb" kultúrából beépíthető az ő kultúrájába, annyival mindenképpen ő maga is emelkedést élhet át. A "közép" kultúrában élő emberek számára ezért mindig vannak az elitkultúrának olyan - rendszerint tartalmuk vagy szemléletük által a közép-kultúra világával érintkező - részei, amelyeket mintaadóknak, számukra az elitkultúrát szimbolizáló alapműveknek tekintenek, s ezek a művek és alkotóik a közép-kultúra világában - e szerepüknek köszönhetően - olykor szinte "szentségesülhetnek". (De ugyanezért fontosak az elitkultúra fogyasztásának azok az alkalmai is, amelyeken a "közép" képviselője részt vesz: maga a részvétel megemeli a helyzetét, s alkalom arra is, hogy önmagát másoknak megmutassa: hogy mások is lássák gyarapodás-kész stabilitásának ezen jelképes megnyilvánítását).⁴ Míg az "elitkultúra" hőse az Egyéniség, a "középkultúráé" a Sikeres ember. (De míg az elitkultúra a "közép" életét élő embert is az Egészhez való viszonyában igyekszik szemlélni, és ábrázolni, a "közép" a Nagy Ember életében is a közép normáit visszaigazoló banalitásokat szereti viszontlátni.)⁵ C) Az "alsó helyzetűek" kultúrájának nyelvében az erős hatások dominálnak. Világuk jelenorientáltsága és erősen fizikai meghatározottsága következtében egész kommunikációjukat áthatja a primér indulati jelleg: a közlések gyakorta egyúttal indulatkitörések, indulatnyilvánítások; jellemző a gyakori nyelvi töredezettség⁶ és a megfogalmazások leegyszerűsítettsége (a "korlátozott kód"); de mindennek másik oldalaként gyakrabban jellemző a direktebb, kevésbé rejtett beszéd is: az utalások, célzások, a stiláris és udvariassági formulák, amelyek más-más módon, de mind a két másik kultúra-típus szövegeit áthatják, itt nagyon ritkán fordulnak elő. (Ezért az "alsó kultúra" emberei nemcsak a civilizálatlanság, hanem a "természetesség" szimbólumai is lehetnek a másik két kulturális blokkhoz tartozók szemében.) Az erős hatások abban az értelemben is jellemzőek e kultúra kommunikációs helyzeteiben, hogy e kultúra képviselői minden kommunikációs csatornán vonzódnak a végletes, kontrasztos hatásokhoz (a pasztellszínekkel, a finom átmenetekkel és megkülönböztetésekkel szemben). Minthogy az alsó helyzet azt a törekvést is magával hozza, hogy az ember ne legyen kénytelen legalul érezni önmagát, e kultúra képviselőinél igen gyakori a maguknál elesettebbek keresése (olykor pátyolgatása, máskor megalázása); s e relatív fensőbbségesség-érzés igénye miatt is ("azért velünk ez nem történt meg") erős érdeklődés mutatkozik körükben a borzalmak, extrémitások, a bűnözés, a katasztrófák eseményei és bemutatása iránt. A kultúra termékeitől is sokszor ilyen benyomásokat várnak; az erős fizikai hatásokon (például a szexualitás vagy a fizikai teljesítmények bemutatásán) kívül. A "felsőbb" világokból érkező "pletyka"-szerű - és szintén az extrémitásokra kiélezett - információk pedig szinte életpótlékot is jelentenek: ezeken az információkon keresztül csodálkoznak rá arra, hogy "mi minden is van a világban". A tömegkommunikáció ebben a kultúrában is betölti azt a funkciót, hogy a világ üzeneteit hordozza. Üzeneteinek dekódolása azonban itt is az adott kultúra törvényei szerint történik. Ennek egyik igen lényeges sajátossága, hogy a realitás és a fikció keveredése jellemzi: az "alsó helyzetűek" kultúrájában a fikciót gyakran teljes realitásként élik meg, s úgy igyekeznek bekapcsolódni világába, a realitás hírei viszont sokszor megfoghatatlan távoli történésekként és fikcióként, a mesék egyikeként épülnek be az "alsó helyzetűek" mindennapjaiba. A "felsőbb" világokat elsősorban külsőségeik jelképezik ebben a közegben: így a jólétet például gyakran a csillogás jelképezi, amelynek egy-egy foszlányát a legszegényebb környezetben is megtalálhatjuk; s a kultúrafogyasztásnak az e kulturális blokk emberei számára legkedveltebb helyszíneit - a bárt, a cirkuszt, a vurslit és az ezekhez hasonló környezeteket - is elsődlegesen a "csillogás" jellemzi.
-----A három kulturális blokk egyéb jellemzőiről: melyikben hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok, milyen a viszonyuk a tömegkommunikációhoz, az iskolához, a hivatalosság egyéb intézményeihez, a valláshoz - itt most nincs módunk részletesebben beszélni.

*

-----Az egyes kultúrák között természetesen állandó az átjárás is. Ezt elősegíti az érintkezés közöttük; a bizonytalan határok - finom átmenetek; és az a tény, hogy igen sok ember személyes kultúrájában e különböző kulturális-műveltségi típusok keverednek. Nagyon sokan vannak olyanok, akik néhány vonást magukévá tesznek az egyik kultúrából, életük más részeit pedig egy másik kultúrához igazítják.⁷
-----S az is világos, hogy mint a társadalom bármely felosztása esetében, úgy ebben az esetben sem kapunk "tiszta" csoportokat. A hármas felosztást kibővíthetjük ötösre (a "közép"-re soroltaktól elkülönítve a "felső közép"-rétegeknek és az "alsó közép"-rétegeknek egymástól is sok vonásban eltérő kultúráját), hetesre (hiszen az elit alsó rétege sem azonos a vezető elittel, az "alsó helyzetűek" kultúrájának is van egy felső rétege⁸) és így tovább. Az egyes blokkokon belül továbbdifferenciál az iskolázottság;⁹ a foglalkozás; a lakóhely; az etnikum;¹⁰ a vallási hagyomány; az értékrendszer; az egyes kulturális-műveltségi blokkok világához való kapcsolódás ideiglenessége vagy véglegessége;¹¹ a történelmi körülmények; a történelmi időrend (hiszen mindig több egymást követő korszak elitjei élnek egymás mellett); az hogy valaki "fentről" vagy "lentről" érkezett-e oda, ahol van (emelkedést, süllyedést vagy helybenmaradást élt-e meg); és még nagyon sok minden.
-----A kulturális blokkokat, a kultúra effajta tagolódását mindenesetre semmiképpen sem lehet egyértelműen értékhierarchiának értékelni: az "alsó" kultúra sem alacsonyabb rendű (de persze nem is magasabb rendű, ahogy azt az elitkultúra egyes megcsömörlött képviselői néha felvetik). Más. Mindegyik kultúra más, öntörvényű, saját logikájú, a világhoz való alapviszonyából levezethető világ, s bármivel találkozik, azt a maga világának törvényei szerint értelmezi. A magáétól eltérő értelmezéssel - (hiszen az ő világának az ő kultúrája sajátosságai felelnek meg) - nem tud mit kezdeni, ezért arra - és a más kultúrát képviselők életgyakorlatára - gyakran elutasítással reagál. Ebből fakad az egyes kulturális blokkok képviselői közötti megannyi ütközés, ízlésvita; személyek, alkotások, műfajok szenvedélyes kedvelése és elutasítása. De ha mindegyik esetében megpróbáljuk belülről megérteni a másik, a mienktől eltérő kultúra logikáját, akkor arra a közös emberi törekvésre ismerhetünk, amelynek jegyében mindenki olyan világot épít maga köré, amilyenné - a külső hatásokat a belső adottságokkal egybefonva - összeáll benne a világ.

JEGYZETEK: