VITÁNYI IVÁN

JÓZSA PÉTER EMLÉKEZETE*

--------------------Most hallottam a hírt, hogy Józsa Péter és Jacques Leenhardt közös művét újra kiadták Franciaországban. Keserűen elmélkedhetünk arról, hogy nálunk erről miért nem lehet szó. Mert valóban zseniális munka - mint Péter sok más írása. Szinte regénybe illő, és egész nemzedékünk szempontjából mindenképpen emblematikus dolog, ahogy Péter annyi hányódtatás, megpróbáltatás, küzdelem után magára tudott találni a kultúra szociológiájában. Regényekkel, kulturális magatartásformákkal, "blokkokkal" foglalkozott, de ezekben - az egész szempontjából akár parciálisnak is tekinthető - témákban az egész társadalom, és akár úgy is mondhatjuk: az egész magyar élet jelent meg. Benne volt szerzőjének minden tapasztalata, az üldözött sors minden formájának intenzív átélésétől kezdve a megváltás akaratának és a megválthatatlanság csalódásának élményéig. Mert Józsa Péter úgy élte végig az életét, hogy módja volt megtapasztalni minden rosszat, és elég ereje volt hozzá, hogy mégis tudjon reménykedni valami jóban. Minden rosszat, mert saját személyében egyaránt átélte a fasiszta üldözést, a sztálinista terrort, az értelmiségi kitaszítottságot. És mégis hitt egy igazságos világban, a forradalomban, a demokrácia megújulásának lehetőségében. Így hagyott hátra befejezetlenül is olyan művet, amelynek értékét most talán még jobban tudjuk, tudják azok, akik ismerik.
-----De hát most, korai halálának évfordulóján nemcsak a szerzőre emlékezünk, hanem az emberre, barátunkra is. Hűségére, nagyvonalúságára, kedvességére, faragatlan nemességére, szinte elnyűhetetlennek látszó életerejére. Amelyet, sajnos, a nagy lángolások által is támadt gyilkos betegsége mégiscsak elnyűtt, szinte pillanatok alatt. Értetlenül álltunk akkor sírja mellett, és értetlenül állunk ma is. Itt lehetne közöttünk. Mekkorát vitatkoznánk, halkan és ordítva, haragosan és szeretettel! Ahogy szoktuk. Ahogy szokta ő, mindenkivel, akit igazán becsült. Micsoda érdekes, elmemozdító, cáfolatra ingerlő és követésre buzdító műveket alkothatott volna még! Mennyire hiányzik, hogy nem teheti. Nekünk hiányzik a legjobban.

Józsa Péter Nagyrákoson

-----Józsa Péter! Nekünk, barátaidnak, harcaidban társaidnak, akiknek több földi életév adatott, de nekünk sincs már sok hátra. Az örökkévalóság szempontjából ezek persze jelentéktelen dolgok. Sokszor gondolunk rá, úgy érezzük, velünk vagy. Tudjuk és valljuk, hogy mai társadalmunk lehetséges előremenetében is ott vagy, műveddel, nyugtalan szellemeddel, a halálon is átvilágító akaratoddal. Úgy legyen!