LŐCSEI PÉTER

HASZNÁLNI KÍVÁNT,
NEM TÜNDÖKÖLNI

PALKÓ ISTVÁN KILENCVENÉVES

--------------------Első alkalommal 2002 őszén kerestem fel dr. Palkó Istvánt. A két világháború közötti szellemi életről, Weöres Sándorról, a szombathelyi iskolákról, az általa szerkesztett kötetekről, kiadványokról érdeklődtem tőle. A szívélyes fogadtatás és a készséges válaszok után azt éreztem, hogy az egyszeri látogatást továbbiak követhetik majd. Nem csalódtam. A múlt felidézése közben elsárgult újságok, fényképek, levelek kerültek elő. Pista bácsi régi kitüntetéseket, diplomákat, tablókat, dedikált könyveket mutatott. Hamar a bizalmába fogadott: megosztotta velem emlékeit, életének izgalmas és olykor fájdalmas fordulatait. Túlestünk a tegeződésen is. Második beszélgetésünket már kazettára rögzítettem. A kérdések újabb és újabb személyeket, intézményeket, kiadványokat idéztek fel. Pista bácsi a gördülékenyebb párbeszéd érdekében néhány részletre írásban ígért választ. Az átírt magnófelvételekhez pontosításokat, kiegészítéseket fűzött. A szaporodó látogatások igazi szellemi kincseket tartogattak. Beszélgetéseink legnagyobb eredménye egy csaknem 100 oldalas életrajzi vázlat és életművének gépiratos leltára lett. Kilencvenedik születésnapjához közeledve úgy éreztem, hogy az lenne a hozzá méltó ajándék, ha a tőle kapott szellemi értékeknek legalább egy részét közzé tudnám tenni.
-----Beszélgetéseink szerkesztett, rövidített változatával, írásainak vázlatos jegyzékével és levelezésének néhány darabjával köszöntöm a múlt század tanúját, a Vasi Szemle egykori szerkesztőségi tagját, az Életünk megindítóját. Köszöntöm a tudós tanárt, aki nemcsak a katedrán tanított, hanem intézményszervezőként, tudományos dolgozatok és ismeretterjesztő cikkek szerzőjeként, lektorként is nevelt.

*

------ Először gyermekkorodról kérdezlek. Honnan származol, milyenek voltak családi körülményeid?
------ 1913. augusztus 23-án születtem Toronyban. Szüleim földműveléssel foglalkoztak. Nyolcan voltunk testvérek: öt fiú és három lány. Kitűnő eredménnyel végeztem el a hat osztályt, de családunk anyagi helyzete miatt nem gondolhattam továbbtanulásra. Műbútorasztalosnak szántak szüleim. Az elemi után egy évig otthon maradtam, mivel 14 éves korig nem lehetett iparoshoz szerződni. Egy Berger nevű helybeli asztaloshoz mentem volna inasnak. Mielőtt aláírtuk a szerződést, az intézők megnézték a bizonyítványomat. Látták az eredményt, és felelősségre vonták apámat, miért nem ad engem felsőbb iskolába. Mondta, hogy nem tudná kifizetni a tanítási költségeket. Erre azt felelték: majd mi elintézzük, hogy tanulhasson a gyereke. A falusi tehetségmentő akciónak köszönhetem, hogy felvettek a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumba. Az államiban nem jutott hely, de az egyházi iskolában akkoriban nem volt kötött létszám.
------ Milyen volt ennek az intézménynek a légköre, hogyan jellemeznéd középiskolai éveidet?
------ A korabeli gimnáziumi oktatás egyik jellemzője az erős rostálás volt. Sokan lemorzsolódtak. A latin mellett a görög nyelv és a nagyon szigorú matematikaoktatás játszották ebben a főszerepet. Ha sarkítva fogalmazhatok, azt mondom, hogy a gimnázium megtanított bennünket tanulni, reprodukálni. A hangsúly nem a teremtő, alkotó gondolkodásra esett. Rengeteg volt a memoriter. Ma, kilencvenévesen is fújom az Iliász hexametereit, a homéroszi himnuszok részleteit, Vergilius, Ovidius, Horatius sorait. Természetesen Goethét, Schillert és a magyar klasszikusokat is. A gimnáziumnak kiváló könyvtára, jól felszerelt természetrajzi és fizikai szertára volt. Itt láttam először egyiptomi múmiát, római régiségeket, egy sereg egzotikus állatot, preparált krokodilt, óriáskígyót. A könyvtár számos XVII-XVIII. századi kiadású kötetet és későbbi könyvritkaságot őrzött. A polcokon képzőművészeti albumok, földrajzatlaszok, történelmi, irodalomtörténeti, nyelvészeti, természettudományi folyóiratok és monográfiák sorakoztak. A Gothard család jóvoltából csillagászati műszerekkel is rendelkezett az iskola. Akkoriban nem is álmodhattam arról, hogy ezeknek az értékeknek egy részével a gimnázium igazgatójaként találkozom majd néhány évtized múlva. Nem véletlenül mondtam, hogy csupán egy részével: a világháború és különösen az "államosítás" iszonyú pusztítást végzett a könyvtárban és a szertárakban.
-----De ne siessünk ennyire előre! Alma materemre jó szívvel emlékezem vissza. Sokat hallottunk a rivális iskolákban történtekről: Weöres Sándor esetét, a "Nem megy a szinusz-tétel" fordulatot (amelyikből később vers is lett) bejáró évfolyamtársam újságolta. De nem csupán Sanyinak gyűlt meg a baja a tanulással. A mi zsúfolt osztályunk az érettségire harminckét főre apadt. A kort jellemző érdekességként említem, hogy évfolyamunkból tizenheten választották a papi hivatást. Többségük hozzám hasonlóan a tehetségmentő akciónak köszönhette az érettségit és a továbbtanulás lehetőségét.
------ Mi történt veled az érettségi után? Hogyan kerültél a pécsi egyetemre?
------ A teológiához nem éreztem hivatást. A jobb állásokhoz megfelelő összeköttetésekre lett volna szükség, ilyennel azonban nem rendelkeztem, így az érettségi után egy francia biztosító cég alkalmazottjaként helyezkedtem el. Jártam a Szombathely környéki falvakat, és tűzbiztosításokat kötöttem néhány hónapig. Egy alkalommal a séi tanító fiával, Várhegyi Károllyal találkoztam, akit régebbről ismertem. Ő éppen elkezdte az egyetemet Pécsett, és azt mondta: nem hagyom, hogy ügynök legyen belőled. Gyere velem Pécsre! Az albérletemben elférsz, majd megnézzük, hogy hol próbálhatsz szerencsét. Engedtem az unszolásnak, és néhány nap múlva a magyar-latin szak hallgatója lettem. Később a görögöt is felvettem. Ennek a felsőoktatási intézménynek két része volt: a Pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és a Pécsi M. Kir. Középiskolai Tanárképző Intézet. Nekünk, bölcsészkari hallgatóknak két indexünk volt. Az egyik az egyetemi képzés programját tartalmazta, a másik - a tanárjelölti leckekönyv - a szaktárgyakhoz tartozó pedagógiai, pszichológiai, didaktikai stb. kollokviumok, gyakorlatok igazolására szolgált.
-----Ha már erre kanyarodtam, hadd említsem meg Weöres Sándor esetét! Ő a jogi karon kezdte tanulmányait, de a római jog első néhány előadása egy életre elvette kedvét az igazságszolgáltatástól. Az átiratkozás könnyen ment, csupán az volt a kérdés, hogy melyik szakot vegye föl. Azért választotta a földrajzot és a filozófiát, mert így kikerülhette a pedagógiai tárgyakat. Weöres Sándor egyetemi éveinek nap mint nap fül- és szemtanúja voltam. Ez alól csupán az ivócimboraság volt kivétel. Sanyi rendszeresen váltogatta albérleteit; napjainak javát a bölcsészkar Rákóczi úti fépületében töltötte. Itt működött az Ókortudományi Intézet (a filozófiai mellett), így gyakran találkoztunk. Az előadások látogatásában válogatós volt, csak arra járt be, amelyik nagyon érdekelte. Várkonyi Nándor irodalomtörténeti óráin például alig láttam. Várkonyi volt a pécsi egyetemi könyvtár vezetője; emellett a legújabb kori irodalmat és az elcsatolt területek magyar irodalmát oktatta. Lenyűgöző volt a tudása; memóriájának gazdagsága. Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett. A hazai és külföldi írókat oldalszámra tudta idézni. Nem szavakkal, hanem személyes példájával nevelt igényességre. Később írói, szerkesztői munkám mentorává lett. Hiteles mércének tekintettem. Kezdetben az egyetemen és a könyvtárban találkoztunk, aztán egyre többször kerestük fel Kürt utcai lakásán. Ebből a baráti körből elsősorban Borbély Gáborra, Weöres Sándorra, Várhegyi Karcsira emlékszem. Hosszú beszélgetéseket folytattunk. Pontosabban ezek csak részben voltak igazi beszélgetések, hiszen Várkonyi a szó szoros értelmében süket volt, emiatt a diskurzusok félig-meddig levelezések voltak. Sanyit itt sem az irodalomtörténet izgatta elsősorban. Jobban érdekelték az elsüllyedt kultúrák, a mítoszok.
------ Várkonyi Nándor szépen írt ezekről a találkozásokról Pergő évek című kötetében. Vele - mint említetted - nem a hagyományos diák-tanár kapcsolatban voltál. Személyes barátság alakult ki köztetek. Néhány szép levelet is mutattál tőle a hatvanas-hetvenes évekből.
------ Ő volt az esküvői tanúm. Sziriát oszlopai című könyvét dedikálva küldte el nekem. A kötetről az elsők között írtam ismertetést. Szerkesztőként több tanulmányát, recenzióját közöltem. Haláláig tartott a barátságunk, ma is meghatódva emlékezem rá. Megmaradt leveleit szívesen ajánlom fel közlésre.
------ Várkonyi Nándoron kívül kik voltak emlékezetes professzoraid, szemináriumvezetőid?
------ Elsőként a klasszika-filológus Kerényi Károlyt említem. A görög és a latin nyelv és irodalom professzora ragyogó előadó volt. Meghatározó szerepet játszott világképem alakulásában. Bartók Béla Cantata profanájáról nélküle aligha írtam volna meg tanulmányomat. Alapvető hatását abban látom, hogy a klasszika-filológián belül a mítoszkutatás új útjait járta. Az antikvitás világképének originális értelmezését tette lehetővé. Hetente 2-3 napot töltött Pécsett. Előadásaira Pestről is sokan lejöttek, Devecseri Gábort például többször ott láttam. Weöres Sándor is gyakran betért ide, alighanem intenzívebben hallgatta, mint a filozófiai előadásokat.
-----Kerényinél írtam latin nyelvészeti szakdolgozatomat. Ez egy százoldalas szótörténeti dolgozat volt, ma is sajnálom, hogy anyagiak híján nem tudtam megjelentetni. Egyetemistaként én a görögnek vettem a legtöbb hasznát. Ez is a professzor úrhoz kapcsolódik. Az egyetemtől a jezsuita konviktus vezetője instruktort kért a Zichy és a Perczel fiúk mellé. Kerényi engem ajánlott, és így egy kis zsebpénzhez jutottam. Tanítványaim sikeres érettségije után a pécsi kispapokat is tanítottam.
-----Klemm Imre Antal a nyelvészetnek szinte minden területét oktatta. Hogy csak néhányat említsek az órái közül: a nyelvtudomány alapjai, általános fonetika, magyar szóképzés, történeti mondattan. Az ő ösztönzésére írtam azt a nyelvjárási pályamunkát, amellyel elnyertem a Báró Kornfeld-díjat. Később ennek a dolgozatnak köszönhettem Végh József barátságát.
-----Az egyetemen Halasy-Nagy József adta elő a pszichológiát, az etikát és az esztétikát. Több filozófiai kötete is megjelent, de alighanem az őrzi meg a nevét, hogy Weöres Sándor nála írta doktori dolgozatát (A vers születése).
-----Varga Damján foglalkozott a középkori magyar irodalommal. Nála például fél éven keresztül dolgoztuk fel a Margit-legendát és forrásait. Tolnai Vilmos rövid ideig tanított. Petőfi-előadásaira emlékszem legélesebben. Gálos Rezső a XVIII-XIX. századi irodalmat oktatta. A leckekönyvemben tárgyának megnevezéseként Madách és Az ember tragédiája szerepel.
------ Hogyan sikerült elhelyezkedned a diploma megszerzése után?
------ 1940. december 20-án előrehozott vizsgát tettem. Az összevont kollokviumokat, szigorlatokat azért vállaltam, hogy minél hamarabb álláshoz jussak. 1941. február 2-án megnősültem. A minisztériumból márciusban kaptam értesítést, hogy a visszacsatolt Ungváron a Magyar Királyi Állami Drugeth Főgimnáziumban tudnának alkalmazni magyar-latin szakos tanárként. Ez egy ruszin-magyar tannyelvű intézmény volt, az ország egyik legpatinásabb, 330 éves gimnáziuma. Itt van ez az érettségi tabló, ezen olvashatod, hogy kik voltak a kollégáim. Velem együtt került ide a legendás Eötvös Kollégiumból Martinkó András, a kiváló irodalomtörténész, Vörösmarty-kutató. A gimnáziumban kb. 500 diák tanult, 26 tanár oktatott. 8000 kötetes volt a könyvtára, erre azért emlékszem, mert engem bíztak meg a vezetésével. Nekem akkor albérletem volt; rövid időre feleségem is odaköltözött, ott született meg első gyermekünk. Két évig maradtam Ungváron, 1943 őszén már Szombathelyen kezdtem a tanévet.
-----Ez idő tájban indult meg a Sorsunk, Várkonyi Nándor folyóirata, a földrajzi távolság ellenére ismét szorosabb kapcsolatba kerültünk. A lap a Janus Pannonius Társaság kiadványaként látott napvilágot Pécsett. Én a folyóirat vidéki társszerkesztője, munkatársa lettem. 10-15 írásom (főképp könyvismertetés) meg is jelent benne. Időközben a Vasi Szemlében és az Írott Kőben is publikáltam.
------ Miként emlékszel vissza Pável Ágostonra, a Vasi Szemle alapító főszerkesztőjére?
------ Nagy tisztelettel gondolok rá. Emberfeletti munkát végzett. Tanári munkája mellett szerkesztette a folyóiratot, szervezte a város művelődési életét. Baráti figyelemmel fordult felém; a "felhős" időszakokban is bátorított. Vele haláláig emberi, szakmai kapcsolatban voltam. Betegségének kezdetén a Múzeum könyvtárőrségével bízott meg. Halálos ágyán szinte végrendeletként hagyta rám a felelősséget, hogy életművének bizonyos részeit folytassam.
------ Hogyan alakult sorsod a világháború után?
------ A Faludi Gimnáziumban tanítottam. A NÉKOSz-mozgalom keretében megszerveztem a Sabaria Népi Kollégiumot. Vállaltam a Pedagógusok Szabad Szakszervezetének megyei titkári teendőit. 1949-ben a Faludit összevonták a Premontrei Gimnáziummal. A minisztérium az így létrehozott Nagy Lajos Gimnázium igazgatójává nevezett ki. Sok kiváló kollégával együtt kezdhettem el munkámat, és 1955-ös áthelyezésemig maradtam posztomon. Eközben nem szakadtam el a közművelődési és a szerkesztői munkától sem (Vándortűz, 1947; Népünk, 1948; Őrség, 1954). Az ötvenes években konzulense lettem Végh Józsefnek, a kiváló nyelvjárásgyűjtőnek, aki fontos nyelvföldrajzi, lexikográfiai munkát végzett, és kiadta az Őrségi és Hetési Nyelvatlaszt (Budapest, 1959). 1956-ban elkészült, de csak 1957-ben látott napvilágot az általam szerkesztett (és részben írt) Vasi élet és irodalom című kötet. Büszke vagyok rá, hiszen jórészt járatlan úton indultam el a közreműködő munkatársakkal, így az elsők között említendő dr. Kuntár Lajossal.
------ 1959-ben Magyarországon 11 felsőfokú tanítóképző és óvónőképző intézet kezdte meg működését. Az egyik Szombathelyen, az egykori Faludi Ferenc Gimnázium épületében kapott helyet.
------ Ennek az intézménynek a megszervezésével engem bíztak meg. A feladat váratlanul ért (1958-as hévízi családi nyaralásunk idején érkezett hozzám a híre). Elsősorban Vas, Veszprém és Zala megyékből fogadtunk jelentkezőket. A nappali tagozaton kb. 65-70, a levelezőn 80-100 hallgatónk volt. Először még nem is nevezték főiskolának, hanem Felsőfokú Tanítóképző Intézetnek. Vezetése rendkívül szerteágazó feladatot jelentett. Mozgósítottuk a leendő oktatókat, a régió diákjait, és ugyanakkor harcoltunk az iskola arculatáért is. Pápáról, Kőszegről, Zalaegerszegről jöttek tanárok, és helyi szakembereket is bevontunk. Súlyos tantervi gondokat kellett megoldani. A hajdani (és a mai) egyetemi autonómiát a minisztériumi főosztály munkatársai hírből sem ismerték. Komoly tárgyalásokon értük el, hogy az úgynevezett ideológiai tárgyak ne kerüljenek aránytalan túlsúlyba. Később én vállaltam a könyvtáros és népművelés szak megindítását. Hadnagy László volt az új művelődési miniszterhelyettes; ő járult hozzá, hogy a tanárok mellett közművelődési szakembereket is képezzünk. A profilbővítéssel természetesen együtt járt merítési bázisunk gyors növekedése is.
------ A hatvanas évek elején a Vasi Szemlében több írásod is megjelent az Intézet kulturális programjairól. Ezekből az látszik, hogy gyakoriak voltak a képzőművészeti, zenei, irodalmi rendezvények.
------ Derkovits-kiállítást rendeztünk, Domanovszky Endre alkotásait mutattuk be. Az Országos Filharmónia szervezésében voltak komolyzenei koncertek. Többek között Liszt, Bartók, Glinka művei hangzottak el. Szerepelt nálunk a Kortárs folyóirat gárdája is. 1961 tavaszán Illyés Gyula, Tolnai Gábor, Kalász Márton, Szeberényi Lehel mellett fellépett Gobbi Hilda és Török Erzsi. 1963 decemberében elfogadta meghívásunkat Károlyi Amy, és Weöres Sándor. (Egyébként ők nem csupán a főiskolán és a könyvtárban fordultak meg, hanem meglátogattak családi házamban is.) Az oktatók és a diákok tevékenyen bekapcsolódtak a közművelődési munkába. Békefi Antal Savaria zenei életéről tartott előadást. Megalakult a Márkus Emília Színpad. A Vas megyei írók estjén az Intézet több tanára költőként, íróként, műfordítóként mutatkozott be (Káldi János és Cs. Nagy István mellett én magam is).

Palkó István (kb. 40-50 évvel ezelőtt készült kép)

------ Az intézményvezetés mellett hogyan jutott időd a tudományos kutatásra?
------ Az intézmény mellett ott volt a család (feleségem és öt gyermekem) gondja és öröme is. Biztos hátteret jelentettek számomra. Magam is csodálkozom, hogy az idő szorításában mi mindent sikerült megvalósítani. Ez persze nem feledteti, hogy sok tervem, sok munkám maradt befejezetlen. De hogy a tényeknél maradjak, hadd említsek néhányat az elvégzettekből! Diákkoromtól érdekeltek a nyelvek; több német szépirodalmi fordításom látott napvilágot.
-----Fonetikai kutatásaimhoz a Központi Fizikai Kutató Intézettől kaptam készülékeket (oszcilloszkóp, oszcillográf); a hangtani, a névtani és a szókészleti vizsgálatokba diákjaimat is igyekeztem bevonni. Saját eredményeimről A nyugat-dunántúli nyelvjárás diftongusai címmel tartottam előadást a Nyelvtudományi Társaság ülésén. A Nyelvtudományi Társaságnak egyébként azóta is tagja vagyok. 1968 júniusában Az audiovizuális eszközök használata a pedagógusok beszédkultúrájában címmel tartottam előadást a Nyelvoktatási Szakosztály ülésén. Az Általános Nyelvészeti Szakosztály konferenciáján (1969. február 18.) A magyar nyelv magánhangzóinak rövidség-hosszúság problémájáról című dolgozatomat mutattam be.
-----A nyelvészeten kívül élénken foglalkoztatott a lélektan. Alapító tagja vagyok a Magyar Pszichológiai Társaságnak. Pedagógiai működésemmel függ össze, hogy Lőrincz Istvánnal és Petrován Oszkárral iskolaérettségi vizsgálatokat végeztünk. Kutatásunk örömet és bánatot egyaránt termett.
------ Szólnál erről egy kicsit részletesebben is?
------ Évekig vizsgáltuk a beiskolázás előtt álló gyerekeket. Testi és lelki fejlődésüket egyaránt figyelemmel kísértük. Azt tapasztaltuk, hogy a 6 évesek jelentős hányada szomatikus és pszichés szempontból is éretlen az iskolai feladatok elvégzésére. A növekvő tantervi követelmények súlyos megpróbáltatást jelentenek számukra. Kinek jó az, ha a sorozatos kudarcok miatt a tanulók egy része gyenge idegzetűvé, szorongóvá, agresszívvé válik? Felvetettük a beiskolázás halasztását, ideálisabbnak tartottuk volna a későbbi iskolakezdést. A Pedagógiai Intézetben megbotránkozva utasították el javaslatunkat; bevezetését visszalépésként értékelték. Tanulmányunk a Gyermekgyógyászatban és egy német nyelvű szakfolyóiratban is megjelent. Itthon agyonhallgatták felvetésünket, megalapozott aggodalmainkat, hasznosítható tanácsainkat lesöpörték. Nézz körül! Vajon nem időszerűek-e ma is ezek a kérdések?! Amennyire én látom, sok gond van az iskolákkal. Azt mondhatom, hogy minden szinten: az alsó tagozattól a pedagógusképzésig. Az intézmények szerepzavarától kezdve az értékrend válságáig sorolhatnám a bajokat.
------ Térjünk vissza még szerkesztői munkádra! Negyven éve indítottad útjára az Életünk című periodikát, amely irodalmi antológiából hosszú küzdelmek árán válhatott folyóirattá. Te az első húsz kötetet gondoztad.
------ Az Életünknek volt néhány fontos előzménye. Korábban már említettem a Sorsunkban végzett munkámat. 1945 után több irodalmi kiadványt is szerkesztettem. Ezek közé tartozott a Vándortűz, a Népünk és az Őrség. Ez utóbbi a Magyar Írók Szövetsége Szombathelyi Csoportjának kiadványa volt. A helyi és szomszéd megyei szerzők mellett Weöres Sándor, Károlyi Amy és Lator László versei olvashatóak benne. 1962-ben jelent meg az általam gondozott Ez történt című antológia. Ez a kb. 200 oldalas válogatás 40 szerző újabb termését mutatta be. Ahogy átlapozom a tartalomjegyzéket és a kötetet, Károlyi Amy, Weöres Sándor, Bárdosi Németh János, Gazdag Erzsi, Cs. Nagy István és Solymos Ida nevével, verseivel találkozom.
-----Társszerkesztője voltam az újraindított Vasi Szemlének is. Egy regionális irodalmi-művészeti antológia megjelenését a hatvanas évek elején kezdtem szorgalmazni. Ne felejtsük el, ez még javában a "szellemi szesztilalom" (Weöres Sándor) időszaka volt! Minden ötletet, újítást gyanakvás vett körül. A "HÁROM T" (tiltás, tűrés, támogatás) világában a pártbürokraták nehezen fogadták el a kulturális decentralizáció igényét. Az Életünk irodalmi antológiaként indult meg 1963-ban. A második köteten már ez olvasható: irodalmi és művészeti antológia. A kiadvány Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye összefogásával jelenhetett meg, ezért mindig vigyáznunk kellett a szerzők arányaira is. Hálásan emlékezem Simon István költő, szerkesztő barátomra, aki tanácsaival, kapcsolataival segített életben tartani vállalkozásunkat. Helyzetünk nem volt könnyű. Meg kellett teremtenünk a megjelenés pénzügyi feltételeit, el kellett oszlatnunk a politikai, ideológiai gyanakvásokat. A "Hatalom" szigorú megszorításokkal élt: az egyes számokat csak a Kiadói Főigazgatóság cenzúrája után lehetett megjelentetni. Ezt lektorálásnak nevezték, de ne szépítsük, cenzúra volt a javából. Simon István mellett megemlítem Kristó Nagy Istvánt, aki szintén sokat segített. Odaadom neked néhány megmaradt levelét, válogass belőlük! Az emberi kapcsolat mellett a kor levegőjét is őrzik; sajtótörténeti szempontból is dokumentum értékűek.
------ Kiket emelnél ki az Életünk egykori szerzői közül?
------ Az Életünk hasábjain elsősorban a nyugat-dunántúli írók, költők írásaival találkozhatott az olvasó. Bárdosi Németh János (versek, emlékezések, ismertetések), Fodor András (versek, bírálatok), Gazdag Erzsi, Káldi János, Cs. Nagy István, Solymos Ida, Z. Szabó László, Takáts Gyula, Tüskés Tibor, Várkonyi Nándor publikációit említhetném a teljesség igénye nélkül. A klasszikusok közül szerepelt például Németh László, Illyés Gyula, Kassák Lajos és Veres Péter is. Büszkén mondhatom, hogy Weöres Sándornak több verse (Epilógus, A makacs élet, Az akasztott isten, Tenebrae, Hajnal, Lant-futamok stb.) és néhány fordítása (Federico Garcia Lorca, Csiu-Csang, Majakovszkij) is megjelent. Elemzések is napvilágot láttak róla (Cs. Nagy István a Bóbitáról írt; Várkonyi Nándor Weöres pécsi éveit elevenítette fel; Kulcsár János és Petrován Oszkár a Tűzkút című Weöres-kötetet értékelte; Poszler György pedig a költő házaspár szombathelyi látogatásáról tudósított).
-----A szerkesztőségi munka során sok kiváló alkotóval kerültem munkatársi, baráti kapcsolatba. A tőlük kapott leveleken kívül dedikált kötetek őrzik emléküket. Hadd mutassak néhányat a polcon lévő könyvek közül: "Palkó Istvánnak, abban a reményben, hogy egyszer Isten vagy az emberek kegyelméből eljutok Szombathelyre, megismerhetem és jóindulatáért személyesen mondhatok köszönetet. Bpest, 964, ápr. 22. Solymos Ida." (SOLYMOS Ida: Vendégvárás; Magvető, 1964); "Szeretett és nagyrabecsült barátom, Palkó Istvánnak és családjának - Solymos Ida - Budapest, 1975, márc. 11-én, Várkonyi Nándorunk halála napján." (SOLYMOS Ida: Esküminta; Budapest, 1975); "Palkó Pistának szeretettel, barátsággal Károlyi Amy; 1972. szeptember" (KÁROLYI Amy: -talan -telen; Budapest, 1972); "Palkó Pistának, aranyos barátomnak, a régi-régi szeretettel - 88. szept. 15. Káldi János" (KÁLDI János: A hosszú esők ideje, Szombathely, 1988.)
------ Weöres Sándorral mikor találkoztál először? Milyen emlékeid vannak róla?
------ Válaszom meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit. Nem szívesen tündökölnék a beavatott barát szerepében. Az ő személye, még inkább az életműve fontos; igyekszem úgy válaszolni, hogy a tolakodásnak a látszatát is elkerüljem. Mi egy esztendőben születtünk. Ő júniusi, azaz két hónappal idősebb nálam. Nem egy iskolában tanultunk, de már középiskolásként sokat hallottam róla. Egy falubeli barátom osztálytársa volt, ő mesélt különcségeiről. Középiskolásként olvastam a helyi lapokban (a Hírben, a Vasvármegyében) megjelent írásait. Amint már említettem, Pécsett gyakran találkoztunk, baráti körünk részben azonos volt. A harmincas évek végén írta doktori disszertációját a vers születéséről. Abban az időben sokszor beszélgettünk: eredeti gondolatait, meghökkentőnek tűnő ötleteit, sejtéseit szívesen megosztotta velünk. Máig emlékszem arra az esetre, amikor Sanyi egy karcsú leány társaságában előttünk rögtönzött verseket. Játék volt persze. Meghatározták a metrumot, talán a rímet is, aztán egy sort az ifjú hölgy írt le, Sanyi pedig átvette a stafétát, és folytatta. Majd újra visszaadta, míg a vers el nem készült.
------ Az esetet (pontosabban annak egyik változatát) Weöres Sándor és Takáts Gyula is rögzítette. Hadd idézzem őket! A vers születésében Weöres ezt írja: "Egyszer S. É. költőnővel üldögéltünk a háztetőn, mint a cserepesek. Indítványoztam, hogy írjunk együtt egy dialogikus verset: egy strófát ő, egy strófát én, és így tovább, fölváltva, míg a befejező részhez nem jutunk. Éva beleegyezett: csak kezdjem meg a verset. Az indítványt én tettem, hát már nem hátrálhattam a feladat elől; éreztem, hogy nem lehet épkézláb verset írni szándékos nekifutással, ahogy egy sövényt átugrik az ember; és holmi szokványos bók-ritmust sem tákolhatok össze, mert a kolleginának jó ízlése van." Takáts Gyula a költőnő kilétét is felfedte: "Pécsi, Siklósi úti diáklakásom előtt naponta sétált el A vers születésében S. É rövidítéssel említett költőnő, Schridde Éva. A doktori értekezésében közölt dialógusvers társszerzője. Pedánsan egyszerű, vékonyka magyar-német szakos kollegina volt..."
------ Úgy tudom, később megváltoztatta a nevét, de arra már nem emlékszem. A pécsi éveket követően Weöres Sándorral személyesen ritkábban találkoztam, művein keresztül mégis rendszeresen érintkeztem vele.
-----Ma is őrzök egy kedves emléket, amely a személyes találkozást és a későbbi versélményt összekapcsolja. A háború után, ha jól emlékszem, 1946-ban Várkonyi Nándorral és Weöres Sándorral együtt kerestük fel Tatay Sándort Badacsonyban. Irodalmi kérdésekről, folyóirattervekről beszélgettünk, és - mintegy pihenésképpen - ellátogattunk Egry Józsefhez. Ő nagy örömmel fogadott bennünket műtermében. Borral kínált, bekapcsolódott az eszmecserébe, aztán balatoni vázlatait, képeit mutatta meg. Beszélt is róluk nekünk, akik a festészet világában járatlanabbak voltunk. Weöres Sándor odaállt az egyik kép elé, hosszan vizslatta, aztán - talán a szürkebaráttól kissé lassabban - ennyit mondott: fenn egy semmi, lenn egy semmi, középütt egy nagy semmi. Jót nevettünk rajta, hogy ilyen frappánsan, tekintélyt nem tisztelve, hangsúlyával azonban mégsem bántóan, összegezte képzőművészeti élményét. Megszoktuk tőle az aforisztikus tömörségű, meghökkentő megjegyzéseket. Egry magabiztosan tudomásul vette a summázatot. Nem hiszem, hogy megsértődött volna. Csaknem másfél évtized telt el, amikor az Ez történt antológia számára Weöres Sándor elküldte nekem a Három síremlék című versét. Ennek első darabja Egry Józsefnek állít emléket. Ahogy átfutottam a sorokat, belém villant az egykori badacsonyi látogatás hangulata. A vers ugyanis így kezdődik:

------ Szép, kifejező történet. Ennek ismeretében újra feltehető a kérdés: hogyan születik a vers. És komolyan vehetjük azt a Weöres-vallomást is, hogy A kulit hosszú évekig hordozta, formálta magában.
------ Weöres Sándor több alkalommal is meglátogatott a feleségével. Károlyi Amynak nagyon sokat köszönhetett. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a magyar irodalom is. Alighanem ő mentette meg a széthullástól. Gyakorlatiasabb volt, mint ő, és neki szüksége volt egy ilyen típusú gondoskodó, szelíden korlátozó társra.
-----Hosszan idézhetném szombathelyi és budapesti találkozásaink emlékeit (szeretettel fogadtak bennünket Muraközi úti házukban), de ennél fontosabbnak tartom annak elmondását, hogy a magyar olvasóközönség, olykor a hivatalos értékelők is, mennyi téves ítéletet, előítéletet fogalmaztak meg vele kapcsolatban. Elkönyvelték a gyermekek költőjének, besorolták a társadalmi kérdésektől elforduló, elefántcsonttoronyba vonuló költők közé. Félreértették, félreértelmezték színpadi kísérleteit. Ő azt írta egy helyütt a hatalomról: "Ily lázálomban élni nem lehet, nem is szabad. Az élők szégyene, a holt göröngyé, minden csillagé." Az a Weöres mondta ezt, akit balgatag kora apolitikusként könyvelt el, talán a szerencséjére is. Emlékszem, hogy nem szerette a vele, illetve a költészetével foglalkozó írásokat. Úgy vélem, ez nem a kritikusoktól való divatos fanyalgás volt a részéről. Amikor arra szántam magam, hogy egy tanulmányban foglalkozzam vele, a megjelentetés előtt a hozzájárulását kértem. Készségesen megadta, így jelent meg írásom a jugoszláviai Híd hasábjain.
-----Kapcsolatunknak volt egy egészen praktikus vonatkozása is: egy ideig mi gondoztuk Sándor édesanyjának sírját a szombathelyi temetőben. A síremléket Ferenczy Béni faragta meg. Én az idős Weöres Sándorral is többször találkoztam. Akkor már megtört öregember volt, a táplánszentkereszti szociális otthon lakója. Ő a bizalmába fogadott, és néhány családi ereklyét is rám hagyott.
------ Befejezésül azt kérem, hogy vázlatosan foglald össze, miként alakult sorsod a főiskolai évek után.
------ Az Intézetnek kétszer három évig voltam vezetője, azt követően oktatóként dolgoztam. 1971-ben lektornak hívtak Mariborba. Ez a kétéves jugoszláviai munka emlékezetes volt számomra, és talán nem hivalkodó, ha azt mondom, kölcsönösen eredményesnek bizonyult. A maribori egyetem és a szombathelyi főiskola között a mai napig jó és gyümölcsöző a kapcsolat. Kiadványok, tudományos cikkek, konferenciák hitelesítik mindezt. Büszke vagyok arra, hogy a jó kapcsolat megalapozásában munkát vállalhattam. Könyvek lektoraként, szerkesztőként, ismeretterjesztő cikkek írójaként is azt tettem, amihez kedvem és talán tehetségem is volt.
-----Nyugdíjas éveim csendben, családi körben telnek. A betegségek is elértek bennünket, de ezekről nem szívesen beszélek. A lehetőségekhez képest ma is érdeklődöm az irodalmi és tudományos élet újdonságai iránt. Ma is foglalkoztatnak a magyar őstörténet megoldatlan kérdései. Az elmúlt évig a nyarat Révfülöpön élő fiamnál, a telet szombathelyi lakásunkban töltöttük. A veled folytatott beszélgetés arra ösztönzött, hogy egyfajta leltárt készítsek életemről, érdeklődési körömről, kutatásaimról. Persze egy életet, főleg, ha ilyen hosszú, mint az enyém, nem lehet 10, de akár 100 oldalon sem összegezni. Ha bármire kíváncsi vagy, és ha még emlékszem rá, szívesen válaszolok.
------ Köszönöm a beszélgetéseket, boldog születésnapot, jó egészséget kívánok!

*

(Palkó István írásainak válogatott bibliográfiáját és a válogatást levelezéséből
lásd a Vasi Szemle hagyományos, nyomtatott kiadásában)