MARKÓ PÉTER

A MAGYAR GAZDASÁG ÉS
TÁRSADALOM ÁLLAPOTÁRÓL

ELŐADÁS HAMBURGBAN*

MÉLYEN TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!

----------------------------------------A megtisztelő felkérésnek olyan előadással kívánok eleget tenni, amely a magyar gazdaság és társadalom állapotát mutatja be az EU-csatlakozásunk előtti és az azóta eltelt időszakban. Mivel elnöke vagyok a 19 magyar megyei közgyűlés közül az egyiknek, és alelnöke a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak, úgy gondolom, hogy Önöknek most a regionális politikus szemüvegén át mutatnám be a Magyarországon végbement változásokat és a megoldásra váró feladatokat. Ez a megközelítés azért is érdekes lehet az Önök számára, mert az EU egyik legfejlettebb régiójában élőkként olyan régióról kaphatnak információkat, amelyik az Európai Unió 1-es Célterületébe tartozik, ezért 2004. május 1. óta, jóllehet a hét magyar régió közül a második legfejlettebbnek számít, jogosult a Strukturális és Kohéziós Alapok fogadására. Míg 1998-ban Hamburgban az EU átlagának 185,8%-a volt az egy főre jutó GDP, addig a Nyugat-Dunántúlon csupán 54,1%-a. 2001-ben ugyanez a mutató 170,7%, illetve 53,6%. Ha a 2001-es adatokban az EU jelenlegi 25 tagállamának átlagát vesszük 100%-nak, akkor Hamburg 187,7%-on, a Nyugat-Dunántúli Régió pedig 58,8%-on áll. Míg Magyarország keleti feléből nézve a mi életünk színtere már szinte a tejjel-mézzel folyó Kánaán, addig Önök felől tekintve ugyanez az Unió szegényháza, amely a fejlett régióktól veszi el a forrásokat. Egyfelől tehát Önökhöz hasonló helyzetben vagyunk, hiszen a magyar kormányzat a Nyugat-Magyarországon megtermelt jövedelem nagy részét Kelet-, Észak-Kelet-Magyarországra áramoltatja, másfelől arra kényszerülünk, hogy - mint elmaradott térség - elsajátítsuk a Strukturális és Kohéziós Alapok fogadásának rendkívül bonyolult és hosszadalmas eljárásrendjét, amelyről Önök legfeljebb csak annyit feltételeznek, hogy pazarlóan bánik a többek közt éppen Hamburgtól elszívott pénzeszközökkel.
-----A magyarországi fejlődés megértéséhez vissza kell tekinteni a rendszerváltást kikényszerítő gazdasági-társadalmi meghatározottságokra. Az 1968-ban bevezetett gazdasági reform következtében kialakult "legvidámabb barakk" társadalompolitikai helyzetét a nyolcvanas években már csak úgy lehetett megőrizni, ha a termelés nem kellő hatékonysága ellenére fenntartották a teljes foglalkoztatást és a lassan emelkedő életszínvonalat. Ehhez járult, hogy a KGST-be irányuló külkereskedelem politikailag motivált, nyomott árakon zajlott, hiszen a keleti felvevő piacokon a gazdasági hatékonyság sokkal alacsonyabb volt, így ott a kereslethez nem társult megfelelő mértékű fizetőképesség. Az említett társadalompolitikai cél és a KGST-be irányuló "jövedelemszivattyú" súlyos eladósodásba vitte az országot. Az állampárt káderei nem tudtak a csapdahelyzetből kivezető utat találni, bekövetkezett a gazdasági-politikai összeomlás. Az 1990-es politikai rendszerváltást a gazdasági életben a keleti piacok összeomlása, a magyar kivitel zuhanásszerű csökkenése, és ebből következően másfél millió munkahely megszűnése követte. Az adóssághegy pénzügyileg hitelképtelenné tette az országot. Az infláció közel negyven százalékos volt három éven át. Mindehhez járult a magyar virtus: úgy döntöttünk, hogy nem követjük a lengyel utat és nem kérjük a nyugati országoktól az adósságunk átütemezését, hanem minden felvett hitelt időben visszafizetünk.
-----Ezt a szemléletet jól tükrözi Németh Miklósnak, a rendszerváltás előtti Magyarország utolsó miniszterelnökének a magatartása. A magyar miniszterelnök Horn Gyula külügyminiszterrel együtt 1989. augusztus 25-én titkos találkozóra utazott Kohl kancellárhoz Gymnichbe. A találkozón történteket Horváth István akkori bonni magyar nagykövettől tudhatjuk. "És a falak leomlanak" című könyvéből idézek: "A pontos időpontról és az NDK-s menekültek távozásának módjáról ekkor még nem született megállapodás. Kohl többször visszatérő kérdésére, hogy a magyar kormány ezért milyen ellenszolgáltatást vár el az NSZK kormányától, Németh így válaszolt: Magyarország nem folytat emberkereskedelmet. A korrekt, elsősorban a humanitárius szempontokat szem előtt tartó magyar magatartás hatására a kancellár és külügyminisztere szemmel láthatólag elérzékenyült. Amikor e szavakat hallottam, könnyek szöktek a szemembe, emlékezik vissza Kohl". A kancellár arról biztosította a magyar kormányfőt, hogy minden erővel támogatni fogja Magyarország mielőbbi felvételét az Európai Közösségbe. Nem mondom, hogy Kohl kancelláron múlott. Azt sem mondom, hogy a Szövetségi Köztársaságon múlott, hiszen Önöktől kaptuk a legtöbb segítséget. Csak azt hangsúlyozom, hogy 14 évet vártunk arra, hogy csatlakozhassunk ahhoz a közösséghez, ahova ezer éve tartozónak éreztük magunkat. Meglepő-e tehát, hogy a magyar társadalom nagy része rezignáltan vette tudomásul az idei évben végül is bekövetkezett csatlakozást? A magyar gazdaság integráltsága az Európai Unió gazdaságába a belépés küszöbén már meghaladta például a portugál és spanyol gazdaság integráltságát. A csatlakozás időpontjának folyamatos kitolása politikai döntések következménye volt.
-----A kilencvenes évek elején lezajlott gazdasági szerkezetváltást a transznacionális vállalatok megjelenése kísérte, főként Budapesten és a nyugat-dunántúli régióban. Akkoriban telepedett le Vas megyében az Opel, a Siemens, a Philips, a LUK, a Flextronics, a Marc Shoes, a Bäumler. A nyugat-európai nagyvállalatok megjelenése az olcsó betanított munka árán elérhető versenyelőnyből és az osztrák határ közelségéből adódott. A legnagyobb problémát manapság az jelenti, hogy ezek a transznacionális vállalatok hazai beszállítók nélkül, szigetszerűen működnek, ugyanakkor jelentős adóelőnyöket élveznek. Az elmúlt két évben egy második szerkezetváltás körvonalazódik Vas megyében, aminek az a meghatározó eleme, hogy egyes nyugat-európai multinacionális cégek elköltöztek. Jobb esetben Kelet-Magyarországra, rosszabb esetben Kelet-Európába vagy Távol-Keletre. A munkanélküliségi ráta a megyénkben lassan újból emelkedni kezdett, és mostanra már meghaladja a 6%-ot.
-----Az egy főre eső GDP viszonylagosan magas aránya Budapesten és az Észak-Dunántúlon, továbbá a vasipar permanens válsága miatti gyenge gazdasági teljesítmény Észak-Kelet-Magyarországon az elmúlt évtizedben oda vezetett, hogy a mindenkori kormány kitüntetett figyelme és segélyezési gyakorlata kelet-északkeleti irányba fordult. A 2002-es parlamenti választások után, a szociálliberális kormány megalakulásával az úgynevezett területi kiegyenlítés prioritást élvez. Egy országgyűlési határozat szerint a tágabb értelemben vett területfejlesztésre szánt, decentralizált pénzeszközök 7,6%-a jut a mi régiónkra, a többi forrás a másik hat régióra. Nincs ez másként az uniós alapok fogadásával sem. A belépésünk óta eltelt fél évben annyi pályázatot nyújtottak be, hogy a 2006 decemberében lezáruló uniós költségvetési periódusban elvileg rendelkezésre álló pénz jószerével már el is fogyott, illetve a pályázatokat fel kellett függeszteni.
-----Minket, regionális politikusokat nagy csalódás ért akkor, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar régiók, hasonlóan a többi idén csatlakozott ország régióihoz, nem valósíthatnak meg önálló regionális programot. Az EU az egész országot tekinti egyetlen régiónak. Ez nyilvánvalóan a brüsszeli bürokrácia érdekeit szolgálja, hiszen nem kell külön-külön az egyes régiókkal bajlódni, elég a központi kormányzattal tárgyalni. A magyar kormány pedig készséggel vállalkozott a tárgyalásokra, hiszen az elmúlt évszázadban folyamatosan paternalista gyakorlatot folytatott. A szubszidiaritás elve és a tényleges regionalitás létrejötte így bukott meg a magyar állam és a brüsszeli bürokraták összekacsintásán. A régiók Európájának létrehozása, amely pár éve még kiemelt figyelmet kapott, mára már mintha jelentőségét vesztette volna. Pedig mi, magyar regionális politikusok korábban éppen abban reménykedtünk, hogy partnerre találunk a brüsszeli politikusokban annak érdekében, hogy Magyarországon végre megtörténjen egy valódi decentralizáció. Az első világháborút lezáró Párizs melletti békeszerződések következményeként a legnagyobb magyar városok (pl. Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Újvidék) a határon kívülre kerültek, aminek következtében kialakult egy agglomerációs "vízfej": a főváros, Budapest. A fél évszázados kommunista diktatúra minden hatalmat központosított, ezért a rendszerváltozás egyik fő törekvése éppen a decentralizáció volt. A falvak tekintetében mindez meg is valósult, hiszen mind a 3200 magyar településnek önálló önkormányzata van. Ez gyakran komikus helyzetet eredményezett, így például nálunk, az egyik Vas megyei faluban, ahol kevesebben mint harmincan élnek, minden családból van egy-egy tagja az önkormányzatnak. Mindenki tudja, drága ez a rendszer, de több község összevonását közös önkormányzat alá, már csak a rossz emlékű kommunista centralizációs gyakorlat okán is, szinte lehetetlen kivitelezni. A középszintű közigazgatás és benne az önkormányzat megerősítése végigkísérte a rendszerváltozást. A Szent István király által ezer éve létrehozott megyék a politikai változások bűnbakjai lettek, és az elmúlt másfél évtizedben szinte teljesen ellehetetlenültek. A politikai elit megosztott abban a tekintetben, hogy valódi hatalommal lássa-e el a megyét (- ezt akarják inkább a konzervatívok), vagy a megyék helyett régiókat hozzanak-e létre erős önkormányzattal. Ez utóbbit akarják a "modernizátorok" (- liberálisok és szocialisták), akik az utóbbi évtized során e tekintetben is az EU-ra hivatkoztak. A valódi decentralizáció ellenzőit azonban a központi államapparátus tagjai között kell keresni, hiszen ők azok, akik úgy érezhetik, hogy pénzelosztó szerepük megszűnése után rájuk már nem lesz szükség.
-----A május 1-jei bővítés után Kelet-Európa 70 millió polgára számára sürgető kívánsággá válik a közepes gazdasági jólét elérése. Ez a magas növekedési ráta fennmaradását feltételezi. A térség mindenkori kormányai számára tehát a növekedés biztosítása a sikeresség egyetlen tartós mércéje. Magyarország - földrajzi helyzetéből adódóan - komoly logisztikai központtá válhat, amelynek jelei máris jól láthatók a Budapest környéki logisztikai telephelyek szaporodásán.
-----A csatlakozás a gazdaságpolitikai ösztönző eszközök jó részétől megfosztotta a nemzeti kormányokat. Kérdés, hogy ebben a helyzetben az Euró-övezethez való gyors csatlakozás ésszerű-e? Ez ugyanis a még meglévő monetáris eszközrendszert is elvenné az új tagállamoktól.
-----Végezetül engedjék meg, hogy néhány gondolatot szóljak a közlekedés megoldandó feladatairól is. A régiónkat észak-déli irányban szeli át a balti országokat az adriai kikötőkkel összekötő út, amelyet a rómaiak kétezer éve "Borostyánkő-útnak" neveztek. Óriási kamionforgalom bonyolódik le naponta ezen a kétszer egy sávos úton. Hasonló a helyzet az M8-as úttal, amelyik Észak-Olaszország és Dél-Ausztria felől megyénken keresztül Oroszország irányába halad. Ugyanakkor a Helsinkiben kijelölt európai közlekedési folyosók elkerülik régiónkat. Erős lobbizásra van tehát szükségünk ahhoz, hogy az Európai Unió figyelembe vegye Nyugat-Magyarország közlekedésfejlesztési elképzeléseit. Ebben a törekvésünkben szívesen vennénk az Önök segítségét is.
-----Tisztelt Hölgyeim és Uraim, köszönöm megtisztelő figyelmüket, és várom kérdéseiket!

JEGYZETEK: