GRÁFIK IMRE

ÚJABB ADATOK
NYUGAT- ÉS KÖZÉP-DUNÁNTÚL
NYEREGHASZNÁLATÁHOZ

----------------------------------------A Vasi Szemle LVIII. évfolyamában közzétett tanulmányainkat (GRÁFIK 2004a; 2004b) azzal zártuk, hogy a lovaskultúra emlékei utáni érdeklődés felkeltésén túl, remélhetően a téma kutatása is újabb és újabb ismereteket hoz felszínre. Kézirataink lezárását követően mintegy fél év elteltével máris olyan eredményekről adhatunk számot, melyek igazolják szándékunkat.
-----Vas megyei vonatkozásban az egyik legfontosabb az a tény, hogy megbízható források szerint megkerült Batthyány-Strattmann Ödön herceg körmendi várkastélybeli gyűjteményének egyik legértékesebb csontnyerge (lásd GRÁFIK 2004a: 406-407 és 2. kép, valamint 4a-b ábra).
-----A Batthyányak gyűjteményének ősforrása egy 1884-ben készült 216 oldalas, könyv alakú, keménytáblás kézirat, egy úgynevezett hitbizományi leltár, mely tételesen sorolja fel a fegyver-, nyereg- és képgyűjtemény egyes darabjait, s mely a Vas Megyei Levéltárban található (NAGY 2001: 17).
-----A körmendi Rába Múzeum igazgatója, dr. Nagy Zoltán évek óta kereste-kutatta a várkastélybeli gyűjtemény anyagát-sorsát, illetve nyomon követte a nagy értékű tárgyak kiállításainak krónikáját. Arra a megállapításra jutott, hogy: "A kiállítások ráirányították a figyelmet a kastélyokban, várakban őrzött főúri gyűjteményekre, melyek nagy része hadizsákmányként került birtokukba. Így a körmendi kastélyban tárolt műkincsekről is időről időre beszámolt a sajtó. Többek között a Vasvármegye 1931-32. évi számaiban a messze földön híres nyereggyűjteményről és egyházi ruhagyűjteményről kapunk képet, 1943-ban pedig ugyanezen újság hasábjain Kőszegi (Bartunek) János számolt be kimerítő alapossággal az itt látható kiállításról, melyet az ide látogató József királyi herceg tiszteletére rendeztek. Ekkor a gyűjteményt a hercegi család megbízásából szakemberrel, a Nemzeti Múzeum őrével, Kalmár János műtörténésszel megvizsgáltatták, aki - mint azt elmondásából megtudjuk - fényképfelvételeket is készített jelesebb darabjairól. Ez az utolsó híradás e páratlan gazdagságú gyűjteményről, melynek sorsát, megsemmisülésének (?) pontos történetét azóta is sűrű homály fedi." (NAGY 2001: 18).
-----Tanulságos felidéznünk a korabeli lelkesült híradásokat, mindenekelőtt azok közül néhányat, amelyek a fentebb említett nyereg különleges értékét is kiemelik. Az 1912. évi Vas megyei műtörténelmi kiállítás kapcsán írja a Rábavidék 1912. évfolyamának szeptember 8-i száma: "Gazdag és felette értékes a nyereg gyűjtemény, közte egy 100 ezer koronára becsült elefántcsont nyereg, továbbá 12 drb egyenként 30 ezer koronára becsült különféle remek hímzésű és ékítményű nyereg... hímzett lóvédők, nyeregtakarók..." (Sz.n. 1912: 4).
-----Egy másik, egy évvel későbbi írás a páratlanul értékes gyűjteményt egy lehetséges hadtörténeti múzeum alapjának tekinti. A Rábavidék 1913. évfolyamának október 19-i számában olvasható az a "tárcza", mely egy előzőleg már más újságban közölt írás alapján jelent meg, s melyből most csak a nyergekre vonatkozó részt idézzük: "Éppen ilyen gazdagság pompázik a nyergeken is. A vázak bársonnyal bevonva, a kápán nemes fémből való berakások és vésetek. Nem fukarkodtak a nyereg borítóján sem a drágakövekkel s nem a dolgos hímzéssel. Továbbá, ha elefántcsontból való a nyereg, amilyen nem egy van a gyűjteményben, akkor a művész állati és emberi alakokat vésett rá vagy egész virágos kertet s erdőt, ami egy XV. századi nyergen már tobzódásnak látszik." (Hgy. 1913: 3).
-----A Vasvármegye hivatkozott 1943. évfolyamának június 13-i számában a nyergekről az alábbiakat tudhatjuk meg: "Egy csontborítású nyereg tűnik fel a nyeregszekrényben, amint továbbhaladunk. - A sárkányrend lovagjai - amelyet Zsigmond király 1408-ban alapított - kaptak ilyen nyerget a lovagi torna díjául - magyarázza nagy érdeklődésemre dr. Kalmár János. Jellegzetesen magyar nyereg. Inkább dísznek használták, mint lovagláshoz. Csontberakásán bibliai alakok, köztük Sárkányölő Szent György lovag. Teljesen olyan alakban, mint a Kolozsváry testvérek Szent György szobra Prágában. Azok ott török nyergek a XVII-XVIII. századból, s az ezüstdíszítésű ezüstcímeres nyereg az Illésházyak családi ereklyéi közül való. Remekmű, a család címere a kápán elhelyezve." (KŐSZEGI 1943: 6).
-----A Batthyány-évforduló, illetve -emlékév előkészítése kapcsán dr. Nagy Zoltán múzeumigazgató a budapesti Szépművészeti Múzeum munkatársainak tájékoztatása szerint arról számolhatott be, hogy a fentebb leírt nyereg mint Batthyány-nyereg az Amerikai Egyesült Államok-beli Boston, Museum of Fine Arts gyűjteményében található (Lelt. sz. 69.944 - Centennial Purchased Found). A nyerget a Sotheby's 1969. április 17-i árverésén vették (a múzeum helyszíni megbízottja Herbert N. Bier /London/ volt, a múzeum kurátora pedig Hanns Swarzenski), 12 500 fontért, az eladó Batthyány-Strattmann Antoinette volt (vö. 2005: 3).
-----A Batthyány-Strattmann gyűjtemény több más nyergéről azonban továbbra sincs tudomásunk. A magyar múzeumlátogató közönségnek azonban különleges élményben lehetett része a Magyar Nemzeti Múzeum 2004. december 21-én nyílt és 2005. február 28-án bezárt időszaki kiállításán. A bemutatott fejedelmi fegyverek, főúri lófelszerelések között a Batthyány-Strattmann gyűjteményből ismert nyergekhez hasonló értékű példányokkal lehetett találkozni. Mint a kiállítás katalógusában olvasható: "A 16-17. századi királyi Magyarországon és Erdélyben a magyar nyergek mellett igen gyakran találkozunk török és tatár darabokkal is (Kat. No. 1, 37.). Nagyon népszerűek voltak a vörös, zöld vagy kék bársonnyal bevont és skófiummal hímzett nyergek. A török nyergek zöme bársonyborítással készült és skófiummal hímzett virágok ékesítették (Kat. No. 1, 37.). A török nyergek egyik típusánál az első és a hátsó kápák mérete csaknem azonos (Kat. No. 1.), míg az ún. 'kármán' nyeregnél jellegzetes a felugró csúcsú karcsú gombban végződő elülső kápa, míg a hátsó igen széles és egyenesen áll (Kat. No. 37.). Különösen érdekesek a 17. század elejétől felbukkanó tatár nyergek. A honfoglaláskori - tiszafüredi típusú - magyar nyergekre jellemző az alacsony felépítés, a ló hátára felfekvő két oldaldeszka, az elöl felfelé álló elülső és a hátrahajló alacsonyabb nyeregkápa. A 15. században lesznek divatosak a tiszafüredi és a nyugati nyergek előnyeit felhasználó ún. átmeneti típusú magyar nyergek. A 16. század elejétől erőteljes török hatás éri a nyergeket. A krími tatárok lovasságának zömét adó nogájok olyan kaukázusi nyergeket használtak, amelyek a tiszafüredi típusú ősi honfoglaláskori nyeregre emlékeztetnek. Ez a változat a 17. század elejétől lett népszerűvé Erdélyben, Bethlen Gábor 1629-es leltárában olvashatjuk: 'Egy párnás tatár nyereg.' A leírás tökéletesen illik a Kat. No. 31. számú erdélyi dísznyeregre, amelynek a formája 'tatár' és nem a készítési helye." (KOVÁCS 2004: 11).
-----A rövid ideig nyitva tartó kiállítás különlegessége volt az a pompás műtárgyegyüttes, melyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem ajándékozott II. Gusztáv Adolf svéd királynak. Tudjuk, hogy "1693-ban az erdélyi utazó, Bethlen Mihály stockholmi látogatásáról a következő sorokat veti papírra: 'Egy kamrában vannak sok szép cafrangok, varrottak és szép nyergek, kik között a Bethlen Gáboré szép kővel rakott, hozzá tartozó szügyelőjével együtt, farmatringjával, kengyelivel, kard és buzogánnyal, melyek igen szépek.' A Svéd Királyi Fegyvertár jóvoltából láthatjuk a pompás ajándéktárgyakat: a nyerget (Kat. No. 1.)..., amelyek kivétel nélkül oszmán-török készítésűek. A műtárgyakat drágakövekkel gazdagon kirakott arany, vagy aranyozott ezüst borítja, amelyet arabeszkek, lótuszvirágok, pünkösdi rózsák és sáslevelek ékesítenek." (KOVÁCS 2004: 17).
-----A tárgyak eredetére egyértelműen a nyeregbe és a kengyelekbe beütött szultáni kaligrafikus névjegy, az úgynevezett tugra utal. "A nyeregbe ütött épebb tugra feloldása a következő: 'SAH MURAD BIN AHMED HAN EL-MUZAFFER DAIMA azaz az ÖRÖKKÉ GYŐZEDELMES MURAD SAH, AHMED KÁN FIA.' A fentiek szerint a tugra IV. Murád szultáné, aki 1623. szeptember 10-től 1640. február 9-ig uralkodott. Figyelembe véve Bethlen Gábor halálának a dátumát, a nyereg és a kengyelpár 1623 szeptembere és 1629 novembere között készült Isztambulban." (KOVÁCS 2004: 18).
-----Bethlen Gábor végrendeletében nemcsak feleségére, közeli rokonaira hagy ingóságokat, hanem II. Ferdinánd magyar királyt, IV. Murád szultánt is megemlíti... Itt szerepelnek a II. Gusztáv Adolfnak szánt tárgyak is, a nyereg..." (KOVÁCS 2004: 23).
A hivatkozott nyereg nemcsak csodálatos kiképzése miatt érdemel figyelmet (leírását lásd KOVÁCS 2004: 26. és 16. oldalon kép), hanem azért is, mert úgy tudjuk, hogy II. Gusztáv Adolf lánya, Krisztina királynő 1687-es római bevonulásán férfi módjára ült - föltehetően - e pompás nyeregben (KOVÁCS 2004: 26, vö. IVÁNYI 1929: 95-96).
-----Visszatérve szűkebb régiónkba, továbbra is meglehetősen kevés az újabb pontos adat a Vas megyéhez köthető nyereggyártás és nyereghasználat írásos, képi és tárgyi dokumentumairól.
-----Az újkori adatok köréből szerény az információértéke annak a nyeregrajzolatnak, mely egy XIX. századi levéltári fejléces számla kézműves késztermékeinek ábrázolása nyomán készült, és a Vas megyei kézművesipari műhely- és szerszámkataszter címlapján látható (NAGY 2001 - újraközölve lásd NAGY 2004: 159). Alapjában úgynevezett angol nyeregnek tűnik, a nagyon rövidre fogott kengyelszíj azonban a galoppnyergek sajátja (vö. GRÁFIK 2002b: 293. és 297. képek).
-----A Vasi Szemlében közölt tanulmányaink után jelent meg a Körmend mezőváros XVII-XIX. századi kézműveseivel foglalkozó monográfia, mely a szerző - részben korábban már egyes részleteiben publikált, részben időközben gyűjtött anyagának - összefoglaló műve (NAGY 2004). Ebben a kötetben több olyan elsőként közölt adat is feltűnik, melyek pontosítják, és több vonatkozásban árnyalják a Vas megyei nyereggyártókról és a régió nyereghasználatáról kialakított képet.
-----A kötet adattárából név szerint is megismerhetjük a körmendi nyeregkészítőket. Elsőként 1744-ből Lesztigh Ferenc és Bigner János zsellér státuszú nyereggyártókat, az előbbit 7 Ft, az utóbbit 10 Ft éves jövedelemmel (NAGY 2004: 206).
-----Egy másik kimutatásból azt tudhatjuk meg, hogy 1757 és 1876 között hány kézműves mester és legény élt Körmenden. A nyereggyártók szerényebb számban képviselték mesterségüket: 1757-62 között 2, 1828-ban 2, 1857-ben 4 fővel (NAGY 2004: 215).
-----Az 1757-1762 közötti időszakban Körmenden élt kézművesek forrásadatainak összesítése a korábbról ismerteken túl (Bigner és itt Lesztik néven?), az M. betűvel jelzett Méltóságos uraság nyergese is szerepel (NAGY 2004: 219, 226, 237).
-----Megtudjuk többek között azt is, hogy Körmend város árendába (bérbe) adott lakást (szobát) olyan mesterembereknek, akiknek nem volt önálló ingatlanjuk. Ezek körében már 1755-ben említve van nyeregjártó is (NAGY 2004: 36).
-----A XVII-XIX. századi körmendi kézművesek monográfiájának adattár és forrásgyűjtemény összeállításából az is kiderül, hogy az 1788-ból Privilégiummal rendelkező Szíjgyártók és nyereggyártók közös céhe 1792-ben is szerepel a Községi Iratok között, majd 1817-ben szíjgyártók és nyereggyártó közös céheként, úgy tűnik külön céhmesterekkel (NAGY 2004: 190-191).
-----A mesterségekre kivetett adó a nyereggyártók esetében: "... 1798 nyerges 2 Ft, 1805 nyerges 4 Ft...", ami közepesnél kicsit alacsonyabbnak tűnik a többi kézműves tevékenység művelőihez viszonyítva (NAGY 2004: 191).
-----Az 1817. évi céhes összeírás adatait Körmendre lebontva azt tudjuk meg, hogy a városban az összeírás idején 1 fő nyereggyártó volt, aki úgynevezett kis helyi jellegű, a szíjgyártókkal együtt alkotott vegyes céhben dolgozott (NAGY 2004: 45 és 47). A helyi adó fizetése szempontjából a szíjgyártó-nyerges céh tagjai a fejenként 50 krajcárt fizetve a középmezőnybe tartoztak (NAGY 2004: 123).
-----Külön fejezetet szentel a szerző a Vas Megyei Levéltárban őrzött, a kutatók által az 1830-as évek elejére datált, Lülik István által írt kéziratos, szlovén-magyar kétnyelvű tankönyv tervezetének, mely még nem került kiadásra, s melyben magyarázó kézműves példatár található (NAGY 2004: 90-94). Sajnos az e kötetben való közlés alapján sem tudjuk pontosítani a nyergek típusaira vonatkozó jelentéstartalmát annak a példamondatnak, mely a nyerges mesterségre vonatkozik: "Én pedig nyeregtsináló leszek, aki nyergeket és tsigákat készíteni, és a kocsikat, hintókat, szekereket, vánkosokat és ládákat különbféle bőrrel vagy posztóval, mesterségesen béborítani tud." (NAGY 2004: 91 - korábban idézve lásd NAGY 2001: 36).
-----A körmendi kézművesség alapos elemzése során - többek között - arra is fény derül, hogy az 1828. évi összeírásban szereplő két nyereggyártó közül az egyik katolikus, a másik evangélikus (NAGY 2004: 131).
-----További részleteket tárnak fel az 1828-ban Körmenden élt kézművesek más típusú, illetve tartalmú forrásadatai. Fux József házas zsellér nyereggyártó "Legény nélkül dolgozik." - katolikus, születési helye Borosin, az összeíráskor 39 éves volt, meghalt 1864-ban (NAGY 2004: 249 és 267). Schopp Fridrich nyereggyártó mester az összeírásban nem szerepel, evangélikus, más forrásból tudjuk, hogy 1828-ban 27 éves és 1831-ben elhunyt (NAGY 2004: 256 és 267).
-----Újabb név bukkan fel az 1828-1856 közötti időszakban Körmenden élt kézművesek sorában: Müller József katolikus nyerges 1839-1843 között (NAGY 2004: 292).

Fa nyeregvázak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből

-----A források módszeres feltárásának eredményeként az 1857-ben Körmenden élt kézművesek családi- és életkörülményeire is vannak adataink, sőt azt is megtudjuk a házszámozás alapján a kataszteri térképre vetítve, hogy hol, milyen házban laktak. Almer József nyereggyártó, házastársa Csoknyai Mária, lakrészt árendál, azaz más házában lakik a Hosszú utca No. 190 alatt, Donner Lajos pintér hat lakrészes házában, katolikus, életkora 37 év, 1876-ban hunyt el 56 éves korában (NAGY 2004: 319 és 346). Fux (Fuchs) József nyereggyártó Borosinban született, felesége Kovács Julianna körmendi csizmadia lánya, a Hosszú utca No. 223 számú saját házban lakik, katolikus, életkora 1857-ben 68 év, 1864-ben halt meg 75 évesen (NAGY 2004: 322 és 346). Köfler (Löfler?) István nyereggyártó, szíjgyártó, felesége Szájer Erzsébet egy kézműves lánya, s ő is saját házban lakik a Templom utca No. 114-ben, egy négy lakrészes házban, katolikus (NAGY 2004: 328 és 346). Rumler Károly nyerges Bajorországban született, felesége a szombathelyi születésű Auerhammer Judit, Raposa Imre bognár Kis Köz utca No. 256 sz. négy lakrészes házának bérlője, evangélikus vallású (NAGY 2004: 332).

Nyereg posztóval és bőrrel bevonva. Savaria Múzeum, ltsz.: 59.1001.1

-----A levéltári források adataihoz viszonyítva a Vas megyéből újonnan előkerült (közgyűjteményi) tárgyi emlékek száma sokkal szerényebb. Sajnálatosan semmiféle származási, használati információval nem rendelkezünk azokról a nyergekről, amelyekre ugyancsak a kézirat lezárása után hívták fel figyelmemet a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársai, akik a raktári-revíziós munka eredményeként fedezték fel a föltehetően a negyvenes évek végén bekerült, s az 1950-es években újraleltározott tárgyakat. A két nyereg (ltsz 59.1000.1 és 59.1001.1) hasonló szerkezeti felépítésű, csaknem azonos alaki-formai megjelenésű, a felhasznált anyag tekintetében is közel állnak egymáshoz, állapotuk azonban eltérő. A leírás szerint mindkettő: "Könnyű fából készült fejfokú és farrészű nyereg, posztóval és bőrrel bevonva, szőrrel kitömve." Az 59.1000.1 ltsz nyereg fa váza "pudvás, szúrágta, több helyen eltört, az egész szerszám megviselt", hossza 53 cm, magassága 28 cm. Az 59.1001.1 ltsz nyereg "kissé hiányos, különben jó állapotban van", hossza 45 cm, magassága 26 cm. Mindkét tárgy leíró kartonján "1953 máj 20." pecsételt dátum található, az utóbbin kézírásos jegyzet: "Molyette. Erősen használt. Dömötör".
-----A leíró kartonok irodalom rovatában "Vö. Bátky Utm. 84.1." olvasható, ami a hivatkozást ellenőrizve tévesnek tekinthető (lásd BÁTKY 1906). A tárgyak sokkal inkább rokoníthatók a Néprajzi Múzeum gyűjteményében található 83128 ltsz. nyereggel (lásd GRÁFIK 2002a: 75). A budapesti gyűjtemény darabja ugyan az egykori Zólyom megyéből származik, XIX. századi és mívesebb is, mint a szombathelyi példányok, de különös figyelmet a leltárba vétel során használt megnevezés érdemel, miszerint "furmányos nyereg"-ként, azaz régies szóhasználattal élve társzekeres, fuvaros nyeregként határozták meg. E sajátos szerkezeti változatok elől kápafejes, hátul karéjos kiképzésükkel kései átmeneti állapotot képeznek a villás és a kápás-talpas alaptípusok között. A tárgyak elkerülhetetlen restaurálása, a posztó- és bőrfelületek felbontásával feltáruló pontos szerkezet, összeillesztési módok és a faanyag vizsgálata közelebb vihetnek a tipológiai pontosításhoz.
-----Vas megyei dokumentumokkal és tárgy-történeti vonatkozásokkal egyelőre nem tudjuk tovább bővíteni az országosan elterjedt, úgynevezett tiszafüredi típus nyugat-dunántúli használatát. Közép-Dunántúlról, Veszprém megyéből azonban igen!
-----Kéziratunk lezárása után jelent meg a tiszafüredi múzeum igazgatónőjének, dr. Füvessy Anikónak tanulmánya egy stílusban azonosítható kiskunhalasi nyereggyártó műhelyről (FÜVESSY 2003). E dolgozatában a tiszafüredi típusú nyergeket vizsgálva, kiemelt figyelmet szentel a kápafejeken, illetve kápakanalakon előforduló díszítményekre (virág, monogram, évszám, címerállat, magyar címer). Ezek sorában kettő, a zirci Reguly Antal Múzeumban található nyerget is említ, illetve részlet-rajzát is közli (FÜVESSY 2003: 275-276, valamint 8-11. ábrák).
-----A sok újdonsággal szolgáló közleményből azonban nem derül ki, hogy e nyergek valójában a veszprémi múzeumból kerültek kölcsönzésre, s több hivatkozás is pontatlan. A címeres ugyanis azonos a László Gyula által közölt példánnyal (LÁSZLÓ 1943: 81. kép), a monogram nem "KB", hanem "KD", s a helyes leltári szám P. 121. A tárgy Békefy K. ajándékaként 1909-ben került közgyűjteménybe, s a leíró karton szerint: "Füredi típusú, fából készült nyereg. A szíjhevederek már hiányoznak belőle, csak a váza van meg. Első részén magyar címer van rá kifaragva. Felirata KD 1830. Körben beütött díszítés." A másik nyereg helyes leltári száma P. 124, mely Szentkirályszabadjáról származik, s a leíró karton szerint: "Fanyereg. Karcolt dísszel. 54 cm hosszú, 32 cm magas."
-----Tájékozódásunk szerint a Laczkó Dezső Múzeum még egy Szentkirályszabadjáról származó füredi típusú nyeregvázat is őriz. Az 1912-ben a veszprémi múzeumba ajándékként került tárgy - csakúgy, mint a fentebb hivatkozottak - minden kétséget kizáróan tiszafüredi típusú, kiérlelt, klasszikus forma. A P. 122 leltári számú tárgy leíró kartonja szerint: "Fából készült, tiszafüredi típusú nyereg. Bőrhevederrel, feszítő szíjai megvannak. Elöl és hátul vésett-faragott dísszel. Szuette. Aj. 1912 Rosos István". Tanulságos, hogy a két szentkirályszabadjai nyerget "Szamárnyereg-váz"-ként jegyezték be a korabeli szerzeményi naplóba.
-----Ugyancsak a veszprémi múzeum őrzi azt a szentgáli nyerget, melyre, mint dunántúli előfordulásra Vajkai Aurél monográfiája nyomán (VAJKAI 1959: 63. és 30-31. kép), magunk is hivatkoztunk (GRÁFIK 2002a: 46), legutóbb sajnálatosan elírva, ennek tulajdonítva a fentebb említett címer-ábrázolást (GRÁFIK 2004a: 420).
-----A fentieken kívül a veszprémi múzeum gyűjteményében található még két újabb nyereg. Az egyiknek nincs leltári száma, teljesen díszítetlen, a kápája fémből van. E típusváltozat párhuzamai, mint másodlagosan a parasztság, a köznép által használt katona nyergek, megtalálhatók a Néprajzi Múzeum gyűjteményében is (vö. GRÁFIK 2002a: 83-84). A másik példány egy tiszti szolgálati nyereg, a magyar honvédségnél használták 1960-ig, leltári száma 96.11.1, s melynek változatai a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében tanulmányozhatók (vö. GRÁFIK 2002b: 59. és 246. kép).
-----Sajnos nem tudjuk, hogy a veszprémi múzeum tiszafüredi típusú nyergei hol készültek, illetve miként kerültek a Dunántúlra. Összehasonlítva a tárgyakat a bizonyíthatóan tiszafüredi műhelyhez, illetve mesterekhez köthető példányokkal, több mint valószínűsíthető, hogy a Laczkó Dezső Múzeumban őrzött példányok nem a Dunántúlon, hanem a neves Tisza menti, esetleg más alföldi nyereggyártó központban készültek. Közép-Dunántúli előfordulásuk tehát nem a füredi típus dunántúli nyerges műhely(ek)ben való készítésére, hanem a kész tárgyak (föltehetően személyekhez kapcsolható) vándorlására, illetve a füredi típusú nyergek gyűjtéskori használati helyére utalnak (a múzeumi anyag azonosításában nyújtott segítségéért Schleicher Vera muzeológusnak ez alkalommal is köszönetemet fejezem ki).
-----Természetesen nem zárható ki, hogy füredi típusú nyergeket a XVIII-XIX. század folyamán a Dunántúlon is készítettek. Erre utalhat a füredivel együtt emlegetett, úgynevezett igmándi nyereg léte is, bár ez utóbbinak pontos leírásával - jelenleg még - nem rendelkezünk (vö. GRÁFIK 2004a: 412). A Dunántúlról ismert XX. századi szíjgyártók - akik nyereggyártással is foglalkoztak - viszont már az úgynevezett angol nyerget, illetve annak változatait készítették (példaként lásd KÖRMENDI 1988).
-----Mindenesetre - az újabb dokumentumok ismeretében - megállapíthatjuk, hogy maradtak még a Dunántúl (s benne Vas megye) nyereggyártásával, nyereghasználatával, azaz lovas kultúrájával kapcsolatban nyitott kérdések. Ezek megválaszolása további forrásfeltáró feldolgozást, terepmunkát és muzeológiai kutatást igényel.

IRODALOM