SZILÁGYI ISTVÁN

A MAGYAR NAGYKÖZSÉGEK ÉS
KISVÁROSOK KORUNKBAN*

----------------------------------------Előadásom az elmúlt 15 év egy feltűnő jelenségével, a városstruktúrában beállt jelentős változással kíván foglalkozni. A kérdést nem a tengernyi szakirodalom ismeretében és felhasználásával, hanem jórészt tapasztalati alapon vizsgálom. Ahhoz, hogy ezt megtehessem, a települések hierarchiáján belül elsősorban a város-fogalom egyértelmű meghatározása látszik szükségesnek. A város szót ugyanis, különösen összetételekben, szakmai köreink a maga természetességével használják (pl. városkép, városépítés, városfejlesztés, városrehabilitáció stb.), anélkül azonban, hogy definíciójára gondolnának. Mellőzve számos tudományos igényű közelítést, egy látszólag egyszerűsítő és laikus meghatározást idézek a Magyar értelmező kéziszótárból (Budapest, 1972. 1468. p.): "A falunál, illetve községnél általában nagyobb (lélekszámú), forgalmasabb, rendsz. zárt (emeletes) építkezésű, közművesített, különleges jogállású, főként ipari és kereskedelmi jellegű település, vmely vidék gazdasági és művelődési központja." A megfogalmazásba természetesen bele lehet kötni, de a számunkra fontos elemek csaknem mindegyikét tartalmazza. Ezek: nagyságbeli, megjelenésbeli, jogi, funkcionális szempontok, ha úgy tetszik, kritériumok. A továbbiakban a felismert jelenségeket - a fővárost mellőzve - ezek szerint vizsgálom.
-----A várost mint történeti kategóriát Perényi Imre és mások is körülírással közelítik meg. Létrejöttüket a javak kicserélése (munkamegosztás, kereskedelem), az élet- és vagyonbiztonság (védművek, vár), valamint a szellemi tájékozódás igénye teremtette meg, amiből a város mint kultikus település keletkezik. Adottságai folytán a világi hatalomnak is székhelyévé válik. Perényi szerint (Városépítéstan. A városépítés története és elmélete, Budapest, 1978. 13. p.) "A város fogalmához mindig egy nagyobb számú embercsoport feltételezése fűződik", s ez eléggé nem hangsúlyozható, a lexikon címszó meghatározásával egybevágó szempont.
-----A további részletesebb elemzést megelőzően elkerülhetetlen egy statisztikai áttekintés. Ez azt a folyamatot próbálja számszerűen érzékeltetni, amit a Perényi-Faragó-tanszék akkoriban "városodás"-nak nevezett, s ami magyarul talán a városok számának növekedésével, szaporodásával írható körül.
-----A mai Magyarország területén 1900-ban 42 város volt. A trianoni békével előállt új helyzetből is következően számuk a két háború között folyamatosan emelkedett. A II. világháború után a növekedés szintén jelentős volt. A rendszerváltás előtti utolsó összefoglaló adatok az 1985. évi helységnévtárban találhatók. Eszerint 1 főváros, 5 megyei jogú város, 103 város volt az országban, amihez még 34 városi jogú nagyközség számítható. Ez utóbbiak településhálózati kérdéseire még visszatérek. A rendszerváltást követő bő évtizedben a várossá válás folyamata hihetetlen mértékben felgyorsult. 92 település kapott városi rangot. 2003-ra 1 főváros, 22 megyei jogú város, 229 város volt az országban, s a 10 174 853 lakosból 6 620 873 fő (65,07%) lakott városi jogállású településen. Ez a szám 1974-ben csupán 49,5, 1949-ben 36,8% volt. Úgy tűnik, a folyamat nem áll le. A Népszabadság 2005. május 20-i száma arról adott hírt, hogy az idén 22 nagyközség kezdeményezte várossá nyilvánítását, s ezek közül 13 nyeri el ezt a rangot. Pár mondatban indokolja is az utóbbi csoportba tartozó települések átminősítését. Ennek egyes részleteire még utalni fogok.
-----Az eddigi folyamat és a tendencia láttán óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy indokolt-e a városoknak ez a nagy száma, vajon olyan erőteljes volt-e a fejlődés, ami szinte kiköveteli a települési hierarchia ilyen mérvű megváltoztatását? Erre vonatkozóan részben kapunk (kaptunk) válaszokat Dövény Zoltán és Kara Pál előadásaiban. Egy sajátos helyzetű térségről Perger Éva fog a későbbiekben beszélni. Én magam a nyugat-dunántúli helyzetet vizsgálom inkább, de esetenként más példákkal is élek, hiszen a mai országnál nagyobb térség is óhatatlanul szóba kerül. Az értékelésnek nyilván számos nehézsége adódik, hiszen a várossá válás és a városi lét önmagában is egy meghatározott térben és időben lejátszódó folyamat, s az említett egyes tényezők állandó kölcsönhatásban is vannak egymással. Elemzési kísérletemben ezért elkerülhetetlen, hogy ne utaljak állandóan e tényezők közös, együttes hatására.
-----Jogi szempontból a várossá nyilvánítás mindenkor politikai döntés függvénye. Jelenleg a kérdést a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, és a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény rendezi. Az előző 50. §-a kimondja: "A nagyközség a várossá nyilvánítását kezdeményezheti, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A képviselő-testület a kezdeményezést a belügyminiszter útján terjeszti a köztársasági elnök elé." A törvény magyarázata a részletekre vonatkozóan ad tájékoztatást. Ennek legjelentősebb elemeit az 1999. évi XLI. törvény 15. §-a beemelte a törvény szövegébe, jogilag az út az évenként január 31-ig előterjesztett kezdeményezés (pályázat) alapján egyértelmű. A belügyminiszter értékelése alapján a köztársasági elnök június 30-ig dönt a várossá nyilvánításról. A településnek alanyi jogon nincs lehetősége a várossá válásra.
-----A hivatkozott paragrafus szerint a kezdeményezésnek a nagyközség fejlettségét, térségi szerepét különösen a következőkben indokolt értékelni:
-----a)a nagyközség helye a térség településhálózatában, fejlődésének fő jellemzői, történeti, társadalmi értékei, hagyományai,
-----b)a nagyközség népességének alakulása, demográfiai, társadalmi szerkezetének jellemzői,
-----c)a nagyközség gazdasági fejlettsége, szerkezete, jelentősebb gazdasági társaságok, kereskedelmi, szolgáltató funkciók, ezek térségi kihatása, az üdülés, az idegenforgalom és a vendéglátás jellemzői,
-----d)a gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság a nagyközségben, a térségi ingázás, a képzettség jellemzői,
-----e)a nagyközség infrastrukturális fejlettsége, közművesítettsége: az ivóvíz-ellátottság, a szennyvízelvezetés, -tisztítás (-kezelés), -elhelyezés, a rendszeres hulladékgyűjtés, -elhelyezés, a fűtés módja, a hírközlés, a szilárd burkolatú úthálózat-kiépítettség,
-----f)a nagyközség településszerkezete, arculata, fejlesztési koncepciói, rendezési, szabályozási tervek jellemzői,
-----g)a nagyközség intézményei, főként a térséget is ellátók jellemzői, elsősorban az oktatás, a kultúra, a tudomány, a kutatás, az innováció, az egészségügyi és szociális ellátás, egyéb intézmények területén, az igazgatási és rendészeti szervek,
-----h)a nagyközség szellemi, kulturális, sportélete, társadalmi szervezettsége, a civil szerveződések tevékenysége, mindezek kihatása a térségre,
-----i)az önkormányzati vagyon és gazdálkodás bemutatása, az önkormányzat társulásos kapcsolatai, térségi szervező munkája.
-----A törvénynek ezekkel az értékelési szempontjaival maradéktalanul egyetérthetünk. A magyarázat felhívja a figyelmet arra, hogy a döntés "teljes egészében mérlegelési jogkörön alapul", s ez helyes. Kérdés azonban, hogy nem "túl alacsonyra tették-e a lécet" e mérlegeléskor, nem játszanak-e közre olyan szempontok, amelyek az alapvetően jó megközelítést követően mégis torz, vitatható eredményt hoztak?
-----A város térségi ellátó funkciói szoros összefüggésben vannak a településhálózattal, az államigazgatás térbeli tagoltságával. Teljesen logikus volt, hogy ennek a rendszernek a kitüntetett települései, a járási székhelyek váljanak először fokozatosan várossá, hiszen kisebb-nagyobb mértékben ezeknek a funkcióknak már korábban is birtokában voltak. Vas megyében a két régi város, Kőszeg és Szombathely mellett 1968. augusztus 20-tól Sárvár, 1978. december 31-től Körmend és Celldömölk, 1983. augusztus 20-tól Szentgotthárd, 1986-tól Vasvár lett város. A Sopron megyéből átcsatolt, bizonyos értelemben peremhelyzetben lévő, 1950-ben járási székhely szerepétől megfosztott Csepreg ezekhez 1995. július 1-től csatlakozott. A folyamat hasonlóan játszódott le a megye közvetlen környékén is. A Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár 1969. október 1-től, Csorna pedig 1971. április 25-től város. Zala megyében Zalaszentgrót és Letenye volt történelmi járási székhely, az előbbi 1984-ben, az utóbbi 1989-ben lett várossá. Lenti, mint az egykori alsólendvai járás maradék részének újabb központja ezeknél korábban, 1978-ban kapott városi rangot. A Veszprém megyéhez tartozó Sümeg 1984-ben kapta vissza városi rangját. Devecser azonban, a szintén régi járási székhely csak 1997. július 1-től érte el ezt, hiszen szerepét a tervirányításos rendszerben folyamatosan fejlesztett Ajka már évtizedekkel korábban átvette. A szomszédos Ausztriában a korábban is szabad királyi város Kismarton, 1925-től Burgenland fővárosa nyitotta a sort, amit 1926-ban Nagymarton és Nezsider, 1937-ben Pinkafő, 1939-ben Felsőőr követett. A II. világháború után Németújvár 1973-ban, Felsőpulya 1975-ben, Gyanafalva 1977-ben kapott városi rangot. Ez utóbbi azonban annyiban kivétel, hogy a volt szentgotthárdi járás Ausztriába eső részének lett kényszerű központja. Szlovéniában is város lett Muraszombat és Alsólendva, de az átminősítés időpontjáról eddig nem sikerült közelebbit megtudnom.
-----Míg Ausztria és Szlovénia az igazgatási rendszert ezekhez a hagyományos központokhoz igazította, Magyarországon - legalábbis formailag - a történelmi kötődéseket felszámolták, és ugyan vargabetűkkel, de új struktúrákat hoztak létre. A járások - pontosabban a járási hivatalok - meggondolatlan megszüntetése 1984. január 1-től, helyettük a városkörnyék mint igazgatási fogalom bevezetése kényszerűen meggyorsította a várossá nyilvánítások igényét, de az inhomogén településhálózat miatt így is maradtak város nélküli térségek, mint Vas megye esetében pl. az Őrség, amit Körmend látott el, Vasvár pedig, aminek egykori járása nehezen lett volna felosztható, "városi jogú nagyközségi közös tanács" rangot kapott. Nem is véletlen, hogy 1986. január 1-jei hatállyal az akkori jog szerint az Elnöki Tanács várossá nyilvánította. Ilyen "hibridek" másutt is létrejöttek. A településhálózat kérdése napjainkban a kistérségek megalkotásával látszik rendeződni. Bár nem követelmény, de mégis egy várossá nyilvánítási indíték, hogy a kistérség központja városi rangú település legyen. Ez egyben a városszegény térségek fokozatos eltűnéséhez is vezethet, sajnos azonban anélkül, hogy azok a történelmi, s azzal szoros kapcsolatban lévő elsősorban gazdaságföldrajzi tényezők, amik a korábbi állapotot eredményezték, alapvetően megváltoztak volna. Hivatkozásként a később még tárgyalandó Őriszentpéter anyagában olvassuk, hogy az "az ország egyetlen városi jogállás nélküli kistérségi központja", holott persze mást is, mint pl. Nyírlugost, ebből az okból is várossá akarják tenni. Óhatatlanul felmerül a kérdés: ha a korábbi rendszerben a járási székhelyek nagyközségként is betöltötték szerepüket, az általában kisebb kistérség miért igényel központjául feltétlenül egy várost?
-----Az új városok lélekszáma rendkívül változó. Hogy egy elfogadható minimumot a kiszemelt település elérhessen, gyakran a környékbeli falvakat is hozzácsatolták. Szentgotthárdhoz pl. a korábban egyesült Rábakethely és Zsida után a várossá nyilvánításkor hozzácsatolták Jakabházát, Rábafüzest, Rábatótfalut, Máriaújfalut és Farkasfát. Az utóbbi mintegy 10 km-re fekszik a központi településtől. Nem véletlen, hogy Farkasfa háttérben lévő településrésznek érzi magát, és 2003-ban megkísérelt elszakadni. Vasvár pedig, ami a várossá alakuláskor magába olvasztotta többek között Alsóújlakot, kénytelen volt elfogadni a község későbbi kiválását.
-----Ez a jelenség egyben persze egy másik igazgatási, településhálózati helyzetre adott kényszerű hivatalos válasz is, s mint ilyen, nem új. A mai Zalalövő pl. Zalapataka, Zalamindszent, Nagyfernekág, Irsapuszta, Pusztaszentpéter és Lövő 1925-ben történt egyesítésével jött létre, s ma így is csak 3256 fő lakja. De a helyzet nyugatabbra sem más: Németújvár (a mai Güssing) 4400 lakója Güssing, Glasing, Steingraben, Ubersdorf, Langzeil, Krottendorf, Rosenberg, St. Nikolaus településeken él, s egy idei idegenforgalmi prospektus szerint e részek szeretettel ápolják identitásukat, vagyis falvak maradtak. Az átrendezés egyik célja tehát az, hogy a legtöbbször önállóan életképtelen környékbeli falvak igazgatási problémáit egy szomszédos nagyobb településbe olvasztva végérvényesen rendezzék, s ez egyben - legalábbis a Dunántúl nyugati részén - ezeknek a kis központoknak a lélekszám-növekedését is szolgálja, ami ha nem is feltétel, de ösztönös igény, hogy mint (leendő) városok valamelyest kitűnjenek a hasonló nagyságú települések sorából.
-----A városok lélekszáma a tanácsi rendszer idején kevésbé volt jelentős tényező, hiszen a tanácsok saját intézményeinek fenntartása nem volt olyan feszített, mint az önkormányzati rendszerben, és számos állami szerv (bíróság, ügyészség, rendőrség, földhivatal stb.) szolgálta a területi ellátást, s ehhez az akkori gazdasági élet egységei (Posta, OTP, Állami Biztosíó stb.) is kapcsolódtak. A járási hálózat felbomlásával ez a struktúra is felbomlott. A bekövetkezett funkciófosztásnak jellegzetes példája Sümeg, aminek ráadásul még az 1875. évből való kórházát is felszámolták, s jó, ha Tapolcáról egy balesethez 20 perc alatt kiér a rendőr és a mentő. Mindezt tetézi az önkormányzati rendszerben a saját intézményhálózat fenntartásának problémája, ami a gazdasági visszaesés, a lakosszám, ezen belül a gyereklétszám csökkenése és a költségek egy aránytalanul nagy részének a településre hárítása révén egyre kilátástalanabb.
-----Amikor tehát a városok nagyságáról van szó, fontos, hogy az azoktól joggal elvárható intézmények és szolgáltatások révén valóban egy nagyobb területre kiható szerepük legyen, és ezt a szerepkört egy bizonyos stabilitással tartósan, évtizedeken keresztül betöltsék, amint erre, mint igényre az 1999. évi XLI. törvény magyarázata is kitér. Egy nehezen meghatározható, mégis érzékelhető nagyságrend nélkül ez elképzelhetetlen. Gondoljunk csak az egyetlen személyhez kötődő építésigazgatás mindannyiunk által ismert válságára. Más oldalról ez a nagyságrend biztosíthatja az egyén számára is a városi kínálat sokszínűségét az igazgatási területeken túl a munkahely-választékban, a társadalmi kapcsolatokban és a sport, a kultúra csaknem minden területén.
-----Már az 1990. évi LXV. törvény 60. § magyarázata is észrevette, hogy a "felgyorsult várossá nyilvánítás miatt" a községekre is kiterjedő illetékességű állami szervek más (kisebb, újabb) városokra is kiterjedő illetékességgel is bírnak. Így óhatatlanul csonka funkciójú városok jöttek - és a jövőben méginkább jönnek - létre, ami a többi körülményt is mérlegelve nem indokolható várossá válásokat eredményez. Mindez persze egy városképző társadalmi elem, egykori nevén a honoratiorok hiányát is maga után vonja, s ez még akkor is érezhető veszteség, ha a "nem városképző" mezőgazdaságból élő népesség számaránya általában mindenütt jelentősen csökkent. Bárki ellenvetheti, hogy a település nagysága, a népességszám önmagában nem lehet döntő tényező. A ma Ausztriában lévő Ruszt 1470-ben mezővárosi, 1681-ben szabad királyi városi rangot vásárolt magának, de lakossága 1981-ben is csak 1702 fő volt. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ilyen szélsőséges esetekben is a települések általában rendelkeztek a város egyéb ismérveinek legalább némelyikével, ami ezt az első pillantásra abszurd megítélést magyarázza. A városi funkciók tekintetében azonban nincs magyarázat. Az egyetlen - itt a szőlőművelésre és borkereskedelemre alapuló - funkció igazából semmilyen városi életet nem tesz lehetővé. Ezért a csonka funkciójú városoknál is nagyobb kérdőjel számomra a monofunkcionális alapú települések várossá nyilvánítása. Ilyen történt pl. 1997-ben Zalakarossal, ami egyedül az egyébként dinamikusan fejlődő fürdőjén alapszik. Emiatt lakossága is egyre nő: az 1985. évi 904 fő után 2003-ban már 1519 fő lakta. Nem érzi mindenki, hogy ez egy kicsit karikatúra?
-----A várostól elvárható számos funkció közül évszázados visszatekintésben próbaként az igazgatástól független középfokú oktatás meglétét vizsgáltam. A kicsi Alsólendván már 1872-ben felállítanak egy hatosztályos polgári iskolát. Kapuváron 1884-től volt polgári iskola. Sárváron 1907-ben indult a polgári iskolai oktatás. Csorna 1921-től kapott ilyen intézményt. Muraszombaton 1914-ben nyílt meg a polgári fiúiskola, majd a szlovének 1919-ben gimnáziumot nyitottak ugyanott. Az 1940-41. tanév végén már a nyolcadikosok magyar érettségi bizonyítványt kaptak, de a háború után a gimnázium természetesen ismét szlovén lett. Az akkor alig 1450 lelket számláló Szentgotthárd - mint a magyar nyelv védőbástyája - 1893-ban már állami gimnáziumot kapott. A példák nyilván sokasíthatók. Mi a helyzet most az újabb városokkal? A puszta kíváncsiságból kiválasztott Hajdú-Bihar megyei, 1991. május 1-jével várossá nyilvánított, 6338 (2003) lakosú Téglásnak nincs közép- (és felső) fokú képzést adó intézménye, ezekben elsősorban a közeli Debrecenre támaszkodik. De hogy a középiskola jelentőségét ma is érzik, kitűnik abból, hogy Zalakaroson "Tervezik középfokú oktatási intézmények kihelyezett tagozatának létrehozását is." Néhány esetben, mint Devecser példája mutatja, valószínűleg még ez sem hozható logikusan létre. Az államigazgatási szervek hiányához a térségi ellátás hiányai is kapcsolódnak.
-----A másik vizsgálatra alkalmas intézmény a kórház, amelynek vizsgálata felsőbb iskolákkal szinte azonos eredményre vezet. Meglétére Sümeg kapcsán negatív értelemben már utaltam. Számos példa bizonyítja ezen kívül is, hogy leginkább társadalmi összefogással 20-40 ágyas "járási" kórházakat alapítottak, amelyek általában az I. világháborúig működésbe is léptek. Most példának csak Muraszombatot említem. Az ottani kórház első terveit Czigler Győző egyetemi tanár készítette, mivel azonban az épület túl drága lett volna, az építő választmány a szombathelyi Wälder Alajost bízta meg egy olcsóbb terv elkészítésével. A 24 ágyas kórház 1893. november 15-én nyílt meg. Bővítve egészen 1988-ig szolgált, amikor az egész intézményt áttelepítették a mai város peremén lévő Rakicsányba.
-----Mindezekből ismételten az a következtetés vonható le, hogy a volt járási székhelyek várossá válása mögött tényleges funkciók léteztek, amelyek hosszú évtizedek tudatos fejlesztésével, az érintett lakosság akaratából és áldozatvállalásával jöttek létre (pl. pótadók), s emiatt is jelentősen különböznek a később várossá váló települések adottságaitól, egyben a lokális társadalom saját elvárásaitól. A képet természetesen árnyalják a tervgazdálkodás folytán központilag befolyásolt fejlesztések, amelyek a különböző időkben érvényes településhálózat-fejlesztési terveknek szereztek érvényt, ez azonban meglehetős kivétel, térségünkben alig néhány város érintett.
-----A várossá válás folyamatában kétségtelenül az egyik legnehezebb feladat a város megjelenésbeli jellegének megítélése, a Perényi-Faragó jelrendszerben a városodás. Nehezen volna cáfolható, hogy a városfogalom e tekintetben a mediterrán eredetű (előképű) zárt, sűrű beépítésű település képét ébreszti fel mindannyiunkban. Brenner János kiváló tanulmányát hívtam segítségül (A város értelmezéséről a városépítésben, Budapest, 1976.), ami azonban általánosabb érvényű, s témánkat csak annyiban szűkíti, hogy lerögzíti: "A település... legfejlettebb alakja a város, mely a társadalmi termelés fejlődésének és munkamegosztásának eredménye." A várost szerinte, mint térbeli jelenségeket két fő összetevő képezi: "az állomány mint elemek (létesítmény és funkcionális területek) összessége és a szerkezet mint az elemek közötti viszonylatok összessége." Az állomány épületekre és építményekre, a szerkezet funkciószerkezetre és térszerkezetre bomlik. "A város művi alapállományán és térbeli szerkezetén nyugszik a város stabilitása. Neki köszönhető, hogy a város társadalmi függősége és a vele kapcsolatos folyamatos változás ellenére is alkalmas arra, hogy a társadalmat több formációján és korszakán át szolgálja mint térbeli létének eszköze. A város nemcsak létrejöttével, hanem fennállásával is kifejez eszmei értéket, mert benne az emberi haladás öröksége, számtalan városlakó nemzedéknek élete, munkája és tapasztalata is összegződik. Amint bármely emberi közösség jellegzetes külső és belső sajátosságai történelmi életfeltételek következményeként alakulnak ki és rögzítődnek, úgy a város is tükrözi mind általános, mind egyedi alakjában a benne lakó közösség életét és múltját, és benne szinte minden más műnél jobban kifejeződik az emberi munka, értelem és alkotókészség alakulása."
-----Mindezeket hangsúlyozva a szakmában, ezen belül a szakirodalomban nem találtam olyan megállapításokat, amelyek a város, vagy a község fogalomba való besorolást településképi szempontból perdöntő módon rendeznék, holott képzeteink, tapasztalataink alapján meglehetős biztonsággal minősítünk településeket, vagy azok egyes részeit "városias", vagy "falusias" jelzővel. Ebben persze tükröződik az adott lakosság foglalkozási megoszlása is, ami olyan társadalmi változások közepette, mint amiket Magyarországon a XX. század közepétől megéltünk, meglehetősen változó. Ha a szerkezet egy kis településen, faluban is bírhat állandósággal, az épületállomány már sokkal kevésbé, ami a falu és így a falukép változásain jól követhető. Nem kérdéses ugyanakkor, hogy a városok épületállománya sokkal nagyobb anyagi és szellemi erőfeszítés eredménye, diferenciáltsága többféle funkció befogadására teszi alkalmassá, így sem lehetőség, sem ok nincs a gyökeres változtatásokra, s ezáltal a városkép nagy vonalakban állandónak tekinthető. Nagyobb művi beavatkozások persze történtek, mint pl. Szombathelyen a Karicsa teljes átépítése, de az a belváros csupán egy kis hányadát érintette. Ebben a vonatkozásban ismét előtérbe kerül a település abszolút nagysága. Kisebb helyeken, pl. Szentgotthárdon az akció-szerű átépítés a belső mag csuklójában ment végbe, de olyan lassú ütemben, hogy az új a régibe nagyobb zökkenők nélkül integrálódni tudott.
-----A nyugat-dunántúli, várossá vált történelmi múltú nagyközségek jelentős részének szerkezeti stabilitása évszázados alapokra nyúlik vissza. Sümegen a veszprémi püspök vára alatt húzódó, az ipart és a kereskedelmet szolgáló utca, Alsólendván a Bánffyak, majd az Esterházyak vára alatti hasonló főutca, Németújváron a Batthyány-vár alatti íves utca a meghatározó, de hasonló képlettel találkozunk Sárvár esetében is, sőt a muraszombati Szapáry-kastély és parkja településszerkezet-alakító jellege is kimutatható, ha domborzati és egyéb szempontok látszólag ezt nem is teszik egyértelművé. Celldömölk és Szentgotthárd egyházi központ jellege miatt ettől kissé eltérő, de hasonlóan történetileg meghatározott. Elsősorban ezekben az említett utcákban, tereken koncentrálódik az igényes épületek sora, a polgárság számára ugyanis az egykori földesúr jelenléte nem csupán teher, hanem minta, igazodási pont is, különösen ha a kapcsolat a két fél között harmonikus (pl. földterület ingyenes átengedése, intézményfenntartás, vagy annak segítése stb.). A település egyéb részei ehhez a vázhoz csatlakoznak, s a növekedés többé-kevésbé szerves egészen korunk csupán anyagi érdekek vezérelte építési gyakorlatáig. Az épületek állománya a központtá váló városrészekben, a főutcán egy határozottan előremutató emeletes-földszintes, jellegzetes városképpel szolgált tehát, aminek Sárvár vagy Tapolca ma is megnyerő példája, főképp, hogy a bántó hiányok pótlására - az 1960-as, 70-es években még az illeszkedést általában legalább tömegükben tisztelő - kiegészítések készültek.
-----Az építmények tekintetében a helyzet hasonló volt, elsősorban ezek a területek nyertek közműveket, burkolt utakat stb. Mit szóljunk hát azokhoz a városokhoz, mint a már említett Téglás, amiről őszintén megírják, hogy "A hajdúvárosokra jellemző városközpont nincs a településen.", s hogy a burkolt, portalanított utak aránya csak 25%? Sakktábla-szerű, nem hierarchikus alaprajza az 1800-as évek elejétől fejlődött ki, s a Dégenfeld-kastély és angolpark a település szélén, minden szervező erőt nélkülözve helyezkedik el. De hogy közelebbi példán is tűnődhessünk, itt van megyénkben a 2697 fős (2003), 2001. július 1-től városi rangra emelt Répcelak is, aminek új rangját gazdasági potenciálja talán indokolhatja, de városszerkezeti és városképi szempontból inkább egy építészetileg elrontott falura emlékeztet, még akkor is, ha újabb fejlesztései, pl. a katolikus templom, a jó ízlés képviselői. Hagyományos, folyamatos építészeti minőség és minimális nagyságrend a hasonló új döntések mögött nehezen fedezhető fel.
-----Külön kell szólni egy egészen sajátos esetről, Őriszentpéterről. A település és a megye előzékenységéből megkaptam az ezzel kapcsolatos önértékelés rövidített, 30 oldalas változatát. A 2003-ban 1309 főt számláló település különleges szerkezetű, szeres jellegű. Talán a "város" fogalom legtágabb funkcionális, "történeti" értelmére utal, hogy a Körmend-Muraszombat és a Zalaegerszeg-Szentgotthárd utak keresztezésében található szer a Városszer nevet viseli. A múltban itt volt a vegyesbolt, a kocsma, az elöljáróság, a református templom, s ez már egy szolgáltatást, nagyobb minőséget képzett a dombhátakon megbúvó házak egyszerű lakóinak. A Városszer tudatos fejlesztése az 1960-as évektől eredményezte, hogy az azóta bővült ellátó funkciók többsége ma újabb és méltó épületet nyert. Igazából városias településképről azonban egyáltalán nem beszélhetünk, s ez leginkább az északi, pl. finn kisvárosok hatásával egyező hatást ébreszt. Az értékelő előterjesztés meg is kerüli a kérdést, amikor csupán azt írja, hogy "rendezett a településképe". Persze hiba volna minden településre azonos ismérveket ráhúzni, ez már a Dunántúl és az Alföld között sem volna helytálló, kétségeim azonban valószínűleg jogosak. Az ilyen településnek az elemzett szempontok szinte mindegyikét mérlegelve sincs semmilyen tartaléka, ami legalább ellentételezne valamit a városias megjelenés hiányaiból. Jobban érzékelhető, ha az épületek helyett most csak az építményekre gondolunk, s azokat egy másképpen laza osztrák kisváros utcaképéhez hasonlítjuk (kiemelt szegély, járda, az úttest és a mellette elhelyezkedő ingatlanok szintbeli viszonya stb.).
-----Vizsgálódásom az említetteknél eredetileg több településre terjedt ki. Ennek alapján is összefoglalásként - nyilván felelőtlenül és egyoldalúan - azt kell mondanom, hogy a nagyközségek várossá nyilvánításának utolsó 15 éve egy építész sajátos szemszögéből nézve erősen megkérdőjelezhető. Friss élményeim alapján bátran állítom, hogy hosszabb időre is visszatekintve ebben az elsősorban jogi arculatú átalakulásban - a Trianonban elcsatolt városokat is beszámítva - egyedül Muraszombat ért meg igazi minőségi változást. Az 1890-es évek végén alig 3000 lakosú település ma nagyközségeinkből alakult városainkhoz képest 14 000, peremközségeivel együtt 21 000 lakosával igazi "metropolisz", s ez intézményrendszerében, építészeti megjelenésében egyaránt tükröződik. Kiugró helyzete nem is véletlen, hiszen a szlovén állam szervezetében egy 63 744 (1991) lakosú kerület (obcina) központjává vált. Ha valljuk, hogy a település történelmi-társadalmi meghatározottságú élő organizmus, nem kellene kivárni, hogy a gyerekből kamasz, majd abból felnőtt váljon, s nem erőltetni túl korán a változást? A középkorban gyerekből csak királyként csináltak kényszerűen felnőttet, de tudjuk, hogy a történet ritkán végződött sikeresen.

JEGYZETEK