újságíró, író, művelődéstörténész, népmesekutató, könyvtáros,
lapszerkesztő, népművelő, tanár,
a Vasi Szemle szerkesztőbizottságának 1958-tól haláláig tagja

----------------------------------------Amióta a megtisztelő, de végtelenül szomorú föladat reám hárult, hogy sok-sok munka- és pályatársa nevében végső búcsút vegyek dr. Kuntár Lajos testvérünktől, öreg barátomtól, azon töprengtem, mi az a néhány szó, amely leginkább jellemezheti ezt a most lezárult életpályát.
-----Végül három olyan szót találtam, amelyek így együtt manapság, sajnos, nem nagyon divatosak, de amelyekkel, biztosan tudom, maga Lajos bátyám egyetértene. Ez a három szó így hangzik: magyar népi értelmiségi. Kuntár Lajos ízig-vérig magyar népi értelmiségi volt, a kifejezés legjobb értelmében és a legvállalhatóbb színvonalon.
-----Indulása: drámai költemény. A legendás "békeidők" legvégén, a szarajevói merénylet előtt egyetlen nappal született I. Ferenc József alattvalójaként. Édesapja, az akkor már hétgyermekes csörötneki földműves fia születése előtt egy hónappal meghalt. A félárva kisfiú nehéz küzdelmek között, de nővérei és Édesanyja meleg szeretetében nőtt fel, és az akkor még szinte érintetlen falusi miliőben, amit a hagyományos paraszti közösség gazdag anyagi és szellemi kultúrája hatott át.
-----A népmesei legkisebb fiú aztán útra kelt, hogy hírt vigyen közösségéről a városi világnak, és hogy a városi kultúra javait visszajuttassa népének. Újságíró lett, a Vasvármegye című napilap tudósítója előbb Szentgotthárdon, majd Budapesten. Ezenközben már gimnazista korában elkezdte gyűjteni az otthoni folklór és helytörténet értékeit, s fiatal újságíróként papírra vetette első művét szülőfalujáról, amely végső formát nyerve hosszú évtizedekkel később látott napvilágot.
-----Majd következtek a háborús esztendők; részvétel Észak-Erdély boldog visszacsatolásában, majd a boldogtalan és tragikus keleti hadjáratban, amely meghatározta Kuntár Lajos további életét. Haditudósítóként járta meg a doni poklot, s kiszabadulván belőle 29 éves korában olyan művet tett le nemzete asztalára, amely az egyik legértékesebb beszámoló erről a sorsfordító eseményről. A véres Don című harctéri riportkönyv nemcsak a szerző újságírói erényeit csillogtatja meg, hanem igaz hazaszeretetét és emberségét is. Együttérzését bajtársaival, a magyar nép egyszerű és nem egyszerű gyermekeivel, és megértő, emberséges szavait az orosz népről. A gyűlölet ideje volt ez, de nem Kuntár Lajos számára: az ő művében nagyítóval sem találhat senki egyetlen mondatot, egyetlen szót sem, amellyel az író eltért volna az emberség és magyarság örök törvényeitől.
-----Nem volt miért szégyenkeznie akkor sem, amikor 1945-ben művét betiltották, őt magát vizsgálati fogságra vetették, majd hosszú évtizedekre megbélyegezték.
-----Kuntár Lajos, aki pedig igazán népi származék volt, ettől fogva, az ún. népi demokráciában nem tehetett mást, mint oly sokan a népből jött magyar értelmiségiek közül: összeszorított fogakkal berendezkedett a túlélésre, féltőn óvta szeretett családjának nyugalmát, egyszersmind megpróbált megragadni minden kis lehetőséget, hogy teljesíthesse vállalt föladatát: a magyar nép művelődésének szolgálatát. Bárhová sodorta az élet, mindenütt önmaga maradt: ha a kéményseprők közé száműzték, akkor ennek a mesterségnek a történetét írta meg; ha helyi könyvek és folyóiratok technikai szerkesztését bízták rá, akkor elmélyedt a vasi nyomdászat történetében, s alapvető monográfiát köszönhetünk neki e tárgyról. Ha a falusi könyvtárak segítése lett a feladata, akkor megyeszerte tett útjait népmesegyűjtésre használta fel: csodálatos mesevilágot tárt fel és tett közkinccsé a televízió elterjedése előtti esztendőkben. Ha ismeretterjesztő munkát végzett, akkor ennek hatékonysága érdekében létrehozta a vasi könyvtárosok máig élő folyóiratát. A folyóirat-kultúra egyébként is sokat köszönhet neki - a legtöbbet talán a Vasi Szemle, amelynek közel ötven éven át, egészen haláláig szerkesztőbizottsági tagja volt. Ha a művelődési házakban folyó munka felügyelete és segítése várt rá, akkor másokkal együtt megalapította a szombathelyi főiskolán a népművelő- és könyvtárosképzést. S ha éppen arra volt szükség, napi munkája mellett egyetemi diplomát és bölcsészdoktori címet szerzett.
-----Nagy kedvvel és szorgalommal dolgozott, bárhova vetette a sors vagy a hatalmi önkény. És mindeközben végig megmaradt újságírónak. Méghozzá szubjektív, lírai alkatú újságírónak és írónak, aki azokról a tárgyakról ír igazán örömmel, amelyekhez személyes kötődése van, amelyeket szeret. Különösen szívesen írt művelődéstörténeti portrékat, hiszen ezekben elődeiről vagy kollégáiról, a Vas megyei kultúra kiemelkedő egyéniségeiről szólhatott. Utolsó, befejezetlenül maradt munkájában még egyszer visszatért élete talán legmélyebben belérögzült élményvilágára: katonaéveire.
-----Tisztelt Gyászoló Közösség!
-----Az ember legfőbb műve önmaga, saját személyisége. Kuntár Lajosnak bőven adattak a tálentumok, de maga is sokat tett, hogy gyarapítsa azokat. Szeretetreméltó, optimista egyénisége, életrevaló gondolkodása és közvetlen modora bizonyára sokszor megkönnyítette neki a közéleti nehézségeken való túllépést. Élete vége felé sokat jelentett számára, hogy - amint ő szokta mondani - megszűnt másodrendű állampolgárnak lenni, s erkölcsi elégtételt kapott. 2003-ban a Vasi Szemle szerkesztősége újra kiadhatta, változatlan szöveggel, A véres Don-t, amely országos elismerést hozott számára. Szívesen fogadták az olvasók válogatott meséinek szép gyűjteményét is, amelyet a 90. születésnapjára bocsátottunk ki a vasszilvágyi Magyar Nyugat Könyvkiadó égisze alatt.
Akik közelről ismertük, tudhattunk egyet-mást legbensőbb érzéseiről, örömeiről-fájdalmairól. De azt is tapasztalhattuk, hogy erő és nyugalom áradt belőle még aggastyán korában is. Mintha a történelemmel fogtam volna kezet, amikor vele paroláztam. Miközben pedig nagyon is benne élt a mában, számon tartotta barátainak családtagjait is, egészen a legutóbbi hetekig-hónapokig.
-----Most tehát elment az ízig-vérig magyar népi értelmiségi - de a magyar nép itt marad. S ha úgy gondolkodunk felőle - minthogy másként becsülettel nem lehet -, hogy itt is kell maradnia az idők végezetéig, akkor itt, Vas megyében továbbra sem nélkülözhetjük Kuntár Lajos patrióta szellemét és annak foglalatát: java műveinek sorát.
-----Veszteségnek és fájdalomnak éppen elég, hogy személyét immár nélkülöznünk kell a földi téreken. Ő maga - fő műve új kiadásának utószavában - "alázatos lélekkel" köszönte meg a Gondviselésnek hosszú életét és azt, hogy elszámolhat a talentumokkal. Mi sem igen tehetünk mást, mint hogy megköszönjük őt, és alázatos lélekkel fohászkodunk népünkért és családunkért.
-----Tőle pedig elköszönünk. Szervusz Lajos bátyánk. Nyugodjál békességben. Isten Veled!

Gyurácz Ferenc