------------------------------Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában. Kiadó: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Szombathely, 2005. 256 old.
------------------------------A
kiadó egy műfaját tekintve úttörő jellegű, elegáns
kötetet jelentetett meg a 2005. év végére. Szerzője
Szilágyi István (SZ. I.), a város 1985-től 2000. évi
nyugdíjazásáig eredményes munkásságú főépítésze, aki
tervezőként (1961-1985) és tudósként (1962-2005) is
mindenekelőtt Szombathellyel kapcsolatban kimagasló
tevékenységet fejtett ki. Szerette szülővárosát, annak
ellenére, hogy nagyon jól és mélyen ismerte nemcsak
erényeit, hanem gyengéit és gyarlóságait is. Műve a
Szombathelyről készülő, négy kötetesre tervezett
monográfia harmadik, 1850-1945 közötti időszakról szóló
kötetének egyik fejezeteként kezdett íródni.
-----Szilágyi
István 1962-ben dr. Sárai Gyula ügyvédtől, a
legkülönbözőbb helytörténeti emlékek lelkes
gyűjtőjétől egy fényképet kapott ajándékba, mely a régi
szombathelyi kálvária-kápolnát ábrázolta a hozzá
felvezető utakkal együtt. E jó minőségű fénykép
elindította a szűkebb hazájának múltja iránti szenvedélyes
érdeklődését, kutatási, továbbá adatrögzítő és
-gyűjtő tevékenységét. Nagyon hamar észlelte, hogy
szakirodalmi és levéltári kutakodása parttalanná válik,
egy-egy adat, felfedezés újabb megválaszolásra váró
kérdések csokrát veti fel. Ez Szilágyi Istvánt nem
megtántorította vagy megijesztette, hanem meglévő és új
ismereteinek rangsorolására és rendszerezésére serkentette.
Mindenekelőtt a kálváriákkal, Szombathellyel és Vas
megyével kapcsolatos adatokat gyűjtötte és rögzítette a
tudományosságnak megfelelően. Ha egy témával kapcsolatban
eredményekre jutott, azokat a helyi és országos
folyóiratokban publikálta. Még az 1970-es évek második
felében felmerült egy átfogó Savaria-Szombathely monográfia
megalkotásának és kiadásának igénye, de a kutatási
körülmények mostohasága és a megfelelő kutató- és
szerzőgárda hiánya következtében csak a gondolatig jutott el
a megye akkori vezetése. Az 1990-es évek első felében
mindenekelőtt a régészeti feltárásokkal és a
helytörténeti kutatással foglalkozók számának
megnövekedése ismét felszínre hozta a monográfia
kiadásának szükségességét. A marxi történelmi szemlélet
béklyóinak széthullása, a magyar városok önállóságának
megnövekedése, a millenniummal kapcsolatban megszaporodott
kulturális pályázatokkal elérhető anyagiak mind kedvezően
hatottak egy minden tekintetben igényes négy kötetes
városmonográfia megjelentetésének elindítására. Az
igényes első kötet 1998-ban jelent meg.
-----Amikor
szerzőt választottak a Szombathely-monográfia harmadik
kötetének dualizmuskori városépítési és építészeti
fejezetéhez, szóba sem jöhetett más, mint Szilágyi István.
Nyugdíjazását követően szinte "beköltözött" a
megyei levéltárba. A város polgármesteri hivatala azzal
támogatta, hogy megbízta a város védett
épületállományához tartozó tervrajzok és egyéb
dokumentumok levéltári vizsgálatával. Megkezdődött a
szerző vesenyfutása témájával, kegyetlen betegségével és
a múló idővel. A tárgyalt időszakról bőven jelentek meg
értékes, de mozaikszerű közlemények, sőt tanulmányok is,
melyek közül a két legfontosabb a kortárs BODÁNYI Ödön: Szombathely
város fejlődése 1895-1910-ig és műszaki létesítményei
(Bp. Pátria. 1910) című pontos, naplószerű beszámolója egy
rövid de fontos időszakról és BRENNER János: Szombathely
városépítés-története a XIX. század második felétől az
első világháborúig (Ép. és Közl. Tud. Közlemények
1959. 1-2. sz.) című átfogóbb értekezése, de még ez
utóbbi is igényes vázlatnak tűnik ahhoz képest, aminek
megírására Szilágyi vállalkozott. Számára tehát egyrészt
volt mit meghaladni, másrészt óriási, évtizedekig gyűjtött
anyagát rendszerbe és olvasmányos szövegbe kellett foglalnia,
továbbá meg kellett írnia olyan területekről szóló
számadásokat, beszámolókat, összefüggéseket, melyekkel
eddig még soha senki nem foglalkozott, nemcsak Szombathely, de
egyetlen más hazai város viszonylatában sem. Tárgyának
feldolgozási módját tekintve két könyvet lehet, mint
előképeket említeni, WINKLER Gábor: Sopron építészete a
19. században. (Bp., Akadémiai Kiadó 1988.) és
MORAVÁNSZKY Ákos: "Építészet az Osztrák-Magyar
Monarchiában1867-1918" (Bp.,Corvina1988.) című
köteteket, melyek szakítottak az addigi sok kép, főleg
fénykép, továbbá kevés szöveg és adat hazai
kiadványszerkesztői hagyományaival.
-----Szilágyi
István munkájának terjedelme meghaladta egy még oly alapos
monográfia egyik részfejezetének befogadóképességét,
adatgazdagsága és hitelessége pedig sem elhagyásokat, sem
tömörítéseket nem tett lehetővé, tehát önálló
kötetként való megjelentetése kínálkozott az egyetlen,
értékeit megőrző lehetőségnek. A népszerű
ismeretterjesztésnek, továbbá a városépítés és
építészettörténet tudományosságának egyaránt magas
színvonalon megfelelő munkáját a szerző gyermekeinek és
minden városát szerető szombathelyinek ajánlotta.
-----Bevezető
helyett dr. Ipkovich György polgármester ajánlása
indítja a kötetet. Az általánosan megfogalmazható
jelenségek leírásától a legapróbb részletek
bemutatásáig tíz fejezet tárgyalja a könyv címében
megjelölt témát, további hat technikai fejezet tartalmazza a hivatkozásokat,
melyek száma meghaladja az ezret, a felhasznált irodalom és
rövidítések jegyzékét, az alkotók névmutatóját, az
általános névmutatót, a képek forrását, végül az
angol és német nyelvű tartalmi kivonatokat.
-----"A
fejlődés már az 1850-es években elkezdődött, de a korszak
mélyebb elemzésének hiányában máig sem tisztázott
kérdés, hogy mi volt az a konkrét tényeket is befolyásoló
mentalitástörténeti változás, ami ezt megalapozta, majd
elindította" - írja Szilágyi István.
-----Itt
öt dolog mindenképpen említést érdemelt volna, mint a
változások elindítója: 1. a jobbágyfelszabadítás; 2. az
egész Kárpát-medencében, tehát nemcsak Szombathelyen
jelentkező és a paraszti munkanélküliség első hullámait
felvevő városfejlődés; 3. az ipari és közlekedési
forradalom Nyugat-Európában már régen lezajlott, hazánkban
viszont ekkor lendületbe jövő hatásai; 4. nemzetközi
ideológiai, közgazdasági és technikai elméletek illetve
trendek beáramlása a Kárpát-medencébe; 5. a polgári
fejlődés első eredményei: tőke és gazdaság, felső-,
közép- és elemi oktatás, közegészségügy, mezőgazdaság,
szállítás és kapitalista versenyszellem területén.
-----Bizonyos
fokig megtévesztő a lakosság számának alakulásából levont
következtetés, mert az abszolút számokban mért gyarapodás
állandó emelkedést mutatott a századfordulóig. Míg 1857 és
1869 között a népesség gyarapodása 2932 fő volt, 1890 és
1900 között 7176 fő, tehát a korainak 2,45-szöröse. (Ez nem
árulja el a gyarapodás százalékos arányát. - A szerk.)
A legjelentősebb üzemalapítások viszont tényleg az 1850. és
1871. évek közé estek (1736 munkahely jött létre), 1872 és
1911 között a munkahelyek számának növekedése mindössze
649 volt. Az ipar, kereskedelem, közlekedés és pénzforgalom
teremtette meg a dualizmus korának egyre nagyobb volumenű
építkezéseihez a gazdasági alapokat, kiváló polgármesterek
és jól választott munkatársaik pedig a színvonalat
biztosították.
-----Az
előző korok építő tevékenységének tömör és ugyanakkor
szemléletes bemutatása izgalmas olvasmány az első tervszerű
városfejlesztésre irányuló törekvések bemutatásával
együtt. Megállapítja, hogy eseti megoldások váltották ki a
kezdeményezéseket és ha a munkálatok folytatódtak, a város
által létrehozott bizottságok vették kezükbe a terveztetési
feladatok irányítását. A korai tervek közül jelenleg egy
sem található meg, így bemutatásuk nem volt lehetséges.
-----Az
első több példányban is fennmaradt szabályozási tervet
igényesen, országos tervpályázat (1922) lebonyolítását
követően dolgozta ki a város műszaki hivatalának vezetője,
Niessner Aladár tanácsnok. Ezt az 1924-es tervet szinte
teljesen színhelyesen és az erős kicsinyítése ellenére is
látványában jól értelmezhetően tartalmazza a könyv,
zárólapjának hátsó oldalán. A könyv kemény borítójának
bekötéséhez tartozó előlapon nagyon jó minőségben Szombathely
város tervrajza Óperint és Szt. Márton községekkel 1880.
található.
-----A
kötet egyik legterjedelmesebb (40 oldalnyi) és talán
legolvasmányosabb fejezete foglalkozik az építési feladatok
elgondolásával, megvalósításuk vagy meghiúsulásuk
történetével, a közreműködők személyének és szerepének
bemutatásával, az elkészült objektum külső, belső
ismertetésével, értékelésével, a város területi
bővülésére gyakorolt hatásával. Izgalmaktól sem mentes a
városháza, színház építéstörténetének megismerése.
-----Minden,
a korszakban épült közintézmény létrejöttével
megismerkedhetünk - a múzeumtól az oktatás, sport,
ifjúságvédelem, egészségügy, igazságszolgáltatás
építményein keresztül, az ipar és a közlekedés
épületeiig. A fejezet a legfontosabb lakóépületekről is
beszámol: a gazdagok villaépületeit, jelentős bérpalotákat,
az új utcanyitásokat mind sorra veszi. E fejezet végén
hiányolható a városépítés összefoglaló értékelése.
(Hazai viszonylatban erre 1983-ban Winkler Gábor tett
kísérletet: "A historizmus művészete
Magyarországon" című tanulmánykötetben 1993-ban jelent
meg tanulmánya.)
-----Őszinte,
tömör és izgalmas fejezet A városépítés áldozatai.
Műemlékvédelem című. Az Építőipar, anyagipar,
építőanyag-kereskedelem. Alkalmazott szerkezetek
fejezetben teljességre törekvő leírását vagy legalább
megemlítését találjuk a dualizmus korában, a városban
megtelepült vagy átmenetileg munkát végző anyaggyártó és
megmunkáló mesterembereknek, műhelyeknek, továbbá
üzemekkel, nagyobb telephelyekkel, gyárral rendelkezőknek is.
A fejezet a hagyományos épületszerkezeteken túlmenően
foglalkozik a korszakban megjelenő új anyagokból
készültekkel is, mint az öntött vas, hengerelt acél és az
elsősorban külső vállalkozók által kivitelezett
vasbetonszerkezetek. Megemlítésre kerül mint jelentkező új
szigetelőanyag, a bitumen és a "facement". Ebben a
fejezetben kellett volna megemlékezni a városon kívülről
beszerzett, mintakönyvek és katalógusok alapján rendelhető
és a historizmus, de a szecesszió időszakában is
nélkülözhetetlen gipszöntvény díszítőelemekről és
alkalmazásuk elterjedtségéről. A legújszerűbb fejezete a
könyvnek a korszak szakembereiről szóló, melyben a
képzésüknek hazai és külhoni lehetőségeit, tervezői és
kivitelezői jogosultságaikat ismerteti a szerző. Lebilincselő
olvasmány az alkotók bevándorlásának és letelepedésének
leírása, tervező és kivitelező dinasztiák kialakulásának
bemutatása.
-----A
korszak szombathelyi építészettörténeti vázlatát adja a Stílusok,
irányzatok, az épületek kívülről és belülről című
fejezet. Szilágyi István nagyon jól válogatta ki azokat az
épületeket, melyek a klasszicizmus bizonytalan végső
időhatárától a romantika, historizmus, szecesszió
szombathelyi korszakváltásainak bemutatására a
legalkalmasabbak.
-----A
szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában emelt
csekély számú romantikus épület szinte mindegyike
bemutatásra kerül. A további években már szerteágazóbb a
kép, mely csak a következő, Az alkotók és alkotásaik
fejezet épületbemutatásaival válik teljesebbé. E
legterjedelmesebb lexikonszerű fejezet 60 oldalon, 93 önálló
szócikkben tárgyal építészeket, illetve építési
vállalkozókat. Ezek közül 54-en helybelinek, 26-an hazai, de
máshol honosnak és 13-an külföldinek tekinthetők.
-----Kiemelkedően
és szombathelyi jelentőségüknek megfelelően tárgyalt
építészek: Bodányi Ödön, Brenner IV. és V. János,
Hauszmann Alajos, Kirchmayer Károly, László Sándor, Müller
Ede, Rauscher Miksa, Szabovics Ottó, Wälder Alajos, Wälder
Gyula, Weiss Oszkár.
-----A
dualizmus hazai élvonalbeli építészei közül is többen
megfordultak Szombathelyen, de a róluk szóló ismertetés -
érthetően - csak a várossal létrejött kapcsolatukat
rögzíti: Czigler Győző, Hauszmann Alajos, Hajós Alfréd,
Márkus Géza, Pártos Gyula, Wälder Gyula.
-----A
közölt adatok tekintetében a szerző teljességre törekedett,
így nagyon sok vitatott szerzőséget tisztázott, és új
neveket hozott felszínre. Nem volt könnyű feladat
szemléltető terv- és képanyag előteremtése sem. A szöveg
között 30 tervrajz, 27 archív és 54 mai állapotot bemutató
fénykép található. Az ábraanyagot XVI színes tábla zárja,
melyeken hat homlokzati rajz, hat metszet, hét alaprajz, egy
helyszínrajz és egy falfestési részlet (fordítva)
található. A nyomda ördöge alig működött. A 38. old. 6.
és 7. kép szövege felcserélt, a 84. oldalon a kép helyes
számozása 26.
-----Külön
kell szólni a könyv kötésének, illetve borítójának
megoldásáról és képválasztásáról, mely nemcsak a könyv
tartalmára jó utalás, hanem a dualizmuskori Szombathely
fejlesztésének kétarcúságára is, amelyben egyszerre volt
jelen az igényesség és a kisszerűség.
-----A
könyv Szilágyi István szép és értékes ajándéka
szülővárosának.
-----Az
ajándék "csomagolása" Sellyei Tamás Ottó, az
ábraanyag fotózási munkája Garas Kálmán, a kötet
utószerkesztési munkája dr. Gál József dicsérendő
teljesítménye.
Heckenast János
------------------------------Balogh Lajos: Büki tájszótár. Vasi Szemle Szerkesztősége, Szombathely, 2004. 176 old.
------------------------------2005.
november 20-án, vasárnap délelőtt, pilinkéző hóesésben,
Bükön, a leghitelesebb környezetben, a Kossuth Lajos utca 101.
számú, helyi műemlék jellegű parasztházban,
szülőházában, Balogh Lajos nyelvész a Magyar
Nyelvstratégiai Kutatócsoport kérésére, a fiatal
nyelvművelők második, Bükön megrendezett találkozóján
bemutatta legújabb könyvét, a Büki tájszótárt. A
tájszótár bemutatása természetesen a szülőház
körüljárásával kezdődött. A fiatalok megtekintették a
"hajlított" házat, a színt, a disznóólat (hidast),
a járgányt (igavonó állatok körbejárásával működtetett,
cséplőgép vagy szecskavágó hajtására használt
szerkezetet), a rövid- és hossziszekeret, a pajtát, a
tikházat, az etetőt, a secskát (szecskát), majd a házban a
valóságos remeknek számító berakott sporheltet, és olyan
különlegességeket, mint a megfejthetetlennek tűnő jellel
(föltehetőleg tulajdonjeggyel) ellátott gerebent... Az egykori
büki élet megannyi apró, regénybe foglalható emlékét. Majd
a büki nyelvjárás jellemzőiről szólt a
nyelvjáráskutató-nyelvész, s örömmel dedikálta új
könyvét.
-----Balogh
Lajos tanár úr (nekem tanár úr, mert a nyelvjárástant ő
tanította nekem az egyetemen) Bükön született 1933-ban, s ma
már részben ismét Bükön (no meg Budapesten) él.
Évtizedeket töltött a magyar nyelvjáráskutatás
szervezésével, nyelvjárási, szociolingvisztikai, névtani
kutatómunkával a Nyelvtudományi Intézetben, oktatással, a
nyelvjárások iránti érdeklődés fölkeltésével,
tudományos palánták nevelésével az ELTE Nyelvtörténeti és
Nyelvjárástani Tanszékén (de a Néprajzi Tanszéken is),
valamint vendégtanár is volt több évig az ungvári egyetemen.
Mindent tud, szinte mindenben részt vett, ami az elmúlt több
mint ötven évben (a magyar nyelvjárástudomány egyértelműen
virágzó korszakában) történt. Így például részt vett A
magyar nyelvjárások atlasza készítésében, de az Európai
és a Kárpáti nyelvatlasz munkálataiban is.
Szerzőtársa volt Az állathangutánzó igék, hívogatók
és terelők somogyi nyelvatlaszának. Végh Józseffel
közösen szerkesztette a Vas megye földrajzi nevei
(Szombathely, 1982.) című munkát. Valószínűleg egész
életében vágyott arra, hogy szülőhelye nyelvével és
történetével foglalkozzon, s ezt a nyugdíjas évek tették
lehetővé számára.
-----A
magyar nyelvjáráskutatás virágzó korszakára már fentebb
utaltam. Ennek áramában az elmúlt évtizedekben a maga
nemében páratlan nyelvjárási atlasz mellett az utolsó kötet
kivételével megjelent az Új magyar tájszótár,
valamint szép számmal láttak napvilágot a területi, helyi
tájszótárak. Vas megye a magyar nyelvjáráskutatásban
elismert szerepet vívott ki magának. Köszönhető ez Szabó
Géza tevékenységének a Berzsenyi Dániel Főiskolán,
amelynek következtében a szombathelyi Magyar Nyelvészeti
Tanszék a dialektológiai (nyelvjárástani) szimpóziumok
helyszíneként, kutató- és oktatóhelyként a magyar
nyelvjáráskutatás fontos helyszíne lett. Vas megyei
tájszótár azonban eddig nem jelent meg. Ha csak nem
számítjuk ide a régi Vas megyéhez tartozó Felsőőr (ma
Oberwart) ősi határőrtelepülésünkről (a német nyelv
övezte nyelvszigetről) készült Felsőőri tájszótárt,
Imre Samu munkáját. A Büki tájszótár tehát az
első, mai Vas megyei tájszótár! Mutatvány már megjelent
belőle korábban a Vasi Szemlében.
-----Mint
minden tájszótár, ez is szavakat, tájszavakat (valamint
példamondatokat, frazeológiai egységeket) tartalmaz
ábécérendben: az a-tól (hallgatásra késztető,
figyelemfelkeltő szó: "A huogazsd, ugat a kutya.") a
zsurul (súrol) szóig. A címszó mindig a tájszó köznyelvi
alakja (ha van ilyen, mert ha nincs, akkor maga a tájszó).
Például megtalálható a szótárban az aszpirin, amelyet itt
aszpërinnek ejtenek. (A kétpontos ë az ún. zárt ë, amelyet
bármelyik számítógépen elő lehet hívni az alt+0235-ös
kombinációval; nagybetűs változata: alt+0203). Ha már az
aszpirinnál tartunk, föltehető a kérdés, hogy kerül be egy
ilyen nemzetközi (idegen) szó a Büki tájszótárba? A
nyelvjárási szavaknak ez a típusa az ún. alaki tájszavak
csoportjába tartozik, vagyis a köznyelvben meglévő szó a
tájnyelvben más hangalakban fordul elő. Az ilyen szavakból
van a legtöbb a nyelvjárásokban. Bükön is a csokoládé
csukolládé, vagy a nehezen kiejthető köznyelvi pléh szó
helyi - sokkal könnyebben kiejthető - változata: pële. S hogy
a kiejtési változaton túlmenően miért kerül be az aszpirin
a büki tájszótárba? A szerző törekvése szerint kb. a XX.
század közepi büki nyelvjárás képét adja. A nyelvjárásba
pedig nemcsak archaizmusok tartoznak bele (dózni, hájaskráfli,
krepdesin, megdikház, pekedli), hanem a "modern"
szavak is. Éppen ez mutatja a nyelvjárások élő jellegét. A
köznyelvi új szavakat ugyanis nyelvjárásivá formálja:
aszpërin. Egy tájszótár nem csak tudományos munkára, szavak
elterjedésének, történetének vizsgálatára, változatainak
keresésére alkalmas, hanem a nyelv, a népnyelv teremtő
erejének a mindenkori megtapasztalására is. Lássunk erre
néhány példát a Büki tájszótárból. Szerepel benne
például a begörbül. Ez értelmező szótárunkban nincs
benne, köznyelvi tudásunk alapján azt gondolnánk, hogy
valakinek például az ujja, orra vagy a háta begörbül (persze
inkább meggörbül). Bükön: (ajtót, ablakot) horog alakú
kapoccsal bezár. Valószínűleg hamar kimegy már a divatból a
szokás és a szó. Jön helyette a biztonsági zár, a
hevederzár. És mit csinál az, aki elkancsal? Kis ügyességgel
levezethető a kancsal köznyelvi szóból. Itt: ekancsul,
ekancsal - futó személyt elgáncsol. És aki retyetül?
Karattyol, locsog, állandóan beszél. Milyen a szarabari ember?
Semmitérő, ócska. A szó egyébként érdekes ikerítése, és
egyszersmind enyhítése az alapszónak.
-----Leginkább
a korábbi "cseregyerek" intézményéből adódóan
(régen a családok más nyelvterületre kölcsönadták
gyermeküket nyelvet tanulni) a büki nyelvjárásban szép
számmal akadnak régi német tájszavak. Ilyen például a lucsi
(cumi, cucli), a német lutschenből. Vagy a hángedli (előke,
kisgyerek nyakába akasztott ruhadarab abból a célból, hogy le
ne egye a ruháját) a német hängen igéből.
-----Mire
jó a nyelvjárásokkal való ismerkedés? Például arra, nehogy
félreértsük egymást. A köznyelvi beszélőnek bogár minden
rovar. Ha azonban a Dunántúlon, s így Bükön azt halljuk:
"begyünek a bogarak", akkor az ajtót, ablakot kell
becsukni, mert csak a legyek jönnek (és nem a svábbogarak). A
tájszavaknak ezt a típusát nevezzük jelentésbeli tájszónak
- vagyis olyan szónak, amely megvan mind a köznyelvben, mind a
nyelvjárásban, csak más-más (bár többnyire valamilyen
kapcsolatban lévő) jelentésben.
-----És
arra is jó a nyelvjárásokkal való ismerkedés, hogy
rájöjjünk, a nyelvjárás: szép. Legyünk büszkék arra,
hogy a magyar nyelv sokféle változatban él - mindmáig. Ezek a
nyelvjárások helyi színek, amelyek az összképet
gazdagítják. Hál' Istennek a nyelvjáráskutatók legnagyobb
tévedése, hogy a nyelvjárások a kétszáz éve hangoztatott
24. óra után is élnek. Most is. Ez ugyanis azt mutatja, hogy
az emberek mindenféle erőteljes köznyelvi, agresszív
médiahatás, olykor gúnyolás ellenére fontosnak tartják a
helyi nyelvváltozatokat. A helyi nyelvváltozat a
szülőföldhöz, a megtartó közösséghez való kapcsolatunk
legbiztosabb jele. Ha a gyökerek rendben vannak, akkor az alap
biztos. Többek között arra is jó a tájszótár, hogy
szülőhelyünk (mások szülőhelye) nyelvi világát
tudatosabban lássuk. A meglévő nyelvjárásokat pedig
használjuk bátran!
-----A
szótár elején rövid tájékoztatást kapunk Bükről, a
hagyományos büki nyelvjárásról, amelyben erőteljesen él
máig a nyelvünket gazdagabbá, változatosabb hangzásúvá
tévő zárt ë hang. De a tájszótár lényege mégis a
tájszó: művelődéstörténeti, nyelvi tükre a világnak.
-----A
kötetet színes fényképek teszik gazdagabbá.
Balázs Géza
------------------------------Dr. Nagy Zoltán: A körmendi Batthyány levéltár és a várkastély gyűjteményeinek pusztulástörténete. 1945-1952. A Kulturális Műhely különszáma. XIII. évfolyam, 2005. (Körmendi Figyelő Könyvek 4.)
------------------------------Körmend
1605-ben került a főúri Batthyányak birtokába, a város és
a család története több száz éven keresztül, egészen a
második világháború végéig szervesen összeforrt.
-----Méltó
megemlékezésképpen Vas megye közgyűlése a 2005-ös évet a
Batthyányak emlékévének nyilvánította. Körmenden, az
egykori főúri várkastélyban A Batthyány-kastély
évszázados kincsei címen, és a Szombathelyi Képtárban A
Batthyányak évszázadai címen nyílt reprezentatív
kiállítás (Lásd erről bővebben a Vasi Szemle Krónika
rovatát a 2005. 5. számban).
-----Körmenden
2005. október 27-29-én - szintén A Batthyányak
évszázadai címen - tudományos konferenciát rendeztek. A Kulturális
Műhely az alkalomra különszámot adott ki, amelyben dr.
Nagy Zoltán, a körmendi múzeum igazgatója bocsátja közre
mindazt, amit a Batthyányak körmendi várkastélyában őrzött
levéltárának és gyűjteményének 1945 utáni
pusztulásáról és megmentésének kísérletéről tudható. A
kötetnyi, A/3-as méretű kiadványt a Dr. Batthyány-Strattmann
László Múzeumban szerkesztette Bajzik Zsolt és a szerző, a
minőségi technikai szerkesztést Csácsicsné Domán Edit, H.
Vörös Márta, Móricz Péter és Németh Zsuzsanna végezte. A
kiadvány a Körmendi Figyelő Könyvek sorozat negyedik
darabja.
-----Dr.
Nagy Zoltán munkája széles körű tárgyismeretről,
alaposságról és időt nem kímélő szorgalomról tanúskodik,
a kiadványban általa közölt dokumentumok,
visszaemlékezések, levéltári iratok lényegében egy, a
vizsgált témát szerteágazóan, ám mégis átfogóan
bemutató "szöveggyűjteménnyé" állnak össze,
szakcikkekkel kiegészítve.
-----A
kötetet Szabó Ferenc körmendi alpolgármester látta el
ajánló sorokkal, Új élet a kastélyban cím alatt.
-----A
kötetbe rendezett iratok, dokumentumok 11 téma köré
csoportosulnak, ezek között egy szakcikket közlő rész éppen
úgy van, mint olyan, amely levéltári publikációk sorából
áll. A kiadványt rövidítésjegyzék, esemény-kronológia és
a Batthyány-év emléklapja zárja. Utóbbi oldalon az emlékév
ízléses emléklapjának egyszeri teljes, nagyméretű
szerepeltetése talán szerencsésebb lett volna, mint a
kis-közepes méretben való négyszeri elhelyezés. A kötet
bibliográfiai része tartalmazza a pusztulástörténettel
kapcsolatos, 1989 és 2005 között megjelent írásokat, ám ezt
a részt a tartalomjegyzékben nem tüntették fel, noha a
hátsó borító tartalommutatóján ott van. A címlapborító
belső oldalán a keszthelyi múzeumban polcokra helyezett
iratanyagról látható két fotó, a hátsó borító belső
oldalán pedig rövid összefoglaló olvasható a mentést
végzőkről és munkájukról, a körmendi múzeum egyik
tárlatának fényképe társaságában. A kötet elején, a 2.
oldalon a Batthyány családról napjainkban készült négy
fotó szerepel.
-----A
Batthyányak várkastélyában őrzött családi gyűjtemény a
szovjet Vörös Hadsereg megszállásakor került veszélybe, ám
Kőszegi János (1896-1966) igazgató, tanító és dr. Iványi
Béla ny. egyet. tanár, professzor, levéltárrendező a
körmendi diákok segítségével a kastélyból kiszórt iratok
jelentős részét megmentette és biztonságba helyezte.
Segítségükre volt dr. Kevey István ny. főszolgabíró és
Peszeszér József egykori uradalmi főkertész, akik
nagymennyiségű iratanyagot őriztek meg és juttattak el a két
szakemberhez. A felkutatásban és a mentésben a körmendi
Helytörténeti Gyűjtemény, a mai múzeum elődje 1953-tól
működött közre. Végül a régi Batthyány levéltár és
kincs-gyűjtemény megmaradt darabjai Keszthelyre, a Balatoni
Múzeumba kerültek, itt dr. Iványi Béla rendezte azt, majd
onnan több szakaszban a budapesti Országos Levéltárba
szállították 1952-től. A körmendi múzeum
Batthyány-anyagát azóta több magánszemély is gyarapította.
-----A
kötet első része bírósági iratok és visszaemlékezések
alapján bemutatja, hogy a Batthyány várkastélyban őrzött
családi és országos - sőt: európai! - jelentőségű
levéltár és kincs-gyűjtemény a második világháború
végén, 1945-ben került veszélybe, amikor
Batthyány-Strattmann László herceg német nyomásra távozni
kényszerült Körmendről. A boldoggá avatott hercegorvos
unokája, szintén Batthyány-Strattmann László a család '45
utáni sorsáról való emlékezése ugyanitt kapott helyet.
-----A
második részben a világháború után kiadott, a főúri
magángyűjteményekre vonatkozó rendeletet és a hitbizományok
megszüntetését dokumentáló törvényt olvashatjuk.
-----Magyar
levéltárügy a Horthy-korszakban és a felszabadulás után
címmel a Levéltári Szemle 1954-es évfolyamában
megjelent szakcikket tartalmazza a harmadik egység.
-----A
negyedik részben a magánlevéltárak mentésével kapcsolatos
előterjesztéseket olvashatunk, dr. Supka Géza, a Magyar
Nemzeti Múzeum elnöke és Jánossy Dénes, az Országos
Levéltár főigazgatója levélváltása alapján.
-----Az
ötödik részben Bajzik Zsolt: A körmendi várkastély
gyűjteményeinek háborús pusztulását feltáró írások
számbavétele című írása olvasható, amely jól
harmonizál a hatodik rész szintén historiográfiai,
tudománytörténeti cikkével, dr. Nagy Zoltán Kőszegi
Jánosról rajzolt portréjával és a hozzá kapcsolódó
bibliográfiával.
-----A
hetedik és a nyolcadik részben először publikált -
összeírás, folyóiratközlés, kötet -, majd kéziratos,
levéltári forrásokat vonultat fel a válogató. Ezek a
dokumentumok levelek és visszaemlékezések alapján
rekonstruálják a várkastély gyűjteményének kifosztását
és a mentés körülményeit.
-----A
kilencedik rész az Országos Gyűjteményi Bizottság 1945-ös
felhívását közli, amelyet a hivatal a vidéki muzeális
értékek megmentése érdekében tett közzé. Ezzel
kapcsolatban áll a vasi főispán (dr. Jaczkó Pál) rendelete,
amelyben a kallódó műtárgyak felkutatására és mentésére
szólít fel.
-----A
tizedik fejezet foglalkozik a tulajdonképpeni címben foglalt
témával: A Batthyány kastély hercegi levéltárának és
gyűjteményeinek pusztulása Körmenden, mentésének
kísérlete 1945-1947 között. (A fejezet a mentés
folyamatát 1952-ig követi nyomon, ahogyan azt a kötet címe is
jelzi.) A fejezetben az évek alatt rendeződnek sorba az egyes
dokumentumok, s így válik a teljes dokumentáció révén
átláthatóvá nemcsak a mentési folyamat, hanem a mentéssel
épségben megőrzött tárgyak állami szervekhez
jutása-átadása is. A fejezetből tudható meg, hogy milyen
nemzeti értékek, történelmi és kulturális relikviák
veszhettek oda; Peszeszér József, a család volt uradalmi
főkertésze 1949 végén Iványi Bélához írt levelében
például elmondja, hogy eljuttatta hozzá az általa megmentett
iratokat, de egyes középkori okmányokon már nem volt pecsét,
ugyanis azokat cipők "viaszkolására használták
el" - az okiratok II. András, IV. Béla, Zsigmond,
Mátyás idejéből valóak voltak. A fejezet 1952-ig vizsgálja
a főúri levéltár és gyűjtemény anyagának sorsát, addig,
amikor a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállított, s ott dr.
Iványi által rendezett iratokat a Levéltárak Országos
Központja Budapestre szállítani rendelkezett.
-----Az
utolsó, tizenegyedik fejezet dr. Nagy Zoltán két,
magánszemélyektől átadott értékes iratanyagról írott
cikkét és a Körmendi Híradó felhívására
beérkezett értékes lakossági adományozás - az egykori
Batthyány levéltár anyagából származó, lappangó iratok -
dokumentációját olvashatjuk.
-----A
kötetbe rendezett, áttekintő és a kérdést több oldalról
megvilágító iratanyagról összefoglalóan szólva nemcsak azt
mondhatjuk el, hogy az kimerítő adattömeget közöl a
várkastély levéltárának és gyűjteményének pusztulás-
és mentéstörténetének helytörténeti vonatkozásában,
hanem azt is, hogy a puszta "pozitivizmus" mellett az
"eset" jelentőségét is kiemeli: a tudomány
küzdelmét a káosz ellen.
Békés Márton