LŐCSEI PÉTER

WEÖRES-MOZAIKOK, XI.

"A NYÁRON NEMCSAK VERSEKET,
ÉRTEKEZÉST IS
ÍGÉRTÉL LAPUNKNAK."

WEÖRES SÁNDOR ÉS AZ ÉLETÜNK KAPCSOLATA
KULCSÁR JÁNOS FŐSZERKESZTŐSÉGE IDEJÉN

----------------------------------------A folyóirattá alakított Életünk főszerkesztője 1969-től 1977-ig Kulcsár János újságíró lett. Működésének időszakában Weöres Sándor jóval változatosabb formában volt jelen a kéthavi folyóiratban, mint a ritkán kiadott antológiában. Ez még akkor is igaz, ha mindössze néhány verse és műfordítása olvasható a lapban. A róla szóló írások mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelnek. Irodalomtörténeti szempontból a vele kapcsolatos forrásközlések (Babitshoz, Kosztolányihoz és Kiss Tamáshoz írott levelei) voltak legjelentősebbek. Áttekintésemben a megjelent írásokon kívül esetenként a publikációk hátteréről is szólok.
-----Elsőként egy jónak ítélt, de több helyen visszautasított tanulmányra hívom fel a figyelmet. Szerzője Várkonyi Nándor, aki 1970 májusában ekképp számolt be eredetileg Szombathelyre szánt elemzésének kálváriájáról: "régóta készen áll egy terjedelmes dolgozatom W. S. oeuvre-jéről, s jó ideje, talán 2-3 esztendeje beküldtem Palkó Pistának, ki elfogadta, be is tervezte, de a főigazgatóságon elutasították. Tavaly, némileg rövidítve, benyújtottam a Látóhatárnak, elfogadták, nyomban kiszedették, azonban >felsőbb hatalmak< tiltakozására vissza kellett adniuk. Ez év elején, arra a hírre, hogy W. S. verseinek gyűjteményes kiadása fog megjelenni, Szederkényi, a Jelenkor szerkesztője bekérte, ám ő is aggályosnak találta az írást, s lemondott a közléséről. Ezek után, beláthatod, nekem is le kellett mondanom a további kísérletezésről, s megelégednem avval, hogy W. S. jónak találta, s szépen meg is köszönte, amely eredmény engem tökéletesen megnyugtat és kielégít. Viszont nem kell magyaráznom, hogy egy olyan nagyigényű tárgyról, mint W. S. költészete, nem lehet kétféle véleménye, mondanivalója az embernek, azaz nem fabrikálhatok újabb tanulmányt. Marad a rövid köszöntés - hát ez az, ami nem ment. Tapasztalnom kellett, hogy vagy a tanulmány főbb tételeit ismételem kivonatosan, s ugyanazon értékelések alapján, vagy közhelyeket stilizálok, amit méltatlannak érzek W. S. egyéniségéhez és életművéhez, és - engedd meg - a magam írói becsvágyához mérten is. Roppantul sajnálom, gondolhatod, mert W. S. műve nemcsak szívügyem, hanem személyével és vele való kapcsolatommal együtt szellemi világom szerves alkatrésze is, - de épp ezért, a dilemma nem enged választást."¹
-----Nem tudom, hogy a "szellemi szesztilalom" idején vagy azután megjelent-e Várkonyi tanulmánya. Súlyosabb kérdés, hogy a létezett szocializmus korában hányan vállalták ilyen hajlíthatatlanul véleményüket. És ami az irodalmi élet és a közgondolkodás jóvátehetetlen vesztesége: vajon a körülményekkel számolva hányan mondtak le eleve az ilyen súlyú vagy témájú elemzések írásáról?
-----Elgondolkodtató az is, hogy Weöres Sándor egybegyűjtött írásainak kiadásáról szülővárosának folyóiratában egyetlen értékelés sem született.
1971. május 30-án Szombathelyen tartották a könyvhét vidéki megnyitóját. Fővárosi és helyi előadóművészek közreműködésével ekkor került sor Weöres Sándor és Károlyi Amy irodalmi estjére is. A rendezvényről és a házaspár Vas megyei látogatásáról Kuntár Lajos számolt be a folyóiratban. Mellékletként Weöres Sándor két szombathelyi improvizációjának (Isis szentély; Kámoni arborétum) kézirata szerepelt.² Ezek az alkalmi költemények az életműkiadásban nem kaptak helyet.
-----Weöres Sándor 1971 novemberében küldött néhányat a Psyché még meg nem jelent darabjaiból az Életünk számára. Levelében sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy december 3-án (ez minden bizonnyal egy előre megbeszélt rendezvény időpontja) nem lehet a szerkesztők körében. Utóiratában arra kérte Rózsa Bélát, hogy a versekhez lehetőleg Káldi Judit alkotásaiból válogassanak. A grafikusnő, Káldi János szombathelyi költő és főiskolai oktató leánya, több tollrajzot készített Lónyay Erzsébet verseihez. Ezek közül egy az Életünkben, egy pedig a Gyulai Líviusz illusztrálta kötetekben is szerepelt.³ Weöres Sándor több lépésben alakította véglegessé Psyché című kötetét. Átformáló, csiszoló munkájának néhány lényeges mozzanata nyomon követhető abban a füzetben, amelyet 1973 decemberében celldömölki barátjának, Dala Józsefnek dedikált.⁴ "Psychétől" öt vers jelent meg a Kulcsár szerkesztette folyóiratban. A közreadott darabok azt bizonyítják, hogy a régiesítés még ekkor sem fejeződött be; a szerző több esetben további javításokat végzett a kötet kiadásáig. Olykor átalakította a címet, más esetekben módosította a dátumot, és archaizáló szándékkal megváltoztatta egy-egy magánhangzó vagy mássalhangzó jelölését.⁵

*

Cs. Nagy István a vizsgált időszakban két tömör értékelést is írt Weöres gyermekverseiről. Az elsőben a Bóbita után kiadott Tarka forgó (1958), az egy évvel utána következő Zimzizim és a Móra Könyvkiadó által gondozott Gyermekjátékok (1965) értékeiről fejtette ki véleményét.⁶ A Kass János tervezte, Brueghel-illusztrációkra épülő Gyermekjátékokat teljes értékű Weöres-kötetként minősítette. Legfőbb erényének a ritmus és a hangzás mellett a kísérletező kedvet, továbbá a flamand hangulatot is idéző nyelvi leleményeket tartotta. A Zimzizim legfontosabb jellemzőit, formai és tartalmi ötleteit a versek tematikája alapján csoportosította a kritikus. Külön is kiemelte, hogy a csaknem félszáz műremek változatos versformában szólal meg. A magas színvonalú gyűjtemény darabjai a mondókák, a népdalok és a falucsúfolók ihlette versektől a szürreális elemeket tartalmazó költeményekig terjednek. Az értékelés írója szerint ezek az alkotások "messze űzik az unalmat, mint a jó iskola, mint a jó művészet, mint ezt Weöres teszi felnőtt-szépségű gyermekverseivel is. Élettel szorít ki gondolathiányt, gügyögést és unalmat. Mint a jó iskola. Mint egy magasiskola."
-----Két évvel később a Ha a világ rigó lenne című kötetről is hasonlóan igényes és szakszerű véleményt adott Cs. Nagy István. Elismerő értékelésében egyaránt érintette a költemények forrásvidékét, élményvilágát, stilisztikai, ritmikai jellemzőit és a művek szekvenciaszerű szerkezetét. Szemléltesse ezt két jellemző részlet: "Weöres kezdettől eltörölte a határokat, vízumokat verseinek felnőtt és gyermeki tartománya között. Egységes, oszthatatlan ez a világ, mesterkélt és öncélú lenne bármilyen sorompó. A mostani válogatás megint visszakapcsol az életműhöz, mégpedig úgy, hogy az eddigi gyermekverskötetekből (Bóbita, Tarka forgó, Zimzizim) és a Rongyszőnyegből, Magyar etüdökből egyformán válogat, sőt ezeken is túllép, pl. a Holdaskönyvből, meg más helyekről is merít. Egyszóval zárja az áramkört. Tovább tágítja a gyermeki érdeklődést, tán a teherbírást is egy-egy merészebb darabbal. Az eredeti lelőhely azonban mindig a Weöres-költészet egésze, sem megbélyegzésnek, sem kitüntetésnek nem szánja a gyermekinek ítélést. A gyermekvers-portéka tehát nem valami olcsóbb minőség kiárusítása, s ha van benne kitüntető, az éppen az egyetemes befogadhatóság. (...) A weöresi bimetrikus ritmusjáték legvirtuózabb darabja a Robogó szekerek. Látszólag prózavers, valójában ez a kötet legrobogóbb ritmusú szövege. A Dzsajadéva-fordításokra emlékeztet a ritmus-dobogás. Pedig itt nem Hari lányainak tavaszi táncdobogása lüktet, hanem vaskos muraközi lódobogás keresztezi a gyermekek >keszekusza mennyei álmát<. A megmértékelt hangsúlyos ütemek szaporázzák ezt a hol nyomasztó, hol éteri vágtát. Pontosan egybeesik a proceleusmaticus (a >futamodni< versláb [helyesen: futamodik; LP]) és a daktilus a négy vagy három szótagból álló ütemmel, többnyire konvergáló nyelvtani és versbeli nyomatékokkal, együtt dobbanó ictusokkal."⁷

*

Weöres Sándor hatvanadik születésnapja előtt megélénkült az Életünk szerkesztőségének levelezése. A Babits-életművet kutató Gál István, az Apolló egykori szerkesztője azt tervezte, hogy az évforduló alkalmából közreadja Weöresnek Babitshoz írott leveleit. 1972 márciusában az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött üzenetekről azt írta, hogy különösen a norvégiai és a távol-keleti útról szóló beszámolók és az esszé minőségű stilisztikai és poétikai fejtegetések értékesek bennük. A kiadás érdekében felvette a kapcsolatot a költővel és feleségével is: "Weöresék nagyon örültek annak, hogy ezek a levelek megmaradtak és természetesen hozzájárulásukat adják ezek jegyzetes publikálásához. (Szerintük Kosztolányihoz még ennél is több levelet írt Sanyika, de sajnos a Kosztolányi-hagyaték rendezését az M. Tud. Akadémia könyvtára még csak el sem kezdte."⁸ Az utóbbi akadály hamarosan elhárult. Gál 1972 augusztusában arról értesítette Rózsa Bélát, hogy tekintélyes mennyiségű, irodalomtörténeti szempontból is figyelemre méltó kéziratot jelentetne meg a Kosztolányi-hagyatékból. Időközben a Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolta Füst Milán irodalmi örökségét. Kézenfekvő volt, hogy ebből magára vállalta a Weöres-levelek publikálását. Mivel Rózsa Béla megígérte neki, hogy akár egy éven keresztül is közölné Weöres üzeneteit, a forráskiadást az Életünknek ajánlotta fel. Mindehhez hozzáfűzte: "Sanyika nem tart mindent föltétlenül mindent szentírásnak, amit ő papírra vetett, sőt Babits kiadatlan műveinek közlését sokkal sürgősebbnek találja. Én viszont már most a mi nemzedékünk legfontosabb és legszínvonalasabb poétikai megnyilatkozásait látom ebben az anyagban."⁹
-----Az örömbe rövidesen üröm vegyült; Füst Milán özvegye ugyanis évekre zárolta férje levelezését. A közölhető dokumentumok köre így lényegesen csökkent. A Gál István által feldolgozott anyagot így értékelte Rózsa Béla: "A megküldött levelezés roppantul érdekes, és igen sok vonással gazdagítja vagy motiválja mindazt, amit eddig Weöres Sándorról tudtunk. Az elrendezéssel egyetértek. Én is remélem, hogy Sándorék nem találnak sok kihagynivalót. Szinte bűn lenne megcsonkítani ezt az önéletrajzzal, fejlődésképpel felérő gyűjteményt. (Csak most sajnálom igazán a Füst-levelek zárolását.)"¹⁰
-----Gál ezután arról számolhatott be, hogy Weöres Sándor is jóváhagyta a kiadást. A levelekből alig kellett valamit kihagyni: "Károlyi Amy ugyan megemlítette, hogy Sanyika egy helyen Petőfiről erős szavakat használt, de közöltem vele, hogy ugyanezt most még élesebben megírta az Irodalomtörténet idei újévi Petőfi-számában. A költő maga nem kérte, hogy hagyjuk el a Petőfiről szóló sorokat, ő csak Erdélyit és Illyést említette. Ehhez én még hozzáteszem az egyik betegségéről szóló 4-5 sor törlését."¹¹ [Itt érdemes megjegyezni, hogy Weöres Sándor már reáliskolás diákként több bíráló megjegyzést tett Petőfiről. Róla szóló ítéletei később sem enyhültek lényegesen. Illyés és Weöres kapcsolatának irodalomtörténeti feltárása egyelőre késik. Nagy kár, hogy kettejük levélváltása máig kiadatlan. Simonné Pável Judittól, a Pável Ágostonhoz írt Weöres-levelek kiadójától tudom, hogy amikor a közlésre előkészített dokumentumokat megmutatta a házaspárnak, Károlyi Amy tapintatosan arra kérte, hogy egy Illyés Gyulát minősítő ironikus mondatot hagyjon ki. Weöres Sándor először ragaszkodott a csonkítatlan szöveghez ("Miért maradna ki, ha akkor így gondoltam?"), később ő is elfogadta a törlést. A levél a Vasi Szemlében és az Egybegyűjtött levelekben is a kihagyás jelölése nélkül látott napvilágot. A Babitscsal közölt betegség az Életünkből valóban kimaradt; az Egybegyűjtött levelekben kendőzetlenül szerepel.]
-----Rózsa Béla megköszönte Gál Istvánnak az Életünk részére felajánlott dokumentum-összeállítást; egyúttal a közlés hátteréről is beszámolt neki: "A Weöres-Kosztolányi-Babits levelezés teljes anyagát a legjobbkor kaptam meg, fele már nyomdában is van. A lap összeállításakor a rovatvezetők között a szokásos harc folyt az oldalakért. A tervezett 3 Weöres-közleményből csak kettőnek sikerült teret biztosítanom, de ezt is csak megalkuvás árán. Az ön anyaga a szám nyitó írása lesz, előtte - a belső címlapon - Sándor portréjával;¹² de terjedelmi okokból az előszót követően nem a Kosztolányihoz írott leveleket közöljük, mert ezek 10 oldallal kevesebbet tesznek ki. Kérem szíves hozzájárulását e sorrendi változtatáshoz."¹³ Az igenlő válasz után rövidesen megjelent a Weöres Sándort köszöntő Életünk-összeállítás. A levélközlés ötoldalas bevezetőjében Gál István tárgyilagos képet adott az üzenetek jelentőségéről. Elsősorban a bennük található életrajzi és eszmei újdonságokat emelte ki.¹⁴ Szólt arról, hogy a levelek Weöres eddig homályban lévő korszakára vetnek fényt; különösen a fiatal költő keleti érdeklődéséről, szellemi és valóságos utazásáról tartalmaznak fontos ismereteket. Az 1930-tól 1941-ig terjedő időszakból összesen 51 levelet és képeslapot közölt (Babitshoz és feleségéhez). Csak azt hiányoljuk, hogy mindenféle kiegészítő, tájékoztató jegyzet nélkül.¹⁵ Babits válaszai tudomásom szerint a mai napig kiadatlanok.
-----1973. augusztus 23-án Gál István már beszámolt az első közlés hatásáról, és a Kosztolányihoz írt Weöres-levelek megjelenéséről érdeklődött. Üzenetében az Életünk egyik gondjára, az országos terjesztés megoldatlanságára is kitért: "A Babitshoz írt levelek lassan elterjedtek. Sajnos a vártnál kisebb példányszám érkezett lapjukból Pestre, a hírlapárusító boltokban volt ugyan pár példány, de az utcára nagyon kevés került. Lehet, hogy az a véleményük, elég, ha a tájhazában olvassák a lapot. Pedig volna érdeklődés iránta."¹⁶ Rózsa Béla a kedvező visszhangról szólt, és elismerte a folyóirat terjesztésének általuk is ismert akadályait: "Ismerőseim körében a Weöres-Babits levelezést az irodalomtörténeti szenzációknak kijáró örvendezéssel fogadták mindenütt. Persze ez nem mond ellent az Ön meglátásának: lapunk fővárosi terjesztése igencsak nem kielégítő. A legrosszabb az, hogy a helyzet megváltoztatására alig tehetünk valamit - legalábbis adminisztratív úton. Egyetlen lehetőségünk az olyan kiemelkedően izgalmas írások megjelentetése, mint amilyen az Öné is volt. Ilyen közleményekért a pokolból is felhajtják az Életünket."¹⁷
-----A Kosztolányihoz írt 21 Weöres-levél a folyóirat következő számában kapott helyet.¹⁸ A jegyzetek itt is elmaradtak. A "Mester" válaszait és Weöres leveleit 1985-ben Vargha Balázs közölte a Kortárs hasábjain.
-----Sonkoly István debreceni főiskolai oktató az Életünknek több tanulmányát is felajánlotta. Levelei és publikációi bizonyítják, hogy előszeretettel foglalkozott klasszikus költőink verseinek zenei utóéletével. Rózsa Béla 1972 decemberében értesítette arról, hogy folyóirata örömmel ad helyet a megzenésített Weöres-versekről szóló írásának. Az összeállítást korábban a költővel is egyeztették. Ennek során érdekes fordulat következett be. Rózsa Béla így írt erről: "1973. évi 3. számunk köszönti majd a 60 éves Weöres Sándort - becses repertóriumát erre az alkalomra tartogatom. Ami pedig a költő megjegyzését illeti, nos, azon magam is meglepődtem. Az Ön kéziratának 13. lapján az első tétel: >Pajtás, pajtás, sej, haj<. Weöres Sándor ennek szerzőségét nem vállalta, kijelentette: ezt nem ő írta. Hálás lennék, ha utána nézne e különös dolognak."¹⁹ Sonkoly István minden bizonnyal érintkezésbe lépett Weöres Sándorral, és tisztázta a kérdést. Így a "Pajtás, pajtás, sej, haj" című vers megzenésítése szerepelt a végleges összeállításban is. (Szőnyi Erzsébet kórusműve Egerben, a "Heves megyei Tanács" sokszorosításában jelent meg 1965-ben.²⁰) Sonkoly István a repertórium előszavában áttekintette a Weöres-versek megzenésítésének történetét. Kiemelte Kodály meghatározó szerepét, a zeneszerző és a költő termékeny munkakapcsolatát. Külön szólt Farkas Ferenc és Szokolay Sándor műveiről. A megzenésítések jegyzékét úgy állította össze, hogy az egyes költeményeket betűrendben közölte a szerzők és a kiadások adataival. Ezek után a ciklusokat sorolta fel a szerzők betűrendjében. Az oratóriumot és a színpadi zenét egy-egy tétel, Szokolay Sándor és Bozay Attila szerzeménye képviselte. Az összeállítást a megzenésített műfordítások zárták. Nem kételkedhetünk Sonkoly István nemes szándékában; adatgyűjtése valóban értékmentő, értékközvetítő célzatú volt. Figyelme kiterjedt a Zeneműkiadó, a Népművelési Propaganda Iroda és a Népművelési Intézet által megjelentetett kottákra, sok esetben a helyi kiadványokra is. Végignézte a tankönyveket és a zenei folyóiratokat. A kéziratokat is felvette gyűjteményébe. Ugyanakkor nem hagyhatom szó nélkül a szembeötlő hiányokat. Egyetlen külföldön élő magyar zeneszerző sem szerepelt a megzenésítők közül. Az a Takács Jenő sem, aki az idő tájt már újra szülőfalujában, a Soprontól néhány kilométerre fekvő Cinfalván (Siegendorf, Ausztria) lakott. A repertóriumot Weöres Sándor is áttekintette, talán ki is egészítette. Alig hihető, hogy elkerülte volna figyelmét Takács Jenő és Veress Sándor kihagyása. Mindketten barátai, levelezőtársai voltak. Takács Jenő komponálta többek között az Ének a Teremtésről című kantátát (op. 44; 1943/44.) és A holdbeli csónakos kísérőzenéjét (Miniatűrök zenekarra, op. 53; 1943/44.). A költő és a repertórium összeállítója minden bizonnyal tudomásul vette, hogy az országot elhagyók egyelőre még ilyen módon sem említendők. Az is lehet, hogy az önkorlátozás felesleges túlzás volt. Takács Jenő néhány év múlva A holdbeli csónakos bemutatóján együtt köszönhette meg a tapsot a Pécsi Nemzeti Színházban Weöres Sándorral és a darab díszlet- és jelmeztervezőjével, Martyn Ferenccel.

*

Az Életünk szerkesztőségéből ez idő tájt alighanem Rózsa Béla volt a legközvetlenebb kapcsolatban Weöres Sándorral. Ennek néhány bizonyítékát a fiatalon elhunyt könyvtáros-szerkesztő hagyatékában találtam meg. Jellemző példaként idézek közülük kettőt; abban a reményben, hogy a még lappangó dokumentumok is előkerülnek, és nyilvánossá válnak. (Kulcsár János és Kuntár Lajos hagyatékában, illetve a szerkesztőség irattárában minden bizonnyal akadnak feltárásra méltó Weöres-dokumentumok. A költő hagyatékából pedig az Életünk egykori szerkesztőinek, rovatvezetőinek felkérései, köszöntői, hivatalos vagy baráti levelei bukkanhatnak még fel.)

Rózsa Béla Weöres Sándornak

Rózsa Béla Weöres Sándornak

*

A kért és ígért írások közül mindössze néhány érkezett meg Szombathelyre. A már említetteken kívül saját verssel nem is jelentkezett Weöres Sándor. Kulcsár főszerkesztősége idején két alkalommal összesen hat műfordítása jelent meg az Életünkben. Paolo Santarcangelitől a Kikötői lamentáció és a Lugano szerepelt a fordító rövid jegyzetével.²³ Két év múlva Kecsua és nahuatl versek összefoglaló címen az indián rituális költeményekből és az újabb rétegű népdalokból mutatott be négyet (Óriás pók; Mert csillag vagy; Ének a költészet virágaihoz; A tavaszisten).²⁴ A folyóirat a fordítások után Weöres Sándor egyoldalas kézírásos jegyzetét is közölte.²⁵ Tudomásom szerint ez az írás másutt nem látott napvilágot.

*

Takáts Gyula a harmincas évek derekán Pécsett került baráti kapcsolatba Weöres Sándorral. Megismerkedésüktől kezdve számon tartották verseiket, köteteiket; folyóiratokra, nemzedéktársakra, irodalmi kapcsolatokra hívták fel egymás figyelmét. Takáts Gyula Jékely Zoltánnal együtt Csöngére is ellátogatott. A kaposvári lírikus versben örökítette meg élményeit. Csaknem 40 évvel később a Magyar Írók Szövetségének ünnepi estjén a csöngei emlékek felelevenítésével kezdte Weöres Sándor köszöntését.²⁶ Leírta, miként indultak el a celldömölki vasútállomásról, hogyan utaztak az augusztusi viharban, hogy milyennek látta a költő faluját, édesanyját és édesapját. Aztán a pécsi élmények felsorolása következett: a Flórián kocsmától a közös ismerősökig, a pepita füzetek térképeitől A vers születéséig. A hivalkodás nélküli múltidézés egy szép személyes vallomással zárult: "Azért idéztem e néhány emléket és épp azért a 40 év mélyéről, mert azt hiszem, az első repülés élménye oly örök, melyet egyetlen költő és egyetlen pilóta sem tud elfelejteni. Tán épp ezért hiteles is... És mert egyre messzebb kerül, fontosabb rögzíteni is. Így próbáltam idézni ezeket újra magamnak és úgy, hogy megpendítse önöknek is egy életmű emberi vonásait."
-----Egy-egy korosztályt, csoportosulást, irodalmi kört az is összetart, minősít, hogy tagjai milyen módon írnak értékeléseket egymásról. A nagy nemzedékek saját kritikus gárdát is teremtenek maguknak. Gondoljunk csak a Nyugat első és második korszakának meghatározó szerkesztőire, véleményformáló bírálóira. A harmincas évek derekán kötettel fellépő Weöres Sándorról és Takáts Gyuláról több nemzedéktársuk írt recenziót. A Kútról Radnóti Miklós, Jékely Zoltán és Weöres Sándor is kifejtette véleményét. Weöres első könyveiről többek között Kiss Tamás, Forgács Antal, Jékely Zoltán és Takáts Gyula írt. Laczkó András az Életünk hasábjain közölt tanulmányában azt elemezte, hogy a költőbarátok miként vélekedtek egymás köteteiről a pozsonyi Magyar Minervában.²⁷

*

Weöres Sándor leveleinek és a vele készített interjúk jelentős részének magas esztétikai, irodalomtörténeti vagy biográfiai értéke van. Ezt az Életünkben megjelent írások is igazolják. Tóbiás Áron rózsadombi otthonában kereste fel a költőt. Ott kérdezte származásáról, gyermekkori és iskolás élményeiről, utazásairól, nemzedéki kapcsolatairól.²⁸
-----A harmadik nemzedék szerveződése, összetartása a közös fórumokon és az egymásról írt kritikákon kívül elsősorban a barátok irodalmi leveleiből tanulmányozható. Rózsa Béla Takáts Gyulától tudta meg, hogy Kiss Tamás összegyűjtötte, és sajtó alá rendezte Weöres Sándorral és Jékely Zoltánnal folytatott levelezését. 1974 júniusában arra kérte a debreceni költőt és irodalomtörténészt, hogy adjon számára tájékoztatást az elvégzett munkáról, esetleg küldje el a folyóiratnak az anyag publikus részét.²⁹
-----A készséges válasz szinte postafordultával érkezett. Kiss Tamás azt írta, hogy 1934-ben kezdett üzenetváltásaikból Jékely Zoltán, Takáts Gyula és Weöres Sándor indulásához is találhatók adalékok. A Jékely-leveleket a bennük szereplő személyes vonatkozások miatt egyelőre kiadhatatlanoknak tartotta. Weöres és Takáts kéziratait közölhető irodalomtörténeti dokumentumként értékelte: "Ez a cca ötven-ötvenöt flekk nem is túlzottan hosszú: egyszerre is hozható. Megvan a dunántúli regionális színe is, ami az ÉLETÜNKet elsődlegesen érdekelheti. Semmilyen más folyóiratra nem is gondoltam, együttműködésünk természetes. Kiváltképp, ha Takáts Gyula - s gondolom, Weöres sem zárkózik el tőle - oly igen szeretné publikálását, hogy közvetítette is."³⁰
-----Az előkészítésbe Takáts Gyula is bekapcsolódott. Az általa végzettekről ezt írta Rózsa Bélának: "Pestre vittem [a közlésre szánt anyagot; LP], Jékely is olvasta. W. Sanyi új lakásba költözött, nem láthatta, de alaposan átnéztük Jékelyvel és Pomogáts Bélával is. Úgy vélem, semmi kifogása se lenne. Megírtam neki, hogy Nálad az "Egy készülődő nemzedék". Jékely is ígérte, hogy előveszi az 1934-44 közötti leveleket s az enyéimmel is kiegészítve, azt hiszem, egyedülálló lenne."³¹
-----Az Egy készülődő nemzedék című válogatás 1976-ban jelent meg az Életünkben.³² (Nem sokkal azt követően, hogy Kiss Tamás kiadta Weöres Sándorról szóló írását.³³ Évekkel később Takáts Gyula is sajtó alá rendezte pályakezdésük időszakának fennmaradt leveleit.³⁴) Kiss Tamás az összeállítás elé tömör bevezetőt írt. Ebben a harmadik nemzedék indulásának hátterét vázolta. A leveleket csak a legszükségesebb jegyzetekkel látta el. Weöres Sándor üzeneteiből tizennégyet közölt; ezekből a nemzedék fórumát igénylő megállapítások a legfontosabbak: "Nem gondolod: meg kéne már egyszer a nemzedékünk lapját alapítani, itt az ideje; nem? Az ilyen szórványos tömörüléseket, mint a Ti Figyelőtök, összefogni, eggyé. Mit gondolsz, menne ilyesmi: a Harmadik nemzedék szépirodalmi orgánuma...? Vajjon eléggé fejlettek vagyunk-e már ahhoz, hogy létezésünk egy lapnak is létjogosultságot adna? Írj erről, mi a véleményed. Az ősszel esetleg belevágok egy nemzedék-lap alapításába."³⁵ Rövidesen már a Számadás című folyóirat terveihez szólt hozzá; saját további terveiről, új verseiről és az általa olvasottakról számolt be.

*

Kristó Nagy István, az Életünk lektora mindössze néhány írásával szerepelt a folyóiratban. Ezek a könyvismertetések, értékelések kivétel nélkül Palkó István szerkesztése idején jelentek meg. 1974-ben egy vitacikknek szánt áttekintést küldött az új szerkesztőség részére. Tízoldalas problémafelvetése a Költészetünk kisvilága és a Weöres versek címet viselte. Bevezetőjében az Adyval kezdődő modern líra néhány képviselőjét értékelte. A vitára hívó szándék miatt természetesen gyakran sarkítva. Fő kérdése: miben vagy miért maradt el líránk a nyugatitól, például T. S. Eliot világirodalmi nagyságától. A kortárs költészetből Weörest értékelte legtöbbre. Dolgozatának e szakaszából idézem a főbb megállapításokat: "Noha a legtökéletesebb költői életmű József Attila óta az Illyésé, noha abban az avantgarde hatása, Füsttől, Kassáktól Tzaráig szintén ott munkál, mégis: önmaga visszafogása, megfegyelmezése, a népköltő nemes föladatának önkéntes vállalása adott alkalmat arra, hogy lassan túlnőjön rajta a semmivel sem törődő Weöres Sándoré - aki >csak< életművét építette. Egyik társadalmi vagy írói csoportosuláshoz sem tartozott, a vidéki népies Sorsunk-ban éppúgy otthon volt, mint a jellegzetesen urbánus Újhold-ban, vagy később a Csillag-ban és a Kortárs-ban, - mindenütt publikált és mindenfélét, de a világot, a mi mai világunkat nála mélyebben senki meg nem mutatta. A huszadik századot, ha nem is a jövőt. Perspektíva nélkül, de mindenkinél mélyebbre hatolt, és ezáltal mindenki fölé nőtt. (...) Semmi kedvem picassói módon próteuszi művészalkatát magyarázni; azt hangsúlyozni, hogy műveiben semmit sem szabad egészen komolyan venni, még a játékosságot, a meghökkentést, a csakazértist, - még idealizmusát, vallásosságát sem. Ötletekről van itt szó, s arról, hogy egy dolog fontos igazán: a lét, míg a tudat oly sokféle lehet, ahány gondolat egy villódzó elméből kitelik... Különben mit kezdjünk az efféle vallomásokkal: mint ami Pártunk központi lapjának nagyobb dicsőségére a Népszabadság-ban jelent meg - és ezt nem ironikusan mondom, mert hiszen helyes, hogy nem vették nagyon komolyan, s ezért közzétették - nem mint tényt, hanem mint bölcs figyelmeztetést: >az ész őrült, csak kevesen tudják<. (Népszabadság, 1973. III. 25.) Vagy: >- Számomra csak egy ember létezik: Jézus. ... Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal, bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. - egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez<. (Vigilia, 1970. december)
-----Nem gúnyolódom, nem karikírozom Weöres szövegét. Negyedfél évtizede van olyan atyai barátom, aki mindezt nála is komolyabban veszi (Bálint Sándor). De hiszen Weöres is komolyan gondolta! Lehet. Csakhogy azt még inkább komolyan kell vennünk, hogy hajlama szerint eredetileg mechanikus szeretett volna lenni; hogy a költészetet nem becsüli túlságosan sokra, semmi esetre sem annyira, mint az életet - a költészet tehát nem lehet élet-tartalom, vagy éppenséggel élet-pótlék. Ez Weöres alapvető igazsága - mellyel minden ötletét, egyben az egész modern művészetet, kissé helyére is teszi, ami igen hasznos túlságosan is tekintélytisztelő, szocializmusában is sznob magyar kisvilágunkban."³⁶ A cikk utolsó oldalain a Psyché értékeire hívta fel a figyelmet.
-----A szerkesztőség nyilván meglepődhetett a szerző kényes kérdéseket is felvető témaválasztásán és határozott ítéletein. Ez a bíráló hangvétel távol állt a folyóirat stílusától (és gyakran provinciális világától). Rózsa Béla dicsérő válaszlevele már érzékeltette, hogy az írás megjelenése elé akadályok gördülhetnek: "Weöres Sándor költészetének megítélésében még mindig vannak olyan távol eső álláspontok, amelyeket az igazság megközelítése szándékával célszerű lenne egy vitában összeütköztetni, de a Te írásodban ez a kérdés egy egészen átfogó költészettörténeti fejlődésvonal felvázolásának alkalmául is szolgál. Ez többszörözi meg munkád súlyát, de ebből fakad problematikus volta is. Kulcsár Jánossal együtt úgy vélem, nagyon helyesen ismerted fel, hogy esszédet vitacikként kell megjelentetni. Folyóiratunk kész a per fórumává lenni, de írásoddal egyidejűleg már az első hozzászólásokat is közölni kívánjuk. Ezért hozzájárulásodat kérem arra, hogy esszéd 5-6 másolatát a vitába bevonandó irodalomtörténészeknek és kritikusoknak megküldhessük."³⁷ A rovatvezető ehhez még azt is hozzátette, hogy a vita lezárását szerkesztőségi feladatnak tekintik.
-----Nincs tudomásom arról, hogy a szerkesztőség kiket kért fel hozzászólásra. Az is bizonytalan, válaszolt-e valaki. Mindössze az valószínűsíthető, hogy Kristó Nagy István érdeklődött írásának sorsa felől. Erre Rózsa Béla tapintatos, mégis árulkodó válaszlevele utal: "Weöres Sándorról küldött írásod megjelenése ügyében szíves belátásodat és türelmedet kell kérnem. Annyira alapvető kérdéseket érintesz munkádban, hogy csak igen kiérlelt és megalapozott hozzászólások kíséretében célszerű azt leközölnünk; ugyanakkor tavaszi számainkban az évfordulós anyagoknak szándékozunk elsőbbséget biztosítani."³⁸ Mindennél beszédesebb a levél utolsó bekezdése: "Noha biztos vagyok abban, hogy megérted helyzetünket, nem szeretném, ha késedelmünkkel Neked vagy Weöres Sándornak kárt okoznánk. Ha úgy véled, hogy másutt hamarabb nyomdába tudják küldeni munkádat, úgy kéziratodat azonnal visszaküldöm, s együtt örülök Veled a gyorsabb megjelenésnek."
-----A tervezett vitáról egyéb dokumentumot nem találtam Rózsa Béla hagyatékában. Tény, hogy az Életünk nem közölte a vitaindító tanulmányt. Kristó Nagy Istvántól tudom, hogy írása ebben a formában másutt sem látott napvilágot.
-----Weöres Sándor Psychéjének komoly kritikai visszhangja volt az irodalmi folyóiratokban és a napilapokban. Somlyó György átfogó, kiemelkedően alapos tanulmányán kívül többen is méltatták a szerző költői, írói stílusjátékát, beleélő képességét. Kardos Tibor a színpadi változatról, Csernus Mariann bemutatójáról írt elismerő értékelést. Az Életünk Fábri Annától közölt érzékeny, a folyóirat kritikai rovatának szintjét jóval felülmúló, igényes dolgozatot.³⁹ A tízoldalas elemzés szerzője a XIX. század irodalmának alapos ismerője. Ez az oka annak, hogy a méltatás nem csupán a mű esztétikai jellemzőire tér ki, hanem Lónyay Erzsébet, azaz Psyché korának számos életrajzi, kapcsolattörténeti, nyelvi, stiláris összefüggésére is.

*

Az Életünk második korszakának nem egészen egy évtizede alatt öt fontos és rangos vers, három alkalmi költemény, hat versfordítás és egy jegyzet szerepelt Weöres Sándor újabb terméséből. Ezt egészítette ki a Babitshoz, Kosztolányihoz és Kiss Tamáshoz írt egykori, a megjelentetés időpontjában már irodalomtörténeti értékeket képviselő levelek közlése. Tovább árnyalta a képet Laczkó András recepcióelemzése, Cs. Nagy István két bírálata, Takáts Gyula köszöntője, Fábri Anna Psyché-értékelése és Tóbiás Áronnak a költő házaspárral folytatott párbeszéde. A szembeötlő hiányok mellett is említésre és további kutatásra méltó ez a kilenc év. Akkor is, ha mennyiségében és minőségében messze elmarad az Életünk következő, legerősebb időszakától. 1977-től Pete György főszerkesztői működése teremtett Weöres Sándor számára igazi otthont szülővárosának folyóiratában.

JEGYZETEK