SIGRAY ANTAL
NYUGAT-MAGYARORSZÁG
1919-ES SZEREPÉRŐL
Közzéteszi: BÉKÉS MÁRTON
BEVEZETŐ
----------------------------------------
-----Sigrayék csoportja a
bécsi, Bethlen vezette Antibolsevista Comitétől egyre jobban
önállósulva ellenforradalmi fegyveres különítményt
szervezett Lehár Antal segítségével a stájerországi
Feldbachban. Sigray és Lehár, miután a Bethlen által
szervezett 1919. augusztus 4-ei bécsi tanácskozáson nem
sikerült megállapodniuk a többi ellenforradalmárral - akik
inkább kivárni akartak - a fegyveres hatalomátvétel mielőbbi
végrehajtásában, Vas megyébe jöttek.1 Autójukra,
amelyet Zita királyné sofőrje vezetett, augusztus 5-én
Körmenden még rálőttek a vörösök, de másnap Szombathelyen
már az ott szervezkedő fehér tisztekkel együtt lényegében
átvették a hatalmat. Ez volt az első, önerőből
végrehajtott fegyveres ellenforradalom Magyarországon, amely
jóval megelőzte Horthyékét, s ráadásul valóban közvetlen
külföldi támogatás nélkül valósult meg. S nem
utolsósorban semmilyen véres cselekmény nem fűződik hozzá.
Lehár írja emlékirataiban: "Der
>>Feldbacher<< Geist stand im Gegensazt zum
>>Szegeder<< Geist."2
-----Miután augusztus elején
Friedrich István erőteljes olasz és hallgatólagos román
támogatással puccsal megbuktatta a Peidl-kormányt, s József
főherceg önmagát kormányzónak nyilvánította,3
elkezdődött a forradalom előtti állapotok
visszaállítása. Elsősorban a közigazgatás restaurálására
volt szükség, ezt pedig az 1918. október 31-e előtti
jogrendre hivatkozva lehetett legitim módon megtenni. Friedrich
- akinek kormányát szintén nem ismerte el az antant, ahogyan a
forradalom óta egyik kabinetet sem - az 1912. évi 63.
törvényre hivatkozott, amikor az ország területén elsőként
a minden megszállástól mentes Nyugat-Magyarországon
kormánybiztosságot állított fel.4
-----Sigrayt József főherceg
1919. augusztus 12-én telefonon értesítette arról, hogy őt
nevezte ki Sopron, Moson, Vas és Zala vármegyék, valamint
Sopron város kormánybiztosává.5
Sigray területén megkapta az összes polgári közigazgatási
testület fölötti rendelkezés jogát és a külfölddel való
kapcsolattartás feladatát, amellett, hogy a minden irányból
fenyegető megszállási tendenciákat is semlegesítenie
kellett, sőt a kommunista rémuralom működtetői
felelősségrevonásának lebonyolítása, de a megyében
megjelenő zsidóellenes szélsőséges elemek leszerelése is
reá maradt.
-----Sigray itt közölt
szövegében, amely négy cikket számláló írásbeli
hagyatékának első darabja, a kormánybiztosság területe
megvédésének sokrétű problematikáját vázolja. A szöveg
előzményének tekinthető az 1919. december 15-én, Vas
vármegye törvényhatósági bizottságának rendkívüli
közgyűlésén - főispáni beiktatásán - elmondott beszéde.6
-----Sigray szövege az
ellenforradalom legszínvonalasabb, bár csupán 1920 és 1921
között kiadott lapja, az Új Magyar Szemle hasábjain
jelent meg 1920 szeptemberében.7 A lap,
amellett, hogy az ellenforradalom tanulságait vonta le - a
folyóirat első számában Pallavicini, második számában
Sigray foglalta össze tapasztalatait - történelmi, irodalmi,
művészeti, közgazdasági szemleként is funkcionált. Így
hasábjain állandóan jelen volt ifj. Andrássy, Apponyi, Pethő
Sándor, Kornis Gyula, Szabó Dezső, de Kosztolányi is.
-----Sigray írása nem csak
azért érdekes, mert a helytörténet tovább gazdagodik egy
nehezen elérhető forrás közzététele által az egykori
kormánybiztos mérsékelten és jól megírt autentikus
emlékeivel, hanem mert Sigray egyéni realitásérzékét is
bemutatja. Csak egyet emelve ki, remélve, hogy az Olvasó
többet is talál majd: Sigray a nyugat-magyarországi területek
Ausztriához csatolása ellen többek között azzal érvel, hogy
az ezzel megerősödő országot előbb-utóbb úgyis elnyelő
Németország Magyarországot, s ezzel Európát is
destabilizálná azzal, hogy határai immár fenyegetően a
Kárpát-medencében, Pozsonynál húzódnának. Hogy is fogalmaz
Sigray 1931-ben ugyanerről? Így: "veszélyesebb
fejlődési lehetőséget el sem tudok képzelni, mint egy 75
milliós német birodalom megalakulását, melynek határai
nagynémetek szerint a Rábáig és Balatonig terjednének."8
és: "A német veszedelem minket nem Ausztria felől
fenyeget, hanem igenis a nagy-német expanzió oldaláról,
amely, ha egyszer elért Hegyeshalomig, Kőszegig és
Szentgotthárdig, akkor saját függetlenségünk hangoztatása
mellett és nemzeti jelvényeink megtartása mellett a magyar
kormány azt lesz kénytelen megtenni, amit Berlinből neki
diktálni fognak."9
*
NYUGAT-MAGYARORSZÁG AZ ELLENFORRADALOMBAN
Az októberi forradalmat a
hosszú háború okozta általános fáradtság és az ennek
nyomán beállott csüggedés, fásultság és közömbösség
tették lehetségessé - és a tömegek ugyanezen lelkiállapota
tehette lehetővé azt is, hogy a hatalmat március végén egy
elszánt, elvetemedett kis csoport úgyszólván ellentállás
nélkül magához ragadhatta. Amidőn azonban a harmadik
internacionálé gyakorlatba átvitt dogmáinak hirdetői minden
nemzeti eszmét, hagyományt és érzést lábbal tiportak és a
magánjogot, valamint a társadalmi, családi élet legszentebb
érzéseit rendelkezéseikkel a legkihívóbb módon
arculcsapták, a magyarság nemzeti érzése kábultságából e
csapások alatt felrázva, ébredni és szervezkedni kezdett.
-----Így keletkezett Szeged,
Feldbach és a főváros ellenforradalmi szervezetei és
támadtak más ellenforradalmi organizációk is, melyek eleinte
izolálva, később már egymással az érintkezést megtalálva,
igyekeztek a kommunista erőszak uralmától az ország
agyongyötört polgárságát megszabadítani.
-----A proletárdiktatúra
szerencsére nem tartott oly sokáig, hogy eszméit mindenben
megvalósíthassa és terveit keresztülvigye - és a lassanként
erősbödő ellenforradalmi szervezetek az érintkezés nehéz
és veszedelmes volta miatt nem voltak képesek ezen idő alatt
egységes és egyidejű akciót kifejteni. A történelem csak
izolált ellenforradalmi akciókról fog beszámolhatni; - a
fővárosban és számos helyen vidéken is - fájdalom - időnek
előtte törtek ki ellenforradalmi mozgalmak, melyeket a terror
vérbefojtott és melyek folytán a háború áldozatainak oly
szomorúan nagy száma még több nemes vértanúval szaporodott.
Bizonyos azonban, hogy a proletárdiktatúra bukása után ezen
ellenforradalmi szervezetek létezése tette lehetővé a
polgári rendnek gyors helyreállítását. Így volt ez a
fővárosban, a Dunántúlon egyáltalán és így volt ez az
ország nyugati vármegyéiben is. Az a szerep, mely a
kommunizmus bukását követő néhány hónapban az ország
nyugati vármegyéinek jutott, talán kevésbé ismeretes az
ország nagyközönsége előtt, mint ahogy fontosságánál
fogva azt megérdemelné.
-----Ezen fontosságot főleg abban
látom, hogy ezek a vármegyék nem kerülvén román
megszállás alá, a minden téren való szervezkedésben az
ország megszállás alatt lévő részeit megelőzhették, és
úgyszólván a megújhodás kiindulópontjává lettek, valamint
abban, hogy ezen szervezkedés és áldozatkészség folytán
sikerült a nyugati vármegyéknek az osztrák köztársaság
által követelt és a békekonferencia által neki odaítélt
úgynevezett "Deutsch-Westungarn" átcsatolását
megakadályozni.
-----A nyugati vármegyéknek is
megvoltak a maguk ellenforradalmi szervezetei; sőt mint az
ország többi részeiben, úgy itt is egyes vidékek népe nem
bírván tovább tűrni a kommunista csőcselék uralmának
szenvedéseit, fegyverrel próbált ellenszegülni: így
Csornán, Kapuvárott, Kőszegen, Nagy-Gencsen, Muraszombaton,
Nagycsákányban és másutt.10 A fegyvertelen nép
felkelését természetesen a terroristák csapatai
könnyűszerrel és kíméletlen brutalitással leverték. A
Soproni-, Vas- és Zala megyei ellenforradalmi szervezetek és
főleg a lelkes feldbachi tábor több száz főt számláló
kiváló tisztjeinek köszönheti Nyugat-Magyarország, hogy Kun
Béla uralmának bukása után itt egy percig sem volt
felfordulás vagy anarchia, hanem hogy a polgári rend és
nyugalom a legrövidebb idő alatt ismét helyreállott. Ezek a
katonai alakulatok mind még a Peidl-kormány rövid
létezésének idejében egy kiváló férfiúnak, egyenes és
bátor katonának, báró Lehár Antalnak11
parancsnoksága alá kerültek és a régi fegyelem egyszerre -
mintegy varázsszóra - helyreállott. Nagy része volt ebben
annak, hogy Lehár ezredest, akinek az orosz és olasz
harctereken elért sikerei és hőstettei közismertek, itt mint
a 83-as és 106-os ezredek parancsnokát (mely ezredek ezen
vármegyék legénységéből lettek sorozva és kiegészítve)
minden régi katonája - úgyszólván kivétel nélkül -
személyesen ismerte, úgy hogy hívására már az első
napokban hosszú sorokban állottak a szolgálatra jelentkezők,
akikkel a tiszti osztagokat ki lehetett egészíteni. A csapatok
szervezése teljes erővel és a tisztikar fáradhatatlan
erélyével indult meg, és csakhamar szép eredményre vezetett,
úgyhogy már szeptember folyamán, midőn Horthy Miklós, a
Nemzeti Hadsereg fővezére, a szombathelyi hadosztály
szemléjére Vas megyébe érkezett, e szemlére tekintélyes
számú és kitűnő benyomást keltő csapattestek vonulhattak
ki.
-----A katonai és polgári
hatóságok között megvolt a nagy időkhöz méltó bizalom és
egyetértés, és hála ezen belsőséges jó viszonynak és
kölcsönös közreműködésnek, minden nagyobb zökkenés
nélkül helyreállott a polgári rend és szembe tudtunk nézni
a minden oldalról reánk nehezedő súlyos kérdésekkel.
-----A legnagyobb veszély,
amelytől tartanunk kellett, a román megszállás lehetősége
volt. Amint a román csapatok a Dunán túl fokozatosan keletről
nyugat felé előnyomultak,12 úgy kezdett - eleinte
lassabban, majd később rohamosan - a nyugati vármegyékben
összetorlódni és felhalmozódni minden, amit az ellentállás
nélkül hódító csapatok kielégíthetetlen rablási vágya
elől megmenteni lehetett. Vasúti kocsik százával és
ezrével, vasúti anyag, a Vörös Hadsereg szétzüllésekor
megmentett csekély hadianyag, állami és magán ménesek
maradványai, a Dunántúl állatállományának tetemes része,
köz- és magánvagyon legkülönbözőbb formájában szorultak
össze ezen a területsávon, amely az előnyomuló oláh
csapatok és az osztrák határ között mind szűkebb és
szűkebbé vált. Bizonyos, hogyha a románok az ország ezen
legnyugatibb részét is megszállották volna, úgy ezen a
területen az említett árufelhalmozódás folytán az ország
vagyona romjainak egy aránylag sokkal tetemesebb része jutott
volna kezeik közé, mint az ország egyéb vidékein.
-----Felelősségünk tudatában
tehát kétségbeesetten védekeztünk a megszállás
lehetősége ellen. Fegyveres ellentállást - még ha meg is
lett volna hozzá a kellő katonai erőnk - kifejteni nem
lehetett, mert a román csapatok mint az entente-hatalmak
megbízottai léptek fel, ennélfogva a fővezérlettől ki volt
adva a parancs, hogy ellentállni nem szabad, és mert a
Friedrich-kormány, melynek keresztény és nemzeti irányzatát
Nyugat-Magyarország hazafias lakossága minden erejével
támogatta, Budapesten a megszálló csapatok hatalmában már
enélkül is folytonosan ki volt téve annak, hogy a románok
letartóztatják. Arra kellett tehát szorítkoznunk, hogy az
általunk itt már teljesen helyreállított polgári rendre
hivatkozva a kormány útján a Budapesten székelő
entente-missziókkal, majd pedig a budapesti összeköttetés
bizonytalan volta miatt a bécsi entente-misszióknál is a
leghangosabban és leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy
a rendcsinálás ürügye alatt oláh csapatok bevonuljanak és a
már meglévő rendet felborítva mérhetetlen anyagi károkat
okozzanak. Természetes, hogy egy ilyen bevonulás csapataink
teljes leszerelését is jelentette volna, és a megszállás
megszűntével fegyver és a legcsekélyebb felszerelés
hiányában a katonai szervezés munkájának újból való
megkezdését hosszú időre teljesen lehetetlenné tette volna.
-----Bizonyos, hogy az
entente-missziók több okból nagy érdeklődést mutattak a
nyugat-magyarországi helyzet iránt, és felszólításunknak
engedve, kiküldöttjeik útján maguk is több ízben
meggyőződtek arról, hogy a nyugati vármegyék területén
polgári rend, nyugalom és törvénytisztelet uralkodik. Lehet,
hogy éppen e körülménynek köszönhetjük, hogy ezen
vármegyék meg lettek kímélve a román megszállástól; lehet
az is, hogy a románok - látva a katonai szervezkedés
előrehaladottságát és ismerve a népesség hangulatát, egy
komolyabb ellentállás eshetőségének csapataikat kitenni nem
akarták. Tény az, hogy a megszállás nem következett be, és
hogy az itt lévő és ide menekült állami és magánvagyont
sikerült megmenteni.
-----Kétségtelen, hogy a románok
a nyugat-magyarországi csapatfelállításokat és szervezést
gyanakvónak és nem minden félelem nélkül nézték.
Igyekeztek is mindent megtenni, hogy a kormánnyal való
érintkezést és általában a fővárossal való közlekedést
amennyire csak lehetséges, nehezítsék. Telefon és távirati
forgalom román cenzúra alatt állottak és így fontos és
bizalmas természetű jelentéseknél számításba nem
jöhettek, - a Hughes-gépeket, ahol csak lehetett leszerelték,
- így az utazás nehézségeinek dacára, csakis a futárok
útján való levelezés maradt hátra. Később azonban, midőn
szeptemberben egy népgyűlés Szombathelyen legerélyesebb
tiltakozott a bekövetkezhető román megszállás ellen, sőt
határozatilag kimondotta, hogy abban az esetben, ha román
katonaság ide bevonulna és fosztogatna, a nép fegyverrel is
kész ezt megakadályozni, a románok az általuk küldött
futároknak Budapestről kiutazási engedély adását
megtagadták, sőt ezeknek ki is jelentették, hogy a
szombathelyi kerületet ellenséges érzületűnek tartják.
-----A kormány méltányolva ezen
érintkezési nehézségeket, és átértve azt, hogy a helyzet
néha rögtöni önálló elhatározást és cselekvést
követelhet, nekünk Nyugat-Magyarországon úgyszólván teljes
cselekvési szabadságot adott.13 Tehette ezt annál
könnyebben, mert akkoriban a kormány is az ország
lakosságának zömével együtt még nem feledte el, hogy a
bolsevizmus Magyarországon csak úgy volt lehetséges, hogy az
ország vezetésének és adminisztrációjának minden szála
Budapesten a központban futván össze, a kommunisták vakmerő
csoportja ezt hatalmába kerítette és a vidék (mely a
kommunista eszmékkel egyáltalán nem rokonszenvezett)
ellentállásra képtelen volt. Ezért merült fel akkoriban az a
komoly politikusok által nagyon is helyeselt terv, hogy a vidék
egyes részeit, amennyire csak lehetséges, függetleníteni kell
a fővárostól, nehogy esetleg újra egy, az országban talajjal
egyáltalán nem bíró kormányzat gyakorolhassa Budapestről a
hatalmat. Innen a három-négy vármegyét magukban foglaló
kerületi kormánybiztosságok eredete.
-----Természetes, hogy az ország
egyes részeinek többé-kevésbé önálló vezetése előre nem
látott nehézségekkel és hátrányokkal is járt, és úgy
látszik, hogy a főváros megszállásának megszűntével a
kormány ezeket nagyobbaknak tartotta, mint a megszerzett
tagadhatatlan előnyöket és összeköttetéseket: és így,
bár a kerületi kormánybiztosságok még ma is fennállnak,
bizonyos, hogy önállóságuk már egyáltalán nincsen, hanem
csakis a központi kormányzat rendeleteinek végrehajtói és
bizonyos, hogy éppúgy, mint a forradalmak előtt, most is azé
az ország, akié a hatalom a fővárosban.
-----Nyugat-Magyarország elkerülte
a román megszállást, de mégis érzékeny területi veszteség
érte a bolsevizmus bukását követő időben. Az S. H. S.
csapatok, melyek ez ideig a Mura demarkációs vonalánál
állottak, augusztus elején, jól tudván, hogy ellentállásra
nem igen találhatnak, nagy katonai erők összpontosítása
után megszállották Vas és Zala megyék déli és délnyugati
részét,14 az úgynevezett vend vidéket, melynek
lakossága soha másnak, mint magyarnak nem vallotta magát, és
a Jugoszláviához vagy akár egy autonóm Horvátországhoz
való csatoltatása ellen legélénkebben tiltakozott.
Természetes, hogy a békekonferencia itt is ellenségeink
kívánságának és nem az érdekelt lakosság jogos szabad
rendelkezési kérésének tett eleget és egy oly határvonal
jött létre, mely mint számos esetben, sem etnográfiailag, sem
gazdaságilag, sem stratégiailag végleges határt nem
képezhet. Ezen határvonal megváltoztatása úgy, mint a vend
vidék hovatartozóságának végleges eldöntése ma már a
határkiigazító bizottság vagy a Nemzetek Szövetsége elé
tartozik, melyek előtt jogos magyar-vend álláspontnak
érvényt kell szereznünk.
-----Mialatt keletről a román
megszállás fenyegetett, addig a nyugati határon folyton résen
kellett lennünk, nehogy az osztrákok felhasználva a
rendszerváltozással járó készületlenséget, a nyugati
vármegyék németlakta vidékeit fegyveres erővel hatalmukba
kerítsék.
-----A nyugat-magyarországi
kérdésnek mi itt nemcsak helyi szempontból, de egész
Magyarország jövőjének szempontjából igen nagy fontosságot
tulajdonítottunk, melyet talán akkor még a vezetőkörök -
egyesek kivételével - a maga teljességében nem eléggé
méltattak figyelemre. Míg azok a területrészek, amelyeket
ellenséges szomszédaink különböző jogcímeken egyszerűen
erőszakkal és a forradalom következtében ellentállás
nélkül vettek birtokba minden tiltakozásunk ellenére, de
facto már huzamosabb időn át idegen impérium alatt
állottak, addig Nyugat-Magyarország, melynek birtoklását
háború alatti hű fegyvertársaink, az osztrákok követelték,
a forradalmi idők alatt sem, és ma sem szűnt meg a magyar
impérium, magyar kormányzat alatt állani. Ha a kommunizmus
örökébe lépő polgári kormány nem lett volna elég erős
Nyugat-Magyarország erőszakos elszakításának
megakadályozására, vagy ha e területet erkölcsi nyomás
alatt az osztrákoknak átengedtük volna, úgy természetes,
hogy mindenesetre sokkal nehezebb lett volna a tőlünk régebben
elrabolt területek visszacsatolását követelni és a
magyarság a megszállt területek lakosságának még megmaradt
bizalmát is teljesen elveszítette volna.
-----A németajkú magyarok - mint
ők magukat nevezik - majdnem kivétel nélkül híven
kitartottak a polgári kormányzatú Magyarország mellett és
Sopron szab.[ad] kir.[ályi] városa volt az első, mely még
augusztus havában polgármesterének, Thurnernak15
vezetése alatt felemelte tiltakozó szavát minden átcsatolási
kísérlet ellen, rámutatva arra, hogy minden érzelmi momentum
kihagyásával is, az Ausztriához való csatolás az egész
országrésznek feltétlenül bekövetkező anyagi romlását
vonná maga után. Igaz, hogy a proletárdiktatúra idején,
amidőn tisztességes polgár csakis zaklatásnak és
üldözésnek volt kitéve és amidőn a nyugati vármegyékben
egyes ellenforradalmi kísérletek leverése után a terror
fékevesztetten dühöngött (Szamuely és Enzbruder a
legkegyetlenebb ítéleteket hozták), a német anyanyelvű
községek egy része azon kéréssel fordult Renner
kormányához,16 hogy szabadítsa fel német
testvéreit a tűrhetetlen terror alól.
-----Az osztrák kormány válasza
ekkor elutasító volt. A szocialista kormányzat sokkal inkább
rokonszenvezett a legszélsőségesebb kommunista rendszerrel,
semhogy ellene bárminő komoly formában felléphetett volna.
-----Teleki gróf miniszterelnök17
bemutatkozó beszédében okmányokkal igazolta be, hogy a
Renner-Bauer kormánynak a Kun-Garbai kormánnyal titkos
megállapodásai voltak és hogy az osztrák kommunisták csak az
alkalmas időpont elérkezését várták, hogy a lappangó
bolsevizmus helyébe a nyílt proletárdiktatúrát léptessék.
A lajtántúli németajkú testvéreket tehát a kommunisták
zsarnoksága alatt hagyták szenvedni.
-----Mikor Kun Béla és társai
Budapestről elmenekültek és a polgári társadalom a régi
rendet egy egészséges reakcióval helyreállítani igyekezett,18
akkor már az osztrák kormány szemében újból nagyon
aktuális lett a nyugat-magyarországi kérdés. Szerencse, hogy
a kommunizmus bukása az osztrákokat sokkal inkább
készületlenül találta, hogysem az első időben a - majdnem
védtelen - határt fegyveresen átléphessék. Több ízben
voltak ugyan osztrák csapatösszevonások a magyar határ
mentén, de ezek a csapatok csekély számú csendőrségen
kívül leginkább oly munkásosztagokból állottak, melyek
saját kijelentésük szerint csak harcnélküli előnyomulásra
lettek volna hajlandók. Amikor végre sikerült volna az
osztrákoknak tekintélyesebb erőket összpontosítani
(Brucknál, Wimpassingnál, Wiener-Neustadtnál stb.), akkor már
késő volt: határvármegyéink katonai szervezése és a
csendőrség létszámának felemelése oly gyors egymásutánban
haladt előre, hogy fegyveres erőink híre - melyet persze mint
forradalmi időkben mindent, még nagyítottak is - már magában
elég volt ahhoz, hogy minden komoly bevonulási kísérletnek
elejét vegye. Így az osztrák munkásosztagok hol a határon
vesztegeltek, hol lassankint szétoszlottak, - nem mulasztván el
jobb ügyhöz méltó buzgósággal azon iparkodni, hogy a Sopron
megyében és másutt internált kommunistáknak folyton
felszabadítási ígéreteket küldjenek és őket kitartásra
ösztönözzék. A bebörtönzött és internált kommunisták
nem igen kapták kézhez osztrák elvtársaik buzdító
röpcéduláit, amelyekben foglalt ígéreteknek beváltására
hasztalan vártak.
-----Ám ezen üzelmek már magukban
véve is elég bizonyítékai lennének annak, hogy az osztrákok
azon kijelentései, melyek Nyugat-Magyarország
"felszabadítását" tűzték ki céljukul, az
internacionálé vörös zászlaja alatt folytak le és hogy az
osztrák szociáldemokratákat a magyar kommunistáktól
minimális árnyalat választja el, amelyet megkülönböztetni
csak bajosan lehet.
-----A katonai osztagok nyomában
mindenütt már ott volt az osztrák tisztviselők serege,
nagyrészt oly szegény tisztviselőké, akiket az Ausztria
által elvesztett területekről csehek, olasz[ok] vagy
jugoszlávok elűztek és kiknek az osztrák kormány
Nyugat-Magyarországon ígért kielégítést és alkalmazást. A
tisztviselők, csendőrség stb. beosztása már 1919-ben teljes
volt, és az osztrákok kész adminisztratív apparátussal
akartak bevonulni "Deutsch-Westungarn"-ba...
-----Egy naiv kísérlet történt
ugyan a kérdés puccs-szerű megoldására, - ez azonban inkább
magánvállalkozás jellegével bírt. Augusztus 17-én néhány
túlbuzgó merész kalandor átjött a határon és
Németújvárott a fehérpénz kérdésének megvitatásának
ürügye alatt népgyűlést rögtönözve, 251 községnek
Ausztriához való átcsatolását határozatilag kimondotta. A
szentgotthárdi határrendőrség, majd később a katonaság
közbelépése hamarosan helyreállította a rendet. Nem
sikerült azonban a zavar okozóit kézrekeríteni, mert ezek
sietve visszamenekültek a határon át Fürstenfeldre, ahonnan a
gyalázkodó táviratok áradatát küldték szét
Magyarországra az entente-államok felé. A bécsi és grazi
sajtó ekkor tele volt a hírhedtté lett Fürstenfeld
Nachrichten-nel, melyek a németajkú lakosság
elnyomatásáról és sanyargatásáról a hazugságok egész
sorozatát bocsátotta világgá, melyeket azután később [a]
helyszínen osztrák szemtanúk maguk is megcáfoltak. Ezalatt mi
csak megismételhettük az entente-missziókhoz küldött
meghívásunkat, hogy győződjenek meg személyesen a
nyugat-magyarországi állapotokról és az ott uralkodó
rendről és nyugalomról. Később még gyakorta jöttek hírek
és biztos értesülésen alapuló jelentések, melyek szerint az
osztrákok támadó fellépése egy vagy más terminusra
várható; - már a megszokás folytán is e híreket mind
kevesebb aggodalommal fogadtuk és optimizmusunk a mai napig
félre nem vezetett. Vajon helyénvaló volt ezen optimista
felfogás a nyugat-magyarországi kérdésben? Optimizmus
nélkül nehéz időkben és súlyos helyzetekben kitartani és
sikert elérni egyáltalán nem lehet; és ezen kérdésben az
optimizmus talán sokszor és jól átgondolt érvekre is
támaszkodhatott. Mert eltekintve attól, hogy eléggé ismertük
az osztrák Volkswehr és a munkásosztagok harci értékét,
tudtuk, 1. hogy a komolyan gondolkodó osztrák politikusok és
azok követői sokkal többre becsülik a Magyarországgal való
jó viszonynak a jövőben való fenntartását és ápolását,
mint a határvidék gazdaságilag számukra igen kétes értékű
ajándékát, és hogy az egymásra való utaltság gazdasági
téren a nemzetek közötti érintkezésben komolyabb faktor,
mint bármi más, noha 2. a világtörténelemben teljesen
páratlanul állana az, hogy két oly nemzet közül, melyek
vállvetve becsülettel együtt küzdöttek végig egy háborút
és együtt véreztek egymás kölcsönös érdekeiért, egyik a
másik rovására területileg gyarapodhassék és főleg, 3.
mert Nyugat-Magyarországnak Ausztriához való csatolása
teljesen ellentétben áll az entente-hatalmak érdekével.
-----Noha a versaillesi és a
st.-germaini békék függelékeinek 80. és 88. pontjaiban
határozottan kimondatott, hogy a nyugati nagyhatalmak semmi
szín alatt sem fogják megengedni azt, hogy az osztrák
köztársaság a német birodalomhoz csatlakozzék, mégis
ugyanazon békékben a felelős diplomata amatőrök egy oly
államot teremtettek, mely önmagában fennállni teljesen
képtelen és melynek előbb-utóbb a Németországhoz való
csatlakozás mellett kell döntenie. Amikor még Ausztria és
főleg Bécs az éhhalállal küzdöttek és az entente
úgyszólván egyik napról a másikra látta el őket eledellel,
és amikor még a német birodalomban spartakista harcok és
polgárháborúk dúltak,19 a csatlakozás
gondolatának háttérbe kellett szorulnia és annak bajnokai azt
nyíltan hangoztatni nem igen merték.
-----Ma azonban már leplezetlen
agitáció folyik Ausztriának Németországhoz való
csatlakozása mellett, és mialatt Tirol és Salzburg
kiküldöttei Berlinben tisztelegnek, a német külügyminiszter,
Köster nyíltan kijelenti, hogy Németországnak kiváló
érdekei vannak abban, hogy Tirollal minél szorosabb viszonyba
jusson és a német Reichstag záró ülésén Fehrenbach20
üdvözletét küldi az osztrák köztársaságnak.
-----Sopron megyében, ahol az
entente-missziókkal a magyar kormány hozzájárulásával az
osztrákok két kiküldötte is már hosszabb idő óta
tartózkodik, ezek most már azzal igyekeznek a lakosságot az
Ausztriához való csatlakozásnak megnyerni, hogy szakadatlanul
azt hirdetik, hogy Nyugat-Magyarország nem egy életképtelen,
reménytelen jövőjű Ausztriához, de egy nagy és később
újra hatalmas Németországhoz fog csatoltatni, mely
fejlődésének beláthatatlan méretű perspektívákat fog
nyújtani. Az entente politikáját ma is még mindig a
Németország megerősödésétől való félelem sugalmazza és
mindent elkövet, hogy ezen megerősödését megakadályozza
vagy legalább is késleltesse.
-----Franciaország és
Angolország, valamint kisebb szövetségeseik a legnagyobb
aggodalommal gondolnak arra, hogy Németország Ausztria
csatlakozása folytán valaha egész Pozsonyig terjedhetne.
-----Lehet-e akkor ezen államoknak
érdeke az, hogy ne a Lajta, de a Rába vonal legyen kelet felé
a német stratégiai határ? Pedig Nyugat-Magyarország
Ausztriához való csatoltatása esetén, amely a két ország
közötti jó viszonyt érthetően beláthatatlan időre
elrontaná, az említett helyzet előbb-utóbb okvetlenül
beállana és Németországnak a kelet felé való ilyetén
kiterjeszkedése új európai problémákat vetne fel.
-----Amióta Renner előbbi
beszédeivel ellentétben kijelentette, hogy Nyugat-Magyarország
kérdésének megoldásában Ausztria másra, mint saját
erejére nem számíthat, világossá vált, hogy az
entente-hatalmak politikájukat megváltoztatva, ezen kérdés
megítélésénél eddig figyelmen kívül hagyott szempontokat
is mérlegelni kezdenek. És ha igaz az, hogy az európai
politika irányítói Európa keleti részén a bolsevizmus és
destrukció elleni harcban nem a velünk szomszédos államokra,
hanem Magyarországra számíthatnak s e célból egy erős
Magyarországot kívánnak újból teremteni,21 úgy
nem kezdhetik ezt azzal, hogy ezen országnak egy mindenkor
elválaszthatatlan részét képező terület, ahol ma
konszolidálódott viszonyok uralkodnak, egy a kommunizmus
lejtőjén tehetetlenül vergődő országhoz
odakényszerítsék.
-----Nyugat-Magyarország magyar
fennhatóság alatt való megmaradása, épp úgy mint az egész
magyar állam megerősödése és régi határainak
helyreállítása nemcsak helyi érdek, de európai érdek, és
ezáltal az egész művelt világ jövendő nyugalmának és
biztonságának is egyik feltétele.
-----És végül ami a legfontosabb:
Nyugat-Magyarországot megvédtük és megtartottuk, - eddig nem
mondtunk le róla, és nem is fogunk lemondani soha!
Sigray Antal gróf
JEGYZETEK
1 | KOZMA Miklós: Az összeomlás. 1918-19. Athenaeum, Bp. 1931. 370. old. |
2 | LEHÁR, Anton: Erinnerungen. Gegenrevolution und Restaurationsversuche in Ungarn. 1918-1921. Hrsg. Peter Broucek, Verl. für Geschichte und Politik, Wien, 1973. 97. old. |
3 | Némileg jogosult volt erre, hiszen még IV. Károly nevezte ki az őszirózsás forradalom előtt homo regiusnak, s ezt az illegitim forradalom rendelkezései nem tudták megszüntetni. |
4 | Lásd bővebben: KARSAI Elek: Kormánybiztosságok hatásköre és tevékenysége az ellenforradalmi rendszer első hónapjaiban. In: Levéltári Közlemények, 1955; SOÓS Katalin: A nyugat-magyarországi kormánybiztosság megszervezése. In: Acta Universitatis Szegediensis. Szeged, 1969. |
5 | Vas Megyei Levéltár, Nyugat-Magyarországi Kormánybiztosság iratai, elnöki iratok, 1/1919. (a továbbiakban: VaML) |
6 | VaML, Vas vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei, 1919. (és: klny. Szombathely, 1919.) |
7 | Új Magyar Szemle, 1920. 2. szám, 147-154. old. A folyóirat csak az Országgyűlési és az Országos Széchenyi Könyvtárban található meg. |
8 | Nyugat-Magyarország, 1933. április 18. 2. old., Sigray gróf az Anschluss veszedelméről. |
9 | Országgyűlési beszéd, ld.: Az 1931. július 18-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházi Naplója. XVI. Bp. 1933. 124-127. old. |
10 | A vasi ellenforradalmi cselekményekre ld. bővebben: DEME László-KELETI József: Az ellenforradalom Vas megyében. Martineum ny. Szombathely, 1920. |
11 | Lehárra ld. bővebben: BRENNER Vilmos: Koronás urának hű szolgája volt csupán (Lehár Antal ezredes élete és szombathelyi működése 1918-1921 között) In: Vasi Szemle, 2001. 2. szám. |
12 | A román előrenyomulás Veszprém felől fenyegetett, Sigray erről már 1919. augusztus 20-án értesült. (VaML, nyugat-magyarországi kormánybiztos iratai, elnöki iratok, 7/1919.) |
13 | Sigray valóban nagyon széles jogosítványokkal rendelkezett hatósági területén egészen 1919. szeptember elejéig, amikor barátja, Pallavicini György vezetésével az egész Dunántúl fölé kormánybiztosság szerveződött meg. |
14 | A jugoszláv megszállás augusztus 12. és 17. között folyt le Zala megye déli részén, a Muravidéken. |
15 | Thurner Mihály polgármester 1918 és 1941 között állt Sopron élén, a város Magyarország melletti kiállásában nagy érdemeket szerzett, támogatta a nyugat-magyarországi felkelést (1921) is. |
16 | Karl Renner 1918 és 1920 között Ausztria szociáldemokrata kancellárja volt, ilyen minőségben támogatta az Anschlusst. |
17 | Gróf Teleki Pál első miniszterelnökségéről van szó: 1920. június 19.-1921. április 14. |
18 | Sigray a Friedrich István vezette Fehér Ház nevű ellenforradalmi szervezet puccsára gondol, amelyre fentebb is utalunk. Friedrichék a hatalmat 1919. augusztus 6-án vették át a Peidl Gyula-féle "szakszervezeti" kormánytól. |
19 | 1918 végén-1919 elején a kommunista Spartacus Bund Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg vezetésével Berlinben forradalmat robbantott ki, amelyet a kormány erélyesen levert, és helyreállította a rendet. A két vezetőt egy különítmény elhurcolta, és 1919 januárjában lelőtte. |
20 | Konstantin Fehrenbach Centrum-párti politikus 1919-től a weimari országgyűlés elnöke, majd 1920 júniusától Németország kancellárja volt. |
21 | Sigray jól látta a helyzetet: a francia külügyminisztérium vezértitkára, Maurice Paléologue 1920 tavaszán éppen egy, a szovjetekkel szembeni cordon sanitaire-en dolgozott, amely lengyel-magyar-román relációban állott volna föl. Magyarország stabilizálása és megerősítése a Németország felé is záróréteget képezni akaró francia külpolitika érdeke volt ekkor, s így a nyugat-magyarországi kérdés Budapestnek kedvező rendezésére volt némi remény. 1920 őszén azonban Paléologue-t menesztették a Quay d'Orsay-ből. |