BÉKÉS MÁRTON
BELVIDÉK - BINNENLAND
GONDOLATOK A BURGENLÄNDISCHE HEIMATBLÄTTER
2006-OS ÉVFOLYAMÁRÓL*
----------------------------------------
Míg a világháború után a Lajtán túli irodalom - Hugo von
Hofmannstahl, Karl Kraus, Joseph Roth, Franz Werfel, Stefan
Zweig, Robert Musil - így vagy úgy, de a posztmonarchikus
korban mítoszt teremtett a '18 előtti világból, addig a
Lajtán innen a politika keresett megoldást a kelet-európai
kisállamok nyomorúságára. Volt, aki a közép-európai
gazdasági integrációban reménykedett (Hantos Elemér); mások
egy, a Szent István-i elveket felújító Új Hungáriát
terveztek (Teleki, Ottlik György, Joó Tibor); sokan egy ideig a
kossuthi illúziók kütahyai útján indultak volna el (Németh
László, Bajcsy-Zsilinszky), és az északi kapcsolatok is
szóba kerültek (Kodolányi János-Gulyás Pál,
Bajcsy-Zsilinszky), kevésbé rokonszenves megoldásokért
egyesek Benešig is elmentek (Jászi Oszkár). A legkevesebben
azok voltak, akik Ausztria felé orientálódtak. Nem véletlen,
ha mindig olyanok, akik a Monarchia széthullását - maga ez a
szó is milyen es passiert-ízű, pedig nem erről van
szó! - korántsem tartották pozitívumnak (Sigray Antal, Pethő
Sándor - Vas és Hanság szülöttei).
-----Ma azon országok szorosabb
integrációjára van szükség, amelyek közös történelmi
hagyományaikat felismerve képesek gazdasági, kulturális,
államközi, kereskedelmi stb. együttműködés révén
többszörös belső koherenciával rendelkező térségeket
kialakítani. Ne feledjük: "Legelőször a szívek
változnak meg, legutoljára az intézmények." (Németh
László)
*
A Burgenländische Heimatblätter (BHB) szemlézésére tett ígéretünket (Vasi Szemle, 2005. 3. szám) beváltva a folyóirat 2006-os, 68. évfolyamának négy füzetét mutatjuk be a továbbiakban, ügyelve arra, hogy a térség anómiáinak itt-ott megmutatkozó nyomaira is figyelmeztessünk, de mindenkor az empatikus térségszemlélettel mérsékelve bírálatunkat.
1.
A 2006. évi 1. szám rögtön
a Vasi Szemle közönsége számára is ismert szerzővel,
s kedves témával kezdődik: Brenner Vilmos Szent Márton
egyik ábrázolásáról ír. Az önmagán túlmutató
művelődés-, kultúr- és művészettörténeti szöveg az
Assisi-i Szent Ferenc altemplomban található Szent
Márton-ábrázolást elemzi, amelyen a "pannóniai
védőszent" középkori lovagként jeleníttetik meg. A
szerző idézi korábbi cikkét (BHB, 2004. 1. szám),
amelyben a Szent Márton-ábrázolás tendenciáit ismertette, s
erre utalva írja most, hogy ezúttal az emberies,
adakozó-karitatív szent helyett a harcos, férfias, heroikus
alakról lesz szó. A trecento-korabeli festmény részlet egy
nagy freskóciklusból, amely a Márton-kápolnát díszíti,
Simone Martini műve. A szerző nem mellékesen a kápolna
építtetőjéről, Gentile Portino da Montefiore kardinálisról
írja, hogy 1308-ban pápai legátusként Magyarországon látott
el diplomáciai szolgálatot, majd innen, Károly Róbert
udvarából kiindulva végiglátogatta a többi európai
Anjou-birtokot (Nápolyt, Assisit, Avignont) is. A freskóciklus
tíz képéből a harmadikon úgy szerepel Szent Márton, mint
akinek Juliánusz császár kardot adományoz, minden bizonnyal a
XII-XIII. század lovagi ethoszának lenyomataként, meg az
Anjouk nápolyi udvarának hatásaként, amely a Ritter-életforma
központja volt a korban. Egy másik beszédes képen a Mars-ról
elnevezett későbbi szent leteszi a kardot és felveszi a
keresztet. A magunk részéről ezt a képet a Szent
Márton-ábrázolások metafizikai középpontját megvilágító
freskórészletnek tartjuk, mert ebben a mozzanatban egyesül
Szent Márton szoláris, római, harcos jelleme és a keresztény
Márton-mítosz aszketikus alakja. Ezzel fejeződik ki Szent
Márton olyan perszonális határpont-helyzete, amely összeköti
a Római Birodalmat és a keresztény középkort. Brenner Vilmos
szövegének legnagyobb érdeme - a művészettörténeti
analógiakeresésen és az európai korismereten túl -, hogy
merész, de nagyon is indokolt, és eddig nem sokat méltatott
párhuzamot von a mai Burgenland, tágabban Pannónia, valamint
Umbria között, mivel mindegyiket azonos karakterrel tudja
jellemezni. Így a valódi kontinentális belső térként,
belvidékként (Binnenland) leírt két terület azonos
attribútuma lesz a katolicizmus, a paraszti életforma, a
hasonló földrajzi és határhelyzet, a növényzeti
analógiák, a kulturáltság-lágyság-enyheség meghatározó
értékei, valamint Szent Márton és Szent Ferenc tisztelete.
Nem kell mondanunk, hogy Brenner Vilmos tájkategorizálásával
és azonosságkeresés "ürügye" alatt megírt Szent
Márton-ábrázolás recepciója kifutásával mennyire egyet
tudunk érteni. Számos olyan térség van Európában, amely
szintén hordozza ezeket az erényeket: Vendée, Lotharingia,
Provance, Bretagne, Írország, Krakkó, Bajorország, az
osztrákságot őrző Velence, a székely falvak és az illír
Horvátország, Dalmácia, Szlovénia, vagy Vas a Vendvidékkel,
Hegyháttal, Kemenesvidékkel, Zala a Muraközzel, Sopron a
Fertővidékkel, a mai Burgenland, a Pozsony-Nyitra-Kassa sáv
és a lombard Észak-Olaszország tényleg egy közös
"láthatatlan földrajz" kitapintható pontjai. Ha épp
az Anjou-uralom fűzi össze egyiket-másikat, arról ugyanúgy
lehet írni, mint ahogyan összeköti őket a tradicionalizmus
(akár politikai értelemben), az élőhelyek növényszerűen
még ma is itt-ott megmaradt békéje és a szentkultusz elemei.
-----A középkorkutatás gyakori
műfaja a levéltári forrásközlés. Szintén a medievisztika
keretében helyezkedik el Harald Picklernek, a lap gyakori
szerzőjének dolgozata, amelyben egy XVI. századból származó
lajstromot közöl. A kőszegi levéltárban található,
1582-ből származó okirat tartalma a később rávezetett
feljegyzés szerint gróf Nádasdy Ferenc megbízásából
famulusa által összeállított dokumentumjegyzék a pozsonyi
Magyar Királyi Kamara archívumának tartalmáról. A magyar
középkorkutatás és főképp annak nyugat-magyarországi
művelői számára értékes forrásközlés kommentárokkal
bocsátja közre az eredeti szöveget, a latin címeket németül
adva meg. Az egyes okiratokat az értő magyarázat
összefüggésbe is hozza egymással.
-----Gustav Reingrabner a
reformáció-ellenreformáció nyugat-magyarországi (beleértve
a mai Burgenlandot) területeken folyó küzdelmeiről,
egyházkormányzati és hitéleti következményeiről ír. A
lapszám egész második felét elfoglaló, közel 25 oldalas,
alapos jegyzetapparátussal, kronológiával készült
publikáció a kérdés egész spektrumát vizsgálja, talán az
áttekintő jelző illik leginkább rá. Fontos tanulmánynak
tartjuk, hiszen térségünkben a katolikus-protestáns vonalak
változását olyan alaposan és egy lélegzettel mutatja be,
hogy ha a kézikönyvek mellett lenne hasonló jelzővel
illethető tanulmány, akkor úgy kellene elnevezni. A szerző a
térség vallási, etnikai viszonyainak bemutatása után
bevezetőként a reformációt definiálja, és az adott kor
egyházszervezeti rendszerét is bemutatja. A szöveg
szociológiai vonzata talán a legérdekesebb, hiszen a szerző a
térség felekezeti térképének összeállítása során a
legfontosabb társadalmi csoportra a nemességre koncentrált,
amely egész famíliák át- és visszatérését inspirálta
(hol keresztény módon, hol nem, bár még mindig
egyedülállóan háborúság nélkül). A különös
precizitással megírt szöveg egyes fejezeteiben sorra veszi a
kor jogi környezetét (országgyűlési és uralkodói
határozatait), a protestáns lelkészek származását,
nemzetiségét, számát. A városok szerepe az urbanizáció és
a protestantizmus összefüggésében vizsgáltatik meg,
különösen Kőszeg, Sopron viszonylatában, amely talán elég
is ennek demonstrálására, de mi nem hagytuk volna ki azért a
Batthyány-uradalmak nagyobb településeinek bővebb elemzését
sem. A rekatolizáció, az ellenreformáció folyamata során a
térség a stájer és karintiai protestánsok menedékhelyeként
(Zufluchtsort) szerepelt, mígnem az Esterházyak,
Erdődyek, Batthyányak fellépése következtében a katolikus
tengerben csak evangélikus, és még apróbb református
szigetek maradtak. A publikáció listával zárul, amely a mai
Burgenland településein működő protestáns lelkipásztorok
tevékenységének időszakait sorolja fel a vizsgált
korszakban.
2.
A folyóirat 2006. évi 2.
füzetét két rövidebb publikáció nyitja. Az első
tanulmányt Josef Rittsteuer jegyzi, az ún. Frühmess-benefíciumok
alapításáról ír. Az egyházkormányzati problematika
leírását a szerző a Großhöflein-i (Nagyhöflány)
benefícium alapítólevelének dokumentumközlésével
egészíti ki. Majd Harald Pickler kisebb zenetörténeti
közleményében a Neusiedlersee-terület (Nezsider) XVII.
századi népzenéjéhez szolgáltat adalékokat.
-----Johann Seedoch a
koraújkor magyar kutatói számára is figyelemreméltó
szövegében a kőszegi uradalom herceg Esterházy I. Pál
általi megvételéről ír. A publikáció elején a szerző a
kezdetben meglévő Esterházy-uradalmak (Kismarton, Fraknó,
Lánzsér) mellé az 1676-ban megszerzetteket (Keresztúr,
Borsmonostor, Léka) és a még későbbieket (Kabold, Szarvkő,
Kőszeg) jegyzi fel. A harmadik szakaszban megszerzett, Kőszegen
és vidékén elterülő birtok elhelyezkedése tudatos
birtoképítésről, a meglévő területek komplexummá
bővítéséről tanúskodik. Az uradalomhoz 1695-ben jutott
hozzá a herceg, aki 1704-ben további környékbeli birtokokkal
növelte uradalmát, amely 1848-ig maradt a család birtokában.
A kutatás az Esterházy-család hercegi ága Magyar Országos
Levéltárban található archívumának adatain alapul. A lap
igen gyakran foglalkozik a térség főnemesi családjainak
történetével, birtokszerzésével, genealógiájával és
kapcsolataival. Nyilván nem csak az az oka ennek, hogy a
szerzőgárdában dominálnak a közép- és koraújkorosok,
hanem a téma jelentősége is. Arról van szó, hogy
Magyarország e vidékén a főnemesség egyes tagjai valóban
kitüntetett szerepet játszottak, nem csak, mint mecénások és
írogató arisztokraták, hanem mint a nemzet és a népi
társadalom természetes vezetői is (a Zrínyiektől a
Batthyányakon át Széchenyiig és Sigrayig).
-----Schneider István magyar
és német nyelvű szakirodalomra, az Oedenburger Zeitung
számaira és a soproni levéltár forrásaira támaszkodó
írásában a soproni német színház 1841 és 1905 közötti
korszakának történetét írta meg. A jól megtalált téma a
színháztörténet és a nemzetiségi kultúrtörténet
együttes vizsgálatát tette lehetővé, pozsonyi, bécsi
kitekintéssel.
-----A szám talán legérdekesebb,
vagy inkább kuriózumszámba menő írása Albert Lichtblau
olvasmányos közleménye a New York-ban működő emigráns
burgenlandiak által alapított zenekarokról. Az 1923-ban és
1937-ben egykori burgenlandiak által alapított szervezetek
informális hálózatáról, betegsegélyezési munkájáról és
a New York-i német nyelvű szórványok zene-, illetve
tánckultúrájáról írott bevezető rész után a szerző
rátér a szöveg címében is foglalt két zenekar
bemutatására. A Knickerbocker swing band az '50-es évek
elején működött, és elsősorban az idősebb generáció
számára nyújtott szórakozási lehetőséget, míg a Die
Schlauberger zenekar nevéhez híven "ravasz
kópé"-ként az alpesi osztrák népzene és az
amerikai tánczene ötvözésére tett nem is sikertelen
kísérletet. Utóbbi banda a 20-as és 30-as éveikben járók
zenei ízlését formálta inkább, a fiatalabbakhoz fűződő
kapcsolatát pedig a New York-i osztrák futballcsapaton és a
pubokon keresztül tartotta. Az "alpesi rock"-ot
játszó zenekaron keresztül szemlélteti Albert Lichtblau, hogy
a zenekultúra az első, második és a harmadik generáció
számára mennyire változó tartalmú volt, s ezzel együtt az
identitás is milyen különböző lehet az Amerikában élő
német anyanyelvűek körében. (Itt utal a "deutschamerikanisch",
a burgenlandi, az "österreichisch", vagy az
ausztro-amerikai önelnevezésekre.)
3.
A burgenlandi lap 2006-os
utolsó előtti száma két tanulmányt tartalmaz: ezeket Deák
Ernő és Johann Erhardt írta.
-----Az első szöveg Moson megyét
dolgozza föl a történeti statisztika tárgyaként. A dolgozat
nyolc táblázat szemléltető segítségével mutatja be a megye
birtokviszonyait, népességét, népmozgalmi adatait, a német,
magyar és horvát nyelvű lakosság etnikai-nyelvi kontúrjait
és a térség vallási-felekezeti adatait; teszi mindezt a XVI.
század közepe óta ismeretes adatok bázisán. A szerző
bőséges adattárra támaszkodik: az 1500-as évek dereka óta
született összeírásokat, egyházi vizitációs
feljegyzéseket, állami statisztikai felméréseket vesz alapul,
de emellett hasznosítja Acsády Ignác, Fényes Elek ide
vonatkozó adatait, a magyar békeküldöttség 1920-as számait,
természetesen II. József népszámlálási felmérésének
adatait, valamint az 1880-as és a dualizmus utolsó, 1910-es
népszámlálásának eredményeit. A dolgozat értéke abban
állapítható meg, hogy az adatbányákból kiemelte a Moson
megyére vonatkozó adatokat, és közérthető, az olvasó
számára is feldolgozható, a történések szerkezetét, és
nem csak adategyütteseit bemutató anyagot szerkesztett belőle.
-----A szám másik dolgozata ennél
terjedelmesebb kultúrtörténeti anyag, amely a burgenlandi
folyóirat évfolyamait átlapozva a sokéves tartalomba jobban
illik. Johann Erhardt a raidingi (doborjáni) Liszt-emlékezések
két jelentősebb évének krónikáját adja zene- és
emlékezéstörténeti tanulmányában. Az 1911. és 1924.
évekről van szó, amikor is létrejött a Liszt Múzeum és a
Liszt-emlékkápolna. A település két beszédes - a térség
multietnikus viszonyaira mindennél jobban jellemző - nevű
motorja: Johann Prikoszovich plébános és Wilhelm Blaschek
soproni járási főszolgabíró szorgalmazta legjobban a
Liszt-emlékezéseket és azok valamilyen maradandó
megörökítését. Így született meg a nagy zeneszerző
születése száz éves évfordulójára a múzeum, majd az
1924-25-ben épült kápolna. A szerző az előbbi
megalakulásának bemutatásakor főképpen a helyi és megyei
lapok forrásanyagára épít, amelyből bőven idéz - sőt
egész hosszú részleteket közöl - is, emellett a soproni
Liszt-ünnepségek reprezentációjába is betekintést nyerünk.
1922-ben már Raiding-nak nevezett település kápolnája már
akkor épült fel, amikor az ifjú osztrák államnak
identitásképző elemekre volt szüksége, s ehhez kiváló
alkalmat és terepet szolgáltatott az, hogy Liszt szülőfaluja
immár osztrák területen feküdt, az ausztriai öntudat
szempontjából fontos katolicizmust is reprezentálni lehetett
vele, s mindezt ráadásul egy olyan helyszínen, amely a Párizs
környéki békék ambivalenciája miatt nemrég került
jelképesen szólva a Lajta túloldalára. Ezt csak az
árnyékolja be, hogy az emlékkápolna felépítéséhez az
eredeti templomot, amelyben a gyermek Liszt misét hallgatott, a
torony kivételével le kellett bontani, s körbeépíteni egy
új épülettel. Ez a talán nem különösebben szokatlan
momentum nekünk fájdalmasan jel(képe)zi, hogy a történeti
problémák "kibeszélése" helyett sokszor egyfajta
reprezentációs fal épül, amely mögött sok olyan dolog
lapul, amit még a múlt hagyott ránk, s mi nemigen tudunk vele
mit kezdeni. Liszt gyermekkori templomának tornya arra
figyelmeztet, hogy vannak dolgok a Lajtán túl, amiről mintha
nem szívesen beszélne az ottani közvélemény. Pedig az
osztrák tudat nem rendelkezik a kisantant-komplexus reflexeivel,
nincsen szüksége a későn ébredt nemzetek legitimációs
csatáinak túlteljesítő megnyerésére, nyugodtan lehetne
nagyvonalúbb és kevésbé birtokló is. Közelebbről arra
gondolunk, hogy több esetben a térség valóban
többnemzetiségű és nem mindig világosan eldönthető
identitású személyeit úgy mutatja be a lap, mintha azok
mindig is az osztrákság részei lettek volna. Jellemző példa
erre - amit akár bántó elszólásnak is vehetnénk, ha
rosszindulatúak lennénk (nem vagyunk azok) -, hogy a mai
Burgenland területéről a dualizmus alatt Amerikába
kivándoroltakat az egyik szerző egyszerűen burgenlandiaknak
nevezi.
4.
A Burgenländische
Heimatblätter 2006. évi utolsó füzete a szokottnál több
tanulmányt tartalmaz.
-----Harald Pickler egy
1638-ban elmondott német nyelvű evangélikus halotti beszédet
közöl, előszóval és záró gondolatokkal. A
Batthyány-család hercegi ágának a Magyar Országos
Levéltárban található archívumában akadt rá a kutató a
vasdobrai házi prédikátor, Johann Janko Lazarus Hempel
fölött tartott beszédére. A bevezető tanúsága szerint a
beszéd közlését nemcsak teológiai és retorikai elemei
indokolják, hanem forrásértéke is, amit a dél-burgenlandi
egyháztörténetre vonatkozó részletei tartalmaznak.
A forrás közlője Lazarus Hempel életéről írott soraival
zárja a publikációt. Az ezt követő rövid, másfél oldalas
közelmény is Pickler munkája, amelyben 1961-ben megjelent, a
Burgenland területén a XIX. századig működő ötvösök
történetét feltáró dolgozatát egészíti ki Kópháza és
Rohonc fémműveseinek bemutatásával.
-----Újabb egyháztörténeti, de
ezúttal katolikus tárgykörben született munka következik: Franz
Hillinger egy, a soproni esperesi kerület
egyházközségeinek fogadalmi körmeneteiről és
zarándoklatairól született 1786-os feljegyzést tesz közzé.
A győri egyházmegye levéltárában őrzött dokumentum a
soproni plébániák ebbéli tevékenységéről tudósít, s
éppen abban az időben született, amikor II. József
Ausztriában részint megtiltotta, részint korlátozta a
katolikus egyház életéhez szervesen hozzá tartozó
szokásokat.
-----Brenner Vilmos a Vasi
Szemle tavalyi utolsó számában megjelent közleményéhez
- A saját sorsunkat éltük meg (Vasi Szemle,
2006. 6. szám) - hasonló témájú és szerkezetű emlékezést
bocsát közre Egy '56-os magyar menekült emlékezik
címmel. A szerző emlékezésében személyes '56 utáni
ausztriai integrációjáról beszél, amelyben különösen
kiemelkedő segítséget nyújtott polgári neveltetése, a
családi házból hozott nyelvtudása és a két ország azonos
kulturális hagyományainak nagyrabecsülése. Brenner szerint
lényegében Ausztria képviseli azt a szellemiséget, amelyet
Magyarországnak is kijelölt a sors, csak ezt a történelmi
szituáció másmilyensége örökké megakadályozta. Röviden
tehát Brenner több más szövegéből is láthatóan azzal a
tézissel közelít az osztrák-magyar kérdéskörhöz, hogy
Ausztria Magyarország szebbik oldalát mutatja meg annak, aki
átmegy a határ túloldalára. A "nyugat-magyarországi-pannon
régió" számára is keret, amely a két nép
sorsközösségét konzerválja a kelet-európai térség nyugati
határán. A történelem azonban - s ezt észre kell venni -
Magyarországot sokszor sodorta olyan peremhelyzetbe, amikor nem
volt lehetőség a Brenner által ideáltipikusan felfogott
osztrák példához való igazodásra. A szerző más
írásaiból is kiderül, hogy a lecsatlakozásért a magyar
útvesztést teszi felelőssé: ennek külső oka is volt
(szovjetek), de belső is (Horthy-kor). Sokszor azonban úgy
vesszük észre, mintha a külső okokat leértékelné, és a
magyar nemzetet mintegy hibáztatná a polgári ideált
megtestesítő osztrákságtól való lemaradásért. A magunk
részéről nem vagyunk biztosak abban, hogy Magyarországnak
Trianon után az egyébként is megkésetten és féloldalasan
fejlődött, társadalmának csupán töredékét jelentő
polgári rétegéhez kellett volna emancipálódnia. A
polgárosulás mint modern társadalmi berendezkedések
kialakulásának összetett folyamata hazánk számára nem olyan
magától értetődően reális és szükséges átalakulás
volt, amelyre minden társadalmi rétege képes lett volna. A
polgárt, ethoszként értjük, de retrospektív generális
társadalmi kívánalomként, különösen más nemzetekkel
szemben való lemaradásunk demonstrálásaként, nem. Brenner
diagnózisával tehát a magunk részéről nem mindenben
értünk egyet, noha vállalni tudjuk az osztrák-magyar
összetartozás gondolatkörét. (Amit szintén nehezünkre esik
elfogadni, az pontosan az, amikor a lapban megerősíti másutt
is kifejtett elgondolását a két ország számára ma vitát
egyébként semmilyen szinten nem jelentő - de ettől még
kibeszéletlenül maradt - "Burgenland Frage"-ről.)
Brenner magát társadalmi és mentalitásbeli értelemben is
polgárnak tudja - ezzel más munkáival is, amelyeket
kortörténeti háttérrel megírt személyes történeteknek
neveznénk, stilisztikailag is művelt polgárrá válik. Brenner
szövegeiben s főképp emlékezéseiben az osztrák-magyar
identitást egyszerre és egymást kiegészítve birtokló
polgár narratívája bontakozik ki, a XX. századdal a
háttérben.
-----A lap utolsó s egyben
leghosszabb, 36 oldalas tanulmánya összefoglaló a térség
néptánc-mozgalmának történetéről. Csupán azt nem
értjük, hogy a szerző - Heinz Ritter - munkáját
miért nevezi címében "megjegyzések"-nek és "kiegészítések"-nek,
amikor 1921-től a '90-es évek végéig leírja a
néptánc-mozgalom fontosabb burgenlandi eseményeinek
történetét. A szerző emlékezésekre, magánlevéltárak
anyagaira és hagyományőrző értesítők cikkeire alapozza
mondanivalóját. A munka különösképpen figyel a burgenlandi
honismereti és néptáncegyesületek tartományi
szövetségének 1959-65 közötti munkásságára.
*
Bél Mátyás egyszerre volt
magyar, németajkú és az akkor még semmilyen pejoratív
tartalommal nem bíró elnevezéssel tót is, mindennek tetejébe
kitűnően beszélt deákul, s kifejezetten jól érezte magát
így. Igaz, mindez a modern kor előtt történt. Bél Mátyást
ma két nemzet tudhatja magáénak, nem lenne jó összeveszni
rajta, mert akkor senkié sem lenne. Ugyanígy vagyunk a
Zrínyi-fivérekkel, de ha tetszik, Liszttel is. S ha már
megemlítettük egy dolgozaton belül Sigrayt, Burgenlandot és a
feszültségekkel tisztában lévő, de a kölcsönös
tiszteleten alapuló nemzeti öntudatok összeműködését,
akkor vonjuk ezt össze egy életpéldában! Sigray a K.
u. K.-Zeit alatt végigharcolt a Birodalomért egy
világháborút, majd Bécsből tért haza Vasba (1919), de két
év múlva úgy érezte, igazságtalan, ha Magyarország
legnyugatibb sávja Ausztriáé lesz, amelyet Németország
úgyis előbb-utóbb el fog nyelni. Mégis ő volt az, aki egy
évtizeddel később szívvel-lélekkel beszélt, utazott,
lobbizott azért, hogy Ausztria és Magyarország között a
legszorosabb legyen a kapcsolat, mert úgy hitte, ez így hasznos
és igazságos.
-----Nem szeretnénk, ha
ismertetésünk - amely, talán már láthatóan, számunkra is
csak "ürügy" volt - a keserűség ízét hagyná
hátra. Két mód kínálkozik ennek elvételére: vagy olvassuk
el megint az elején írottakat, a cím és az első csillag
közötti részt, vagy pedig - s ez a nemesebb, noha nehezebb -
szokjuk meg azt a tudatot a nyílt és becsületes
problémafelvetést követő megoldás reményében, hogy a
bírálat a konstruktív együttműködés alapja is lehet.
Főképp azért szeretnénk a szembenézés és az identitások mellérendelő
sokszínűségének jegyében bezárni sorainkat, mert olyan
folyóirat felett dolgoztunk most, amelynek egyéves tartalma
méltó volt a továbbgondolásra.
-----Tartalmas, a
középkortörténettől kezdve a lapra jellemző
forrásközléseken át a legújabb szubkultúra-kutatásokig
terjedő, egyaránt adatközlő és összefoglaló jellegű
dolgozatokat közlő, jobbára kultúr-, művészet- és
művelődéstörténeti, historiográfiai témákban gazdag
évfolyamot zárt a Burgenländische Heimatblätter.
JEGYZETEK
* A Burgenländische Heimatblätter. Kiadja a burgenlandi tartományi kormány, a tartományi levéltár, könyvtár és múzeum. 2006. évfolyam, 1-4. számok. Főszerkesztő: dr. Roland Widder, szerkesztő: dr. Félix Tobler.