LAKNER LÁSZLÓ

EMLÉKEIM DR. TIBORCZ SÁNDOR
BALESETSEBÉSZ FŐORVOSRÓL

----------------------------------------Első találkozásunk 1965-ben volt: a szigorló éves sebészeti gyakorlatom az ő osztályán, a Markusovszky Kórház Balesetsebészeti Osztályán töltöttem. Nagy élmény volt számomra ez a néhány hónap. Az akkor 57 éves Tiborcz Sándor tele volt energiával, dinamizmussal. Közel 40 év telt el, de ma is magam előtt látom mosolygó arcát, derűs egyéniségét, vidámságát. Körülötte nem volt feszültség, megtalálta a hangot mindenféle, minden rangú beteggel, kollégával, beosztott orvossal, szakdolgozóval, főnökkel. Kapcsolattartó, kommunikációs képességét ha lehetne, tanítani kellene. De tudjuk, ezt nehéz tanulni, nála ez adottság volt, veleszületett tehetségének része.
-----Később már nyugdíjas volt, amikor találkoztunk. A vöröskeresztes munka hozott össze bennünket, barátok lettünk. 1977-ben kerültem a Szombathelyi Városi Tanácshoz városi főorvosi beosztásba, amely együtt járt azzal is, hogy a városi Vöröskereszt vezetésében az elnöki posztot is el kellett volna látni. De a városi elnök 1953-tól Tiborcz főorvos úr volt, tehát jómagam megelégedtem az alelnöki funkcióval. Jól döntöttem, rengeteget tanultam tőle az alatt a tíz év alatt, amíg mellette alelnök voltam. A városi vöröskeresztes vezetőségi ülések Sanyi bácsi filozófiai, bölcseleti órái voltak, tanított, nevelt bennünket - akkor még fiatalokat - az emberségre, a felebaráti szeretetre, egymás tiszteletére, a békére. Tudta, mi a háború; szolgált a fronton, 1945-ben hadifogságba esett, csak 1947-ben térhetett haza. Életében meghatározó élmény volt a háború, hol komolyan, hol félkomolyan gyakran mesélt nekünk vele megtörtént eseményekről, háborús élményekről. Elmondanám egyik történetét, amely valójában arról szólt, hogy a vöröskeresztes lét az ember életét is megmentheti.

Dr. Tiborcz Sándor (1908-1987)

-----A történetet Sanyi bácsi valahogy a következőképpen mondta el: "Az egészségügyi oszloppal vonultunk nyugat felé. Ránk ereszkedett a köd. Egyszer csak a ködben feltűntek az előreszegezett szovjet szuronyok. Felkiáltottam: Ne lőjetek, én magyar orvos és vöröskeresztes vagyok! Erre a szuronyok lehanyatlottak." Hittük is, meg nem is. Sejtettük, hogy a történetnek vannak költött elemei is, de nem tudtuk, hogy mennyi volt a valóság. Szerencsém volt olvasni a fentiekről írásos visszaemlékezését, és ez igazolja, hogy valóságos történetről volt szó. Erről a visszaemlékezésében így ír: "1945. április 1-jén, húsvét vasárnapján délután azt a jelzést kaptuk, hogy a szomszéd faluban sebesültek vannak. Ennek hírére főműtősömmel és a tisztiszolgámmal gépkocsival átrobogtunk a szomszéd faluba, de akkor már sebesülteket nem találtunk ott. Ahogy ott tébláboltunk, egyszer csak öt szovjet katona szuronyt szegezve fogságba ejtett bennünket." Ennek a visszaemlékezésnek egyes részeit olvasva szinte átéli az ember az akkori eseményeket. A hadifogságba esés után történteket a szabadságát vesztett ember beletörődöttségével, apátiájával írja le évek múlva is Tiborcz főorvos: "Ezután továbbhaladtunk Ságodról Jánosházára, Jánosházáról Intapusztára, Intapusztáról Celldömölkre, ahol bepakoltunk a vagonokba, és elindultunk a fogságba."
-----Szenvedélye elsősorban a szakmája volt, de több mint 50 évig szenvedélyes vöröskeresztes is volt. 1987-ben bekövetkezett haláláig a Magyar Vöröskereszt 1945 után megtartott valamennyi kongresszusán részt vett. A nyolcvanas évek két kongresszusán magam is Vas megye küldötte lehettem. A Vas megyei küldöttek közül a megyei vezetőség mindkét alkalommal engem jelölt első felszólalónak, s másodiknak következett volna Sanyi bácsi, de egyik alkalommal sem kapott szót még egy Vas megyei hozzászóló, így Sanyi bácsi nem mondhatta el az én témámnál százszor fontosabb mondandóját a balesetekről, az elsősegélynyújtásról. Még ma is lelkiismeretfurdalást érzek, hogy mindkét alkalommal elvettem a felszólalás lehetőségét Tiborcz főorvos úrtól.
-----Az évente megrendezett nyugdíjasnapi rendezvényeken a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színházterme mindig zsúfolásig megtelt. Többen a hiúságomra rájátszva arról akartak meggyőzni, hogy a nyugdíjasnapi köszöntőt nem Tiborcz főorvos úrnak kellene megtartani, hanem a hivatal, a tanács képviseletében nekem, a városi főorvosnak. De én tisztában voltam azzal, hogy az a többszáz nyugdíjas nem a hivatal, a városi főorvos kedvéért jön el évről évre a rendezvényre, hanem a közszeretetnek örvendő, már életében legendává, mítosszá magasztosult Tiborcz főorvost kívánják látni és hallani.
-----Tiborcz főorvos úr olyan vöröskeresztes volt, aki nemcsak beszélt az emberségről, a felebaráti szeretetről, hanem ha kellett, tett is másokért, többek között vért is adott, amelyért megkapta a Kiváló Véradó kitüntetés arany fokozatát. Háborús véradásáról a 7. számú tábori kórház sebészeti főműtőse a következőket írta: "Veszprémben történt. Tiborcz főorvos úr - mint sebész - operált, közben vért adott, majd folytatta a műtétet."
-----Vöröskeresztes tevékenységéért az említetten túl a Vöröskeresztes Munkáért arany fokozatát, a Vöröskereszt Centenáriumi Emlékérem arany fokozatát, a Vöröskereszt Kiváló Dolgozója kitüntetést, a Vöröskereszt Pro Humanitate Emlékplakettjét és a Henry Dunant Emlékérmet kapta meg. Nagy barátja volt az osztrák vöröskereszteseknek, megkapta az Osztrák Vöröskereszt Aranyérmét is.
-----Alapítója volt a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak. Rendszeres TIT-előadó volt, s olyan egészségnevelő, akit ma nagyítóval sem lehet találni. Balesetmegelőző előadásain az elrettentés módszerét választotta, a legsúlyosabb balesetekről készített diákat vetítette le a hallgatóságnak, hogy visszatartsa őket a közúti közlekedési szabálytalanságoktól.
-----Orvosi szakmája, tekintélye révén bekerült a Vas Megyei Közlekedésbiztonsági Tanácsba is, sőt vezette az orvosi albizottságot. Balesetsebészi mivolta következtében tagja volt a Magyar Honvédelmi Szövetségnek, a Gépjárművezető Iskolán rendszeresen tartott elsősegélynyújtó tanfolyamokat. Alapító tagja és vezetőségi tagja volt a Vas Megyei Autóklubnak. Széles körű közéleti munkásságáért - a vöröskeresztes kitüntetéseken túl - megkapta a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, a Kiváló Társadalmi Munkáért Aranyérmet, a TIT Aranykoszorús jelvényt, a TIT 25 éves Jubileumi Emlékplakettet és a TIT Tiszteletbeli Tagja Díszoklevelet.
-----De milyen közlekedő, autós volt a közúti balesetek megelőzéseinek megszállott hirdetője, apostola? Sanyi bácsi autójának oldala mindig meg volt húzva, főleg a tolatás okozott több esetben gondot neki. Egyik barátomtól hallottam egy kedves történetet Sanyi bácsi vezetési stílusáról. Sanyi bácsi vezette Szombathely egyik utcáján az autóját, barátom mellette ült az anyósülésen. Egy útkereszteződéshez érve a jelzőlámpa pirosan világított. Sanyi bácsi egyenesen - minden további nélkül - átment a kereszteződésen. Barátom megszólalt: "Sanyi bácsi! Piros lámpa volt!" Sanyi bácsi válasza: "Mi az fiam? Keresztben jött valami?"

Dr. Tiborcz Sándor a kórteremben

-----Amilyen szenvedélyesen szerette a szakmáját, vagy a Vöröskeresztet, legalább olyan szenvedélyes vadász volt. Egyik alkalommal a stájer tartomány vöröskeresztes elnöke volt a vendégünk három napon keresztül. Pár mondat után tisztázták, hogy mindketten vadásznak. Ezt követően a Vöröskeresztről három napon keresztül egy szót sem szóltak, csak a vadászatról beszéltek.
Élete utolsó éveinek egyikében a Vöröskereszt szombathelyi városi vezetőségének megígérte, hogy ha lő egy vaddisznót, megvendégeli a vezetőség tagjait. Tudtuk, hogy jár vadászni, de akkor már puskájával nem vaddisznót, hanem feltételezhetően - idézőjelbe téve - "bakot" lőtt. De eljárt vadászni, mert élvezte a természetet, a jó és friss hajnali levegőt, a madarak csicsergését, a szarvasok bőgését. Sanyi bácsit nem hagytuk nyugton, rendszeresen felemlegettük a vaddisznóvacsorát. Végül vett egy vaddisznót, és megvendégelte a társaságot.
-----Dr. Tiborcz Sándor 1908. április 4-én született a Zala megyei Dabronc-Ötvöspusztán. Apja Stróbel Sándor uradalmi főintéző volt. Már felnőttként, 1935-ben anyja - Tiborcz Anna Mária - családi nevét vette fel. Elemi iskolai tanulmányait az acsádi, majd a lovászpatonai iskolában végezte. 1926-ban a tatai kegyesrendi főgimnáziumban érettségizett. 1933-ban szerzett orvosdoktori oklevelet a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvoskarán. Boros Zsuzsannával 1939-ben kötött házasságából született Zsuzsanna leánya és Sándor fia. Azzal, hogy orvos lett, és Sándor fia is orvos, Zsuzsanna lánya révén unokája pedig fogorvos, a Tiborcz orvosdinasztia megalapítója.
-----A szombathelyi kórház felavatásakor, 1929-ben már medikusként dolgozott a kórházban. Egy nappal a diploma átvétele után pedig a megyei kórház állományába került, és 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig ott is maradt. A közel 42 éves kórházi szolgálatot csak a többszöri katonai behívások, a frontszolgálat és a hadifogság szakították meg.
-----A kórházalapító Pető Ernő tanítványa volt, de több budapesti klinikán és országos intézetben is megfordult, hogy bizonyos speciális területeken mélyebb tudásra, szakismeretre tegyen szert. Többek között mestereinek vallotta Sebestyén, Petrovszky, Rubányi, Szántó és Littmann professzorokat. Képezte magát a mellkassebészetben, az idegsebészetben, az onkológiai sebészetben, szívsebészetben, elsajátította a balesetsebészetben meghonosodott új műtéti technikákat. Igazságügyi orvosi ismereteit tanfolyam keretében bővítette. Egy időben betöltötte a megyei onkológus főorvosi tisztet is, és megszervezte a rákszűrést, a területi és a kórházi onkológiai munkát. Sebészetből és baleseti sebészetből szerzett szakorvosi képesítést. 1953. január elsején indította be a megyei kórház Baleseti Sebészeti Osztályát, és 1975. április 7-ig volt osztályvezető főorvosa.
-----Tiborcz főorvos folyton és szenvedélyesen kereste az újat. Számos műtétet és eljárást Szombathelyen ő végzett először. Nem ismerte a munkaidőt, számos éjszakát és ünnepnapot áldozott betegeinek.
-----Országosan az elsők között shock-, illetve tetanuszos szobát létesített, amely a későbbi őrzőszoba, illetve a mai intenzív ellátás elődjének tekinthető. 1970-ben a Baleseti Sebészeti Osztály keretén belül öt ágyon megkezdődött az idegsebészeti ellátás, amelyből a Markusovszky Kórház Idegsebészeti Osztálya nőtt ki.
-----1953. szeptember 13-án megalakult a Magyar Sebész Társaság Nyugat-Dunántúli Szakcsoportja, amelynek egyik alapító tagja és 25 éven át titkára volt. Sok sebészeti és balesetsebészeti tudományos rendezvényt szervezett. Közel 50 tudományos értekezést írt, illetve tudományos előadást tartott. 1960-ban a Baleseti Sebészeti osztályon beindította a Kossuth Zsuzsanna Pályázatot, amely azóta kórházi, majd megyei, sőt regionális pályázattá terebélyesedett. Sokat tett a szakdolgozókért, a szakdolgozók képzéséért. Hálából a szakdolgozók képzését anyagilag támogató alapítvány dr. Tiborcz Sándor nevét vette fel. Ugyanerre való tekintettel a kórházi Pető-villában lévő oktatási bázist Dr. Tiborcz Sándor Oktatási Központra kereszteltük.
-----Dr. Tiborcz Sándor 1975-ös nyugdíjba vonulása után is dolgozott a MÁV Rendelőintézetben és orvosszakértőként az Állami Biztosítónál.
-----Munkája elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatát, a Kiváló Orvos és az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetéseket.
-----Közel 80 éves korában megtámadta szervezetét a végzetes kór. Nem akarta tudomásul venni, hogy itt a búcsú a földi élettől, még halálos betegen is dolgozott. 1987 augusztusában, egy komor, borús és fázós hajnalon Tiborcz főorvos, mindenki Sanyi bácsija itthagyta szeretett családját, volt munkatársait, szeretett betegeit, kórházát, városát, megyéjét. Dr. Széll Kálmán nekrológjában így írt erről: "Vasárnap hajnalban meghalt Szombathely orvosainak egyik nagy öregje. Ilyentájt - aratás után - a föld gazdagon teríti kincseit. A gyümölcs- és szőlőérlelő augusztus bőven kínálja érett ajándékait. Tiborcz Sándorban is egy érett, dúsan termő, befejezett életet gyűjtött be a Természet. Olyant, ami közöttünk csak ritkán terem. Rajtunk, kortársakon és utódokon múlik, hogy életművét méltassuk, példáját kövessük, hogy a sírhalmára hamarosan lehulló őszi falevelek ne temethessék el emlékét."
-----Mi, kortársak és szakmai utódok azon vagyunk, hogy példáját kövessük, hogy semmi se temethesse el dr. Tiborcz Sándor emlékét, hogy szellemisége köztünk maradjon.