SALAMON NÁNDOR

RUMI RAJKI ISTVÁN
ELSŐ ÉVTIZEDEI (1881-1914)*

BEVEZETÉS

----------------------------------------Szombathely XX. századi művészettörténetének részletes feldolgozása az elvégzendő feladatok közé tartozik. Azt azonban egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az első néhány évtizedben két, országosan ismert, de kellően nem méltányolt szobrászművész hagyta rajt kéznyomát a város vizuális arculatán, akiknek sorsában hasonló vonásokat figyelhetünk meg. Tóth István - Szombathely szülötte! - és Rumi Rajki István a XIX. század utolsó harmadában látta meg a napvilágot, s mindkettőjük életének fonala a következő század első felében szakadt meg, pár évnyi különbséggel. Lexikonjaink nagyjából azonos teret szentelnek pályájuk méltatásának, de minősítésükre, stílusbéli jellemzésükre csupán Rajki esetében vállalkozott a névcikket jegyző Genthon István, naturalizmust, "sajátos újklasszicizmust", kései munkáit illetően pedig kubizmushoz közeli jegyeket emlegetve.¹ Mindketten jelentős szoborjeleket hagytak szűkebb pátriájukra, de kétségtelenül Tóth István volt a sikeresebb, talán termékenyebb is. Köztereken álló szobrai szerte az országban, de mai határainkon túl is, díszei a városoknak, templomoknak, középületeknek. Azt sem kell bizonygatnunk, hogy a modernebb európai szobrászat csapásvonalához viszont Rumi Rajki István jutott közelebb, bár "nehéz körülmények közt, méltánylást alig találva dolgozott".² Nem kényeztette el megbízásaival a hivatalos művészetpolitika, sem elismerő szóval a műkritika. A jelentősebb szakírók közül Ybl Ervin és Elek Artúr figyelt föl kiállításokon megjelenő munkáira. Kimaradt a nagy összefoglaló művészettörténeti munkákból (így a halála évében megjelent, Vitéz Nagy Zoltán írta Új Magyar Művészetből), s csupán a Szent Márton szobor reprodukciója kapott helyet, minden utalás nélkül, a Magyar Művészet 1919-1945 illusztrációs kötetében.
-----Hosszú időn keresztül egyedül Tóth János - a barát, a támogató, munkatárs és levelezőpartner - foglalkozott érdemben pályafutásával, és írta meg halála után szemtanúként a máig legteljesebb, forrásértékű, monográfia jellegű tanulmányát.³ Évtizedekkel később ugyancsak ő irányította több írásával a feledésbe merült életműre a művészettörténészek és a közönség figyelmét. Minden további szerző, tanulmányíró és újságíró az ő dolgozataira támaszkodott. Kivételnek tekinthetjük László Gyula önálló megfigyeléseket tartalmazó, a szobrász pályafutását, fejlődését három periódusra tagoló, elemző tanulmányát.⁴ Ugyancsak az emlékezet ébrentartásának szándéka vezette Pável Ágoston tollát szobrait elemezve.⁵ Heckenast János írásában az elmulasztott ünnepi évfordulóra utalt, az eljövendő centenáriumra figyelmeztetett. Ő is átvette Rajki tömör önéletrajzát, bőven idézett Tóth János említett tanulmányából. Felvázolta "az újat kereső magyar szobrászat" másfél évszázados fejlődését s e keretben keresett helyet szobrászunknak, egyúttal magyarázatát "elfelejtésének". Kihangsúlyozta ama meggyőződését, hogy a "magyar művészettörténet-írás nem engedheti meg Rajki köddé válását".⁶ Komoly érdemei vannak a figyelem felkeltésében a Vas Népe mindenkori újságíróinak és ugyancsak sokat tett Balogh Péter építészmérnök is, hogy ez ne történhessen meg helyrehozhatatlanul.
-----A kezdő lépést a hagyomány felélesztésére mégsem a "hivatásos" kutatók, hanem a szobrászművész unokaöccse tette meg. A hetvenes évek közepétől a megszállottak hitével és lendületével látott nagybátyja hagyatékának kutatásához. Nemcsak a lappangó vagy elkallódott művek nyomába szegődött, hanem igyekezett az adathiányos élet- és pályarajz hézagait lehetőségeihez mérten korrigálni. Levél- és könyvtári feltáró munkát folytatott és széles körű levelezését kiterjesztette a szobrász még élő, elérhető kortársaira, azok leszármazottaira, a rokonságra. Az adattárában felgyűlt ismereteket, adatokat és emlékanyagot megpróbálta rendszerezni, és értékes dolgozatban foglalta össze, azt két részletben publikálta.⁷ Megbeszéléseket folytatott e sorok írójával egy megírandó Rumi Rajki István monográfia ügyében, és önzetlenül átengedte az összegyűjtött adatokat, dokumentumokat, a művész megmaradt leveleit, a feldolgozást segítendő. Sajnos, a körülmények és főként Rajki Gyula korai halála megakasztotta, elodázta álma beteljesülését. Munkáját az 1991-ben alakult Rumi Rajki Műpártoló Kör folytatja sokrétű hagyományápolás keretében.
-----A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár gondozásában - a Kör kezdeményezésére és támogatásával! - Nagyváradi Nóra munkájaként 2004-ben megjelent életrajzi bibliográfia és a szobrász születésének 125. évfordulója ösztönözte a kutatások folytatását. Segítették munkánkat az újabb dokumentumok, Rajki Gyula feljegyzései, cédulái is. Monografikus igényű kötetünk, mert ma már kellő távlatból látjuk, az életmű bemutatásának és tárgyilagos összegzésének szándékával íródott. E formában kívánunk emléket állítani a hagyomány feltámasztásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Rajki Gyulának, teljesítve akaratát.

SZOBRÁSZ SZÜLETETT

A kiegyezést követő ötödik kormány idején, Tisza Kálmán miniszterelnökségének közepe táján, 1881. augusztus 19-én Rajki István rumi földműves családjába fiú "érkezett". A krónikák ebben az esztendőben nem jegyeztek föl sem a világot, sem a kormányfő által szorgalmazott, erősödő hazai rendet megzavaró eseményt. Miközben egyre-másra alakultak a bankok, tengerhajózási és ipari vállalkozások, emberek ezrei keltek útra munka, nagyobb kenyér reményében Amerika felé. Megalakult a csendőrség. Az Osztrák-Magyar Monarchia stabilitását erősítő nemzetközi szerződéseket kötött. Jelei mutatkoztak a nemzetiségek mozgolódásának, de amúgy, nagyobb zökkenők nélkül folydogált az élet a Kárpát-medencében.
-----Nem volt ez másként a Rába mellett, az átkelőhelynek számító, a szombathelyi járáshoz tartozó közjegyzőségi székhelyen, Rum községben sem. Meglehetősen szegényes ismereteink vannak arról, milyen körülmények között éltek a falu lakói. A Széchenyi családi birtok mellett nagygazdák, kisbirtokosok, pár holddal küszködő családok művelték a földet. Rajkiék feltehetően az utóbbi kategóriába tartoztak. A gyerekek iskolába jártak, télen otthonról vitték a meleget adó tűzifát. A községben hosszú ideig szolgáló Könczöl István plébános úr följegyzései ideálisnak aligha mondható közéleti viszonyokról tudósítanak. Meglazultak az erkölcsök. Gyakoriak voltak az éjszakai csavargások, kocsmáztak, dorbézoltak az emberek. Nem állt helyzete magaslatán a községi elöljáróság sem. Erősen kifogásolta a tanítók iskolai munkavégzését is. A születéseknél kulcsszerepet betöltő bábákat meg műveletlennek, szakmailag felkészületlennek ítélte.⁸
-----Az Arany János utcai, a telek hosszában nyújtózkodó, egyszerű, zsúppal fedett (1904-ben leégett!) földműves porta lakóiról még ennyit sem tudunk. Szobrászunk már említett önéletrajzában nagyon szűkszavúan emlékezett meg élete korai eseményeiről, a részleteket csaknem homály fedi.
-----A Rajki család gyökerei az 1800-as évekig vezethetők vissza, tagjaik társadalmi helyzetét colonusként, jobbágyként határozták meg az anyakönyvek. A művész apja, Rajki József Hosszúperesztegen született 1850-ben, egy testvére, István 1861-ben. Ez utóbbi leszármazottja Rajki Gyula (1927-1992), aki kutatásaival a feledés homályát oszlatta szét a szobrászművész életműve körül. Rajki József a római katolikus rumi Németh Zsófiával kötött házasságot. E frigyből született Rajki István 1881-ben. A régi templomban keresztelték meg. Keresztszülei is helyi katolikus földművesek voltak.
-----A dualizmus korának nyolcvanas évtizede bővelkedett olyan tehetséges szülöttekben, akik majdan mértéket adó szerepet töltenek be a XX. század magyar szobrászatának történetében. Rumi Rajkival egy esztendőben született a gyomai Pásztor János, a begaszentgyörgyi Szentgyörgyi István és a debreceni Medgyessy Ferenc. Néhány évvel előzte meg őket az ungvári Vedres Márk (1870) és a pápai Beck Ö. Fülöp (1873), majd követi őket az alsórajki Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884) és a veszprémi Csikász Imre (1884), majd az évtized végén a nagybányai Ferenczy Béni (1890). Szinte mindegyikük pályája érintkezett később Rajkiéval. E korosztályt nevezte Lyka Károly "ifjabb nemzedéknek". Csupán érdekességként említjük meg, hogy Rajkiék "évfolyamtársa" volt az ugyancsak 1881-ben született Pablo Picassó is.
-----A Rajki család csupán néhány esztendeig lakta a szülőházat. Talán az apa nyugtalan természete, helykereső igyekezete játszhatott szerepet a gyakori költözködésben. Nehezen talált jó megoldást a család kenyérgondjainak megoldására, és sűrűn váltogatta az állásokat. A fővárosban próbált először szerencsét. A fiú ötéves volt ekkor, s az elemi iskolai osztályokat már Budapesten járta. Annyi bizonyos, hogy a 4. osztályt a IX. kerületi elemi iskolában fejezte be az 1892/93-as tanévben, és ősszel már a losonci kisdiákok között bukkan föl. Az újabban megszerzett adatok alapján most már pontossá tehetjük és kiegészíthetjük az alsó középiskolai tanulmányokkal kapcsolatos ismereteket. A losonci Királyi Gimnázium tanulóinak katalógusa szerint, az 1893/94-es szorgalmi esztendőben az első osztály beírt tanulója a 32. sorszám alatt. A család akkor Mocsár községben lakott, ahol Rajki József gazdálkodást folytatott. Feltehetően nem sok sikerrel, mert a következő bejegyzés szerint már Apátfalván napszámos. Fia ekkor a 2. osztályba járt, sorszáma 24. A tanulás azonban nem erős oldala, csupán elégségesre értékelik, de magatartása megfelel a követelményeknek. Érthető okból nem kapott ösztöndíjat, de nem kellett tandíjat sem fizetni utána. A gimnázium 3. osztályosaként 1895/96-ban a 37. sorszám alatt regisztrálták. Tanulmányi eredményei alapján tanárai az évfolyam megismétlését javasolták. Apja foglalkozási rovatában ekkor már ismét más megjelölés szerepel: "magánzó". Rajki István nem folytatta tovább gimnáziumi tanulmányait. Két évig, az 1896-1897 közötti időben díszítő szobrászatot tanult magánúton Csordás András losonci szobrászművésznél.⁹
-----Losoncról Szegedre vezetett az útja, ahol az építőipari iskolában tanult. Talán itt szerezhetett kőfaragó segédlevelet, amelynek birtokában Budapesten a Rákos cégnél dolgozott egy esztendeig és a Család utca 53-ban volt lakása.¹⁰ 1902-ben visszatért szülőföldjére. Szombathelyen akkor a temető közelében, a Szent Márton utcában három kőfaragó és épületszobrász műhely működött. Ezek egyikében, ismét csak feltételezve, hogy Hudetz József mester 23. szám alatti műhelye lehetett, helyezkedett el szakmunkásként, és itt is lakott.
-----A következő évben már önálló munkával, sikeresen szerepelt a szombathelyi ipari kiállításon. A katalógus szerint a III. csoportban, az agyag-, kő- és üvegiparosok között - Hudetz József, Harkányi Ede kőfaragók és Ortler Anselm társaságában -, sajnos, közelebbről meg nem határozott "szobormunkákat" mutatott be.¹¹ (Tóth István ugyanakkor a képzőművészek között állította ki szoborterveit, egyebek mellett a Szily János szobor mintáját, amely "rendelésre vár".)¹² A Szombathelyi Friss Újság számolt be arról, hogy a Brenner János építész vezette zsűri a III. csoportban elismerő oklevelet ítélt bemutatott munkáiért Rajki Istvánnak és Harkányi Edének.¹³
-----A Szent Márton utcai műhelyben talált rá Giay Frigyes, a művészetek iránt fogékony tollforgató ügyvéd, később bíró, kiállításokon is szereplő műkedvelő festő 1905-ben, elsőként ismerve föl, hogy a "kőfaragósegéd" többre hivatott. Emlékidéző kései reflexiója¹⁴ és hasonló tartalmú levele¹⁵ - szövegük ugyan nem teljesen egyezik! - a pályakezdés körülményeire vonatkozó adatokkal egészítette ki a Rajki-biográfiát. Írásainak legfontosabb része az, amelyben Rajki három korai, ismeretlen művéről emlékezett meg és adott szemléletes leírást. Az elsőt dr. Tóth József nagyprépost otthonában "fedezte föl", amely XIII. Leó pápa portréját ábrázoló relief volt. Rajki hálaajándékként készítette. Ennek kvalitásai ragadták meg a látogató figyelmét, az alkotó személyéről kapott felvilágosítás nyomán jutott el a kőfaragóműhelybe és ismerkedett meg a szobrásszal. A dombormű ajándékozásának gesztusa összefüggésben volt a fiatal kőfaragó családi állapotában történt változással, ugyanis a nagyprépost adta áldását első házasságára, amelyet - Rajki Gyula kutatásai szerint - Schulz Rozáliával kötött. Sajnos, az ara személyéről és az esemény időpontjáról közelebbit nem sikerült kideríteni.
Személyes találkozásuk döntő hatással volt a művész további sorsára. A műhelyben látott két "szobrocska már sok kész művész alkotásával vetekedett", és komoly elhatározást érlel a látogatóban: "útra akarom indítani [...] Münchenbe, hogy tökéletesen elsajátíthassa a szobrászművészetet".¹⁶ A Víg özvegy témáját könnyű elképzelni, a kolduló muzsikusok csoportja három, "kitűnően összehangolt alakot ábrázolt"¹⁷ - a gitározó apa, az éneklő feleség és a tányérozó gyermek lehetett érzelgős zsáner, de akár az életből merített, mélyebb tartalmat megragadó kompozíció is.
-----Giay komoly lépéseket tett Rajki elindítása ügyében, joggal tartott igényt a "keresztapa" titulusra. Idézzük emlékezéséből az idevágó részletet:
-----"A terv hamar készen volt. Nyomban felkerestem hivatalában az akkori alispánt, Herbst Géza barátomat. Közöltem vele nagy reményekre jogosító felfedezésemet, és rábírtam őt arra, hogy a művészetek istápolására való 'nemesi alapból' kiutalta a megfelelő összeget, és így Rajki elindulhatott Münchenbe azzal a biztos tudattal, hogy megvalósítja ifjúkori álmát".¹⁸ Az így elnyert ösztöndíjat id. Andráskay Ede építési vállalkozó "nagy lelkű adománnyal" növelte meg.¹⁹
-----Giay szerepe ezzel nem zárult le. Később több alkalommal megismételte segélykérő akcióját, amikor hírül vette, hogy Rajki az idegenben "türelemmel tengette életét", nem egyszer megélhetési gondok nyomasztották. Közbenjárása mindig sikerrel járt, újabb támogatásokat járt ki, s így időnként "csak beköszöntött a müncheni műterembe a megváltó pénzeslevélhordó". A megyei törvényhatóság jegyzőkönyve szerint ez a segély négy éven át 400 koronát tett ki.²⁰
-----Nem maradt hálátlan a szorgos akadémiai növendék sem. A haladását, sikereit bizonyító fényképeken - eredetiek Rajki Gyula hagyatékában! - és beszámolókon kívül szobrok is érkeztek a mecénás ügyvéd címére. Elsőként "a nénikét ábrázoló életnagyságú bronz szobor vörös márvány talapzaton",²¹ amelyhez idővel további négy plasztika társult. 1911-ben pedig megmintázta, majd bronzba öntötte portré reliefjét is. Bensőséges kapcsolatuk később ugyan elhidegült, de ez nem csökkenti Giay Frigyes érdemeit.

TANULMÁNYOK MÜNCHENBEN, PÁRIZSBAN (1905-1915)

A XIX-XX. század fordulója alapvető változásokat hozott az európai művészet történetében. "Szobrászatunk rendkívül változatos lett" - jellemezte a helyzetet Lyka Károly -, "megjelentek szép sorjában az új művészetek különböző irányai".²² A század elején már együtt volt a művészetet megújítani szándékozó szinte valamennyi stíluskezdemény. A fordulás éveiben - Rajki szobrászi eszmélése idején, különösen nálunk! - azonban az uralkodó áramlat még a nagy művészettörténeti stílusokból táplálkozó, azok jellemző jegyeit, fogásait alkalmazó historizus maradt. E szellemben oktatták az akadémiai növendékeket, született meg a művek jelentős hányada.
A művészeti közélet jellemzője, hogy megnőtt a művészek száma, nem volt hiány kínálkozó feladatokban, s egyre több művészeti kiállítást rendeztek a fővárosban és már vidéken is. Ám, a művek sorsáról, a díjak elosztásáról, a vásárlásokról a művészetpolitika kívánalmait teljesítő különféle, konzervatív felfogású bizottságok döntöttek. A köztéri szobrászat ügye a szoborbizottság kezébe volt helyezve. Egymást érték a történelmi hősök, jeles személyiségek alakjainak megörökítését célzó pályázatok. A vezető mesterek Zala György, Fadrusz János, meghatározó szellem Stróbl Alajos. Zömében az ő műtermükből kerültek ki a kort jellemző alkotások. Csupán néhányat említünk meg ezek közül példaként: Zala György Millenniumi Emlékműve, Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szobra vagy Stróbl Alajos Anyám című márványszobra szemléletes kortörténeti dokumentumnak tekinthető. Akkortájt állították föl Szombathelyen Tóth István Szily János-emlékművét és a budavári Hunyadi János szobrot. A "nagy művek" mellett megnőtt a más műfajok, kisplasztikák, figurális, oszlopos, domborműves síremlékek, a népi és polgári zsánerfigurák népszerűsége. Mint jellemzőt említjük meg Pásztor János Búcsúzás című alkotását. Ő az, aki Rajki előtt járt Párizsban, és később barátjává is fogadta a vasi művészt.
-----Amikor Rajki István - 1905-ben! - a támogatással megerősített biztatástól lelkesülten, 24 évesen elindult Münchenbe, néhány esztendős épületszobrászi múlt és tapasztalás volt már mögötte. Komoly gyakorlatra tett szert a kőfaragásban, síremlékek készítésében, amelynek nagy hasznát vette akadémiai tanulmányai során és később is. Hogy miért a bajor királyság fővárosába igyekezett, annak két oka képzelhető el teljességgel. Egyik magyarázat a hazai tanulási lehetőségek szűkös voltában kereshető. Művészképzésünk még csak a kezdeti lépéseknél tartott. Az eljövendő szobrászok az alapismereteket a Mintarajztanodában szerezhették meg, ahová az első "igazi" szobrásznövendéket 1903-ban vették fel. A komolyabb itthoni szobrászképzés Bory Jenő 1904-es "belépésével" kezdődött, amikor végleges tanszéket kapott az 1908-ban megalakult Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán. Szobrászatot lehetett még tanulni az Iparrajziskolában és Stróbl Alajos 1885-ben alapított Szobrászati Mesteriskolájában. Ez utóbbi követelményeit már egy magasabb fok teljesítése határozta meg!
-----Rajki számára - nyilván anyagi és szakmai megfontolásból - ez nem kínálkozott járható útnak. Bizonyára tudatában volt, hogy itthon legfeljebb a kőfaragó, épületszobrász mesterség és státusz érhető el számára. Ő azonban tehetségében bízva, emelkedettebb álmokat dédelgetett. Felismerte, hogy az elszánt szobrászjelöltek Nyugat-Európa akadémiáin szerezhetnek az érvényesüléshez utat nyitó biztos alapot. Bécs vonzása ekkor már halványult, a frissebb forrást München és Párizs kínálta az ifjaknak. Ő Münchent választotta. "A magyar művészek [...] a müncheni akadémizmus mestereitől nyernek képzést és az ő műveikből merítenek ihletet" - olvasható Nagy Ildikó tanulmányában.²³ Ott olyan felkészültséget, műveltséget szerezhettek, amely megfelelt a Magyar Szobrászok Egyesülete ugyancsak szigorú alapszabályainak. Ez lehetett döntésének másik indítéka.
-----Megérkezvén Münchenbe, a Bajor Királyi Művészeti Akadémiára iratkozott, amely intézmény "a müncheni művészeti élet konzervatív központjának számított", de a hallgatók "igen alapos technikai képzésben részesültek".²⁴ Az intézményben uralkodó viszonyokat érzékletesen jellemzi Hubertus Gasner Mattis Teutsch Jánosról írt tanulmányában: "az Akadémián [...] továbbra is a 'magas' művészetet oktatták akadémiai áldással [...]. Az Akadémián folytatott sokéves oktatás hangsúlyt fektetett a mesterségbeli tudásra és ezt, mint ősidők óta, a polgári társadalomban elérhető művészkarrier előfeltételeként tüntették fel.²⁵ "Felvételi vizsgát, amelyet minden újonnan érkezőnek le kellett tennie, évente kétszer tartottak, október második hetében a téli, és a húsvéti ünnepek utáni első hétfőn a nyári szemeszterre". Az 1889-es szabályzat szerint "minden újonnan belépőnek az Akadémia titkárságán kellett jelentkeznie, ahol egyidejűleg a munkáit is be kellett mutatnia. A bemutatott munkák megítélésére összeül egy bizottság, amely megvizsgálja ezeket és eldönti, melyek alapján jogosult a felvételre [...]. A felvételi vizsga feladatai: fej- és aktrajz élő modell után".²⁶ A feladatok sikeres teljesítése után nyílt meg az akadémia kapuja a szerencsés delikvensek előtt.
-----A művészjelöltek nyolc év tanulmányi időt tölthettek az intézményben. Ez részben magyarázza Rajki István hosszú müncheni tartózkodását. "Két-két évet tett ki a rajz- és festőkurzus és négyet a kompozíciós osztályokban" dolgoztak a növendékek.²⁷ A tanulási folyamat többszöri megszakításának anyagi okai voltak.
-----Rajki István sikeresen felelt meg a követelményeknek 1905 őszén, olyannyira, hogy egyenesen Balthasar Schmitt (1851-1942) osztályára került, akit nem sokkal korábban, 1903-ban neveztek ki akadémiai tanárnak. Számos magyar tanítványa volt az idők folyamán, egyebek mellett Sámuel Kornél, Csikász Imre, Mattis Teutsch János, Schönbauer Henrik érett neves művésszé.
-----Schmitt professzor - Stephan Eberle tanítványa! - a szakrális plasztikát oktatta az akadémián. Hírnevét monumentális szobraival, emlékműveivel, vallási tárgyú, templomokat díszítő festményeivel alapozta meg. Elek Artúr jellemzése szerint: "...naturalisztikus szemléletű és előadású szobrász volt, ki különösen templomok számára dolgozott sokat. Tanítványait a természet másolására oktatta".²⁸ E téren a legismertebb művészek közé tartozott, művei nemcsak Münchenben örvendtek megbecsülésnek. Schmitt meghívásával megtört a neobarokk, neoklasszicizmus és naturalizmus addigi egyeduralma" - írja H. Gasner - "Fokozatosan utat tört magának egy újabb formaértelmezésben Hans Hildebrand felé orientálódó szobrászi felfogás [...]. Schmitt is Hildebrand befolyása alatt állt, a reneszánsz szobrászat világos és zárt formáinak bűvöletében. [...] Hildebrand lemondott a naturalista, vagy a neobarokk szobrászat mozgalmas, felszabdalt vagy részletező felületkezeléséről", ezzel mintegy példát mutatott arra, hogy "a neoklasszicista módon leegyszerűsített és letisztult szobrot" miként lehet összekapcsolni "az őt körülvevő térrel és architektúrával".²⁹ "Az architektonikus alakítás az, ami a természet művészi kutatásából magasabb rendű műalkotást jelent" - írta alapművében Adolf Hildebrand.³⁰

Kórházi relief. (Vázlat) München, 1906

-----Az "eszme" Rajki számára is rokonszenves és követhető volt, mert azokhoz állt közel, akik a múlt örökségéből merítve, az embert szolgáló, modern szellemű, őszinte művészet megvalósítására törekedtek. Tanulmányait ehhez igazítva kezdte meg s gyors előjutását csakhamar megragadható eredmények jelezték. Már a következő évben (1906) akadémiai dicsérő oklevelet nyert egy kórházra tervezett reliefjével.
-----A hírrel együtt érkező fénykép alapján a Vasvármegye³¹ részletesen beszámolt a sikerről, és szemléletesen bemutatta magát a domborművet. Az írásból tudjuk, hogy hetven pályamű közül kettőt díjaztak, tizenegyet dicsérő oklevéllel ismertek el, ezek egyike volt Rajki István. Alkotása az orvosi tudomány betegségekkel való küzdelmét szimbolizálta. A mű tengelyében Hygia áll, karján a megszelídített kígyóval. Balján három, jobbján két női alak az öt érzéket személyesíti meg. A hatodik figura erőteljes férfi, aki a dombormű alján végigkúszó, a betegségeket jelképező kígyóval viaskodik. A zsűri a megoldást, az alakok jó rajzát és a modern mintázást méltányolta. László Gyula tanulmányában kevésbé lelkesedett a fénykép alapján ismert vázlat iránt: "egymás mellé mintázott alakjait nem fűzi össze semmiféle cselekvés, szinte tudomást sem vesznek egymásról: beállított modellpózokból sodródtak egymás mellé". A "jövő" szempontjából azonban figyelmet érdemel "a kígyóval küzdő ember! Itt még csak mellékalak, akinek heves küzdelmét a mellette ülő nő lantzenéje kíséri".³²
-----A tört ívvel zárt, antik példákat követő kompozíció érzékenyen mintázott alakjait igazából csupán az alul, a lábak között hullámzó, vonagló kígyóvonal kapcsolja össze, tartásuk, mozdulataik mégis tudatos elgondolásra utalnak. Rajki függőlegesekből és ívekből csaknem hibátlan ritmusképletet állított föl, amely mintegy előre vetíti a "relief gondolkodású" szobrásznövendék törekvéseinek egyik irányát.
Az 1906. esztendő az első megbízást is magával hozta. A már idézett Könczöl plébános úr jegyezte föl, hogy a rumi Szent László templom "özvegy Kovács Józsefné szül. Helyes Annától állíttatott Szent Domonkos szobrával" gazdagodott.³³ A jelzet szerint gipszből "mintázta Rajki 1906", de a tranzakció körülményeiről nem maradt adat.
-----A pályakezdés tehát biztató, de München napja leáldozóban volt, ezt nyilvánvalóvá tették a megrendezett modern kiállítások. Tudta, látta, érzékelte szobrászunk is, hogy az új művészet törekvéseinek színhelye hosszabb ideje már Párizs. Nem véletlenül igyekezett oda a magyar művészjelöltek többsége. "...micsoda magyar világ van most Párizsban" - üzente a hazaiaknak akkor tájt Ady Endre,³⁴ amikor Rajki fölkerekedett és a Münchenből, Bécsből tovább vándorlók útját követte. Néhány hónapra elvegyült a sokszínű világváros eleven forgatagába, mintegy "kóstolót" vett a művészeti életből, amikor "pár száz lelkes magyar készül itt az életre".³⁵ Érkezése idején - 1907 utolsó negyedében! - még fennen ragyogott Rodin csillaga, Bourdelle - az első XX. századi szobrász, aki az archaikus egyiptomi, görög szobrok felé fordult vissza! - már megrendezte első kiállítását. Javában tartott Picasso negroid korszaka, befejezte az Avignoni kisasszonyok korszakos jelentőségű csoportképét. "Magányosan, ködös szándékai foglyaként megszállottan dolgozott" Brancusi.³⁶ Rajki ottani tartózkodásának időhatárait nem ismerjük, de megőrződött egy dedikált, kalapos néger fiatalembert ábrázoló sárguló fénykép, hátoldalán az alábbi szöveggel: "A mon bon ami Rajki Samil Charles 21 Decembre 1907" [Az én jó Rajki barátomnak"]³⁷
-----Milyen érintkezési pontokat talált Párizsba érkezve? Nem tudjuk! Mindenesetre eseményből bőven választhatott. A Grand Palaisban akkor nyílt meg a Salon d'Automne a "Vadak", köztük Czóbel Béla "főszereplésével".³⁸ Ami bizonyos, hogy rögtön tanulási lehetőség után nézett. A magyar művészek körében népszerű és látogatott, 1868-ban alapított Julian Akadémiára iratkozott. A Rue du Dragon 22-33 alatti intézmény jelentős szerepet játszott a századvég és a XX. század hazai művészetében, amennyiben meghatározó jelentőségű mestereink - Ferenczy Károly, Czóbel Béla, Egry József, Márffy Ödön, Nagy István és sokan mások! - töltöttek itt tanulóéveikből néhány hónapot vagy esztendőt. Rajki - emlékezete szerint! - pár hónapot töltött Verle professzor iskolájában, akiről ugyan nem tudjuk, milyen rangú mester volt, de az oktatása eredményes lehetett, amit tanítványa bizonyított a pályaművével elnyert 4. Mensionnal.³⁹

Nyugalom. München, 1912-13

-----A forrásokban eltérő időtartamúnak jelzett párizsi tanulmányutat követő időszakról ugyancsak gyér adatokkal rendelkezünk. Bizonyára visszatért Münchenbe, de anyagi nehézségei támadhattak, és feltehetően rövidebb, hosszabb időre haza is látogatott. A körmendi, hajdani Turulmadár vendéglő tulajdonosa, Hódossy Gyula ugyanis 1908-ban elkészíttette vele a bánhidai Turul szobor hasonmását a helyszínen (!) 160 korona fizetség fejében.⁴⁰ Meglehetősen nehéz az olykor egymásnak ellentmondó, csak később feljegyzett vagy a felejtés okán pontatlan adattöredékekből kihámozni, mikor hol tartózkodott, merre járt. Az viszont egyértelmű, hogy az évtized végén ismét a megyei törvényhatóság segítette tovább akadozó "szekerét". Ekkor szavazták meg - 1911-ben! - ama bizonyos 400 korona segélyt a müncheni akadémián folytatandó tanulmányokra.
-----Ősszel tehát újra munkához látott. Közel sem teljes műjegyzéke szerint, akkor vagy már korábban mintázhatta meg Egyed Kálmán, 1906-ban Nagybányán dolgozó szombathelyi festőművész arcmását (A festő 1913-ban az USÁ-ban telepedett le!). Elkészült az Öregasszony (1912) portréja, a Fáradt című helyzet- és izomtanulmánya. A szorgalmi évet lezáró kiállításon azután a kevesek között éves teljesítményét és Nyugalom (1912-13) című kompozícióját dicsérő oklevéllel honorálták.⁴¹ Tanulmány jellegű, az akadémiai szellemet tükröző szobrai között ez a botra támaszkodó, izmos férfi alak már egyértelműen a "rodin-i" hatásra utal.
-----Eredményes munkáját, szorgalmát a következő év elején, a "nagy selejtezés után" csak néhány növendéket kitüntető zsűri újabb dicsérő oklevéllel ismerte el, amelyet a Vízözön (1913) szobortervvel érdemelt meg. "A kevesek között van Rajki István szombathelyi szobrászművész, aki ezzel már a harmadik kitüntetését nyerte el az akadémián" - tudatta a Vasvármegye.⁴² E mű jelentőségét az emeli meg, hogy első próbálkozása két alak lehetőleg szerves összekapcsolására. A kompozíció ugyan bonyolult, de az izmok kidomborítása jó megfigyelésről, formaismeretről tanúskodik, a mintázás pedig nem mentes bizonyos szenvedélyességtől.

Amazon, 1919

-----A nyilvánvaló sikerek ellenére - miközben Budapesten honosította szobrász diplomáját (!) -, itthon a támogatást illetően a bizonytalanság jelei mutatkoztak. Protektora, Giay megerősítés igényével levelet írt a "világhírű" Schmitt professzornak: "...adjon véleményt arra vonatkozólag, számíthatunk-e arra, hogy Rajki a szobrászművészetnek olyan fokát éri-e el, hogy a megye áldozata nem bizonyul hiábavalónak".⁴³ Csakhamar megérkezett a válasz: "Rajki István nevű, Szombathelyről származó tanítványom osztályomban olyan példás előmenetelt tanúsított, hogy őt a legmelegebben ajánlom ösztöndíjban való részesítésre, hogy így tanulmányait eredményesen folytathassa".⁴⁴
-----Valószínű, hogy a kedvező választ hozó levél is szerepet játszott abban, hogy a további támogatás kérdésével ismételten foglalkoztak a megye illetékesei. 1913-ban kétszer is terítékre került az ügy. A törvényhatósági bizottság közgyűlése februárban az adott évre 400 korona jutalomról döntött,⁴⁵ ami nyilván az egyébként folyósított összeg megkettőzését jelentette. Ez már vitát váltott ki a vármegye nemesi pénztárának kezelői körében: "Indokolt-e a 400 korona 800 koronára emelése?". A felmerülő kétségekről tudósító Vasvármegye két hatásos érvet sorakoztatott fel bizonyíték gyanánt: "Most megjött a válasz, hogy a vármegye ösztöndíjasa valóban a legmesszebbmenő pártfogásra méltó, mert művészetével már olyan sikereket produkál, amelyek dicsőséget ígérnek a magyar Géniusznak". Az egyik elismerés híre Budapestről érkezett: A Műcsarnok kiállítására beküldött Női fej című bronz szobrát elfogadta a zsűri.⁴⁶ A Münchenből érkező hírek ugyancsak biztatóak. Szobrászunkat beosztották a komponálók a legjobbaknak kiváltságokat jelentő osztályába. Műtermet és állandó modellt kaptak a bajor király költségén.⁴⁷ Megnyugtatóan rendeződni látszott a művész sorsa. Tóth János szerint: "Rajkinak szép lakása volt és mindig volt munkája".⁴⁸ Azonosítható művei közül akkor születhetett az életnagyságú Női akt (1914), amelyet az akadémia bronzérmével jutalmaztak. Az erről fennmaradt fotók az alkotás folyamatába engednek bepillantást, a modell beállításától a kész márványszoborig. Az erős ellenpontozásra épülő póz kifejező erejét még hangsúlyosabbá a fej köré záródó karok fokozzák. Erre az esztendőre datálódik a régi köztemető homokkő feszülete. A fatörzsnek támaszkodó Akt (1915) hasonló változatai sűrűn előfordulnak a kortársak életművében, de lényegesen eltérő szobrászi értékeket csak ritkán lehet elkülöníteni. Érdekes módon ez a műve azonban nem szerepelt a növendékek szokásos kiállításán! Egyik, róla készült fotóra írt megjegyzés szerint: "Krica nincs kiállítva".⁴⁹ A művész tapintatból tartotta vissza a nyilvánosságtól, nem akarta hazafias érzésében a délszláv származású modelljét megbántani.

Háború. (Gipszvázlat) München, 1915

-----A legrangosabb, egyben utolsó akadémiai díját - ezt magyar művész addig még nem érdemelte ki! - Háború (1915) című, szokatlanul mozgalmas, festői hatásokra törekvő kompozíciójával nyerte el. (A gipsz tervet utolsóként Hudetz Emil látta Rajki Bartos-házi műtermében!). László Gyula a feldolgozott témát - haldokló fölé ágaskodó, vágtató lovak, lándzsát vető, sisakos harcos! - a görög vázarajzokkal és az előző század számtalan, de nem említett példájával hozta összefüggésbe.⁵⁰ Egy közeli párhuzam mégis kínálkozik: Zala György Háború című szobra az Ezredévi emlékművön! Hasonló indulatkitörés és erősűrítés csak Rajki későbbi művein jelenik meg, letisztultabb formában, szerkezetben. Okkal tekinthetjük átmenetnek a hagyományos akadémizmus terheitől szabadulni akaró "monumentális magyar szobrászat"⁵¹ felé, amelynek megteremtését, talán túlzott igénnyel, tőle várták elfogult méltatói. Ezekben az években készült szobrai azt azonban kétségtelenné tették, hogy már "ismeri mestersége minden fortélyosságát".⁵² Az alkotás folyamatának minden fázisát maga végezte, anatómiai tudása kifogástalan, a természet megfigyelésén alapult, a mintázása impulzív, lényegre törekvő, és nem rejti érzelmi azonosulását sem.

Pelikán. Bp. 1919

-----A siker számos megnyilvánulása arról győzte meg szobrászunkat, hogy jó úton haladt. Adottak az ígéretes jövő tehetségéből és szorgalmából következő garanciái. A háború azonban megtörte a lendületét. Műtermét, műveit hátrahagyva tért haza Szombathelyre.

Jegyzetek: