BAJZIK ZSOLT

A PETÁNCI (SZÉCSÉNYKÚTI) ÁSVÁNYVÍZFORRÁS TÖRTÉNETE 1882–945 KÖZÖTT

II. (BEFEJEZŐ) RÉSZ

A FORRÁSVÍZ KERESKEDELME

----------------------------------------Kezdetben a fogyatékos technológia miatt a töltés és szállítás közben részben vagy teljesen fölbomlott a víz értékes, eredeti ásványi összetétele, nem sikerült a gáztartalmat biztosítani. További kívánnivalót hagytak maguk után a palackozás higiéniai viszonyai, melyek eleinte Monarchia-szerte sok gondot okoztak. A meg-megújuló központi ösztönzések ellenére a magyarországi ásványvíz-kereskedelem csak a XIX. század derekától tudott sikeresen versenyezni a külföldi, jórészt az osztrák és cseh országrészekből érkező import ásványvizekkel. A XIX. század második felében, az országban számos forrás vizéből szinte egyidejűleg kezdtek nagy tételben palackozni és a kiépülő vasút segítségével távolabbi vidékekre szállítani. Ekkor kerültek forgalomba az olyan nevezetes és keresett keserű vizek, mint a "mohai Ágnes" és a "nagyigmándi". A folytonosan fejlődő technológia mind több ásvány- és gyógyvíz palackozását és szállítását tette lehetővé.¹
-----A XIX. század végén a Nyugat-Dunántúlon egészen sajátságos módja alakult ki az ásványvíz-kereskedelemnek, amely hosszú évtizedekig megfelelően működött. A mindig szemfüles, messzi vidékeket bejáró tyúkászok a Muraszombat környéki falvakban tapasztalták először, hogy milyen kedvelt a petánci víz a parasztság körében. Jó üzleti érzékkel egyre több tyúkász próbálkozott a savanyúvíz-fuvarozással. Még az első világháború előtt elosztották a legtehetősebb tyúkászok maguk között a vidéket, és megindult a rendszeres vízfuvarozás. A területeket íratlan törvények alapján úgy állapították meg, hogy az egybeesett a baromfi- és tojásfelvásárlási körutak által érintett falvakkal. A vizet hosszúszekerekkel szállították, eleinte hordóban, majd 1908 és 1912 között általánossá vált az üvegpalackban való szállítás. Az üvegeket széna közé fektették. 13 dl-es üvegeket használtak, amelyeket Petáncon vásároltak vagy béreltek, esetenként csak használatba vették Vogleréktől. Az 1920-as években már faládákban szállították az üvegeket, s egy-egy ládában 25 darab üveg fért el. Ezek már egymásra rakható rekeszek voltak, ami megkönnyítette a rakodást. Egy szekérre 1200–1300 üveg fért fel. A szállítmányt ponyvával vagy tyúkászgyékénnyel takarták le. Erre két okból volt szükség: egyrészt, ha a széna megázott, akkor nem védte úgy az üvegeket a rossz úton, hogy épségben hazaérjenek. Másrészt óvni kellett az ásványvízzel teli üvegeket a túlzott felmelegedéstől is, nehogy a dugót a víz kilökje. Amíg 1914 előtt a korábbi tyúkász körzetek szerint fuvarozták szét a vizet, addig az 1920-as években egyre inkább a Vogler családtól kapott koncessziók alapján szállítottak. Ugyancsak változást jelentett a korábbi fuvarozás rendjében, hogy 1926–27-ben megszigorították a jugoszláv királyság felé a határátkelés rendjét, s ezért az 1930-as években egy új formája alakult ki a vízkereskedelemnek, amely már új útvonalon zajlott.²

Savanyúvízzel felpakolt szekerek a palackozó előtt az 1920-as években (a szerző gyűjteményéből)

-----Alapvetően a határövben lakók voltak jogosultak a kishatárforgalomban részt venni. Ez a gyakorlat a dualizmus időszakában teljesen ismeretlen volt. A trianoni békediktátum nyomán kialakult határhelyzet azonban melegágya volt a csempészés fejlődésének. A határövbe az ország belsejéből egyes árucikkeket csak külön engedéllyel lehetett szállítani. A határkerületből igyekeztek kitiltani azokat, akik a vámszabályokkal már összeütközésbe kerültek. A vámszabályokat nagyobb mértékben vagy több ízben áthágókat úgynevezett vámjövedéki felügyelet alá helyezték. Ezek a személyek nem csupán a kishatárforgalomban nem vehettek részt, hanem a határövben való kereskedéstől is eltiltották őket. A trianoni döntés nyomán kialakuló Mura-menti határőrizet nem vált a vidék fejlődésének javára. Lényegében a térség valamennyi lakóját sújtotta, bármely nemzetiséghez tartozott is. Mindez mérsékelte a térség lakóinak jogait, hátráltatta a gazdasági fejlődését.³ A határ menti vidéket, az egykor szervesen egybetartozó területet a magyarországi oldalon létrehozott határőrizet mindenképpen sújtotta. Elsősorban a vidék gazdasági fejlődését akadályozta. A határ menti övezeten belül, hosszú távon jelentős leépülési, stagnálási folyamat indult meg, aminek a Muravidék számára is negatív következményei lettek.⁴

Hodosi násznép az 1920-as években, többeknél is petánci vizes üvegek láthatók (a szerző gyűjteményéből)

-----1926-ban a magyar és a jugoszláv hatóságok tárgyalásokat kezdtek a határmenti forgalom rendezéséről, a határátlépési kérdésekről, valamint a 15 kilométeres zónában való közlekedés kedvezményeiről is. A kereskedelmi egyezményt három évre írták alá. A határforgalmi egyezmény jelentősége abban állt, hogy a határ mindkét oldalán 15 kilométeres körzetben lényeges könnyítéseket nyújtott a lakosságnak. A legfontosabb rendelkezésének viszont az tekinthető, hogy a kettősbirtokosoknak sikerült biztosítani terményeik vámmentes szállítását a határon át.⁵ Ezen felsorolt okok miatt az 1930-as évek új fejezetet nyitott a savanyúvíz-kereskedelem történetében. Míg az 1920-as évek végéig csupán a tyúkászok vettek részt a szállításban, az 1930-as évektől egyre inkább előtérbe került a vasúti szállítás. Ezzel együtt megkezdődik a két részletben való szállítás is. A paraszti leleményesség és kereskedelmi kedv létrehozta a nem hivatalos átrakodó helyeket a határon. A jugoszláv oldalra került Sal (ma: Šalovci, Szlovénia) és Hodos (ma: Hodoš, Szlovénia) községekből naponta indultak a paraszt fuvarosok Petáncra, Radencibe a savanyúvízért. A határ mindkét oldalán folyt a rakodás. Alsólendván (ma: Lendava, Szlovénia), Hodoson a kocsmaudvaron cserélt gazdát a víz. A hodosi Jandrasicsék rendszeresen átjártak a határon, a magyar oldalra hozták a vizet, vitték az üres üvegeket. A vámosok egy-két láda vizet kaptak azért, mert elnézték, hogy átmentek a szekerek a túloldalra rakodni. Ugyancsak itt rakták szekérre a Zalaegerszeg–Muraszombat vasútvonalon a Petáncról és Radenciből Hodosig vagonban küldött vizet. Egy vagonban 5000 üveget szállítottak, de a vám nagyon magas volt, az 1930-as évek végén meghaladta a víz árát, a 60 fillért. Az új határok okozta nehézségek láttán a budapesti képviseletükre irányították a megrendelést. Így az 1930-as évek végére közvetlenül érkeztek a vagonok Őriszentpéterre, Körmendre, Zalalövőre, Nagykanizsára, s más, vasúton elérhető helyekre. A vasútállomásokról a régi módon szállították tovább a savanyúvizet.⁶
-----1928 szeptemberében Szép Lőrinc senyeházi (ma: Bajánsenye) és Jónás János hodosi lakosoknak a következő levelet küldték Voglerék: "Van szerencsénk mellékelve megküldeni a mai napon Jónás úr czímére feladott 40 láda víz számláját, s kérjük szíves egyező könyvelését. – Csütörtökön már talán küldhetjük az autót, ha a hidakat már megjavították, ha azonban most már kevesebb víz fogy, s a víz csütörtökön nem kell, úgy kérjük szíves távirati értesítését. – Arról is kérjük szíves értesítését, ha a vízszállítás más időközökbeni beosztásban legyen megküldve, nem mint eddig minden hétfőn, csütörtökön és szombaton".⁷
-----Egy 1930-ban kötött szerződés szerint Celldömölkre a Benkő testvérek részére téli csomagolásban adták fel a radenci vasútállomáson a petánci vizet. E szerint a vizet a hodosi Jandrasicsék az ő terhükre vitték ládákban a határig, ott a magyar fél felrakta a teli üvegeket a vagonba, a ládákat pedig visszafelé telerakták az üres üvegeikkel, melyeket Jandrasicsék visszaküldtek darabáruként Voglerék címére.⁸
-----Voglerék szállítási feltételei a következők voltak:

-----Az 1930-as évek második felében egyre jelentősebb konkurenciát jelentettek a nagyobb településeken megjelenő szikvízüzemek. A szódásüvegekbe töltött szikvíz ugyan nem volt gyógyhatású, fogyasztása mégis töretlenül terjedt. Nem terhelte vám és a hosszabb szállítási költség. Ekkor már kisebb üzleti haszonnal kecsegtetett a savanyúvíz-kereskedelem, az egykori tyúkászok, a századelő savanyúvizesei vagy visszatértek a gazdálkodáshoz, vagy a kor igényeinek megfelelő árucsere után néztek.¹⁰
-----Közben változások történtek a családi vállalkozás vezetésében. 1931 decemberében 63 éves korában meghalt Vogler József, a petánci forrás társtulajdonosa. Az elhunytban a muravidéki magyarságot pótolhatatlan veszteség érte.¹¹ Vogler Józsefnek a Muravidéken 155,3418 ha szántója, 285,7812 ha erdőterülete és 20 ha egyéb területe volt, azaz összesen 462,0059 ha területtel rendelkezett.¹² Majd 1937-ben Vogler János halálával lányai, Toplak szül. Vogler Margit és Hilda örökölték az üzem rájuk eső negyed–negyed részét, míg a fél rész Vogler Jozefát illette.¹³
-----Az üzem működéséről, a savanyúvíz-kereskedelemről a magyar sajtóban ekkor nem jelentek meg ismertetések, egészen 1941-ig, amikor visszacsatolták a Muravidéket Magyarországhoz. 1941. április 6-án a németek elfoglalták a Muravidéket. A viszonylag gyér számú jugoszláv katonaság és a határőrség, valamint a csendőrség szinte ellenállás nélkül elmenekült. A Murán megépített három hidat felrobbantották maguk mögött. A Muravidéket a németek átadták a magyar hatóságoknak, a várva várt magyar katonai bevonulás 1941. április 16-án következett be.¹⁴

A magyar katonák bevonulása Muraszombatba 1941-ben (A szerző gyűjteményéből)

-----A petánci pompás Vogler-villa tele volt vadász emlékekkel, agancsokkal. A tulajdonosa Trianon előtt a törvényhatósági bizottság tagja volt a vármegyénél. A petánci forrásról megjelent ismertetés szerint a jugoszláv időben Radein az édes-, míg Petánc csak mostohagyermeke volt az új államalakulatnak. Ebben az időszakban tartalék kutat akartak létesíteni a Mura-parton lévő réten, de 99%-os széndioxid tört fel a vízen keresztül. Kiaknázására vagy a pénz, vagy a felszerelés hiányzott egészen 1943-ig. A forráshoz ekkor több épület tartozott, közös udvarral. A mellette lévő kertben Mária Terézia korabeli kövek álltak sértetlenül, jelezve a régi magyar–osztrák határt. A Monarchia idején az nem volt baj, hogy az épületcsoportokat kettéválasztotta a határ. Egyik részét Magyarországhoz, másik részét Ausztriához tartozónak jelezte a határkő, a kút azonban magyar volt. 1943 májusában, a hatalmas raktárban több ezer láda volt felhalmozva, sok százezernyi üres üveggel. Gép indította az üres palackokat a mosóba, majd egyenként rakták az automatikus fecskendő nyílására, hogy erős víznyomással kimossák azokat. Innen csigán szaladó ládába kerültek, és amikor a megrakott láda lefelé indult, ugyanakkor felfelé ment a már vízzel telt üvegeket tartalmazó láda. A kútnál helybeli asszonyok dolgoztak, ők töltötték meg ásványvízzel egy gumicsövön keresztül a palackokat. A teli üvegeket férfiak illesztették be egy gépbe, amely bepréselte a dugókat. A felszínre szállított ládákban lévő üvegeket ragasztós ecsettel kenték be, amelyre rásimították a cégjelzéses nyomtatványt, amely tartalmazta a víz pontos összetételét. A teli üvegek hatalmas gúlákat alkottak az udvaron, s innét rakták a teherautóra. A petánci vizet ekkor Németországba, illetve nagyobbik felét a muraszombati lerakatba szállították, s onnét vitték Szombathelyre és a megye többi részére. Ekkor az üzemben éjjel-nappal folyt a munka és munkásban is hiány volt.¹⁵

A PETÁNCI SAVANYÚVÍZ REKLÁMOZÁSA

A savanyúvíz kereskedelme megkövetelte, hogy megfelelő reklámmal vezettessék be az új piacra. A hírverés fontos eszköze volt, hogy a korban egyre gyakoribbá váló nemzetközi kiállításokon is szerepeltessék és bemutassák az új terméket. Már 1882 októberében a vasi sajtó szerint a tarcsai fürdőigazgatóság és a petánci forrás kezelősége a trieszti kiállításon ezüstérmeket szereztek.¹⁶ Vogler József termékével az 1885-ös budapesti országos kiállítás nagy érmét is elnyerte, amelyet a következő év nyarán egy oklevél kíséretében a vasi főispán adott át neki,¹⁷ majd 1888-ban a pécsi ipar- és terménykiállításon tüntették ki aranyéremmel,¹⁸ 1890-ben Belgiumban a lüttichi kiállításon nyert aranyérmet, és még ez év októberében a Bécsben rendezett gazdasági kiállításon mutatták be a vizet.¹⁹ Valószínűleg a gyakori külföldi bemutatókon való részvétel tapasztalatai okán 1891-ben Vogler egy hosszú beadványban fordult a királyi kamarához, hogy a magyar korona egyesített címerét és az ország külön címerét vállalatok és magánszemélyek is használhassák a belföldön forgalomba hozott termékükön. Ezért kérte az 1883. évi XVIII. törvénycikk hatályon kívül helyezését. Vogler szerette volna a belföldön termelt és forgalomba hozott üvegein, címkéin, gyári jelzésein alkalmazni a magyar koronát. A kamara azonban nem támogatta ezt a felvetést, mivel szerintük ez számtalan visszaélésnek nyitott volna ismét utat.²⁰
-----A kiegyezés után a hírverés fontos eszközei lettek a kiállítások, a balneológiai lapok, folyóiratok, a plakátok, számolócédulák, de a helyi sajtó szerepe is felértékelődött a reklámok közlése révén. A fokozott érdeklődés hatására 1885-ben országos kiállításon mutatták be a magyar ásványos vizeket, majd 1896-ban a budapesti ezredéves kiállítás²¹ keretében külön díszes pavilonban voltak láthatók a magyar ásványos vizek.²² A Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete a balneológiai pavilonban hazánk értékesebb és jelesebb ásványos vizeit állította ki. Itt az ásványos vizeket olyan üvegekbe töltve rakták ki, amilyenekben azokat rendszerint forgalomba hozták, de emellett bemutatták még a forrás közelében lévő kőzeteket, és környékének a fényképeit. Az égvényes savanyúvizek nagy csoportjából 15 magyar és 2 horvát fürdőt és kútvállalatot lehet megtekinteni a kiállításon. Ezek közül a következő savanyúvizek voltak láthatók: szolyvai (ma: Szvaljava, Ukrajna), polenai (ma: Polena, Ukrajna), luhi (ma: Luzsanszki, Ukrajna) Erzsébet-forrás, a bikszádi (ma: Bixad, Románia) Klára-forrás, a luhi Margit-forrás, a petánci Széchenyi-forrás, a sztojkai (ma: Stoicen´i!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, Románia) forrás stb. Megjegyezzük, hogy Magyarországon ekkor körülbelül 125 savanyúvíztelep és fürdő volt ismert, amelyek közül csak 39 vett részt a kiállításon.²³ Legközelebb az 1903-as szombathelyi iparkiállításon kapott elismerő oklevelet Vogler József petánci savanyúvize.²⁴

Sajtóreklám (Vasvármegye, 1889. június 16. 11. old.)

-----Voglerék ezen kívül gyakran éltek a különböző meglepő kereskedelmi, illetve reklámfogásokkal, gyakran jótékonykodtak, amelyet a helyi sajtó rendszerint felkapott és megírt, így növelve környezetükben jó hírüket. 1889-ben Vogler József a muraszombati kaszinónak ajándékozta gróf Széchenyi István krétarajz mellképét, amelyet Kondor Ferenc rajzolt.²⁵ Majd 1894-ben a muraszombati járási kórház betegeinek egész éven át ingyen biztosította a savanyúvizet.²⁶ De 1914 augusztusában, a háború kitörése után a Vogler testvérek 5000 üveg gyógyvizet adományoztak a Vöröskereszt Egyesületnek.²⁷
-----Az ásványvizeket leginkább két célra használták: üdítő és borvíznek, valamint gyógyítási célokra. Az 1890-es években a külföldi alkalikus savanyúvizek nagy mennyiségben jelentek meg a hazai piacon – giesshübli (ma: Csehország), krondorfi (ma: Csehország), preblaui (ma: Ausztria), bilini (ma: Bilina, Csehország) és radeini savanyúvizek – pedig ezeket kiválthatták volna a németkeresztúri (ma: Deutschkreutz, Ausztria) Rudolf-forrás, a tarcsai (ma: Tatzmannsdorf, Ausztria) Károly-forrás, a bodoki (ma: Bodoc, Románia) Matild-forrás, a kászoni (ma: Iacobeni, Románia), a petánci a szolyvai a luhi és polenai források vizeivel. A korabeli vélemény szerint a hazai savanyúvízforrások tulajdonosai csak nagyon későn vették fel a versenyt a külföldi vizekkel, akkor, amikor már azok domináltak a piacon. De néhány magyar savanyúvíznek sikerült a külföldi piacot is meghódítania, így a németkeresztúri és a pecsenyédi (ma: Pöttsching, Ausztria) víznek Bécset, míg a petánci víznek Olaszországot.²⁸

Sajtóreklám (Vasmegyei Közlöny, 1885. június 7. 4. old.)

-----Az 1880-as és az 1900-as évek között Magyarországon igen sokat fejlődött a kereskedelmi reklámozás. Magyarországon a Monarchia létrejöttének pillanatától élt az a vélemény, hogy a közös piac gyakorlatilag nem szolgál magyar érdekeket. Ez a meggyőződés felerősödik a dualizmus válságának korszakaiban, kivált a századforduló után, s a darabont-kormány utolsó hónapjaiban-heteiben új, az eddigieknél is közvetlenebb politikai tartalommal telik meg, melyet egy új intézmény, a reformkori Védegyletet utánzó Tulipánszövetség fejez ki. A tulipánmozgalomhoz való csatlakozás, e "nemzeti" ügy felkarolása, egy politikai érték mögé lopja magát a marketing a XX. század első évtizedének második felében.²⁹
-----A tulipánmozgalomhoz való csatlakozás: a hirdetés hangsúlyos szavai voltak, hogy magyar gyártmány, magyar gyár terméke, magyar munkás keze munkája. A plakátoktól eltérően az újság- és magazinhirdetés kifejezetten olcsó, a századforduló után egyre többen szánják rá magukat e reklámlehetőség kihasználására. A reklám több jól elkülöníthető fajtáját használták e korban: plakát, számolócédula, újsághirdetés, termékdizájn. A konkuren ciaharc erősödése miatt a gyárak, a vállalkozók egyre nagyobb gondot fordítottak termékük reklámozására. Vogler József és örökösei is hozzáértéssel alkalmazták ezeket az eszközöket. A céget nem csupán termékének minősége, hanem az ötletgazdag plakátjai, menükártyái, számolócédulái is hozzásegítették az országos, sőt a nemzetközi hírnévhez.
-----A vásárlókedv felkeltésének látványos eszköze, a színes nyomtatás nagyszerű lehetőségét kínáló utcai plakát Franciaországban született az 1870-es években. Az új technika térhódítása mellett a gazdasági élet fellendülése, a tömegtermelés megindulása, a városfejlődés, a polgárosodás létjogosultságot adott neki Magyarországon. A XX. század elejére látványosan fejlődött a kereskedelmi plakát. Középpontjában a hirdetett áru állt gyakran humoros vagy meghökkentő formában. Cégeknek, márkáknak adtak maradandó képi megfogalmazást. Az I. világháború után az élesedő piaci verseny, az eladásért folytatott harc széles körben mozgósította a grafikusokat. A reklámgrafika önálló művészi ággá, elismert szakmává vált. Az 1920-as években a kereskedelmi plakát fejlődik látványosan. A megfogalmazásában különböző stílusok – historizmus, akadémizmus, szecesszió, art deco, konstruktivizmus – éltek békésen egymás mellett.³⁰ Jelenleg csak egy darab petánci plakátot ismerünk a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállításáról, amelyen "Mégis csak legjobb a Petánczi savanyúvíz" szlogennel hirdetik a borvizet. A 630x470 mm nagyságú színes chromolitográfiát Budapesten a Reményi-féle nyomdában készítették, s egy Szirmák nevezetű grafikus tervezte.³¹

Sajtóreklám (Vasmegyei Közlöny, 1883. június 15. 4. old.)

-----A kor másik fontos hirdetőeszköze a számolócédula, melyet kiadóik, a reklámozók nem kizárólag a saját üzletükben alkalmaztak, hanem minden olyan "boltosnak" odaadták, aki hajlandó volt azt használni. A számolócéduláknak eredendően két típusát különböztetjük meg: az egyik szinte egy parányi plakát – van is cég, amely grafikai plakátját a számolócédulán is megjeleníti –, a másik típus a reklámcélokat is szolgáló céges levélpapírra emlékeztet. A számolócédula a reklám viszonylag korai változata, a XIX. század utolsó harmadának nagy találmánya, mely fénykorát a századfordulón élte. Reklám volt a kézbe, ugyanis a maga idejében szinte mindenkit elért, hiszen üres hátoldalán adott össze a pincér, a kereskedő, de sokszor jegyzetpapírként is használták. Előlapja maga volt a csoda! A számolócédulákat a díszítőgrafika sokfélesége jellemzi, alkotóik között a kor jeles és névtelen festőit, grafikusait találjuk, kivitelük nem egy esetben nyomdatechnikai remekmű, egyidejűleg egy képes történelemkönyv is összeállítható belőlük.³²
-----Így volt ez Petánc, vagy ahogy később, a községnév-magyarosítás után hívták, Szécsénykút esetében is. A petánci savanyúvízről készített számolócédulák is jól mutatják e kereskedelmi reklám fejlődésének a történetét, a hatékony reklám kialakulását. Típusai és kora alapján négy nagyobb csoportba oszthatjuk. Az első fajtába sorolhatók azok a számolócédulák, amelyek az 1900-as évek elejéről származnak, és viszonylag még nagyon sok információt próbálnak velük közölni. Ilyen az a litográfia, amelyiken láthatjuk a petánci forrás telephelyét a Vogler-villával együtt. A zöld színű és magyar nyelvű nyomaton szerepeltetik az addig elnyert kitüntetéseket, díjakat. A termék fontos jeligéje, hogy óvni, ápolni és védeni kell a hazai ipart és a hazai terméket!³³ A másik ebbe a típusba tartozó magyar nyelvű, szintén zöld színű litográfia, amely a petánci savanyúvizes üveget ábrázolja. Érdekessége, hogy az üvegen lévő etikett két oldalán nemzeti színű szalaggal átkötött tulipánok láthatók, mely szerint Voglerék csatlakoztak az 1906-ban országosan kibontakozó, magyar ipart védő tulipánmozgalomhoz. Ezen kívül láthatók még a kiállításokon elnyert kitüntetések és középen a forrásnév-adó gróf Széchenyi István portréja.³⁴

Sajtóreklám (Vasmegyei Közlöny, 1884. május 11. 4. old.)

-----A fejléceken, díszítő rajzokon, könyvfedeleken és plakátterveken elsők közt jelentek meg a szecesszió jellegzetes dekoratív motívumai, a népművészeti ornamentika és népi zsáner szecessziós minták szerinti átírása. Az 1905–1906-os kormányválság, a Monarchia érdekeit képviselő ún. darabontkormánnyal szemben a nemzeti ellenállás egyik epizódja volt a felsőbb körök asszonyai által elindított, már említett tulipánmozgalom, amely a reformkori, hazai árut védő törekvések mintájára született. Az osztrák tömegáru elleni harcra buzdított, jótékonysági vásárokkal segítette a falvak lakóit. Számos iparművész rajzolta meg a mozgalom jelvényét, a tulipánt, mivel ez magyar virág volt a kortársak szemében. A magyaros mozgalom szimbolikus virágának közkedveltségét, széles körű felhasználását mutatja, hogy megjelenik a levélpapírok fejlécein, a plakátokon és a számolócédulákon.³⁵ A tulipánmozgalomhoz való csatlakozás után megjelentek a tulipánnal reklámozott termékek. Vas megyében ilyen számolócédulával reklámozták a sóskúti (ma: Salz, Ausztria) Mariska- és Vita-forrást, de a közelmúltban sikerült beszerezni egy tulipánnal reklámozott petánci számolócédulát. Ezt a litográfiát a budapesti Posner-féle nyomdában készítették, hasonlóan a Buziási Phönix-savanyúvízhez. A magyar nyelvű és nemzeti színű szalaggal ellátott tulipán volt hivatva közölni a vásárlókkal, hogy ez bizony magyar termék.³⁶
-----A következő típus a szecessziós virágmotívumokkal ellátott számolócédula, amelyet német, magyar és szlovén nyelven adtak ki. Az aprónyomtatványt Grazban a Senefelder-féle nyomdában piros, barna, zöld színben készítették el, de előfordulhat még más színben is. Érdekessége a reklámnak, hogy a korábbiakhoz képest egyre kevesebb szöveggel, egyre tömörebben történik a figyelemfelkeltés és a termékismertetés.³⁷

Sajtóreklám (Muraszombat és Vidéke, 1942. június 19. 3. old. és 1942. november 20. 2. old.)

-----A negyedik típusú petánci reklámcédula egy csokornyakkendős kopasz férfival – talán éppen a tulajdonos képével? – hirdeti a kitűnő gyógy- és borvizet, amelyből két altípus ismert. A magyar nyelvű, kékszínű nyomatot a budapesti Fortuna Rt. készítette, s ezen feltüntették a savanyúvízforrás főképviseletének a címét is. "Mégis csak a legjobb a Petánczi savanyúvíz!" szlogennel is megjelenítettek ebből a típusú cédulából egy másik variációt. Az üres oldalra a következő csasztuskát nyomtatták:

"Petánczi víz üdít, gyógyít,
Fiatalit és boldogit.
Ország, világ azt kiáltja:
Nincs a Petánczinak párja!"

-----A későbbi években szlovén nyelven is készült ebből a számolócédulából, amelyet a Mariborska Tiskarna nyomtatott ki.³⁸
-----Teljesen új számolócédulával találkozhatunk az 1930-as évektől, amikor a pincér egy hosszúlépéssel szolgálja fel a petánci gyógy- és borvizet. Ezekből a nyomatokból is készült magyar, illetve szlovén nyelvű változat. A zöld és piros színű számolócédulákon már letisztult formáját láthatjuk a termék reklámjának. Néhány jól megjegyezhető szlogent is olvashatunk a nyomtatványokon. Megtudhatjuk róluk, hogy a petánci hosszúlépés üdít, gyógyít és fiatalít! Egy másik variációból az derül ki, hogy a petánci vízből savanykás borral felülmúlhatatlan hosszúlépést vagy fröccsöt lehet készíteni.³⁹
-----A kereskedelemben fontos volt még a termékválaszték, a termékdizájn. Az 1900-as évek elejére a petánci vizet az igényeknek megfelelően különböző típusú üvegekben árulták. A mai mértékegységek szerint volt 1,5 literes, 9 dl-es, 8 dl-es, 7,5 dl-es, 5 dl-es és 2,5 dl-es üveg, amelyeket "Petáncz" felirattal ellátott dugókkal és feliratos ónlemezzel zárták le.⁴⁰ Ugyanakkor fontos volt az ásványvíz eladásánál, hogy milyen etikettel, címkével volt ellátva a termék. A petánci ásványvíznek is többféle üvegcímkéjét ismerjük. Az első címkék egyike nemzeti színű nyomtatvány, amelyet hazafias szlogennel egészítenek ki, hogy így is megtudjuk, ez bizony magyar termék! E korai etikettre is az a jellemző, hogy még nagyon sok információt tartalmaz. A bal- és jobboldali szegélyen felhívják a vásárló figyelmét az addig elért kitüntetésekre, amelyek képe a nyomat középső részén látható a "Petánczi Széchenyi-forrás Vas megyében Bor és Gyógyvíz" felirat alatt. Fontos információként közlik, hogy a palackokat hűvös helyen és fekve kell tárolni. A "hazai termék" kiváló tulajdonságairól részletes eligazítást kap a vásárló. Elsőrangú gyógyvízként hirdetik a petánci vizet, mivel gyomor- és vesebajok, a tüdő hurutos betegségei, köszvény, csúz esetén gyógyhatással bírt. Koruk neves szakértőinek a szakvéleményét is közlik a nyomaton. "Mint asztali víz felülmúlhatatlan" – írják, mivel jól keveredik a savanykás fehérborokkal. Ennek a savanyúvíznek nem volt kén és föld íze, nem okozott fejfájást, viszont fokozta az étvágyat. Ezért javasolták egész éven át "belső" használatra. "A kristálytiszta forrásból jövő víz még csak harmadnap kap sárgás, ásványtartalmú üledéket (vasoxidilt, amely a vizet sápkorban és vérszegénységben szenvedő nők és gyermekek részére igen jó hatásúvá teszi)." A nyomtatványról megtudhatjuk, hogy a petánci vizet nem szabad összekeverni a nagy reklámmal fellépő, cifra nevű ásványvizekkel, és nem szabad egy kategóriába sorolni a szikvizekkel. A petánci víz rendkívül gazdag ásványtartalma – szénsav, nátron, litium – miatt valódi gyógyvíz, amelyet a különböző kiállításokon elnyert kitüntetések is bizonyítottak.⁴¹
-----A szecessziós grafika 1908–10 között ért a csúcspontjára, a képzőművészek alkalmazkodtak a kor divatjához. A kereskedelmi levelezésben is többféle, a korban jellemző díszes fejlécű, szecessziós mintát követő levélpapírokat használtak Voglerék. Természetesen magyar és német nyelven nyomtatták ezeket, hasonlóan a számolócédulákhoz. A fejlécen ugyanazokat a motívumokat használták, amit a legkorábbi számolócédulákon. Így látható a Vogler-villa és a forrástelep, a palackozó épülete az ásványvízzel megrakott szekerekkel. A szlogenek is ugyanazok, mint a többi reklámhordozó esetében: kitűnő gyógyvíz, általánosan kedvelt borvíz stb. Vogler József halála után annyit változtattak a feliraton, hogy az új tulajdonosok, Vogler József és János nevei kerültek rá a nyomtatványra. Az 1930-as évekre változik a fejléc, hasonlóan az etiketthez, vöröskereszttel jelzik a víz gyógyító erejét.⁴²
-----Voglerék már a kezdetekben felismerték a sajtó szerepét termékük népszerűsítésében. A helyi sajtóban folyamatosan hirdették az ásványvizüket, bár a bevezetése utáni években már nem volt erre különösebb szükség. Kezdetben a sajtóreklámjuk grafikája hasonlított az üvegük etikettjéhez, bár ennek számtalan változatával találkozhatunk a megyei sajtóban. Az 1940-es évekre a sajtóreklám szerepe változatlanul fontos maradt, de végtelenül leegyszerűsödik. Új szlogeneket használnak, hogy azok mindenkihez elérjenek. "A természetes szénsavas Petánci gyógyvíz Üdít – Gyógyít" vagy "Kánikulában nincs jobb ital, mint a természetes szénsavas Petánci fröccs".⁴³
-----Napjainkban hiába keressük az ásványvizek színes palettáján a petánci vizet. A II. világháború befejezését követően a Muravidék visszakerült Jugoszláviához, ahol államosították a palackozó üzemet, és ezen a néven megszűnt az ásványvíz forgalmazása. Ma, ha valaki mégis meg akarja kóstolni ezt a kitűnő ásványvizet, akkor a Szlovéniában palackozott és Radenska név alatt forgalmazott vízzel teheti meg.

Jegyzetek