BÉKÉS MÁRTON

AZ ELLENFORRADALOM KÉT ARCA VAS MEGYÉBEN

"Megszoktuk, hogy az ellenforradalom nevet adjuk egy olyan mozgalomnak, amely a forradalom
megsemmisítésére tör; s mivel e mozgalom ellentétes emezzel, úgy véljük, hogy a kettő egy nemből való.
Pedig éppen az ellenkező következtetésre kellene jutnunk. Ugyan hogyan hihetné bárki, hogy a betegségből az egészségbe vezető út
éppoly fájdalmas, mint az egészségből a betegségbe vezető? S hogy a monarchiát, melyet szörnyetegek forgattak fel,
hozzájuk hasonló emberek állíthatják vissza?"
gróf Joseph-Marie de Maîstre*

BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK

--------------------------------------------------------------------------------A francia forradalom borzalmai óta az európai kontinens konzervativizmusának hagyományai között eltagadhatatlanul jelentős – ha nem is mindig meghatározó – szerepet tölt be a forradalom-ellenesség ösztönéből és elméletéből kiinduló ellenforradalmi gondolat és ennek aktív politikai gyakorlata. Vélekedésünk szerint ez jelenti egyben a konzervativizmus mint metapolitikai tartomány első és legközvetlenebb – ha tetszik: legősibb és legautentikusabb – formáját, amelyben sűrítve és kiélesítve ott van mindaz, ami a konzervativizmus gondolati szerkezetében később kiegyensúlyozottan oszlik el.¹ Ez természetesen csak akkor tűnik ilyen egyértelműnek, ha figyelembe vesszük: a konzervativizmus akkor vált tradicionalizmusból reflexívvé, azaz politikailag is aktív erővé,² amikor az élet és az állam hagyományos rendjét radikális, majdhogynem visszavonhatatlan, mert eleve a cezúravonás szándékával kirobbantott kihívás érte. A forradalomról van szó, amelyet természetesen mindig megelőz annak gondolati előkészítése, és vele együtt jár az éppen hatalmon lévő rend külső vagy belső zavara, amely miatt, ez ellenállás hiányában gyenge gátként szakad szét a forradalmi hullám hömpölygő tarajaival összeütközve.³
-----Ha röviden áttekintjük minden forradalmak politikai, stratégiai és taktikai, sőt esztétikai ősképének, azaz a francia forradalomnak lépcsőzetes felépítményét, akkor úgy látjuk, hogy az (1.) kezdetben a hagyományosnak tekinthető kultúra szövete ellen intézett súlyos támadást (felvilágosodás, libertinus irodalom), (2.) majd következett ennek politikai jelképei – a trón és az oltár – elleni gátlástalan fellépés, (3.) azután a rend alaptermészetével összeegyeztethetetlen politikai reformok követelése és (4.) totális végkifejletként pedig a hatalom fokozatos megszerzését követő (5.) teljes szuverenitás-kisajátítás.⁴ A forradalmak folyamatának további elkerülhetetlen velejárója, hogy a megkonstruált progresszív ideológia természetéből is következően mindig újabb és újabb, radikálisnál radikálisabb követelésekkel fellépő csoportok jelennek meg benne. Azaz a felvilágosítók szalonjaiból kilépő, reformokat ígérő ideológusok után mindig a Gironde következik, amelyet csakhamar eltapos az önnön magát is "felzabáló" jakobinus terror. A forradalmak kötelező jellemzője ez a hullámszerű radikalizálódás, hiszen a mindenkori régi rend alapokig történő lerombolásának ígérete csak emeletről emeletre teljesíthető be. Amint Széchenyi is írta a progresszió könyörtelen belső dinamikájáról: "ha szenvedelem korbácsol szenvedelmet, nincs akkor többé megállapodás, mikép bizonyosan nem sokára rajta is túltesznek mások".⁵
-----Magyarországon az első valóban modern, mert ideologikus, felvilágosult módon az egyenlőségre és az absztrakt szabadságra törekvő, kifejezetten forradalmi kísérlet Martinovics haza- és felségáruló mozgalma volt, amelyet sokáig szélcsend követett. Ugyan Széchenyi Kossuth kísérletét kifejezetten forradalminak nevezte, és Dessewffy Auréllal együtt lassításra kérte a liberális ellenzéket, de az 1848 októbere utáni eseményeket – nem is beszélve most a '49-es illegitim trónfosztásról –, a nemzeti hagyományok miatt nem illő forradalomnak nevezni, noha több nyugtalanító esemény is kísérte.⁶ Ettől eltekintve tehát az első "sikeres" forradalom, amely Magyarországon lezajlott, az 1918-as őszirózsás forradalomtól a vörös puccson és az azt követő vörös terroron át 1919 augusztusáig tartó majd' egy év volt. Itt valóban mindaz bekövetkezett, amelyre még a debreceni nagytemplom "flamingói" sem gondoltak: a nemzeti hagyományok szándékos lerombolása (királyság helyett népköztársaság, a dinasztia és az egyház elleni aktív fellépés), a tulajdonviszonyok erőszakos átalakítása, az élet hagyományos rendjének alapjaiban való megingatása, totális elitcsere stb. Mindezt természetesen keretezte számos történeti tény, úgymint az ötéves világháború borzalma és ennek a fronton és a hátország társadalmában is megnyilvánuló káros mentális hatása, vagy az ország területi megcsonkításával szembeni minden ellenlépés elmaradása, sőt: végső soron számos, ezt elősegítő kormányzati döntés meghozatala a Károlyi-rezsim részéről. Az 1918–19-es forradalmi folyamat magyarázatot sem igénylő radikalizálódása jól jellemezhető azzal, hogy hadsereg-ellenes pacifizmusból véres diktatúrába torkollott, menetét folytonos, egyáltalán nem mérsékelt (szélső)baloldali agitáció szegélyezte, és antant-barát vezető rétegét egy nyíltan szovjetbarát ellenelit cserélte le.
-----Az 1918–19-re reakcióként érkező ellenforradalom, amelyből aztán a Horthy-rendszer negyedszázada megszületett, egy kifejezetten és tipikusan "fehér" ellenlépés volt, amely azonban 1919–21-ben nem fejezte be az ellenforradalom munkáját, sok esetben pedig túlzásoknak is teret engedett. Az ellenforradalom ugyanis nem csak, hogy a forradalom rendszerét és magát a forradalmat felszámoló politikai aktus és harc, hanem a forradalmat megelőző rend lehető legteljesebb visszaállítása,⁷ és a törvény és a rend uralmának legmesszebbmenő restaurációja. De Maîstre-t idézzük: "az erőszakos megmozdulások, e fájdalmas megrázkódtatások s ezen örök és kétségbeejtő ingadozások helyett valamiféle stabilitás, a megfoghatatlan nyugalom, az általános megkönnyebbülés jelzi majd a szuverenitás [újbóli] jelenlétét. Nem lesznek csapások, nem lesz erőszak, még bűnös sem, azt kivéve, amit az igazi nemzet jóváhagy", azaz "a monarchia visszaállítása, melyet ellenforradalomnak neveznek, nem ellentétes forradalom, hanem a forradalom ellentéte."⁸
-----A fentieknek megfelelően azt kell tehát a legteljesebb ellenforradalomnak tekinteni 1919-ben, amely nem csak a forradalmat megelőző társadalmi rendet, állam- és kormányzati formát, a hadsereg és az egyház természetes módon kialakult szerepét, vagy a tulajdonviszonyokat állította vissza, hanem amelyik ezen túlmenően a hatalmától forradalmi úton megfosztott dinasztia restaurációját is el akarta végezni. Eközben viszont azt is nagyon komolyan vette, hogy óvakodni kell a bosszúállástól, hiszen "a vallás és a királyság barátai sosem lennének képesek oly túlkapásokra, mint amilyenekkel ellenségeink beszennyezték magukat".⁹ Talán nem tűnik provincializmusnak, ha tények alapján megállapítjuk: a vasi ellenforradalom tökéletesen teljesítette az e paramétereink által leírt teljes ellenforradalom követelményrendszerét, hiszen 1918 és 1922 közötti, majd' fél évtizedes politikai küzdelme nem csak a forradalom fegyveres felszámolását, hanem a teljes – legitimista program szerinti – restaurációt is felvállalta.
-----Megállapításunk nem független a földrajzi elhelyezkedéstől. Tormay Cécile írta, hogy "az ellenforradalom vára a Dunántúl",¹⁰ amin azt értette, hogy bizonyos – jól körülírható – szociológiai és történeti, kulturális okok miatt a Dunától nyugatra élénkebb volt az ellenforradalmi fellépés. A legitimista őrgróf Pallavicini György 1919. szeptember közepén a következő szavakkal mutatkozott be, mint a Dunántúl kormánybiztosa: "Hazánkban a Dunántúlon kívül mindenütt a pusztulás és nyomor, hitvány idegen kalandorok rablása után idegen [értsd: román] hatalom megszállását nyögi az ország. A Dunántúl az utolsó sziget, ahonnan az újjászületés folyamata megindulhat magyar nemzeti érzésben, keresztény erkölcsben."¹¹ Barátja, gróf Sigray Antal hasonlóan nyilatkozott, az okokat is számba véve: "a bolsevizmus letörése, a polgári rend helyreállítása és az ország újjáépítése csakis Nyugat-Magyarországról indulhat ki [...] ez az országrész már földrajzi fekvésénél, népességének kulturális előrehaladottságánál és felvilágosult, de józan felfogásánál fogva [is] a legalkalmasabb arra, hogy egy ellenforradalmi akció színterévé és bázisává legyen."¹² Ugyanekkor Sigray ezek miatt ki is jelentette, hogy "Nyugat-Magyarország a szovjetkormány bukása után következő hónapokban [...] oly fontos szerepet játszott, mint még eddig talán soha az ország történetében". Másik fontos megállapításunk pedig úgy hangzik, hogy a legitimizmus a Dunántúl nyugati–délnyugati és északi–északnyugati részén volt a legerősebb. Ha a Dunántúl nyugati része felé haladunk, a legitimizmus vonzása egyre erősebb lesz, amely csúcspontját Vasban éri el. Itt ráadásul a vasi ellenforradalomban részt vevők kivétel nélkül részt vettek IV. Habsburg–Lotharingiai Károly visszatérési kísérleteiben is, s a két 1921-es akciónak, valamint a későbbi legitimista politizálásnak számos olyan szereplője akadt, akik korábban a Katolikus Néppárt (akár éppenséggel vasi) képviselői voltak.¹³ Nem véletlen az sem, hogy 1947-ben a Demokrata Néppárt az itteni megyékben volt a legnépszerűbb.¹⁴

*

Rövid tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a vasi ellenforradalom kulmináns, tettekben és eszmékben egyaránt bővelkedő időszakában (1919. augusztus és 1920. január között) milyen két csoportja alakult ki a forradalommal szemben fegyvert és/vagy tollat ragadó személyeknek. Az ellenforradalom címben foglalt kétarcúsága a szélességi és mélységi felfogás eltéréséből fakadt; más szavakkal, akik a forradalom után büntetni, bizonyos indulatokat szabadjára engedni akartak, könnyen a zsidóság hibáztatása irányába csúsztak el, s nem a restaurációval voltak elfoglalva; míg azok, akik mélységében látták a forradalom teljes felszámolásának szükségességét és az ellenforradalom végrehajtásának nehézségeit, azok de Maîstre tanácsát követve igazságosan akartak felelősségre vonni, és a korábbi rendet minél hűebben helyreállítani.
-----"Mintavételünk" négy szereplő írás- és szóbeli megnyilatkozásaira korlátozódik. Vizsgáljuk: (1.) Lingauer Albin szegedi–grazi ellenforradalmárt, lapkiadó- és nyomdatulajdonost, főszerkesztő–újságírót (Vasvármegye), KNEP-képviselőt (1920–22); (2.) Deme László századost, helyi ellenforradalmárt és MOVE-titkárt, valamint lapszerkesztőt (Dunántúli MOVE); (3.) gróf Sigray Antal földbirtokost, huszártisztet, grazi ellenforradalmárt, nyugat-magyarországi főkormánybiztost, vasi főispánt, KNEP-képviselőt (1920–22); valamint (4.) Huszár Károly miniszterelnököt (1919–1920) és KNEP-képviselőt (1920–22). Mind az öt közelebbről vizsgált személy katolikus, legitimista és Vas megyéhez szorosan köthető. Minden prekoncepció nélkül kell megállapítanunk, hogy az elhatárolás vonala bizonnyal a sajtót működtetők és a politikai-közigazgatási-katonai újjászervezés képviselői között húzható meg. S végül azt is meg kell jegyeznünk, hogy a vizsgált időszakban sok minden összekapcsolódik, vagy éppen elválik egymástól, aminek majd csak később lesz nagyobb jelentősége.¹⁵

LESZÁMOLÁS ÉS HARAG

A '19-es ellenforradalom legvisszataszítóbb salakja az antiszemitizmus volt, amely teljességgel modern, ideologikus természettel jelentkezett, önálló világnézetként funkcionált, és a zsidóságot mint kollektívumot tette felelőssé a világháborúért, a forradalomért, a liberalizmusért és a kommunizmusért. Amint ostobaság volna ennek eltagadása, úgy hiba volna az 1919–20-as antiszemitizmustól egyenes vonalat húzni a negyedszázaddal későbbi Soá-ig. Tény viszont, hogy az ellenforradalom antiszemita retorikája és helyenként megnyilvánuló, közvetett vagy közvetlen zsidóellenes magatartása beszennyezte a forradalommal szembeni politikai és fegyveres harcot.
-----A vasi ellenforradalom publicisztikájában is jól tetten érhető antiszemitizmus természetesen nem volt rokontalan jelenség. Az 1919-ben elhunyt Szemere Miklós által eredetileg sportlapként alapított A Cél 1919 novemberi száma – amely "A zsidókról" főcímmel jelent meg – közölte Kiss Sándor fajvédő írását, Szabó Dezső Vázsonyi elleni publicisztikáját, Lendvai István Budapest ellen írott versét, a kezdetben legitimista szimpátiájú, később nyilassá váló Milotay István cikkét és Kmoskó Mihály "zsidó lélekről" írott tanulmányát. Mellettük a lap szerkesztői, Altenburger Gyula és "Lemur" bizonygatta, hogy a forradalmakat zsidók csinálták a magyarok ellen. A lap élén álló cikk szerzője szerint az őszirózsás forradalom "a zsidóság első leplezett rohama volt ellenünk", a bolsevizmus pedig "a zsidóság faji törekvésének második nagy támadása".¹⁶ Jó tudni viszont, hogy a fajvédő lap "ellenforradalmisága" kezdettől kizárta a trón és a dinasztia restaurációját, ¹⁷és úgy vélte, hogy "az egész ellenforradalmi mozgalom csak egy széles körben megnyilvánuló elégedetlenség [...] a zsidóság ellen";¹⁸ ráadásul a világtörténelem nagy forradalmait elválasztotta 1918–19-től s csak utóbbit utasította el közülük.¹⁹
-----Lingauer²⁰ és a helyi MOVE-titkár, Deme László²¹ fél éves publicisztikai munkásságát áttekintve azt látjuk, hogy a korszak általános antiszemita megállapításai szinte hiánytalanul bennük foglaltatnak. Lingauer a Vasvármegyében, Deme pedig a Dunántúli MOVE lapjain azt igyekezett bizonyítani, hogy a zsidóság kezdetben a liberalizmus, majd a Károlyi-rezsim, végül pedig a proletárdiktatúra haszonélvezője, sőt "csinálója" volt. Kár volna azonban kettőjüket összemosni, hiszen Lingauer nyíltan faji alapú antiszemitának vallotta magát, Deme viszont a kor bűnbakképző terminológiáját használta nagy biztonsággal, de csak rövid ideig.
-----Lingauer a zsidóságot kollektív bűnösként nevezte meg A leszámolás című cikkében és később is sokszor hangot adott annak, hogy egy-két nagyobb pofon is belefér a címben jelzett folyamatba.²² A főszerkesztő nem bíztatott pogromra, de a Jelenségek rovatba írott töméntelen mennyiségű cinikus és antiszemita szövege mégis igazat adott a "hazafias felháborodásukban" erőszakot tevőknek. Ezzel szemben kikelt a Sigray vezette közigazgatási szervek "paragrafusemberei" ellen, mivel azok szerinte nem üldözik kellőképpen a bűnösöket, s így a nép kénytelen-kelletlen maga veszi kezébe a büntetést.²³ Beniczky Ödön belügyminiszter pogrom-ellenes rendeletére például így válaszolt: "Nem, Beniczky úr, én antiszemita vagyok, ha millió rendeletet is ad ki. Agitálni fogok ellenük, míg megtörve nem látom hatalmukat, agitálni fogok tajtékozva, vérbeborult szemekkel".²⁴ S meg is tette. Lingauer négyrészes cikksorozatot publikált Jogos-e a zsidóellenes szervezkedés? címmel, amelyben az antiszemita pamfletek szokásos bonyolult felépítését követve a Talmudból idézett, és azt bizonygatta, hogy az éledező cionista mozgalom valódi célja Izrael felépítése Magyarországon.²⁵ Míg Deme (csak) ízléstelenül gúnyolódott Haragszom – Rád! című rovatában, addig Lingauer konkrétan arra hívott fel, hogy a zsidóságot magyarellenes fajnak tekintve fogjanak antiszemita szervezkedésbe. Egy alkalommal úgy írt, hogy a zsidók "egyenesen veszélyeztetik" a magyar nemzetet, s ezért "nekünk a zsidó fajjal van számadásunk, de nem a felekezettel. A fajból pedig nem lehet ám kikeresztelkedni!"²⁶
-----Deme rovatában főként azzal foglalkozott, hogy az országra szakadt katasztrófa felidézői között szerepet játszó zsidó származásúakat minden baj forrásául tegye meg, és különösképpen kiélezze eredetüket. 1919 végétől 1920 tavaszáig többször hangot adott annak, hogy hite szerint a zsidóság akadályozta meg a háború megnyerését, lázította fel az országot, majd pedig mindkét forradalom alatt hatalmat gyakorolt. Deme írásaiban valóban többé-kevésbé tisztázásra váró kérdésekkel kezd el foglalkozni, majd hamarosan elveszítve a szemhatárt, lecsúszik oda, hogy a szocializmust a kereszténység elpusztítására szövetkező zsidóság találmányának nevezi, vagy pedig a "kaftános, göndör fürtü, pájeszes kazárokat" pocskondiázza.²⁷
-----Lingauert és Demét is élénken foglalkoztatta az, hogy Budapest és az ellenforradalom fészkének tartott Dunántúl politikai ellentétére antiszemita megoldást találjon. Deme úgy gondolta, hogy szükséges, hogy "a keresztény vidék, főkép a Dunántúl a zsidó Budapesttel szemben egységesen lépjen fel",²⁸ s ezért a MOVE összes dunántúli csoportját egy szombathelyi ernyő alá gyűjtötte, nem kis fejfájást okozva ezzel Gömbösnek. Lingauer azonban a kérdést penetráns módon kívánta kezelni. Lapjában ugyanis azt ajánlotta a Horthy bevonulása ellen a megszálló román csapatok védelmét kérő budapesti petíciózók ellen, hogy "jöjjön el a kormány Budapestről, vagy adja át a hatalmat Dunántúl egy katonai diktatúrának", ez pedig haladéktalanul "vessen aztán véget a budapesti hazátlan zsidóság és egyéb nemzetietlen elemek garázdálkodásának azzal, hogy túszképpen vétesse őrizetbe Dunántúl húszezer zsidó lakóját és internáltassa ezeket valamelyik nyugati fogolytáborban".²⁹
-----A hasonló megszólalások miatt Lingauert az ősz folyamán kétszer cenzúrázni kellett, de ő azzal vágott vissza, hogy – nyilván Sigraynak címezve – Habsburg-ellenes cikket közölt, az arisztokrácia visszaszorításán örvendezett, majd kifejezetten demokratikus – a Felsőház visszaállítását ellenző, az egyházi birtok felosztását kilátásba helyező, szabad királyválasztó (!) – választási programot tett közzé. Ugyanebben olvassuk azt is, hogy "Nem minden ember magyar ember, aki magyarul beszél. Példa erre a zsidó", akik ellen "az antiszemitizmus törvényes fegyvereivel" fel kell venni a harcot.³⁰ – Itt már nem a forradalom az ellenség tehát, hanem a zsidóság.

TÖRVÉNY ÉS REND

Az ellenforradalom fővárosi sajtótermékei közül a vasi legitimista "rendpártiakhoz" az Új Magyar Szemle állt legközelebb, ahová Kosztolányi, Kornis Gyula, Wlassics Gyula, Andrássy és Apponyi, Pethő Sándor, Lendvai István, Pallavicini és Sigray is küldött cikkeket. A lap számos, a forradalommal mélyen szembenéző és az ellenforradalmat tudatosan vállaló, elméletileg is kidolgozó írást közölt,³¹ a nyugat-magyarországi kérdéssel több ízben is foglalkozott,³² a legitim uralkodóház pozícióit pedig már igen korán védelmezte.³³
-----A feldbachi tábor politikai vezetője gróf Sigray,³⁴ katonai parancsnoka pedig báró Lehár³⁵ voltak; törvényszerűnek kell tekintenünk, ha augusztus elejei Vas megyébe – pontosabban Körmenden át Szombathelyre – érkezésük után ők vették át a vármegye és a tágabb térség vezetését. Sigray ekkor, a Friedrich-kormány által kinevezve, Vas, Zala, Sopron és Moson megyék kormánybiztosa lett, Lehár pedig a helyi ezredekből állított fel ütőképes csapatokat Nyugat-Magyarországon.³⁶
-----Sigray – igen találó – értelmezésében az ellenforradalom nem más volt, mint a forradalmak által teremtett illegitim zavar tökéletes és végleges elhárítása, eszerint augusztus elején nem történt más, mint hogy "a polgári társadalom a régi rendet egy egészséges reakcióval helyreállítani igyekezett".³⁷ Ez azonban – vélte Sigray – több akadályba is ütközött; úgymint a román megszállásba, a szerb és cseh alakulatok behatolásába és a vörös rendszer haszonélvezői elleni törvényen kívüli fellépésbe. Ennek megfelelően ő úgy cselekedett, hogy három célt teljesítsen: (1.) "a polgári rendet minden nagyobb zökkenés és rázkódás nélkül helyreállítani", (2.) Nyugat-Magyarországot a keleti román behatolás ellen megvédeni és (3.) a térségre aspiráló osztrák kormány számításait keresztezni.³⁸ Az első két cél szorosan összefüggött, ugyanis az antant hallgatólagos engedélyével Győrig és a Balaton-felvidékig³⁹ behatoló román csapatok azzal érveltek rablással egybekötött intervenciójuk szükségessége mellett, hogy a forradalom–ellenforradalom zavarait számolják fel. Sigray így nyilatkozott erről Vas megye közgyűlése előtt, meglepő nyíltsággal: "a románok állítólagos zavargások elnyomásának ürügye alatt" jöttek, ám "itt a polgári rend teljesen helyreállott és semmi zavargás beavatkozásra ürügyül nem szolgálhatott." Majd ezzel folytatta: "Ez volt egyik oka annak, hogy én folyton intettem és kértem a lakosságot, hogy minden erőszakosságtól tartózkodjék [...] itt teljes polgári rend uralkodik [...] nem katonai diktatúra, nem ostromállapot és nem egyes osztályok erőszakos uralma [...] mi minden tekintetben a törvényes rend alapján állunk." Ezért hozta meg azt a nem minden körben népszerű döntést is, hogy "a kommunisták letörése és elítélése a törvény által előírt módon fog megtörténni", amiért sokan szemére hányták, hogy "a kommunisták üldözésében és más, nem teljesen megbízható elemek megrendszabályozásában nem elég eréllyel járok el".⁴⁰ Valóban voltak – egy Sigrayhoz intézett levél tanúsága szerint –, akik többek mellett "a katonai dictatúrának életbe léptetését" követelték,⁴¹ de ennek a kormánybiztos nem engedett.
-----A hamar, egy-két nap alatt helyreállt rend elleni legerősebb kihívás hamarosan be is következett. Miközben négy oldalról veszélyben forgott a régió területi épsége, 1919. augusztus, illetve szeptember végén Celldömölkön halálos áldozatokat követelő, Zalaszentgróton és Zalabéren pedig rongálással járó zsidóellenes zavargások voltak.⁴² Sigray azonnal cselekedett, és erélyesen lépett fel; minderre két grazi–feldbachi társa, az immár belügyminiszter Beniczky és a dunántúli főkormánybiztos Pallavicini is utasította. Beniczky előbb már szóba került körlevelében a "pogrom-jellegű mozgalmak" ellen preventív megoldásokat javasolt, Pallavicini pedig az abban résztvevő katonákkal és tisztviselőkkel szembeni minden elnézés mellőzésére kért.⁴³ Sigray az üggyel kapcsolatban nyilatkozatot adott a sajtónak, amelyben elmondta, hogy a nép körében sokan a zsidóságot hibáztatják a forradalmakért, de az ellenük való erőszak teljességgel törvényellenes és rendkívül káros.⁴⁴
-----Mihelyt Lehár és Sigray a megyébe értek, a legfontosabb dolguk a rendvédelmi erők újjászervezése volt. Lehár a 83-as és 106-os ezredek gyalogságából haderőt szervezett, így Sigray nyugodtan írhatta Budapestre táviratában, hogy "a helyreállított belrendet és nyugalmat a katonaság tartja fenn".⁴⁵ Lehár csapataira leginkább négy szempontból volt nagy szükség: (1.) a belső rendet ellenforradalmi karhatalomként biztosítaniuk kellett, (2.) a keleti román benyomulás ellen erőt kellett demonstrálniuk, (3.) a nyugati osztrák törekvésekkel szemben hasonlóan kellett viselkedniük és (4.) ősszel Horthy fővárosi bevonulásakor biztosítaniuk kellett a terepet. Ez utóbbit a legkevésbé ismeri a magyar történetírás. Röviden arról van szó, hogy mivel a nyugat-magyarországi csapatok minden külső erőtől függetlenül és megfelelő legénységi létszámmal működtek, egyértelmű volt, hogy a siófoki Nemzeti Hadsereg felvonulása előtt az ő feladatuk lesz a budapesti bevonulás előkészítése és végrehajtása. A november 14-én előzetesen, majd 16-án másodszor bevonuló csapatok túlnyomó részét Lehár ezredei adták.⁴⁶ A kormánybiztos így írt erről Friedrich István miniszterelnöknek: "Igaz örömmel értesültem, hogy körletemben Lehár ezredes által felállított zászlóaljak vonultak be mint elsők a fővárosba."⁴⁷
-----Az 1920 elején megtartott választásokon Vas megye kilenc választókerületében a KNEP, az ősfüggetlenségi őriszentpéteriben pedig a Nagyatádiékkal ellentétben álló Keresztény Földmíves Párt győzött. A Huszár-kormány két minisztere (Beniczky és Bleyer) és maga a miniszterelnök vasi mandátummal került a Nemzetgyűlésbe. A tíz vasi képviselő közül a legaktívabbak Sigray és Huszár Károly⁴⁸ voltak. Kettejük felszólalásai az ellenforradalmi tettek végrehajtásának szükségességéről és a leszámolás vagy a bosszúállás elutasításáról tanúskodnak. Huszár Károly hivatalos országgyűlési bemutatkozó s egyben az első ülést megnyitó beszédében a következőképpen fogalmazott: "Évtizedeken át szisztematikusan előkészített belső rothasztás, kívülről érvényesülő propaganda, téveszméknek bontó ereje, békének csalfa reménye, nemzeti jelszavaknak csábító bűverejébe burkolt demagógia felborították ennek az államnak belső rendjét; lerombolták a tekintélyeket, amelyek nélkül nemzet és állam nem állhat [...]. A polgári elemek gyengesége folytán óráról órára folyton balfelé tolódott a nemzet és a végső pillanatban egy tudatos árulásnak következtében a nemzet csaknem a pusztulás szélére került. [...] A forradalomnak őszirózsája nem az új Magyarországnak bölcsőjét díszítette, hanem a történelmi Magyarország majdnem sírvirágjává vált."⁴⁹ Huszár és Sigray a zavargások és erőszakos leszámolások elleni okfejtése azonos érvelést használt, hiszen mindketten a de Maîstre-től fentebb idézetteket követték, mert az ellenforradalmat a zavar és az erőszakos törvénytelenség–törvénytelen erőszak ellentéteként értették, s nem egy ezekhez hasonló, csak ellentétes irányból érkező politikai akcióként. Huszár a Somogyi–Bacsó-gyilkosság után szót kért, és ezt mondta: "Ebben az országban végre meg kell szüntetni az anarchiát. Elég volt a gyilkolásból és elég volt a vérből. Nem akarok ellen-Szamuelyket látni és nem fogjuk eltűrni, hogy olyan emberek, akiknek keresztény morálról, tisztességről, jogról és törvényről nincs fogalmuk, a keresztény jelszavak ürügye alatt hasonló dolgokat kövessenek el, mint azok, akik az országot hónapok előtt rettegésben tartották." Majd ezzel folytatta: "Szükségünk van arra, hogy a forradalmi szenvedélyek és bűnös hajlandóságok leszoruljanak. [...] én azt vallom, hogy bűnt bűnnel jóvátenni nem lehet. [...] Helyre kell állítani az egész vonalon az állami rendet."⁵⁰ Ahogyan azonban Huszár, úgy Sigray sem zárta ki a törvényes felelősségre vonást. A munkásság forradalom alatt tanúsított magatartásával kapcsolatban utóbbi azt mondta: "amilyen nagy szigort követelek az ő vezéreikkel szemben, éppen annyi megértést és belátást kérek és várok el magukkal a munkásokkal szemben."⁵¹

ZÁRSZÓ

Csupán az önhitt modernitás számára tűnik visszatekintve úgy, hogy a trón és az oltár teljes szeparációja, előbbi hatalmának végleges korlátozása, utóbbinak pedig szekularizációja minden ellenkezés és politikai harc nélkül ment végbe Európa elmúlt három évszázadában. Ahogyan egy, a vendée-i felkelést kutató történész fogalmazott: "a vendée-iek tudatában a forradalom két – életük hagyományos tartópilléreként szolgáló – intézmény ellen követett el súlyos erőszakot: a katolikus egyház és a királyság ellen."⁵² Sigray hasonlóan érvelt 1919-ben, amikor ezt mondta: "nem lehet egész egyszerűen meggyökeresedett tradíciókat kitépni, [...] nem lehet sutba dobni fontos eszméket, mint a nemzeti és vallási eszme és nemzetközi világnézettel helyettesíteni."⁵³
-----A forradalom és ellenforradalom egymással harcoló erői mindig nulla összegű játékot játszanak, amelyben azonban soha sem lehetséges a forradalom pusztítása előtti tartalmak teljes visszaállítása – valami mindig örökre elveszik. Ezért (lett volna) megfontolandó Széchenyi bölcs figyelmeztetése: "Forradalom ránk nézve legveszélyesb halálos betegség, nemzeti élet pedig a legfőbb czél; ám reformáljuk tehát magunkat ingadozást okozó crisis nélkül".⁵⁴

Jegyzetek