ILLÉS PÉTER

VASI NÉPMŰVÉSZETI TÁR, VI.

VASI ARATÓÜNNEPEK ÉS ARATÓKOSZORÚK

"eszünkbe jut földművelésügyi miniszterünk egy érdekes eszmélye"

ARATÓÜNNEPEK A SZÁZADFORDULÓN

--------------------------------------------------------------------------------Miként a magyarországi "kitalált hagyományok" témakörét feldolgozó kötetében Kovács Ákos felhívja a figyelmet, a nyilvánosságot is tudatosan befolyásoló, formáló aratóünnepek korabeli elterjedése és elterjesztése a Bánffy-kormány földművelésügyi minisztere, Darányi Ignác – "a magyar nép atyja" – rendkívüli intézkedéseire vezethető vissza.¹ A főleg az Alföldet és a Dunántúl tizennégy megyéjének nyugalmát felkavaró, egyre elmérgesedő viszálykodások és az 1897-es zavargások hatására a Földművelésügyi Minisztérium 1899. július 6-án leiratot intézett "bizalmas, saját kézhez" jelzéssel valamennyi gazdasági egyleti elnökhöz, továbbá Árva, Kolozs, Zólyom és Máramaros vármegyék közgazdasági előadóihoz, illetve Nagy- és Kis-Küküllő vármegyék gazdabizottságaihoz, amelynek másolatát később más megyékben is kézbesítették, így többek között Vasban is.² Ebben a sztrájkok csillapítása érdekében nem csupán a birtokosok és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszony rendezését irányozták elő – ez volt a "rabszolgatörvény" néven elhíresült 1898. évi intézkedés –, hanem a leiratban foglaltak egy másik szinten, a felek között a mindennapokban formálódó kapcsolat "bensőségteljesebbé, bizalmasabbá, patriarchálisabbá" alakítását is megkövetelték. Ennek érdekében sürgette Darányi a gazdasági munkások bevonását a községi hitelszövetkezetek alakításába, előirányozta ingyenes községi népkönyvtárak létesítését, a minisztérium támogatásával kiadott Néplap című "ponyva irodalmi füzeteknek" a terjesztését, továbbá a munkás olvasóegyletek megalakulását. Az intézkedések sorába illeszkedett a községi segélyalapok működtetésének kiterjesztése, valamint a negyven év hű szolgálatért járó díszérmek adományozása, a "hű cselédek és jó munkások" kitüntetése, pénzbeli jutalmazása, illetve dicsérő oklevelek kiadása.³ A leiratban a miniszter "a munkaadó és a munkás közötti jó viszony istápolásának egy igen régi módjára" is külön bekezdést szentelt, amiben az aratási ünnepek "régi szokását" kívánta felújíttatni.⁴ Indoklása szerint a készpénzben vagy terményben megadott fizetség "rideg kiosztása nem pótolja az érintkezésnek azt a közvetlenségét, mely a munkás megbecsülésének jele, és nem pótolja azt a patriarchális szíveslátást, mely oly nagy hatással van a munkás kedélyvilágára s mely hozzájárul ahhoz, hogy a munkás a birtokosban mindenkor jóakaróját lássa."⁵ A nyári aratás egyébként is megfelelően látványos, a vidék életét teátrális jelenségekkel gazdagító időszak volt.⁶ A béraratás bevégzésekor a birtokos és bérmunkásai közösen megült, idilli örömünnepeit előíró első felhívást azonban 1901. június 20-án újra meg kellett ismételni. Az elsőre csekély visszhangot kiváltó politikai kezdeményezést a sajtóban is népszerűsíteni próbálták színes, hangulatos beszámolókkal, beleszőve a köszöntőkön elhangzott, politikai tartalmú beszédeket.⁷
-----Darányi rendelete és "az aratóünnep ősi szokásának életrekeltésének" gondolata a tudományos köröket is megérintette. Még 1901-ben az Ethnographia folyóiratban a szerkesztők a szokásról szóló közlemények írására buzdították a néprajzi gyűjtőket, mégpedig ösztönzőként a Budapesti Hírlap egy kétes hitelességű tudósításának újraközlésével egybekötve.⁸ Érdemben azonban senki nem reagált a meglehetősen rendhagyó felhívásra. Ahogy arra Kovács Ákos is rámutat, az ominózus tudósítás egy másik szempontból mégsem maradt teljesen hatástalan. Az aratóünnep szokásrendszerével kapcsolatban ugyanis itt említették először az "új kenyeret", mely társításból később, Szent István napjához (augusztus 20.) kötődve a szegedi és környékbeli tanyák ünneplési gyakorlatait követve, az új kenyér világi, nemzeti ünnepe is létrejött az 1930-as években.⁹
-----Annak kérdése, hogy az aratóünnep valójában mennyire ősi szokás is, valójában a mai napig nem tisztázott.¹⁰ Az aratómunkások témakörét monografikusan feldolgozó Balassa Iván szerint a XVIII. század elejéről származnak a legkorábbi adatok az ünnep központi tárgyi kellékéről, a búzakoszorúról, mely véleményével a középkori emlékeket emlegető Magyar Néprajzi Lexikonnak is ellentmond.¹¹ Részletesebb szokásleírások csak a XIX. századból ismertek, melyek alapján Balassa Iván a részes aratás bevégzését megünneplő szokások mozzanataiban három típust különböztetett meg: 1. áldomásivás a koszorú átadásakor, 2. az aratók étellel-itallal való megvendégelése, 3. táncmulatság, melyen nem csak az aratók, hanem sokszor a falubeliek is részt vehetnek.¹² Hozzáfűzi, általános formája nem alakult ki az aratóünnepnek, inkább a három alapelem variálódása volt a jellemző, melyek közül az áldomás a legrégibb és leginkább a magyar szokásvilágba illeszkedő szokáscselekmény. Megjegyzi továbbá azt is, hogy Vas megyében a szérűn tartott bál jelentősége volt kiemelkedő a XIX. és XX. század fordulóján.¹³
-----Talán nem lehet véletlen, hogy Darányi második felhívásakor, 1901-ben, az "Aratási ünnepély Ságon" címmel megjelenő első Vas megyei sajtótudósítás¹⁴ is alátámasztja Balassa Iván kijelentését. Figyelemre méltó, hogy a gróf Erdődy Ferenc alsósági uradalmában augusztus 4-én megtartott aratóünnep kapcsán született beszámoló különösen hangsúlyozta, hogy az nem Darányi földművelésügyi miniszter kezdeményezésére történt, mivel itt évek sora óta ünnepélyt rendeztek az aratás befejeztével, amikor is húst és bort szolgáltatnak az aratóknak – vagyis áldomást tartottak. Persze az uradalmi felügyelő által rendezett délutáni aratási ünnepély is a "szívélyes viszony" fenntartását igyekezett elősegíteni, lényegében Darányi iránymutatásának mégiscsak megfelelően. A szám szerint száznégy arató az általuk részül kapott asztagok körül, a szérűn gyülekeztek ünnepi ruhában. Az aratási koszorú itt egy búzakalászból font korona volt, melyet fölül kereszttel, oldalán nemzetiszínű, illetve a gróf Erdődyek színéhez igazodva, piros-kék szalagokkal dúsan díszítettek. A kalászkoronát egy aratóleány vitte két társával, akiket sorban az aratók követtek egy cigányzenekar kíséretében. A menet a szérűtől egészen az uradalmi felügyelő házáig tartott. Remete Dénes uradalmi felügyelő mellett családja, továbbá a környék jelentős személyiségei közül Maróthy László alsókáldi képviselőjelölt, dr. Brunner Ferenc kiscelli (ma Celldömölk, Vas m.) ügyvéd, főtisztelendő Pálinkás Géza esperes-plébános, Kovács Sándor körjegyző és Kocor Márton evangélikus tanító fogadták az aratókat más falubeliek társaságában. Egy aratógazda kezébe véve az aratókoszorút, Istentől való áldást kívánt a grófra és családjára, egyben nekik továbbra is hűséget, ragaszkodást és szeretetet fogadott, majd a felügyelőnek, mint grófjuk megbízottjának átnyújtotta azt. Ezt követően az uradalmi felügyelő lelkesítő beszédében az Erdődy gróf iránti ragaszkodásra, odaadó szorgalomra, haza- és emberszeretetre szólította fel az aratókat. Az ünnepély folytatásaként az aratókoszorút zenés kísérettel végighordozták a faluban, majd az uradalmi felügyelő házához visszatérve bográcsokban főtt gulyás, valamint kenyér, bor és szivar várta az ünneplőket. A vacsorát táncos mulatság követte, mely este fél tizenegykor fejeződött be. Az újságcikk igazi elismerését mégis az uradalom felügyelője, Remete Dénes könyvelhette el, akinek mintegy példázatul bemutatott működése eredményeképpen "nem csak szeretetteljes bánásmódja, hanem mint hű sáfár szigorú igazságossága mellett elérte azt, hogy ezen 2 1/2 ezer lelket számláló földmíves községben a szoczializmusnak még csak híre sincs. Földes urát [jobbágy község volt] – daczára a változott viszonyoknak – e nép úgy szereti és tiszteli, mint előbb, s hozzá hű és ragaszkodó; de előbb talán félelemből és kényszerből, ma azonban szeretetből és önként."¹⁵
-----A ceremoniális kellékeket fokozva, ugyanitt 1902-ben már egy négy ökör által vontatott, méretes, feldíszített "aratási szekeret" is készítettek a lehetőleg még látványosabb felvonuláshoz.¹⁶ Ehhez egy közönséges béres szekeret fontak körbe búzával, rozzsal és árpával, illetve kerti és mezei virágokkal. A szekér fölé lécvázas szerkezetet építettek, amit szintén gabona kalászokkal díszítettek. Erre helyeztek immár két "kalászkoszorút", sőt, a szekér közepén egy hatalmas nemzetiszínű zászló is lengedezett. Azon túl, hogy a szekér elejét és végét még egy-egy búzakévével tették ünnepélyessé, a befogott ökrök szarvát is felpántlikázták. Az ökrös szekeret két, lobogós gyolcs inget és gatyát, árvalányhajat viselő legény irányította, ünnepi ruházatukat a beszámolót készítő újságíró alföldi magyar viseletnek titulálta. A szekéren még két legény és két lány foglalt helyet. A nagy készülődés, és persze az újabb népszerűsítő újságcikk nem volt véletlen: az itt készült két arató "koronát" és "koszorút" még ugyanebben az évben, a Pozsonyban rendezett gazdasági kiállításra is elküldték. Az ünnepély rendezőjét az újságcikk újfent külön kiemelte, mely szerint: "A díszletek és az ügyes elrendezés az uradalmi segédtisztet, Remete Dezső urat dícséri."¹⁷ A felvonuló aratók oldalán ekkor már jelentős számú nézősereg is megjelent. Útjuk ezúttal is az uradalmi jószágfelügyelő házához vezetett, ahol az "aratóelőljáró" lépett elő elsőként, megköszönve az aratás ideje alatt tanúsított jóindulatot és emberies bánásmódot, végül Isten áldását kérve átnyújtotta a "kalászkoronát". A sajtóbeszámoló az uradalmi felügyelő beszédéből kiemelve, a következőket hangsúlyozta: "buzdítja őket egyszersmind a hűségre és szorgalomra s inti a takarékosságra. Ez erények birtokában fakad, mondja, a jólét és megelégedés. Óva inti őket a szociálizmustól és a vidékünkön is terjedő amerikai kivándorlástól, buzdítva őket hazaszeretetre, kimutatván, hogy a hű és becsületes munkás szorgalom és takarékosság mellett nálunk is részesül jólétben és becsületben."¹⁸
-----Az ország különböző vidékén ugyanezekben az időkben Darányi felhívásának nem mindenhol tudtak eleget tenni, hiszen sok helyen nem volt mit felújítani, ezért az ünnep életre keltése, akárcsak Alsóság esetében, jórészt a miniszterhez lojális földesurak és alkalmazottaik irányítása alá került.¹⁹ A vasi lapok közül 1903-ban a Kisczell és Vidéke címlapján közölt kedvcsinálóval igyekezett a hagyomány felélesztésén, és érvelt a "régi szép patriarchális szokás mellett" a Dunántúlon s nem utolsó sorban a környéken.²⁰ A cikk közlését követően az intai uradalom és a hozzá tartozó vásárosmiskei gazdaság aratóünnepélyéről számolhattak be a helyi és megyei közvéleményt formáló lapok.²¹ Zathureczky Géza földbirtokos az egy héten belül egymást követő két aratóünnepbe a teljes cselédségét bevonta. Az utóbbi rövid részletezéséből annyi kiderül, hogy az aratók "koszorús nemzeti zászlóval" megtartott felvonulása a községen keresztül egészen a gulyással és a "miskei hegy levével" támogatott mulatság feldíszített helyiségéig tartott. Itt a kívánatos patriarkális, benső viszony megerősítése érdekében Zathureczky Géza és Bárdossy Imre és nejeik mellett megjelent Guzmics Antal helybéli plébános, Bárdossy Zoltán gazdász, Helf János uradalmi körvadász és Tóth Gábor ispán is.

1. kép. Aratóünnepség a bajor hercegi uradalomban, Sárvár, 1903. A Kis Újság (1903. július 24.) címlap-illusztrációja (Országos Széchenyi Könyvtár)

-----Még 1903-ban, Lajos bajor herceg sárvári uradalmában a július 18-án megrendezett aratóünnepről a fővárosi képes politikai napilap, a Kis Újság adott rövid tájékoztatást,²² mely címlapján rajzos illusztrációt is közölt az eseményről. (1. kép) A cikk szerint a hercegi családnak ekkor arató-bemutatót tartottak, amelynek során hatvankét kaszás vágta egy táblában a rendet, míg mellettük három aratógép dolgozott. A felvonuláson huszonnégy, kévével megrakott szekérrel, nótázva vonultak az aratók a kaszáikkal. A "fenséges családot" egy aratógazda köszöntötte, majd, miként a címlapon közölt képen is látható volt, egy "marokverő lány" kalászbokrétát nyújtott át a hercegnőnek, aki magyar nyelven köszönte meg a kedvességet. A köszöntőt követően lakomát rendeztek, melyen a vendégeken kívül az uradalom tisztikara is részt vett.
-----1904-ben Batthyány Lajos gróf Ikerváron megrendezett aratóünnepélyéről közölt tudósítást a Vasvármegye.²³ Az aratás befejeztével, július 24-én a helybeli intelligenciával az ikervári "Egres"-be megérkező családot himnusszal fogadták, ahol a birtokos köszöntője után Bárdossy Kálmán helyi plébános üdvözölte az uraságot. A közösen elfogyasztott ebéd alatt Pivenkai József birtokos tartott újabb köszöntőt, őt követően pedig egy arató rigmusokba szedve igyekezte kifejezni az aratók háláját. Ugyan az írás nem említ sem felvonulást, sem aratókoszorúval való köszöntést, annyi mégis kiderül, hogy a grófi család az ebédet a szervező gazdatiszt által felállítatott, kalászkoszorúkkal és virágokkal díszített lombsátorban fogyasztotta el. Az ebéd után a csárdással megnyitott táncmulatság alatt a házigazda gróf úr és felesége, Andrássy Ilona grófnő családias viselkedését, nyájas szóba elegyedését az aratók "örege-aprajával" nem mulasztotta el felidézni a beszámoló.
-----Az aratás befejeztével a falvak és uradalmak aratóünnepéről, mint "régi szép magyar szokásról" emlékezett meg a Vas megyei sajtó 1906-ban.²⁴ A sztrájkok ellenében a díszes magyaros viseletben mulatozásra hívó aratóünnep a nyugati végek magyarosítására is alkalmasnak bizonyult. Ennek példája volt, hogy még ebben az évben Rőtön (ma Rattersdorf, Ausztria) is igyekezték feleleveníteni az aratóünnep szokását, ahol augusztusban a rőti és rendeki (ma Liebing, Ausztria) német ajkú lakosság készíttetett magyar jelmezeket és tanulta a csárdást.²⁵ Hasonlóan "Pinkavölgy fiatalsága" Monyorókeréken (ma Eberau, Ausztria) 1909. augusztus 15-én aratóünneppel egybekapcsolva tartotta meg Nagyboldogasszony ünnepét, a Fikisz-féle vendéglőben, ahová a fiatalok még egy kis verekedésre is visszatértek, miután szokás szerint a rezesbandával végigharsogták az éj csöndjét.²⁶

A VASI ARATÓÜNNEPEK TÁRSADALMI SZEREPE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

A századfordulón az országos politika kezdeményezésére felélesztett hagyomány az elkövetkező évtizedek alatt a helyi igények mentén önálló, belső társadalmi fejlődésen ment keresztül. (2. kép) Sőt, az 1910-es évekre, az egyéb nyári mulatságok sorába illeszkedve, az aratáskor tartott mulatozások is egyre intenzívebben költöztek be a falusi csárdákba. Mint például 1912-ben Pornóapátiban, ahol a Meltsch-féle vendéglőben augusztus hó 11-én a helyi tűzoltó egyesület rendezett táncmulatsággal egybekapcsolt aratóünnepet.²⁷ Hovatovább a vidéki társasági élet igényeivel együtt az ünnepi térhasználatban bekövetkezett változások az aratáshoz egyáltalán nem kötődő, tőle teljesen idegen szokáselemek bekapcsolódását is magukkal hozták. Például 1924-ben Nagysimonyiban a Hangya Szövetkezet által a falusi vendéglőben szervezett aratóünnephez már kabaré, sétahangverseny, amerikai árverés és tekeverseny is hozzátartozott.²⁸

2. kép. Aratóünnepély, Szombathely, 1920-as, 30-as évek. Farkas Géza felvétele, közölve a jogutódok engedélyével (Savaria Múzeum, Farkas Géza Fotógyűjtemény 89)

-----Az első világháborút követően az aratóünnepségek után megrendezett, tőle egyre függetlenedő helyi mulatságok²⁹ a két világháború közötti időszakban a vidéki falusi és kisvárosi társas élet egyik népszerű formájává is váltak. Sok tekintetben hasonlóan történt mindez, mint az egykor szintén az uradalmakhoz kötődő, az uraság ünnepélyes megköszöntését és megkötözését is magukba foglaló szüreti felvonulások és az azt befejező mulatságok esetében. A nyári időszakban megtartott társasági eseményekhez egyrészt maga az aratásra való hivatkozás kínálhatott lehetőséget, és már nem is feltétlenül az arató hagyományok tudatos felélesztésének szándékával szervezték őket, és nem is az idénymunkások, hanem valamelyik helyi érdekeltségű kör vagy egyesület. Ebből következően az őszi szüreti mulatságokéval meglehetősen párhuzamosan formálódott a nyári aratási mulatságok társadalmi funkciója is. Ennek lényege, hogy a fiatalok társas szórakozási, ismerkedési lehetőségein túl, a kisközösségen belüli kohézió és a hazafias érzelmek látványos kinyilvánításával a nemzettudat megerősítésének tudatos eszközeivé váltak, mely alkalmakat a helyi intelligencia is támogatta.³⁰ A kulturális reprezentációt övező nyilvánosság pedig a közösségi célok erkölcsi és anyagi támogatásának elnyerését segítette. De persze a mulatozás egyszerű igényének kérdése sem megkerülhető. Jellemző, hogy történetesen 1932-ben államkincstári érdekekre hivatkozva előbb miniszteri rendelet szabályozta elsőfokú rendőrségi engedélyhez kötve a különböző egyesületek, klubok vagy kaszinók helyiségeiben a belépődíjas mulatságokat.³¹ Majd alig néhány hónappal később már a főszolgabírói hivatalok közbenjárását eszközölték a falvakban elterjedt "mulatság járvány" és az azt követő verekedések megakadályozása miatt.³²
-----Az 1920-as évektől a bálszerű és mulató-jelleg további erősödésével³³ egy időben a Faluszövetség is erőteljesen ösztönözte országszerte az aratóünnepek megrendezését. Céljuk az volt, hogy az aratóünnep az egy faluban saját földjüket művelő gazdák saját ünnepe legyen. Az újra alkotott hagyomány fejlődését látva Madarassy László 1928-ban közölte az első, igazán a témába vágó néprajzi dolgozatot "Magyar aratószokások" címmel az Ethnographia oldalain: "az aratóünnepek rendezése körül azonban igen nagy a tájékozatlanság. Talán nagyobb, mint volt Darányi idejében! [...] Ilyen jelenség láttára kötelességet véltünk teljesíteni akkor, amikor hagyományszerű aratószokásaink összefoglaló ösmertetését elhatároztuk. A tudományos érdek szemmeltartása mellett is talán sikerülni fog írásunkkal az e téren iránytvesztett érdeklődést a néphagyomány őseredeti forrásaihoz visszavezetni!"³⁴ Nem sikerült. Akárcsak egy évvel később, 1929-ben, a szintén rendkívül népszerűvé vált szüreti szokások kapcsán közzé tett történeti tények esetében.³⁵ A társadalmi folyamatok, benne a Faluszövetség intenzív ösztönző ereje megállíthatatlan maradt. A hagyományok átértékelődésének érzékletes példája, hogy a szövetség hivatalos lapjában, A Faluban, 1929-ben a budapesti Nemzeti Ruhatár Jelmezüzem az országban elsőként hirdette kifejezetten szüreti mulatságokra, aratóünnepélyekre, bandériumokra korhűnek szánt jelmezek kölcsönzését, készítését, vagy akár tervezését.³⁶
-----Az aratáshoz kötődő mulatságok ezzel együtt is minden mozzanatukban a népszerű hazafias magyar jelleg megtestesítőivé váltak. Publicitásuk attitűdjét jól érzékelteti az 1926-ban Nemesmedves (Ginisdorf) német ajkú lakosai által megtartott aratóünnep egykori kritikájának hangneme. Itt a helyi önkéntes tűzoltóegylet az aratóünnep helyszínéül Dömötör Ferenc vendéglőjét választotta, a szervezők azonban a rendezvényre német nyelven írt hirdető plakátokon hívták meg a szomszédos egyleteket és a nagyközönséget: "Ezzel kapcsolatban kérdezhetjük, hogy vajon a ginisdorfiak nem magyar búzát arattak-e magyar földön az idén is? Ha igen, akkor ez a magyar búza megérdemelte volna, hogy a mulatságot rendezők magyar nyelvű meghívóval hívják meg az aratási ünnepre a vendégeket, mert hiszen aki magyar búzából sült kenyeret eszik, annak hazafias kötelessége volna a zengzetes magyar nyelvet érteni és beszélni. Ezt pedig nem igen teszi Ginisdorf, azaz Nemesmedves közönsége!"³⁷ Ezt olvasva, a nemesmedvesiek új kenyere minden bizonnyal meglehetősen keserűvé vált.
-----Négy évvel később, 1930 augusztusában a határ menti Nemesmedvestől nem is túl távoli Nagycsákányban rendezett a helyi leánykör "a régi szép magyar aratószokásokat felújító ünnepélyt", melyet a szombathelyi levente zenekar produkciói igyekeztek minél hangulatosabbá tenni.³⁸ Már a délelőtti istentiszteleten is játszott a zenekar, majd térzenét adott. Az aratócsoport zenés felvonulását délután háromra időzítették: "Festői látványt nyújtott a magyarruhás aratólányok, legények, sarlós, kaszás menete a búzakalász koszorúval."³⁹ Később, a felvonulást követően este fél nyolcig élvezhette a közönség a levente zenekar hangversenyét.

3. kép. Uraság ünnepi beszéde aratóünnepen, Vasvár környéke, 1936. (a vasvári Helytörténeti Múzeum gyűjteménye)

-----Vasváron 1936-ban volt először aratóünnepély (3. kép), amit 1937-ben, június 29-én, Péter-Pálkor – egy napon a Szegeden rendezett első magyar új kenyér ünnepével⁴⁰ – újra megtartottak a Vasvári Gazdakör szervezésében.⁴¹ Az ünnepség délután háromkor felvonulással kezdődött, melyben harminc magyarruhás aratópár szilajökrös szekereken nótázva és cigányzenével kísérve bejárta Vasvár utcáit, végül a Szentkút-domb felé vette az irányt. Az újságíró szerint a látványosságra összecsődült, várakozó nézelődők alig fértek el a Szentkúton, ahol megjelent a község vezetősége is. A közös imát követően az aratók nekiláttak egy hold rozs learatásához: "Gyönyörű látvány volt a hullámzó aranysárga gabonát nótázva kaszáló magyarruhás deli legények és csinos marokszedő lányok serény munkája. Pár perc alatt már kévébe is volt kötve a gabona. Schwarz Miklós és Simon Lajos főrendezők boldog izgalommal jártak-keltek az aratók nyomában, Kőris József pedig a szomjúságoltó nedüt tartalmazó hordócskával sürgött-forgott a tarlón."⁴² (4. kép) A hagyományt demonstratív látványosságként felelevenítve a földesúr tisztét a járási főszolgabíró, dr. Tulok József töltötte be, a "megjelenésében akadályozott földesúrnőt" pedig ketten is helyettesítették. Megjelenésükre az aratás félbeszakadt, az aratók félkörbe álltak "élükön Simon Ilus szép szavakkal köszöntötte a földesurat, ősi szokás szerint kévekötéllel megkötözte, majd egy szép csokrot tűzött a mellére".⁴³ Az üdvözlést követően a főszolgabíró meghatottan válaszolt, és Vasvár közönségének a gazdák iránti szeretetét és megbecsülését fejezte ki.

4. kép. Aratás aratóünnepen, Vasvár környéke, 1937. (a vasvári Helytörténeti Múzeum gyűjteménye)

-----A "régi, elfeledett gyönyörű népszokások" felelevenítése az egyházi rítusok és az aratóünnepek egymásba fonódását is magával hozhatta. Rábahídvégen 1937-ben Szekér Antal pápai kamarás, rábahídvégi plébános szervezett Sarlós Boldogasszony napján (július 2.), az aratás hagyományos kezdetén hálaadó aratómisét és ünnepséget, amit 1938-ban is újfent bizonyosan megtartottak.⁴⁴ Az országszerte ismert minták szerint a szentmisén és a szentbeszéden a hívek aratószerszámaikkal jelentek meg, aratók ministráltak, az oltárt búzakalászok díszítették. A mise után a plébános megáldotta a virágokkal és kalászokkal felcicomázott aratószerszámokat, majd a templomból kivonulva körmenetben mentek a határra. Az 1937-ben megrendezett rábahídvégi aratási mise igazi nevezetessége volt egykor, hogy ennek aratókoszorúival díszítették a budapesti eucharisztikus kongresszus főoltárát 1938-ban.⁴⁵
-----Az aratási időszakra szervezett vidéki mulatságok egy újabb példája a körmendi református ifjúsági egyesület 1939. augusztus 13-án a Turul kerthelyiségében megtartott rendezvénye.⁴⁶ Itt a rendszeresen szervezett aratási mulatsághoz nem tartozott felvonulás, bevezetője "szórakoztató, vidám, magyaros" műsor volt, melynek során először egy egyfelvonásos falusi vígjátékot mutattak be. Ezután saját költésű versek felolvasása és a magyaros ruhában előadatott énekek, kisebb jelenetek szórakoztatták az egyesület tagjait, végül elkezdődött a táncmulatság.
-----Jótékonysági céllal, a sebesült katonák megsegítésére rendeztek aratóünnepélyt Celldömölkön 1942 júliusában, mely az első ilyen alkalom volt a városban.⁴⁷ A rendezők itt a celldömölki MÁV-fűtők Magyar Élet Pártjába tartozó tagjai voltak. Az aratóünnepély "színpompás felvonulással" indult a Zöldfa vendéglő udvaráról, mely "úgynevezett arató menet" ökrösszekéren nótázó, cigányzenével kísért jelmezes csoportokból állt. Célállomásuk a teherpályaudvar mögött elterülő rét volt, ahol a közönséget és a megjelent helyi intelligenciát különféle műsorszámokkal szórakoztatták. Németh Jánosnak, a Magyar Élet Pártja helyi elnökének köszöntője után egy vers hangzott el, majd a jelmezes csoportok kaszát ragadva a szomszédos réten learattak fél hold árpát, amit aztán újabb műsorszámok követtek.
-----A színpadi műsorokkal kiegészített aratóünnepélyek az 1940-es évekre váltak egyre népszerűbbé. Így volt már ez ekkor Ikerváron is, ahol az aratás befejeztével a falu fiatalsága rendezte a mulatságot.⁴⁸ Az ünnepély felvonulással kezdődött, ahol magyaros ruhában a lányok sarlót, a legények kaszát vittek. A menet elején egypár leány és legény vitte a búzavirággal, pipaccsal feldíszített hatalmas búzakalász-koszorút. Az ünnepély színhelyén lévő színpadot szintén virággal és búzakoszorúkkal díszítették. A különféle formájú búzakalász díszeket a legények készítették, a legnagyobb közepébe évszámot és írást is helyeztek. A menet a színpadhoz érve különféle műsorszámokat adott elő, elsőként a hatalmas búzakoszorúval a falu bíráját köszöntötték fel, majd táncbemutató és az aratásról szóló énekek következtek, miközben a községi elöljárók egyike ünnepi beszédet is mondott. Végül cigányzene és táncmulatság következett. Vépen, már a második világháborút követően, 1948-ban az aratóünnepély színpadát a sportpályára állították, melyet szintén búzakalásszal, búzavirággal, pipaccsal és zölddel díszítettek. A felvonuláson szekereken magyarruhás lányok és legények "arattak", majd hozták az új lisztből készült kenyeret, és táncos, versmondó és énekes műsor következett.
-----Az aratóünnepek megrendezésének egyes példái már jól érzékelhetően mintakövető módon viselték magukon azoknak az 1930-as évekbeli országos hírű, fővárosi Szent István-napi/heti rendezvényeknek – és persze benne a Gyöngyösbokréta mozgalomnak – a hatását, melyek a népies és nemzeti vonásokat elsősorban "szórakoztató és oktató látványosságoknak" szánták. A budapesti rendezvényeket egyenesen idegenforgalmi céllal népszerűsítették vidéken és külföldön is.⁴⁹ A fővárosi mellett vidéki példák nyomán – úgy mint Halason, Cegléden, Kalocsán a "Napok", vagy Miskolcon és Zalaegerszegen/Göcsejben a "Hetek"⁵⁰ – az 1930-as években megrendezett szombathelyi Ünnepi Hét alkalmaival is a színesen pompázó népi világ imázsát építették a vasi arató, szüreti és lakodalmi felvonulások. Az ünnepségsorozatról például 1934-ben a Vasvármegye a sokat sejtető, "A vasi nép képzőművészeti gyöngyösbokrétája" címmel jelentetett meg írást.⁵¹ Persze a helyi kultúrából építkező, de a széles nyilvánosság igényeihez igazított⁵² nagyszabású népünnepélyek sem voltak minden előzmény nélküliek. Történetesen még 1920-ban Szombathelyen, a Horthy Miklóst váró politikai nagyrendezvény ceremoniális díszfelvonulása sem nélkülözte az acsádi aratófelvonulókat,53 a helyi körülményeiből kiragadott, a valóságtól szinte függetlenített látványossággá formálva őket.
-----Ellenben a XIX. század végi szüreti szokásokkal, a vidékről jött idénymunkások ünnepi szokása, a Darányi-féle aratóünnepek világa egészen sokáig, az 1940-es évekig, a nagybirtokok, uradalmak felosztásáig tovább élt. A nagybirtokrendszer felszámolása majd csak a 600/1945. számú földreform-rendelet, illetve az 1945. évi VI. törvény hatályba helyezésével következett be. Vas megyében például 1937 júliusában Bakófán (ma Táplánszentkereszt része, Vas m.) tartottak ilyen "hagyományos" köszöntőt.⁵⁴ Az aratás utolsó napján mezei virágokkal megtűzdelt aratókoszorúval több mint félszáz arató vonult Kajcsos Sándornak, a gróf Erdődy-uradalom ellenőrének lakása elé. A koszorú átadásakor Cser János aratólegénynek erre az alkalomra szerkesztett verseit adták elő, majd az ellenőr megköszönte "a megemlékezést",⁵⁵ és elkezdődött a mulatság.
-----Telekesen 1939 júliusában újfent a Vasvári Gazdakör tartott aratóünnepet, amikor is a báró Roszner-uradalomba a magyar ruhás csoport, kísérőivel együtt tizenkét szekéren vonult ki.⁵⁶ A helyi politikai és gazdasági érdekek, eredmények demonstrációját magába foglaló látványosság hírére a környék falvaiból a korabeli leírás szerint több mint ötszáz nézelődő verődött össze. A gazdakör tagjaiból álló menetet Kolbay Ödön polgári iskolaigazgató, egyben a gazdakör elnöke és Rézbányay Béla, a Magyar Élet Pártja elnöke vezette. A falu határában báró Roszner István országgyűlési képviselő fogadta az aratóünnep felvonulóit, aki először bemutatta nekik – vagyis talán leginkább a sajtónak – gazdaságának új fejlesztéseit: a rétgazdálkodás eredményeképpen a vadvizes talajon kialakított rétet, juhászatát, a pálmajori tehenészetet, a ménesét és az akkor új rendszerű váltólegelőjét. Csak a báró előadásai után következett az aratóünnep a pálmajori gazdaságban. A vasvári aratók gazdája elmondta az aratók imáját, majd elkezdődött az aratás. A tarlóra érkező bárót az egyik aratóleány köszöntötte, és a derekára kalászból font kötelet kötött. Özvegy báró Roszner Ervinné is megjelent az aratók között, akit az egyik aratólegény köszöntött. Nyolc kereszt gabona learatása után az aratók befejezték a munkát, és bevonultak a majorba, ahol terített asztalok várták őket. Itt még a gazdakör elnökén kívül Németh Imre vasvári községbíró a gazdák, Molnár István pedig a téli gazdasági tanfolyam hallgatói nevében köszöntötte a birtokos bárót, aki a mulatság megkezdése előtt egy díszes kulacsot ajándékozott a gazdakörnek a nap emlékére.
-----Már a második világháború idején, 1940 szeptemberében vettek részt aratóünnepélyen gróf Sigray Antal uradalmi aratómunkásai.⁵⁷ Szombat este magyar nótaszóval, lampionos menetben indultak a gróf ivánci kastélyához, ahol Sigray Antal feleségével és lányával fogadta a béraratókat. Nevükben egy marokszedő lány köszöntötte munkaadójukat és családját, miközben az év minden gabonafajtájából font koszorúkat nyújtott át nekik. A gróf megköszönte a munkások ragaszkodását, majd a magyar nép kettős munkájára hívta fel a résztvevők, a sajtón keresztül pedig a megyei közvélemény figyelmét: "Egyrészt fáradságos munkával, kaszával a kézben biztosította a magyar kenyeret; másrészt megfeszített figyelemmel, fegyverrel kézben állott nemcsak őrt a határon, hanem menet készen, hogy visszavegye azt, amit az igazságtalanság Trianonban elrabolt szent István birodalmából."⁵⁸ Ezután a terített asztalokhoz invitálta a gróf az aratómunkásokat, végül az ünnepély befejezéseként közösen elénekelték a himnuszt.
-----1941 augusztusában Körmenden is rendeztek aratóünnepet a Batthyány hercegi uradalom aratómunkásai, ezúttal "rendesen" az aratás bevégeztével.⁵⁹ A "katonás rendben" vonuló aratók először az uradalmi intézői lakhoz mentek, ahol búzából, rozsból, árpából és zabból font, nemzetiszínű szalaggal díszített koszorút nyújtottak át Frey János intézőnek. "Megköszönve atyai gondoskodását", egy marokszedő lány tolmácsolásában Isten áldását kérték rája, munkájára. Innen az aratók a Várkörön át a Batthyány-kastélyba indultak, melynek oszlopos bejáratánál Batthyány László herceg feleségével, öccsével, Batthyány József gróffal és sógorával, gróf Blankenstein Jánossal fogadta az ünneplő felvonulókat. A kastélyhoz érve a munkások vezetője egy marokszedőlány társaságában a hercegi családnak is átnyújtott egy nemzetiszínű szalaggal díszített koszorút, melyet Batthyány László köszönt meg, és a munka befejezése miatt érzett öröme kifejezésén túl arra kérte a Mindenhatót, hogy a munkások jövőre még többet kereshessenek. Ezután a Korona kerthelyiségében cigányzenés vacsorára vendégül látta a hatvannégy aratót és vendégeit, melyen részt vett még dr. Tornyos György országgyűlési képviselő, dr. Kevey István főszolgabíró, Cserepes Jenő járási gazdasági felügyelő, Kerecsényi József főjegyző és Kőszegi János római katolikus iskolaigazgató, valamint Frey János uradalmi intéző is. A vacsora után természetesen nem maradhatott el a táncos mulatozás itt sem.

VASI ARATÓKOSZORÚK ÉS ARATÓDÍSZEK

Az aratóünnepek legfontosabb kellékének, az aratókoszorúknak legalább annyira nem alakult ki általános formája, mint az 1950-es évekig maguknak az ünnepeknek. A szovjet Népi Alkotások Háza mintájára 1951-ben megszervezett Népművészeti Intézet volt az, mely még ebben az évben nyolc különböző településen szervezett úgynevezett "mintaaratóünnepek"- et, melyeket aztán igyekeztek országszerte meghonosítani.⁶⁰ Az aratókoszorúk tárgyi néprajzos szemmel történő rendszerezését az ünnepet is történetileg először vizsgáló Madarassy László kísérelte meg, még 1931-ben. Ehhez mindössze a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárában akkor őrzött – pontosabban a múzeumot sem kímélő viszontagságos évtizedekben megmaradt és főleg újonnan ajándékozott – tizennyolc darab, rendkívül hiányosan adatolt kalászkoszorú és kalászfonat állt a rendelkezésére. Ezekből nyolc típust sikerült megállapítani: 1. kalászborona, 2. kalászcsiga, 3. kalászszentségtartó, 4. kalászkoszorú, 5. kalászharang, 6. kalászházikó, 7. kalászkorona és szintén a 8. kalászkorona. 61 Bálint Sándor kutatási eredményeit figyelembe véve, közülük Kovács Ákos szerint a negyedik csoportba sorolt ún. kalászkoszorúk képezték az elemzéshez rendelkezésre álló kollekció legarchaikusabb rétegét, melyek a középkori szakrális–kultikus hagyományok szerinti templomi szentelményekre emlékeztetnek.⁶²
-----A szakrális néphagyományban a búzakoszorú mellett hasonlóan elterjedt volt az ostyasütésre felajánlott kévének, a "Jézus kévéjé"-nek templomban való megszentelése is. Ezt a szokást a XIX. és XX. század fordulóján, aratási hálaadáskor például a Vas megyei Kenyeriben is megtartották.⁶³ Kis koszorúkat itt a Szent Márk napi (április 25.) búzaszentelő körmenteken megszentelt zöld búzából fontak, melyeket otthon a méhkasokra tettek azzal a céllal, hogy abban az évben jó legyen a "méhek hordása".⁶⁴ Moór Elemérnek az 1932-ben Rábagyarmatról és környékéről írott közleményében olvasható, hogy Iváncon és Viszákon szintén Jézus kévéjének mondták az aratásnál azt az utolsó kévét, melyet úgy kötötték meg, hogy a kalászcsomót ellenkező irányba fordították, mivel úgy hitték, ez jót tesz a szaporaságnak.⁶⁵ Az aratás végi utolsó csomót learatatlanul, bogra kötve és kalászával lefelé hajlítva Szent Péter lovának is meghagyhatták a tarlón, mely szokás a tőle nyugatra eső Csörötneken, Kéthelyen (ma Szentgotthárd része, Vas m.) és Zsidán (ma Szentgotthárd része,Vas m.), illetve Újbalázsfalva (ma Apátistvánfalva része) és Istvánfalu (ma Apátistvánfalva) vend (szlovén) falvakban is élt.⁶⁶ Egy 1937-ben közölt újságcikk szerint a Rábavölgyében a tarlón összekötözött utolsó szál búzát vagy rozsot Szent Mihály lovának hagyták meg, hogy a következő évben ne vigye el őket az életből, ugyanis Szent Mihály lovának nevezték azt a hordozó eszközt, amivel a temetőbe vitték ki a halottakat.⁶⁷ Szentgotthárd környéki szlovének között, Apátistvánfalván a tarló végén hagyott utolsó marok gabonát Szent Péter szakálla (svétoga Pétra bráda) néven írta le M. Kozár Mária. Közlése szerint Felsőszölnökön pedig kis áldozati kévét is (dóužnjek) készíthettek belőle, melyből pár szálat otthon vagy a tyúkoknak, vagy kalásszal lefelé a trágyadombra hajítottak a jövő évi hosszú szárú gabonatermés reményében.⁶⁸ A magyarországi szlovének néprajzi szótára kiemeli, hogy a Magyarország szerte ismert, fonott koszorú formájában e szokásokat a szlovének is átvették Goričko kivételével a Muravidéken, Bela krajnában és a Stájervidék keleti részében.⁶⁹
-----Leopold Schmidt kartografikus módszerrel gyűjtött anyagára támaszkodva, Újváry Zoltán a tarlón hagyott gabona szokását a magyar nyelvterülettel határos Burgenlandban is jól megállapíthatónak tartotta.⁷⁰ A templomi aratási szentelmények hagyománya szintén adatolható a szomszédos, többségi német ajkú térségben. Az egykor a történeti Vas vármegyéhez tartozó Wolfau (történeti Vasfarkasfalva) községben Gaál Károly még az 1960-as években készített fotósorozatot egy aratási hálaadási ünnepségről, ami az aratási hálaadási koszorút is megörökítette. (5. kép) Itt az ünnepséget minden évben a katolikus és az evangélikus templomban egyszerre, Szent Mihály napját (szeptember 29.) követő vasárnap rendezték meg. Ekkor a hívek a szertartásra minden learatott termésből egy keveset magukkal vittek, hogy ott azt a pap megáldja.⁷¹

5. kép. Aratási hálaadási koszorú, Wolfau (Bgld.), 1960-as évek – Gaál Károly felvétele (Savaria Múzeum, Gaál Károly Fotógyűjtemény 2650)

-----A béraratók aratókoszorúira visszatérve, azok sokrétű formai változatosságát talán maga az a tény is táplálta, hogy alapvetően a különféle vidékekről érkező idénymunkások készítették őket, így is módot adva a díszek formai, készítési módbeli keveredésére.⁷² Legalább is erre gondolhatunk a szentgotthárdi Pável Ágoston Múzeumban megtalálható, eredetileg a Gáspár-gyűjteményből való aratókoszorú kapcsán is, melyet vélhetően a környék szlovén lakosú falvainak valamelyikében gyűjtöttek. Madarassy tipológiája szerint az önállóan, de nagyobb aratókoszorúk tartozékaként is ismert "kalászcsiga" forma példányról csak annyi állapítható meg, hogy a fonatok készítését idénymunkán tanulták meg a vasi, somogyi, baranyai és Fejér megyei idénymunkák idején, amikor is a gazdát/ földbirtokost köszöntő aratási szokással megismerkedtek.⁷³ A Rába-vidékhez hasonlóan a XX. század közepéig az Őrség és a Vas megyei Hegyhát falvai is jelentős számú mezőgazdasági idénymunkást bocsátottak ki lakóhelyüktől távol fekvő nagybirtokokra, gazdaságokba.⁷⁴ A vasi béraratók aratókoszorú-készítéséről és az aratás színhelyéhez kapcsolódó aratószokásról Szendrey Ákos a következőket rögzítette Rábahídvégen, 1951-ben: "Aratásra ezelőtt, rendesen Baranyába jártunk, voltak bandagazdák, akik fogadták az embereket, asszonyokat, lányokat. Ők levelezték meg az uradalommal, hogy hány ember kell. Akkor aztán, amikor kellett, együtt utaztak oda Baranyába. Három koszorút készítettek, de még itthon tanulták, hogy hogyan kell koszorut készíteni. Itt valamikor a gömbölyű koszorú volt a divat. A koszorunak volt rámája mogyoró vesszőből, a fűzfa nem jó, mert az hajlik, törik a mogyoró az sokkal jobb, az nem rogyott össze. Az átadó koszorú tiszta gabonából van, virágot nem tettek bele. A többi koszorú fele búza, fele rozs, árpa és zab a közepe. A pipacsot, konkolyvirágot, búzavirágot belefonják. A második koszorut a régi úr sírjára vitték, a harmadikat az ispánnak. Két lány vitte a három koszorút, az egyik kaszás vitte a kenyeret, amit aratás után sütöttek, nem új kenyérből volt. Evvel köszöntötte fel az első kaszás az urat. Amikor felköszöntötték az urat a koszoruval, rátették a gazdára, hogy a nyakába volt a koszoru, a válla tartotta meg a koszorut, lógott le a szalag. Amikor a gazda kiment a mezőre, megkötötték. A kötélvető csinált kötelet, amikor elsőnek jött ki a tarlóra, átkapta a derekát a szalmakötéllel. Akkor meg kellett neki ígérni az áldomást. Oda kellett neki kivinni a tarlóra a piros kendőt meg a pálinkát. Minden munkás lány kapott egy piros kendőt. A gazda megszegte a kenyeret és osztott belőle az embereknek és megparancsolta bort, ittak, ettek és táncoltak."⁷⁵

6. kép. Szobadísz zabszalmából, Körmend, 1955. Móricz Péter felvétele (a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum gyűjteményéből)

-----A XX. század közepén a helyi emlékezetben még jócskán élő aratóünnepek szokását érintve, a Vas Megyei Tanács 1953-ban készített népművészeti kérdőívet,⁷⁶ mely arra is rákérdezett, hogy milyen aratókoszorúkat, fonatokat készítettek, mi azoknak a neve és milyen szokások éltek ezzel kapcsolatban, illetve, hogy kik tudtak a legjobban ilyen koszorúkat készíteni a falvakban. Az egyes járásokhoz tartozó településekről levelezés útján beérkezett válaszok azonban sajnos meglehetős tömörséggel íródtak, mégis némi áttekintést megengednek a szokások elterjedéséről. Ezzel a módszerrel az aratóünnepeket Acsád, Bozzai, Csempeszkopács, Egyházasrádóc, Hegyhátszentjakab, Kercaszomor, Őriszentpéter, Sorokpolány, Söpte, Tanakajd, Telekes, Torony, Vassurány, Vasszécseny és Vasszilvágy falvakban lehetett egyszerű tényként megállapítani, minden egyéb tartalmi leírást nélkülözve. A kérdőív további válaszai szerint aratókoszorúkat, kalászfonatokat készítettek Bozzaiban, Csempeszkopácson, Egervölgyön, Farkasfán, Felsőcsatáron, Kisunyomban, Őriszentpéteren, Sorokpolányban, Söptén, Telekesen és Vasszécsenyben. Az aratókoszorúk helyi elnevezéseiről és megformáltságukról annyi tudható meg, hogy Csempeszkopácson "köralakú aratókoszorú" volt a szokás, Egervölgyön az aratásban "díszkosarat" készítettek, Felsőcsatáron az aratókoszorúk mellett a fonatok elnevezése szintén "kosár" volt, Kisunyomban búzából megint csak kör alakú koszorút fontak, és ezt díszítették szalagokkal és búzaszárból kötött csiga alakú díszekkel, Telekesen az aratókoszorú elnevezése pedig "gabona kalászkoszorú" volt.
-----Szerte Magyarországon kevésbé kidolgozott, szerényebb koszorúkat a kisebb gazdaságokban is készítettek, mely házi fonatok a kamra falára kerültek. Az aratási szalmafonatból kidörzsölt szemeket a következő évi vetőmagba keverték jó termés reményében.⁷⁷ Akárcsak az 1950-es években a hevesi Bodonyban, ahol az utolsó aratású búzából készült és a házban, konyhában a gerendára tett búzakoszorú esetében.⁷⁸ Hasonlóan az aratás apró emlékei, esetleg szerelmi ajándékok lettek a kalászfonatok. Székesfehérvár környékén is a szobák gerendájára akasztották a csigavonalú "kosarakat".⁷⁹ A már említett szomszédos szlovéniai Muravidéken a két világháború között a szalmából font koszorúkat családi ünnepség során a mennyezetre akasztották "lámpásként".⁸⁰ Úgyszintén szobadíszként használták az 1950-es években a körmendi hercegi majorban lakó pásztor, Legáth Ferenc szalmafonásait és egyéb faragásait. Az írni-olvasni nem tudó, de ügyes kezű pásztorember egy ezekből az időkből származó, zabszalmából készült szalmafonatát őrzi a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum néprajzi gyűjteménye.⁸¹ (6. kép) A csigafonatszerű aratódíszek készítésének hagyományát jelzi az 1960-as évekből két "búzakörte" a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményében, mely példányok Porpácról, illetve Rábasömjénről származnak.⁸²

7. kép. Sajátkészítésű aratódíszekkel és szalmafonatokkal dekorált lakásbelső, Gyöngyösfalu, 2008. Illés Péter felvétele

-----A hagyományos aratójelkép szobadíszként, dekorációként az elmúlt évtizedeken át napjainkig tovább élt. (7. kép) A dokumentált hagyományos mintákat újragondoló különféle búzafonatok (aratódíszek, használati tárgyak, ünnepi kellékek, dísztárgyak stb.) készítése az egyéni kreativitás kiteljesedésének, a természetes anyaggal való munka, alkotás és az elfeledett szokások, mesterségek újjáélesztése miatt érzett örömnek egyéni és közösségi forrásává vált.⁸³

Jegyzetek