KÁROLYI MÁRIA

VARÁZSOS TÁRGYAK EGY VARÁZSTALAN VILÁGBAN

AZ ÚJKŐKORI MŰVÉSZET VAS MEGYEI EMLÉKEINEK SZEMLÉLÉSE KÖZBEN

""Feljövetelt és lemenetelt formálsz ki, eleven Nap,
Sötéten múlsz el, fényesen térsz vissza.
Te dobogsz a szívemben."
Ekhnáton Naphimnuszából. Nemes Nagy Ágnes fordítása

AZ EGYIPTOMI NAPHIMNUSZ ÉS EURÓPAI ŐSKORI GYÖKEREI.
A KULTÚRA KEZDETÉN EMBERNEK LENNI ANNYIT JELENTETT, MINT VALLÁSOSNAK LENNI

--------------------------------------------------------------------------------A világirodalom egyik legszebb költeménye, az Ekhnáton egyiptomi uralkodónak tulajdonított Naphimnusz az időszámítás előtti XIV. századból maradt ránk egy sírkamra falán. Egyiptom történetének kutatóit a fáraó különös személyisége is sokat foglalkoztatta, továbbá társadalmi és vallási reformja, építkezései és az új művészet, melyet uralkodása alatt útjára indított. Az utókor vitái és történészi megítélései mögül a tett, a megszületett alkotás, a Naphoz írott költemény a gondolat és a kifejezés tökéletességével lép elénk, és nemcsak alkotójáról, de az emberiség eszméinek több évezrednyi történetéről is beszél.
-----A még a mai olvasó érzelmeit is erősen megragadó verssorok az ember alapvető felismerését, élményét tükrözik, mellyel meglátja önmaga helyét a világmindenségben, felismeri teremtett és véges mivoltát. A Nap testesíti meg a költő-ember számára a világ urát és teremtőjét, és bár tudja, hogy a hatalmas úr foglya, a költő hálát ad az életért, a földi létezőkért, a termékenységért, az élőlények szaporodásáért, a sötétségből minden nappal visszatérő örök teremtő fényért.
-----Ugyanezt mondja el a ma csillagásza vagy fizikusa is a saját tudománya szavaival: a Nap teremtményei vagyunk, és a földi élet alakulása a Nap létezésének és változásainak a függvénye. Egyiptomi költőnk tudása tehát időtlen tudás. A teremtett ember magánya a teremtésben és a felismerés döbbenete után felszakadó hálaérzés – ez az, ami az olvasó számára a himnusz, az ima megrázó fenségességét adja ma is – valóban időtlenül.
-----Az európai olvasó elgondolkodik a költemény születése előtti évezredekről, amelyek története, eseményei talán megalapozták a himnuszban kifejezett emberi eszméket. Az időszámítás előtti XIV. század Európájának nagy részén bronzkori társadalmak éltek, alapvetően paraszti közösségek, még nemzetségi-törzsi szervezetben, államalkotás nélkül. Vallásos eszmék mindenütt kísérték a társadalmak alakulását, és ezek kifejezést is nyertek építményekben, tárgyakban, vallásos jellegű cselekmények megfigyelhető nyomaiban. A Naphimnusz keletkezésétől azonban csaknem három és fél ezer esztendőt kell visszafelé hátrálnunk az időben, hogy az eszmék gyökereihez közelebb juthassunk.

Festett kerámiák a séi, malomi-dűlői neolit településről. Tálak belsejének mintázata. (rekonstrukció)

-----Az 1970-es évek és a jelen századunk első esztendei között az európai régészet nagyon érdekes eredményekhez jutott az európai újkőkor történetének kutatási témájában. Több európai országban – Közép-Európában is – teljes újkőkori települések és temetők feltárására is sor került. Kiderült, hogy az i. e. VI–III. évezredek között hatalmas árokrendszereket (szabálytalanokat és szabályos formájúakat is) ástak a földművelő falvak védelmére vagy szertartási célokra, szentélykörzeteik megjelölése céljából.
-----Emlékezem még, néhány évtizeddel ezelőtt egy alföldi múzeumban járva megütődtem azon, hogy az őskori régészeti leleteket a közönség elé táró kiállítási terem falait feketére festették. Talán a kiállítás rendezői azt akarták érzékeltetni, hogy az emberiség őskora még ismeretlen, rejtélyekkel teli és sötét része történelmünknek. A régészeti kutatás előre haladását figyelemmel kísérve azonban ma már nem kell sötétnek látnunk az írott történelem előtti időket sem. Az egymástól távoli területeken feltárt hasonló újkőkori létesítmények: házak, falvak, közösségi építmények, szentélyek, erődítések és a tárgyi emlékek: a gazdaság eszközei, a művészeti készítmények, díszített kerámiák, ember- és állatalakú szobrocskák nagy földrajzi területeken hasonló gazdálkodásról, életmódról és hasonló gondolkodásról, az életet irányító azonos eszmékről vallanak. Hozzá kell tennünk, olyan gondolkodásról és eszmékről, amelyek évezredekig alapvetően változatlanok maradtak, és a jelenkorig öröklődtek. Úgy érzem, hogy az európai régészet még mindig túl óvatos és idegenkedve közelíti meg az újkőkor eszmevilágát. Néprajzzal foglalkozó vagy e tudományág művelésétől elindult kutatók láthatóan otthonosabban dolgoznak ezen a területen.
-----Tudnunk kell, hogy hatalmas kincsestár maradt reánk, mely részben szájhagyomány útján továbbélő, részben az írás felfedezése után írásban is lejegyzett, hihetetlenül gazdag szellemi-irodalmi örökséget tartalmaz. Alkotói: a különböző népek eredetmondái, mítoszai, meséi, történelmi eposzai, dalai, dramatikus alkotásai, rituális cselekmények kísérő szövegei, imái, és a felsorolásunk még nem is teljes. Az önmagáról már gonolkodni képes ember választ keresett azokra a kérdésekre, amelyek a ma emberét is ugyanúgy foglalkoztatják. Hogyan keletkezett a világ és benne az ember? Miért élünk, és miért halunk meg? Ki és mi irányítja a természet rendjét, évszakok körforgását, a létezők születését és pusztulását? Végül is mivégre, mi a célja mindennek?

Festett kerámiák a séi, malomi-dűlői neolit településről. Spirál díszű töredékek

-----És az őskor embere válaszolt az önmaga által feltett kérdésekre. Bár az egyes népek eredetmítoszai különbözhetnek egymástól, az azonos vonások igen lényegesek. Az ember már a kezdetektől úgy tudja, hogy isteni lények akaratából született meg, hogy része a természetnek, a földi világot ajándékba kapta, a természet adományait ugyan használhatja, de hálával tartozik, és áldoznia kell a kapott javakért. A földi létezők világa mellett az ember korai eszméiben megalkotta a léttelenek helyét is, a túlvilágot, ahová a halál után kerülnek az egykor voltak. Ha finnugor rokonaink hiedelmeiről és ünnepeinek rendjéről olvasunk, látjuk, hogy halottaikat egy évben két alkalommal ünneplik meg, vendégül látják asztaluknál, emlékeznek rájuk, megismertetik személyüket a rokonság fiataljaival, majd visszakísérik a temetőbe őket. Halottaik továbbra is a közösség tagjai maradnak – élők és holtak világa egyetlen egységet alkot. Vadászat közben megölt vagy feláldozott állataik lelke is átkerül a túlvilágra – ahogy ezt a híres állaténekekből megtudjuk.
-----Ebben a mozgó, eleven univerzumban – úgy tűnik – mindennek lelke van. Ezért kér bocsánatot a csónakot faragni készülő ember a kivágott hatalmas fától, amiért az életét megszakította vagy medveünnepen tisztelik meg a nagyon is rettegett és elejtett hatalmas állatot.
-----Az a költői világkép, amely a szöveghagyományban ránk maradt, lélekkel és érzelmekkel gazdagon átszőtt, színes és fantáziadús alkotás. Azt érezzük, itt minden és mindenki megtalálhatja a maga helyét, az ember korai eszméivel rendet teremtett maga körül és a világban. Kitűnik az is, hogy gondolkodó emberünk a természetbe ágyazottan él, a természeti létezők körülötte éppoly fontosak mint ő maga. Tudja, hogy tevékenységével, akár a vadászattal, halászattal, de különösképpen a földek megművelésével beavatkozik a természet rendjébe, hiszen teremni kényszeríti a korábban pihenő, a mi nyelvünkön is nőneműnek képzelt és nevezett anyaföldet. Ezért veszi körül ünnepi ceremóniákkal, jelképes engesztelő cselekményekkel a föld feltörését, a vetést, majd az aratás munkálatait és befejezését is.
-----Hasonló módon kér bocsánatot a természettől, ha házhelyet jelöl ki magának és házat épít rá, megváltoztatva az addigi rendet. Az építési áldozatok, amelyeket jelenkorunkban jegyeztek le Székelyföldön: a ház alapjába szórt pénzdarabok és az italos üveg cserepei – a több évezredes engesztelő áldozat utolsó megőrződött nyomai napjainkban.
-----Mircea Eliade, a neves vallástörténész az 1970-es években megjelent nagy történeti munkája előszavában azt írja, hogy az önmagára ébredő ember számára az élet minden mozzanata, a táplálkozás, a munka, a szexualitás a "szentség" erejével létezett, vagyis nézete szerint embernek lenni annyit jelentett, mint vallásosnak lenni, és a történésszel ebben egyetérthetünk. Már ekkor kifejtette azt a gondolatát – amelyre talán nem kellően figyelt fel a többi történeti tudomány, például a régészet sem –, hogy az újkőkorban kialakult egységes gazdálkodási rendszer, a földművelők és állattartók társadalma olyan egységes eszmerendszert hozott létre Európában, mely évezredekig alig változott, és például Kelet-Európában az élő népi hagyományban csaknem napjainkig fennmaradt. A kutató úgy érezte, már nem kell bizonygatni ennek az évezredek óta létező hagyománynak töretlen, alig változott és a kereszténység elterjedésével sem mélyen érintett fennmaradását.

Festett kerámiák a séi, malomi-dűlűi neolit településrűl. Spirál- és korongdíszes töredékek

-----E hagyomány jellemzői az égitestek, főként a Nap, a Hold, a csillagok tisztelete, az időjárást, az évszakokat irányító isteni lények létezésének tudata, az élelem, a bő termés biztosítására végzett bonyolult ceremóniák, vallásos jellegű cselekmények, rítusok. A társadalom létét alapvetően szolgáló termények, például a gabona, a szőlő sajátos istenvilágot kapnak, külön a terményekhez fűződő rituális – a bőséget szolgáló – cselekményekkel. Ma már tudjuk, hogy a földművelés elterjedésének korai időszakában az i. e. VI–V. évezredekben Európában a Nap tiszteletére és megfigyelésére is – geometrikus alaprajzú: ovális vagy kör alakú szentélykörzeteket, nyitott vagy fedett szentélyeket építenek, a szentélyek területén az év fordulóihoz kötődő meghatározott ünnepségek tartására. Több esetben az építmények eleven naptárként is szolgálnak, lehetővé téve az idő – a mezőgazdaság számára létfontosságú – mérését.
-----Tulajdonképpen Európa első monumentális közösségi építészeti alkotásai születnek meg ekkor, máig szólóan bizonyítva rengeteg emberi tudás, technikai ismeret felhalmozódását ebben a sötétnek igazán nem nevezhető időszakban. Gondoljuk el, az építmények alaprajzához, felépítményéhez pontos mérésekre volt szükség, a hatalmas, földből, fából majd kőből készült alkotóelemek felállításához tökéletesen szervezett, összehangolt tömeges munkát kellett biztosítani, és sokszor még az építőanyagokat is távolról szállították az építkezés helyszínére. A korszak végének legismertebb, már jelképpé és a világörökség részévé lett alkotása a dél-angliai Stonehenge, amelynek hatalmas monolit oszlopai az őskori kultúra tetterejét, technikai diadalát szimbolizálják. A régész pedig örömmel látja évről évre, hogy Szent Iván éjszakáján, a nyári napforduló idején többnyire fiatalok százai érkeznek az egykori Naptemplom környékére, ahol letelepedve megvárják a napkelte gyönyörű látványát, és talán, eltűnődve, csendes imát is mondanak.
-----Kultúrhistóriai töprengéseink után visszatérünk Ekhnáton fáraó Naphimnuszához. Azt feltételezzük, hogy a költemény gondolatait, érzelmeit az emberiség évezredekkel korábbi eszméi, érzései alapozták meg, és Európa hatalmas kőkori szentélyeiben hasonló tartalmú imák, varázsszövegek, áldozati énekek hangozhattak el, amelyeket – az írás ismerete híján – még nem jegyeztek le alkotóik.
-----Érdekességként itt még megemlítem az emberiség furcsa, ellentmondásos viszonyát az írásbeliséghez. Egyiptomból is maradt fenn tantörténet, mely ellenzője az írásnak, amiért tunyaságra szoktatja az emberi elmét. Hasonló meggondolásból a kelták papjai, a druidák versbe foglalt törvényeiket évenként ismétlődő szóbeli memória-gyakorlatokkal igyekeztek az ifjúság emlékezetébe maradandóan átültetni. A matematika tudománytörténete pedig megemlíti, hogy India korai matematikai felfedezései csak a szájhagyomány útján öröklődve maradtak meg.
-----Röviden szót ejtettünk az európai újkőkori szentélyekről, szentélykörzetekről, melyek közül csak néhányat ismertünk korábban, a többségüket az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai hozták a napvilágra. Közéjük tartozik a séi szabályos ovális alakúnak tűnő kettős árokrendszer, amelynek jelentőségéről bővebben szeretnénk beszélni.

A VAS MEGYEI SÉ KÖZSÉG ÉS AZ ARANY-PATAK MELLÉKÉNEK KŐKORI
TELEPÜLÉSEI – AZ ÚJKŐKORI MŰVÉSZET EGYIK KÖZÉP-EURÓPAI KÖZPONTJA

A talán széleskörűen hírnevet szerzett séi újkőkori település megtalálása az 1970-es években nemcsak a szerencsés véletlen eredménye volt. A szombathelyi Savaria Múzeum régész munkatársai ekkor már néhány esztendeje rendszeres topográfiai terepbejárást végeztek a megye területén – együttműködve az MTA Régészeti Intézete országos körű topográfiai felmérésével. Munkánk során megtudtuk, hogy a XIX. századi régészeti szakirodalom utalásai az Arany-patak völgyének és Szombathely környékének sűrű őskori lakottságára elődeink pontos és valós megfigyeléseit igazolták. Bár a topográfiai munkát a helyi tudományos vezetés tévedése később leállíttatta, 1973 őszén ötezer forint kutatási összegből meghúzhattam az első kutatóárkot a séi Malomi-dűlő legmagasabb részén, az Arany-patak fölé emelkedő dombháton.

Festett kerámiák a séi, malomi-dűlői neolit településről. Különleges mintavariációk

-----Harmincöt év távlatából visszatekintve ma már összefoglalhatjuk az akkor elindult ásatási sorozat helyi és nemzetközi tudományos jelentőségét. A régészeti kutatások során felszínre került, épített kettős árokrendszer, valamint a szépségével kitűnt festett kerámia és a művészi plasztikai munkák: állatalakos fedők, női szobrocskák töredékei és egyéb különleges tárgyak többféle szempontból is jelentőssé tették a séi régészeti lelőhelyet. Hirtelen, előzmények nélkül Vas megye őskori régészete kapcsolódni tudott az 1970-es években kibontakozó, több közép-európai országban folyó kutatási témához, mely sorozatosan azonosította a légifényképezés segítségével is szaporodó újkőkori árokrendszereket. Több nemzetközi konferencia gyűjtötte össze az egyes országokban született eredményeket – ezeken képviselhettük másokkal együtt a magyar kutatást – a hasonló megfigyelések lehetőséget adtak tudományos közmegegyezések kialakítására is. Az érdeklődést, mely fokozottan fordult a vasi eredmények felé, az magyarázza, hogy a séi leletek egy jelentős hatású újkőkori népesség, a lengyeli kultúra kialakulási és korai szakaszából származtak főként, és így elemzésükkel több történeti kérdés is megválaszolhatóvá vált. Nem utolsó sorban azonban a nemzetközi kutatás figyelmét a séi leletek művészi értéke, szépsége keltette fel, és legszebb tárgyaink hamarosan külföldön megjelenő gyönyörű publikációk szereplőivé váltak. Még Amerikából is kaptunk felkérést a hírnevessé vált "Séi Vénusz" képmása megjelentetésének engedélyezésére. -----A séi kutatássorozat 1980-ban leállt, további két kisebb mentést végezhettünk még 1990-ben és 1995–96-ban a lelőhelyen. Csak feltételezni tudjuk, hogy ha az árokrendszerrel határolt terület egy tizedén 140 női szobrocska töredéke került elő, a majdan feltárandó teljes területen akár több ezer további töredéket is kiáshatnak még utódaink. A tudományos kérdések megválaszolásához tehát az árkokon belüli terület teljes feltárására lenne szükség. Természetesen ez még nem jelentené a település maradéktalan megkutatását, amely az árokrendszeren kívül még több hektárnyi felületet foglal el.
-----Bár csak részleges feltárás történt a séi településen, rengeteg új adatot, információt szereztünk a nálunk korábban teljesen ismeretlen őskori periódusról. Kérdéseink egy része azonban megválaszolatlan maradt, és lehetőség van rá, hogy tovább keressük a megközelítés és megoldás újabb útjait. Itt van mindjárt a szabályos ovális alaprajzú kerített terület és felépítménye: mi magyarázza meg a geometriai formákat az építmények létesítésénél?
-----Az emberi eszmék történetének kutatói szerint a gondolkodásunk hasonló működését mutatja, hogy a legkülönbözőbb kultúrájú területeken az emberi hajlék, a ház és a közösségi építmények is a világ kicsinyített másaként, pontosabban jelképeként értelmezhetők, és ennek az "imago mundi"-nak egyes részei a geometrikus formákkal ábrázolt földet és eget, a világ közepét és kapuit stb. jelenítik meg. Hosszas kutatások nyomán derült fény arra, hogy az emberiség élete jelképek tömege közepette zajlik, hiszen a világról alkotott eszméink is jelképek, de a cselekvésünk és nyelvi érintkezésünk is jelek, jelképek sorát alkalmazza.
-----Amikor az ember művészi tevékenysége először kapott maradandó formát, vagyis amikor a barlangi festészet alkotásai megjelentek a felső paleolitikum idején, kb. 20–30 ezer évvel ezelőtt, az állatvilág realisztikus, természethű ábrázolása mellett az alkotók számunkra ismeretlen tartalmú jeleket is alkalmaztak a képeken. A barlangi festészet szakértői szerint maguk az állatcsoportok is jelképek lehetnek, ismétlődő rendszerük valószínűleg különleges szellemi tartalmak kifejezésére is szolgálhatott.
-----André Leroi-Gourhan, a nagy francia paleolitkutató szerint a paleolitikum művészete azt bizonyítja, hogy az emberiség a jelképekkel történő ábrázolás, művészi kifejezés birtokába lépett. Barlangok falain, de díszített, faragott kis tárgyakon is olyan formák jelentek meg ekkor – négyszögek, rácsok, rombuszok, körkörös díszek –, amelyeket később az újkőkori kerámiákon is gyakran alkalmaztak. A néprajz különböző népek, embercsoportok díszítőművészetével foglalkozó ága nagyon sok gyűjtést és vizsgálatot végzett el a díszítési motívumok témakörében, és alapvető tapasztalata az, hogy a formakincs legtöbbször jelképi értékű, és a mintasorok háttér tartalmakat hordoznak. A néprajzkutatók legfőbb felismerése, hogy az emberiség jelképi rendszereit a felfoghatatlan és érthetetlen világ otthonossá tételéhez teremtette meg, és a közös jelképek ismerete és használata erősítette a közösségek tagjai között az összetartozás érzését is.
-----Az újkőkor, a neolitikum kutatója, ha az ásatási tényeket már rögzítette, úgy érzi, meg kell próbálnia a korszak eszmevilágának megközelítését is. Jelenségekkel, tárgyakkal találkozik, amelyek ma már ismeretlennek, idegennek tűnnek, és az egész modern világ, melynek szülötte, idegenként kezeli az évezredekkel korábbi emberi társadalmakat. Tudjuk, a modern világ a "varázstalanított világ", melyből a racionalitás, az ésszerűség eltüntette a mesét, a költői világképeket és a mindenkori istenvilágot is. Más lehetőségünk nem maradt, mint az évezredeken át felgyűlt hagyománykincsből merítenünk az egykori eszmék értelmezéséhez. Ezért félre kell tennünk modern, varázstalanított tudatunkat, és másként kell látnunk, az egykori jelképi világ tartalmát felélesztve, újra élve, lélekben azonosulni letűnt korszakok résztvevőivel.

Jelek a Vas megyei neolit kerámia díszítéséből: a V-jel variációi. Felső sor: jel az európai paleolitikumból származó tárgyakon

-----Úgy gondolom, a séi szabályos ovális alakú kerített terület, melyet V-keresztmetszetű árkokkal vettek körül – maga is jelkép volt, akár Nap-jelkép, de világ-jelkép is lehetett, hiszen ismerünk népi elképzeléseket tojás alakú univerzumról is. A kerített területen belül több kis kerek és mély, kútszerű, lapos aljú gödröt ástunk ki, amelyekből festett, ember alakú edények és női szobrocskák töredékei kerültek elő. Ezek kétség nélkül áldozati helyeknek nevezhetők, hiszen a legtöbb nép az alvilág isteni szereplőit a földbe ásott – olykor különlegesen mély – gödrökkel közelítette meg.
-----A gödrökbe szórt női szobrocska-töredékek újabb tudományos vizsgálatokat igényeltek, amelyek már eredményeket is hoztak. Több európai területen úgy tűnik, hogy a szobrokat vallásos jellegű elképzelések alapján, rítus rendje szerint feldarabolták, majd az áldozati gödrökbe dobták, vagy a szentelt területen szétszórták. Hagyományaink ismét segítenek az értelmezésnél: a kis női figurák a gabona megtestesítői, a gabonaszellem jelképei lehettek, vagy valamilyen szoros kapcsolatuk volt a gabonával, széttörésük-szaporításuk nyilvánvalóan a termény bőségét biztosító hagyományos ceremónia, ünnepi rituális cselekmény része volt.
-----A séi női szobrocskák között kiemelkedő szépségű darabok is vannak, típusuk jellegzetes – ma már a szakmai irodalom séi típusnak nevezi meg őket. A megismerésük óta eltelt 35 év alatt hasonló példányok előkerültek hazánkban távolabb is – Nagykanizsa környékén, de a Dél-Alföldön is és külföldön: Ausztriában, Csehországban, Bajorországban találtak még e körbe illő darabokat. 2005–2006-ban Szombathely szélén, az oladi platón feltárt neolit településen újabb 100 figurális töredéket ástak ki a régészek. Joggal vetheti fel a szakirodalom azt az elképzelést, hogy a séi település és környéke gyártási központ lehetett, és az elterjedésnek itt volt a kiindulási helye. Megemlítem a tréfa kedvéért, hogy 1973-ban az első séi leletek szépsége láttán régész kolléganőm így kiáltott fel: "Itt volt a neolitikum zsennyei művésztelepe!" Komolyra fodítva a szót, valóban felmerült a valószínűsége annak, hogy az Arany-patak völgye sűrűn egymást érő neolit településeivel és a mai Szombathely környéke vallási célzatú művészeti alkotások készítésének egyik közép-európai központja volt.
-----Azt már tudjuk, hogy a korábbi véleményekkel szemben, melyek a területünkön áthaladó Borostyánkő utat csak a bronzkortól gondolták használatban lévőnek, a természetes útvonal a neolitikum elejétől vagy még korábban "működött", és hosszú vonala mentén szerszámkészítésre használt kőfajták, ékszerek, festékek cseréltek gazdát már a kezdetektől. Emberek csoportjai is közlekedhettek rajta, akik vallási eszméiket, szertartásaikat is elterjeszthették.
-----A modern világ racionalitásától távol álló, értelmezésre szoruló séi ásatási jelenségeink és tárgyaink – véleményünk szerint – egységes gondolati rendszerbe kapcsolódnak. Az az új gazdálkodási és egyben életmód is, amely Európa-szerte elterjedt néhány évezred alatt, a földművelés és állattartás letelepült állandó falvakat, állandó közösségeket létrehozó életvitele új eszméket is igényelt. Bonyolult agrárkultuszokat alapozott meg az emberek új eszmevilága, amelyeket csak nyomaiban észlelhetünk, kialakult és lejegyzett változataik a nagy antik vallásos eszmerendszerek körében maradtak meg ma is tanulmányozható formában. Megemlítettük az Európa-szerte jelentkező Nap-kultuszt szimbolizáló árokrendszereket – köztük a séit is –, a termény, az élelem bőségét elősegítő rituális cselekményeket, mint a gabona jelképeiként szaporított, feldarabolt női szobrocskákat, és fokozott figyelemmel soroljuk e jelenségek közé a séi település művészi festett kerámiáit is.

AZ ÚJKŐKORI VILÁG ESZMÉINEK ÜZENETE A SÉI FESTETT KERÁMIÁKON.
AGYAG ALAPON MEGMARADT HATEZER ÉVES FILOZOFIKUS FESTÉSZET EMLÉKEI

Bocsássa meg az olvasó, hogy a régész személyes érzelmeiről is beszámol, amikor a festett kerámiák ismertetéséhez érkezik el. 1973 őszén nagy-nagy örömet éreztem, amikor a séi kutatóárkok kemény, agyagos földjéből kibontottam az első festett töredékeket, azt is mondhatom, az első kőkori festményeket. Ha a talaj nedves volt, és a föld nem húzta le a festett réteget, a földfestékekkel hatezer évvel ezelőtt felvitt minták eredeti szépségükben ragyogtak fel a napfényben. Később megtudtuk, hogy milyen nehéz megőrizni a kerámiák festett rétegeit, tisztításukat csak szárazon lehetett végezni, majd védőréteggel restaurálni. Sajnos a restaurálás folyamata alatt sérültek, bizonytalanabbá váltak a minták, és az elkészült darabok már nem tudták felmutatni a megtaláláskori ragyogó színeiket. A díszítési motívumok fontossága miatt az utolsó ásatás alkalmával, 1996-ban már nedves állapotban azonnal lerajzoltam az előkerült töredékeket, hogy mentsem, ami menthető.
-----Mit tudunk a festett kerámiák technikai kivitelezéséről? A színek nagyon kevés kivételtől eltekintve finoman iszapolt, jól kiégetett, simított kerámiákon jelennek meg, világosszürke, drapp vagy fényes fekete agyag alapon. Sok fejtörést okozott az a megfigyelés, hogy a motívumok szélei tiszták, élesek, mintha segédeszközt is használtak volna a felrajzoláskor. Ezen túl a spirális díszek, amelyek sűrű vonalai hallatlanul biztos, gyakorlott kezekre vallanak, szinte megismételhetetlen szabadkézi rajzi tudást sejtetnek. A tálak belsejének kettős-hármas párhuzamos vékony vonalkötegekkel körbehúzása arra enged következtetni, hogy kézi korongon forgott a kész tál és a festő szerszámot rögzítették, vagyis sok technikai fogást alkalmazhattak a kerámiák befejező munkálatainál.
-----Az ásatások során több bizonyítéka is előkerült a helyi gyártási folyamatnak. Mindenekelőtt megtaláltuk a felhasznált földfestékeket sokszor hatalmas, olykor kisebb rögökben, melyek a vörös és sárga színek felhordására szolgáltak. Több esetben rátaláltunk a festéktörő palettákra is – ezek vékony kőlapok voltak, melyeken kisebb kőgolyóbis segítségével zúzták porrá a festékanyagokat. Egy tűhegyesre csiszolt vékony vörös festékceruza lelet utalt a rajzolt minták felvitelének módjára is.

Festett kerámiák a séi, malomi-dűlőôi neolit településről. Kalászmintás töredékek

-----A festett kerámiákon uralkodnak a vörös és sárga színek, ritkább a fehér, és néhány darabon fordult csak elő barna vagy fekete, olykor lilásvörös mintázat is. Megfigyeléseink szerint íratlan szabályok alapján történt a festés felhordása az edények felületére: a tálak kívül és belül más-más mintákat kaptak, a nagyobb edények külső felületei pedig sávokra osztottak, a nyak, a váll és az edény hasa elkülönülő motívummezőket alkotnak. Felfigyeltünk arra, hogy számos karcolt dísz, amely a női szobrokon megjelent, előfordul a kerámiákon is, többnyire festett formában. Ezt a jelenséget nem a kőkori fantázia szegénységének éreztük, hanem annak, hogy a szobrok és a kerámiák ugyanazon kultusz részeit, eszközeit képviselik, és a közös ábrák az azonos tartalom jelképeiként jelennek meg a kultusztárgyakon.
-----A séi kerámiákon klasszikus kivitelezésűek az antikvitás művészetében évezredekkel később majd bőven előforduló meander- és spirál-motívumok. Megjelenésükkel már foglalkozott az eszmetörténet, úgy tűnik, először az őskőkor művészetében bukkannak fel Európában, de mindenütt megtalálhatók a világon, valamilyen természeti jelenséget szimbolizálva. A mi spirálkorongjaink és egyéb korong-díszeink egyértelműen Napjelképnek tekinthetők, amióta előkerült egy sugarakkal együtt megrajzolt spirálkorongos kerámiatöredék, segítve minket az értelmezésben. Érdekes, hogy a korongokat összekötő végtelen vonalak felfestése mintha a Naphimnusz soraira utalna: a feljövetelre és lemenetelre, a Nap látszólagos mozgásának végtelen ütemére. Egyetlen töredékünkön a Hold sarlója is felismerhető, formáját keskeny sárga csíkok egyértelműen körülrajzolják.
-----Két tál belsejének képét bemutatjuk rekonstrukciónkon. Az egyiken festett vörös, hajló sugárnyalábok a kerek belső résznek szinte a forgását érzékeltetik illetve forgás látványát sugallják. "A forgó kerek világ" eszméje ötlik emlékezetünkbe, amely oly sokszor fordul elő nyelvrokonaink ősi népi költészetében. Ez a tál talán az élet jelképe, míg a másikon a labirintusnak, az antikvitásban oly gyakran alvilági jelképként megidézett képe jelenik meg, szintén klasszikus formában – az útvesztőből lehetetlen kijutni. Néhány kerámiánkon tisztán felismerhető a lepke vagy kettős balta motívum, amelyet évezredekkel későbbi ábrázolásokon gyakran megcsodálhatunk Kréta szigetének vallásos művészetében.
-----Felfigyeltünk egyes jelek kiemelt szerepére a séi kerámiákon. Fontos a V-jel, amely a paleolitikumban kis állatszobrokon illetve barlangi festményeken sebzés jelként szerepel. Felötlik a gondolat: talán a séi árkok V-metszete sem véletlen, hiszen a földet "sebezték" meg az ásásukkal a település lakói. Néhány női szobor a nyakán visel V-jelet, ami biztosan nem ruhakivágást jelöl, mert a háton nem ér körbe. A festett kerámián a jel bezárva is megjelenik, néha meander, olykor többsoros spirál közepén foglal helyet. Jelentését sajnos nem ismerjük, de jelentős eszmei tartalmat hordozhatott. Megidézzük talán legősibb jelünket, a keresztet, amely szintén ismerős a paleolitikum óta. Mélyített díszként is előfordul Sében, de több változatban és színben a festett kerámiákon is. Eurázsia sámándobjain a kereszt a négy égtájat és a világ közepét szimbolizálja, nálunk azonban valószínűleg Nap-jelképként jelenik meg, olykor csoportosan, más jelképekkel együtt.

Festett kerámiák a séi, malomi-dűlői neolit településről. Különleges mintavariációk

-----Külön egységet alkot a festett kerámiák között a kalászmintás edényeké, a gabonaszemek jelképeit mindig vörös csíkok között sárgásfehér színnel festették meg gondosan az edények nyakán vagy a vállán. Egy különleges, nagyméretű kerámia fajtáról is beszélnünk kell, amelyet kivétel nélkül gazdag festéssel láttak el a helyi mesterek. A csaknem méteres magasságot elérő különös körvonaú edényt "vállas" edénynek nevezte el a szakirodalom, de ha figyelmesen nézzük körvonalait, a kiszélesedő rész inkább női mellekre emlékeztet, amelyeken még jókora hengeres bütyköket, gombokat is elhelyeztek. A női mellek kultuszával számolnunk kell az ősiségben, ismerjük a paleolitikum hatalmas idomú, faragott női szobrocskáit, de előkerültek mell ábrázolások neolitikus szentélyekben Elő-Ázsiában és Európában is. Nem utolsósorban emlékezetünkben megjelenik a krétai híres kígyós istennő szobor, melynek ruházata fedetlenül hagyja az istennő szépséges kebleit. A női szimbólumnak tekinthető séi áldozati edények "szent" mivoltát még fokozzák a reájuk alkotott festett további jelképek: gabona-kalász, Nap-spirál és egyéb organikus jellegű díszítmények. Ezek a gyönyörűen festett remekművek végül a földbe ásott kis áldozati gödrök mélyére kerültek, az ősi eszmék logikája szerint – a terményeket, főként a gabonát megtermő anyaföld tiszteletére és ajándékául. A neolit ember hite szerint varázsos cselekményei és mágikus erejű művészi tárgyai biztosították a föld termőerejének megújulását és folyamatosságát. Hatásos költői képet idézhetünk fel Vas megye jelenkori népi hagyományából párhuzamként: a learatott gabona utolsó kévéjéből Szent Mihály lovának is szántak adományt – az élet jelképéből a halál szimbolikus képviselője is részesült – így fejezték ki az élet és halál egységét, a szakadatlan körforgást, az újjászületés reményét.
-----A színek varázsos erejéről is kell beszélnünk. A ragyogó vörös és sárga színek a kerámiákon az élet színei, ezért kerültek a legtöbbször az agyag felületére. Tudjuk, hogy a paleolitikum óta a vörös okkert nagy mértékben használta az ember az élete során – többek között vallásos jellegű cselekményei eszközeként is. Színe mindig is az életet jelentette, így a temetéskor sokszor a halottak testrészeit, főleg a fejét bőven festették vörös színűre. Érdekes megemlíteni, hogy a séi női szobrocskák feje nem egy esetben szintén vörösre volt festve, ami talán áldozat voltukat hangsúlyozta. Kerámiákon is találtunk vörös festést olyan helyeken, amelyekről biztosak lehetünk, hogy nem látványul szolgáltak. Váza alakú edények mélyén fedeztünk fel vörös csíkokat, vagy az aljon belül vastag vörös festést. Mély, öblös tálak alját – kívül is – vörösre festették vagy jelekkel (rács, kereszt, rombusz stb.) látták el, ami nyilván mágikus erejüket fokozta a földbe helyezéskor. Néhány törött kerámián a törött felületeket is vörösre festették.
-----Tudjuk, hogy nagyon sok türelmes kutatómunka vár a régészekre, ha megpróbálják majd egységbe foglalni neolitikumunk vallásos eszmerendszerét, esetleg egymástól el is térő eszmei rendszereit. Mindenképpen bonyolultabb folyamatról van szó, mint eddig gondoltuk, hiszen a régészeti tárgyakat eszmei hátterükkel együtt kell majd értékelni.

A RÉGÉSZ ZAVARA, AKI TUDJA, HOGY KÉT VILÁG HATÁRÁN ÉLTE LE AZ ÉLETÉT, DE
NEM TUDJA: ELPUSZTULNAK-E ŐSI HAGYOMÁNYAINK?

A régész, aki elmondta gondolatait a Sé községe mellett kiásott újkőkori leletekről – most zavarban van. Ismét személyes vallomásra kényszerül, amelyben fel kell idéznie saját életútját és tapasztalatait, családi emlékeit is. A vallomása valahogy így hangzik: az a nagyon távoli kőkori világ, amelyet évezredek választanak el a mától, soha nem volt idegen számomra. Életutam végén járva ma már azt is tudom, miért. Családi gyökereim olyan paraszti közösségben eredtek, ahol évszázadok változatlan rendjében mindig a földdel és az állatokkal való foglalkozás volt az úr, a természet törvényei szabták meg az élet eseményeit és a természettel való harmonikus együttműködés lelki békével is párosult. Csodálkozva láttam okleveles adatokból, hogy a középkortól a XX. századig – mintegy 500 esztendő alatt – apai ági őseim csupán harminc kilométernyi utat tettek meg a Rába gyönyörű völgyében, míg Csempeszkopácsban végleg megtelepedtek. Apámat, aki ötödik, utolsó gyermekként végre fiúnak született, Szent Antalnak ajánlották nagyszüleim. Tőle kaptuk az élet szeretetét, a természet és a teremtő Isten tiszteletét és vallásos nevelést egy olyan világban, amely a vallás kiírtására törekedett. Én még emlékezem, hogy anyám keresztet rajzolt a kenyérre, mielőtt megszegte, és a déli étkezésnél köszönetet mondtunk az ételért, ami az asztalra került. Csupa irracionális, ésszerűtlen cselekedet? Kinevetni való? Később apám mutatta meg nekem a pesti belvárosi templom "Fekete Madonnáját", aki körül kis ezüst kezek, lábak, szívek voltak kirakva, a gyógyult hívők ajándékai – és én éreztem, hogy a különös festmény nagyon messziről és nagyon erős érzelmi háttérrel szól a mához, hangtalanul is beszél.

Jelek a Vas megyei neolit kerámia díszítéséből: az X-jel variációi. Felső sor: jel az európai paleotikumból származó tárgyakon

-----Itt állunk hát két világ határán, büszkén a megszerzett tudásunkra, amellyel meg tudunk magyarázni korábban megmagyarázhatatlannak hitt dolgokat. Mégis úgy érezzük, üresebb, sivárabb ez a nagyon racionális, minden hittől és varázslattól megfosztott világ. Tudjuk, felbomlott az a a paraszti társadalom, amely évezredeken át megőrizte a természet erőivel való mély kapcsolatát, tiszteletét a földnek, víznek, az évszakoknak, az égitesteknek, a teremtésnek.
-----Már meghaltak azok az idős parasztemberek, akiktől Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató összegyűjtötte a templomok falain kívül elmondott csodálatos archaikus imáikat. Ezekben a keresztény hit elemei mellett megszólaltak ősi pogány eszmék is. Az imák elhallgattak, nem mondja tovább őket senki. Mi lesz hagyományaink hatalmas kincsestárával? Tudunk-e még erőt meríteni belőle?
-----Írásom zárásául életem legelső emlékét idézem fel, amely gyermeki agyamban képként örökre megmaradt. 1944 Karácsonyán kis házunk óvóhelyén anyám öléből egy színes képet láttam a falon, azt néztem, míg a ház falai remegtek a szörnyű ágyúdörgésben. A színes nyomatról – mint később megtudtam – Raffaello egyik Madonnája tekintett le a pincében kényszerűségből együtt szorongó emberekre, kis utcánk összegyűlt polgáraira. Rezgett-reszketett a szép kép a pince falán az iszonyú zajban. Az újjászületést, az élet örökkévalóságát jelképező fiatal anya és kisgyermekének gyengéd pillantása a falról átkísérte az óvóhely rettegő, elgyötört lakóit a béke csendjébe. A házra hullott, majd a padlásba fúródott repülőbomba nem robbant fel, és a családunk tagjai Madonna oltalmazó köpenye alatt átvészelték a föld legborzalmasabb háborúját.

IRODALOM

ELIADE, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története. I–III. Osiris, Bp., 1995.
FEKETE Mária: Néhány gondolat a neolitikus, ún. steatopyg idolok ürügyén. In: Savaria 29. 2005. 95–130. old.
FRAZER, James G.: Az aranyág. Gondolat, Bup., 1965.
HOPPÁL Mihály (szerk.): A Tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról. Bp., 1995.
HOPPÁL Mihály (szerk.): Jelképtár. Helikon, Bp., 1997.
HOPPÁL Mihály: Sámánok Eurázsiában. Akadémiai, Bp, 2005.
KALICZ Nándor: Agyag istenek. A neolitikum és rézkor emlékei Magyarországon. Hereditas, Bp., 1980.
KÁROLYI Mária: Sé-Malomi dűlő. In: Rég.Füz. 1974–75. I/27. 16. old. és Sé-Malomi dűlő. In: Arch.Ért. 1974–75. 102. 293. old. No. 16.
KÁROLYI Mária: Napszülöttek. Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt. Szombathely, 2004.
KÓS Károly: Erdély népi építészete. Kelenföld, Bp., 1990.
LEROI-GOURHAN, A.: Az őstörténet kultuszai. Kozmosz, Bp., 1985.
MAKKAY János: Amagyarországi neolitikum kutatásának új eredményei. Az időrend és a népi azonosítás kérdései. Korunk Tudománya. Akadémiai, Bp., 1982.
MAKKAY János: Die Grabenanlagen im indogermanischen Raum. Bp., 2001.
UJVÁRY Zoltán: Agrárkultusz. Debrecen, 1981. (Folklór és Etnográfia 6.)

A rajzos illusztrációkat a szerző készítette.
A tanulmány és illusztrációi szerzői jogvédelem alatt állnak. Csak a szerző előzetes engedélyével használhatók fel.