MARKÓ PÉTER

ÚJABB IRÁNYZATOK A SZOCIOLÓGIAELMÉLETBEN –
A REFLEXÍV MODERNIZÁCIÓ

--------------------------------------------------------------------------------Amikor ezt a dolgozatot írom, a sajtó az amerikai pénzügyi hitelválságtól hangos. A kormány 700 milliárd dollárral kívánja a csődközeli jelzálog-hitelezőket megsegíteni, miközben az utca embere attól dühös, hogy az adózók pénze ismét a gazdagok zsebébe vándorol. A pénzpiaci katasztrófa szelét az egész világon érzékelik, de a kisember azt is tudja, hogy ő maga ellene semmit sem tehet. "Minden új nap egy újabb pénzügyi horror show-t hoz el, mintha Alan Greenspan, (a FED volt elnöke) vette volna rá Stephen Kinget, hogy naponta írjon egy újabb rémtörténetet".¹ A válság okainak legmélyén a pénzügyi eszközök egész "posztmodern" rendszere húzódik meg. "Az öncsalás abban áll, hogy ebben a hitelkultúrában elképzelhetőnek véltek egy olyan gazdaságot, melyben a pénzügyi szféra önmaga termeli a GDP kétharmadát. [...] A Wall Street tézise szerint nem kell ipar meg termelési volumen, az mehet Ázsiába vagy a fejlődő országokba. A szolgáltató társadalomban a pénzügyi szféra önmagát és a gazdaságot fenntartó gépezet."² Mostanra kiderült, hogy ez a pénzcsinálási mechanizmus önmagát pusztítja el.
-----Amikor Ulrich Beck – később világhírűvé vált – könyve a "kockázat-társadalomról" 1986-ban megjelent, a világ Csernobiltól kapott sokkot. A szerző írja a könyv bevezetőjében: "Az atomerőművek – az emberi alkotóerő csúcspontjai – Csernobil óta a veszély modern középkorának jelképeivé váltak. Olyan fenyegetettségre utalnak, amely a modernség ezzel egyidejűleg végletekig hajtott individualizmusát annak legszélsőségesebb ellentétébe fordítják. Még élnek egy másik kor reflexei: hogyan óvhatom meg magamat és az enyéimet? Virágkorát éli a már nem is létező magánéletre vonatkozó tanácsadás. Csakhogy ugyanakkor mindenkire hat az az antropológiai sokk, amelyet a civilizációs életformáknak a fenyegetettségben megtapasztalt »természet«-függősége vált ki. Ez a függőség megszüntette az »önállóságra«, a »saját életre«, a nemzeti hovatartozásra, a térre és időre vonatkozó valamennyi fogalmunkat. [...] A külső természet fenyegetéseivel szemben megtanultunk kunyhókat építeni és ismereteket gyűjteni. Viszont szinte védtelenül ki vagyunk szolgáltatva azoknak az ipari fenyegetéseknek, amelyek az ipari rendszerbe bevont második természetből indulnak ki. A veszélyek a normál fogyasztás potyautasaivá válnak."³
-----A szociológia mint tudomány kialakulásának és fejlődésének története a modern nyugati társadalom kialakulásával és fejlődésével párhuzamosan haladt. A szociológia klasszikusai a közösségről a társadalomra való átmenetet (Tönnies), a világ "varázslat alóli feloldását" (Weber), a normavilág általánosodását (Durkheim), az osztály- és rétegképződést vizsgálták. A fejlett ipari társadalom kialakulásával az össztársadalmi rendszer és alrendszereinek működése, a rendszerproblémák leírása váltak a szociológiaelmélet uralkodó témájává (Parsons, Luhmann). Az elmúlt évszázad utolsó két évtizedében aztán a posztmodern társadalomelmélet eljutott a nagyelméletek érvényességének megkérdőjelezéséig (Lyotard), egészen addig az állításig, hogy a leírni kívánt társadalom egy szöveg. Olyan szöveg, amelyik nem vezethető vissza valamilyen egységes struktúrára, a szövegek sokasága létezik. A társadalomtudományok feladata, hogy ezeket a szövegeket olvassák és értelmezzék (Brown). Az elmúlt évtizedek nyugat-európai szociológiája azt a társadalmat kívánja tehát magyarázni, amit némelyek "késő-modernnek", mások "posztmodernnek" neveznek. Jelen dolgozat a főként Ulrich Beck által leírt, és a posztmodernnel vitában álló "reflexív modernizációt" és a "kockázat-társadalmat" igyekszik bemutatni.
-----Beck kiindulása: a XX. század utolsó negyedére az NSZK társadalma túljutott az osztálytársadalmon, az osztályok és a hivatásrendi megközelítések csak alternatíva híján határozzák meg társadalomképünket.⁴ A társadalmi egyenlőtlenségek nem szűntek meg, valószínűleg nem is csökkentek, de az általános jólét növekedésével minden társadalmi csoport helyzete javult. Az élethelyzetek és életpályák olyan mértékű szóródása következett be, amely megkérdőjelezi a társadalmi osztályok és rétegek hierarchiájára épülő szociológiai elméletek magyarázó erejét. A társadalom legjelentősebb változását az élethelyzetek és életutak individualizációja jelenti. Az individualizáció előrehaladását jelzi például: az életstílusok pluralizálódása, a család új formái, alternatív kultúrák, újfajta társadalmi mozgalmak létrejötte. Az egyén és a társadalom között újfajta közvetlen kapcsolat jön létre, az eddigi közvetítők (csoportok, intézmények) elveszítik jelentőségüket. A kockázat-társadalom kialakulása együtt halad az individualizációs folyamattal. A kockázatok emberek tömegére közvetlenül vonatkozó jelenségek, amelyekkel azonban az egyes egyén egyedül, elszigetelten szembesül. A kockázatok, az öncélúvá vált technikai-gazdasági fejlődés nem szándékolt mellékkövetkezményei (pl. környezetszennyezés, genetikai veszélyek, radioaktív sugárzás) a fejlett ipari társadalmakban már globálisan magát az életet veszélyeztetik. A globális kockázatok legyőzése csak akkor lehetséges, ha a modernizáció folyamata reflexívvé válik, és a felmerülő problémák miatt felülvizsgálja értékeit, viselkedési normáit. A reflexív modernizáció fogalma Becknél kétféleképpen értendő. Jelentheti egyfelől a kockázat-társadalom létrejöttének folyamatát az előre nem látható mellékkövetkezményeivel együtt, amelyek visszahatnak magára a folyamatra. Másrészt jelentheti a társadalmi önkritikán keresztüli tudatosulását ennek a fejlődési folyamatnak.
-----Becknél a reflexszerű és a reflexió két egymással össze nem keverhető fogalom. Az előbbi az, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik, az utóbbi ennek a folyamatnak a tudatosulását és visszahatását jelenti a gondolkodásunkra. A "reflexív modernizálódáson" empirikus-analitikus értelemben "nem reflexiót értünk (amint azt a reflexív melléknév sugallja), hanem önkonfrontációt: az átmenet az indusztriális modernség korszakából a kockázatkorszakba nem szándékosan, nem láthatóan, a látens mellékhatások mintájára megy végbe az önállósult modernizálódás dinamikája során. [...] A kockázattársadalom nem opció, amelyet a politikai eszmecserék során választhatunk vagy elvethetünk, hanem az az önállósult, a következményeikre és veszélyeikre tekintettel vak modernizálódási folyamatok során jön létre. [...] Ha az ipari társadalomból a kockázattársadalom felé vezető önállósult, nem szándékos és nem látható, úgymond reflexszerű átmenetet reflexivitásnak nevezzük – megkülönböztetve a reflexiótól, ugyanakkor szembe is állítva vele –, akkor a reflexív modernizálódás a következőt jelenti: önkonfrontációt a kockázattársadalom olyan következményeivel, amelyeket az ipari társadalom rendszerében, az ott intézményesült mércék segítségével nem lehet (megfelelő mértékben) földolgozni."⁵ Beck szerint a kockázattársadalom fogalma a rendszer- és korszakváltás három területére mutat rá: először is a modern ipari társadalomnak a természeti és kulturális erőforrásokhoz fűződő viszonyára, amelyekre a létét építi, de amelyek készlete a modernizálódás folyamán fokozatosan eltűnt. Másodszor a társadalomnak az általa létrehozott veszélyhelyzetekhez való viszonyára utal. Harmadszor: megszűnnek, "feloldódnak a varázslat alól e társadalmak kultúrájának eredeti kollektív jelentései, mint például a fejlődésbe vetett hit, az osztálytudat, amelyek biztonságról alkotott elképzeléseikkel a nyugati demokráciák támaszául szolgáltak. Mindez oda vezetett, hogy mindenfajta definíciós probléma magának az egyénnek a feladatává vált. Ez az individualizálódás a folyamat valódi jelentése."⁶
-----Beck a kockázattársadalomról írott könyvének legfőbb hipotézisét a következőképpen fogalmazza meg: "míg az ipari társadalomban a gazdagság termelésének »logikája« uralkodik a kockázat termelésének »logikája« felett, addig a kockázattársadalomban ez a viszony megfordul. A modernizáció folyamatainak reflexivitásában a termelőerők elvesztették ártatlanságukat. A technikai-gazdasági »haladás« nyomán nyert nagyobb hatalmat egyre jobban beárnyékolja a kockázatok termelése. Ezek a kockázatok csak egy korábbi szakaszban voltak »rejtett mellékhatásonként« igazolhatók. Egyetemessé válásukkal, a nyilvános kritika és a tudományos (tudományellenes) kutatás nyomán levetik a rejtettség leplét, új és központi jelentőségre tesznek szert a társadalmi és politikai vitákban. A kockázatok termelésének és elosztásának ez a »logikája« a gazdagság elosztásának (a társadalomtudományos gondolkodást eddig meghatározó) »logikájával« összevetve bomlik ki".⁷
-----A kockázati (reflexív-modern) társadalom jellemvonásait Beck az ipari (modern) társadalom áttűnésében világítja meg. Az egyszerű modern ipari társadalom létrejöttének időszaka, amely a kezdeti szakaszában a hiány társadalma. A termelés és a gazdagság elosztásának logikája uralkodik felette. A gondolkodás és cselekvés legfőbb jellemzője, miként lehet egyenlőtlenül, de igazoltan elosztani a társadalmilag termelt gazdagságot. A modern ipari társadalom, mint a nagycsoportok társadalma jön létre, ahogy azt a marxi osztályelmélet leírja, kialakul egy olyan osztálystruktúra, amely két homogén osztályból, a tőkéből és a munkából áll, és az ezeken belüli összetartozást a társadalmi szolidaritás és a kulturális osztálykörnyezet garantálja.⁸ A modern ipari társadalomban a tudományos megismerést értékmentesnek tekintik, a politika formális alapját pedig a nagy pártok versengése adja, amelynek tagjai és választói a társadalmi osztály-hovatartozás szerint toborzódnak. Tartalmilag a politika a megtermelt gazdagság elosztása körüli konfliktusok szabályozására, és a kollektív szociális jogok kiépítésére irányul.
-----A reflexív kockázati társadalomban a gazdagság termelésének és elosztásának logikáját a kockázattermelés és elosztás logikája váltja fel. A kockázati társadalomban az élethossziglani egész napos munka normája fellazul, a rész- és rugalmas munkaidőben foglalkoztatottak aránya növekszik. Eltűnnek a határok a munka és nem munka között, a munkanélküliség – az alulfoglalkoztatottság formájában – a kereső munka rendszerébe integrálódik. A kereső munka pluralizálódásának következményeként megszűnik az osztályszolidaritás és osztályképződés egyik fontos gazdasági feltétele, s ez aláássa a társadalmi osztályok és rétegek újratermelődésének folyamatát, és az élethelyzetek individualizálódásához vezet. Az életszínvonal általános növekedése (a "felvonóhatás"), a nagyobb mobilitási esélyek nyomán egyre több személy lépi át annak a környezetnek a társadalmi és kulturális határait, amelyből származik. Ezzel felbomlik a nagycsoportokra épülő társadalmi rendszer, a társadalom individualizálódik, az egyén lesz a társadalom újratermelődésének egysége. Akövetkezmény: a szabadabb játéktér nagyobb felelősséget igényel az egyéni létezés kockázatainak leküzdésében, és ez intézményes támaszok híján túlzott megterhelésbe csaphat át. Amilyen mértékben nő az emancipáció, és a nők a képzés és a foglalkoztatás területén egyenlő elbánásban részesülnek a férfiakkal, olyan mértékben fokozódik a nyomás az elkülönült nemi szerepekre épülő kiscsaládi rendszerre. A nők már nem hajlandók arra, hogy egyedül töltsék be az újratermelés funkcióját. Következmények: növekszik a válások, csökken az újraházasodások száma, újradefiniálják a házasságot. A családban, a munkahelyen és a politikában kirobban a nemek harca. A partnerkapcsolatok pluralizálódása szintén az individualizálódást mozdítja elő.
-----A reflexív modernitásban a tudomány egész rendszere megváltozik. A tudományos technológiák ökológiai és szociális kockázatainak hatására megkérdőjeleződik a tudomány értékmentessége és a technológiai célokkal szembeni semlegessége. A tudomány belülről és kívülről demisztifikálódik, önkritikussá válik, aminek következménye a tudomány tekintélyének hanyatlása. "A tudományba beözönlenek az érdeklődő laikusok, akik részt vesznek a tudományos és technológiai kérdések megvitatásában. A technológiai döntéseket, amelyeket korábban szakértők egyetértésével döntöttek el, ma a politikai nyilvánosságban szakértők, ellenszakértők és laikusok hozzák".⁹ Az ökológiai és szociális kockázatok ellenőrizetlen növekedése hatására a politika befolyása korlátozottá válik, a politika és a nem-politika közötti elhatárolás megkérdőjeleződik. A termelési és életfeltételek átalakítását ma már a színfalak mögött, a feltűnést kerülve a tudományos és gazdasági elitek végzik. Ez – a Beck által alpolitikának nevezett – tény sokkal sorsdöntőbb a társadalmi fejlődés és az egyéni életsors szempontjából, mint az állami politika. A politikai küzdőterek és szereplők fokozódó szétszóródása és pluralizálódása következik be. A társadalmi fejlődés demokratikus önszabályozása már nem valósítható meg a politikai rendszer demokratizálódásával, hanem az alpolitika befolyásolási rendszerének kiépítésével, és jogi garantálásával, különböző alpolitikai cselekvési központok kialakításával.
-----Ulrich Beck "reflexív vagy második modernizáció" és "kockázattársadalom" elmélete az elmúlt húsz évben nagy figyelmet kapott, sokan vitatták, sokan egyetértettek vele. A felfokozott figyelemnek köszönhető, hogy három világhírű szociológus, Becken kívül Anthony Giddens és Scott Lash közös könyvben fejtette ki 1996-ban a "reflexív modernizációról" vallott nézeteit. Feltűnő, hogy mindegyik szerző a másik kettő véleményét gondolja egymáshoz hasonlónak és a sajátját markánsan eltérőnek. "Az átmenet egy »korai« vagy »egyszerű« modernitásból egy »késői« vagy »reflexív« modernitásba – írja Lash – elforduláshoz vezet mindkét szerzőnél az emancipatorikus, centralisztikus politikától egy »életpolitika«, illetőleg egy »alpolitika« felé. Ez az alpolitika sok terület átpolitizálásán keresztül – pl. nemi szerepek, biotechnológia és környezetrombolás –, a globális dimenziókra mutat rá, ugyanakkor a magánéletünk legrejtettebb zugait érinti. Ezeken a területeken a kockázat, a bizalom és a tudósok és szakértők hatalmi pozíciói döntő szerepet játszanak. [...] Giddens metaelméleti hipotézisét Jürgen Habermasra [a kommunikatív racionalitásra] vezeti vissza, és a szakértői rendszert és az intézményeket, mint tényleges nyilvánosságot értelmezi, ahol a demokratikus és racionális akaratképződés zajlik. Becket ezzel szemben Zygmunt Bauman munkássága befolyásolja. Az ő nézőpontjából a reflexív modernizáció az ellentmondások és az új politikai esélyek közötti egyensúlyozáson keresztül ragadható meg."¹⁰ Lash hangsúlyozza, hogy korábbi műveikben a reflexív modernizáció fogalmát mindhárman meglehetősen individuális értelemben használták, amely szerint a reflexív modernizáció folyamatában a strukturális változások arra kényszerítik az egyéni cselekvőket, hogy a strukturális kötöttségektől és az "egyszerű modernizáció" intézményeinek normatív elvárásaitól önmagukat megszabadítsák, és a személyes identitás előállításának strukturális kényszereit önreflexívvé tegyék. Ebben a könyvben – hangsúlyozza Lash – különböző értelmezését adják a kollektív reflexivitásnak. Ô maga a "reflexív közösség" fogalmára hivatkozik, míg Beck és Giddens intézményi reflexivitásra. Beck, mint fentebb említettük, különbséget tesz reflexivitás és reflexió között. A reflexió – értelmezése szerint – egyéni módon történik, tudatos és szándékos, míg a reflexivitás se nem egyéni, se nem tudatos és nem szándékos. A reflexivitás, mint a reflexív modernizáció alapelve a mellékkövetkezményekre vonatkozik, az egyszerű modern ipari termelés által okozott veszélyekre és hátrányokra. A második modernizációban létrejövő intézmények ezekre a veszélyekre reflektálnak. Becknél és Giddensnél – Lash értelmezésében – ez a reflexivitás az intézményeken belüli hagyományos képviseleti demokráciához vezet, ahol a laikusok versengő szakértői elképzelésekre szavaznak. Kevés tér nyílik a közvetlen részvételi demokráciára, ami azonban a laikusok és a társadalmi mozgalmak hétköznapjait meghatározza. Az egyszerű modernizáció kulcsfogalma a felelősség volt, ami többé már nem érvényes a reflexív modernizáció időszakában, ahol a térben, időben és társadalmilag előre nem látható veszélyekért már senki sem vállal felelősséget. (Itt jegyezzük meg, hogy a veszély Beck értelmezésében abban különbözik a kockázattól, hogy arra már nem lehet biztosítást kötni). A vállalatvezetők, a politikusok és a szakértők koalíciója termeli a jelenkori társadalmi veszélyeket, amiért azonban a felelősségüket tagadják. Eljutottunk tehát a "szervezett felelőtlenség" állapotába, ahol a létrehozott veszélyeket olyan kockázatokká próbálják eljelentékteleníteni, amilyeneknek például a rendszeresen dohányzó teszi ki magát.
-----Ulrich Beck és Anthony Giddens a közös könyvükben abból indulnak ki, hogy a reflexív, illetve késői modernizációban az emberek – először a történelemben – egy teljesen poszt-tradicionális társadalomban élnek. Mindeddig azonban nem tették fel azt a kérdést, mit is kell a tradíción értenünk. Giddens arra tesz most kísérletet, hogy ezt a kérdést megválaszolja. Szerinte a tradíció az igazság fogalmához kapcsolódik. A tradíció által uralt társadalmakban a "hagyomány-felvigyázóknak" – papoknak és mágusoknak – privilegizált hozzáférésük volt az igazsághoz, és ez az igazság formalizált volt. Amodern társadalomban ezzel szemben a szakértők birtokolják a tudást és az igazságot. Először csak a késő-modern társadalom reflexív nyilvánossága kezeli a tudományos állításokat, mint megvitathatókat, igazságtartalmukat a nyilvános összeütközéseken keresztül elérhetőket. A reflexív modernizáció Giddens számára a kísérletező nyitottságon és a vitatkozó demokrácián keresztül mutatkozik meg. Az intézményesített reflexivitás Giddens és Beck szerint a szakértői (al)rendszerek átalakulását jelenti egy demokratikusan szervezett, párbeszéd által összehangolt nyilvános területté. "Egészen általánosan a »dialogikus demokrácia« – ami a másik hitelességének az elismerését jelenti, és azt a készséget, hogy az ő szempontjait és elképzeléseit is meghallgatjuk és megvitatjuk egy kétoldalú folyamatban – az egyedüli alternatívája a társadalmi élet számos területén felmerülő erőszaknak. [...] Tiszta és egyértelmű megfelelés áll fenn a személyes élet szintjén az »érzelmek demokráciájának« lehetősége és a demokrácia megteremtésének lehetősége között a globális rend szintjén".¹¹
-----Ulrich Beck különbséget tesz a reflexív modernizáción belül lineáris és nemlineáris tudományelméletek között. A lineáris elméletek szerinte azt állítják, hogy a nemtudás nem lényeges a reflexív modernizáció számára. A nem-lineáris elméletek ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a nem-tudás módozatai, konstrukciói és következményei – amelyek az ipari modernizáción belül megteremtett kockázatokért felelősek – jelentik éppen a kulcsproblémát a második vagy reflexív modernizáció kialakulásában. Míg a lineáris tudományelméletek a szakértői csoportok egy meglehetősen zárt körében születnek, addig a nem-lineáris elméleteket egy nyitott, a tudományos szereplők versengő csoportjait magába foglaló mezőben termelik. A linearitás megegyezéses szakértői tudást feltételez. A nem-linearitás ezzel szemben a tudományos szereplők átláthatatlan, egymással versengő csoportjainak, koalícióinak hálózatát feltételezi. "A mellékkövetkezményekről való beszéd már egy konfliktusos állapotot jelez, ahol a homogén szakértői körök még abban a helyzetben vannak, hogy más tudományos szereplőket és tudásformákat, mint nem-tudományosakat kizárjanak. Amilyen mértékben ez a lehetőség érvényét veszti, olyan mértékben fejeződik be a lineáris, és kezdődik a nem-lineáris (az én értelmezésemben »reflexív«) modernizáció".¹²
-----Lash ezzel a reflexivitás fogalommal szemben alkotja meg a maga "hermeneutikai" vagy "esztétikai" reflexivitás fogalmát. Giddens az érzelmek demokráciájáról beszél, egy új, poszt-tradicionális autonómiaelvről, ami a saját érdek képviseletét és azt a lehetőséget jelenti, hogy az érdekkonfliktusokat nyilvános párbeszéden keresztül oldják meg. Az érzelmi viszonyok az "alpolitika" területéhez tartoznak, amelyeknek a demokráciapotenciálja az "aktív bizalom" kiszélesítésén nyugszik. Az egyszerű modernizációban a bizalmat állítják szembe egy absztrakt rendszerrel és a szakértői tudással. Az értelmiségnek nem csak az a feladata, hogy a szaktudást előállítsa, hanem az is, hogy a bizalmat megteremtse. Ezt a szakértői tudást vonják kétségbe a laikusok a késő-modern társadalomban.
-----Lash hangsúlyozza, hogy a kulturális intézmények, különösen a nevelés, a média, és a tudomány egyre központibb szerepet játszanak a reflexív modernizációban. Ezek az intézmények az egyszerű modernizációban mindenekelőtt a társadalmilag domináns osztály érdekeinek kifejezésére szolgáltak (lásd Mannheim totális ideológia fogalmát!), a jelenkorban azonban már központi helyet foglalnak el. "Jóllehet nem gondolom, hogy mi manapság valóban posztmodern viszonyok között élünk, az ezen intézmények által létrehozott kulturális termékek túlnyomó többségükben mégis csak posztmodernek. [...] Magát a posztmodern elméletet is csak a hatvanas évek egyetemalapítási lázának intézményi háttere előtt lehet megérteni [...] amelyik egyetemek alapításuktól fogva azonnal a kora-modern korban létrehozott, és a klasszikus humanista hagyományait azóta is őrző egyetemek és a huszadik század elején létrehozott modern szakegyetemek ellen fordultak. A művészeti intézmények, amikhez a műkritika, a múzeumok, a DJ-k, a lemezkiadók és a mozik is hozzátartoznak – véleményem szerint – főszerepet játszanak a posztmodern kulturális termékek legitimálásában és a terjesztésében. Mindkettőt, az intézményeket csakúgy, mint a kulturális termékeket a reflexív modernizációban a lakósság többségének ízlésvilágához igazítják".¹³
-----Napjainkban a társadalmi interakcióknak és a kommunikatív cseréknek egyre nagyobb része az intézményeken kívül történik. Így zajlik egyre több munkaóra például a vállalatok között, és nem a vállalatokon belül. Az intézményeken kívüli kommunikációs hálózatok a jelenkori kapitalizmus szervezetlenségének az eredményei.
-----A Scott Lash által képviselt "esztétikai reflexivitás" fogalma – megalkotója szerint – nem új elképzelés, hiszen Kant művéhez, Az ítélőerő kritikájához, továbbá Max Weber és Georg Simmel "életvezetés", "életmód" (Lebensführung) fogalmához és bizonyos tekintetben Jürgen Habermashoz, leginkább annak kommunikatív cselekvéselméletéhez nyúlik vissza. Lash szerint kétféle modernizációt kell megkülönböztetnünk: az "első-modern"-t, a tudományost, amelynek keletkezéstörténete Galilein, Hobbeson, Descartes-on, Locke-on, az érett Marxon, a szociológiai pozitivizmuson , Le Corbusier-n át vezet az analitikus filozófiáig és Jürgen Habermas kommunikatív cselekvéselméletéig. A "második", az "esztétikai-modern", mint az "első-modern" kritikája lépett a színre, tekintsünk el most a rövid virágzásától a barokkban. Ez a "második-modern" a romantikában és a XIX. századi esztétikai modernizmusban teljesedett ki. Ha a reflexivitást úgy értjük, mint egy paradigma önreflexióját, akkor az először a XIX. század végi irodalmi és esztétikai modernben merült fel. Ennek a második-modernnek a családfájához tartozik a romantika, a fiatal Hegel, Baudelaire, Nietzsche, Simmel, a szürrealizmus, Walter Benjamin, Adorno, Heidegger, Alfred Schütz, Gadamer, Foucault, Derrida és a jelenkori szociológiában Sigmunt Bauman.
-----Giddens, Beck és Lash is azt hangsúlyozza, hogy egyedül a mai nyugati társadalom teljes mértékben poszt-tradicionális társadalom. Giddens felfogásában az analitikus-tudományos beállítódás előretörése a lakosság mind nagyobb részében egy "késő-modern" társadalomhoz vezet, míg mások az "esztétikai-modern" irányzat előretörését, mint posztmodernt írják le. A "reflexív modern" fogalma magába foglalja mindkét fejlődést. Lash értelmezésében Beck és Giddens vitatja a posztmodern teoretikusok állítását, miszerint a felvilágosodás projektje egy metaelbeszélést követ, de számukra a reflexív modernizáció mégis az ellentmondásokon és kísérletezéseken keresztül íródik le annak ellenére, hogy mindkét fogalom a bizonytalanság tudományos előfeltételezésein és a tudományos beavatkozás kontrollálhatatlan mellékkövetkezményein nyugszik. Ez Lash számára nem kielégítő, és meg van győződve arról, hogy a hétköznapokban az ellentmondások elviselése esztétikai vagy hermeneutikai beállítódáson nyugszik. Az információs és kommunikációs hálózatok csaknem az egész földgolyót behálózzák, és nem csak információkat, hanem képeket, elbeszéléseket és hangokat, tehát esztétikai és hermeneutikai jeleket is közvetítenek. A cselekvők reflexivitása a késő-modern társadalomban ilyen kulturális szerkezetek létezésén nyugszik. "A jelenkori osztályok, fajok és nemek közötti egyenlőtlenségeket az információs és kommunikációs struktúrához való – a térben és társadalmilag egyenlőtlenül elosztott – hozzáférési lehetőségek okozzák. Ebben az összefüggésben válik jelentőssé, hogy milyen mértékben is lett a kapitalizmus szó szerint dezorganizált, nem egyszerűen az intézményesített reflexivitás alapján, hanem a szervezetek és intézmények »vége« – visszafogottabban fogalmazva – »alkonya« alapján."¹⁴ A magánéletben az érzelmileg fontos kommunikáció a család és a közösség normatív elvárásai szerint oldódik meg, és ennek a kommunikációnak a helye valahol az életstílus-csoportokon belül van. A közéletben az egyirányú kommunikáció egyre inkább kiterebélyesedik a kevés TV-producer és a sok TV-fogyasztó között. Beck és Giddens intézményesített reflexivitás fogalma sok mindent megmagyaráz – állapítja meg végül Lash –, de nem magyarázza meg azokat a viszonyokat, amelyek a reflexív modernizációban az intézményeken kívül találhatók. "Csak kevés elmélet befolyásolta annyira a társadalmi viszonyokról való gondolkodásomat az utóbbi években, mint Beck és Giddens reflexív modernizáció-elmélete. Mindenekelőtt a posztmodernnek egy új felfogásához vezetett el engem, pontosabban fogalmazva: egy új kritikájához a modernnek."¹⁵
-----Ulrich Beck reflexív modernizációról szóló elmélete, és a kockázattársadalomról adott megállapításai minden valószínűség szerint annak köszönhetik népszerűségüket, hogy az eddig uralkodó társadalomtudomány alaptételeit, mindenekelőtt a fejlődésbe és a fejlődéssel együtt járó társadalmi differenciálódásba vetett hitet kezdték ki. Individualizációs elmélete pedig Niklas Luhmann funkcionalizmusának érvényességét vitatja. Elméletét olyan nyelven fogalmazta meg, amely érthető a "szakértők" társadalmának zárt körein kívül is, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a napjaink "késő-modern" társadalma által teremtett kockázatokról és veszélyekről az érintett lakosság egyre nagyobb számban szerezhessen tudomást.

Jegyzetek