NAGY ZOLTÁN

CSABA JÓZSEF NÉPRAJZI MUNKÁSSÁGA

--------------------------------------------------------------------------------"Tudós volt! Kiváló, igazi, alázatos, szerény, nagy tudású tudós, aki példaképe lehet a mai fiatal nemzedéknek, akit nemcsak a hazában, hanem annak határain túl is ismertek és ismernek, tiszteltek és tisztelnek. Kiváló volt, mint néprajzkutató, mint nyelvész, mint tudománytörténész, mint bibliográfus és nem utolsósorban, mint madarász. Értékes munkásságát szerényen, csendben, egy eldugott falu magányában végezte nagy szívóssággal, pontossággal, alapossággal és lelkiismeretességgel, mely tulajdonságok csak az igazi tudósok sajátjai. Kerülte a csillogást, a feltűnést, a szereplést, pedig belső értékei, tudása, embersége révén ezekre sem lett volna méltatlan. Szerény ember volt! Jóságos, segítőkész"¹ – hallhattuk a búcsú perceiben, s mi, akik sírhantjánál álltunk, éreztük, hogy Horváth Ernő megyei múzeumigazgató-helyettes áradó szavai az igazság kútjából fakadnak.
-----Az elmúlt két és fél évtized mit sem változtatott nimbuszán, Csaba József (1903–1983) írásai nem koptak meg, sőt adatközlései – ahogyan maga nevezte precíz lejegyzéseit – minden elmúló esztendővel egyre becsesebbé válnak. Kihalóban van már az utolsó nemzedék is, melynek évezredes tudását oly gonddal, s körültekintéssel szedegette össze, publikálta a köz javára hosszú élete során. Magát nem vallotta tudós embernek. Emlékszem, halála előtt egy esztendővel berzenkedett Dala József Egy tudós életműve című, őt méltató cikke miatt,² pedig de szépek, s főként igazak voltak e papírra vetett sorok, melyből most emlékeztetőül idéznem kell: "Csaba József 80 éves lesz jövőre! Túlzott szerénységét valószínű a madaraktól tanulhatta, óvatossága szinte parancsolóan zárja ki, hogy róla írjanak. A kísérletek e téren legtöbbször kudarcot vallanak. Bár későn, de mégis szólni kell körülményeiről. Szekrénye sok-sok évtizedes áldozatos munka kincsestára. A tudós ember szorgalmával, meglepő precizitással dolgozik a néprajz, az ornitológia, helytörténet és sok más ágazat színes világában. A gyűjtés, rendszerezés, fotózás, cédulázás, publikálás gazdagon sorakozik a jegyzetfüzetekben, dobozokban. A körmendi Helytörténeti Gyűjteménynek több mint félezer néprajzi tárgyat adományozott, nagyban elősegítve ezzel, hogy a városnak elismert múzeuma legyen..." Gergye Imréhez címzett levelében³ rá oly jellemző módon reagált a cikkre: "Borzasztóan szégyenkezem a Vas Népében rólam megjelent közlemény miatt. Szerzője előzetes tudtom és hozzájárulásom nélkül közölte le. Az, hogy szerény körülmények között élek, nem szégyen, ámbár ez is bosszantott, hogy dobra veretett, azonban az, hogy »tudósnak« tüntetett fel az illető: felháborított. Nem mertem emiatt a »Vas megye földrajzi nevei« tudományos ülésre elmenni, az ott megjelent ismerőseim, barátaim és a szakemberek előtt mutatni magam, mert azok tudják: sose végeztem tudományos munkát." Azt, hogy Csaba József valójában hogyan vélekedett az általa végzett tevékenységről, azt szintén egy – évtizeddel korábban írt – levélrészlet árulja el,⁴ melyben egyébként egy akadémiai kérdőív megválaszolására biztatja elsősorban az ornitológia tudományában jártas barátját. "Ami a Magyar Néphit Topográfiáját illeti, tudom: nehéz feladat. Az adatközlők jó része fokozatosan elhalálozott, a még élők pedig már unják a kérdezősködést a régi dolgok iránt. Ettől függetlenül továbbra is ki kell tartanunk, mert ha mink, akik tisztában vagyunk az adatgyűjtés fontosságával és sürgősségével, ha nem végezzük ezt a munkát, úgy akkor a mai fiatalok még inkább közömbösek lesznek a haszon nélküli ily tevékenység iránt. Tehát ne veszítsd el kedvedet és továbbra is állj szolgálatába e nemes ügynek!"
-----Kiragadott életrajzi adatai is bizonyítják, hogy Csaba József életművének méltatásakor fokozottan figyelnünk kell arra, hogy személyében elsősorban a hiteles adatgyűjtő és rendszerező elmét lássuk – természetesen mindazzal a tudással felvértezve, mellyel egy képzett kutatónak rendelkeznie kell. Bár Csaba József szakirányú egyetemi stúdiumokat nem végzett, mégis vérbeli kutatónak kell tartanunk. Elsősorban azért, mert hiányzó ismereteit kiterjedt levelezéssel,⁵ szakkönyvek olvasásával szerezte meg. Ifjú kora óta megtakarított fillérein könyveket vásárolt,⁶ melyek az idők során szerény otthonának ruhásszekrényeit is megtöltötték.⁷ Gyűjtései feldolgozásakor a Savaria Múzeum könyvtárán kívül az Országos Széchényi Könyvtárban is kutatott. Dolgozataiban törekedett arra, hogy a gombák, növények, állatok rendszertani neveit is megadja. Megjelent írásai lábjegyzetei között gyakran bukkanunk irodalmi utalásokra,⁸ így nemcsak adatközlőkre támaszkodó leíró jellegű munkáit kell művei leltározásánál számba vennünk.
-----Gyűjtési területe a fényképfelvételek készítésével megegyezően elsősorban szülőfaluja, Csákánydoroszló és közvetlen környéke, a Rába völgyének egy szakasza, részben az Őrség területe, Magyarszombatfa és Velemér, a magyarországi szlovén falvak, a mai határon túli egykori péterhegyi (Petnovci, 620 Venia) körjegyzőség területe, későbbi adminisztrátori állásának színtere: Nárai és a vele szomszédos horvát falvak, a Felső-Őrségben lakó nagynénje lakhelye környékén pedig az ottani magyar közösségek.⁹
-----Gyűjtési módszerére a helyben lakók szóbeli kikérdezése, jegyzetfüzetben való feljegyzés, méhészeti kutatásainál az ezt kiegészítő cédulázó adatrögzítés a jellemző. A helyszíni gyűjtés feldolgozása során a sok esetben tucatnyi adatközlő által szolgáltatott információk értelmezéséhez széleskörű levelezést folytatott. Közismert elmélyült kapcsolata Pável Ágostonnal és a kettejük közötti tartalmas levelezés.¹⁰ Az ötvenes évek elejétől Dömötör Sándor múzeumigazgatóval, majd 1958-tól Bárdosi Jánossal, a Savaria Múzeum néprajzi osztályvezetőjével is baráti kapcsolatot létesített. Rendszeresen részt vett az országos néprajzi pályázatokon, és a Vas megye földrajzi nevei összegyűjtésében jeleskedő munkacsoport tagjai között is megtaláljuk. A háború utáni évtizedben a Vasi Szemle nem jelent meg. Az ínséges esztendőkben a Magyar Nyelvőr, az Ethnographia és a Néprajzi Értesítő fogadták be kisebb-nagyobb dolgozatait. Ezekben az években került közelebbi kapcsolatba a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárával, valamivel később pedig az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársaival. Hagyatékában őrzött leveleiből kitűnik, hogy az évtizedeken keresztül rendszeresen kibocsátott néprajzi kérdőívek szorgalmas és precíz kitöltőjét és válaszadóját, a budapesti intézetek megbecsült vidéki levelezőjét is tisztelhetjük benne.
-----Kiérlelt tudománytörténeti írásaiban tetten érhető sokoldalú szakirodalmi felkészültsége. Egy-egy témán olykor évtizedekig kitartó szorgalommal dolgozott. Herman Ottó Vas megyében,¹¹ Adatok Herman Ottó és a kőszegi Chernel-család kapcsolataihoz,¹² illetve Clusius,¹³ Magyar ethnobotanikai adatok Clusius műveiben¹⁴ című tanulmányai erre jó példát szolgáltatnak. Alkotó ideje kezdetétől csaknem fél évszázadig gondoskodott arról, hogy példaképei emléke ne merüljön feledésbe. Hagyatékában lévő feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1935-ben ismerkedett meg Molnár Lajos molnaszecsődi körjegyzővel, hírneves madárbúvárral. Ettől kezdve naplójában gyakran feltüntette a nála tett látogatásait. 1938-ban a Vasi Szemlében méltató írással köszöntötte a tudós embert 85. születésnapján,¹⁵ majd halálát követően ápolta kultuszát. 1964-ben tanulmányt írt madárgyűjteményéről,¹⁶ melyhez 1938-ban készített felvételeit használta fel. Utoljára 1978-ban, negyven évvel első híradása után emlékezett meg róla,¹⁷ immár egy új kutatónemzedék figyelmébe ajánlva egykori tanítómesterét. Hasonlóan tartotta számon Dabasi Fromm Géza,¹⁸ Almásy György¹⁹ és Chernel István²⁰ emlékét is.
-----Csaba József ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely késztetést érzett arra, hogy napi rendszerességgel naplót vezessen. 1923-tól haláláig írt pepitakockás fedelű füzeteibe, "madártani jegyzetei"-be azonban régészeti, néprajzi tárgyú feljegyzések is kerültek. Ebbe jegyezte fel a negyven esztendeig használt – ma rokonai tulajdonában lévő –, 6x9 cm-es negatívval és üveglemezzel azonos módon dolgozó Plaubel Makinájával készített néprajzi felvételek sorszámait is. Kitűnő érzékkel készített felvételei közül a Savaria Múzeum néprajzi, természettudományi és történeti tárainak fotótárában ezernél is több található.²¹ A nagy többségükben az 1930–40-es években készített, szociológiai érzékenységgel kiválasztott témákat megörökítő, jól megkomponált képek ma pótolhatatlan kultúrtörténeti, néprajzi értéket képviselnek, a precíz tömörséggel megírt adatközlő dolgozataival egyenértékűek.
-----1992-ben Csaba József munkásságát feltáró teljes körű, 228 tételt magába foglaló bibliográfia jelent meg,²² mely időrendi sorrendben – fő műveivel együtt²³ – természettudományi, néprajzi, népnyelvi dolgozatait, tudománytörténeti írásait, valamint néhány kiadatlan kéziratos munkáját is tartalmazza. E dolgozatban publikációinak csupán néprajzi vonatkozásaival foglalkozunk.
-----Az 1935–1983 között eltelt közel ötven esztendőben tanulmányai rangos szakfolyóiratokban jelentek meg. 1936–45, majd 1958–1980 között elsősorban a Vasi Szemlében, 1945–1959 között pedig az Ethnographiában, a Néprajzi Közleményekben és a Magyar Nyelvőrben találtak helyet írásai. 1963-tól, a Vas megyei múzeumi hálózat kialakulása után nagyobb lélegzetű munkái a Savaria Múzeum Értesítőjében láttak napvilágot. A háborút megelőzően a Vasvármegye, azt követően pedig a Vas Népe című megyei napilapok alkalmanként közölték ugyan publicisztikáit, a hírlapírás azonban nem volt kenyere.
-----Csaba József fiatal éveiben a folklór műfajok iránt – részben Pável Ágoston biztatására – erős érdeklődést mutatott. 1936–1939 között sorra jelentek meg a részben már korábban gyűjtött néphittel kapcsolatos betűhív feljegyzést (Törő Ferenc babonáskönyve²⁴ 1844-ből), helyi népszokásokat bemutató (Betlehemezés,²⁵ Körmend vidéki betlehemezés²⁶), nagycsákányi népmeséket tájnyelven közlő (Szegin ember meg a kíváncsi felesége,²⁷ A szegin kovács meg az ördög,²⁸ Zsófi meg a királyfi²⁹), valamint a leánygyermekek közt népszerű ügyességi kavicsjátékot, a purálást³⁰ leíró dolgozatai. Közülük az egyik népmese (1926) és a Körmend környéki betlehemezés (1927) legkorábban lejegyzett gyűjtései.
-----Érett férfikorában, 1945–1965 között gyűjtési tapasztalatai felhalmozódtak, írásai sokszínűvé váltak, de közlései többnyire megmaradnak a leíró néprajz és az egyszerű adatközlés műfaji határai között. E művek sorából kivételt jelent a Kereszt alakú varázsjelek alkalmazása a vendeknél³¹ című, a Néprajzi Közleményekben 1956-ban megjelent dolgozata, mely régészeti, illetve összehasonlító földrajzi adatokat is közölt. Arra keresett választ, hogy az őrségi Őrihodoson, Kapornakon, valamint a vendekhez tartozó Kerkaszabadhegyen és Péterhegyen miért látják el a fazekasok kereszttel a tejesfazekakat, a Vendvidék északi területén élő földművesek életében milyen szerepe van a különböző rítusok alkalmával alkalmazott varázsjeleknek.
-----Az 1958-ban az Index Ethnographicaban megjelentetett Mágikus jelek egy nárai kúton³² című rövid adatközlő dolgozata a gonosz szellemek távoltartása céljából bevésett csillag és feszület formájú kereszt rontáselhárító értelmét kutatta. Izgalmas az a rövid írás is, mely 1959-ben ugyancsak a Néprajzi Közleményekben jelent meg,³³ s az emberi hajjal, mint építő áldozattal foglalkozott. Több befalazott környékbeli építőáldozat ismertetése után említést tett egy 1936-ban lebontott taródfai, úgymond "200 éves" boronaházról, melynek falából papírosba csomagolva fél marék koromfekete emberi haj mellett egy szabályos gömbölyű kő is előkerült. A lelet azért fontos számunkra, mert a kő Csaba József gyűjteményébe, majd onnan a körmendi múzeumba került, ahol a néprajzkutatót bemutató vitrinben – mint a Kárpát-medencében ritkán előforduló építőáldozati típus – ma is látható. Ezen kívül a Savaria Múzeum Évkönyvében Hiedelmek és mágikus eljárások Csákánydoroszlón címmel³⁴ 1924–1958 között Csákánydoroszlón összegyűjtött több száz boszorkánnyal, lúdvérccel, garabonciás diákkal, táltossal, küldött farkassal kapcsolatos hiedelmet közölt, az emberi, állati betegségek gyógyításának praktikáival, időjóslásra vonatkozó adatokkal együtt. Figyelmet érdemel még az 1958-ban a Néprajzi Közleményekben közreadott Lakodalmi hujjantások Csákánydoroszlóban című,³⁵ éppen száz népi rigmust bemutató adatgyűjteménye is, melyből most egy balladisztikus hangvételű négysoros verset idézünk fel: "Szakaggy cipüm szakattáig / Vesz a babám haláláig / Hogyha nem vesz veszek én, / Mégis kislán leszek én!"
-----Jól körülhatárolhatóan szűk gyűjtőkörből származó rátótiádákat közölt 1967-ben a Vasi Szemlében Vas megyei falucsúfolók címmel,³⁶ melyek közül egy a "céhbe-temetés" helyi történetét dolgozta fel. A pinkaszentkirályi plébániához tartozó községben, Taródfán a pap vesperás-köpönyegével akarták eltemetni a halottat. Itt még 1900-ig szokásos volt az úgynevezett céhbe-temetés. Eredetileg, ha a takács céh tagjai elhaltak, koporsójukat külön erre a célra készített díszes céhlepellel takarták le a temetési szertartás elején, és azt rajta hagyták a halott sírba tételéig. Sári Mári, a pap egykori öreg szakácsnője feküdt ekkor a ravatalon, akit ünnepélyesebb külsőséggel, vesperásan és céhbe kívántak temetni. A nagy sietségben a céhmester tévesen a pap kazuláját terítette a koporsóra, ami csak akkor tűnt fel, mikor a halotti szertartáshoz öltöztetni kezdték a papot, és hiányzott a köpönyege.
-----Csaba József publikációira az is jellemző, hogy sok esetben a mű megjelenésének dátumát évtizedekkel megelőző korábbi feljegyzéseit közli friss felvételekkel illusztrálva, esetleg újabb, már csak az emlékezetben megőrzött adatokhoz használja fel régi felvételeit. Utolsó folklór közlése, a Rönkhúzás a felsőcsatári horvátoknál³⁷ 1972-ben került kiadásra, de Bencsics András akkor 47 éves állatorvosi szaksegéd a horvát népnyelvi kifejezésekkel tűzdelt, hamvazással egybekötött farsangi "törzsökhúzás" szokását már 1960-ban elmondta lejegyzőjének.
-----Számon kell tartanunk népnyelvi gyűjtéseit is. Tudjuk, hogy Beke Ödönhöz írt leveleit a MTA Könyvárának Kézirattára őrzi, a nyelvész rájuk írt válaszait azonban nem ismerjük. A háború után újra kibontakozó tájnyelvi gyűjtőmozgalomba azon nyomban bekapcsolódott. A Magyar Nyelvőr 1946. évi 1. füzetében³⁸ olvashatjuk, hogy "a népies növény-, állat- és csillagnevek gyűjtése közben Csaba József csákánydoroszlói jegyző egyéb szótári adatot is küldött nemcsak a vasmegyei Csákánydoroszlóról, hanem másünnen is, elsősorban nyugati Vasmegye ismeretlen nyelvjárásaiból". Ez évben három kisebb publikációja is megjelent a folyóirat hasábjain a szövőszék, a szekér, a szán, az iga, a kasza, az eke, a csép és a malom részeinek elnevezéseit tájnyelvi alakban felsorolva.³⁹"Feljegyzéseiből" tudjuk, hogy a szövőszék neve Csákánydoroszlón fajsz, s hogy a rozmaringfa: "a fonalasdurung viégin liévü kisebb fa fogaskeriék vagy fonálfövetü fogas szabálozására szuógál; mazzag van rákötvö, aziér hijjok rozmaringfánok, mer ha ollan embër niézi mëg a fajszot, aki nëm ismeri, aszt szoktok neki mondanyi, hogy szagulla mëg, millen rozmaring szaga van; ha most az odahajul, mögrántyok a mazzagot és a rozmaringfa orba üti az illatüt.", a szekér részeként pedig megismerhetjük a kocsikast, melyet: "füszfavesszübü kötik és a szekiér elejbe mëg a hátullába tëszik, hogy a krumpli kü në potyoggyon belüllö." Az iga pedig áll: igavonyuó-ból, igaalsufá-ból, nyakszeg-ből és igaszëg-ből, de többek között azt is, hogy az eke fontos része az ekënád, mely "a zekëfejen van; ezen csuszik a zekë hátulla".
-----Első publikált történeti vonatkozású nyelvészeti adatát 1938-ból ismerjük Taródfáról a tanárok kifejezés – sövénnyel szegélyezett út – magyarázatáról.⁴⁰ Tájszók közlésére szívesen vállalkozott később is, elsősorban 1947 és 1952 között, szintén a Magyar Nyelvőr hasábjain.⁴¹
-----Az etnobotanika és etnozoológia tárgykörében is jártas volt, nagy kedvvel gyűjtötte a népnyelvi adatokat, melyeket 1936–1974 között a Vasi Szemlében közölt. Legjelentősebb tanulmánya a Clusius műveiben fellehető etnobotanikai adatok számbavétele volt. Többek között kimutatta, hogy a Clusius 1583-ban kiadott németújvári Nomenclatorában felsorolt magyar növénynevek: "Luch fenyőfa, a Jauor fa, Apro buytoryan, egör fa, tik hur, feyer malua, farkas alma, ezör io fiu, Kéchke rago fa, epöry, pöye, kijgyo hagyma, Kesereu fiu, kék liliom, sárga liliom, vörös fenyő, zenz Gyorgy veraga, zederij fa, vizi Tök haydina, Köröztös fenyo, Reköttye fa, bozza fa, bors fiu, Kakuk fiu Kákich, Berkinye fa" egy része ma is él a Vas megyei nép nyelvében, melyek némelyikéhez monda, legenda is kapcsolódik.
-----Korai munkáiból megtudhatjuk, hogy a cserebuókk cserebogarat, a mukucs mókust, a szakadik pedig darazsat jelent. A növények közül ki ne ismerné a pitypalattyot, azaz a pipacsot, a szentgyörgyvirágot, vagyis a gyöngyvirágot és a zsibavirágot, mely a téltemetővel (Eranthis hyemalis) azonos földi teremtmény.⁴² Egy másik közlésében a bakszakállról, a zsuppos háztetőkön található mohafélékről, a Kigyuőrzü-virágról, mely a mezei zsályával azonos, a kódistetüről, mely a subás farkasfoggal egy, és a kupicavirágról tudhatjuk meg sok más növénytársán kívül, hogy terebélyes csengetyűke (Camanula patula L.) a közönséges neve.⁴³ Izgalmas olvasnivaló az 1939-ben közölt Felsőőri forgácsok című írása is, mely elsősorban madár- és egyéb népies állatnevek jegyzéke, melyből megtudjuk, hogy ott a cserebogarat barázdásféregnek, a katicabogarat pedig ginc-gönc bogárnak nevezték. A sreitli pedig ludvérc-féle, mely akkor terem, "ha a feketeszínű jérce első áradott tojását a fehérnép a hóna alá teszi, és ott hat hétig tartja. Rendszerint éjjel megy kiszemeltjéhez tüzes söprű alakjában" – jegyezte le Csaba József azon kívül, hogy e közleményben számos népies gyógyászatban használt növénynevet és alkalmazási módjaikat is közzétette.
-----1974-ben megjelent dolgozatában egyetlen növénnyel, a rozmaring (Rosmarinus officinalis) népéletben betöltött szerepével foglalkozott.⁴⁴ Tanulmányában széleskörű szakirodalmat felhasználva huszonegy adatközlőtől harminc év alatt gyűjtött adatait dolgozta fel,⁴⁵ kimutatva a rozmaring kolostorokból való elterjedését, szakrális szokásokban betöltött fontos szerepét.
-----Csaba József kutatásainak fő irányát érdeklődési körének megfelelően a gyűjtögetés, népi vadfogás és halászat eljárásainak tanulmányozása képezte. Gombafélék gyűjtése és felhasználása a vendeknél című dolgozata 1945-ben az Ethnographiában jelent meg. A rövid közlemény a Vendvidék ismert ehető gombáit: a vargányát, a róka-, a zöld galamb és a keserűgombát, a rizikét és a belőlük készített népi ételek elkészítési módjait vette számba.⁴⁶ Az egyik legterjedelmesebb tanulmánya a népi vadfogó eszközökkel és eljárásokkal foglalkozott.⁴⁷ A különböző csapdák és tőrök bemutatásán túl hajító botos vadfogást és az e vidékre oly jellemző madarászat eszközeit, módjait mutatta be fényképek segítségével szakszerűen. Külön fejezetet szentelt a rigászásnak, a csalimadarat használó enyves vesszővel történő madárfogásnak. A népi halászattal a Csákánydoroszló térségét tekintve kimerítő módon foglalkozott. 1940-ben számba vette az itt élő halfajokat,⁴⁸ majd negyedszázaddal később, Bárdosi János ösztönzésére, a múzeum Értesítőjében számos fényképpel illusztrált fejezetekbe foglalva megírta addigi legalaposabb tanulmányát, a Csákánydoroszló népi halászatát.⁴⁹ A halászó víz tulajdonlási formáin kívül foglalkozott a rekesztő halászat eszközeivel és eljárásaival, a cégével, vejszével és varsával történő halfogással, a kerítő halászaton belül a húzóháló különféle típusaival, az emelő, hajtó és hurokvető halászat eszközeivel és módjaival. A már a XIX. század végén törvény által tiltott, de azért még a gyakorlatban élő szigonyos halászatnak külön fejezetet szentelt, melyben a még fellelhető szigonyformákat a helyszínen készült rajzain meg is örökítette. A Herman Ottó nyomán népies horgászatnak nevezett halászati mód három formáját: a kosztos, a karózó és a fenékhorgászatot mutatta be szintén saját rajzai felhasználásával, számos fényképfelvétellel illusztrálva. Dolgozata végén szórvány előfordulása miatt kis terjedelmet kapott a mérgező és robbantással űzött, a puszta kézzel történő halfogás felkavart, iszapos és tiszta vízben, valamint a téli fejszés, jeges halászat.

Az idős kutató, fényképezőgépével (1983)

-----Tanulmányában nemcsak a Rába vizének szentelt figyelmet, hanem a településen keresztül folyó, harcsában, csukában, fejes domolykóban, pontyban gazdag Vörös-patakra, a hasonló halakat és a ragadozó őnt rejtő Csík-patakra, a Hásika tó törpeharcsa, compó, kárász, réti csík tanyázó helyeként ismert Baloggáttyára, a Nagyárokra és a holt Rába állóvizeire is. Írása végén horgászregulákon és halásznótákon kívül a hal értékesítésének leírását és a halételek elkészítési módjait is papírra vetette.
-----Csaba József 1968-ban, néhány esztendővel nyugdíjaztatása után jól látta, hogy erőit koncentrálnia kell ahhoz, hogy évtizedek óta szorgalmasan gyűjtött kedves témáját le tudja zárni. Napi megélhetési gondjain kívül ez a gondolat is erősen foglalkoztatta. "Nagyon köszönöm, hogy szíves leszel népi méhészkedés után érdeklődni. Rájöttem arra, hogy nem lehet a rövid időt, ami nekem még hátra van, elaprózni, így hát a néprajz vonalán a népi méhészkedésre fekszem rá" – írja Gergye Imréhez címzett levelében.⁵⁰ 1972 novemberében már részeredményekről is beszámolt barátjának.⁵¹ "A népi méhészkedési anyaggyűjtést már befejeztem. Ez év végéig kellene elkészítenem a burgenlandi adatokat is magába foglaló tanulmányt. Most még csak a 3200 adatlap rendezésén, cédulakatalógusom csoportosításán dolgozom. Ez igen hosszadalmas, lassú munka. Egyéb dolgom miatt hetente csak 500 cédulával foglalkozhatom, de november végéig be akarom fejezni, hogy megkezdhessem feldolgozásukat." A régóta tervezett összegző mű megírása elmaradt, ezt a feladatot az új kutatónemzedéknek kell felvállalnia. A népi méhészkedés adatait Gunda Béla ösztönzésére közel negyven évig gyűjtötte a legnagyobb alapossággal, a teljességre törekedve a történelmi Vas vármegye délnyugati területén. 1948–1983 között megjelent négy publikációja közül: A vendek népi méhészkedéséről,⁵² Adatok a felsőőrségi magyarok népi méhészkedéséhez,⁵³ Adatok a vendvidék népi méhészkedéséhez,⁵⁴ három a Magyar Néprajzi Társaság nagy múltú, rangos folyóiratában, az Ethnographiában jelent meg, míg a negyedik, Az Őrségiek és a vasi szlovénok népi méhészkedéséről címet viselő dolgozata⁵⁵ már csak postumus, a szűkebb hatókörű Vasi Honismereti Közleményekben láthatott napvilágot. Érdekességként kell megemlíteni, hogy a tanulmányok – noha számottevő régi felvételei is voltak – az 1960-as években készült fényképeivel bőségesen illusztráltak, kutatópontjairól pedig térképek segítségével kapunk tájékoztatást.
-----Csaba Józsefet az agrárgazdálkodás nem érdekelte különösen. A Közép-Ázsiából származó hajdina – mely egyébként kitűnő méhlegelő – termesztése és felhasználása viszont élénken foglalkoztatta. A Savaria Értesítőjében megjelent kitűnő dolgozata⁵⁶ a vetéstől a betakarításig, hántolásától a hajdinából készült archaikus kásaételek felsorolásáig minden műveletről számot adott. Írását az 1940-es évek elején Péterhegyen, Csákánydoroszlón és Zsidán készített fotói illusztrálják.
-----A viseletkutatás sem volt erőssége, noha gyűjtötte a letűnt idők tárgyi emlékeit is. A Néprajzi Közleményekben 1958-ban megjelentetett Adatok a csákánydoroszlóiak egykori népviseletéhez című dolgozatában⁵⁷ a már csak az emlékezet és a régi felvételek alapján rekonstruálható viseletet írja le, hiszen a falu népe az 1910-es évekre a hagyományos viseletből teljesen kivetkezett, amit Csaba József szerint a fővárosban szolgáló nagyszámú leány ízlésváltozása eredményezhetett. Az elbeszélésekből azonban még jól lehetett rekonstruálni az egykori hajviseletet, a menyecskék kontylapickáit és az azt felváltó neccet, a férfiak hétköznapi ceig-ruháit, fehér üngét, rojtos gatyáját. Az ünnepi viselet elemeit régi fényképfelvételek segítségével, a szereplők kikérdezésével elevenítette fel, színesítette meg.
-----A szakrális emlékek közül az Őrségek református fejfáinak vizsgálatára hosszabb időt szentelt. Különösen a temetőbeli fejfák pusztulásának legkritikusabb időszakában, az 1960-as évektől járta be a településeket, szinte az utolsó pillanatban készített róluk felvételeket. Publikációi közül figyelmet érdemel a felsőőri református temető fejfáiról írt, a Vasi Szemlében 1968-ban megjelent dolgozata.⁵⁸ Levelezéséből tudjuk, hogy még 1980-ban is szorgalmasan járta a falvakat. Mentegetőzve írta Gergye Imrének, hogy "a fotózást a korán bekövetkezett időjárás miatt nem tudtam folytatni, így aztán az őrségi református temetők fejfáinak fényképezését csak Veleméren, Gödörházán, Magyarszombatfán, Szomorócon teljesen, Kercán csak részben tudtam elvégezni".⁵⁹
-----Péterhegyi szolgálata idején a vendek bicskakészítését is feljegyezte.⁶⁰ 1943-ban a kerkaszabadhegyi Kücsán Ferenc gerencsér munkájáról, kemencéjéről, 1944-ben pedig a híres péterhegyi búcsún árusító fazekasokról készített kitűnő felvételeket. E tárgykörből írt utolsó dolgozatának61 1983. évi megjelenését már nem érhette meg.
-----Csaba József – akinek kutatói magatartása máig ható példa – negyedszázada távozott az élők sorából. Aki ismerte őt, tudja: mérhetetlen szerénysége nem engedte arra gondolnia, hogy a különböző orgánumokban megjelent kisebb-nagyobb lélegzetű munkáit együvé szerkesztve kiadhassa majd. Életművének bibliográfiája ugyan már elkészült, de a mintegy ötszáz oldalnyi publikált dolgozatának kötetté szerkesztése elmaradt. Reméljük, ezt a hiányt pótolhatjuk majd.

Csaba József háza Csákánydoroszlón (nem sokkal halála előtt)

Csaba József háza Csákánydoroszlón (nem sokkal halála előtt)

Kép a csákánydoroszlói ház belvilágáról (nem sokkal Csaba József halála előtt)

Kép a csákánydoroszlói ház belvilágáról (nem sokkal Csaba József halála előtt)

Jegyzetek