PETE GYÖRGY

BATTHYÁNY LAJOS: AZ "ALKOTMÁNYOS TÚLZÓ"

AZ ELSŐ MAGYAR MINISZTERELNÖK ÉRTÉKELÉSÉHEZ

--------------------------------------------------------------------------------Batthyány Lajos jelentőségéhez képest sem személyében, sem politikai szerepét tekintve nem kapta meg – kortársait kivéve – a megérdemelt figyelmet a történetírók korábbi nemzedékeitől. Trócsányi Zsolt írja rezignáltan, de tényszerűen a nagy emberek elfelejtése kapcsán Wesselényi Miklósról: "... mindaz, amit az 1830-as évek magyar közvéleménye (s még az 1840-es évek elején is) mint Wesselényi programját, taktikáját stb. ismer, az belenő Kossuth programjába. Nincs szükség itt arra, hogy ezekre a jól kivehető összefüggésekre részletesen utaljunk: Wesselényi programjában már ott szerepel gazdasági fejlődés, társadalmi haladás s nemzeti függetlenség kapcsolata, ott a polgári szabadságjogok követelése; Kossuth az ő taktikai elveit veszi át a megyekérdésben stb. ..., De ő viszi tovább a programot, ő népszerűsíti, ő szervezi a negyvenes évek vállalkozásait – s a Széchenyi-Wesselényi-ellentétnek azt az (említettük: kissé lapos és pontatlan) megfogalmazását, amelyet éppen Kossuth ad a Kelet Népé-re adott Felelet-ében, az utókor már mint a Széchenyi-Kossuth-ellentét megformulázását ismeri. Wesselényi eltunik Kossuth mögött."
-----Mindez szóról szóra igaz – mutatis mutandis – Batthyány Lajos utóéletére is, legfeljebb ő szerfelett sajátosan tűnik el a történelemkönyvek, kézikönyvek és az idők labirintusában.
-----Batthyány politikai pályájának rövid, mindössze egy évtizedet magába foglaló volta, mártíromságával pedig szakralizálódása volt az első oka talán, hogy a tudomány keveset foglalkozott személyével. A másik, hogy alkati és egyéb okokból nem volt "frontember". Széchenyi könyveket írt, naplót, Kossuth egy vitriolos politikai újságot szerkesztett: a Pesti Hírlapot. Batthyány német nyelven tanult, levelezett elsősorban, Széchenyihez hasonlóan csak felnőtt fejjel tanult meg jól magyarul, de még a negyvenes években is törve, nehezen beszélte. Tehát nagy hatású szónok sem lehetett. De volt valami, amiben ő volt a legnagyobb: a szervezés. A háttérmunka. Ahogy Richelieu volt a XVII. századi francia politika spiritus rectora, úgy tunik, a retorika mögötti ellenzéki reálpolitika spiritus rectora Batthyány Lajos gróf volt.
-----Meglepően keveset írt. Írásai között alig akad saját kezű. Leginkább titkára által tisztázott leveleket szignált. Legtöbbjük érdektelen körlevél stb. Ennek oka a félelem, hogy akarata ellenére érveket adhat ellenségei kezébe. Ez nem feltételezés! Egyrészt ekkor a Birodalomban és Magyarországon cenzurális viszonyok uralkodtak. A magánszférát pedig nagy létszámú, jól képzett, szervezett titkosrendőrség felügyelte. A leveleket a postán felbontották! Hogyan kockáztathatta volna, hogy politikai nézeteiből egy jottányit is a postára bízzon! Másrészt a címzett automatikusan gyanús. Hogyan akarhatta volna belekeverni elvbarátait holmi vegzatúrákba? De egy Deák kúriájából Teleki Lászlóhoz írott, 1847. február 9-ei, természetesen saját kezu és nem postára bízott levelében maga ír így: "Kossuthról is volt szó köztünk, azt máskor elmondandom, mert ámbár tudom, hogy e soromat nem fogod senkivel is közölni, de én még ennek a lapnak sem tudok mindent közölni." Mint ebből is kiviláglik, Batthyány Lajos felelős pártvezér. Tud konspirálni, és bátran teszi is: "Nicht vor dem Policáj."
-----Amely tényt a történész szakma máig nem domborít ki eléggé: Batthyány Lajos nemcsak magyar, hanem összbirodalmi szempontokat is figyelembe vevő európai politikus.
-----A korszak kétségkívül legnagyobb politikusa, Kossuth Lajos Wesselényi Miklóshoz 1847. október 28-ai levelében írja: "Ez ember előtt kalapot veszünk, a legváratlanabb körülményekben is éles látású, mint a hiúz, maga elhatározásában sebes, mint a villám s aztán szilárd és hajthatatlan, mintha minden idege vasból volna."
-----Szemere Bertalan véleménye Batthyány gazdasági és protokolláris erényeiről: "...meg kell jegyeznem, miként a nagyurak szokása szerint sehova nem adta nevét puszta címerképpen, ahol ő elnök, s fő volt, ő az volt valósággal, ahol ő tag volt, ő munkás és fontos személy volt; amely véleményt nem oszthatott, azt nyomósan ostromolta, ami tervet rosszalt, attól határozottan, s végképpen megvált."
-----Széchenyi jegyezte fel Naplójában 1844. február 8-án. Idézte Mailáth György országbíró megjegyzését Batthyányról: "Bizony jó rendben tartja őket, még a tekintetével is vezényel..." Széchenyi pontos és frappáns jellemzést ad Batthyányról 1844. május 7-én: "Eső. Batthyány Lajos hazahoz a fogatán. Civódunk: alkotmányos túlzó." Széchenyi viszonya Batthyányhoz rendkívül ambivalens. Kossuthot mindig is parvenünek és veszélyesnek tekintette, míg Batthyányt irigyelve becsülte és becsülve irigyelte. Egyedül őt tudta magához méltónak elismerni.
-----Míg kortársai láthatóan nagyra becsülték, később a különböző korszakokban más-más okok miatt ez a kép jelentősen megváltozott, torzult, hiányossá vált. A dualizmusban természetes, hogy a koncepciós, felségárulási perben elítélt, majd kivégzett Batthyány a hatalom számára nem volt kedves személy, kinek jelentőségéről sokat lehetett volna írni. A XX. század Batthyány-képe a Kemény Zsigmond nyomdokain járó Szekfű Gyula fellépésével, a Három nemzedék címu művével módosul, eljelentéktelenedik. A tendencia a hét kötetes Hóman–Szekfű Magyarország történetében folytatódik. Az ő munkássága állítja centrumba a konzervatív, reformer Széchenyit, és ellenfélként, minden baj okozójaként a radikális, liberális Kossuth Lajost. (Kemény Zsigmond nyomán bizonyos értelemben.)
-----E szemlélet számára Batthyány Lajos még akkor is felesleges lenne, ha lett volna is bőségesebb forrásanyag. De nem volt, és Szekfű nem is akarta, akarhatta 1918–20-ban, s Trianon után még kevésbé, a vagy-vagy kérdését Batthyány Lajos tevékenységének elemzésével bővíteni, történeti alternatívaként felléptetni. (E célra Deákot, a negyvennyolcas vívmányokhoz ragaszkodó, többet nem akaró, a kiegyezést sikeresen levezénylő, vitathatatlan tekintélyű reformkori ellenzékit használta.)
-----Szekfű műve szándékától függetlenül is "tézist" állított fel: "az alkotmányos állam mai formájában nem képes a nemzeti élet minden terén döntően közreműködni, munkája tehát feltétlenül kiegészítendő a nemzeti erőknek társadalmi és gazdasági szervezkedése által" ... "immár mindenki megegyezik abban, hogy a liberális közelmúlt a tévelygés korszaka volt..." E tézis a konzervatív elképzeléseket, elsősorban a Széchenyi javasolta utat állítja helyesnek, a liberalizmust születésétől fogva idegennek, a magyar lélekkel nem összeegyeztethetőnek, képviselőit, választott útjukat helytelennek.
-----Az antitézis sem érdektelen. Emigrációban, Bécsben, Berlinben és mindenekelőtt Moszkvában született Révai József tollából. Kezdetben a népfront-gondolat jegyében. Megosztó és megejtő volt egyszerre! Főleg a világégés nézőpontjából visszatekinteni 1848–49-re, Kossuthra, Petőfire és másokra. Nem lehet nem egyetérteni az osztrákellenes harc szükségességével, fontosságával, a nemzeti függetlenség előtérbe állításával, a feudális kötöttségek felszámolásával, az érdekegyesítés követelményével. Készen álltak az Andics Erzsébetek, Mód Aladárok, hogy a politikát, az ideológiát "szakmailag" alátámasszák. Az egyik fő ellenség a magyar főúri osztály és a magyar klérus. Nemcsak az árulók, az osztály! Ebből következően Batthyány is, kinek pozitív szerepe nem hangsúlyozandó, kormányfőként cselekedetei bírálandók. Batthyány személyében ingadozó, megalkuvó, az udvarhoz lojális, megegyezést kereső. A gátlástalanság diadalát ülte. Készült a diktatúra, hogy minden korábbi véleményt meghazudtoljon, ellentétébe forgasson, amit a Horthy-rendszer és előzményei felmutattak, s a fékevesztett bolsevik demagógiát rászabadította a népre, az országra 1956-ig. S részben utána is. "Finomult ugyan a kín", megjelentek szakmai elemzések is, de a lényeg Kádár idején sem változott, főleg Batthyány mellőzését illetően. Legalábbis a "hivatalos" történetírásban. Az ellenzék – népi és szamizdatos egyaránt –, már kívül esett ezen.
-----Lett-e szintézis?
-----Volt, az 1980-as évek elején Batthyány Lajos születésének 175. évfordulójához időzítve. A kezdetek korábbra nyúlnak vissza, Spira György, Urbán Aladár és mások, e korszak meghatározó kutatói helyezték vissza jogaiba a történész szakmát, de teljesen nem tudták meghaladni a megrögzött, ideológiai okokból torz szemléletet. Ezt az ekkor fellépő fiatalabb történész-levéltáros nemzedék próbálta meg, e tárgyban közreadott tanulmányaiban. (Gergely András, Varga János és mások.) Ennek nyomai markánsan látszanak is a Glatz Ferenc szerkesztette háromkötetes Magyar történelem új szemléletében. (A vonatkozó részt Kosáry Domokos írta.) E mű lényegében a rendszerváltás idején jelent meg, létével is demonstrálva azt. A szellemi-tudományos megújulás szükségességét.
-----Az, hogy Batthyány "egy csapásra" a felsőházi ellenzék vezére tudott lenni, kétségtelen tehetsége, rátermettsége mellett – véleményem szerint – annak is tulajdonítható, hogy égetően szükség volt egy vitathatatlan tekintélyű, "udvarképes" személyre, aki vállalni és állni is képes a napi konfrontációkat a hatalommal, és aki integráns személyiség, s kellő tekintély azon ellenzéki személyiségek előtt is, akik erre a szerepre nem vállalkoztak, és nem is lettek volna rá alkalmasak. Ez magyarázza a gyors és átütő sikert 1839-ben.
-----Szemere Bertalan, reformkori harcostársa, a második magyar miniszterelnök írja 1853-ban megjelent tanulmányában: "...nem csak megalapítá a Mágnási ellenzéket, de annak vezéréül is közértelemben elismerteték..." Egyszerre mint alapító és vezér tűnt föl. "A két legnagyobb politikai tekintély nálunk ez időben gr. Széchenyi István és Deák Ferenc volt. Batthyány amazt felülmúlta a jellemszilárdsága, emezt politikai bátorsága által." Ugyanő mondja Batthyány valódi szerepéről: "Batthyányt, azaz az ő magas szellemét és hatalmas értelmét csak az ismerte, aki őt előző értekezésekben és tanácskozmányokban részt venni látta és hallotta. Ami rövid volt nyilvános szónoklataiban, ott a diszkussziókban oly bő volt, szavakban mások felülhaladhatták, argumentumokban senki, nem véleményét szerette s védte, de az ügyet..."
-----Tény, hogy Batthyány Lajos születésének 200. évfordulójára beérni látszik egy új történész-levéltáros nemzedék kritikus és igényes új szemléletének termése. Ez tetten érhető a tényanyag bővülésében, valamint a tényanyagból levonható következtetések pontosabb és teljesebb, nemegyszer szakállas tévedéseket, tévesztéseket kiigazító hagyományosan kikristályosodott előítéletek, nemegyszer ideológiai-politikai okokból manipulált vélemények felülvizsgálatából, elvetéséből. Új területek kerültek reflektorfénybe, körvonalazódik egy új, tudományos szintézis mind Batthyány Lajosról, mind a reformkor egészéről.
-----A reformkorra és Batthyányra vonatkozóan leginkább Molnár András kutatásai hoztak új felismeréseket, melyeket – beépítve természetesen mások kutatási eredményeit is – az évforduló nyomán megjelent nagyszabású, forrásokat közlő, életrajzot, pályaképet adó, országgyulési szereplését is feldolgozó, egyesítő elemző munkájában: a Viam meam persequor című könyvében adott közre.
-----Ez alapmű! Magunk is erre alapoztuk gondolatmenetünket. Részint a szerző megállapításaira, különös tekintettel megengedőleges felvetéseire, másrészt a közzétett, ma teljesnek mondható Batthyány-dokumentációra. (Levelezés, felsőházi felszólalások.) Természetesen nagy súlyt kaptak a reformkorra vonatkozóan az egykorú, vagy későbbi irodalom megállapításai, vagy az újabb kutatások nyomán felszínre került források és forrásértelmezések is.
-----A feltevés, a hipotézis röviden, egy mondatba sűrítve azt tételezi, hogy Batthyány Lajosnak saját koncepciója volt a polgári átalakulás, a birodalom és Magyarország között megteremtendő új viszonyokra, a belső, magyarországi politikai elrendeződés fontos alapelveire nézvést. (Nemzetiségi kérdés, megyei, városi önkormányzatok átalakítása a politikai irányok, fő célok tekintetében)
-----E koncepció nem volt azonos Széchenyi és Kossuth koncepciójával, a hasonlóság és a részleges átfedések ellenére sem. Gyökerei 1790-ig nyúlnak vissza, kiemelten rokon Wesselényi Miklóséval, s folytatódik is sok tekintetben Teleki László politikai törekvéseiben. (Külön tanulmány tárgya Batthyány viszonya Deák Ferenchez és programjához, ebben az írásban erre terjedelmi okokból nem térünk ki.) Véleményünk szerint ha Batthyánynak nem lett volna saját koncepciója, sem a felsőházi ellenzék, sem általában a liberális ellenzék vezéralakja nem lehetett volna. Nem volna elégségesen magyarázható sem vitája, végül összekülönbözése a "renitens" Széchenyivel, s különbözése, vitája Kossuthtal, s a Pesti Hírlappal.
-----A reformkori ellenzék bár megosztott volt a hogyan? tekintetében, s bizonyos tekintetben a mikor?, milyen sorrendben? kérdéseiben, egységes volt a mit szempontjából. Sőt a mit szempontjából a konzervatívokkal is sokmindenben egy talajon állott elvileg. Az más kérdés, hogy a bécsi udvar, a bécsi kormányon keresztül befolyását hogyan érvényesítette a felsőház konzervatívjainak körében, illetve hogy a magyar felsőházban a felsőházi konzervatívok hogyan politizáltak a liberális ellenzék ellen, a kormányért, a monarchiáért látszólag, de persze nem függetlenül saját érdekeiktől. Egyetlen szellemi irányzat, vagy később párt nem volt, amely nyíltan a Habsburg Birodalom keretein kívül, más uralkodócsaláddal képzelte volna el Magyarország jövőjét. S nem volt vitás köztük egy percig sem, hogy bizonyos polgári reformok szükségesek elvileg (de csak elvileg!).
-----Ebből következik, hogy a koncepció különbségei a konkrét helyzetben, annak elemzése után derülnek ki, ott, a gyakorlati politikában mutatkoznak meg, érhetők tetten. Tehát nem hogy nem elegendő, félrevezető is csak a leírt programok vagy egyáltalán az írott források alapján csoportosítani embereket, elveket irányzatokká. Részint, mert zömmel cenzurális viszonyok között születtek (egy-két külföldön megjelent írás kivételével), részint mert eleve nem fejezték ki propagandisztikus célzatuk: a meggyőzés, a minél szélesebb körű egyetértés, támogatás igénye miatt készítőjük valódi gondolatait. Taktikai és stratégiai szempontból ezek az írások nyilván torzítottak. Ennek fényes igazolása látható Széchenyi 1848 márciusi naplóbejegyzésében, melyben önkritikusan elismeri, hogy a radikálisabb Kossuth-féle politika többet ért el, és hamarabb, mint az övével ért volna el az ország. Nem is zárkózott el a Batthyány-kormányban való szerepvállalás elől. Batthyány Lajos sem véletlenül hangsúlyozza programjában a főnemesség felelősségét, az ország vezető szerepére való predresztinációját 1839-ben közzétett programjában, hiszen éppen a felsőházi főúri ellenzék megszervezése volt napirenden. Ez volt a célja.
-----Mindezek ismeretében – véleményem szerint – aligha mellőzhető minden forrás ilyen szempontú vizsgálata. Hiszen a diéta elé kerülő tárgyak részint az udvar, részint az alsótábla által voltak determináltak. Nem a felsőház választott tematikát. Batthyány koncepciója csak a felsőházban mondott beszédeinek részleteiből, töredékekből rekonstruálható.
-----Természetesen – mint minden hipotézisnek – ennek is kell legyen elégséges alapja. Az is természetes, hogy Batthyány Lajos feltehető koncepcióját is – bár le lehet írni egy mondatban, ahogy Illyés Gyula leírta nagy versében, az Egy mondat a zsarnokságról címűben a zsarnokság természetét – de ez nem elég! Egy koncepciót ki is kell fejteni, hiszen egy koncepciónak belső szerkezete van, összlogikája, egy koncepciót különböző részelemeinek szerves egysége jellemez. E logika szerint rugalmasnak is kell bizony lennie. Még – megengedőleg – kompromisszumképesnek, változékonynak is. Ezért lehetséges részekből, töredékekből a rekonstrukció. A rekonstrukció veszélyes, mert megbízhatatlan, mert hiányos, mert töredezett óhatatlanul.
-----Batthyány Lajos feltételezett koncepciója is felöleli a társadalmi-gazdasági-politikai feladatok teljes körét, megoldásuk módjait, ütemét, sorrendjét, s kellően variábilis, stratégiailag konzekvens, ám taktikailag kompromisszumos, az adott témához szabottan, az adott lehetőségekben. Ne feledjük Kossuth híres mondását, hogy a politika az egzigenciák függvénye, tudománya.
-----Ezért nem tartjuk elégségesnek annak heurisztikus vizsgálatát, hogy egy adott témában kifejtett álláspontja hogyan viszonyul Széchenyi, Kossuth vagy mások álláspontjához, nézeteihez, hanem annak a vizsgálatát tesszük első helyre, hogy mely elemeiben más, miben tér el azoktól és miért? Van-e és miben önmozgása? (Az eszmetörténeti gyökerek közösek, és mélyre nyúlnak vissza.) Hiszen az országgyűlésen nem a nemzetiségi kérdésről tárgyaltak, hanem a horvátországi, túrmezei magyar nemesek panaszáról. E konkrét ügy kapcsán egy hozzászólás keretein belül nyilván nem kerülhet sor a koncepció nemzetiségi vonatkozásainak teljes kifejtésére, de vannak az érvelésben egy ilyen koherens nézetrendszer meglétére utaló szempontok. S a jobbágyfelszabadításról, közteherviselésről, városi önkormányzatokról és országgyűlési képviseletükről, az uralkodói elitről, az infrastruktúra fejlesztésének prioritásáról, irányairól, a külügyi-birodalmi viszonyokkal kapcsolatos felszólalásokban bőven találunk olyan passzusokat, állásfoglalásokat, melyek joggal tekinthetők egy koncepcióból levezethetőnek, abból logikusan következőnek. Ha tehát előfeltételek meglétéhez kell minden hipotézis felállítását kötni, íme vannak ilyenek.
-----A már említett ügyben felmerült nemzetiségi egyben nyelvhasználati kérdés, egyben külpolitikai vetületeket is tartalmazó kérdés. Egymagában is tanúsítja a vizsgálódás jogosságát. De ilyen gyanú merülhet fel az említett városi képviselet, a honosítások, a fiumei vasút és rengeteg más téma kapcsán is. (Ezekkel bővebben későbbi írásunkban, a rekonstrukció során foglalkozunk.)
-----De konkrétan vegyünk egy másik területet: az Ausztriához való viszonyt. Deák Ágnes kutatásai során a '90-es évek második felében megtalálta Brünnben, és később feldolgozta, közzétette Victor Franz von Andrian-Werburg báró, neves osztrák ellenzéki publicista eleddig lappangó 1847-es naplóját. Ismertetéséből kiderült a tény, hogy a magyar és az osztrák-cseh ellenzék valóban kapcsolatban, és valódi, nem alkalomszerű, hanem tartós és szervezett kapcsolatban állt egymással. Közösen konspiráltak. Hogy e kapcsolatban – Pulszky közbejöttével – Batthyány Lajos fontos szerepet vitt, s rajta keresztül jutott el ez a konspiráció Kossuthig, Telekiig. Batthyány Lajos nyomására került bele az Ellenzéki Nyilatkozatba az a pont, melyben a magyar ellenzék alkotmányt követel az örökös tartományok számára is. (Ez a részben véletlennek is köszönhető felfedezés egyértelműen bizonyítja – független, külföldi forrás, és nagy tekintélyű közszereplő bizonysága alapján – mind Batthyány vezető szerepét a magyar ellenzéki mozgalomban, mind a magyar ellenzék részvételét az összbirodalmi politikában, s e kettő egymásrahatását. Nem volna haszon nélkül való itáliai szálakat is keresni-kerestetni ösztöndíjasokkal – ilyen célra ösztöndíjakat alapítani –, hiszen Batthyány Lajos nemritkán, sőt 1847-ben is járt Itáliában, Velencében. A fiatal Batthyány Lajosról írja kutatója, Ács Tibor hadtörténész: "A történetírás még máig sem adott megnyugtató választ arra, hogy történelmünk olyan jelentős periódusában, mint a reformkor, a polgári forradalom és szabadságharc, miért éppen Batthyány Lajos játszotta az egyik vezető szerepet? Történelmi feladatának vállalásához Batthyány bonyolult és ellentmondásos személyiségfejlődési folyamat eredményeként jutott el, amely időben átfogja a gyermek- és ifjúkort, de meghatározó változás a katonáskodása alatt indult meg. Batthyány életének és szerepének mind teljesebb feltárásához, megítélésem szerint, hasznos támpontokat talál a történetírás gyermek- és ifjúkorából, valamint katonáskodásának idejéből."
-----Molnár András Deák Ferenc címu könyvének előszavában így ír: "1817-től 1821-ig a győri jogakadémia hallgatója volt. Itt érték az első politikai jellegű benyomások: A Tudományos Gyűjtemény olvasása, és szerkesztőjével, Fejér Györggyel folytatott beszélgetései során kezdett megismerkedni a rendi nacionalizmusba ágyazott felvilágosult eszmékkel." Ugyanő Batthyány-könyvében az iskoláztatás kapcsán csak a tényt említi és így ír: "Batthyányra Győrben sokkal inkább házigazdája és nevelője, a tudós paptanár, Fejér György, a győri tankerület akkori főigazgatója lehetett hatással." A hatás mineműségéről nem nyilatkozik.
-----Ebből is kiviláglik, itt is volna még kutatnivaló.
-----Jelen írás szerzője bevallja, hogy nem a téma, vagy a tágabb korszak kutatója, szigorú szakmai kritériumok alapján nem is igazán történész. Nem ismeri a források és szakirodalom teljességét, ismeretei, így kompetenciája is hiányos, nem elégséges. Mi vezérelte tehát a tollát, mi volt ami felbátorította, hogy a nyilvánosság előtt hangot adjon véleményének, sőt megkockáztassa, hogy feltevését, hipotézisét a szakma figyelmébe ajánlja, hogy fölötte ítéletet mondjon, s vagy tovább gondolja, vagy elvesse azt? Nem személyes hiúság, nem feltűnési viszketegség vezérelte, hanem az a felismerés, hogy Batthyány történészi megítélése, a reformkorban játszott szerepének okán, mégha a megismerhető és megismert tények ezt lehetővé tennék is, mindmáig nem kap kellő hangsúlyt a szűkebb szakmai nyilvánosságon túl. Sem a tanuló ifjúság számára készült összefoglaló munkákban, kézikönyvekben, sem a szélesebb, a magyar történelem, a reformkor iránt érdeklődő közvélemény előtt. Ez az ok, amiért ez az írás született, s írójának ez magyarázata és mentsége egyben arra, hogy elkövette. Korlátainak beismerése után csupán annyit kér olvasóitól, bírálóitól, hogy szándékainak ismeretében, motivációinak méltányolhatósága miatt fogadják jóindulattal írását.