SALAMON NÁNDOR

"ZSENNYE MAJD KIGYÓGYÍT"

LÁSZLÓ GYULA VASI VONATKOZÁSÚ LEVELEIBŐL

--------------------------------------------------------------------------------Tíz esztendeje távozott el körünkből a magyar tudományos-szellemi élet utolsó polihisztorainak egyike, jeles alakja. Eléggé közismert, hogy hosszú élete során nem zárkózott be eredményesen művelt tudományága – a régészet és történelem – elefántcsonttornyába. Sokoldalú érdeklődése – amely szerencsésen egyesítette tudós és művész attitűdjét –, kapcsolatteremtő képessége, megnyerő, közvetlen egyénisége, sokáig megőrzött mozgékonysága alkalmassá tette arra, hogy viszonyrendszerének hálóját kiterjessze kora, a XX. század magyar szellemi életének szinte egészére. Alig van alkotó, cselekvő – költő, író, festő, muzsikus, tudós – személyisége a humán műveltségnek, akivel ne került volna érintkezésbe, legalább egy portrérajz, hitelesítő aláírás tartamára. Imponálóan gazdag közeli barátainak névsora is, de jóval nagyobb a "köre" a vonzásába került kortársaknak.

László Gyula a Szombathelyi Képtárban

-----"Eszközeit" a közvetlen találkozás, a szigorúan szakmai érintkezés alkalmai mellett, szenvedélyei biztosították. A kortársak kéziratainak gyűjtése, az ajándékozók személyének arcvonásait megörökítő gyors vázlatok, alapos megfigyelésen alapuló portrétanulmányok készítése és a levelezés, olyan értékteremtő foglalatosságot jelentett számára, amely életének jelentős energiáit kötötte le, anélkül, hogy fő hivatásának érdekei sérültek volna. Az életformáját meghatározó rendszeresség pedig amolyan fegyelmező erőt biztosított a mindennapi munkában.
-----Olthatatlan kíváncsiságának nem szabtak gátat a földrajzi határok sem. Mindenütt otthonosan érezte magát a Kárpát-medencében, így a Nyugat-Dunántúlon, Vas megyében is. Az "ismerkedést" az Erdélyből¹ indult, művészi ambíciókat tápláló fiatalember Sopronban kezdte, ahol a Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként több nyári művésztelepen dolgozott.² Akkor kötött életre szóló barátságot a város festőművészeivel, Mende Gusztávval³ és a kitűnő akvarellista Horváth Józseffel.⁴ Szívesen írt később róluk cikket, katalógus-előszót, nyitotta meg kiállításaikat. Több képet festett, s emlékidéző szép vallomást írt a "városról".⁵
-----Az igazi nagy szerelem azonban Zsennye volt, ahová élete utolsó szakaszában, 10–15 alkalommal, a téli, tavaszi időt választva, rendszeresen visszatért festőművész feleségével festeni, pihenni és dolgozni. Megragadta a vasi táj hangulata, az emberek életszemlélete és az itt élő művészek munkája. Kötött barátságokat, részt vállalt a művészeti életből. Szerepelt kiállítóként – Sárváron, Szombathelyen –, nyitott tárlatot, s számos cikke, tanulmánya az Életünkben látott először napvilágot. Néha érdeklődőként látható volt egy-egy kiállításon is.
-----A köztes időkben leveleivel tartotta a kapcsolatot, tárgyalta meg az aktuális tennivalókat. A levelezést sajátos műfajként művelte. "A levélírás nálam, s nyilván másnál is – egy kissé szertartás" – olvasható vallomásai között.⁶ Általában levelező napot iktatott be, és rendszerint minden levélre, ha csak el nem kallódott, válaszolt. A rítus a jellegzetes fejléc megfogalmazásával kezdődött, amelyben a címzett megszólítását követően, összefoglalta a tartalom lényeges elemeit. Csak ezután látott mondanivalója részletes kibontásának. Az elküldött levél másolata a gyűjtőbe került, majd az esztendő végeztével, rendszerint Szilveszterkor, az "évi termést" a válaszokkal együtt, saját kezűleg gondosan bekötötte. A formát annyira kedvelte, hogy néha felmerülő ötleteit, gondolatait magának címzett levélben rögzítette.
-----Az alábbiakban néhány levelet közlünk – kevésbé lényeges részletek kihagyásával –, amelyek tárgyuk révén kötődnek a Vas megyei képzőművészethez. Tartalmaznak azonban más jellegű, de nem érdektelen részleteket is. Például természeti megfigyelést, néprajzi élményt, vallomást, jó tanácsokat, biztatást. A kiválasztott levelek három címzetthez íródtak. A megértés kedvéért, ahol szükséges, összefoglaljuk az előzményeket, utalunk az esemény(ek)re. A leveleket betűhíven, az eredeti írásmódot, fogalmazást és hibákat is megőrizve adjuk közre.

LEVELEK

1. levél

Az első levél címzettje Zalai Tóth János⁷ egykori városi főmérnök, festő és grafikusművész. Szombathelyi működése idején (1923–1945) Rumi Rajki István szobrászművész fő támogatója. Több cikket írt a helyi lapban és fővárosi folyóiratokban a szobrász munkásságáról. Alapvető, részletes tanulmányában összefoglalta, értékelte Rumi Rajki életművét.⁸ A levél keletkezése idején a fővárosban élt.
-----Felbecsülhetetlen érdeme, hogy megőrizte az 1941-ben elhunyt művész hozzá írt leveleit, alkotásainak fotódokumentációját. László Gyula, mint az autográf iratok gyűjtője, hírét véve, fordulhatott a levelek őrzőjéhez egy példány megszerzésére törekedve, aki készségesen kezébe adta, választását megkönnyítendő, a levélcsomót. A döntésről tájékoztató sorok a visszaküldött anyagban maradtak meg. Ugyanitt található a kiválasztott levelezőlap írógéppel készült pontos másolata is, amely Rajki éppen készülő munkájáról (a szombathelyi Daliák!), a tengerészpályázat zsürizéséről és a kedvező szakmai visszajelzésekről (Szőnyi István, Sidló Ferenc) tájékoztatta barátját.

-----"Kedves János!
-----Mind elolvastam szegény R. Rajki megható leveleit. Nincs lelkem levelet választani, azért egyik levelezőlapját tartom meg – szíves engedelmeddel. Másolatát küldöm.
-----Szeptember táján örömmel elmennék Hozzád festményeidet megnézni.
-----Addig is őszinte barátsággal köszönt
-----László Gyula
-----1956. VII. 23."

2. levél

A hetvenes években Rumi Rajki István unokaöccse, Rajki Gyula középiskolai tanár, nagy elánnal hozzálátott a szobrász életének, munkásságának, hagyatékának kutatásához. Az anyaggyűjtés, tanulmányírás mellett egy kiállítás előkészítésén, megrendezésén fáradozott. Élénk levelezésbe bocsátkozott mindazokkal, akik valamit tudhattak nagybátyjával kapcsolatban, így Tóth Jánossal, aki felkarolta kezdeményezését, tanácsokkal látta el, és beajánlotta László Gyula barátjához. A régészprofesszor Zsennyéről küldött válasza több érdekes adatot, véleményt tartalmaz. A "zsennyei vallomást" később szabatosabb formában beillesztette önéletrajzi kötetébe is.

-----"Dr. Sc. Tóth Jánosnak a magyar népi építészet szerelmetes tudósának és Vas megye szülöttének,⁹ nekem igaz barátomnak írt levél, amelyben Rumi Rajki István művészetének igaz értékéről s annak a magyar köztudatba való tudatosításáról beszélgettünk.
----- 
-----Kedves János!
-----Hogy mennyire igazad van, hadd mondjam el, hogy amikor itt Zsennyén először találkoztam Majthényi Károllyal,¹⁰ első kérdésem az volt hozzá: mikor állítotok végre méltó emlékezést Rumi Rajkinak a nagyszerű szobrásznak. Ő már mondta, hogy készülődik nagy kiállítása és hogy unokaöccse összegyűjtötte az anyagot és kért engemet, írnék fél íves méltatást kiadandó nagy katalógusához. Emlékezve beszélgetéseinkre, levelezésetekre, és a reprodukciókra, amiket mutattál, elvállaltam mindezt – pedig tömve vagyok munkával. Hadd írja meg azt is, amikor Végvári Lajos Pátzay könyvének¹¹ lektorálására kértek és Végvári a »kígyóölőt« gótikus emléknek tartotta, megírtam, hogy az bizony nem más mint Rumi Rajki kígyóölőjének gyenge mása! Gondolom, Pátzay Pali meg is haragudott erre rám, de hát ami igaz – az igaz! Egyszóval láthatod, hogy Rumi Rajki emléke nem pihent bennem eddig sem. Izgalmas dolog valakit megillető helyre tenni azok után, hogy a mindenkori »protokoll« nagyságok mellett háttérbe szorították, elhallgatták. Látom, hogy a jószemű Supka Manna¹² is a felfedezés örömével lapozta a reprodukciókat. Azóta ismét megnéztem itt Szombathelyen a Szt. Márton szobrot: a legnagyobbak méltó társának bizonyult, most annyi sok szobor látása után is.
-----Egyszóval Jánosom, ahogy mondani szokás »nyitott kapukat döngettél«, mert szívesen vállalkozom arra, amire vállalkozhatok. Természetesen semmiféle módon nem tudok bekapcsolódni a kiállítás anyagának összeszedésébe, a rendezésbe stb. abba tehát ami tartósan elszakítana saját munkámtól, a budapesti és szombathelyi kiállítás megnyitását és a katalógus előszavának írását szívesen vállalom, továbbá talán azt is, hogy a reprodukciók alapján elbeszélgetek a kiállítások rendezőivel. Rajki Gyulát szeretettel várom Budapesten /telefonszámom megváltozott: [...].)¹³
-----Bándi Gáborral a múzeumigazgatóval hosszabb utat tettünk meg csodás műemlékeitek között és eljutottam Pityerszerre és a szombathelyi falumúzeumba.¹⁴ Kitűnő tanítványodnak bizonyult Bárdosi János,¹⁵ szívvel lélekkel és tehetséggel végzi hivatását. Zsennye gyönyörű! Bizony egy-egy öreg tölgy szebb a lélekindító műalkotásoknál is: a Teremtés csodája. Igyekszem magamat beleélni a fák életébe felfelé nyújtózkodásukba egy-egy ág megszületésének vajúdásába, a térbe türemlés kiismerhetetlen rejtekútjaiba s éppen mondtam feleségemen, Maricának,¹⁶ hogy ezek a fák valamiképpen tudják, hogy vannak és hogy kikkel együtt élnek. Ezt az erdészektől tanultam, hogy a »növényszociológiai egyensúly « megbontása pusztulást okoz, ebben viszont az is benne van, hogy nem magukban élnek ezek a fák, hanem társaságban. Megható, ahogy elágaznak az ikerágak és egymás mellett sudarasodva, de mégis külön élnek. Minden fa csoda, de ugyanúgy az a kúszónövény s végül – az ember is. Milyen esendő, kocsonyás lények vagyunk az öreg tölgyek bölcs szemléletében: izgünk-mozgunk, ahelyett, hogy az egyhelyben növekedés monumentális létformáját élnők!
-----Külön csoda a Rába-part! Ezeket látva értettem meg festményeidet, amelyekben a természet iránti meghajlásodat tiszta szívvel fogalmaztad meg. Tudod én »emberközpontú« vagyok s ezért a tájkép mint magam-csinálmánya nem nagyon érdekelt, de itt megtanultam a fák áhítatát, sarjadásuk imáját.
-----Február 12-ig maradunk itt, ha Pestre megyünk örvendenék ha újra találkozhatnánk, addig is szeretettel ölel és köszöni, hogy reá gondoltál, barátod:
-----Zsennye, 1978. I. 31.                                                                                       László Gyula"

3. levél

A kiállítások elmaradásának okát nem kutattuk. László Gyula viszont a Tóth Jánostól nyert ösztönzésre elkészített egy Rumi Rajki-tanulmányt, amelyet a tervezett katalógusba szántak. Segítségül megkapta a Rajki Gyula által írt életrajzot¹⁷ és a hagyatéki fotókat. Az elkészült kézirat vételét igazoló levélben a lelkes kutató már arról tájékoztatta, hogy az Életünk szerkesztősége a "lehető leggyorsabb közlésre" vállalkozott.¹⁸ Megköszönte, hogy "nyári szabadidejét is feláldozva munkálkodott annak érdekében, hogy Rumi Rajkit az őt megillető helyre tegyék a magyar képzőművészetben".
----- 
-----"Rajki Gyula tanár úrnak, kedves Barátomnak irt levél, melyhez mellékelem nagybátyjáról Rumi Rajki István szobrászművészről ígért és megírt tanulmányomat.
----- 
-----Kedves Barátom!
-----Ígéretemhez képest kora-őszre elkészítettem dolgozatomat s azt mellékelve megküldöm a kiadvány számára. Egy példányt ma Tóth János barátunknak küldtem el. A terjedelem talán néhány sorral több mint fél ív, amiben megállapodtunk.
-----Nagyon nagy hasznomra volt életrajzod és műjegyzéked, nemkülönben fényképeid, amelyeket ezzel a levéllel egy időben köszönettel visszaküldök.
-----Lehet, hogy Te mint rokon és mint a műveknek régtől fogva való ismerője hevesebb méltatást vártál volna, de hidd el így igaz – legalább is számomra. A mesterségből nőtt ki s ez hosszú időn keresztül rányomta bélyegét (meg kellett élnie!). A Szent Mártonban találta meg tudása, tehetsége és áhítata nagy »jelenetét«. Ha csak ezt az egy szobrot csinálja meg (meg a kígyóölőt) ott van a helye legjobbjaink közt.
-----Kérlek értesíts arról, hogy mi lesz a kézirat sorsa, mert igazán magamtól loptam időt arra – s nem is keveset – hogy megküzdjek a szöveggel. Ha netán 3 példány kellene, akkor sincs baj, mert egy még van nálam, s egy Tóth Jánosnál.
-----A fényképeknek azonban nagyon jónak kellene lenniök, inkább kevesebb de nívós, művészi felvételek kellenek és például a Szent Mártonról részletfelvételek is! Fejek, kezek, lábak! Tehát ne a mennyiségre, hanem a minőségre menjetek a katalógus tervezésekor. Arra is vigyázni kellene, hogy a katalógus címlapja nemesen hívja fel a figyelmet (pl. Szt. Márton feje jó megvilágításban vagy édesanyja feje!), nemkülönben, hogy legalább 3 idegen nyelvű kivonat is tájékoztassa a külföldieket Rumi Rajki életéről és jelentőségéről. A kiállításra pedig a Szent Mártont okvetlenül kölcsön kell kérni és a terem közepére állítani,¹⁹ hiszen ez remekmű, amelynek párjára alig akadunk életművében.
-----A szövegről csak annyit, hogy tiszta szívvel, tiszta lelkiismerettel mondhatom: nem tudtam volna mást és másként írni.
-----Kérlek, tudósíts arról, hogy épségben megérkezett-e a küldemény és hogy a magad részéről jónak találod-e írásomat. Talán lehetne előre is közölni, néhány szép képpel az Életünkben? Ez szokás és nem vág eléje a katalógusnak. Teljesen belátásodra bízom ezt a kérdést.
-----Maradtam szeretettel:
-----1978. IX. 18.-án                                                                                       László Gyula"

4. levél

A következő darabokat abból a gyűjtőből válogattuk, amelyben nyolc tanulságos levél és három levelezőlap – meg a magam másolatai – dokumentálják két évtizedes, haláláig tartó, időnként megszakadt, de mindvégig őszinte barátságunkat.
-----Ez a "történet" Győrben kezdődött, de Szombathelyen kerekedett teljessé, s csak egy szál azok közül, amelyek a neves tudóst a megyéhez kapcsolták. László Gyula tevékeny életében Győr is figyelemre érdemes pont. Mellőzöttsége idején, mint múzeumi kiállítások koncepciójának kidolgozója, az új győri múzeum első kiállítását rendezte. A grafikai látványtervet Illés Árpádra bízta, aki manuálisan is részt vett a munkában. Továbbá itt, a Rába parton állították fel barátja, Medgyessy Ferenc Szent István-szobrát, amelyről többször is megemlékezett írásaiban. Elemző tanulmányt és ismeretterjesztő cikkeket írt a Héderváry kápolnában őrzött Szent László-hermáról. Kedves tanítványa, Tomka Péter évekig vezette a múzeum régészeti osztályát. "Töménytelen sok" kiállításai egyikét a győri Műcsarnokban rendezték meg arcképeiből. Akkor fordult figyelmem a művészete felé. Ennek köszönhető, hogy frissen elolvastam művészeti írásainak megjelent kötetét.²¹ Akkoriban már rendszeresen publikáló recenzensként, az élmények és tanulságok hatása alatt, ismertetőt írtam a tanulmánygyűjteményről a szekszárdi lapban.²² Lánya közvetítésével eljuttattam a professzorhoz. Első levelével, amelyet Zsennyéről küldött, bizalmába fogadott, és rögtön beavatott műhelytitkaiba, tanulmányíró módszerébe.
----- 
-----"Salamon Nándor muzeológusnak (Győr, Xantus János Múzeum), megköszönöm, hogy olyan együttérző szeretettel foglalkozott könyvemmel s meg is küldte lányomnak Emőkének. Ő mindjárt át is adta nekem, de nálam csak gyűltek-gyűltek a levelek, míg itt Zsennyén hozzáfogtam néhány tucat levelem megválaszolásához. Nem szabad zokon vennie ezt a késését, de hát ha benne vagyok valamilyen munkában, akkor nem tudok másra gondolni, a válaszok tehát késnek-késnek, de egyszer csak – íme bizonyság – csak megszületnek.
----- 
-----Kedves fiatal Barátom!
-----Merthogy gondolom: fiatal, egyrészt mert nem találkoztunk még Győrött, másrész abból a szeretetből ahogy könyvemről írt, mert a »megállapodott« emberekből kivész a lelkesedés és elfoglalja helyét a megszokás, néha sajnos – a rutin. Egyetlen kis elírás van a nagyon szépen megírt szövegben, az ugyanis, hogy arról ír, hogy elérkezettnek láttam az időt, hogy a termésről beszámoljak. A tiszta igazság azonban az, hogy valóban el kezdtem gyűjteni megjelent munkáimat, hogy gyermekeim legalább tudják mi mindent csinált az apjuk, de eszembe sem jutott, hogy ezekből kötetet lehet gyűjteni. Egy szép napon feljött hozzám Mátyás Ferenc²³ az író és magával hozta Sík Csabát²⁴ a Magvető szerkesztőjét s elmondták, hogy szeretnének két kötetet kihozni tőlem: egy régészeti és a művészeti tanulmánykötetet. Gondoltam: kedves, naiv ötlet s így is vettem mindaddig, amíg a szerződések meg nem érkeztek. Ekkor már komolyra fordult a dolog s elkezdtem válogatni s eként állt össze a két kötet.
-----Örvendek, hogy észrevette: kiállítási megnyitóim nem szokvány szövegek, hanem mindegyikkel megküzdöttem, mert valóban az volt a becsvágyam, hogy a kiállított képeknek szavakkal való műfordítását adjam. Ez bizony néha nagyon megkínzott, egyik-másikkal heteket töltöttem s nem bizonyos, hogy mindegyiknél sikerült ez a közelférkőzés. Voltaképpen a cím megtalálása indította el a kristályosodási folyamatot, aköré rakódtak megfigyeléseim – mert előzetesen át és áttanulmányoztam nemcsak a kiállított anyagot, hanem a vázlatokat is és hosszan elbeszélgettem a kiállítóval. Tudtam s tudom, hogy a festőember életében nagy dolog s ennek tiszteletében láttam hozzá, hogy megfogalmazzam azt ami bennem leszűrődött. Nem dícsérni jöttem én sem, hanem inkább szerettem volna megmutatni azokat az erőket, amelyek egy-egy kollégában munkálkodtak. Mert ők valamennyien – az idősek, a mesterek is! – voltaképpen kollégák s én nem a művészeti munkától megilletődve beszéltem róluk, hanem inkább a pályatárs hozzászólásával. [...]
-----Maradjunk ebben, Kolléga úr s még egyszer köszönöm, hogy írt a könyvemről és szakszerűen, de egyúttal szeretettel írt s maradtam is
-----szeretettel
-----Zsennye, 1979. II. 1.                                                                                       László Gyula"

5. levél

Budapesti címét csak jóval később sikerült kinyomozni, s másfél év után újra jelentkezni bátorkodtam. Röviden bemutatkoztam, tájékoztattam munkámról. Mellékeltem egy régebben megjelent könyvismertetést,²⁵ és felajánlottam egy jövőbeni kiállítás lehetőségét, festészeti-grafikai életművének bemutatását. Azonnal érkezett a válasz.
----- 
-----"Salamon Nádor, aki kétszeresen is kolléga, egyrészt mert rajztanár – én is az vagyok – másrészt mert muzeológus – én is az voltam jóideig. Először is meg kell köszönnöm, amit Borsos könyvemről írt, másodszor meg válaszolnom kell szíves felkérésére, hogy nem adnék-e vagy 100 festményt, rajzot kiállítás céljából Győrnek – előre is megmondom – nagyon szívesen.
----- 
-----Kedves Kétszeres Kollégám!
-----Köszönöm meleghangú értékelését Borsos könyvemről, valóban kellene egy monográfia – de én erre alkalmatlan vagyok. Alkalmatlanságom fő oka, hogy aki Maguknak »Mester«, az nekem egyszerűen »Miklós« s csupán kíváncsi vagyok mit csinált életében, néha örvendek, néha csóválom a fejemet, de semmiképpen sem tudok hideg mérlegelő lenni, számvevő, időrendet tartó és magyar s külföldi példákkal példálózó!
-----No, mármost, ami a kiállításomat illeti: szíves örömest. Képeim nagyrészt bekeretezve, rajzaim passpartúzva, tehát úgyszólván minden készen áll, csak a válogatást kellene megejteni. Jobb lenne ha a válogatást éppen a Kolléga Úr csinálná, merthogy senki se legyen a maga bírája. Van: olaj, olajtempera, rajz, ezüst, linó, rézkarc, hidegtű, vannak sorozataim (Veronika kendője és a pillangó, A honfoglaló magyar nép élete, A fából faragott királyfi stb.), újabban egy harminc lapból álló sorozatom »Az Ács Fiának Evangéliuma«, de ebből Győrben baj lenne (ugyanis még a Szent László hermáról írt tanulmányomat²⁶ is szemére vetették az akkori múzeumigazgatónak. Vannak vörösmárvány és bronz szobraim is.
-----[...]
-----Várom tehát – nem sürgős – szíves válaszát és maradtam szeretettel:
-----1980. VI. 21.-én                                                                                       László Gyula"

6. levél

Havas novemberi télből, a Borsos-házi irodából írtam legközelebb. Közöltem a tervezett időpontot – 1983 – és helyszínt (Napóleon-ház),²⁷ megígértem személyes látogatásomat. Igyekeztem eloszlatni aggályait – amelyeket szerzett rossz tapasztalatai tápláltak – az alábbi helyzetértékeléssel: "Nem hiszem, hogy a mai Győrben már gondot okozna az »Az Ács Fiának Evangéliuma«. Sokat változott a szemlélet, a közízlés meg a hivatalosak felfogása is az elmúlt évtizedben. Azoknak talán már nincs utóvédje, aki a Szent László hermában csak egy vallásos műtárgyat láttak. Legalább is remélem, hogy nincs. Sikerült néhány művészeti eseményt prezentálnunk, amely elősegítette a fejek tisztulását. Borsos művei között is akad szép számmal olyan – régi és újabb – amely valaha szemrehányást váltott volna ki. Most pedig büszkék vagyunk rá, hogy ez itt látható."
-----Sajnos a tervezett kiállítás sem akkor, sem később nem született meg. Az okra már nem emlékszem. Úgy rémlik, túl optimista voltam a "helyzetértékelésben". Kapcsolatunk hosszú időre elakadt. Időközben változás állt be az életemben: Szombathelyre tettem át működésemet, s kemény, de eredményes éveket éltem meg a Képtár igazgatói székében.
-----Már e minőségemben kértem fel a Szolnay Sándor-emlékkiállítás²⁸ megnyitására. Mint a festőművész egykori jó ismerője, barátja, szívesen vállalta a háború utáni első magyarországi bemutatója szóvivői tisztét. A részleteket Zsennyén tárgyaltuk meg, elfogadva feltételeit. A méreteiben szerény – a repatriált erdélyi képtulajdonosok önzetlenségéből született – tárlatot a művész Judit lánya jelenlétében, 1989. április 28-án (az időpont sem érdektelen!) nyitotta meg. Tárgyszerűen ismertette az erdélyi festészet kiemelkedő alakjának pályafutását.
-----Csakhamar sor került közreműködésének viszonzására.
----- 
-----"Salamon Nándornak a Szombathelyi Képtár igazgatójának írt levél, amelyben felkérem nyitná meg Marton Magda²⁹ grafikusművész és László Gyula grafikusművész (ez én vagyok!) kiállítását Sárváron a Vár Múzeumában 1992. január 9-én délután 17 órakor. Mellékelek egy seroxot Marton Magda művészetéről.
----- 
-----Kedves Barátom!
-----Hogy-hogynem a sárvári múzeumigazgató meghívott kettőnket grafikáink kiállítására. Nyilván Kis Kovács Gyuláné, Tóth Emőke³⁰ volt a »felbujtó«. Nos szeretném ha ezt a kiállítást te nyitnád meg [...]. Nem tudom mennyire ismered a magam munkásságát, de gondolom nem idegen előtted, hiszen még győri korodban felvetetted egy kiállítás megrendezését, amiből aztán nem lett semmi. Én 33 nagy linómetszetet állítanék ki. Sorozat ez, amelynek címe: »Az Ács Fiának Evangéliuma«. Ebből a sorozatból mindössze 4 készült s ezek közül egy II. János Pál pápáé, 3 pedig családom tagjaié.
-----Marton Magda pedig – amint róla írt kis tanulmányomból látod a gyerekek számára alkot képi világokat, de nem gyermekmódra rajzi gügyögésekkel, hanem szinte tapintható közelségbe hozva a mesét. A gyermekeket a másik gyermek rajza sem érdekli, hát még azoké a bácsiké és néniké, akik »gyermekmódra« szeretnének rajzolni (természetesen nem tudnak!).
-----Noshát e kettős kiállítás megnyitására kérésemet megismételve, arra kérlek, hogy légy szíves egy levelezőlapon tudósítani, hogy vállalod-e? Hogy a kiállítás meghívóját elkészítethessék.
-----Maradtam megbecsüléssel:
-----1991. X. 9.-én                                                                                       László Gyula
-----                                                                                         (1054. Bp. Alkotmány u. 20. I. 8.)"

7. levél

Megtisztelő felkérését elfogadtam s "Gyula bácsinak" címzett válaszomban rögzítettem: "tiszteletem, vonzalmam – s nem a hivatal, a funkció, netán szereplési vágy – motiválja döntésemet". Ezek kapcsán említettem meg folytonos komplexusomat rajztanári végzettségem és munkaköröm összefüggésében. Postafordultával röviden reagált egy "barkácsolt" levelezőlapon.
----- 
-----Kedves Barátom!
-----Köszönöm szépen hogy elvállaltad a kiállítás megnyitását. Az anyag december végén már Sárváron lesz (Markó Péter igazgatóhelyettesnél – Sárvár, Várkerület 1.)
-----– Egyebekben tudnod kell, hogy nekem is van rajztanári diplomám! Rudnay és Csók tanítvány voltam!
-----                                     sok szeretettel
-----                                                                                       László Gyula
-----U. i. Ma írtam Sárvárra, hogy Te nyitod meg a kiállítást!
-----                                     L. Gy
-----1991. XI. 1."

8. levél

Marton Magdával közös tárlatának közeledtével, terjedelmes levélben fejtette ki nézeteit az általam előhozott problémáról. Soraiból azt olvastam ki, hogy némi averzióval viseltetett a kutatószobák csendjében tűnődő művészettörténészek iránt. Szavait talán elfogultság diktálta, véleménye azonban nem oszlatta el kételyeimet s nem befolyásolta közérzetemet.
----- 
-----"Salamon Nándor kedves kollégámnak és barátomnak írt levél, mivel közeledik a januári sárvári kiállítás megnyitása. Megmagyarázom a fejléc »kollégám« megszólítást, mivelhogy én is rajztanárként kezdtem!
----- 
-----"Kedves Nándor!
-----[...]
-----Nagyon szomorúan olvastam arról, hogy a »hivatásosak« milyen ostobán viszonyulnak hozzád a rajztanárhoz! Hiszen mi jobban értünk a mai művészethez mint ők, akik könyvekből ismerik csak a piktúrát, sok jó és rossz könyvet olvasnak el s nem tudnak eligazodni bennük! Emlékszem egyetemi működésemkor én elvittem régészhallgatóimat évente legalább 2-3 komoly művész műtermébe s ott baráti beszélgetés közben bepillanthattak az alkotófolyamatokba. Ugyanis abból indultam ki, hogy ezek a fiatalok idővel múzeumigazgatók lesznek s így sokszor kell majd dönteniök művészeti kérdésekben (köztéri szobrok, freskók, kiállítások stb. vásárlások), tehát nem állhatnak úgy a képek, szobrok, grafikák előtt mint borjú az új kapunál! Ezzel szemben egyetlen esetet sem tudok, hogy a művészettörténeti tanszék elment volna valamelyik műterembe, merthogy ők »jobban tudják«, hogy mi a művészet, mint maguk a művészek! No, de hagyjuk, nekem életem legszebb emlékei közé tartoznak például Rudnay Gyula korrektúrái, Csók Istváné, Rétié és Lyka Károly feledhetetlen művészettörténeti órái, ahol olyan közel jutottunk a múlt művészeihez, mintha élnének s mi látogatóba lennénk náluk! Voltaképpen e nagy mesterek közelében nevelődtem emberré! Persze nem tudom kik azok a szakmabeliek, diplomások, akik lenéznek Tégedet. Végezzed a magad munkáját becsülettel, színvonalasan s ne törődj a piszkálódókkal!
-----Ezek után különösen örvendek, hogy újra találkozhatunk, de különben is február-márciusban Zsennyén leszünk és jó lenne, ha ki tudnál egyszer jönni, például Pete Gyurkáékkal³¹ autóval, vagy lehet, hogy én megyek be Szombathelyre. Netán még arra is sor kerülhetne, hogy egy kamarakiállításomat is láthatnám nálatok. [...] Nem tudom, tudsz-e arról, hogy van egy félezer rajzból álló gyűjteményem kortársaimról, nagy magyar alkotókról, barátaimról. Ezek rajzok, portrék. No, de majd erről is beszélgethetünk, ha összejövünk!
-----Ne védekezz, légy büszke arra, hogy művészként nevelkedtél!
-----Szeretettel köszönt barátod
-----1991. XII. 16.-án                                                                                       László Gyula"

9. levél

A sárvári kiállítást végül megnyitottam,³² de be kell vallanom: felkészülésem a szereplésre csak részben felelt meg a példaként követett László Gyula-i kritériumoknak. Még az időjárás is, a leszálló köd is ellenem dolgozott. Késve érkeztem, alig maradt időm az anyag megtekintésére. Legközelebb mentegettem rögtönzésemet, megállapítva, hogy a hangulatos miliőben szépen rendezett tárlat volt a lényeg s kevésbé a kommentár. "Csak gratulálni lehet Markó Péteréknek munkájukhoz" – toldottam meg.
-----Következő beszámolója a Széchényi Könyvtárban rendezett nagysikerű kiállításáról szólt. Ebből csak egy bekezdést idézek:
----- 
-----"Ami az elmaradt zsennyei látogatást illeti, könnyű lesz pótolni, mert ha Isten segít febr. 16- ápr 2. közt megint ottleszünk. Pete Gyurka is ígérte, hogy meglátogat, esetleg vele jöhetnél autóval.
-----Engem eléggé kifárasztottak az összegörcsölődött tennivalók, úgy hogy Zsennye majd kigyógyít. [Kiemelés tőlem. – S. N.]
-----Tehát várlak és a Szolnay kép rendelkezésetekre áll.³³
-----1993. I. 30.-án                                                                                       Maradtam szeretettel
-----                                                                                                                     László Gyula"

10. levél

Újabb levélváltásaink, sorban megjelenő könyveihez kapcsolódó ténykedéseimmel összefüggésben – nagy intervallumokkal – követték egymást. Elsőként ismertettem Arckép és vallomás című, a veszprémi Új Horizont kiadásában megjelent rajz- és kézirat-válogatását. ³⁴ A gyors híradással a főszerkesztő Raffai István nemzeti szellemű törekvéseit kívántam segíteni. A cikket, majd a továbbiakat is – mert a sorozat újabb köteteit is megkaptam Veszprémből! – azon melegében továbbítottam Gyula bácsinak. A válasz-levelezőlap azonnal érkezett:
----- 
-----"Kedves Nándor!
-----Köszönöm meleghangú bírálatodat könyvemről. Remélem jönnek majd a következő kötetek is!
-----Külön öröm számomra, hogy együtt utazunk Veszprémbe márc. 25-én, legalább elbeszélgethetünk kissé.
-----Szevasz! Szeretettel
-----Zsennye, 1993. III. 11.                                                                                       László Gyula"

11. levél

Bár a meghívás tovább élt, bizony nem jutottam el a következő évben sem Zsennyére. Nem valósult meg a tervezett közös utazásunk sem Veszprémbe, amikor A Szent László-legenda középkori falképei című kötetének³⁵ bemutatójára kellett volna elkísérni. Közben nagy riport jelent meg a Vas Népében³⁶ Némethy Mária tollából. A zsennyei beszélgetésben ismét sort kerített Rumi Rajki István szobrászatának értékelésére, jelezve, hogy e kérdés tovább is foglalkoztatta.
-----Barátságunk épületéhez az újabb téglát a már említett önéletrajzi kötetéről írt dolgozatommal illesztettem, amely némi hányódás után a Vasi Szemlében talált helyet.³⁷ 1995 decemberében tudattam Vele, hogy a magam akaratából nyugdíjba készülődöm. Válaszából ismét elhagyom az első, lényegtelen bekezdést. E levélben egyébként, mostanáig sem teljesített "feladatot" rótt rám, szerepemet messze túlértékelve.
----- 
-----"Írod »nyugdíjaznak«, hihetetlen, mert bennem úgy élsz, mint a »fiatal« Salamon Nándor. Engemet 70 éves koromban küldtek »nyugdíjba«. Ezt a kifejezést egykori nagyhírű volt osztálytársamtól Magyar Imrétől (orvosprof. volt) tanultam, aki egyszer arra a kérdésre, hogy mikor ment nyugdíjba azt felelte én nem mentem kérem, hanem küldtek! Igy is van, hiszen erőink teljében kell megválnunk hivatásunktól! Sajnálom, hogy nem kerülhetett sor képeim bemutatására, amire még győri korodban szólítottál fel. Zsennyéről egy ugrás. Megyünk-e az idén nem tudom, mert 86 év nem gyerekjáték és ballábam érszükülete sem az. Szeretni szeretnék elmenni, de nincsen a közelben orvos, patika s nekünk nincsen autónk, amelyik elvinne Rumba a szomszéd faluba.
-----Gondolom sok jegyzeted, megfigyelésed gyűlt össze életedben, ugy hogy meg kell írnod életedet s benne a szombathelyi Képtár keletkezésének históriáját. Életed a XX. századi történelmünk egy szakaszát öleli fel s az ilyen megemlékezések sokkal hitelesebb történeti források, mint amit az újságok őriznek. Bizony kötelességed is, hogy életutadat megírjad! (A felkiáltójel a végén azt mutatja, hogy bizony nem szórakozás, hanem kötelesség).
-----Az, hogy 60 éves vagy az emberélet törvénye, sem nem jó, sem nem rossz: tény. Ezzel kell együtt élnünk, lám én már 2 hónap múlva, ha Isten segít a 86-ot töltöm.
-----Recenziódat köszönöm, annakidején elolvastam, érzékenyen figyeltél a lényegre, még egyszer köszönöm!
-----Nos, szervusz, BUÉK! Szeretettel:
-----1996. I. 3.                                                                                       László Gyula"

12. levél

Az utolsó három esztendőben – 1996–1998 – kapcsolatunk szorosabbá, bensőségesebbé változott. Megküldtem írásaim bibliográfiáját, amely az emlékek sorát ébresztette benne. Ez sem maradt válasz nélkül.
----- 
-----"Salamon Nándornak megköszönöm munkái jegyzékének megküldését. Nagy élvezettel olvastam művei jegyzékét. Nálam járt Raffay Pista és valami közös munkáról beszélt, erről írok.
----- 
-----"[...] életműved bizonyítja, hogy munkásságod nélkül nem lehet megírni Nyugat Dunántúl művészeti életének históriáját. Jól eső örömmel olvastam barátaim, ismerőseim nevét, akár nagymesterek, akár pedig a nemes középszer értékes képviselői. Így a kiváló Cziráki Lajosról többször is írtál, meg Patay Éváról, Németh János kerámikus-szobrászról, Heitler Laciról, Borsos Miklósról a nagylélegzetű érem és szobor alkotóról, Borbereki Kovács Zoltánról, akivel együtt jártam a Főiskolán, Miháltz Pálról és a győri Illés Árpádról, meg Goldsand Friciről (Győri Frigyes). Ezekkel mind barátságban voltam, meg aztán ott van Lakatos Jóska, meg a kedves Turóczi Mária,³⁸ de ki tudná felsorolni, hogy mennyi név idézi fel bennem a múltat, múltunkat. Munkásságod nélkül elképzelhetetlen a korszak tudományos megközelítése.
-----[...]
-----No, most térjünk rá arra, amit Raffai Pistától hallottam. Úgy látom, ő arra gondol, hogy te írnád meg munkásságom lexikonát, tehát a Kortárs sorozat és kéziratgyűjteményem személyeinek rövid életútját! Beszélt erről veled? Nagyon nagy elismeréssel emlékezett meg szombathelyi működésedről. Nekem megvan – csak elő kell keresnem – mind rajzaim, mindpedig kézirataim jegyzéke, ha valóban sor kerülne együttműködésünkre, rendelkezésedre bocsájtom!
-----Addig is szeretettel köszöntelek:
-----1996. I. 27.                                                                                       László Gyula"

13. levél

Raffai István elgondolása nem öltött konkrét formát. Egyébként is irreálisnak ítéltem meg az adott pillanatban. Sárvári újabb kiállítása39 után végre meglátogattam Zsennyén. Látogatásomat felhasználtam arra, hogy halomnyi könyvét dedikáltassam. Ámult, hogy mennyi munkáját őrzöm. Dedikációit szálkás betűkkel rótta, közben rezignáltan jegyezte meg: "Nem vagyok népszerű, elismert a hivatalos történészek körében". Alkalmam nyílt körülnézni a "műtermében": levelek sokaságát, folyóiratokat, készülő festményeket és egy domborművet láttam festői "rendben".
-----Legközelebb – egyik Medgyessy-monográfiáját olvasva – egy rejtélyes mondat feloldását kértem. Az ominózus rovásírás a győri Szent István-szobor kantárján "rejtőzik", s a szobrász véleményét takarja – nagy királyunkról. Jelentettem a kisalföldi lexikon elkészültét, s jeleztem: Raffai nem forszírozta tovább elgondolását.
-----Utolsó levele afféle búcsúzást jelentett be – Zsennyétől s elárulta a titkot is.
----- 
-----"Kedves Nándor!
-----Akaratlanul is belekontárkodtam dolgaidba. Ugyanis Farkas János szobrászművész özvegy kért, írnék férjéről, ki két éve halt meg az USA-ba. Szobrász volt, méghozzá a kiválasztottak közül való, egyszóval kitűnő. Munkássága javát Zsennyén és Szombathelyen fejtette ki, benne van a Művészeti Lexikonban is, bár 1957-ben elhagyta hazáját és kiment előbb Kanadába, majd az USA-ba. Velem levelezett vagy 35 levele van, de közte olyanok is, hogy 20 oldalasak, sürün, kézírással (alig olvasható). Nos, amit tudtam összeszedtem Zsennyén és Szombathelyen is (ő csinálta a köztéri Puskin szobrotokat), és leveleztem három feleségével, fényképeket szereztem be, beszélgettem egykori zsennyei mindenesével stb. Szóval Vas megyével foglalkoztam.
-----Kérded, mit írt Medgyessy Ferenc a győri szt. István szobor kantárjának belső felére? Leg...ta Szt. Istvánt, aki sok magyar vérét ontotta. Egyébként a szobor csak 1 m-es minta, mert a nagy 2.5 méteres majdnem készre dolgozott gipsz szobrát a Gázművek emberei elcsákányozták az útból, mert vezetéket kellett lefektetniük! Örök kár, mert nagy szenvedéllyel dolgozott lovasszobrán.
-----Zsennyére idén nem megyünk, mert felemelték a díjakat napi 3000 forintra s ki bírja ezt két személyre? Nagyon sajnálom, mert Zsennye több volt számomra, mint kikapcsolódás. Kis ismertetésemben (remélem az Életünk lehozza), ajánlom a Képtár vezetésének, hogy rendezzen egy kamarakiállítást az itthon elérhető művekből, sokat dolgozott a Székesegyház szobrainak restaurálásában sőt újakat is csinált. Ennek nyílván nyoma van a katedrális számadáskönyveiben.
-----Függetlenül attól, hogy Zsennyére aligha megyünk, kérlek ha Pesten jársz ne kerüld el házunk táját. Telefonom: [... ...]
-----Találkozásunkig is maradtam megbecsüléssel:
-----1997. I. 18.                                                                                       László Gyula"

*

Áprilisban az alkotóház helyett Budapesten látogattam meg. Ezúttal írószobájában fogadott. Fehérbor mellett beszélgettünk. Megemlítette, hogy Marosvásárhelyre készül. Székfoglalóját írja, mert a Kemény Zsigmond Társaság taggá fogadta. Közölte, hogy elkészült a Farkas János tanulmánnyal.⁴⁰ Megnéztem a falon lévő képeket. Győrben megjelent kis füzetes dolgozataimat dedikáltam "tanítványként". Ezt angol nyelvű bibliográfiájával viszonozta. Távozóban közölte: már nem jönnek Zsennyére. Megkért, vinném el Kiss Sándornak⁴¹ a Rotary Klub zászlóját. (Személyesen adtam át!) Ígértem: Pesten járva nem kerülöm el otthonukat.

László Gyula

-----Egy év múlt el, mire ismét felkerestem soraimmal. Egy könyvről (Soproni Horváth József – ő írta a bevezetőjét!), a már olvasott Farkas János-tanulmányról, a nyomdába leadott lexikonomról tájékoztattam (szerepel szócikkel!). Jeleztem László Gyula-könyveim gyarapodását. Befejezésként terveimről szóltam, egyebek mellett a Rumi Rajki-monográfiával kapcsolatos előkészületeimről.
-----Az 1998. március 25-én kelt levelemre már nem érkezett válasz. Bizonyára elfoglalták az "utolsó" erdélyi utazás előkészületei. Ki gondolta, hogy a végső útra tarisznyázott? Június 17-én este a Duna TV bejelentésére figyeltem fel: "szomorú hírt kell közölnünk. Nagyváradon 89. évében elhúnyt László Gyula neves régészprofesszor". Ismét szegényebbek lettünk. Sokan gyászoltuk. Gyászolták a zsennyei park öreg fái is. Kemény "tölgy" dőlt ki a sorból! Regnálásom történetét azonban mindmostanáig nem írtam meg.

Jegyzetek