SZABÓ LÁSZLÓ: A GYÓGYÍTÁS MŰVÉSZE

--------------------------------------------------------------------------------A Vasi-Hegyhát szelíd lankái, erdős dombjai, virágos rétjei, árnyas ligetei, tiszta vizű patakjai a szép fekvésű, takaros falucskáival embercsalogató tája hazánknak. Mégsem ez csábította el Sopronból Frank Lajost, a magyar királyi adóhivatali ellenőrt, hogy családjával letelepedjék Vasváron, e tájék legjelentősebb településén. Az itt élő nagyszámú iparos népesség, az uradalmi központok (káptalani és Festetics birtok), valamint a híres vásárok jövedelméből származó adók számbavételével és behajtásának felügyeletével bízták meg. A nagyközség neves szülötte volt Bendefy (Benda) László, a magyar őstörténet fáradhatatlan kutatója és Mozsolics Amália (született 1910. január 13-án), a nemzetközi hírű régész. Milyen véletlen, hogy utóbbihoz képest néhány nap különbséggel, 1910. január 26-án Vasvár (utcanév nélküli) 20. számú házában látta meg a napvilágot a Frank család harmadik gyermeke, aki 1910. március 15-én Nemeskoltán az evangélikus keresztségben a Kálmán Alfréd nevet kapta.
-----A család nem sok időt töltött Vasváron, mert 1911-ben a rokonság hívására Selmecbányára költözött, ahol a családfő állampénztári főtanácsosi tisztséget töltött be. A selmecbányai ágostai hitvallású Evangélikus Egyház Népiskolájába az 1916/17-es tanévben íratták be. A Sopronhoz (és Magyarországhoz) való erős kötődést jelezte, hogy amikor 1919 tavaszán a Bányászati és Erdészeti Akadémiát Selmecbányáról Sopronba telepítették át – az intézményt a család is követte, és Frank Lajos lett a főiskola questora. Az elemi iskola negyedik osztályát az 1919/20-as tanévben már a soproni ágostai hitvallású Evangélikus Egyházkerület Tanítóképző Intézetének Gyakorló Iskolájában végezte el. Az 1920/21-es tanévben került a soproni ágostai hitvallású Evangélikus Líceum (reálgimnázium) első osztályába. Az "érettségi vizsgálaton jelesen megfelelvén", a bizonyítványt 1928. június 27-én kapta meg.
-----Kitűnő kapcsolatteremtő képessége, közösségért való tenni akarása már a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt megmutatkozott. Így írt róla cserkészparancsnoka 1933-ban: "Kiváló, szorgalmas, pontos és lelkiismeretes cserkész, aki csapatunkban, mint segédtiszt végzett nagyon eredményes munkát. A fiúkban felébresztette a lelkesedést, lelkükre tudott hatni s a saját példaadásával ösztönözte őket a jó munkára. Minden tekintetben jó cserkész, vezetőül nagyon alkalmas". (Fotómásolat a szerző birtokában. Sz. L.) Mintha a felnőtt Frank Kálmánról szólna ez a jellemzés. Ezek a megállapítások előrevetítették egy nagy ívű életpálya indulását, amelynek minden egyes szava nyomon követhető és tetten érhető volt egész munkássága során.
-----A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára – melynek dékánja báró Kéthly László, a belgyógyászat professzora volt – 1928. szeptember 14-én iratkozott be. A gyermekgyógyászatot 1931/32. tanév első felében hallgatta és kedvelte meg Hainiss Elemér professzor előadásai nyomán, s a "cselédkönyves" kötelező gyakorlatot is az ő klinikáján töltötte 1934. szeptember 1-je és 30-a között. Jó eredménnyel szigorlatozott 1934. október 15-én. Orvosi diplomáját 1935. március 23-án kapta kézhez, s már március 27-én bejáró orvosként munkába állt a Pécsi Gyermekklinikán. Pécsre valószínűleg Hainiss professzor ajánlására került, aki egykor a klinika vezetője, vitéz Duzár József munkatársa volt a Heim Pál vezette Gyermekklinikán. 1935. szeptember 1-jétől díjtalan gyakornoknak nevezték ki. 1940. március 1-jétől díjtalan, majd 1941. szeptember 1-jétől a X. fizetési osztályba sorolt tanársegéd lett. A megélhetéshez szükséges jövedelmet a Zöldkeresztben, a MÁV-nál vállalt rendelésekkel biztosította és pályázatokon elnyert kutatási díjjal egészítette ki. Az iskolaorvosi és egészségtanári szakképesítést 1937. június 12-én, a gyermekgyógyászat szakvizsgát 1937. december 4-én szerezte meg. Diagnosztikai rátermettsége korán megmutatkozott, s a gyakorlati tennivalók terén az első helyen számítottak rá. Szakmai érdeklődése a reumás megbetegedések, majd a bakteriális eredetű kórképek felismerése és kezelése iránt nyilvánult meg. Nagyszerű didaktikai készségére utal például a pneumococcus peritonitis (bakteriális gennyes hashártyagyulladás) legjellemzőbb tüneteinek a 7H betűvel történő összefoglalása – hölgyeken, hirtelen, hasfájás, hányás, hiperpirexia (magas láz), hiperleukocitózis (emelkedett fehérvérsejt szám), herpesz – amely a medikusok számára könnyen megjegyezhető volt. Első tudományos dolgozata, a Vörhenynél észlelhető rheumás jelenségek, 1939-ben az Orvosképzésben jelent meg. Az első dokumentált előadása 1941-ben az Erzsébet Egyetemi Tudományos Egyesület Orvosi Szakosztályának V. tudományos ülésén 1941. november 24-én hangzott el A gyermekkori rheumatismussal járó agyi tünetek címmel.

Emléklap: kiváló katonaorvosi tevékenységének elismerése

-----A katonaságnál eltöltött idő többször is megszakította a folyamatos klinikai munkát. A kötelező karpaszományos szolgálatot 1932-ben Budapesten és 1937-ben már Pécsett töltötte le, s katonai "Emléklap"-pal ismerték el orvosi tevékenységét. A háborús időszak első katonai behívóját 1939. október 1-jén kapta meg, amikor Kárpátaljára, Ruszinszkóba vezényelték. Ezt követően szolgált az észak-erdélyi Désen, a délvidéki Zomborban. Alig hogy megházasodott – 1942. március 3-án kötött házasságot Budapesten Radich Veronikával –, 1942. május 4-től 1943. június 22-ig az orosz fronton a 12. eü. hadoszlop orvos főhadnagyaként teljesített szolgálatot. Katonai szolgálatának jutalmaként a kormányzói elismerés bronz érmét és a Tűzkereszt II. fokozatát kapta meg.
-----A II. világháború hadi eseményei a Pécsi Gyermekklinika nyugodt munkahelyi légkörét is megzavarták. Duzár professzort 1944 februárjában a Kultuszminisztériumba rendelték, ahol utasították a klinika "labor és könyvtár értékeinek biztonságba helyezése érdekében" azokat Sopronba szállítani, mert ez fogja képezni egy később kialakítandó nyugat-magyarországi klinika alapjait. A lebonyolítással a klinika igazgatója Frank Kálmánt bízta meg, aki jegyzéket készített a becsomagolandókról, és annak jóváhagyása után kezdték el a szállítást. A szállítmányt a Soproni Műegyetem légópicéiben helyezték el. Frank Kálmán, aki családját már a nyár elején a biztonságosabbnak tűnő Sopronba költöztette ott élő édesapjához, maga is utánuk ment. 1944. november 27-én hagyta el Pécset Entz Béla dékán engedélyével. Sopronban egyszer csak megjelent Duzár professzor, aki közölte vele, hogy Csilléry András kormánybiztos parancsba adta a pécsi klinika anyagának Németországba szállítását az ott felállítandó magyar egyetem gyermekgyógyászati részlegének beindítása érdekében. Ennek a lebonyolítása is Frank Kálmánra várt. Frank mindent elkövetett, tiltakozott, és írásbeli parancsot kért, hogy Duzárt lebeszélje terveiről. A háborús időszakban nem volt helye ellenszegülésnek, mert ha nem teljesíti a parancsot, mint civil katonai behívót kapott volna, katona pedig nem akart lenni.
-----Több magyarországi egészségügyi intézmény ingóságaival a szerelvény 1944. december 18-án indult el Sopronból, és december 23-án érkezett meg Halléba. A Magyar Egyetem Gyermekklinikáján Frank Kálmán feladata volt az előadások előkészítése és a professzor távolléte esetén a kurzus megtartása. Az amerikai megszállás előtt, 1945. április 18-án Duzár professzor minden előzetes bejelentés nélkül elhagyta a hallei kolóniát, Svájcon át Venezuelába ment, és Caracasban telepedett le. Az amerikai csapatok megérkezésükkor a Magyar Egyetem személyzetét a felső-bajorországi Michelsdorf melletti Cham-i lágerba szállították 1945. június 22-én. Sok utánjárással, a magyar kormány közreműködésével sikerült elérni hazatelepülésük engedélyezését. 1945. október 21-én érkeztek meg Frankék Pécsre. Az államrendőrség detektívje várta Frank Kálmánt, és vizsgálati fogságba helyezték azzal a váddal, hogy engedély nélkül segített kiszállítani a gyermekklinika tulajdonát képező felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan felszerelési tárgyakat és gyógyszereket, mint nemzeti vagyont, ezáltal veszélyeztetve a hátrahagyott betegeket is. Hosszú időbe telt, míg a koholt vádak elleni bizonyítékokat barátok, ismerősök segítségével beszerezték, és 1945. november 17-én, 27 napos vizsgálati fogság után rendőri felügyelet mellett szabadlábra helyezték. A munkától nem tiltották el, de a "Közalkalmazottak Állandó Igazoló Tanácsa" az 1080/1945.M.E. sz. rendelet 20. §-a alapján egy évre kizárták az előléptetésből, és újra díjtalan gyakornokként tért vissza munkahelyére, ahol nagy szeretettel fogadták.
-----1944 és 1946 között Bános Alajos, a szegedi egyetem gyermekgyógyász magántanára vezette megbízottként a klinikát. Kerpel-Fronius Ödön 1946. július 4-én kapta meg kinevezését a klinika élére. Jövetelével új szellemiség költözött a klinikára. A sok kiváló orvossal együtt Frank Kálmán is jelentős szerepet kapott a klinika új arculatának kialakításában. Rövid idő alatt Kerpel-Fronius egyik legfőbb támasza lett nemcsak a betegágy mellett, hanem a klinika működtetésének csaknem valamennyi területén. 1947. június 1-jén adjunktussá nevezték ki. A professzortól távollétében (1947-ben három hónapra, 1948-ban két hónapra) írásbeli "Meghatalmazás"-t kapott a klinika vezetésére mind a gyógyító, mind az adminisztratív és oktatói vonalon, továbbá arra is, hogy Kerpel-Fronius személyes (magán) ügyeit is intézze. 1949. december 17-én az egyetemi tanács a "Gyermekgyógyászati diagnostica" címen tartott előadását követően egyhangúlag magántanárrá habilitálta. A kinevezéséhez a fizetés mellé "tudós pótdíj" is járt. Remekül ötvöződött benne Duzár professzor poroszos stílusa, a pontosság, a rend, a fegyelmezettség – mindez a betegek érdekében –, valamint Kerpel-Fronius patofiziológiai ismereteken nyugvó betegségfelismerő és gyógyító szemlélete. Mégsem kötelezte el magát a klinikai kutatásnak, alapos elméleti felkészültségét a gyakorlatban kívánta hasznosítani. 1939-ben kérelemmel fordult Keresztes-Fischer Ferenc magyar királyi belügyminiszterhez az "érsekújvári gyermekgyógyász-főorvosi" vagy a "munkácsi intézeti gyermekgyógyász-szakorvosi" állások elnyerésére. A helyek kiválasztása azonban nemcsak szakmai szempontok miatt történt, hanem a Felvidék iránti, családi hagyományokból eredő elkötelezettség is szerepet játszott elhatározásában. Hiába szerezte be az 1939. március 21-ei dátummal kiállított "Állampolgársági bizonyítvány-t, a "Származási bizonyítvány"-t, hiába töltötte ki a "Származási táblázat"-ot, bizonyítván, hogy "nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású", a politikai helyzet és a háborús események közelsége miatt pályázata nem járt eredménnyel. A területi gyermekorvosi ellátás tervét nem adta fel, és kiváló érzékkel választotta ki Szombathelyt: egy 1950. március 14-én kelt "stencilezett" A5-ös nyomtatvány tanúsága szerint kinevezték Vas Megye és Szombathely Város Közkórháza Gyermekosztályának élére.

-----A II. világháborút követően Vasvármegye és Szombathely Város Közkórházának Gyermekosztálya vezető nélkül maradt, mert Gulácsy Zoltán osztályvezető főorvos a kitelepített egészségügyi intézményekkel 1944 decemberében Németországba, Breslauba, majd Halléba került, s onnét már nem tért vissza. A háború elől menekült Szombathelyre Újsághy Pál gyermekorvos Bajáról, remélve, hogy a háború idáig már nem ér el. Gulácsy távozása után a megüresedett gyermekosztály vezetésével az akkori kórházigazgató őt bízta meg. Nagy Margit alorvos és Győrffy Margit beosztott orvos volt a segítségére. A háború elcsendesedésével Újsághy visszament Bajára, s az osztály vezetésére Nagy Margit kapott ideiglenesen megbízást. Az osztályvezető főorvosi állásra 1946-ban Pomóthy Rudolf tanársegédet hívták meg a budapesti Tűzoltó utcai, Petényi professzor vezette gyermekklinikáról. Pomóthynak Nagy Margit mellett munkatársa lett István Lajos, aki 1945 áprilisában kapta meg diplomáját a Halleba kitelepített Magyar Egyesített Orvostudományi Egyetemen és a Szegeden végzett Bíró Ferenc, aki francia hadifogságból hazafelé jövet Szombathelyen "lelépett" a keletre menő vonatról. Pomóthy igényes szakmai munkát végzett, különösen a koraszülött ellátás területén, de igazán nem tudott beilleszkedni az osztály és a kórház életébe, napirenden voltak a súrlódások, és saját elhatározásából 1949 őszén visszament Budapestre.
-----Frank Kálmán meggyőződése volt a területi gyermekellátás kiemelkedő szerepe a gyermekek egészségének javítása és a halandóság csökkentése érdekében. Régóta dédelgetett tervének megvalósulását remélte, amikor elfogadta Pető Ernő felkérését a gyermekosztály vezetésére. Idejövetelében feltehetőleg jelentős szerepe volt István Lajosnak, aki gyermekgyógyász szakvizsgája kapcsán gyakorta megfordult a Pécsi Gyermekklinikán, valamint Kerpel-Fronius Ödön, a Pécsi Gyermekklinika igazgatója remek ajánlásának.
-----Frank Kálmán első munkanapja 1950. április 11-e volt. A lila csomagolópapírba kötött kockás füzet belső oldalán a következő mottó olvasható: "Első nap jelszóként kiadott elvem: Mindent a betegellátás érdekében kell beállítanunk!" Ez a mondat világos, határozott, mindenképpen megvalósítandó célt tűz ki, amelyből a hivatástudat mély alázata sugárzik. Szombathelyi munkássága alatt a három füzetecskébe szinte mindennap került bejegyzés, néha csak egy mondat. A bejegyzésekből nemcsak az osztály élete és munkatársainak tevékenysége, sorsa, hanem a kórház, a város, a megye, sőt az egész ország egészségügyi állapota, különösen a gyermekellátás helyzete nyomon követhető. Minden év végén összefoglalta a legfontosabb történéseket, kritikusan elemezte a szakmai munkát, dicsérve és esetleg elmarasztalva, esetenként személyekre vetítve. Frank Kálmán – aki Duzár és Kerpel-Fronius professzorok szemléletét egyesítette –néhány hónapos tevékenységére Pető Ernő igazgató 1950. december 9-én, a Vérellátó Központ fennállásának egy éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott szavai voltak jellemzőek: "Az az osztály van jól vezetve – akármilyen kis részleg is –, ahol lelkes gárda nem szűnik meg mély alázattal, ha kell eréllyel, utánajárni és kimunkálni, megszerezni a szükségleteket."
-----Négy beosztott orvossal, 19 nővérrel és egyéb beosztású munkatársával kezdte meg a munkát a 113 ágyas osztályon. Célul tűzte ki, hogy az osztály klinikai nívón működjön. "Igyekeztem modern szellemben, betegellátást illetően klinikai nívót megközelítő stílusban beállítani a nagy forgalmú és eddig is jó nevű szombathelyi kórház gyermekosztályának munkáját. Szégyellni valónk nincs, a betegellátás jó volt (1950). Az osztály a legmagasabb klinikai nívót megközelítő stílusban igyekezett dolgozni. Ezt megerősítették az itt járt szemlélők: Ratkó miniszter asszony, vidéki főorvosok, Hatos, Friedman, miniszteri küldöttek (1951)". A feltételek megteremtéséhez szükségessé vált az osztály belső átalakítása. Elsőként a csecsemő- és koraszülött osztály "boxosítása" történt meg, majd az egyik legesendőbb betegcsoport számára kialakított atrofiás (sorvadt) osztály működése indult be. Folyamatosan történt a gyermekosztály korszerűsítése, ahol minden kórteremhez önálló vizes egységet (WC, fürdő) alakítottak ki. A gyermekosztályra 1951-ben, majd 1955-ben az önállósult Gyermekfertőző osztályra röntgengépet telepítettek. A tejkonyha, a nővérpihenők, a fali díszítések, a kórtermekbe vezetett rádió mind a betegellátás javát szolgálta.

Az első munkatársak. Elöl: Papp-Szekeres Klára, Domján Jánosné, Frank Kálmán, Kopácsi Erzsébet,
hátul: Molnár Sándor, Bíró Ferenc, Andrasovszky Barna, Pászthy Ottó

-----Új gyógyító eljárásokat vezettek be. A pertussis hyperimmun plasma termelés 1951 áprilisában kezdődött el. 1951. február 6-án végezte el Balog Pál katonaorvos-gyermeksebész az első "pylorus spazmus" (gyomorkimenet szűkülete) műtétet Szombathelyen. 1951 szeptemberében vidéken elsőként vezették be a chloromycetint (Chlorocid) a szamárköhögés kezelésére. 1952. augusztus elsején kapta meg tbc-s gyermek az első Izonicid-adagot. 1953. szeptember 20-án nem gyógyuló hepatitises gyermek kapott elsőként g-globulint, s 1954. december 1-jén az első intrathecalis (gerinccsatornába adott) INH alkalmazására került sor. A Vöröskereszt támogatásával megszervezte és beindította az Anyatejgyűjtő Állomást (1954. január 5.), amelynek ünnepélyes átadására 1955. szeptember 29-én került sor.
-----A modern gyógyító és vizsgáló eljárások felkarolása mellett, amely jellemezte egész szombathelyi munkásságát, különös érzékkel segítette a specializálódási törekvéseket. 1955. október 21-én megnyílt a Nevelési Tanácsadó Szabó Pál vezetésével. A koraszülöttek utógondozásának megszervezése is erre az időszakra esik. 1966-ban a Gyermekgyógyászat című folyóiratban foglalta össze a cukorbetegek rendszeres gondozásának előnyeit, megalapozva ezzel az első vidéki Gyermek Diabetes Gondozót. Szakmai hozzáértésével és tekintélyével támogatta Buzás Emil gyermekkardiológiai gondozási tervét, amely országos hálózattá terebélyesedett. Az 1960-as évek közepén biztatólag figyelte munkatársa veleszületett rendellenességek és anyagcsere-betegségek iránt kialakult érdeklődését, e tárgykörből megjelent publikációit, és jólesően szemlélte a kialakulóban lévő klinikai genetika csíráit. Az e témakörben társszerzőként közreműködő Cholnoky Péter több alkalommal szerepelt osztályunkon, s talán ez is szerepet játszott abban, hogy utódjául szemelje ki. A rosszindulatú betegségek közül a vérképzőszerviek kezelése a Haematológiai Osztállyal együttműködve – amelynek vezetője a magát Frank-tanítványnak valló István Lajos volt –, a kor színvonalának megfelelően történt. A szoliter tumorok röntgenkezelését kemoterápiával (Actinomycin D, nitrosurea készítmények, Bleomycin) lehetett kiegészíteni. A 60-as évek közepétől a gyermekosztály palettáján mindenki megtalálta "kedvenc színét", és a "Mester" odafigyelése és biztatása mellett ki-kihasználhatta "saját ecsetjét", és boldogan vállalta, hogy a "Frank-iskola", vagy ahogy ő nevezte, a "GÁRDA" soraiba tartozott.

-----Nagy hangsúlyt fektetett a továbbképzésekre. 1951. február 17-én volt az első házi referáló ülés, amelyen István Lajos a tojás szerepéről beszélt. 1951. november 13-án a már havi rendszerességgel működő folyóirat-referálókra a városi, majd a megyében gyógyító orvosok (nemcsak gyermekgyógyászok) is meghívást kaptak. Fontos színtere volt a továbbképzésnek a naponként megtartott nagyvizit. Az osztály orvosainak, nővéreinek, szigorlóknak, az éppen továbbképzésen lévő körzeti orvosoknak hosszú "sleppje" kísérte kórteremről kórteremre, világért sem mulasztotta el senki a viziten való részvételt, vállalva a nem ritka nyíltszíni elmarasztalást is. A betegágynál "kérdezz–felelek" formájában történt az adott kórkép részletes megtárgyalása, mindenkit megkérdezve és meghallgatva. Kíváncsi volt mindenki véleményére, ezzel szerzett információt az illető tudásáról. Vélemény híján elmarasztalóbb volt a kritikája, mintha a kérdezett következtetése nem volt megfelelő. A nővérek folyamatos továbbképzését is szívügyének tekintette. 1950-ben folytatódott a nem szakképzett nővérek esti átképző tanfolyama. 1951. január 19-én Pető Ernő ünnepélyesen megnyitotta a csecsemő- és gyermekápolónői továbbképző tanfolyamot, amelynek képesítő vizsgái 1952. szeptember 10–12-e között voltak, és 43 ápolónő tette le sikeresen. Balló Tiborral közösen írt Gyógyszertan gyermekápolónők részére című tankönyve 1964-ben jelent meg, két kiadást is megért.

Vizit a gyermekosztályon: Mangliár Károlyné,
Stolczenberger Mária (főnővér), Frank Kálmán

-----Az orvos munkatársak szakmai és tudományos ismereteinek bővítése nagy hangsúlyt kapott. Számos külföldi folyóiratot rendelt meg. A fiatalabbakat előbb az általa kijelölt folyóirat cikkeinek ismertetésével bízta meg. Később önállóan választhattak. Ez alkalmas volt az idegen nyelvek gyakorlására, az előadói készség javítására. Ez utóbbit segítette a nővéroktatásban való részvétel is. Előadásaira és az osztály bármelyik munkatársának előadására elvárta a megjelenést, melyet részletes elemzés követett. A nyilvános szereplésre a kórházi rendezvényeken volt lehetőség. Különösen a Másodorvosi Fórum és a klinikopatológiai konferenciák adtak alkalmat az előadói gyakorlat megszerzésére. Fokozatosan sajátíttatta el az orvoskar valamennyi tagjával az előadói rutint, hogy majd regionálisan és országosan is az elvárt szinten, méltóképpen képviselhessék az osztályt.
-----A tudományos tevékenység iránti igényt az érdekes, tanulságos esetek megírására való ösztönzéssel teremtette meg. Az esetismertetésekben alapvető szerepet tulajdonított a gyakorlati munka és az irodalmi tájékozottság összekapcsolásának. Osztályvezetői munkálkodása alatt 113 közlemény jelent meg a gyermekosztályról. Kerpel-Fronius meghívására nagysikerű előadásokat tartott az orvostanhallgatóknak a gyermekgyógyászat tárgyköréből. 1968. július1-jén a Pécsi Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docenssé nevezte ki, a róla szóló dokumentumot Boros Béla rektor írta alá, és a tanévnyitókor Szabó Zoltán egészségügyi miniszter adta át.

-----Az osztály munkáját "az egyenletesen magas nívójú szakértelem, az egymást segítő szellem és a gyermekszerető humánum jellemezte." Úgy vélte, hogy a kórházi osztály gyógyító munkája és a területi tevékenység összekapcsolása jelentősen javítja a megye csecsemő- és gyermekellátásának színvonalát. A legalkalmasabb fórumnak az országban elsőként életre hívott, negyedévenként megtartott járási csecsemőhalálozási értekezletek mutatkoztak. A rendezvényeken megjelent a terület egészségügyében tevékenykedő valamennyi szereplő. Minden egyes csecsemő halott kritikus (esetenként személyre szóló) elemzése mellett sor került továbbképző előadásokra, újdonságok ismertetésére, közérdekű témák megbeszélésére. Nagyon hasznos volt, hogy ezeken az összejöveteleken rendszerint részt vett Kneffel Pál, aki a megye illetve az adott térség közegészségügyi helyzetéről számolt be, és Hodászi Iván főgyógyszerész, aki a gyógyszerekről adott tájékoztatást. Az első rendezvényre 1950. november 23-án Celldömölkön került sor, amelyet követett a többi járás értékelése. 1952-ben a megye csecsemőhalálozása 4%-ra csökkent, amely "egyedülálló a magyar egészségügy történetében", és az egész megye egészségügyi társadalmának sikere volt. Frank Kálmán elismerésként az "Érdemes orvos" kitüntetést kapta meg, majd 1955-ben "Kiváló orvos" címmel ismerték el munkásságát. Fokozatosan kialakult a városi, majd a megyei gyermekorvosi hálózat. A területi ellátás további javítása érdekében a Járási Egészségügyi Szolgálat (JESz) megszervezésével – amely később, a terhes tanácsadást végző szülésszel kiegészülve, a Mozgó Szakorvosi Szolgálat (MSzSz) nevet kapta – lehetőség nyílt havonta egy alkalommal a körzeti orvosok és a kórházi szakorvosok konzultatív találkozására. 1951 augusztusától a körmendi járásban Várbíró Béla, 1952 szeptemberétől a sárvári járásban Andrasovszky Barna, 1954 júniusától a kőszegi járásban Molnár Sándor látta el ezt a feladatkört. A területi munkában a legnagyobb szerepet a védőnőknek szánta, akik közvetlenül a betegek között élve a legtöbb ismerettel rendelkeztek a rájuk bízott gyermekekről és környezetükről, s a körzeti orvossal együttműködve a legjobb biztosítékai voltak a betegségek megelőzésének, a betegek ellátásának, gondozásának és a kórházi osztállyal való kapcsolattartásnak. 1951 decemberétől a védőnők kettesével egy-egy hétig rendszeresen részt vettek az osztály munkájában továbbképzés céljából. 1961-ben írta meg A falusi körzeti orvos gyermekgyógyászati teendői című könyvét a gyakorló orvosok számára, amelyet bővítve és átdolgozva 1974-ben újra kiadtak A körzeti orvos gyermekgyógyászati teendői címmel. A nevét viselő "popsi-krém", a Frank-kenőcs ma is népszerű babaápolási cikk.

A "Gárda" második generációja (1960).
Elöl: Krecsányi Jenő, Frank Kálmán, Alexy Miklósné,
Pap Valér, középen: Mézes Mihályné, Domján Jánosné,
Mangliár Károlyné, hátul: Molnár Sándor, Schmidt Ottó,
Ruzsa Gábor, Beliznay Pál

-----Az újszerű szemlélet, hogy ki kell lépni a kórház kapuján, ki kell menni az életbe, a cselekvő térre, lett az alapja a "területi csecsemő- és gyermekvédelem" magasztos eszméjének, a kórházi és területi ellátásban szereplők együttműködésének a betegségek megelőzése, a betegek gyógyítása és gondozása érdekében. Ennek eredménye lett A területi gyermekvédelmi munka jelentősége és kihatása a csecsemőhalálozásra, különös tekintettel Vas megyére címmel beadott kandidátusi disszertációja, amelyet 1965. március 25-én védett meg.
-----Vas megyéből kitekintve felismerte azokat a közös gondokat, amelyek a gyermekellátást jellemezték a környező megyékben. 1950 novemberében egy tervértekezleten felhívta a figyelmet egy Zalaegerszegen létesítendő gyermekosztály szükségességére, mert a szombathelyi gyermekosztály beteganyagának 31%-a Zala megyéből származott. Az osztály megnyitására 1955-ben került sor. A szomszédos megyék – Győr–Sopron és Veszprém – főorvosaival való jó kapcsolat kialakítása és az együttműködés érdekében megalapította a Nyugat-dunántúli Gyermekgyógyász Szakcsoportot, amelynek első ülésére 1954. június 6-án Szombathelyen került sor, és elnöki tisztét szombathelyi működése alatt végig betöltötte. Ez az egyesület azóta is – Zala, Komárom–Esztergom és Fejér megyével kiegészülve – a MGyT Északnyugat- Magyarországi Területi Szervezeteként a régió legfontosabb szakmai és érdekvédelmi fóruma. 1957 októberében az ő kezdeményezésére alakult meg és tartotta első tudományos ülését a Magyar Gyermeksebészeti Szimpózium Szombathelyen. 1958-tól a Magyar Gyermekorvosok Társasága elnöksége és az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja. Ebben az évben választották meg a Markusovszky Kórház Tudományos Bizottsága elnökének is.

A Szombathelytől búcsúzó Frank Kálmán és orvosai

-----1969-ben az Orvostovábbképző Intézet Gyermekgyógyászati Tanszéke megüresedett professzori katedráját várományosként foglalta el. Távozását nem helyi elégedetlenség vagy nagy tervű tudományos ambíció váltotta ki, sokkal inkább az, hogy a Vas megyében megszervezett és jól működő területi gyermekellátás modelljét az egész országra kiterjessze és megvalósítsa. Ebben támogatást kapott a vele erős baráti és szakmai kapcsolatot ápoló Kerpel-Fronius Ödön professzortól, aki ekkor a II. sz. Gyermekklinika igazgatója volt. Bár, ha igaz a szóbeszéd, Kerpel professzor egy beszélgetésük alkalmával megjegyezte, hogy "Frenki!, Te vagy az ország első számú főorvosa, most idejössz Pestre ötödik professzornak?!" Odament. Budapestre költözésében az is szerepet játszott, hogy mindkét gyermekét a fővároshoz kötötte munkája, és felesége, Vera asszony is szívesen vált budapestivé, hogy gyermekei közelében maradjon.
-----Munkaviszonya a Markusovszky Kórházban 1969. július 31-ével szűnt meg, magánrendelését, amely az Alkotmány (mai Szily János) utca 25. szám alatt volt, 1969. december 31-én szüntette be. Az egyetemi tanári esküt 1969. július 23-án Kádár Tibor intézeti igazgató előtt tette le. Az intézet vezetése mellett járta az országot az egységes gyermekellátás megteremtése érdekében. Szervezte az országos továbbképző tanfolyamokat, amelyeken jelentős szerepet kaptak volt szombathelyi munkatársai is. 1970-ben az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet Szakmai Kollégiumának tagja lett. 1971-ben az Országos Dietetikai Intézet Szakmai Kollégiumának tagjává választották. 1974. június 2-án "Az oktatásügy kiváló dolgozója" címmel tüntették ki. 1975-ben az akkor beinduló OTKI Egészségügyi Főiskolai Kar Védőnői Szakának vezetőjévé nevezték ki. Nagyon büszke volt a "Pro Sanitate Savariae" kitüntetésre, melyet 1997-ben Wagner András, Szombathely polgármestere nyújtott át.
-----1980. június 30-án vonult nyugdíjba, de az OTKI Oktatási és Klinikai Bizottsága és az Országos Szakorvosképesítő Vizsgabizottság tagjaként aktív tevékenységet folytatott. 1981-ben az OTKI Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikájának Neonatológiai és Gyermeknőgyógyászati részlegének konziliárusa. 1986-ban a Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciójának vezetőségében kapott megbízatást. Számos ismeretterjesztő és egészségnevelő előadásra való felkérést teljesített, színesítve nyugdíjas éveit. Életének 90. évében, 1999. július 3-án csendesen elhunyt. István Lajos tanítómesterének vallotta, akitől a "gyógyítás művészetét" tanulhatta. Az idősebb Kneffel Pál, a másik nagy kortárs a "sors kegyeltjének" nevezte, akiben "az oktatás ajándéka (bonum didacticum), az oktatás (anima didactica) és a nevelés lelkülete (anima pedagogica)" együtt volt jelen. Hamvait 1999. július 23-án tanítványai, munkatársai és tisztelői körében az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra. Emlékét azonban megőrzi a mai és jövendő orvosnemzedék.

BALLÓ Tibor – FRANK Kálmán: Gyógyszertan gyermekápolónők részére. Medicina. Budapest. 1963.
FRANK Kálmán: Gyermekvédelem Vas megyében. In: Vas megye egészségügye. Szerkesztő: István Lajos. 1955. 75–80.
FRANK Kálmán: A falusi körzeti orvos gyermekgyógyászati teendői. Medicina. Budapest. 1961.
FRANK Kálmán: A körzeti orvos gyermekgyógyászati teendői. 2. átdolgozott, bővített kiadás. Medicina. Budapest. 1974.
FRANK Kálmán: A területi gyermekvédelmi munka jelentősége és kihatásai a csecsemőhalálozásra. Kandidátusi értekezés. 1963.
ISTVÁN Lajos: In memoriam. Frank Kálmán (1910–1999). In: Vas Népe, 1999. július 19. és: Pécsi Gyermekklinika Évkönyve. Edittore Bt. Pécs. 1999.
SZABÓ László: Nyugat-dunántúli Gyermekgyógyász Szakcsoport. Évkönyv. B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2000.
SZABÓ László: Gyermekorvosok Szövetsége. In: Vasi Szemle, 2004. 4. szám. 447–460.
SZABÓ László: Frank Kálmán szerepe Nyugat-dunántúli Gyermekgyógyász Szakcsoport megalapításában. In: Gyermekgyógyászat, 2004. 55. 723–730.
SZABÓ László: Frank Kálmán. Évek és emlékek a Pécsi Gyermekklinikán. In: Pécsi Szemle, 2004. 7(3). szám. 88–97.
SZABÓ László: Frank Kálmán a pécsi Gyermekklinikán (1935–1950). In: Orvosi Hetilap, 2005. 146. 1215–1218.
WINTERNITZ Andrea: "Szívesen végig élném, ugyanígy..." In: Savaria Fórum, 1997. 7(51). 14–15.

Frank Kálmánnal kapcsolatos dokumentumok, illetve ezek fotómásolatai a szerző birtokában.