HÍRES SZEMÉLYEK, JELES ESEMÉNYEK ÁBRÁZOLÁSA,
ZSIRÁFMOTÍVUM MEGJELENÉSE A XIX. SZÁZADI KÖRMENDI AGYAGPIPÁKON

                                                                                                                                                     "A Medárd utáni esős vasárnapon kihalt a belváros, csak a Vida József utcán van némi mozgolódás. Első látásra azt hihetnénk, Rábaiék virágüzleténél csőtörés van, ezért ásnak oly szorgalmasan. Furcsa, hogy a kitermelt földet azonban el is szállítják nyomban. Muszáj megállnom. Nincs csőtörés, hanem szennyvízcsatorna áthelyezése folyik, mert végre megindulhat az építkezés. Virágüzlet, felette kávéház, alattuk meg pince. Kisvárosi mérce szerint elég nagy a beruházás... Itt a helyem, gondoltam magamban, mert emlékeztem, hogy 1981-ben a trafóház építése idején igencsak érdekes dolgok kerültek elő a mélyből: agyagpipák. Kértem is az embereket, tegyék félre nekem a vacak cserepeket. Azt is hozzátettem, hogyha pipákat találnak, úgy az 1825-ös évszámmal ellátottakat – amikre vágytam – feltétlenül őrizzék meg, míg megérkezem. Ha pénzt találnak – legyen az csak krajcárocska – ne dobják szemétre, nagy kincs lesz az majd nekünk. A Monaco kávéház alapjainak ásásakor már előre tudtam, nekem dolgozik itt minden ásó férfikéz, közte a sajátom is. Egy méter húsz centit meghaladva felszínre került a sok agyagcsoda. Természetesen minden előkerült. A belvárost a XIX. század első felében itt feltöltötték. Étkezési hulladék között cserépdarabok, kovácsoltvas szegek, egy ajtókilincs, óriási kulcs, melynek tolla törött, üvegpalack nyakak és tömérdek cseréppipa került elő, nem is akármilyen. Egyiken szakállas koszorúval övezett férfifő, másikon kardjával előre mutató, lovát sarkalló király, a harmadikon szuronnyal felszerelt posztok között koronás címerünk, sőt egy töredéken zsiráfot (!) vezető lepelruhás alak, mögötte pálmafás sivatag... Meglett az évszámos darab, de még pénz is előkerült. Terrakotta félkész selejt pipa, rajta három koszorúval övezett fő. Alatta az 1825-ös évszám. A pénz meg tényleg krajcárocska, 1816 óta a föld sava marja. A mintegy 500 darab pipatöredék, még ennél is több cserépdarab, »miegymás« a múlt század első harmadában kerülhetett szemétre"– vetettem papírra 1990. augusztus 15-én (NAGY 1990. 7).
           II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete tette azt lehetővé, hogy a zsidók mesterségeket sajátíthassanak el, gyárakat alapíthassanak. Levéltári adatok – az 1828-as országos összeírás – szerint Körmenden három név szerint ismert zsidó "pipacsináló" működött. "Pintér Moyzer 1 legénnyel folyamatosan, Szicsek János csak télen, legény nélkül, Swarcz János többnyire 1 legényt tartva dolgozott"¹. Jelenlétük a korábban keltezett helyi iratok alapján nem mutatható ki, az 1817. évi céhes és az ugyanabban az évben készített zsidó összeírás² e mesterséget nem említi.³ Mégis, vajon mikor kerülhettek az agyagpipák a föld alá? – izgatott sokáig e kérdés, melynek megválaszolására több alkalommal is kísérletet tettem.⁴
           Egy 1823-ban készített statisztikai kiadványban⁵ Körmendről is olvashatunk: "Vannak zsíros, nehéz agyagból, fajanszból valódi feketén égetett podrecsányi pipák, és nem valódiak, amik füsttel feketítettek. A selmecbányai pipák részben aranyozva, a debreceniek vörös agyagból, részben török formára, alacsony széles fejjel, a Kis-Azari pipák dupla aljjal, szász, vagy meiseni formára vannak [...] Podrecsány, Selmec és Kis-Azar kiváló pipáikról már hosszabb ideje ismertek. Körmend, Sopron, Pest szintén állítanak elő agyagpipákat."
           A levéltári kutatás során kitűnt, hogy a három Körmenden összeírt pipakészítő közül kettő adatai a helyben őrzött zsidó anyakönyvekben megtalálhatók, így sikerült kideríteni, hogy Pintér Mojser [Moses Binder] (1788–1856) Nyitrán, Johann Schwarz (1788–1873) a hozzá közel eső Sereden született. Mivel az 1817. évi körmendi zsidó öszszeírásban nevük nem szerepel, így valamikor 1818–1823 között 30–35 éves korukban telepedhettek le Körmenden, és éltek itt halálukig. Az agyagpipákon bepecsételt névanyagot figyelembe véve rajtuk kívül még két másik pipakészítőt fedeztünk fel a feltárás során. Fürst Salamon (1791–1855) és Hirsch József (1799–1869) körmendi születésűek voltak, és itt is porladnak csontjaik. Négyük működése egyúttal kijelöli a pipakészítés lehetséges időbeli határait is, ami legfeljebb 30–50 évet ölelhetett fel. Fel kell tennünk a kérdést, hogy az itteni pipakészítők az egy–másfél emberöltő alatt előállítottak-e olyan művészi ábrázolással ellátott termékeket, melyek előképei támpontot adhatnak a környezetükben talált egyéb leletek pontos kormeghatározásához?
           Agyagpipák a belvárostól távolabbra, az egykori külváros határában, a Rákóczi út 55. szám alatti ház telkén is előkerültek. Az 1988. 1998. és 2000. években összesen 18 m² területen folytattam néprajzi ásatást, melynek eredményéről számot adtam A régészet módszerével feltárt XIX. századi agyagpipák néprajzi tanulságai címmel megjelent dolgozatomban (NAGY 2002. 49–52). A leletek feldolgozása során az előkerült tárgyak térbeli elhelyezését milliméter-papírra téve hasznos tapasztalatok birtokába jutottunk. A szelvények leleteit darabonként kiértékelve megszerkesztettük a feltárások hossz- és keresztmetszetét, melyek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a "pipás réteget" illetően egyszeri feltöltés történt a Rákóczi utcai ház telkén.⁶
           A legnehezebb kérdés annak megválaszolása volt, hogy egy időben, vagy nagyobb időközökben, rétegesen terítették-e el az agyagpipákat, illetve az, hogy a feltételezett tereprendezés egyszerre, egy meghatározott időben történt, vagy szakaszosan?
           A megoldást a figurális pipák elhelyezkedésének tanulmányozásából szűrhettük le. Az azonos csoporton belüli kapcsolatok vizsgálatára a Napóleont ábrázoló pipákat találtuk legalkalmasabbnak.⁷ Azt figyeltük meg, hogy a III. szelvényben a 12 db Napóleon-figura 115–140 cm mélység közötti teret egyenletesen töltötte ki, ezenkívül közülük egynek a legmélyebb és legmagasabb pontról előkerült, törött darabjai összeilleszthetők voltak⁸ (NAGY 2001c. XV. t 2), tehát a gyártás időpontja azonos lehetett.
           A kutatás kulcskérdésnek tekintette az ipari selejt agyagpipák földbe kerülési idejének meghatározását azért, hogy a város árkának feltöltésekor a pipákkal együtt előkerült tárgyak – a helyben készült vagy importált ólommázas népi kerámia, kályhaszem, ónmázas keménycserép, hutaüveg, vaseszköz – korát pontosabban meg lehessen határozni. A földből előkerült, 1816-ban vert, kopott egykrajcáros azt bizonyította, hogy kibocsátása előtt az agyagpipák sem lehettek itt eltemetve.

1. kép. Három császárfő SCHWARTZ IN KÖRMEND bepecsételésű agyagpipán, 1825-ös évszámmal

           Nagyjából igazolható feltevésünk a föld alatt talált pipák ábrázolásait tanulmányozva, hiszen egy fekete Cörmend⁹ és egy terrakotta SCHWARTZ IN KÖRMEND¹⁰ bepecsételésű agyagpipán azonos módon ábrázolt három babérkoszorús császárfő (1. kép) alatt kiemelt 1825-ös évszám látható – mely nyilvánvalóan közlésre fontos, híres eseményre emlékeztet –, vagyis a környezetében lévő hulladékok a pipatöredékeken szereplő időpontnál korábban nem kerülhettek a város szemétdombjára. A pipa tűzkosarán megjelenő finom vonalú dombormű és a hozzá tartozó évszám egy időben, 1825-ben, vagy azután készült egy olyan műhelyben, ahol a pipaöntőformához simuló vésett díszű pajzs alakú sárgaréz betéteket készítették. Ilyen kiegészítőkkel tették változatossá az egyébként méretre teljesen megegyező, dísztelen agyagpipákat.¹¹ Távol a belvárostól, a Rákóczi út 55. szám alatt, a külső város feltételezett árkának feltöltési rétegében találkozhattunk a császárkultusz más jeleivel Bonaparte Napóleon (1769–1821) császár (1804–1815) egészalakos,¹² valamint I. Ferenc osztrák császár és magyar király (1790–1835) (F. I) monogramjával jelölt portréját¹³ megismerve.

2a. kép. Fekete pipa töredéke gallion-figurás vitorlás gőzhajóval. A hajó orrán I. Ferenc császárt és magyar királyt ábrázolja

           Ezen a lelőhelyen még egy másik különlegesség¹⁴ is előkerült. A fekete pipa töredéke egy olyan gallion-figurás vitorlás gőzhajót mutat be, mely az előképek tanúsága szerint a hajóorr faragványában I. Ferenc császárt és magyar királyt ábrázolja. (2a. kép) E hajót a Bécs melletti Florisdorfban velencei hajóépítők készítették. Nagy ünnepség közepette 1830. szeptember 4-én I. Franz-ra keresztelték, majd elindult első útjára, amit rendes körülmények között Bécs és Pest között 14 óra 15 perc alatt tett meg.¹⁵ E jeles eseményről metszet is készül (2b. kép), melynek hajóábrázolása teljes mértékben megegyezik az itt talált agyagpipa tűzkosarának plasztikus rajzával, illetve a velburgi Irnák Oszkó agyagpipagyűjteményében fellelhető körmendivel azonos, de ép darabjával.¹⁶ Ez a pipalelet arra tanúbizonyság, hogy a Rákóczi utca 55. számú ház telkének feltöltése a fent jelzett időpont előtt semmiképpen sem kezdődhetett meg.

2b. kép. Az I. Franz-ra keresztelt hajó avatási ünnepélye, 1830. szeptember 4. (Metszet)

           Vajon melyik királyunk megkoronázásának időpontját rejti a "König von Ungarn Krönung Spende" (Magyarország királya/Koronázási ajándék) feliratú fekete pipa PODRECS bepecsételéssel,¹⁷ mely 1990-ben került a körmendi múzeum gyűjteményébe (3. kép). A pipa tűzkosarán lévő ábrázolás szerint lovas, koronás király a koronázó dombon kardjával az égtájak felé suhint. Ránézésre nehéz megállapítani, hogy a feltételezés szerinti koronázási emlékérem alapján készített fekete agyagpipa vajon kit is ábrázolhatott. A leletkörülményeket is figyelembe véve azt gondolhatjuk, hogy I. Ferenc 1792. június 6-i budai koronázása alkalmából készült, de egyáltalán nem zárható ki 1832, V. Ferdinánd pozsonyi koronázásának éve sem.A német-római császár és magyar király kultusza nyilván addig tarthatott, amíg fiának át nem adta a trónt. Ennek a pipának az alját szintén a Monaco kávéház alapozásakor előkerült fekete töredékben azonosítottuk,¹⁸ itt a bepecsételésen azonban M. HÖNIG SCHEMNITZ szerepel, ami egy másik feltevésünkre, a helyben készült hamisításokra vet fényt.¹⁹

3. kép. "König von Ungarn Krönung Spende" feliratú fekete pipa PODRECS bepecsételéssel

           Technikatörténelmi hitelességgel és kormeghatározó jelentőséggel bír az a terrakotta agyagpipa, mely a Néprajzi Múzeumban az 127465 leltári szám alatt található. Levárdy Ferenc vázlatfüzetében közölt rajz (4a. kép) adatai alapján sikerült fellelni az ANTON PARTSCH bepecsételésű agyagpipát. Az e műtárgy tűzkosaráról készített rajzon20 (4b. kép) az indóház előtt elhaladó, gőzmozdony vontatású vasúti szerelvény felett WIENER EISENBAHN felirat olvasható, amely a Bécs–Vlorisdorf–Wagram közötti pályaszakasz 1838-ban történt avatásának emlékét örökítette meg.

4a-b. kép. ANTON PARTSCH bepecsételésű agyagpipa és palástrajza, WIENER EISENBAHN felirattal, 1838.

           Körmenden is kerültek elő Anton Partsch névbeütéses alakra megegyező, de a díszítést tekintve egyszerűbb terrakotta darabok, melyek egytől egyig hamisítványnak bizonyultak.²¹ A név viselője pedig a Kismartonhoz közel fekvő (alsó-ausztriai) Theresienfeld 33. sz. alatti házának lakója valóságos, élő személy volt, pipagyárát 1812-től haláláig (1859) működtette. Tudomásunk szerint az első selmeci típusú agyagpipáját 1820 körül készítette, amelyekből 1835-ben a bécsi kiállításon 49-félét mutatott be. Exportja ekkor Magyarország felé irányult. 30 munkással évi 500 000 pipát gyártott.²² Körmenden mindkét lelőhelyen ismert neve alatt készült agyagpipa.²³ Jól működő gyárát özvegye, majd fia, az 1842-től a pernitzi üzemét irányító Johann Partsch vette át.

5. kép. SOBRI JOSI feliratú agyagpipatöredék rajza Nagyváradról

           Az 1989. év tavaszán Nagyváradon, a Kolozsvári utca 56. számú ház udvarán az egykori izraelita iskola szomszédságában távfűtés vezetékének ásása közben hét méter hosszúságban cseréppipa-töredékekben gazdag részt tártak fel, melynek felső rétege feletti szinten egy 1860-ban vert kopott egykrajcárost is találtak (NAGY 2001c. 38). A ZU THERESIENFELD, SCHEMNITZ, ANTON PARTSCH, AMSTÄTTER névpecsételésű pipák között egy kis terrakotta töredéken keretezett képmezőben mezítlábas, bőgatyás, borjúszájú inges, derekán övet viselő, kezében fokost, boros flaskát tartó figura látható (5. kép), melynek feje hiányzik. A talpa alatt feltüntetett SOBRI JOSI felirat figyelmeztet arra, hogy a híres dunántúli gyalog betyár (1814–1837) képét látjuk (NAGY 2001c. CI. t. Nv9 ábra). Ez a képi ábrázolás elüt minden eddig ismert, Sobrit lovon vagy kedvesével, Répa Rozival együtt szerepeltetett népművészeti alkotástól. A figura kezébe adott fokos és flaska utal csupán a mulatozó pásztor szerepére. E képtöredéken az írás a mértékadó. "Sobri Josi", a börtöntársak előtt ismert, majd ponyván terjesztett, balladába foglalt²⁴ tragikus történet névadója²⁵ pedig éppen kirívó, pásztordivatot teremtő alakjáról volt híres.²⁶ A betyárvezért számos korabeli ábrázolás, pásztorfaragás nevével, gyakran mulatozó kedvesével örökítette meg. Néhány példát említve, egy ostffyasszonyfai tükrösön²⁷ 1839-ben Sobrit kedvesével (SZELESTEY 1996. 655. ábra), Németh Mihály zalaegerszegi börtönviselt fafaragó 1841-ben Nyitrai Katalinnak gyermeke keresztelőjére készített mángorlóján – mitikus hősként – lóháton ábrázolja a gyalog betyárt²⁸ (SZELESTEY 1996. 661. ábra). Néhány évvel később Kósa Józsi fafaragó tükrösén²⁹ az 1847-es évszám mellett "S J" monogrammal utal a kedvesével együtt mulatozó, elhíresült személy kilétére (SZELESTEY 1996. 663. ábra). Az irodalmi és ikonográfiai áttekintésből látható, hogy a mindössze 23 földi életet élt haramia felnőtt korának meghatározó részét vagy börtönben, vagy rablásokba keveredve töltötte el. Alakjának mitikus magasságba emelését a ponyvairodalmon túl a börtönben faragó pásztorok munkái tették lehetővé. A népművészet emberábrázolásaihoz kötődő évszám, a megnevesített tárgyak csak az utóbbi évszázadokban, az iskolai oktatás elterjedésével válhattak gyakorlattá, ami mellett a folklorizált történet még elevenen élt. Erre enged következtetni a mulató betyárt monogramjával felidéző tükrös is. A XIX. században már nemcsak a ruha, hanem a név is "teszi az embert." A pásztorművészet körében Sobri halálát (1837) követően egy évtizedig (1839–1847) divatozott alakját felidézni, amit a búcsúkon, vásárokon árusító mézeskalácsos mesterség is átvett a hős nevesítésével együtt. A nagyváradi agyagpipa töredékén leegyszerűsített megjelenésének már csak neve ad hitelt. A rétegsort záró 1860-as használt egykrajcáros, aminek kora megegyezik a szintén névvel ellátott agyagpipákat gyártók (M. HONIG, (?–1846–1853) ANTON PARTS (1812–†1859) feltárt adatai szerinti időhatárokkal (NAGY 2001. 55-71), jelzi, hogy Sobri kultusza az ezt megelőző évtizedekben még élt, vagyis a pipa földbekerülésének valószínű időpontja 1837–1860 között lehetett.

6. kép. SCHWARZ IN KÖRMEND bepecsételésű pipatöredék egzotikus állatábrázolása. Egy lepelruhás alak felkantározott zsiráfot vezet hosszú vezetőkötélen (VÖ.: NAGY 2001c. CVIII. t. 1. Leírása idézett mű 259. old.; NAGY 2009. 6. old.)

           Ugyancsak tanulságos lehet egy Körmend földjéből előkerült, egymással összetartozó fekete, SCHWARZ IN KÖRMEND³⁰ bepecsételésű pipatöredék³¹ egzotikus állatábrázolásának – Egy lepelruhás alak felkantározott zsiráfot vezet³² hosszú vezetőkötélen – (6a-b-c. kép.) tanulmányozása. A zsiráf nem volt teljesen ismeretlen Európában, hiszen már a reneszánsz művészetében feltűnt, aminek az volt az előzménye, hogy Lorenzo de Medici, Firenze ura 1486-ban különleges ajándékot, egy élő zsiráfot kapott Kairóból a mamelukok szultánjától. A zsiráf azonban nem érte el úti célját, mivel a nagy látványosság által kísért, Pisától Firenzébe tartó, gyalogosan megtett útján elpusztult. Ezt követően a legközelebb eleven példány Marseille-ben tűnt fel 1826-ban (MARGÓCSY 2009. 494).
           A "Medici-zsiráf" azonban egy képen biztosan szerepel. A firenzei Piero di Cosimó belefestette az állatot a Vulcanus és Ailosz című, 1496–1500 között készült festményébe. Ezen kívül még vagy tucatnyi kép született az afrikai fajról, de ezek minden bizonnyal az állat "távollétében" készültek.

7. kép. XVI. századi zsiráfábrázolás Pier Belon Observations című, 1553-ban kiadott kiadványában

           Felkantározott példányával a francia Pierre Belon egyiptomi útján készült, Observations című 1553-ben kiadott művében találkozhatunk (MARGÓCSY 2009. 499) portraict de la giraffe címmel (7. kép).

8. kép. Melchior Lorc 1559-ben Nürnbergben publikált zsiráfábrázolása

           Egy dán művész, Melchior Lorck Isztambulba utazott 1556-ban I. Ferdinánd király követeként. Törökországi tartózkodása alatt egy zsiráffal is találkozott, amelynek képét 1559- ben Nürnbergben publikálta (8. kép). Az is az igazsághoz tartozik azonban, hogy ez a kép – botjára támaszkodó, kaftános, csúcsos süveget viselő alak bojtos farkát lába közé csapó, felkantározott zsiráfot vezet hosszú hajtószáron – mint a többi más hasonló ábrázolás valójában egy művelt, XV. századi ankonai kereskedelmi utazó, Cyriakus Kairóban látott zsiráfmetszete után készült (MARGÓCSY 496–497, 500). Ez az előkép csaknem teljesen egybevág a körmendi zsiráf alakos agyagpipa művészi megfogalmazásával, de azzal nem minden részletében (zsiráf fejtartása, kísérő alak fejfedője, ruházata) azonos.

9. kép. Nicolas Stoer 1529-ben Bécsben megjelentetett "firenzei zsiráf" ábrázolása

           Egy harmadik, kevésbé ismert metszet is készült a XIX. században ismét közkedveltté vált zsiráfról. Amikor a török 1529-ben megostromolta Bécset, az egzotikus közel-keleti állatok ábrázolásának megnőtt a keletje. Egy nürnbergi kismester, Nicolas Stoer grafikus egy gyönyörűen megrajzolt, turbános, útiköpönyeget viselő török által vezetett – a mellékletben hibás történettel körített "firenzei zsiráfot"– adott ki (9. kép), amire hiteltelensége miatt a XVI. században nem is hivatkoztak. A német nyelvterülethez közel gyűjtött mézeskalács ütőfákon viszont ezt a motívumot annál szívesebben ábrázolták, bár a török ábrázata és viselete, a hosszú kantárszáron vezetett állat tartása itt sem megegyező túlságosan.³³ (10–11. kép) Az előképek szerzői bizonytalansága mellett a mézeskalács ütőfák képmetszői viszont ismertek lehetnek, és segíthetnek a kormeghatározásban, ha figyelembe vesszük a kismartoni (Eisenstadt) Johann Wallenstein (JW) 1820 körüli tevékenységét (DOMONKOS 1978. 2).

10–11. kép. A soproni és a kismartoni területi múzeumban őrzött zsiráfábrázolások mézeskalács ütőfákon

           Az 1820-as évek végén Kőszeg királyi városban szenzációs esemény zajlott le. Kresznerics Ferenc jezsuita pap és nyelvész 1831–1833 között kiadott magyar szótárának "Teve-Parducz" Camelopardalis, azaz "Giraffa" címszavát felütve érdekes feljegyzést találunk: "Ilyet küldött ajándékul Ferencz királyunknak az Egyiptomi viczekirály, és én ezt láttam, mikor Kőszögön által vitték 1828. jul. 31."(KRESZNERICS 1831. 121). Ennek a közlésnek kortörténeti jelentősége van, hiszen bizonyossá válik, hogy Vas megyében valóban felbukkant egy különleges állat, mely eddig csaknem ismeretlen volt a kontinensen. És valóban, a bécsi újságok számos tudósítása szerint a schönnbrunni császári Menagery állatkertjének 1828-ban egy zsiráfot ajándékozott Muhamad Ali egyiptomi alkirály. A zsiráf óriási érdeklődést váltott ki a bécsiek körében. Hatással volt az udvari életre, a divatra – ruhák, ékszerek születtek "á la Giraffe". A Penzinger Táncteremben (dancig hall) zsiráf Partyt adtak "Zur blauen Traube" – amelyen a zsiráf gondozóját, aki elhozta Alexandriából – nagy tisztelettel övezték. A zsiráfról számos tudósítás jelent meg a korabeli bécsi lapokban, Eduard Gurk 1830-ban külön metszetet is készített róla.³⁴ (12. kép).

12. kép. Zsiráfábrázolás Eduard Gurk 1830-ban Bécsben kiadott metszetén

           Talán ennek a metszetnek a párja lelhető fel az egykor szentesi Dóczi család tulajdonában lévő kádár eresztőgyalu vésett előlapján is, melyet a rajta levő évszám tanúsága szerint 1832-ben készítettek³⁵. (13. kép)

13. kép. 1832-ben készült eresztő gyalu vésett zsiráfábrázolással

           Általában a zsiráffal kapcsolatos XIX. századi ikonográfia előképe minden bizonnyal az 1830-ban készített Gurk metszet, melynek hatása két év múlva egy kádár gyalun is tetten érhető, de lehetséges, hogy Johann Wallenstein kismartoni képmetsző mézeskalács ütőformáiban is az ő hatása fedezhető fel. A körmendi pipatöredéken egy régebbi, nürnbergi metszetű előképpel számolhatunk, de általában az ábrázolás tárgya az afrikai zsiráf "népművészeti tárgyakon" való megjelenése feltételezésünk szerint az 1830- as évekre tehető.

A körmendi néprajzi ásatások (1988, 1998–2000) során a belvárosi Monaco kávéház és az ettől távolabb lévő külvárosi Rákóczi u. 55. sz. ház telkén fellelt agyagpipák ábrázolásai értelmezéseinek segítségével kíséreltük meghatározni a leletek földbe kerülésének időszakát. Egy 1825-ös évszámmal bíró, császárfőkkel ékesített pipafej konkrét eligazítást adott, melyhez a magyarok királyának koronázási éve (1833), egy gallionfigurás gőzhajó vízrebocsátásának metszeten megörökített konkrét időpontja (1830. szeptember 4.), az egyiptomi alkirály a bécsi állatkertnek az 1828. évben ajándékozott zsiráfjának képi ábrázolása (1830), az analógiák közül a bécsi vasút avatásának dátuma (1838), Sobri Józsi betyárvezér népművészeti ikonográfiáinak elemzése (1839–1847) közelebb vitt ahhoz a megalapozott feltételezéshez, hogy a tárgyakon szereplő "nem verbális kommunikáció" alapján a selmeci típusú (hamisított) agyagpipák körmendi földbe kerülési dátuma 1825–1833, illetve a bepecsételt nevek tanulságát is levonva legkésőbb az1850-es évek körül lehetett.