A szerző a fellelhető történelmi kútfők alapján az 1919. május 28-án nyolc halálos áldozattal járó nemesbődi, valamint a május 28–29-ei nagygencsi ellenforradalmi mozgalom hiteles történetét igyekszik felderíteni, amelyeket a korabeli forradalmi sajtó, majd az ellenforradalmi történetírás különbözőképpen interpretált. Nemesbődöt a szokatlanul nagy véráldozat, Nagygyencset az átmeneti siker és az ellene felvonultatott ágyúk és repülőgép különböztetik meg a korabeli hasonló megmozdulásoktól. A szerző lándzsát tör az igazságra törő, elfogultság nélküli történetírás szükségessége mellett. Méltatja a két ellenforradalmi felkelést, amelyeket az igazság és szabadság nevében a nép vallásos meggyőződése, szűkebb pátriájuk (családjuk) megvédése motivált, s amelyet az alulról kezdeményezett népi megmozdulás hozott létre az egyre fokozódó erőszak ellen. A résztvevők bátor helytállása és vértanúhalála méltán érdemli ki az utókor megbecsülését.

                                                                                   A szombathelyi Savaria Múzeumnak a múlt század első felében két kiemelkedően jelentős rendezvénye volt: az 1912-es és az 1934-es műtörténeti kiállítás. Az utóbbi megrendezése azért is fontos volt, mert az első világháború alatt és utána a műkincsek külföldre áramlása komoly méreteket öltött. A kételkedőkkel, ellenzőkkel mit sem törődve, a múzeumot fenntartó civil szervezet kezdeményezésére #150; Vas megyei gyűjteményekből válogatva az anyagot #150; rendkívül sikeresnek bizonyult a tíz napos program. A második világháború pusztítása tönkretette, szétszórta a vasi gyűjteményeket, melyek gazdagságát #150; ahogy a szerző megállapítja #150; a kiállításról készített katalógus dokumentálja.

                                                                                   A rábavidéki szlovének hagyományos kultúrája a paraszti társadalomban (1989-ig) generációkon át öröklődött. Ezt a szerepet különböző intézmények, szervezetek próbálják meg átvenni. tudományos feldolgozással a múzeumok, kiállítások, tudományos és ismeretterjesztő írások és konferenciák foglalkoznak. Az oktatás során a diákok a »népismeret« tantárgy keretében ismerkednek a magyarországi szlovének hagyományos kultúrájával. A magyarországi szlovének anyanyelvüket és identitásukat megőrizhetik úgy is, hogy a néphagyományokat különböző rendezvényeken újjáélesztik.

                                                                                   A szerző #150; ismert költő és műfordító #150; az orosz klasszikus, a falu halhatatlan dalnoka: Szergej Jeszenyin költészetének formálódó magyarországi kultuszát, kivált ennek tudományos tanulmányokban tárgyiasuló eredményeit tekinti át. Tisztelettel és elismeréssel adózik a magyar Jeszenyin-kutatás évtizedek óta vezető személyiségének: Cs. Varga István irodalomtörténésznek. Bemutatja a szombathelyi Ágoston Magdolna szervezőmunkája révén immár hagyományossá váló szombathelyi Jeszenyin-konferenciák fontosabb eredményeit, az ezeket publikáló tanulmányköteteket, a Jeszenyin-kutatók munkásságát.

                                                                                   Rövid tanulmányában a szerző megkísérli a magyar honfoglaláskori nemzetségek totemjeinek kérdését megfejteni. Gondolatmenetében ismert történészekre, levéltárosokra is hivatkozik, időnként vitába szállva velük.