SITKE: ÖREGCSER
BOGÁRFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA
(INSECTA: COLEOPTERA)

                                                                                                                                                     Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság megbízása nyomán a szombathelyi savaria Múzeum természettudományi Osztálya munkatársai 2005-ben bogárfaunisztikai vizsgálatokat végeztek a Sitke: Öregcser különleges természetmegőrzési területen. A kutatott terület a Kemeneshát nyugatra néző, a Rába-völgy felé lejtő területén, a Sitkei-erdő részeként, a Sárvártól Ostffyasszonyfa felé vezető műút és a sárvár- celldömölki vasútvonal között fekszik (MIHÁLY 1996) (1. ábra). Talaja pleisztocén kavicstakaróra rakódott, homokos, iszapos üledéken képződött, különféle kifejlődésű barna erdőtalaj. A jellemzően karbonátmentes alapkőzeten kialakult talaj kémhatása savanyú. A talajtakaró helyenként nagyon vékony, tápanyagokban szegény és rossz vízgazdálkodású. A rossz vízgazdálkodást – még a legszárazabb időkben is – az esőzések után keletkező és hoszszabb ideig megmaradó tócsák, időszakos vízállások jelzik. (Az időszakos vízállások ugyanakkor számos faj rövidebb-hosszabb időtartamú tenyészésének feltételeit teremtik meg.)

1. ábra. A vizsgálati terület (Sitke: Öregcser) légifelvétele

           A területen zonális helyzetben már száraz tölgyesek, így a csertölgyesek az uralkodók. A cserjeszint viszonylag gazdag. Az élőhely fáinak jelentős részét – a helyi védettséget élvező erdőrészlet kivételével – évtizedekkel ezelőtt letermelték, és a cser helyébe jórészt erdeifenyőt telepítettek.

A csertölgyes a királyné gyertyája (Asphodelus albus) (2. ábra) egyik legnagyobb hazai állományának klasszikus termőhelye. Helyi védettségű, illetve NATURA 2000 terület (HUON 20013; 275/2004 Kormányrendelet). Hogy ki és mikor fedezte fel a királyné gyertyája egyik legnagyobb hazai állományát, nem tudjuk. Wiesbaur (1883) csak Oszkó mellől jelentette a növényt. Borbás Vince (1887) a faj sitkei-ostffyasszonyfai tenyészését mint közismert előfordulást említi. Vas vármegyei botanikai kirándulásai során az áprilisi excursió tapasztalatainak papírra vetésekor jelzi első ízben a királyné gyertyáját a területről: "Az erdőség Sárvár és asszonyfai állomás között ritkás; (...). Itt ott nagyobb mocsarak vannak benne, (...). Azonban ezek az erdei vízállások sekélyek, se körülöttük, se bennök nincs kiváló növény a merev kavicstalajon. (...) Az asszonyfai állomás körül az Asphodelus körülbelül annyira fejlődött, mint Oszkónál." Májusi élményeiről így ír: "A vidéknek pompája most az Asphodelus, valamennyi növény között kiválik. Ezernyi meg ezernyi lepi el az állomás környékét, de megszámlálhatatlan terjed be a sitkei erdőkbe is, hol az erdei növényzetét elfojtó Calluna (itt csarabfű) fölött is uralkodik, bokraiból és cseplyéiből hatalmas szálai kevélyen emelkednek fel. Mint megannyi fölékesített magas gyertyaszál a sovány talaj fölött, s lehetetlen, hogy szemlélőjét bámulatra ne ragadja. Csodálatos, hogy tenyészhet ez a töméntelenség e sovány, száraz földben, melyben más növény megfészkelődni nem nagyon merészkedik". Amikor Vas megye flórájáról szerzett általános benyomásait veszi sorra, újra megemlíti a királyné gyertyáját: "(...) az Asphodelus albus a sitkei erdőben Calluná-val vegyülve vagy e nélkül roppant számban (...), de olyan csinos szövetkezetben, hogy méltán Attica liliomos mezői jutnak emlékezetünkbe."

2. ábra. A Sitke: Öregcser területén a királyné gyertyája (Asphodelus albus Mill.) több ezer tőből álló népessége tenyészik

           A későbbiek során számosan foglalkoztak a faj Vas megyei állományával. Gáyer Gyula (1905) szintén költői sorokban emlékezett meg róla a csarab (Calluna vulgaris [L. Hull]) elterjedése kapcsán: "Vas vármegyében Asszonyfa mellett, a hol a föld egészen szabályos dombhullámokat vet, a száraz, kavicsos tetőket a Calluna lepte el, a völgyekben az Asphodelus liliomserege fehérlik." Később, a Vasvármegye fejlődéstörténeti növényrajza és a praenorikumi flórasáv című összefoglaló munkájában (GÁYER 1925) többször is visszatért e növényhez: "Ostffyasszonyfát most nem az Asphodelus albus-a révén említjük, melynek beláthatatlan serege felsőbüki Nagy György csertölgyesében a mai Magyarországnak kétségtelenül legszebb természeti dísze (...)."
           Úgy tűnik, egykori botanikusaink, korai természetvédő úttörőink csak emelkedett szavakkal tudtak a királyné gyertyája vasi termőhelyéről írni. Pauer Arnold (1932) sem volt kivétel: "A vármegye tájrészletei közül egyike a legdíszesebbnek az a ritkás cser tölgy erdő, mely a Rába jobbpartján felsőbüki Nagy Györgynek a Hercseg-bazalthegy lejtőjén fekvő kis-sitkei kastélya és az ostffyasszonyfai vasúti állomás között terül el. Az egész erdőben, de különösen az állomáshoz közel első – Nagysitkéig húzódó – területen magas, gyertyaszálra emlékeztető tőkocsányával emelkedik ki az aljnövényzetből a görög mitológiai "túlvilági rétek virága", az Asphodelus albus, hogy dús fürtben elhelyezett, virágzáskor kissé sugarasan szétálló fehér (kb. 2 cm hosszú) lepelleveleiből álló virágaival "Attica liliomos mezőit" juttassa eszünkbe.
           E déleurópai növénynek, mely ezrével virít már május közepétől kezdve, északnyugat felé ez a legvégső termőhelye. Legalább 100 holdra lehet a területnek azt a részét becsülni, melyen a növény dús szövetkezetet alkot. Egyik legérdekesebb természeti tájunkat veszítenők el, ha esetleg elpusztulna. Szerencsére tulajdonosa melegen érdeklődik a tájképi szépségek, valamint egyes természeti emlékek iránt is és kevés erdőben találunk annyi szép öreg fát, mint az ő vas- és somogymegyei erdeiben."
           A fentiek ismeretében kissé meglepő, hogy Kaán Károly (1931) csak egy lábjegyzetben említi a faj vasi élőhelyét, bár tetszetős fényképpel illusztrálja azt. További utalások HORVÁTH & JEANPLONG 1962, JEANPLONG 1972, HORVÁTH 1978, CSAPODY 1982, MIHÁLY 1996 és KUlCSÁR & MESTERHÁZY 2008 munkáiban találhatók.
           Az általunk vizsgált erdőtömbből a tarka nőszirom (Iris variegata) (3. ábra) és a kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) előfordulása korábban is ismert volt (KUlCSÁR & MESTERHÁZY 2008). A vizsgált terület állatvilágával eddig tudomásunk szerint senki sem foglalkozott, a vonatkozó szakirodalomban egyetlen adatot sem találtunk a terület bogárfaunájával kapcsolatban..

3. ábra. A záródó erdőtömbben mintegy 30–40 tőből álló, felnyurgult tarka nőszirom (Iris variegata L.) populáció él

A vizsgált csertölgyes bogárfaunisztikai vizsgálatát 2005-ben végeztük. Gyűjtési módszerként talajcsapdát, vörösboros palackcsapdát, fűhálózást, kopogtatást, parttaposást, állati ürülékből futtatást és egyelést alkalmaztunk.
           A területen a helyi viszonyokhoz kissé módosított Barber-féle talajcsapdákat egy egyenes vonalú nyiladék mentén helyeztük el, összesen 20 csapdát (4. ábra). Talajcsapdának félliteres műanyagpoharat használtunk, a poharak szájának átmérője 12 cm volt. A csapdákat 10 százalékos ecetsavoldattal töltöttünk meg, majd fémtetővel lefedtük. A talajcsapdák kihelyezésének időpontja: 2005. április 7., ürítésük az alábbi időpontokban történt: 2005. április 13., 27., május 12., 23., június 2., 8., 20., július 6., 14., 27., augusztus 2., 18., 30., szeptember 8., 26., október 11. és november 15.

4. ábra. Barber-féle talajcsapdák elhelyezése a Sitke: Öregcser területen

           A vizsgált területen hét darab, vörösbor–kóla–ecetsav keverékével feltöltött palackcsapdát is kihelyeztünk. A palackcsapdákat mintegy 1,5 méter magságban rögzítettük. Kihelyezésük és ürítésük időpontja megegyezett a talajcsapdák ürítésének időpontjaival. Az utolsó ürítés időpontja 2005. november 15., a csapdákat ekkor beszedtük. A csapdák ürítése alkalmával a területen fűhálózással, vízi hálózással és egyeléssel további bogárpéldányokat gyűjtöttünk. A fűháló átmérője 50 cm volt. Egyeléskor és parttaposáskor a területen található dögökről, időszakos vízállásokból, állati ürülékről szippantóval és csipesszel történtek a gyűjtések.
A gyűjtött anyag azonosítását a következő személyek végezték:
Ádám László (Budapest): Haliplidae, Noteridae, Dytiscidae, Hydraenidae, Staphylinidae.
Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest): Spercheidae, Hydrophilidae, Leiodidae, Eucinetidae, Dryopidae, Throscidae, Elateridae, Dermestidae, Anobiidae, Sphindidae, Nitidulidae, Monotomidae, Silvanidae, Cucujidae, Phalacridae, Cryptophagidae, Erotylidae, Biphyllidae, Coccinellidae, Corylophidae, Mycetophagidae, Mordellidae.
Muskovits József (Budapest): Buprestidae.
Nádai László (Budapest): Lucanidae, Trogidae, Geotrupidae, Scarabaeidae.
Nagy Ferenc (Szombathely): Carabidae, Cerambycidae.
Podlussány Attila (Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest): Curculionidae, Scolytidae.
Rozner István (Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest): Histeridae, Silphidae.
Rücker, Wolfgang (Neuwied, Németország): Latridiidae.
Szalóki Dezső (Budapest): Cantharidae, Malachiidae, Dasytidae, Tenebrionidae, Oedemeridae, Meloidae, Anthicidae.
Vig Károly (Savaria Múzeum, Szombathely): Chrysomelidae.
A gerinces példányokat Dankovics Róbert azonosította.
           A bizonyító példányok a Savaria Múzeum bogárgyűjteményében, illetve a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében (Budapest) találhatók. Nagyobb sorozatok esetében nem helyeztünk gyűjteménybe minden példányt.

           Amara plebeja (Gyllenhal, 1810) – szórványos előfordulású ritka faj. hazánkban elsősorban a domb- és a hegyvidék alacsonyabb régiójában gyűjtötték. Főként a vizek melletti nyílt növénytársulásokban, illetve lápréteken fordul elő.

5. ábra. A Sitke: Öregcser védett ragadozó bogara az aranyos bábrabló, Calosoma sycophanta (Linnaeus, 1758) (Fénykép: Dankovics Róbert)

           Amara tricuspidata (Dejean, 1831) – Nálunk a síkvidék szikes, olykor száraz rétjein, füves pusztáin fordul elő, általában nem gyakori. Gabonaföldeken is előfordul.
           Bembidion dalmatinum (Dejean, 1831) – hazánkban a hegy- és dombvidéken elterjedt, de nem gyakori. erdős vidékeken, a patakok nedves, kavicsos partszakaszain gyűjtötték.
           Bembidion illigeri (Netolitzky, 1914) – Különféle erdőkben és az erdők szegélyében fordul elő, helyenként gyakori. többnyire a száraz élőhelyek lakója. védett.
           Carabus hortensis hortensis (Linnaeus, 1758) – hazánkban a Dunántúl és az Északi-középhegység (a Zempléni-hegység kivételével) zárt lombos- és tűlevelű erdeiben él (6. ábra). védett fajunk, eszmei értéke 2000 forint.

6. ábra. A Sitke: Öregcser védett futóbogara az aranypettyes futrinka, Carabus hortensis hortensis Linnaeus, 1758 (Fénykép: Rahmé Nikola)

           Carabus nemoralis nemoralis (O. F. Müller, 1764) – hazánkban a Dunántúl és az Északi-középhegység erdeiben fordul elő, ahol helyenként gyakori. védett, eszmei értéke 2000 forint.

           Hydroporus memnonius (Nicolai, 1822) – szórványosan előforduló, ritkább faj. Nálunk a Dunántúlon, illetve a Dunántúli- és az Északi-középhegység területén ismert néhány lelőhelye. Főleg erdei patakok kiöntéseiben, friss vizű pocsolyában él.

           Velleius dilatatus (Fabricius, 1787) – A hegy- és dombvidék lomboserdeinek lakója, azonban főleg a tölgyesekben fordul elő, de mindenütt ritka (7. ábra). Jobbára alkonyatkor és éjszaka mozog, fák odvaiban, lódarazsak fészkei környékén felhalmozódó szerves törmeléken élő legyek lárváira vadászik.

7. ábra. A lódarázsholyva, Velleius dilatatus (Fabricius, 1787) táplálékát legyek szerves törmeléken fejlődő lárvái képezik (Fénykép: Rahmé Nikola)

           Quedius lateralis (Gravenhorst, 1802) – Hegy- és dombvidéki üde erdők lakója, inkább a Dunántúlon gyakoribb. Gombákon és gombásodó növényi anyagokon él, néha rothadó növénymaradványokon, dögön is előfordul.
           Mycetoporus gracilis (Luze, 1901) – A szakirodalom szórványosan előforduló, ritkább fajként ismeri. Nálunk nem különösebben ritka, de példányait gyakran helytelenül azonosították.
           Carphacis striatus (Olivier, 1795) – A hegy- és dombvidék nedves, üde erdeinek lakója. elhalt lombosfák kérge alatt, a fatestben haladó rovarjáratokban tartózkodik. A ritkább fajok közé tartozik.
           Aleochara spadicea (Erichson, 1837) – Nálunk nagy ritkaságnak számít, valószínűleg az életmódja miatt (a vakond fészkében él). Hazánk területéről ez az első hiteles bizonyító példány, faunánkra új faj.
           Oxypoda annularis (Mannerheim, 1830) – Jellegzetes hegyvidéki faj, amely a dombvidékre és a síkságra csak a hűvösebb és csapadékosabb nyugati országrészen ereszkedik le, de az alacsonyabb területeken mindenütt ritka. Erdei állat, bomló növényi anyag között gyűjthető.
           Placusa adscita (Erichson, 1839) – A Kárpát-medence szórványosan előforduló faja, amely hazánkból eddig csak a Balaton-felvidékről és Külső-Somogyból ismert. Adatai eddig melegkedvelő tölgyesekből vannak.
           Phloeonomus minimus (Erichson, 1839) – A hegy- és dombvidék zárt erdeinek lakója, a síkságon a nedves, csapadékosabb éghajlatú ártéri erdőkben fordul elő. Jelenléte hasonló élőhelyre utal.

           Lucanus cervus (Linnaeus, 1758) – Hazánk erdeiben egykoron gyakori faj, amely a nagyüzemi erdőgazdálkodás következtében, elsősorban élőhelyei beszűkülése miatt erősen megfogyatkozott. életfeltételeit a háborítatlan öreg tölgyesekben találja meg. védett, eszmei értéke 2000 forint.

           Protaetia fieberi (Kraatz, 1880) – Viráglátogató, ritka és gyakran helytelenül azonosított fajunk. Gyakran repül palackcsapdákba. Hazánk melegebb erdeiben szórványosan fordul elő. Védett, eszmei értéke 50 000 forint.

A talaj- és a palackcsapda, mint tömeggyűjtésre használt, standard mintavételi eszköz, alkalmas egyes fajok népességváltozásának nyomon követésére. Természetesen az ilyen jellegű vizsgálatoknál maximálisan törekedni kell rá, hogy az egyes mintavételek azonos körülmények között történjenek, például a csapdákba töltött csalogató és/vagy konzerváló folyadék összetétele azonos legyen, a csapdákat ugyanazon helyzetben kell elhelyezni az egyes ürítések után, mert a fogási eredmények csak így vethetők össze egymással. (A csalogató és/vagy konzerváló folyadék alkalmazása számos hibaforrás eredője lehet populációbecslési eljárásoknál. Jelen esetben azonban elegendően pontos adatokat szolgáltatnak egyes fajok populációméretének nagyobb léptékű időbeli változásáról.)

8. ábra. Hazánk hegy- és dombvidékein általánosan elterjedt a tavaszi álganéjtúró, Trypocopris vernalis (Linnaeus, 1758) (Fénykép: Somay László)

           Talajcsapda használatával a tavaszi álganéjtúró (Trypocopris vernalis) (8. ábra) egyedszámának alakulása is jól nyomon követhető a vizsgált erdőrészletben. Az egyedfejlődése során másodszor, imágó alakban telelő faj egyedei már egészen kora tavasszal aktívak, párt keresnek, majd a lárvák számára függőlegesen mélyülő aknákat készítenek a talajba, ezeket táplálékkal töltik meg, majd elpusztulnak. A lárvák a következő év nyarára fejezik be fejlődésüket, a talajban, lárvakamrákban bábozódnak. A frissen kelt imágó nyár közepétől aktív, majd áttelel és a következő év tavaszán szaporodik (9. ábra).

9. ábra. A tavaszi álganéjtúró (Trypocopris vernalis) egyedszámának alakulása a Sitke: Öregcser területén talajcsapdás fogások alapján 2005-ben

           A palackcsapdák alkalmazása viszonylag rövidebb múltra tekint vissza hazánkban, mint a már klasszikusnak tartott talajcsapdázás. Palackcsapdák alkalmazásával számos olyan rovartaxonból nagyobb sorozatokat is tudunk gyűjteni, amelyek egyéb módszerekkel alig, vagy egyáltalán nem gyűjthetők. Ilyenek azok a fajok egyedei, amelyek vagy rejtett életmódot élnek, vagy a lombkoronaszintben tartózkodnak, és a palackba töltött csalogató hatású anyagra repülnek. A fénybogárfélék számos faja korábban viszonylag ritkának tűnt, azonban a palackcsapdák alkalmazásával ezekről a fajokról is kiderült, hogy gyakoriak, csak a korábban alkalmazott gyűjtési módszerekkel tűntek ritkának. Az általunk használt palackcsapdák például nagy tömegben fogták a bomló növényi anyagokon, erjedő gyümölcsökön, fák kifolyó nedvén táplálkozó fajok egyedeit. ezek közül két fénybogár fajt mutatunk be részletesebben.
           A Glischrochilus génuszba tartozó fénybogár fajok 3-7 mm hosszú, megnyúlt, szinte párhuzamos szélű, lapított, néha harántirányban kissé domborúbb testű bogarak. Színük fekete, a szárnyfedőkön a fajra jellemző alakú és elhelyezkedésű narancssárga foltokkal. A hazánkban előforduló négy faj közül három őshonos és elég ritka: a vizsgált területen például csak a négypontos fénybogár (Glischrochilus quadripunctatus) került elő, az is mindössze két példányban. A negyedik faj, az amerikai fénybogár (Glischrochilus quadrisignatus) (10. ábra) azonban nagyon gyakori. A faj a XX. század közepén jelent meg Európában, ahol főleg erjedő növényi anyagokon, kifolyó fanedven találjuk. Az erjedő gyümölcsökben található izobutil-acetát és a bután-2,3-dion (biacetil) vonzó hatású a rovarra. Eredeti hazájában, az Egyesült Államokban viszont gyakran okoz károkat almaültetvényekben és más gyümölcsösökben, ahol a még fán lévő érett gyümölcsöket támadja meg. Napjainkban kukoricán okozott kártételéről is egyre gyakrabban olvasni. A palack- és talajcsapdák a Sitke: Öregcser vizsgált területrészén a faj 1400 példányát fogták. A fogás időbeli eloszlása jól kirajzolja a faj rajzásdinamikáját, illetve viselkedéséről is sokat elárul.

10. ábra. Az amerikai fénybogár (Glischrochilus quadrisignatus) az Egyesült Államokból faárukkal és élelmiszerrel érkezett Európába. Azóta a kontinens számos országában, így hazánkban is szinte mindenütt megtalálható, esetenként mezőgazdasági kártevőként is jelentkezik (Pál János festménye)

           A faj évi nemzedékszáma változó, attól függően, hogy az aktuális elterjedési terület milyen földrajzi szélességen fekszik, illetve hogy a vizsgált évben milyen klimatikus feltételek voltak a jellemzőek. Hazánkban általában évi egy nemzedéke fejlődik, de gyakori lehet egy második, őszi nemzedék is. Kifejlett bogár, vagy lárva alakban telel növényi maradványok alatt, vagy a talaj felső rétegeiben. A bogarak nem a legjobb repülők, és különösen a hűvösebb időszakban a talajon mozognak. Rövid érési táplálkozás után rakják le tojásaikat. A lárva főleg bomló növényi anyagokkal, rothadó gombákkal táplálkozik, de újabban például a kukoricán a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) és a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) kártétele nyomán megjelenő nedves, fermentálódó rágcsálékban is kifejlődik. A lárva a talajba vonul bábozódni. A nyári nemzedék a Sitke: Öregcser területén július második felében jelent meg. A befogott példányok egyharmadát a talajcsapdák, kétharmadát a palackcsapdák gyűjtötték. A gyűjtési adatokból jól látható, hogy a bogarak már repülve keresik táplálékforrásukat. Augusztus és szeptember hónapokban egy második nemzedék is megjelent a vizsgált területen, de ennek egyedszáma jóval alacsonyabb volt. A hidegebb idők beálltával a bogarak már csak a talajon mozogtak, a palackcsapdák egyre kisebb egyedszámban fogták őket (11. ábra).

11. ábra. Az amerikai fénybogár (Glischrochilus quadrisignatus) talaj-, illetve palackcsapdával fogott példányainak száma a Sitke: Öregcser területén, 2005-ben

           A másik fénybogár faj a rajzos nedvbogár (Cryptarcha strigata). szinte az egész Palearktikumban szélesen elterjedt, és hazánkban is sokfelé megtalálható. Korábban nem tartották gyakori fajnak, de a palackcsapdák használatával kiderült, hogy főleg tölgyesekben, nagy egyedszámban fordul elő. Olykor gyümölcsösökben is gyűjthető, ahol a bogarak fák kifolyó nedveit nyalogatják, a lárvák pedig erjedő gyümölcsöt fogyasztanak. Életmódjáról keveset tudunk. A gyűjtési adatok alapján 2005-ben a faj áttelelő nemzedékének elhúzódó rajzása figyelhető meg. A nyári nemzedék nyár közepétől, július második felétől jelentkezett. A faj feltehetően jól repül, mert egyedeinek döntő többségét a palackcsapda fogta (12. ábra).

12. ábra. A rajzos nedvbogár (Cryptarcha strigata) talaj-, illetve palackcsapdával fogott példányainak száma a Sitke: Öregcser területén, 2005-ben

A pettyes gőte (Triturus vulgaris) hím egyede út menti árokból került elő, vízi rovarok gyűjtése során (2005. IV. 13.). A cseresben elhelyezett talajcsapda egy juvenilis barna varangy (Bufo bufo) egyedét fogta (2005. VII. 6.). A szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus) egy hím egyede palackcsapdából került elő (2005. VII. 6.).

13. a-b. ábra. Az időszakos vízterek a Sitke: Öregcser erdőtömbben számos vízibogár tenyészőhelyét jelentik. 2005-ben egy pettyes gőte (Triturus vulgaris) hím egyede is előkerült az egyik vizesárokból

           Az erdőszéleken mélyített vizesárkok, illetve ismeretlen eredetű gödrökben megjelenő időszakos vízterek jelenléte az erdőtömb biológiai sokféleségét növeli, hiszen számos bogár- (pl. merülőbogarak, csíkbogarak, dajkacsiborok, csiborok) és más fajnak is megteremtik az ideiglenes életfeltételeket (13. a–b. ábra). Ezek megőrzése szükséges és pártolandó. A cser architekturális komplexitásából fakadóan számos olyan mikroélőhely jött létre, amelyek szintén fokozzák a biodiverzitást (14. ábra).

14. ábra. Kikorhadt ághely helyén kialakult mikroélőhely a Sitke: Öregcser erdőtömbben

           A bejárt területen 2005-ben a királyné gyertyája (Asphodelus albus) állományának csak töredéke virágzott. Az erdőtömbben a tarka nőszirom (Iris variegata) mintegy 30–40 tőből álló erősen felnyurgult népessége is tenyészik, illetve a kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) egyetlen tövét találtuk.
           A terület aktív erdészeti művelés alatt áll, 2005 őszén gyérítő és ritkító erdészeti beavatkozás folyt. Széles körben elfogadott (FRANK 2000), hogy az erdei életközösség biológiai sokféleségét a korhadó fák eltávolítása, a böhöncök kitermelése, a tuskózás jelentősen csökkenti, mert számos faj élőhelyét szünteti meg minden ilyen jellegű munkálat. Véleményünk szerint az erdőtömbben az erdészeti művelést csak a természetes, illetve talajkímélő beavatkozásokra szabad korlátozni. A ligetesen felnyíló cseresben mind a királyné gyertyája, mind a tarka nőszirom megtalálja életfeltételeit, hiszen ezek a fényigényes fajok elsősorban a nyiladékok, tisztások mentén gyakoribbak. A záródó cser szálaló ritkítása esetenként kívánatos lehet.