Jankó Sándort ismerhetjük meg a tanulmányból, a selmecbányai (ma: Banská Štiavnica, Szlovákia) Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárát, aki később, a trianoni békediktátum miatti áttelepülés után a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola első, szervező rektora lett.

                                                                                   Szombathely 1945-ös bombázásakor – sok más érték pusztulása mellett – a Szent Erzsébet ferences templomot is súlyos sérülés érte: a légnyomás miatt az összes színes üvegablak teljesen megsemmisült. A helyreállításra – méltó művészi színvonalon – harmincöt évvel később kerülhetett sor. Az emlékező tanulmány az új színes ablaküveg-festmények megalkotását dokumentálja, és részletesen leírja az ábrázolt szenteket és jeleneteket.
                                                                                   A nemesi származású, de nem vagyonos családba született Jankó szülőhelyén, Vasváron kezdte iskoláit, majd kb. tíz éves korától a kőszegi Kelcz-Adelffy-árvaházba került. E körülmény alkalmat ad a tanulmány szerzőjének a Vas megye neveléstörténetében fontos szerepet vitt intézmény oktatási és nevelési rendjének bemutatására. Jankó Sándor életútját követve a kőszegi katolikus gimnáziumról és a selmeci Akadémiáról is érdekes adalékokat tudhatunk meg. Az erdészeti műszaki tudományok jeles művelőjévé lett Jankó Sándor munkahelyeiről és fontosabb publikációiról kapunk tájékoztatást a tanulmány befejező részeiben.

                                                                                   Dr. Géfin Gyula nagyprépost, a szombathelyi szeminárium egykori rektora, a Vasi Szemle című folyóirat társszerkesztője több évtizedes egyházi, tanári és tudományos munkássága során kiterjedt levelezést folytatott. Írásaira irodalomtörténészek, művészettörténészek, folyóirat-szerkesztők reflektáltak, és kértek tőle tanulmányokat, forrásközléseket.
                                                                                   A közéleti tárgyú üzeneteken kívül számos családi, baráti dokumentum is fennmaradt hagyatékában, amely a közelmúltban került a Szombathelyi Püspöki Levéltárba. Tudományos értékű feldolgozása megkerülhetetlen feladat. Ezekből a kéziratokból adunk közre tizenegyet.

                                                                                   A szerző kiemeli azokat az elemző kutatókat, akik szerint a határ átjárhatósága jelentős szerepet játszik az adott határvidék társadalmi-gazdasági életében. Tanulmányában Martinez határmodell-elméletét alkalmazza: a határzár szigora/hiánya szerint beszélhetünk elidegenedett vagy egymás mellett létező, illetve együttműködő és egyenrangú határvidékről. Ez utóbbi állapot a XXI. század elejére alakult ki, amikor a határok nyitottsága megteremtette a valódi együttműködést a két ország között.

                                                                                   A vasi kerámiák feliratozását (évszám, név, szöveg) kutatva a szerző arra a felismerésre jut, hogy ez a gyakorlat nem egyértelműen úri-polgári divatból ered. A feliratozás sokkal inkább az írni-olvasni tudáshoz kötődik, s a készítőnek legalább akkora szerepe volt ebben, mint a készíttetőnek. A néprajzi kerámiaanyagot – kiemelten a céhkancsókat – vizsgálva az is kiderül, hogy minél későbbi a tárgy, annál bőbeszédűbb és konkrétabb, a készítőre és a megrendelőre utaló a felirat. A tanulmányban érdekes adatokat találunk még a habán kerámiáról, búcsús emlékekről, de előfordul tréfás anti-felirat is.

                                                                                   A jelenleg New Yorkban élő, szombathelyi származású kémikus professzor rendszeresen hozzászól szülőföldje egy-egy kulturális témájához. Ezúttal – főként emlékeire támaszkodva – a vasi tájnyelv egyik jellegzetességéhez, a néma "l" jelenségéhez nyújt gazdag adalékokat. Cikkének végén szerepel Molnár Zoltán Miklós szombathelyi nyelvész, nyelvjáráskutató, főiskolai tanár szakmai véleménye, mely fontos kiegészítéseket tartalmaz.