A PETŐ-PER (1939–44)

                                                                                                                                                     "A többnyire aggodalomra okot adó harctéri híradások és a napi élet háborús nehézségei közepette a harmincas-negyvenes évek fordulóján a szombathelyi közvéleményt éveken át az ún. "Pető-per" is foglalkoztatta. A közérdeklődés nemcsak azért követte az átlagosnál jobban a bírósági eljárást, mert a kórházalapító dr. Pető Ernő igazgató sebész főorvos eminens közéleti személyiség (eü. főtanácsos, a szombathelyi orvosi kamara elnöke, a felsőház póttagja) volt, akit mind Szombathely és Vas megye lakossága – kitüntetetten nagyszámú betege –, mind pedig a társadalmi élet prominens alakjai egyaránt jól ismertek, tiszteltek, hanem mert az ellene folytatott bírósági eljárásnak egyfajta politikai színezete is volt.¹ Az események után mintegy hét évtizeddel talán nem érdektelen a per rövid összefoglaló ismertetése, amelynek szakmai, jogi és társadalompolitikai tanulságai joggal számíthatnak az utókor érdeklődésére.

 

Figyelembe kell vennünk legalább három olyan körülményt, melyek a pernek mintegy melegágyát képezték. Először azt a tényt, hogy az 1929-ben átadott, akkor Magyarország egyik legkorszerűbb egészségügyi intézményének számító, ezer ágyas, "Vasvármegye és Szombathely Város közkórháza" az orvostudománynak szinte valamennyi ágát megjelenítette ugyan, de szülészeti-nőgyógyászati osztálya nem volt, minthogy a szombathelyi Bábaképző Intézet ezt a feladatot ellátta. (Pető egyik perbeni írásában a kultuszminiszterre hivatkozott, akinek kifejezett kívánsága volt, hogy az új közkórházban ne létesüljön szülészet-nőgyógyászat.) Az ún. nagysebészet ebben az időben kezdett ma is ismert utód- vagy alszakmáira (ágaira) töredezni, ám az átmeneti időben ezeket a szakterületeket részben még az eredeti sebészek is művelték. Ezzel magyarázható, hogy a közkórház sebészeti osztályán – bár szülészettel nem foglalkoztak – nőgyógyászati beavatkozásokat is végeztek. (Erre később visszatérünk.) Ez természetesen és várhatóan a Bábaképzővel egyfajta konkurens (rivális) helyzetet teremtett. Túl Őrrfy jobboldali politikai beállítottságán, elsősorban ez teszi érthetővé, hogy Pető Ernő igazgató-főorvos és dr. Őrffy Lajos, a Szombathelyi Bábaképző Intézet igazgatója között csak hűvös kollegiális kapcsolat volt, noha Őrffy még beteget is küldött Petőnek. Ezt a viszonyt tovább színezték a feleségek kölcsönös asszonyi sértődései és intrikái.
           A másik okot adó körülmény az amerikai orvosok tevékenysége volt. Pető Ernő összeköttetéseinek és jó szakmai hírének köszönhetően ugyanis a közkórház sebészeti osztálya a harmincas években ún. amerikai kurzistákat – tanfolyamos vagy gyakorló vendégorvosokat – fogadott, akik a szakképesítésükhöz előírt műtéti szám elérése érdekében, felügyelet mellett műtéteket végeztek. A fizetségből elsősorban dr. Pető Ernő, de ezen túl a kórház és a sebészeti osztály orvosai is részesültek. A per tanúvallomásainak többségéből kiderült, hogy a kurzisták elméletileg jól képzett, de csak csekély gyakorlattal rendelkező orvosok voltak, tanulni jöttek ide, hogy a sebészeti osztály orvosainak felügyeletével bizonyos műtétek elvégzésében gyakorlatot szerezzenek. Ez azt jelentette, hogy minden amerikai orvos által végzett műtét során az ún. "első asszisztens" ("kézvezető") maga Pető Ernő, vagy a hozzá beosztott magyar közkórházi szakorvos volt. Ezzel Petőék tulajdonképpen megvalósították a későbbi oktatókórházak feladatait. Volt, aki ezen – nem mindennapi – gyakorlatot egyfajta büszkeséggel szemlélte (lám az amerikaiak is hozzánk, magyarokhoz jönnek tanulni), és azt Pető ügyességének és elismertségének tulajdonította, ezért támogatta, ám voltak, akik súlyosan elítélték azt a tényt, hogy idegen orvosok rajtunk, magyarokon tanulnak, gyakorolnak.
          Utóbbi megítélésre támaszkodott a harmadik, vagyis a politikai ok. Elterjedtek (vagy elterjesztettek) olyan gyanúsításokat, hogy az amerikaiak gyakorlási lehetőségeinek érdekében, szükségtelenül, magyar anyák méhét áldozzák fel, amit nemzetellenes tevékenységnek, sőt a magyar "faj" elleni bűntettnek tekintettek, aminek hátterében a zsidóból "kikeresztelkedett" Pető Ernő áll. A vendégorvosok gyakorlatát Pető néhány fiatal orvosa sem nézte jó szemmel, mert saját kiképzésük elhanyagolásától tartottak.
          Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy ebben a szellemben fogantak a budapesti Összetartás című nyilas újság 1939. február 12-én, 19-én és 26-án megjelent cikkei, amelyekben Rajkay László hírlapíró a szombathelyi közkórház belső ügyeivel foglalkozva dr. Pető Ernőt támadta, őt tisztességtelen eszközök alkalmazásával gyanúsította, emberi mivoltában és orvosi hivatásában sértette. A cikkek állításai miatt Pető Ernő helyreigazítási igénnyel lépett fel. Miután a helyreigazításból semmi sem lett, Pető sajtópert indított az újságíró ellen, aki a cikkben foglaltak igazolására bizonyítási eljárást kért, de kérelmével elkésett, ezért őt a budapesti büntetőtörvényszék bűnösnek mondta ki, és az 1939. szeptember elsején tartott nyilvános főtárgyaláson hozott ítéletével 300 pengő pénzbüntetésre ítélte.
          A látszólag pórul járt újságíró azonban ebbe nem nyugodott bele, ezért a Magyarság 1939. szeptember 17-ei számában az Összetartásban megjelent cikkeit megismételte, sőt Pető ellen még súlyosabb vádakat hozott fel.² Még ezt megelőzően, 1939. április 30-án, a Magyarság Útja hetilapban megjelent a Botrány a szombathelyi kórházi vizsgálat körül című cikk, amellyel kapcsolatban Pető szintén sajtópert indított, de dr. Lukács Gábor szerkesztő később felajánlotta Petőnek, hogy írjon egy megfelelő helyreigazító nyilatkozatot, s ezzel fejezzék be a sajtópert. Ám közben a becsületvédelmi törvénybe ütköző felhatalmazás alapján a sajtó útján elkövetett rágalmazás címén a királyi (a továbbiakban kir.) ügyészség ismét eljárást indított Rajkay ellen, aki ezúttal már idejében kért bizonyítást. Ennek a budapesti törvényszék helyt is adott, s az ügyet a nagyszámú tanú és iratanyag miatt a szombathelyi kir. törvényszék hatáskörébe tette át. Ám hamarosan fordult a kocka, s ennek a pernek a folyománya lett a Pető és orvostársai ellen (gondatlanságból okozott, műtétből kifolyólag halálosan végződő emberölés és súlyos testi sértés vétsége miatt) indított büntetőper, amely – figyelembe véve a politikai hátszelet is –, dr. Pető Ernőnek ezután igen sok idejét és energiáját igénybe vette, és számos keserű napot, álmatlan éjszakát okozott.
          A rágalmazás miatt kezdetben támadó Pető ilyenformán védekezésre kényszerült. Az amerikai szakorvos jelöltek foglalkoztatásával kapcsolatban az Országos Közegészségügyi Tanácsnak (a továbbiakban O. K. T.) 1939. szeptember 12-én írt 12 oldalas (hiányos végű) védekező beadványában előadta, hogy 1932-ben a bécsi amerikai kórház igazgatója több bécsi orvossal felkereste, s az igazgató látva a korszerű ezer ágyas kórházat, s a viszonylag alacsony orvos létszámot, Petőt arra kérte, hogy indítson amerikai orvosoknak továbbképző tanfolyamot. A budapesti anatómiai intézetből dr. Kiss Ferenc professzor írásban is megkérdezte őt, hogy tudnának-e külföldi orvosokat foglalkoztatni. Ő a sebészetet, orr-torok-gégészetet és szemészetet tartotta erre alkalmasnak. Ennek megfelelően hét és fél éven át valóban foglalkoztattak amerikai kurzistákat, és a nagyobb hazai intézetek zömében is ezt a gyakorlatot követték, ám "nyilas támadás" csak őt érte. Ő maga is csaknem két évet töltött külföldi gyakorlaton, mégpedig a nőgyógyász Bummnál³, s a sebész Biernél⁴. Egy-egy kurzista összesen 50–100 $-t fizetett, ennek egyharmadát az orvosok kapták, 70 pengőt fizettek az élelmezésért, szállást ingyen kaptak, s neki – dr. Pető Ernőnek – átlagban orvosonként 200 pengő jutott, de volt, aki adós maradt. Magáért a műtétért nem fizettek. A befolyt összegből a legmodernebb szakkönyveket vásárolhatták meg.
          Igen sokan (pl. Stranz Gyula belgyógyász osztályvezető főorvoson kívül a legtöbb főorvos társa) Pető mellett álltak ki, de voltak ellenkező megnyilatkozások is. Akadtak helyi orvosok (Őrffy, Rózsa Bálint), akik Petőt támadták, de civilek is, így pl. dr. B. J.-né, egy kúriai bíró özvegye a győri ítélő tábla elnökének kézírással írt egy levelet, amelyben Petőék magatartását a "kereszténység ellenes hadjárat" részének nevezte.
          A rendkívül kiterjedt, ezer oldalt is meghaladó bírósági iratok (rendőrségi és más kihallgatási jegyzőkönyvek, tanúvallomások, ügyészségi akták, szakértői vélemények, ellenvélemények, a gyanúsítottak és vádlottak védekezései, észrevételei, hivatalos szervekkel és osztrák (bécsi és felsőőri) bíróságokkal folytatott levelezések, adóigazolások, vagyoni bizonyítványok stb. részletes ismertetésére jelen tanulmányban nincs lehetőségünk. A levéltári anyag bár bőséges, de egyes iratai hiányosak. Az "ömlesztett" anyag nincs időbeni sorrendben rendezve, így az események rekonstrukcióját puzzle-szerűen kellett összeállítani. Külön szerepelnek a "belügyminisztériumi iratok, bennük amerikai magyar orvosok és kurzisták levelei, Pető levelei, beadványai dr. Dávid Mihályhoz, a szombathelyi kir. törvényszékhez, a szakértő bizottságokhoz, az igazságügyi minisztériumhoz, még a Pető házaspár 1938-as adóívei is szerepelnek. Az iratok közt nem egy a 30 oldalt is meghaladja, a leghosszabb 190 oldal. Legtöbb irat szerkesztésében Pető személyesen vett részt, azokat aláírta, vagy az iratot ő maga fogalmazta. Irományai több száz oldalra rúgnak. A per során a gyanúsítottak (vádlottak) és sértettek neve és száma, de a bűncselekmény elnevezése (minősítése) is változott (magzatelhajtás, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés, ember - ölés stb.). A bíróság minden beteg kórtörténetét, lázlapját átvizsgálta (egyedül 1939. március 8-án pl. 59 kórtörténetet kellett benyújtani a bíróságra). Ezenkívül a műtéti naplókat, műtéti kimutatásokat (külön kigyűjtve a nőgyógyászati műtéteket), az abortusz-nyilvántartásokat (1928-tól!), az ún. revíziós naplókat⁵ stb. gondosan áttekintette, tanúk hosszú sorát hallgatta ki, beleértve bécsi, felsőőri és más burgenlandi személyeket. Egy-egy tanúkihallgatás akár négy-öt oldalt is kitett. Tanúkihallgatásra idézni kellett vidéki volt betegeket, korábban Szombathelyen dolgozó, de a kérdéses időpontban már máshol (pl. Győrben, Budapesten, Sajtoskálon stb.) dolgozó orvosokat. Ennek kapcsán akadályok és nehézségek is előfordultak, így pl. Smidt Lajos dr. (vádlott) közben a fronton teljesített szolgálatot, dr. Őrffy Lajost a hivatali titoktartás alól a felettes hatóságnak fel kellett menteni, de ugyanígy a terhelt és tanúként kihallgatott orvosokat 1941. dec. 19-én dr. Horváth Kálmán alispán oldotta fel a hivatali titoktartás kötelezettsége alól stb.
          Jelen tanulmányban mindezek részletes ismertetése lehetetlen lenne, de erre nincs is szükség. Az alábbiakban a pernek csak fontosabb eseményeit, legmarkánsabb mozzanatait igyekszünk kiemelni. Ennek kapcsán óhatatlanul bizonyos ismétlésekre is sort kell kerítenünk. A bírósági főtárgyalások közül csak kettővel fogunk részletesebben foglalkozni, mégpedig a budapesti kir. törvényszék Rajkay ellen rágalmazás ügyében folytatott, 1942. szeptember 18–20-a között Szombathelyen – illetve a szombathelyi kir. törvényszék Pető és társai ellen folytatott, ugyancsak Szombathelyen, 1943. április 9-én tartott – perdöntőnek nevezhető főtárgyalásokat, melyek a szóbanforgó perek lényeges mozzanatait mintegy összefoglalják.

 

A Pető-ügy (per) a már említett, nyilas hangvételű Összetartás-cikkel 1939 februárjában kezdődött, s ettől kezdve részben a közvélemény figyelme előtt zajlott. A cikkek megjelenése után a szombathelyi kir. ügyészség már azonnal vizsgálódásba kezdett, s 1939. jún. 9-én dr. Stary Róbert kir. ügyész a Vasvári kir. járásbíróságot konkrét kérdésekkel kereste meg. Kezdetben a rendőrség és főleg a bíróság az események kivizsgálásával volt elfoglalva. Tárnok Gyula detektív pl. 1939. május 10-én nyolc oldalas jelentésben számolt be az ügyről. Az ügyészség szakértői véleményeket szerzett be. Ezzel kapcsolatban dr. Pető Ernő, dr. Dávid Mihály miniszteri vizsgálóbiztosnak (a továbbiakban D. M.) június 17-én már levelet írt, amelyben szabadkozott, hogy a késő éjjeli órákig elhúzódó munka és az alacsony orvos létszám miatt Szombathelyen nem képesek klinikai követelményeknek megfelelő kórtörténeteket írni. D. M. 1939. június 19-én 190 oldalas szakértői véleményt terjesztett elő, melyben lényegében elmarasztalta Petőt. Felrótta, hogy a külföldi orvosok továbbképző tanfolyamait nem jelentette feletteseinek, s a kórház pecsétjével ellátott angol nyelvű okleveleket adott ki, sebész létére nőgyógyászati jellegű továbbképző tanfolyamokra vállalkozott, noha ilyen szakképesítéssel nem rendelkezett, hogy osztályán a külföldiek miatt a nőgyógyászati betegek felvételét előnyben részesítették, a külföldi orvosokat aránytalanul, a magyar orvosok rovására foglalkoztatták, a nőgyógyászati műtétek vonatkozásában nagyfokú radikalizmust valósítottak meg, amelynek jogossága megkérdőjelezhető, a kórtörténetek vezetése hiányos, a művi vetélések adminisztrálása hézagos és pontatlan, a javallatokat egy személyben az osztályvezető főorvos mondta ki.
          Dr. Pöltzer miniszteri tanácsos 1939. július 13-án írásban hangsúlyozta, hogy nincs olyan nemzetközi szerződés, amely viszonosság alapján lehetővé tenné külföldi orvosok foglalkoztatását. Az O. K. T. különbizottságának június 28-án tartott ülése alapján a tanács jelentést küldött vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek, amelyben ismertették az előzményeket (az Összetartás cikke), majd Pető Ernő igazgató sebész főorvos működésével kapcsolatban húsz oldalon pontokba szedték a lényegében elmarasztaló megállapításokat.
          Pető 1939. augusztus 31-én a kir. törvényszéknek írott hat oldalas beadványban tiltakozott az ellene felhozott "hamis" vádak ellen. A belügyminiszter július 29-én kelt rendelkezése értelmében ugyanezen év szeptember 13-án az O. K. T. újabb jelentést írt, amelyben közölte, hogy dr. Pető Ernőt meghallgatta, az egyes eseteket vele végigbeszélték. Ennek kapcsán az O. K. T. megállapította, hogy Petőnek a terhességmegszakítás megengedhetőségéről vallott nézetei nem egyeztethetők össze az orvostudomány hazánkban megszabott alapelveivel, sőt jóhiszeműsége is kétségbe vonható. Szülészeti alapképzettsége hiányos, ezért nem is volna megengedhető, hogy szülészettel és nőgyógyászattal foglalkozzon, nőgyógyászati műtéteket végezzen. Azt javasolták, hogy a nagyobb ágyszámú osztályok terhére a közkórházban szülészet-nőgyógyászati osztályt létesítsenek, s erre a kórházat a belügyminiszter kötelezze.
          A vizsgálóbíró 1310/1940/2. sz. határozatával 1940. április 30-án Petőnek megengedte, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács (a továbbiakban I. O. T.) szakvéleményével szembeni észrevételeket tehessen, amit ő 1940. május 2-án, nem egészen hét sűrűn gépelt oldalon meg is tett. Ebben hangsúlyozta, hogy nem nőgyógyászati, hanem általános sebészeti kurzust tartott, s a kurzisták által végzett műtéteknek is csak 5%-a volt nőgyógyászati. Dr. Gergely József vizsgálóbíró 1940. május 3-án beterjesztette a vádtanácsnak Pető észrevételeit, s ügyészi indítványra május 9-én előterjesztést tett az I. O. T. újabb véleményének beszerzésére. Május 18-án Pető dr. két konkrét terhességmegszakítási esettel kapcsolatos észrevételeit közölte a vizsgálóbíróval.
          Pető ezután 1940. június 28-án Johann Béla⁶ belügyminisztériumi államtitkárnak küldött kézzel írott levelet, amelyben a Virchow Archiv című német orvosi folyóiratban megjelent korábbi saját cikkének különlenyomatát küldte, s általában beszámolt irodalmi, előadói múltjáról. Azt írta, tiszta a lelkiismerete, "sem szakmai ostobaságot, sem ocsmányságot nem követtem el". Következő levelét július 5-én ismét az államtitkárnak küldte. Nem az amerikaiak miatt szaporodtak meg a nőgyógyászati műtétek – írta –, hanem az egész sebészeti osztály forgalma növekedett. (Az iratot "Dávid őméltóságához" irányították.)
          Közben megérkezett 1940. július 30-án az I. O. T. első – 37 oldalas – szakvéleménye, amit Verebélÿ Tibor⁷ elnök írt alá, s amely túlnyomó részben támogatta a vádat.
          Pető kétségbeesetten harcolt, hogy vádemelésre ne kerüljön sor. Egyik utolsó megelőző kísérleteként 1939. augusztus 31-én egyenesen a belügyminiszternek tett "jelentést". Irata így kezdődik: "Kegyelmes uramnak mély tisztelettel jelentem..." Ecsetelte, hogy ügye három részre tagozódik: 1. a nyilasok sajtótámadására, 2. a sajtóperre, amit az újságíró ellen, valamint közokirat-hamisítás és hivatali titok megsértése miatt ismeretlen tettesek ellen indított, végül 3. dr. Őrffy Lajosnak ellene tett feljelentésére. Kérdezte a belügyminiszter véleményét, hogy a külföldi orvosok foglalkoztatása – ami tilos – orvosi gyakorlatnak számít-e, vagy oktatásnak. Orvosi gyakorlat esetén ui. a kamarai törvény alapján (33. §) meg kellene állapítani a külföldi viszonosságot. Ennek kapcsán négy olyan Amerikában letelepedett volt szombathelyi orvost nevezett meg, akik nosztrifikálás nélkül dolgozhattak. "Így Amerika máris többet ad, mint amit mi nyújtani tudunk". Pető Őrffy feljelentésére utalva személyes meghallgatását kérte. Levelét kézírással írt: "Alázatos szolgája Pető Ernő" formulával fejezte be. (A vendégorvosokkal kapcsolatban Pető 1939. szeptember 12-ei védekezésére már korábban kitértünk.)
          A Pető-ügyben összegyűlt iratokat a beszerzett szakvéleményekkel együtt 1310/1940/8. sz. végzésével dr. Gergely József vizsgálóbíró 1940. augusztus 9-én a vádtanácsnak küldte, dr. Domján László a vádemelést indokoltnak tartotta. Ugyanezen végzéssel kapcsolatban Pető 1940. augusztus 14-én a vizsgálóbírónak címzett beadványában az I. O. T véleményével szállt perbe. "Sajnálattal kell megállapítanom – írta –, hogy az I. O. T szakvéleménye nélkülözi azt a közismerten higgadt és bölcs véleményezési módot, amellyel az I. O. T. annyi jó szolgálatot tett a magyar törvénykezésnek", majd ellenvéleményét általánosságban és esetekre lebontva is részletezte.
          Ám Pető minden megelőző erőfeszítése kudarcba fulladt, ezért a szombathelyi kir. ügyészség elkészítette a vádakat, amiknek kapcsán 1940. nov. 26-án már Petőt is meghallgatták. Négyoldalas jegyzőkönyvben tett tanúvallomást, s a feltételezett vádakat hatoldalas írásban utasította vissza.
          A per lefolytatását azonban az elévülés fenyegette, ezért a szombathelyi kir. ügyészség 1940. dec. 11-én a kir. törvényszék vizsgálóbírójától a terhelt orvosok, nevezetesen az 1937-ben H. F. szombathelyi lakos sérelmére gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt dr. Pető Ernő és dr. Kabdebó József⁸, továbbá gondatlanságból okozott testi sértés vétsége miatt dr. Pető Ernő, dr. Kabdebó József, dr. Smidt Lajos⁹, dr. Tiborcz Sándor¹⁰ és dr. László Ernő¹¹ sürgős kihallgatását kérte. Ennek megfelelően Petőt 1940. december 19-én újból ki is hallgatták, ám dr. Gergely József vizsgálóbíró a vétséget elévültnek nyilvánította, ezért a többi terheltet már ki sem hallgatta.¹² A szombathelyi ügyészség azonban ebbe nem nyugodott bele, s az elévülés ellen "felfolyamodással" élt. Az ügyészség ui. ebben az ügyben már 1940. április 27-én az I. O. T. szakvéleményét kérte, ami az elévülést "félbeszakította" (aláíró Domján László kir. ügyész).
          Valószínűleg Pető kezdeményezésére 1940. december 22-én a szombathelyi törvényszéken meghallgatták dr. Entz Béla pécsi nyilvános rendes patológus egyetemi tanárt, ahol őt meg is eskették. Véleménye inkább felmentő volt; két esetre nézve határidőt kért. Ennek nyomán az 1941. január 10-én adott szakvéleményében az eltávolított méhekben nem talált kóros elváltozást, ám ez szerinte nem jelent semmit, mert más betegség is indokolhatta a méhek eltávolítását.
          Az I. O. T. 1941. március 24-én Pető és bűntársai ügyében 24 oldalas pótvéleményében lényegében megerősítette és pontosította korábbi állásfoglalását. Véleményét május 13-án foglalta írásba.
          Pető minden beadványában – csakúgy, mint ahogy az emberekkel szembeni viselkedésében eljárt – mindig udvariasan fogalmazott, mellőzte az agresszív, ellentámadó hangnemet, diplomáciai képességeit is megcsillogtatta. Írásainak egyik csúcsteljesítménye a kir. törvényszéknek címzett, a törvényszék által B/2351/1941/8. számmal ellátott (dátum nélküli, feltehetően 1941-ben írt) 75 oldalas szöveg volt, amelyben a vádirat elutasítását kérte. Ebben (I. rész) leírta, hogy ellene és a kórház ellen "titkos kezek által" irányított politikai hajszát folytatnak, amelyekkel neki kiszámíthatatlan anyagi és erkölcsi károkat okoznak. Sajtóban megjelent rágalmazás miatt sajtópert indított. Az ennek kapcsán szakvéleményezésre felkért I. O. T. elnöke az időközben elhalt Verebélÿ Tibor sebész professzor, tanácskozó tagja pedig dr. Orsós Ferenc professzor volt, akik a szakértői jelentést megszerkesztették. Pető a Matolcsy Mátyás szerkesztette Magyarság Útja ellen is feljelentést tett, ám Matolcsy Verebélÿ Tibor veje volt, ezért Verebélÿnek elfogultság miatt le kellett volna mondania. A másik szakértő, dr. Dávid Mihály, dr. Szűcs István főispánt és dr. Horváth Kálmán alispánt az ügy megnyugtató elintézéséről tájékoztatta, ám egy újságcikk őt is megfélemlítette, ami miatt véleményét megváltoztatta. Dr. Őrffy Lajos, a Szombathelyi Bábaképző Intézet igazgatója a neki küldött évi jelentéseket nem kifogásolta, sőt nem egy méhbajban szenvedő beteget küldött neki műtét céljából. Ennek ellenére a belügyminisztériumba feljelentést tett ellene, sérelmezte a közkórházban végzett nőgyógyászati műtéteket, s Pető ellen szította a közhangulatot, sőt az O. K. T.-ban helyet foglaló baráti szülész-nőgyógyász tagokat – főleg Burger Károly¹³ professzort – is ellene hangolta. Pető szerint nem kétséges, hogy az 1938- ban felerősödő nyilas mozgalom folytán az egész ügy hátterében politikai rugók álltak. Ennek megfelelően sem az O. K. T.-ban, sem az I. O. T.-ban nem szakmai, hanem politikai vélemények születtek. Ő (Pető) azonban bízik a független magyar bíróságban. A beadványt Kabdebó dr. is magáévá tette és aláírta.
          Ezek után (II. rész) tárgyszerűen cáfolta az egy rendbeli emberölés, illetve tizenhat rendbeli súlyos testi sértés tényét, és ezekben a gondatlanságot. Kifejtette szakmai ellenvéleményét, alapvető fogalmakat tisztázott, cáfolta D. M. illetve az O. K. T. szakvéleményeinek egyes állításait, illetve megtette az I. O. T. szakvéleményének egyes tételeivel és a bizonyítékokkal kapcsolatos észrevételeit (III. rész). Többek közt közölte, hogy 1938-ban a sebészeten 3509 beteget ápoltak, de ezekből csak 2581-et operáltak, amelyből a magyar orvosok 2036, a külföldiek pedig 545 műtétet végeztek (21%). További bizonyítékokat terjesztett elő védelmére, többek közt Lukács Gábor szerkesztő 1941. július 15-én kelt, neki címzett levelét, amelyben a következőket írja: "Bármennyire is tisztán áll Ön a kérdésben, amelyről én magam is meg vagyok győződve"... a sajtó útján teljes elégtételt hajlandó adni. Becsatolta a Budapesti Közlöny 1939. december 10-ei számát, továbbá őt igazoló szakmai közleményt, előadásokra, tankönyvi adatokra hivatkozott, beleértve Verebély egy előadását és szakkönyvét. Végül a vádirat elutasítását kérte, illetve, ha mégis főtárgyalásra kerülne sor, a sértetteken kívül hét szombathelyi, illetve egy bögötei, végül egy szentgotthárdi illetőségű orvos-tanút nevezett meg, akiknek meghallgatását kérte.
          A kir. törvényszék 1941. november 24-én tartott főtárgyalásán hozott B/2351/1941/9. számú, dr. Manuszy Tivadar kir. törvényszéki tanácselnök, dr. Nemesszeghy Árpád kir. törvényszéki tanácselnök és dr. Halmi Jenő kir. törvényszéki bíró aláírásaival ellátott végzésével dr. Pető Ernő, dr. Smidt Lajos, dr. Kabdebó József és társai elleni bűnügyben elrendelte a vizsgálatot, amelynek lefolytatásával dr. Gergely József vizsgálóbírót bízták meg.
          A gyanúsítottak és tanúk kihallgatását a vizsgálóbíró vezette. Az első kihallgatott személy 1941 végén maga Pető Ernő volt, aki nyolc oldalnyi vallomást tett. A tanúmeghallgatások 1942 januárjában folytatódtak. A vizsgálóbíró az O. K. T.-tól, az I. O. T.-től és dr. D. M. szakértőtől szakvéleményeket kért. Szerepel még dr. Nagyiványi Fekete Sándor ellenőrző orvos 1941-es szakértői véleménye is, akinek bevonását valószínűleg Pető kezdeményezte. E szakmai bizottságokat, személyeket – a per során többször is – konkrét kérdésekkel pótlólag újabb véleményezésre is felkérték. Ezeknek megfelelően állította össze a kir. törvényszék a vádiratot, amelyet a törvényszék főtárgyalási elnökének adott át.
          Dr. Pető Ernő a vizsgálóbírónak címzett 65 oldalas iratában újólag és utoljára a vád ejtését és a további eljárás megszüntetését kérte, és indokolta, mégpedig (1) jogos magánérdekből, (2) közérdekből, mert hosszú heteken át a kórházra komoly teher hárult, melynek kapcsán szinte az egész orvosi kar a törvényszéken töltötte idejét, amely csak a betegellátás kárára történhetett. (A törvényszéki pecsét szerint az iratot 1942. február 26-án iktatták.).

 

A kir. ügyészség 1942. augusztus 5-én dr. Domján László kir. ügyész 39 oldalas átiratában a dr. Pető Ernő és társai ellen folyamatba tett bűnügyben a lefolytatott vizsgálatok alapján a vádirat II. pontja alatti egyik vádat ejtette. Vádiratában azonban dr. Pető Ernő igazgató főorvost, dr. Smidt Lajos sebész szakorvost gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége, továbbá dr. Pető Ernő sebész szakorvost tizenhat, dr. Smidt Lajos sebész szakorvost egy-egy rendbeli, dr. Kabdebó József sebész alorvost tizenhárom rendbeli, végül dr. László Ernő sebész szakorvost, sajtoskáli magánorvost egy rendbeli súlyos testi sértés vétsége miatt vádolta.
          Mindezek után 1942. augusztus 12-én került sor az első nyilvános főtárgyalásra, amelynek ítéletében a szombathelyi kir. törvényszék Manuszi Tivadar kir. törvényszéki tanácselnök, az ügy előadója és a határozat szerkesztője, dr. Halmi Jenő és dr. Benkő József kir. törvényszéki bírók aláírásával a dr. Pető Ernő és dr. Smidt Lajos ellen gondatlanságból okozott emberölés, valamint dr. Pető Ernő, dr. Kabdebó József, dr. Smidt Lajos és dr. László Ernő ellen gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatti büntetőjogi eljárást a B/2351/1941/36. sz. végzésével megszüntette. Egyúttal a kir. ügyész 6087/1942. sz. indítványát, hogy az I. O. T.-től újabb szakvéleményt kérjen, elutasította. A végzés indoklása 233 normál (másutt 118 sűrűn gépelt) oldalt tett ki. Petőék azonban a felmentő ítélet hallatán nem nyugodhattak meg, mert a per ezzel korántsem záródott le. Az ítéletet ugyanis a közvádló megfellebbezte, ennek következtében az a győri ítélőtábla jogkörébe került.
          Időközben a Rajkay Lászó hírlapíró ellen indított sajtóper főtárgyalása is időszerűvé vált, amelyet a budapesti kir. törvényszék – lévén a legtöbb érdekelt szombathelyi illetőségű – Szombathelyen, 1942. szeptember 18-án, 19-én és 20-án tartott. Bírák: dr. Lengyel János budapesti kir. törvényszéki tanácselnök, vitéz dr. Hary József és dr. Csabonyi Antal törvényszéki szavazó bíró. Ebben a perben Rajkay kívánt Pető ellen bizonyítani, vagyis lényegében mindkét pernek azonos tárgya volt. A vádat dr. Harmath János kir. ügyészségi alelnök, a védelmet Rajkay János megbízásából dr. Mosonyi Károly budapesti ügyvéd képviselte. Dr. Pető Ernő képviseletét dr. Vekerdy budapesti ügyvéd helyett dr. Rákosi Boross István szombathelyi ügyvéd látta el, aki különben a Pető-perben is védője volt.
          A vádirat szerint dr. "Pető-Polák"¹⁴ Ernő keze alatt egészen az Összetartás-cikk miatt megindított vizsgálatig több éven át amerikai állampolgárságú, többnyire zsidó kurzisták működtek. Bár ezek gyakorlatlanok és tudatlanok voltak, Pető-Polák jóvoltából a legsúlyosabb műtétek elvégzésére kaptak megbízást anélkül, hogy bárki felülvizsgálta volna jártasságukat, holott külföldi diplomával Magyarországon senki sem működhetett. Pető a szegény sorsú magyar betegeken végzett beavatkozások után az amerikai tanfolyamosoktól esetenként kb. 40–50 pengő honoráriumot vett fel. A zsidó¹⁵ kurzisták 250–300 műtét után díszes angol nyelvű oklevelet kaptak. Foglalkoztatásuknak súlyos következményei voltak. Sok beteg állapota súlyosra fordult, egy beteg a műtőasztalon elvérzett, más esetekben csak a jelenlévő magyar orvosok akadályozták meg a súlyos szövődményeket. Magyar asszonyokon és leányokon sorozatban végeztek szükségtelen méhkiirtásokat, s ezzel örökre terméketlenné tették őket. A kivett öt méh közül kettő terhes volt, háromnál pedig a szövettani vizsgálat nem igazolta a műtét szükségességét. Ezek a fajvédelmi szempontból is kifogásolható műtétek Pető jóvoltából napirenden voltak úgy, hogy az orvosok ezeket a méheket gúnyosan "uterus americanusnak" (amerikai méheknek) nevezték. Collins dr. egy szegény szombathelyi vasutasembert egyszerű, sima vakbélműtéttel gondatlanul operált, és a beteg röviddel a műtét után általános szepszisben meghalt. Hasonló okból egy tapolcai asszony egy általában 7–8 hét alatt gyógyuló betegség miatt három hónapig feküdt a kórházban, s a költségeket kénytelen volt fizetni. Az Összetartás cikke után Pető összehívta az orvosokat, s bizalmi nyilatkozatot kért tőlük, amit azonban az orvosok megtagadtak. Rajkay elismerte, hogy a cikket fajvédelmi célból ő írta, s kérte a bíróságot a bizonyítás lefolytatására.
          A tanúvallomásokban elsőként dr. Őrffy Lajos bábaképzői igazgató megerősítette a vád feltételezéseit, miszerint Petőék felesleges méhkiirtásokat végeztek. A hozzá tartozó szülészkerület kórházainak jelentései közül a szombathelyi kórház 1938. évi jelentéséből feltűnt neki három eset, amelyekben – elmebaj illetve tuberkulózis címén – méheltávolítás történt. Erre vonatkozóan Petőtől írásbeli nyilatkozatot kért, aki egy német szülészre hivatkozott. De ezenkívül is a zsidó orvosok sorozatosan végeztek felesleges méhkiirtásokat. A kivett öt méh közül a két terhesség és a műtétet nem igazoló szövettani lelet megfelel az igazságnak. A méhkiirtások zömében az egyszerű sterilizáció is elég lett volna. Elmondotta, hogy a nőorvosok 1938-as kongresszusán megkérdezte kollégáit, hogy melléje állnának-e, ha fellépne ezen műtétek ellen. Kollégái kivétel nélkül óvták a magyar gyógyintézetek jó hírnevét, s azt tanácsolták, hogy forduljon dr. Johann Béla államtitkárhoz, az államtitkárt azonban ismételten sem tudta elérni. Közben megjelentek a leleplező cikkek. Ezek után jelentést tett a belügyminisztériumba. Innen ki is szállt egy miniszteri osztályfőnök, de hogy mi volt a vizsgálat eredménye, arról nem tud. Mindezeket elmondta a szombathelyi vizsgálóbírónak. Kérte az ügyészséget, hogy kapjon betekintést az I. O. T. szakvéleményébe. Kiderült, hogy 16 esetben találtak felesleges méheltávolítást, és hétben a terhesség megszakítása is indokolatlan volt. Azt is állította, hogy az amerikaiak gyakorlata előtt nem fordultak elő ilyen felesleges műtétek.
          Dr. Rózsa Bálint – akkor Győrben dolgozó – orvos szintén a vádiratot megerősítő terhelő vallomást tett. Az amerikaiak általában egy hónapig voltak a kórházban, s azonnal műtétet kaptak, míg pl. neki hat hónapot kellett várnia, hogy az első műtétet elvégezze. Egy kurzista kb. 40–50 műtétet végezhetett.
          Pető Ernő tagadta a bizalmi nyilatkozatot, majd egy neki bemutatott oklevél után megeskettették, így maradhatott tovább is a teremben.
          Dr. Kabdebó József szerint az amerikai orvosok jó elméleti felkészültségű, 4–5 éves gyakorlattal rendelkező orvosok voltak. Tisztázta az elvérzett, reoperált beteg esetét, s tagadta, hogy felesleges méhkiirtások történtek volna. Vallomását akkor is fenntartotta, amikor Őrffy és Rózsa dr.-ok vallomását vele ismertették. "Uterus americanus"-nak szerinte egyszerűen az amerikaiak által végzett műtéteket nevezték. Kabdebó vallomása közben egy arcüreggyulladásos beteg kapcsán heves szópárbaj keletkezett közte és az elnök között, amelybe még Őrffy dr. is beleszólt, majd ők ketten folytatták a vitát, amíg az elnök ennek véget nem vetett. Kabdebó szerint az Összetartás cikke nagy felháborodást keltett. A cikk után néhány kórlapot kiigazítottak, pontosítottak, de ez nem Pető utasítására történt. Előfordult, hogy a helyi sebészeknek kellett folytatni a műtétet.
          Dr. Mesterházy Kálmán tanú az amerikaiakat tudatlanoknak és tapasztalatlanoknak ítélte, és ő is megerősítette a vádat.
          Dr. Tiborcz Sándor hangsúlyozta, hogy az amerikaiak műtét előtt oktatásban részesültek.
          Dr. Szabó Kálmán a legtöbb kérdésre "nem emlékezem"-mel válaszolt, s a kórlapok utólagos javítását azzal magyarázta, hogy a sok munka miatt, s részben a minisztérium kívánságára utólag kellett azok kitöltését kiegészíteni. Pető nem kért bizalmi nyilatkozatot, csak azt kérdezte, hogy az orvosok kívánnak-e saját nyilatkozatot tenni, de ezt leszavazták, mondván, hogy elég Pető nyilatkozata. A védő kérésére a tanút megeskették.
          Sztanó József közkórházi ellenőr szerint 1938-ban 2581 műtétet végeztek, ebből 545-öt az amerikaiak operálták. Közülük 20 halt meg, ami az egész évi 4,38%-os halálozással szemben csupán 3,67% volt.
          Mörl Mária "nyelvmesternő" dr. Pető Ernő egy-egy órás német nyelvű előadásait fordította az amerikaiaknak, akik – vallomása szerint – általában nem voltak megelégedve a műtétek nagysága és változatossága tekintetében.
          Ferencz Lajos tisztviselő az oklevelek kiállításáról számolt be; nem erősítette meg a vádat.
          Dr. László Ernő bögötei körorvos az amerikai orvosok műtét közbeni eseményeiről általánosságban számolt be. Tulajdonképpen nem erősítette meg a vádat, s a kérdéses fatális kimenetű vakbélműtétet sebgennyedéssel és szívgyengeséggel magyarázta. Megerősítette a kórlapok utólagos javítását, de azokba nem írtak be a valóságnak nem megfelelő adatokat.
          Vitéz Horváth Imre városi számvevő, mint beteg hallott az orvosoktól egyet s mást, de konkrét saját tapasztalatról nem tudott beszámolni.
          Dr. Horváth Béla körorvos, korábbi kórházi kórboncnok megerősítette, hogy nem minden méh volt kóros, de nyitva hagyta a lehetőséget, hogy esetleg más okból történt a méheltávolítás. A tárgyalóteremben átnyújtott öt kórrajz közül három esetben szükségtelennek tartotta a méh eltávolítását.
          Dr. Görög Dénes¹⁶ főorvos, egyetemi magántanár csak hallomásból értesült az amerikaiak indokolatlan műtéteiről, amiket a kórház vezetésével szembenálló orvosok terjesztettek. Az öt kórlap közül kettőnél szerinte sem volt szükséges a méhkiirtás. Az "uterus americanus"-ról ő is hallott, de azt nem pejoratív módon értelmezte. Műhibából történő halálesetről nem tudott.
          A főtárgyalás végén a védelem beterjesztette azt az 1939-es rendelkezést, amely a Magyarországon gyakorlatra nem jogosult külföldi orvosok foglakoztatásáról rendelkezett.
          Pótlólag kihallgatták még dr. Majoros János nagykanizsai belgyógyász főorvost, aki hallomások alapján a vád megerősítése mellett tanúskodott, s a magyar faj szisztematikus irtását nehezményezte.
          Kihallgatták még dr. Czeizel János főorvost, aki egy mellé beosztott, jó képességű amerikai magyar orvost emelt ki. Petőnek panaszkodtak az amerikai orvosok, hogy főleg sérveket és vakbeleket operálnak, csak kevés komolyabb beavatkozás jut nekik, de Pető fenntartotta magának a műtétek odaítélését.
          Végül Pető és Őrffy között hosszas szakmai vita alakult ki, Pető valamennyi méheltávolítást indokoltnak tartotta, szakirodalommal támasztotta alá. Örffy ennek ellenkezőjét vallotta. Ezután részletesen ismertették, egyúttal sajtótilalom alá helyezték az O. K. T. vizsgálati jelentését.
          A szeptember 20-án folytatódó tárgyaláson már ítéletet is vártak, ám a per váratlan fordulatot vett. Addig az időpontig, amíg a dr. Pető ellen indított büntetőeljárás jogerősen be nem fejeződik, a Pető-Rajkay sajtóper folytatását a bíróság felfüggesztette. Ezen döntés logikus volt, hiszen, amennyiben a Pető és társai ellen folytatott büntetőper a vádlottak bűnösségét állapítja meg, akkor nem történhetett rágalmazás, míg Petőék felmentése esetén – akár az első sajtóperben – Rajkay újból elítélhető lett volna. (Nincs tudomásom arról, hogy a Rajkay elleni perben mikor, milyen ítéletet hoztak.) A budapesti büntetőtörvényszék ezután, szeptember 24-én a "felhatalmazásra hivatalból üldözendő, sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt Rajkay László ellen indított bűnügyben" az K. O. T. és az I. O. T. szakvéleményeit a kir. törvényszéknek visszaküldte.
          A Pető és társai ellen folytatott büntetőper Győrben folytatódott. A győri ítélőtábla a közvádló felfolyamodása folytán dr. Pető Ernő és társai bűnügyében a szombathelyi kir. törvényszék 1942. augusztus 12-én tartott nyilvános tárgyaláson hozott B. 2351/1941/36. sz. – felmentő – végzésével kapcsolatban 1942. október 24-én tartott nyilvános ülésen végzést hozott. Az ítélet 64 oldalas indoklása szerint G. István halálát nem gondatlanság, hanem fertőzés következtében hashártyagyulladás okozta. Több sértettel kapcsolatban, akiknek sérelme 1938-ban esett, az I. O. T.-tól konkrét kérdéseket feltéve újabb szakvéleményezést kért. Az I. O. T. az ítélőtáblának a korábbihoz hasonló, tehát Petőt elutasító szakvéleményt adott, amelyhez dr. Pető 13 oldalas észrevételt írt, amelyet 1943. február 8-án iktatott a tábla. Az ítélőtábla az ezt követő főtárgyaláson, 1943. február 28-án a B. I. 1693/1942/45. sz. végzésével az elsőfokú bíróság végzését a vádirat II./5. és II./8. pontjára vonatkozóan elutasította, s a törvényszéki végzést akként változtatta meg, hogy V. A.-né, valamint B. L.-né sértett vonatkozásában a kir. törvényszéket további eljárás lefolytatására és újabb főtárgyalás kitűzésére utasította.
          E rendelkezés alapján a szombathelyi kir. törvényszék dr. Nemesszeghy Árpád kir. törvényszéki tanácselnök, dr. Csorba Gáspár, az ítélet szerkesztője és dr. Halmi Jenő kir. törvényszéki bírók és dr. Rudl László jegyzőkönyvvezető aláírásaival 1943. április 9-én újabb főtárgyalást tartott. A kir. ügyészség a vádirat II./8. pontjában szereplő B. L.-né és V. A.-né sérelmére elkövetett, gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatt ismét Pető és Kabdebó doktorok elítélését kérte. A kir. törvényszék 2351/1941/48 sz. ítéletével azonban "dr. Kabdebó József vádlottat, sebész szakorvost kettő rendbeli, valamint dr. Pető Ernő vádlottat egy rendbeli, a Btk. 301. §-ába ütköző és ennek 2. bekezdése szerint minősülő gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétsége miatt az ellenük emelt vád alól a Bp. 326. §-ának 1. pontja alapján felmentette."
          Az indoklásból kidomborítja, hogy a győri kir. ítélőtábla B. I. 1693/1942/45 sz. végzése alapján a részleges vádejtést követően most már csak Kabdebó Józseffel szemben merült fel az a vád, hogy amikor B. L.-né sértettnél a hasfelnyitás után kiderült, hogy az eredetileg méhizomdaganatnak (myomának) tapintott képlet a valóságban a kétszarvú méh jobb fele volt, s bár e fejlődési rendellenességen kívül más komoly kóros elváltozást nem talált, a méh eltávolítását szabálytalanul határozta el, annak végrehajtásában vezető segédként közreműködött, noha a méh-függelékek és a felfüggesztő szalag érzékenysége miatt a műtét szigorúan ellenjavallt volt, ami által a sértettnek 12 nap alatt gyógyuló testi sértést okozott.
          A vádirat II./8. pontja szerint dr. Pető Ernő és dr. Kabdebó József vádlottakkal szemben súlyos testi sértés vétsége merült fel, amikor V. A.-né pácsonyi lakos terhére a méh hátraesését nem előrevarrással kezelték, s anélkül, hogy kimerítették volna az összes orvosi lehetőséget, a méh izomgyulladásának gyógyítására annak kiirtását javallották, majd azt dr. Kabdebó József vezető segédletének közreműködésével 1938. december 13-án végre is hajtották, jóllehet a méh függelékeinek gyulladása egyenesen ellenjavallta a műtétet. Ezáltal a sértettnek 23 nap alatt gyógyuló testi sértést okoztak.
          A bűnper feladata tehát annak eldöntése volt, hogy a vádlottak követtek-e el a sértetteken bűncselekményt megvalósító műhibát, vagy sem. A bírói gyakorlat ott és akkor véleményez műhibát, ahol és amikor az orvos nem tanúsít olyan szakavatott gondosságot, amely a kezelés idejének megfelelő átlagos ismeretek mellett az eset körülményei között az orvostól elvárható. Orvosi szempontból Virchow¹⁷ nyomán az orvosi műhiba az orvostudománynak általánosságban elismert terápiás szabályaival való szembehelyezkedést jelenti. Verebélÿ a gondatlanságból, tudatlanságból vagy mulasztásból származó egészségkárosodást tekinti műhibának. Ám nem minden műhiba jelent gondatlanságot, és nem minden gondatlanság ütközik a kezelési szabályokba. Büntetőjogi gondatlanság csak akkor merül fel, ha a tettes szándékán túlterjedő jogsértő eredmény valósul meg.
          B. L.-né 1929-es házasságkötése után teherbe esett, ám ettől kezdve a kérdéses műtétig mindvégig betegeskedett. Szülés után a levezető orvos, dr. Bernáth Imre a méh mellett jobb oldalon diónyi daganatot észlelt, mely miatt műtét céljából a szombathelyi közkórházba utalta. B. L.-né azonban nem tett eleget ennek a javaslatnak. Bár többé teherbe nem esett, s férjével nyolc éven át zavartalan házaséletet folytatott, egyre fokozódó "kellemetlenségek" léptek fel nála, amelyek miatt napokat kellett ágyban töltenie. Az 1938-as év során már olyan gyenge volt, hogy csont-bőrre lefogyva 52 kg testsúllyal végleg ágynak esett. Így került 1938. augusztus 1-jén a szombathelyi közkórház sebészeti osztályára. A felvételi kórisme tumor adnexum (petefészek-daganat) volt. A kórházban először dr. Tiborcz Sándor vizsgálta, aki méhizomdaganatot (myoma uteri-t) állapított meg. A kórismét a szabadságon lévő főorvos (dr. Pető Ernő) helyettese, dr. Kabdebó József első alorvos erősítette meg. A betegnek normális fehérvérsejt-száma volt láz nélkül. Felajánlották a méh eltávolítását, amibe beleegyezett, tudomásul véve azt is, hogy többé gyermeke nem születhet. Három napos előkészítés után augusztus 5-ére tervezték a méh hüvely feletti csonkolását és a féregnyúlvány eltávolítását.¹⁸ A műtétet dr. Kabdebó József irányító első asszisztens, és dr. Tiborcz Sándor második asszisztens segédletével dr. Long amerikai kurzista végezte. A műtét során ún. kétszarvú méhet észleltek.¹⁹ A két magyar orvos a műtét közben megváltozott kórisme ellenére a méh csonkolását határozta el, amit a gyakorló vendégorvos el is végzett. A javallatot és a műtétet az augusztus 16-án szabadságáról visszatérő Pető Ernő is helyesnek találta. B. L.- né 12 nap múltán gyógyultan távozott. A beteg két esztendő multán a neki írt levélre válaszolva azt közölte, hogy műtét után hat hónap elteltével lett annyira jobban, hogy ismét "kicsit dolgozni tudott."
          Részben a sértett fent említett levele alapján, részben a győri ítélőtábla megkeresésére dr. D. M. miniszteri tanácsos, a belügyminisztérium vizsgáló biztosa, továbbá az O. K. T., valamint az I. O. T. jelentései, illetve szakvéleményei alapján a bíróság mérlegelte a vádakat. D. M. szerint eredetileg a kétszarvú méh jobboldalát nézték daganatnak. Ez önmagában nem tekinthető diagnosztikus tévedésnek, ám a méh kiirtása nem volt feltétlenül szükséges. Az O. K. T. és az I. O. T. véleménye az érzékeny parametrium (méh melletti szövet) miatt a műtétet egyenesen ellenjavalltnak tartotta. Hogy a kétszarvú méh fejlődési rendellenessége nem okozott zavarokat, azt a kihordott (bár koraszüléssel végződő) terhesség is bizonyította, s nem valószínű, hogy ez okozta a lesoványodást és lázat. Helyes lett volna a kétszarvú méh egyik szarvát megtartani. Az I. O. T. szakvéleménye a hat hónapos felépülési időt hosszúnak találta, s azt az ellenjavallat fennállásával hozta összefüggésbe.
          Mindezekkel szemben dr. Kabdebó József azt állította, hogy a gyógymód megválasztásával az orvostudomány szabályai szerint járt el. Szerinte D. M. figyelmét elkerülte az a tény, hogy a beteg parametriuma csak nyomásra volt érzékeny, amely gyakorlatilag minden myomás betegen jelen van, gyulladás jelei (láz, fehérvérsejtszám-emelkedés) pedig nem voltak. B. L.-né panaszai csak a terhességével és a szüléssel kezdődtek, vérzései rendetlenek és görcsösek voltak, nyolc évig betegeskedett, munkaképtelenné vált, csont-bőrre lesoványodott, s ennek más okát nem találták. A műtétet az is indokolta, hogy a szegény napszámos feleségének szüksége lett volna munkaképességére (szociális indikáció), ugyanakkor a méh megtartásának jelentősége már nem volt, hiszen a szülés után nyolc évig sem esett újból teherbe. Szerinte teljes joggal gondoltak először myomára, a kétszarvú méh ritka fejlődési rendellenesség, amit bimanuális²⁰ vizsgálattal csak akkor lehet felismerni, ha a két szarv egymástól nagyon különbözik.²¹ Hogy a két szarv közül az egyiket esetleg megtartsák, arra nézve műtét közben dr. Tiborcz Sándorral tanácskozást folytattak, ám figyelembe véve a görcsös vérzéseket, s azt, hogy az extrém lesoványodásának más okát nem találták, az eredeti elhatározásnál (vagyis a méh eltávolításnál) maradtak. Azon túl, hogy nem volt megállapítható, hogy melyik az erősebb méhszarv, azt is figyelembe vették, hogy egy nem kizárható esetleges újabb terhességnél a csonkolás helyén méhrepedés léphet fel. A szarv csonkolása belső fertőzési veszéllyel is járhatott volna, minthogy a csonk hashártyával való befedése nehéznek látszott, végül a szarvmegtartásos beavatkozást nagyobbnak és vérzékenyebbnek ítélték a kisebb kockázatot jelentő méheltávolításnál.
          Mérlegelve a szakvéleményeket, valamint dr. Kabdebó József védekezését, a kir. törvényszék úgy ítélte meg, hogy a téves kórisme oka a ritka kétszarvú méh volt, amely egyrészt D. M. szerint nem róható fel hibának, másrészt a bírói gyakorlat a kórismében való tévesztést önmagában nem tekinti műhibának. A műtéti javallat a parametriumok érzékenysége nélkül is indokolt volt, az érzékenység miatti szakértői ellenjavallat fennállása viszont az ítélet fogalmazása szerint "nem megnyugtató". A normális fehérvérsejt-szám, vizelet-lelet és a láz hiánya a heveny gyulladás ellen szólt, az érzékenység önmagában nem elégséges bizonyítéka a gyulladásnak, ezért elfogadható dr. Kabdebó József védekezése, amit különben dr. Görög Dénes, a szombathelyi bíróság törvényszéki orvosa is megerősített. Gyulladásos jelet a has megnyitása után sem találtak. Ha ezt találtak volna, nem végezhették volna el a féregnyúlvány eltávolítását sem. B. L.-né panaszai valóban a terhesség után kezdődtek, görcsös vérzései voltak, a beteg fokozatosan legyengült, így az oki összefüggés alapján a szociális javallat²² helyénvalónak látszott. Az ítélet indoklása szerint mindezekre a szakvélemények nem voltak tekintettel.
          Az alaposabb mérlegelés céljából a vádlottak által felmutatott tankönyvek is irányelvként szolgáltak. Dr. Mansfeld Ottó egészségügyi főtanácsos, a budapesti Új Szent János Kórház szülészeti osztályának vezetője 1936-ban megjelent Nőgyógyászat című szakmunkájának 137. oldalán lévő szöveget az ítélet szó szerint idézi, s hangsúlyozza azt a tényt, hogy az a körülmény, hogy az I. O. T. véleménye szerint a műtét folytatása a helyes kórisme birtokában nem volt indokolt, az nem jelenti azt, hogy ellenjavallt lett volna. Nem állapítható meg tehát az, hogy dr. Kabdebó József, mint a műtét szellemi irányítója az orvostudomány mai állása ellenében határozott volna, vagy hogy azt hanyagságból, gondatlanságból nem alkalmazta.²³ Végül B. L.-nénak azon levélbeni válasza, miszerint a felépülésig hat hónap telt el, nem írható az ellenjavallat igazolására, ami különben nem is állt fenn, s más hiányos kezelésre utaló jel sem volt, ami ezt indokolta volna. Így a szakvélemény nem vehető figyelembe.
          Ezt a következtetést különben B. L.-nénak a főtárgyaláson tett tanúvallomása is megerősítette. Kiderült ugyanis, hogy a válaszlevelet nem ő, hanem megbízásból nagybátyjának felesége, Sz. F.-né írta. A valóságban B. L.-né már hazamenetele után pár órát ágyon kívül tölthetett, a harmadik napon megfőzött, egy hét múltán pedig már minden könnyebb ház körüli munkát elvégezhetett, fájdalmai a műtét után megszűntek, rövid idő alatt visszanyerte a súlyát, s a férjével akadály nélküli nemi életet folytatott. Ez amellett bizonyított, hogy a műtét előtti nyolc éves panaszai a műtétnek köszönhetően másfél hónap alatt megszűntek, a beteg munkaképességét és testsúlyát visszanyerte, betegségéből meggyógyult.
          Az ítélet indoklása a továbbiakban V. A.-né kóresetével foglalkozott, aki 1938. augusztus 9-én rendellenes vérzés, 38 fokos láz és egyre fokozódó hasi fájdalmak miatt, vakbélgyulladásra gondolva, kihívta dr. Horváth Jenő körorvost. Az orvos hasi borogatást s a panaszok meg nem szűnése esetére kórházi kezelést, méheltávolítást javasolt. V. A.-né azonban nem hitt a körorvosnak, ezért változatlan panaszai miatt augusztus 13-án dr. Bíró Árpád orvost hívta ki, aki petefészek daganatot állapított meg, szintén borogatást rendelt, s műtétet helyezve kilátásba, négy hét múlva kontrollra rendelte vissza. Ekkorra fájdalmai valamit csökkentek, ezért az orvos ún. "felszívó kezelést" rendelve újabb négy hét múlva rendelte vissza, ám ezen a vizsgálaton a beteg már nem jelent meg. Közben V. A.-né valamivel ugyan enyhébb fájdalmakkal élt, de dolgozni nem tudott, időnként le kellett feküdnie, legyengült, végül már jártányi ereje is alig volt. Decemberben jelentkezett a szombathelyi kórházban, ahol őt bal oldali petefészek-gyulladással (adnexitis lateris sinistri.) felvették. Dr. László Ernő alorvos szerint viszont gyulladt, hátrahajló méhe volt (metritis et retroflexio uteri), ennek megfelelően az addig feltételezett kórismét a kórtörténetben ki is javították. Dr. Pető Ernő igazgató főorvos ezt a kórismét helyben hagyta, de még azt is megállapította, hogy a méh a medence alsó falához hozzá volt nőve, fixálódott. Dr. Pető Ernő műtétet ajánlott, amit a beteg először ellenzett, de végül annak végrehajtását maga kérte. Dr. Pető Ernő és dr. Tiborcz Sándor vallomása szerint az volt a tervük, hogy a méhet felszabadítják, előre varrják, ám ha ez a méh hashártya-borításának sérülése, s a szövetek szakadékonysága miatt nem sikerül – ami Pető szerint a krónikus gyulladás miatt előre várható volt –, akkor eltávolítják. A műtétet 1938. december 13-án dr. Chalfin amerikai orvos végezte. A vezető (első) aszszisztens ezúttal is dr. Kabdebó József, a másodasszisztens pedig dr. Tiborcz Sándor volt. A műtét során Chrobak szerint a hüvely felett amputálták a méhet, és eltávolították a féregnyúlványt. A szövettani vizsgálat igazolta a méhnyálkahártya, az izomzat és a méh melletti szövetek gyulladását. Ezt követően a beteg 1939. január 5-én gyógyultan távozott. V. A.-né a hozzá 1940 novemberében intézett levélre azt válaszolta, hogy varratgennyedése csak 13 hónap múltán gyógyult, dolgozni csak fél év elteltével tudott.
          A szakvéleményekben D. M. a méhkivétel helyett az előrevarrást látta volna jobbnak. Az O. K. T. is indokolatlannak tartotta a méheltávolítást, sőt a lázlapon még szereplő méhfüggelék-gyulladás egyenesen ellenjavallata volt e beavatkozásnak. Dr. Pető Ernő azt vallotta, hogy a lenőtt méh felszabadítása közben sérült a méh hashártya borítása, ám ebben szerepet játszhatott, hogy a műtétet a kellő gyakorlattal nem rendelkező dr. Chalfin végezte. Az I. O. T. kifogásolta, hogy a kórtörténet nem szólt a méh lenövéséről, s a láztáblán is csak adnexitis (petefészek-gyulladás) és retroflexio (méhhátrahajlás) volt feltüntetve. Az elhúzódó kórlefolyás mellett szólt, hogy a beteget a műtét után csak 23 nappal, és nem teljesen begyógyult sebbel bocsáthatták haza, majd fél év múlva tudott csak dolgozni, de sebe ennél még később gyógyult be.
          Az ismételt szakvélemény kitartott eredeti álláspontja s a műtét ellenjavallt volta mellett, s a második vélemény szerint az elhúzódó gyógyulás, "egészségháborítás," összefüggésben volt a műtéti ellenjavallattal. A varratgennyedés szintén kapcsolatban állhatott a méhfüggelék-gyulladással.
          Dr. Kabdebó József – vallomása szerint – csak a műtéti kiírás által került a beteggel kapcsolatba. A nem megfelelő gyakorlattal rendelkező dr. Chalfin az újjal történő felszabadítási kísérlet során megsértette a méhet borító hashártyát, ami a környező szervek fertőzésének veszélyével járt, s a hashártya hiányos fedése esetén e felülettel a szomszédos szervek össze is nőhettek volna, ezért nem volt más megoldás, mint a méh csonkolása.
          Vallomása szerint dr. Pető Ernő már előre látta, hogy a gyulladt szakadékony hashártya miatt Chrobak-műtétre lesz szükség, amibe a beteg bele is egyezett. Miután heveny gyulladás nem állt fenn, a műtétnek ellenjavallata nem volt. Az elhúzódó betegség és hőemelkedések nem engedték meg a további várakozást, amelynek során a műtét kockázata csak nőtt, műtét nélkül a beteg akár meg is halhatott volna. A fonalgennyedés bármely műtétnél bekövetkezhet, a fonal idegen test, amelyet fertőzés esetén a szervezet kilökhet.
          A bíróság a szakértői vélemények és a vádlottak védekezését mérlegelve az I. O. T. 1942. évi újabb szakvéleményét is figyelembe vette, amely fenntartotta a műtét indokolatlan voltát, és azt, hogy a lázlapon szereplő adnexitis ellenjavallatot képezett. Ám az I. O. T. szerint is, hónapokon át tartó eredménytelen kezelés esetén indokolt a méh és függelékeinek eltávolítása. Ezen "felülvélemény" alapján megállapítható, hogy a beteget két orvos is konzervatív (nem sebészi) kezelésben részesítette eredmény nélkül, s a beteg csak 4–5 hónap múlva, erősen leromlott állapotban került műtétre. Ugyanakkor az adnexitis felvételi kórismét a későbbi vizsgálatok nem erősítették meg, ezért a hátrahajló méh és annak gyulladása miatt javallották a műtétet. Az I. O. T. azonban arra nézve, hogy a hátrahajlott méh esetén indokolt-e a méheltávolítás, nem nyilatkozott. A Mansfeld-féle szakkönyv szerint a rögzített hátrahajló méh esetén a kezelés a lob stádiumától függ, idült gyulladás és kifejezett panaszok esetén az előrehelyezés indokolt. Dr. Frigyessy²⁴ könyve szerint a méh rögzülését gyulladás okozza, s az esetek nagy része műtétre kerül. Az idült gyulladást dr. Görög Dénes kórszövettani lelettel igazolta. Minthogy a felszívó (nem sebészi, azaz konzervatív) kezelés eredménytelen volt, ugyanakkor a betegen heveny gyulladására utaló jelet nem találtak, viszont a tartós panaszok, a fogyás és a testi leromlás miatt a javallat indokolt volt, amit Pető az orvostudomány mai állása szerint állapított meg. Az előadott indokok alapján elfogadható, hogy méhcsonkolást (Chrobak műtétet) kellett végezni. Ezt megerősítette dr. Nagy iványi Fekete Sándor ellenőrző orvos szakvéleménye is, amely a méh hashártya-borítójának sérülése esetén a méh csonkolását jogosnak tartotta, amely rendesen az operáló orvos pillanatnyi döntése és tapasztalata alapján történik akkor, ha a méheltávolítást a beteg számára a kisebb rossznak tartja.²⁵ A kir. törvényszék tehát a műtétet indokoltnak tartotta, így az elhúzódó gyógyulást sem ítélte meg a műtét ellenjavallat alátámasztásaként²⁶. Éppen a műtét utáni gyógytartamra vonatkozóan az I. O. T. pótvéleményt is adott, amelyben nem az érintett szerv, hanem az egész ember gyógyulását hangsúlyozta, ez pedig a beteg adottságaitól (regeneráló képesség, táplálkozás, életmód stb.) is függ, így a gyógyulási időtartam esetenként igen eltérő lehet. Ha az egészségháborítás meg is haladja a szokásos időtartamot, az orvos csak valamely mulasztás elkövetése esetén vonható felelősségre. A varratgennyedés is feltehetően a gyulladást okozó csíráktól származhatott. Nem utolsó sorban V. A.-né a főtárgyaláson azt vallotta, hogy panaszai a műtét után megszűntek, pár nappal a kórházi távozása után már elvégezte ház körüli munkáját, férjével a nemi életet akadálytalanul folytatta, s csak azért írt válaszlevelében fél évet, mert arra már minden munkát el tudott végezni. Varratgennyedése sem jelentett állandóan nyitott sebet, csak időnkénti varrat kilökődései voltak, amelyek – a bírósági indoklás szerint – nem az operáló orvosok gondatlanságából származtak.²⁷
          Az ítélet indoklása szerint mindezek alapján megállapítható volt, hogy az orvosok az orvostudomány mai állása szerint, a beteg érdekének szem előtt tartásával a megfelelő javallat alapján döntöttek, az elhúzódó gyógytartamok pedig egyik esetben sem haladták meg a természetes időhatárt. Miután az orvosok a tőlük elvárható módon cselekedtek, műhibát nem követtek el, ezért őket fel kellett menteni.
          Az elbírálásánál nem kerülte el a bíróság figyelmét azon kérdés megvizsgálása, hogy sebész szakorvosok végezhettek-e nőgyógyászati műtétet. Ez ugyanis vádként vetődött fel a per során. Az O. K. T. azt véleményezte, hogy "dr. Pető Ernő a szakmában való abszolút tudatlanságot és járatlanságot árult el," amit a szülészetben való előképzettségének hiányával magyaráztak, ezért szerintük nem engedhető meg, hogy Pető nőgyógyászati műtéteket végezzen. Ezeket a megállapításokat az K. O. T. teljes egészében magáévá tette. Ezzel szemben Pető és Kabdebó a sebészethez tartozó beavatkozásoknak véleményezték a nőgyógyászati műtéteket is, amiket sebész szakorvosként elvégezhetnek. A kir. törvényszék szerint valóban nincs olyan jogszabály, amely ezeket a beavatkozásokat tiltaná. Vitéz Novák Ernő nyilvános rendkívüli sebész egyetemi tanár Műtéti kockázat című tanulmányában Franciaországra hivatkozik, ahol minden sebész elvégzi a nőgyógyászati beavatkozásokat is. Hazánkban a két szakterület elkülönítésére van ugyan törekvés, ám ez csak a fővárosban és a nagy kórházakban valósul meg. Sok kórházban a szülész nem foglalkozik nőgyógyászati műtétekkel, ezért ez a munka a sebészekre hárul. Jelenleg nincs ok, hogy a sebész, ha felnyitja a hasat, s ott egy nőgyógyászati esettel találja magát szembe, a műtétet ne végezze el, és a hasat bezárja. Ugyanígy nőgyógyászok is találkozhatnak sebészi esetekkel, amiket megoldhatnak. Ennek alapján elvárható, hogy a sebész megfelelő nőgyógyászati, a nőgyógyász pedig sebészeti ismeretekkel rendelkezzen. Kívánatos tehát, hogy kiképzésük előtt vagy után, a sebészek egy-két évig nőgyógyászati intézetekben dolgozzanak.²⁸ Dr. Pető Ernő diplomája után két évig Bierner Gusztáv egyetemi tanár mellett a budapesti Bábaképző Intézetben tanársegédként, majd Berlinben másfél évig a nőgyógyászati klinikán externistaként dolgozott, sőt e tárgykörből Klinikai és kórszövettani megfigyelések a méh-ráknak Wertheim műtéttel való gyógyításáról címmel az Orvosi Hetilapban tudományos dolgozata is jelent meg. Ezen előtanulmányokkal nőgyógyászati ismereteinek megszerzése biztosított volt, sőt a vonatkozó rendelet értelmében nőgyógyászatból a szakorvosi képesítésnek is eleget tett, bár e cím elismerését ő hivatalosan nem kérte.²⁹ A 44 ágyas szombathelyi Bábaképző Intézet kicsiny befogadóképessége miatt képtelen is lenne az összes nőgyógyászati műtétet elvégezni, ezért 23 év óta ezek egy részét a közkórházban, a dr. Pető Ernő által vezetett 240 ágyas sebészeti osztályon végzik el. D. M. szakértői jelentése szerint a sebészeti osztályon 1938-ban végzett 2428 műtéte közül 386 nőgyógyászati volt. Mindebből megállapítható, hogy Pető Ernő a szükséges előképzettséggel rendelkezett, sőt nagy nőgyógyászati műtéti gyakorlattal bírt, s a nagy forgalmú sebészeten dr. Kabdebó József is szert tett a szükséges nőgyógyászati gyakorlatra.
          Az ítélet záró részében az indoklás hangsúlyozza, hogy minden orvos kötelessége a nemzeti közérdeket szem előtt tartva a magyar anyák fogamzó képességének lehetőség szerinti megőrzése. A kérdéses esetekben azonban nincs adat, hogy ezt a kötelességüket szem elől tévesztették volna. Az I. O. T. azon kifogása, hogy a vádlottak a kórtörténetek vezetése és a kórisme felállítása során szabálytalanul jártak el, helytálló, ám egyrészt ebből a kérdéses esetekben az érintett betegeknek kára nem származott, másrészt az adminisztratív munka különben is független az orvosi gyógyító tevékenységtől, amely felett a büntetőbíróság nem illetékes ítélkezni.
          A kir. törvényszék ezen mindenre kiterjedő ítéletét a szombathelyi ügyészség ismét megfellebbezte, így az újból a győri ítélőtábla elé került. A győri kir. ítélőtábla dr. Sádi Jenő kir. ítélőtáblai tanácselnök, dr. Kovács János kir. ítélőtáblai bíró és dr. Deáky Ferenc kir. ítélőtáblai előadó aláírásával a szombathelyi kir. ügyészség felfolyamodványát, amelyben a szombathelyi törvényszék április 9-én hozott B. 2351/1941/48. sz. ítéletét megfellebbezte, az 1943. okt. 22-én tartott nyilvános főtárgyaláson hozott B. I. 1638/1943/51. sz. alatti ítéletével elutasította, vagyis helybenhagyta a szombathelyi kir. törvényszék (elsőfokú bíróság) ítéletét. Ez más szóval azt jelentette, hogy Pető és Kabdebó dr.-okat az ítélőtábla is felmentette. A 16 oldalas indoklásban az ítélőtábla újból rögzítette korábbi, 45-ös sorszámú végzésében kifejtett jogi álláspontját, mely szerint a kérdéses ügyben jogilag gondatlanság nem állapítható meg.
          Ám ezzel a per még így sem fejeződött be, mert a kir. főügyész a Bp. 385. § 1.a. pontja alapján a vádlottak felmentése miatt, és elítélésük érdekében semmisségi panasszal élt, amit a koronaügyész a 3158/1943. kor. ü. sz. nyilatkozatával fenntartott. Ennek megfelelően a magyar királyi kúria dr. Bán József kir. kúriai tanácselnök, dr. Hubay László előadó, dr. Medvigy István, dr. Sutoris Edgár, dr. Balogh István bírák közreműködésével 1944. március 7-én nyilvános tárgyaláson megvizsgálta az ítéletet. A kir. kúria a semmisségi panaszt alaptalannak, felfogását tévesnek nyilvánította, ezért azt elutasította. Erről az eseményről a Vasvármegye napilap 1944. március 8-án a 6. oldalon rövid hírben számol be. Ezzel az 1939 februárjában (lényegében egy újságcikkel) kezdődő öt éves bírósági procedúra véget ért. Kétségtelen, hogy a megszületett ítélet a magyar bíróság függetlenségét dicsérte. A per lezárása éppen jókor történt, mert a tizenkét nappal később, március 19-én bekövetkező német megszállás, majd a nyilas uralom talán más irányba terelte volna az ügyet. Ám a per révén sok erkölcsi, anyagi és fizikai veszteséget elszenvedő Pető Ernő nem sokáig tudott örülni a "győzelemnek", mert a zsidóüldözések miatt hamarosan újra kikezdték, alig egy hónap múltán igazgatói tisztségéből felmentették, a rendőrség zaklatta, és több hétig őrizetében tartotta, végül zsidó származása miatt a nyilas uralom alatt bujdosni kényszerült.

 

Nem kétséges, hogy a politikai színezettel megtámogatott szakmai pert valójában nem Rajkay újságíró indította el, mert őt minden valószínűség szerint egy vagy két orvos – őket bizonyíték híján, személyiségi jogaik védelme érdekében nem nevezzük meg – szakmailag felkészítette, és a cikk megírására ösztönözte. A nyilas indítékról Pető nyíltan levelezett, s ez is alátámasztja, hogy 1944-ig hazánkban a nyilas mozgalom – hangos kisebbség formájában –ugyan jelen volt, de nem játszott jelentős szerepet, azt mind a közvélemény zöme, mind pedig a kormány inkább ellenezte. A vádat alátámasztók közül Őrffyt talán jobboldali beállítottsága és Petővel szembeni ellenszenve is motiválta, Rózsa Bálint, aki 1936-ban került a sebészeti osztályra, már 1939. június 6-án dr. Németh János győri kir. törvényszéki vizsgálóbíró, majd 1941. január 18-án Szombathelyen dr. Gergely József vizsgálóbíró előtt is Petőre terhelő vallomást tett, Pető ellenségének számított.
          A jogi folyamat megítélésére természetesen nem érzem magam illetékesnek, de úgy érzem, hogy a perben minden szereplő tette a dolgát, s végül jogilag is megnyugtató, igazságos ítélet született. Megítélésem szerint a bíróság orvos-szakmai szempontból is körültekintő, lelkiismeretes munkát végzett, mindvégig megőrizte politikai pártatlanságát, végül meggyőző, logikus felépítésű indoklással támasztotta alá az ítéletet. A szakértői vélemények pártatlanságáról már nem vagyok teljesen meggyőződve, ennek részbeni okaira Pető utalt is, s – amint az az utolsó törvényszéki főtárgyaláskor ki is derült – a konkrét esetektől kissé elvonatkoztatva, elvi alapon mérlegeltek. A kezdetben számtalan szóba jövő sértett közül végül a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja nem állta meg a helyét, a súlyos testi sértések közül is mindössze kettő maradt fenn a bírósági szűrőn, de ezen esetekben is megnyugtatóan tisztázódott, hogy a kifogásolt méheltávolítások nagyban hozzájárultak a betegek gyógyulásához, így tehát az ítélet mai szemmel is igazságosnak mondható. Érdekes – és nem gyakori eset –, hogy a bíróság – bátor körültekintéssel és alapos megfontolással – sok tekintetben a szakértők véleményével ellentétesen ítélkezett, amit az ítélet indoklásában meggyőzően meg is okolt, ami az ítélkezők magas szintű intellektuális és jogi munkáját dicséri. A szombathelyi törvényszék végső ítéletét mind a győri ítélőtábla, mind pedig a királyi kúria elfogadta.
          Valamennyi terhelt – legfőképpen Pető – mindvégig állta a sarat, jól védekezett. Kétségtelen, hogy a kezdetben igen népszerű sebész a nyilasok által megfertőzött politikai légkörben részben már megosztó személyiséggé vált, a változatlanul többségben lévő számos híve mellett ellenségei is megjelentek. A per valamennyi terheltnek, de főleg dr. Pető Ernőnek bizonyára sok gondot, fejtörést, álmatlan éjszakákat, szívkoszorúsér-felrakódásokat okozott. El lehet képzelni, hogy mit érez egy lelkiismeretes, hivatásának élő orvos, ha emberöléssel gyanúsítják, vádolják. A perben szinte minden osztályvezető főorvos megszólíttatott, de főleg a sebészeti osztály orvosai, tanúként, gyanúsítottként, vádlottként szinte mindennapos "vendégei" voltak a bíróságnak. Ebben is élen járt dr. Pető Ernő, aki a legtöbb, személyével kapcsolatos tanúvallomást végighallgatta, a szakértőkkel, a belügyminisztériummal, igazságügyi minisztériummal, vizsgálóbíróval, vádtanáccsal, ügyészséggel és a bírósággal stb. fáradhatatlanul levelezett. A kórház maga is megszenvedte a pert, mert a kimutatások sokaságát, másolatokat, statisztikai adatokat kellett elküldenie. Az orvosok távolléte, valamint zaklatott lelkiállapotuk, s nem utolsósorban a megosztottság – figyelembe véve a háborús időszakot – bizonyára a betegellátást is veszélyeztette.
          A kórház a sajtó és politika célpontjává vált. Hírneve szempontjából nem volt szerencsés a kórház belügyeinek kiteregetése, laikusoknak felületes ítélkezése. A per lehetőséget adott arra, hogy minden rosszat az amerikai kurzistákra fogjanak. A sebgennyedés, utóvérzés (de akár a halálozás is), ha nem is gyakori, de olyan sebészi szövődmény, amely a legnagyobb gondosság mellett is felléphet. (Természetesen ezeket okozhatja gondatlanság is.) A bírósági kivizsgálás tárgyát képezték, s az anyagban több helyen nevesítve is vannak az amerikaiak által operáltak sebgennyedései (sérv, vakbél, golyva stb.), vérzései és más szokványos szövődmények. Az amerikai tanfolyamos vendégorvosok mintegy felének zsidó származása a szövődmények vonatkozásában nyilván közömbös volt, hiszen ezeket faji hovatartozásától függetlenül bármely orvos előidézheti.
          A per által feltárt események kétségtelen szépséghibája, hogy bár az amerikai kurzisták foglalkoztatása országszerte elterjedt volt, ennek jogi-etikai legitimitása nem volt rendezve. Nem létezett ugyanis olyan egyértelmű rendelet, szabályozás, amely ezt megengedte volna. Ennek ellenére Kiss Ferenc budapesti professzor is foglalkozott közvetítéssel. Az 1939-es Országos Orvoskamarai Közlöny tulajdonképpen ellenezte a külföldi orvosok foglalkoztatását, és az erre vonatkozó rendelet pontosítását javasolta. A kérdés azért is bonyolult, mert teljesen más elbírálás alá esik, ha külföldi orvosokat – mintegy a magyar orvosok kárára – fizetés mellett munkára alkalmaznak, s megint más, ha számukra fizetség ellenében korlátolt ideig tanfolyamokat és gyakorlási lehetőséget biztosítanak.
          A jogi szabályozáson túl az amerikai tanfolyamosok foglakoztatása önmagában is bizonyos etikai fenntartásokat vet fel. Természetesen nem azért, mert azok sokak szerint jobbára zsidó származásúak voltak. Figyelembe kell vennünk, hogy minden orvos úgy kezdi sebészi pályafutását, hogy a kellő elméleti felkészültség birtokában a bizonyos ideig tartó megfigyelést és műtéti asszisztenciát követő első önálló műtéteit eleinte egy idősebb, tapasztalt szakorvos (kézvezető) felügyeli, irányítja. Az élő egyéneken történő gyakorlás a mai napig is megkerülhetetlen. Ebből a betegnek a gyakorlatban szinte sohasem származik kára, mert egyrészt a kezdő műtősebész általában elővigyázatos, óvatos, másrészt minden mozdulatára az idősebb szakorvos ügyel. Az oktató kórházak világszerte is így működnek. Hogy azonban az elkerülhetetlen hazai tanulókon kívül még más államok orvosainak is módot biztosítsunk a magyar betegeken történő gyakorlásra, s ezzel – ha csekély mértékben is – saját betegeinket elvileg elkerülhető módon veszélyeztessük, etikailag vitatható. Főleg akkor, ha ezáltal a saját orvosaink gyakorlási lehetősége csökken. Utóbbi helyzet azonban nem állt fenn. A per szerint pl. 1938. április 15. és május 15. között a sebészeti osztályon 198 műtét közül 93-at négy zsidó származású amerikai orvos, míg 105-öt a hét magyar orvos végzett úgy, hogy a nagyobb műtéteket az amerikaiak operálták. Ám ha ezeket a számokat az egész évre kivetítve vizsgáljuk, akkor már a magyar orvosok műtéti fölénye derül ki oly mértékben, hogy ők nem érezhették magukat háttérbe szorítottnak.
          Az etikai aggályon semmit sem változtat az a tény, hogy – amint Pető az O. K. T.- nak írt védekezéséből kiderül – Magyarországon alig volt olyan klinika vagy nagyobb kórház, ahol – akár nagyobb számban is – külföldi diplomával bíró orvosok ne dolgoztak volna. Az etikai vétség ugyanis nem számfüggő, azaz megítélésében közömbös; nem mentség az elkövetők nagy száma. Ám az is igaz, hogy magyar orvosok – ha kisebb számban is – hasonló módon dolgozhattak külföldön. Így maga Pető Ernő is közel két esztendőt töltött Berlinben a nőgyógyász Bumm és a sebész Bier mellett. (Utóbbi helyen a bélvarratáról híres Schmieden adjunktus felügyelete mellett dolgozott.) Ám ez az ellenvetés is igazán csak akkor állná meg a helyét, ha egyforma számban dolgoztak volna magyarok külföldön, külföldiek pedig hazánkban. Ez azonban nem állt fenn, sokkal több külföldi gyakorolt nálunk, mint amennyien tőlünk külföldre mehettek. Ám Pető mentsége, hogy az említett etikai kételynek nem volt tudatában, s minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy az amerikai vendégorvosok gyakorlati foglalkoztatását, oktatását jóhiszeműen folytatta.
          Az eddig elmondottakon kívül a pernek van egy másik támadható pontja, mégpedig a kórlapok utólagos kozmetikázása, amelyről a perben sokszor szó esett, s amiről nekem magánbeszélgetésben dr. Tiborcz Sándor is beszámolt. Elbeszélése szerint egyszer egész éjszaka lázasan dolgoztak a dokumentáción; a perben is olvashattunk a kórlapon áthúzott, de a lázlapon időhiány miatt már ki nem javított kórisme-helyesbítésekről. Ma már nem állapítható meg, hogy azok a valóságnak megfelelően, tehát indokoltan lettek-e módosítva, vagy csak a vádlottak érdekében írták át, "kozmetikázták" a lapokat. Arra nem merek gondolni, hogy a kórlapok utólagos javítása közben hamisítás történt volna. Mindezeket figyelembe véve úgy gondolom, hogy a felmentő ítélet alapján Petőéket feltétlenül megilleti az ártatlanság vélelme, annak ellenére is, hogy egy felmentő ítélet nem feltétlenül az "ártatlanság bizonyítéka", csupán azon tény következménye, hogy a bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján nem tudott bűncselekményt bizonyítani.
          Az orvosok elleni perek általában nyomasztóak, mert mögöttük ártatlan betegek károsodása, esetleg halála húzódhat meg. Még egy véletlen botlás, vagy gondatlanság, mulasztás esetén is, a hivatását gyógyításra szánt orvos számára általában megrázó a bűnvádi eljárás, mert az lelkiismeretbeli elszámolásra, nem egyszer önmarcangolásra készteti, esetleg örökös bűntudatra kárhoztatja főleg akkor, ha tettének (mulasztásának) a neki kiszolgáltatott, ártatlan betegen okozott maradandó (visszafordíthatatlan) károsodás, esetleg halál a következménye. Ha pedig – feltéve, de nem megengedve – ártatlanul hurcolják meg, annak is életre szóló nyoma marad. Személyesen ismerve Pető Ernőt és orvosi hitvallását, gyakorlati munkáját, elképzelhetetlennek tartom, hogy egészséges anyaméheket indokolatlanul távolított volna el. Az ő és vádlott társainak pere politikai indíttatása miatt méltatlan támadás volt a zsidó származású kórházalapítóval, munkatársaival és a kórházzal szemben, amit csak tetézett a per példátlan hosszú elhúzódása, amely röviddel hazánk német megszállása előtt fejeződött be, s amely a magyar bíróság függetlenségét és körültekintő ítélkezését dicsérte. A pernek orvostudományi tanulságai, s a perbeli tényállás egybevetése az orvostudomány mai állásával joggal tarthat számot szakmai érdeklődésre.

   

Köszönetnyilvánítás: A per szülészet-nőgyógyászati vonatkozásaiban (19, 21, 23, 25, 26. sz. lábjegyzet), továbbá a jelenleg érvényes szakképesítési kívánalmak kérdésében (28. sz. lábjegyzet) kérésemre dr. Horváth Boldizsár PhD főorvos, igazgatóhelyettes volt szíves szakmai tájékoztatást adni, amit hálásan köszönök. Ugyancsak köszönetemet fejezem ki dr. Takáts Jenő ügyvédnek, amiért a tulajdonában lévő, a Pető-per legfontosabb adatait képező "Pető-dossziét" rendelkezésemre bocsátotta, és értékes jogi tanácsokkal is ellátott. Végül készséges segítségükért köszönetet kell mondanom a Vas Megyei Levéltár és a Berzsenyi Könyvtár munkatársainak.