"A HIGANY-NYUGTALANSÁGÚ KÍSÉRLETEZŐ"

Lengyel Balázst 2006. április 29-én és az Újhold-maraton másnapján, május 13-án kerestem fel lakásán. Két hosszabb beszélgetést folytattunk a 60 éves folyóiratról, a negyvenes-ötvenes évek irodalmi viszonyairól, a Római Magyar Akadémiáról, illetve Weöres Sándorról és a róla szóló elemzéseiről. A felvétel elkészítése előtt végignéztük azokat a fényképeket, kéziratmásolatokat, amelyeket részben Takács Jenőtől és Pasteiner Évától kaptam, részben a Vas Megyei Levéltárban találtam. Halász Gábor, Szerb Antal, Sárközi György, Jékely Zoltán portréi, Weöres Sándor kitalált világai, rajzai sok-sok emléket idéztek fel. Beszélgetés közben a zsúfolt könyvespolcról sorra kerültek az asztalra az eltávozott barátok dedikált kötetei. Az említetteken kívül Radnóti, Pilinszky, Mándy, Ottlik művei.

 

LB: a 60. évfordulóra készülve több régi tanulmányomat is elővettem. Újraolvastam a rólam és az Újholdról szóló értékeléseket. Írtam egy kis vázlatot a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezvényére. ez szerencsésen egybeesik mostani beszélgetésünkkel. régi emlékek frissültek fel. Folyóirataimat is átforgattam, mert szóba került, hogy fakszimilében megjelentetnék az Újholdat. ahhoz is kellene egy alapos bevezető tanulmány.

LP: Nagyon jó lenne. Az Újhold jószerivel csak az országos könyvtárakban található meg. Beszélgetésünkre készülve én is végignéztem a számokat, a megjelent írások egy részéről másolatot készíttettem. A folyóirat előtt Weöres Sándorról szeretném kérdezni, akiről kötetnyi írása szól.

LB: Az talán túlzás; de több könyvéről, fordításáról is. Meg a színpadi művekről, valóban. először éppen az Újholdban. személyesen is megismerhettem, mielőtt írtam róla. Azzal kezdem, hogy a Lónyay utcai református gimnáziumban létrehoztuk a Hajnal nevű önképzőkört. Olykor vendégeink is voltak. az elsők között éppen Weöres Sándor.

LP: Mikor indult ez a kör? Kik vettek benne részt?

LB: Ha jól emlékszem, 1934-ben. Ikertestvérem mellett Tóth Esztert, Tóth Árpád lányát említem. Aztán Orosi Józsefet, aki versekkel jelentkezett, nem is tehetségtelenül. Alighanem ő hívta meg egy alkalommal Fodor Józsefet, az Est-lapok munkatársát. Ő pedig elhozta magával Weöres Sándort. Ígéretes tehetségként mutatta be. Sándor 1913-ban született, én '18-as vagyok. Öt év ebben a korban nagy idő, de ezt észre sem vettük. Egy cingár kamasz állt előttünk, hangja egy gyermek hangja volt. Már megjelent első kötete. Ebből, meg talán a Nyugatból olvasott fel; aztán a kortárs irodalomról beszélgetett velünk. Ekkor ismertem meg, jobban mondva, ekkor találkoztam vele először.

LP: A magnó bekapcsolása előtt végignéztük a dedikált Weöres-köteteket. A Hideg van belső címlapján az olvasható: "Lengyel Piroskának kézcsókkal, emlékül Weöres Sándor. Csönge, 1935. jan. 31."

LB: Piroska az ikertestvérem. Meg is feledkeztem róla, hogy neki ajánlotta.

LP: Ez viszont majdnem egyértelművé teszi a találkozás időpontját. Azért csak majdnem, mert a dedikálásban Csönge szerepel. Vagy eltévesztette, vagy hazaérkezése után postázta.

LB: Alighanem Csöngéről küldte el.

LP: Hogyan folytatódott a kapcsolat, milyenek voltak az első személyes élmények, beszélgetések?

LB: A közvetlen kapcsolatot egy darabig a versek helyettesítették. Piroska megrendelte a Nyugatot, lelkes olvasóivá váltunk. Sándornak rendszeresen jelentek meg ott versei. Újabb találkozásunk néhány évvel későbbre tehető. Azt tudnám felidézni, amikor Radnótival, Vas Istvánnal és feleségével felmentünk Weöres Sándorhoz. Azt hiszem, a gyakorlatát végezte akkor az egyetemi Könyvtárban. Albérlete a Ferenc József-rakparton volt. A sörház utca sarkánál. Vas Pista már régebbről ismerte, önéletrajzában szólt is erről. Arra nem emlékszem, hogy Sándor Radnótival milyen kapcsolatban volt.

LP: Nagyon szépen emlékezett rá a Tiszatájban. Egy vele készült beszélgetésből úgy tudom, hogy néhány levelet is váltottak egy antológia kapcsán. Csöngén, az emlékházban több Radnóti-dedikációt találtam. De térjünk vissza az egykori találkozásra!

LB: Bort ittunk, és nyilván irodalomról beszélgettünk. A részleteket régen elfelejtettem. Azt viszont nem, hogy azon az éjszakán éppen Sanyi jóvoltából felsültem. Szerette ugratni az embereket. Elkezdte nagy komolyan fejtegetni, hogy milyenek a nők, milyen a gondolkodásuk, milyen a lelkük. Van-e egyáltalán? Hasonlókat. Mintha összebeszéltek volna, Marika is meglepő dolgokkal állt elő. Én meg tiltakoztam, győzködtem őket. Bizonyára túlzó indulattal, mert egyszerre az egész társaság fékevesztett nevetésben tört ki. Szabályosan kiröhögtek, hogy nem kapcsoltam, és későn vettem észre a játékot. Sándor később is, a legváratlanabb helyzetekben is csőbe húzta a környezetét. Akár irodalomról volt szó, akár a mindennapi élet bármilyen kérdéséről. Nem lehetett mérget venni arra, mennyire gondol valamit komolyan. Másoktól hallottam, hogy meghökkentek felfogása vagy egyik-másik játéka miatt. Én sohasem tartottam bántónak. Nem éreztem kicsinyesnek. Ennek az egykori ugratásának sem keserű az utóíze.

 

 

LP: Radnótival mikor ismerkedett meg?

LB: A Márciusi Front idején. Közös emlékeinket megírtam már. Tőle is őrzök dedikált köteteket. Mindjárt megmutatom őket. Meredek út: "Lengyel Balázsnak barátsággal Radnóti Miklós 1938. december 6."; Itt a Járkálj csak, halálraítélt!: "Lengyel Balázsnak baráti szeretettel Radnóti Miklós 1939. március 3."; Válogatott versek (1930–1940). Ezt az Almanach Kiadó jelentette meg 1940-ben: "Lengyel Balázséknak szeretettel Radnóti Miklós". Végül az Ikrek hava: "Lengyel Balázséknak Radnóti Miklós 1944. április 20." Ezen a napon kötöttem házasságot Nemes Nagy Ágnessel.

LP: Ebben van egy Radnóti-névjegykártya is: "Kedves barátom, légy szíves e sorok átadójának, Lengyel Balázs barátomnak a max 40%-kal adni a Pharos kiadványaiból. Köszönöm, ölellek r. M." A kártya előlapján: "Szabó-Froreich Antal igazgató úrnak, a Pharos kiadónál V. Rudolf tér 5. III."

LB: Nem tudom, mikor írhatta; megfeledkeztem róla.

LP: A Weöres-kötetek között itt egy talányos dedikáció. Doktori dolgozatába ezt írta: "Pistának Sanyi."

LB: Vajon kinek szólhat? Évszám sem nyújt támpontot; talán Ágnes révén került ide. Kormos Istvántól? Vas Pistától? Valaki mástól? Nem tudom. A Medúza ajánlása is szikár, dátum nélküli: "Lengyel Balázsnak barátsággal Weöres Sanyi." Ez a második világháború végén jelent meg. Nem vagyok benne biztos, hogy rögtön megkaptam. A Bolond Istókot Ágnesnek ajánlotta, feltehetően házasságkötésünk előtt: "Nemes Nagy Ágnesnek kézcsókkal, sok jókivánattal Weöres Sándor." Ki tudja, hogy ők mikor, hogyan ismerkedtek meg? Sándor verseit, köteteinek kritikáit a Nyugatból, a Magyar Csillagból és a Diáriumból ismertük. Ágnes és Sándor barátsága alighanem Rómában kezdődött, '48-ban.

LP: Azt kérem, hogy az időrend kedvéért beszéljünk előbb az Újholdról.

LB: Az Újhold a fiatalabb nemzedékek folyóirata volt, így például Illyés, Szabó Lőrinc, Jékely, Takáts Gyula nem szerepelt nálunk. Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza és Weöres Sándor sem. Nekik ebben az időben más fórumaik voltak. Főleg a Válaszban jelentek meg, a Sorsunkban, a Diáriumban, talán a Vigiliában.

LP: És a Magyarokban.

LB: Igen. Kéry László folyóiratába mi is írtunk, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Somlyó, Pilinszky, én is. Aztán túl vegyesnek találtuk. A Magyarokban az előttünk járók közül Füst Milán, Szabó Lőrinc, Illyés, Márai is szerepelt. Szerettünk volna egy fiatalabb, saját fórumot teremteni. Sikerült. Bár rövid időre, támadások közepette. 1946 júliusától 1948 májusáig jelentünk meg. Indulásakor Pilinszky, Mándy Iván és Rába György közreműködésével szerkesztettem, és felelős kiadója voltam. Somlyó György, Szabó Magda és Hubay Miklós is ott volt a lap indítói között. Nagy tervekkel kezdtük, de rövid időn belül érzékeltük a szorító körülményeket. Mindössze a 7. számig jutottunk. 1947 őszén Ágnessel több hónapos ösztöndíjjal utaztunk Rómába, aztán Párizsba. Emiatt az utolsó két Újholdat Gyárfás Miklós és Örkény állította össze. Elég furcsa dolgoknak is teret adtak.

LP: Utánanéztem, hogy Pilinszky 1947 decemberétől '48 kora tavaszáig tartózkodott Rómában, Somlyó György is többfelé járt. A külföldi ösztöndíjak minden bizonnyal nehezítették a folyamatos szerkesztői munkát. Rába György és Somlyó György méltatlankodó megjegyzésére, levelére gondolok. Utóbbit éppen Lengyel Balázs leveleskönyvében olvastam.

LB: Részben emiatt is változott a szerkesztőség. És természetesen voltak súrlódások. a költők, írók érzékeny emberek. Hogyne lettek volna sértődések. A kritikai rovatot Rába György lemondása után Somlyó vette át. Nagyon sok minden történt abban a másfél évben. Mint ahogy a magánéletben, a politikában és a kultúra más területein is. Versei jelentek meg Jánosy Istvánnak, Rákos Sándornak, Kormosnak, Vidor Miklósnak, Nemes Nagy Ágnesnek. A későbbi Sztálin-díjas Aczél Tamásnak. Rába Györgytől a versek mellett kritikák is jöttek. Ma már talán kevesen tudják, hogy Szabó Magda költőként indult. Az Újholdban több költeményét hoztuk. Pilinszkytől talán csak egyet.

LP: És egy fordítást: Hoffmannsthal Elektrájának részletét.

LB: Néhány verssel ott volt Gyarmathy Erzsébet, aki elhagyta Magyarországot, aztán Franciaországban elhallgatott. Szépprózával szerepelt Mándy, Aczél, Karinthy Ferenc. Tanulmánnyal Kolozsvári Grandpierre Emil, Major Ottó, Szabolcsi Miklós. Weöres Sándor ugyan nem jelent meg az Újholdban, de ketten is írtunk róla. Foglalkoztunk Kassákkal, Rilkével, Hamvassal, Füst Milánnal, a francia egzisztencialistákkal.

LP: A sokszínűségbe belefért, hogy az első számban megjelent Szabolcsi Miklós tanulmánya: Az antiintellektualizmus feltámadása.

LB: A remény mellett ott volt a riadalom. Alig fejeződött be a háború. Sokfélék voltunk, és amint kiderült, nem is egyfelé tartottunk. Néhányan már akkor beléptek a kommunista pártba. Aczélra, Karinthyra, Szabolcsira gondolok. Külön beszélgetést érdemelnének az útkeresések, elkanyarodások. A későbbi vargabetűket Határ Győző is szóvá tette egyik Újhold-recenziójában. De az már az évkönyvek idején volt. Folytatva az előbbieket: induláskor jobbára fiatalokat jelentettünk meg.

LP: Weöresnél, azt hiszem, csak Komlós Aladár volt idősebb. Egy-két évvel Örkény és Vas István is.

LB: Ők alig szerepeltek, és inkább az utolsó számokban. Komlós egy megmagyarázhatatlan, éppen bennünket támadó írással. Induláskor mindenki fiatalabb volt. Többnyire azok is, akikről recenziót közöltünk. Nemes Nagy Ágnes a Trapéz és korlátot értékelte. Ágnes verseiről Somlyó György, Szabó Magda kötetéről Rákos Sándor, Rónay Györgyről és Darázs Endréről pedig Rába György írt. Az Újhold a kedvező visszhangok mellett bőven kapott bírálatokat. Nehezményezték, hogy kikkel és milyen szellemben foglalkozunk. Szerkesztői bevezetőmet epigonizmussal, reakciós politikai fellépéssel vádolták. Lukács György a Forumban támadott meg. Individualizmust, elefántcsonttornyot emlegetett. (Vele személyesen is többször beszélgettem. Rómában is találkoztunk. Élőszóban kevésbé tűnt veszélyesnek.) Aztán következett Keszi Imre bírálata, és akadt néhány névtelen, illetve álnéven közölt kritika. Egy ideig azt hittük, lehet értelmesen vitatkozni a Nyugat hagyományairól, a fiatal nemzedék útkereséséről, akár a marxista esztétikáról is. Major Ottó például válaszolt Lukácsnak, én is védtem saját felfogásomat. Gyorsan szembesültünk azzal, hogy hatalomra törekvők vagy azt birtoklók nem érvekkel, hanem másfajta erővel rendelkeznek.

LP: A Válaszra is záporoztak a bírálatok. Előbb az egyes szerzőket, írásokat támadták, aztán a Rajk-per idején a Válasz a lejtőn című ledorongolásban az egész folyóiratot.

LB: Az Újhold azt már meg sem érte. A Magyarok, a Diárium is megszűnt. Maradt a Csillag.

LP: Az Újhold egykori szerzői közül néhányan ott találtak helyet.

LB: Igen. Bár nem mindegy, milyen írásokkal. Négy-öt kisebb könyvismertetőmet, tanulmányomat én is ott jelentettem meg Vas Istvánról, Halász Gáborról... Örkény novelláiról. Aztán a hallgatás következett.

LP: Térjünk vissza Weöreshez! Lengyel Balázs első írása az Újholdban született meg róla és két költőtársáról: Zelk Zoltánról, Hegedűs Zoltánról. Pontosabban már a Babits után című beköszöntőben a Babits- és Kosztolányi-örökség legnagyobbjai között említette: "Így tágította a harmadik nemzedék Dsida Jenő, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Vas István, Jékely zoltán, Zelk Zoltán, Rónay György korosztálya a témakörét, az irracionális és metafizikus gondolat legmodernebb áramaitól a versbe nem foglalt vaskosig."

LB: Weöres Sándort a legbátrabb kísérletezőnek tartottam az akkori magyar lírában. A háború végétől egymás után jelentek meg kötetei. Én elsősorban az Elysiumról írtam, és amennyire emlékszem, kételyeimet is megfogalmaztam. Tartottam kísérleteinek veszélyeitől. Aki a valóságon túlit keresi, olykor nehezen érthetővé, esetleg követhetetlenné válhat. Játékossága, verszenéje, szerepekbe bújása mindig lenyűgözött. szerencsésebb lesz, ha aggályaimat pontosan idézem. Megkeresem: "Weöres Sándor a költészet képességeinek határvonalán siklik, minduntalan expedícióra ösztönözve magát a határon túlra. Minderre nem az intellektus, hanem átalakult világérzékelése készteti. [...] A versek azt dokumentálják, hogy Weöresben haldoklik a költő, hogy megszülethessen egy keleti értelmezésű bölcs. Keleti mintájú, mert a bölcsességre való hajlam nem az európai lényegű intellektusból, pláne nem a logikából táplálkozik, hanem a funkciónál sokkal többre törő érzékekből."

LP: Mintha Hamvas hatására és A teljesség felé című kötetre vonatkozna mindez. Sokan nézték kétkedve útkeresését. Barátai közül is többen aggódtak érte. Kardos László felvetette, vajon nem jutott-e zsákutcába Weöres lírája. A Vigiliában Rónay György ízekre szedte A teljesség felé intéseit.

LB: Megrökönyödésekre, fejcsóválásokra én is emlékszem. Vaskosabb dorgálások is akadtak. Az Újholdban Tóth Sándor szólt költői bátorságáról, de újabb műveinek egy részét elhibázott kísérletnek tartotta. Keszi Imre kipécézte, és megtámadta, amiért Weöres belterjes játékaira egyáltalán szót veszteget. A számonkérések egy része (és főleg minősége) mára szinte hihetetlen. Olykor elég volt az, ha valaki – például Jékely – sötétebb tónusú verseket írt, más esetekben a múlt felé fordulás volt bűn. Ha meggondolod, hogy milyen a világképe Weöres Háborús jegyzetének, XX. századi freskójának, vagy mit gondolt a társadalom javíthatóságáról, fejlődéséről A teljesség felé egyes fejezeteiben...

LP: A marxista bírálók közül Szigeti József volt a legveszélyesebb. A Magyar líra 1947-ben című elemzésében többek között Szabó Lőrincről, Illyésről és Vas Istvánról ítélt keményen. Igazi céltáblája Weöres volt: borúlátó verseit érthetetlen hieroglifáknak, az "izolált Én" lenyomatainak minősítette.

LB: Szigeti nem volt egyedül. Vele karöltve Horváth Márton azt hangoztatta, hogy Weöres Sándor irodalmi ellenforradalmat művel írásainak irracionalizmusával. Aztán ott lihegett mögöttük a hasonló szellemiségű Keszi Imre. Csoda-e, hogy csak 10 év múlva adták ki A hallgatás tornyát?

LP: Az előbb azért is említettem Szigetit, mert Lengyel Balázs éppen az általa támadottakról írta Négy arckép című tanulmányát az Újholdban.

LB: Igen, abban az ő termésükről szóltam. Nagyon más hangnemben. Ezt rögtön szóvá tették.

LP: 1948-ban jelent meg első könyve, A mai magyar líra. Benne többek között Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Dsida Jenő, Weöres Sándor arcképe szerepelt.

LB: Az Officina adta ki. Előszavát még Párizsból küldtem haza. A Nyugat indulásától Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila portréin át jutottam el a harmadik nemzedékig, Dsidáig, Weöresig, Zelkig. Egy rövid összefoglalóban a legfiatalabbakról szóltam. Ez volt az első könyvem, a maga útkeresésével, lendületével, akár botladozásával is. Nem titkoltam, hogy Schöpflin, Komlós Aladár, Szerb Antal, Lukács György, Bóka László irodalomszemlélete is hatott rám. Weörest egyébként mindössze egy rövid fejezetben jellemeztem. Merészségét, groteszk, szürrealista szemléletmódját értékeltem. Neki sikerült alkotó módon folytatnia mindazt, amit Adytól, Babitstól, Kosztolányitól tanult. Közismert szonettjében rájuk hivatkozott. Nekik mutatta be hála-áldozatát. Nem ájuldozó hódolattal beszéltem róla. Újdonságait sokkal inkább formai és nem tartalmi jellegűnek tartottam. Magával ragadó, de olykor az öncélúságot súroló szó-mágiájában veszélyeket is láttam. Ebből is idézhetek: "Nem törekszik új világszemlélet megszólaltatására vagy a közvetlen világ tervszerinti, tágasabb ábrázolására, hanem a képzettársítások gazdag játékával, a dolgok merész egymásmellé állításával akar egy misztikába hajló világérzékelést megidézni."

LP: Nem akármilyen bírálatokban részesítették. A kritikai taglók összefüggtek a polgári irodalom átértékelésével is. Szabolcsi Miklós jó szándékú, de hibrid szemléletű könyvként minősítette. Nehezményezte, hogy nem számolt le az "elmult esztétikai irányok penészedő örökségével". Szóvá tette, hogy például Weöres Sándor esetében nem bírálta eléggé újabb verseinek "absztrakt, ellenségesen az irrealistásba húzódó voltát". (Így! In: Csillag, 1948. augusztus 61. o. LP)

LB: Lukácsy Sándor a Forumban támadott. Szélsőségesen esztétizálónak, formalistának, eklektikusnak tekintett. Bóka László, aki a VKM-ben főnököm volt, még azt is kikérte magának, hogy könyvemben hivatkoztam rá. Tanulmánykötetem után hosszú szilenciumot mértek rám. 1949 júniusában szegedre helyeztek; néhány hónap múlva felmentettek, és rendelkezési állományba soroltak. egy bő évtizedig álláshoz sem juthattam. Sokan kerültünk hasonló helyzetbe. Siralmas végiggondolni, hogy évtizedes, olykor ennél is hosszabb szünetek, hiányok vannak az életművekben. Vagy legalább a művek kiadásában. Például Pilinszkynél, aki csak 1959-ben jutott újra kötethez, Weöres esetében 1956-ig, pontosabban '57 tavaszáig kellett várni. De mondhatom Nemes Nagy Ágnest, Ottlik Gézát, Jékelyt, Szentkuthyt, a náluk fiatalabbak közül Lator Lászlót, Kálnokyt, Rába Györgyöt. Hogy magamról is szóljak, következő irodalmi tanulmánykötetem csak 1972-ben jelenhetett meg. A hallgatás időszakról Domokos Mátyás Leltárhiánya szólt hitelesen az Újhold-Évkönyvben. Nagyon tanulságos Leletmentés című kötete is.

LP: Arra kérem, idézze fel Weöresékkel kapcsolatos római emlékeit.

LB: Élményeim csak részben kötődnek hozzá és feleségéhez. Némelyiket meg is írtam a Két Rómában. Egy egész magyar kolónia élt kinn a háború utáni években. A Palazzo Falconierinek költők, zenészek, képzőművészek, filozófusok, történészek voltak vendégei: Márkus István, Ottlik, Pilinszky, Toldalagi Pál, Fülep Lajos, Lukács György, Ferenczy Béniék. Több pécsi vagy volt pécsi: Takács Jenő és felesége, Csorba Győző, Takáts Gyula, Weöres Sándor és Károlyi Amy. Mára alig maradtunk néhányan ebből a vegyes társaságból. Közös beszélgetésekre, múzeumlátogatásokra, kirándulásokra emlékszem vissza. Kardos Tibor, a Római Magyar Akadémia igazgatója rengeteg programot szervezett. Balázs Bélát, Kerényi Károlyt, Lukács Györgyöt vitaindító előadásra kérte fel. Fülep Lajos ellentmondást nem tűrő hangjára, emlékszem, amikor a magyar nyelvről, a stílusról beszélt. Mindenben germanizmust, latinizmust látott. Bibó szakszerűsége, pontossága körülményesnek tűnhetett fel számára. Kioktató modorban szabályosan ízekre szedte valamelyik írását. Nekünk, fiatalabbaknak ez rosszul esett. Szerettük, becsültük, amit Bibó csinált.

LP: Gondolom, nem eszmei, hanem stílusbeli kérdések voltak ezek. Weöres Sándor írásait is javította. Shelley-fordításának gépiratát láttam az Akadémia Kézirattárában. Mallarméján rendre ott vannak Fülep megjegyzései, aláhúzásai. Akkurátusan ráírta, hogy kéri vissza; szeretné látni, Weöres kijavította-e a hibákat.

LB: De nem javította ki.

LP: Ezt nem tudom biztosan. Össze kellene hasonlítani.

LB: Rómáról még 1947 karácsonya jut eszembe; nagyon hideg volt. Egyik napról a másikra kikapcsolták a fűtést. Sándorék ki se akartak mozdulni. Ott gubbasztottak közös szobájukban. Kerényi Károly biztatta őket, hogy nézzenek körül a városban. Sándor mozdulni sem akart. Azzal hárította el, hogy szerinte Róma olyan, mint Kecskemét. Lenyűgöző volt mindaz, amit a görög és római mitológiáról tudott. És magától értetődő természetességgel. Mindegy volt, hogy egy antik istenszobor látványa vagy egy irodalmi beszélgetés hozta-e ki belőle. De egy perc múlva egészen más összefüggéseket vetett fel. Nyoma sem volt benne a tudálékosságnak. A versidézetekkel is így volt. Nem veregette saját vállát a büszkeségtől. Az a tél még Ágnes versét is idézi. Ezt sándornak ajánlotta.

LP: Megjelent a 70. születésnapjára írt emlékkönyvben.

LB: Amelyikben a római telet és a csíkos macskákat, a Weöres számára is emlékezetes macskákat említi. Ez a Szederkényi-féle kötet nekem is megvan. Mindjárt megkeresem benne Ágnes köszöntőjét. Itt van:

 

Római tél

Emlékszik a római télre?

(Kis jel-szeletként említem meg ezt.)

Mely úgy úszik a multjainkban,

mint egy jegelt narancs-gerezd.

Na és a macskák ott, hosszanti csíkkal.

(Micsoda gerezd-forma sávok!)

Kérem csináljon, úgy, mint eddig is,

gerezdekből teljes, kerek világot.

 

Szicíliában, Cataniában együtt voltunk. Amy egy alkalommal kért, hogy beszéljek Sanyival, ne igyon annyit. Én próbáltam; Sándor fogadkozott. de a következő utcasarkon már engem is borral kínált. Fizikailag mindig törékeny volt, nem is duhajkodott, mégsem volt könnyű kikísérni egy-egy ivóból. Ágnesnek is ígéretet tett. Aztán valami nyilatkozatfélét írt Amynak.

LP: Alighanem azt, amelyik a Weöres-képeskönyvben szerepel.

LB: Lehetséges. Talán volt valami foganatja. Sok művészben akad valamilyen gyarlóság. Sándornak, úgy látszik, egy időben valamiért szüksége volt az italra. Ezt akkor nagyon nehezen értettem; később sok írónál, költőnél láttam. Olykor egészen kétségbeejtő mértékben.

LP: Most nagyot kell ugranunk az időben. Lengyel Balázs két nappal Rajk Lászlóék újratemetése előtt folyóirat-tervezetet nyújtott be a Magyar Írók Szövetségének. Az egyelőre bizonytalan című kiadvány főszerkesztője Weöres Sándor, felelős szerkesztője Lengyel Balázs lett volna. A szerkesztőbizottság névsora is beszédes: Kálnoky László, Lakatos István, Mándy Iván, Pilinszky János.

LB: A pártközpontban belementek abba, hogy folyóiratot indítsunk 1956 őszén. Az enyhülés jele volt akkor. Hozzájárultak, hogy felelős szerkesztő legyek. A társszerkesztők elfogadták felkérésemet. Ha jól emlékszem, az első szám anyagát október derekán le is adtuk a nyomdának. Többféle cím is szóba került: Ösvény, Írás... a végső változat a Magyar Orpheus volt.

LP: A tervezgetés időszakából találtam egy Weöres Sándor-levelet. Gazdag Erzsinek írta 1956. október 17-én: "Lehet, hogy nemsokára én is folyóirat segédszerkesztője leszek, Lengyel Balázs indít folyóiratot, melybe majd én is belekontárkodom. A kontárkodás nem túlzás, mert még sose voltam szerkesztő, csak egyszer a »sorsunk«-nál, de ott is igen haragudtak érte."

LB: Ez a stílus, ez az irónia jellemezte. Miért haragudtak rá a Sorsunkban?

LP: Ezt nem tudom; épp az ellenkezőjéről olvastam; Weöres hagyta ott a szerkesztőséget. Írt egy elemzést Füst Milánról, akit nagyon tisztelt. Ha jól emlékszem, drámáit értékelte. A folyóirat azonban nem közölte a tanulmányt, emiatt kilépett a szerkesztőségből. A lapban továbbra is megjelent, Várkonyival is bensőséges viszonyban maradt. Arról nem tudok, hogy megorroltak volna rá. Várkonyi később is nagyon szépen és értő módon írt róla. De térjünk vissza '56 őszére! Mi lett a tervezett folyóirattal? Kiket szerettek volna közölni?

LB: Az események elsodorták. November 4. után már szóba sem jöhetett megindítása. A méltatlanul félreállított nagyokra feltétlenül számítottunk. a lap törzsgárdáját terveink szerint azok jelentették volna, akik az Újholdban is megjelentek, vagy inkább úgy mondom, megjelenhettek volna. Ottlik, Mándy, aztán Szabó Magda írásaira gondolok. A tervezetben szerepelt Szentkuthy, Szobotka Tibor, Mészöly Miklós. A költők közül Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Lakatos István, Jánosy István, Jékely zsoli, Rába György, Vidor Miklós. És természetesen Weöres Sándor. Neki egyébként gyakorlati ötletei is voltak a szerkesztéssel kapcsolatban. Nem tudom, milyen lett volna együtt dolgozni vele.

LP: A fenti listát figyelve, a régi Újholdból jó néhányan hiányoznak. Elég, ha Darázs Endre, Devecseri, Karinthy Ferenc, Aczél Tamás, Somlyó, Szabolcsi Miklós nevét említem.

LB: Többen éles fordulatot vettek. Más fórumokon, más elvárásoknak megfelelően szerepeltek. Akadtak, akik vonalas költőkké, mások pártbürokratákká váltak. Volt, aki bele is roppant. Darázs Endre például. Nagy ígéret volt, de rövid időn belül tönkrement, elzüllött. Az Újhold antológiában megjelentettünk róla egy írást, Galsai Pongrác kitűnő, de elszomorító visszaemlékezését. Ismered?

LP: Olvastam. Kiegészítette azt, amit Domokos Mátyástól és Réz Páltól hallottam róla. Darázs verseit Weöres is nagyra becsülte. A PIM-ben megtaláltam hozzá írt leveleit. Sok-sok poétikai, verstani tanácsot adott neki. Hamvas olvasását ajánlotta. Össze is hozta őket. Darázs válaszai és versei közül néhány a szombathelyi levéltárban került a kezembe. Az előbb említette, hogy Weöres Sándornak hosszú várakozás után kötete jelenhetett meg.

LB: Idekészítettem. nekünk közvetlenül a kiadás után dedikálta: "Ágnesnak és Balázsnak régi barátsággal Sanyi. 1957. III. 14." A hallgatás tornya évtizedes némaság után jelent meg. Addigi életművéből adott kitűnő válogatás volt. Klasszikusokhoz méltó nagy kötet. Ekkorra már széles körben világossá vált, hogy Weöres Babitshoz, Kosztolányihoz vagy József Attilához mérhető klasszikus költő. De ennek tudatosítását gátolta, hogy új versei hosszú ideig az asztalfiók számára íródtak. Alig egy-kettő jelent meg. Időközben sokat fordított. Higany-nyugtalanságú költészetéről, nyelvi leleményeiről alaposabb tanulmányt terveztem. Az idő nem kedvezett neki. A forradalmat megelőző oldódás november után nagyon felemássá változott. Elég, ha a bebörtönzésekre, a Kossuth-díjakra, a párthatározatokra, a megjelent kötetek kritikai visszhangjára utalok. Egyszerre volt jelen a korbács és a mézesmadzag.

LP: Említene személyes példákat?

LB: Emlékszem arra, hogy vizsgálati fogságom után milyen rémülettel kérdezték barátaim, ismerőseim, hogy mi történt ott bent. A házkutatás során nem találtak semmi terhelőt. Úgy látszik, rám sem vallott senki. Hírek, rémhírek között éltünk, nagy bizonytalanságban. Vagy ott van például Weöres kötetének megítélése. Meg lehet nézni Szabolcsi Miklós kritikáját.

LP: Akkor már azt is, amelyiket 1964-ben a Tűzkútról írt.

LB: Annak is volt előzménye. Nem akármiért jelent meg az a kötet Párizsban. Az sem, hogy Sándorral egy nevetséges tiltakozást írattak. Ki hitte el, hogy az igaz? '56 után (akárcsak előtte!) hosszú ideig bizonytalan volt, hogy az új könyveket értékelhetjük-e kizárólag művészi rangjuk alapján. 1957-ben megírtam A Kassák parabola című elemzésemet. Benne Weöres Sándor kísérletező kedvét is példaként hoztam. Ez egyéves halogatás után a Kortársban csak úgy jelenhetett meg, hogy odaragasztották mellé Héra Zoltán bíráló megjegyzéseit. Ehhez el kell mondani, hogy Kassák nem fogadta el a Kossuth-díjat. Már lehetett róla írni, de csak a hivatalos irányvonal ellenpontozásával. Volt, akiről még így sem, vagy csak hosszabb "egyeztetés" után. Vezető irodalmi szerkesztőktől hangzott el, hogy Pilinszky, Weöres, Nemes Nagy Ágnes műveinek kiadása kultúrpolitikánk luxusa. Vagy nézd meg, mik jelentek meg Ottlik Iskolájáról! Amikor az És-ben értékelni szerettem volna Weöres Sándor fordításait, először azzal küldött el a főszerkesztő, hogy pályaszéli írókkal ők nem foglalkoznak. Aztán mégis megjelenhetett a méltatás. A lélek idézését a sokszínű magyar fordításirodalom jelentős kötetének tartottam. Szerzőjét Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi, Szabó Lőrinc méltó folytatójának érzem ma is. Ez a dzsungelgazdagságú könyv 3000 év anyagából, sok nép gazdag lírájából adott válogatást. Önértékén kívül bizonyára nem elhanyagolható az a bölcseleti, poétikai hatás sem, amelyet Weöres Sándor munkája során kamatoztatni tudott. Keleti átültetésein kívül alighanem Eliot, Lorca, Sevcsenko is említhető. Könyvismertető jegyzetemet néhány éve újra kiadtam a Ki találkozik önmagával? című kötetemben. Vállalható írásnak tartom.

 

"A nagy költészet megmarad". Lengyel Balázs feljegyzése Lőcsei Péternek

 

LP: Igaz, hogy később, de Nemes Nagy Ágnestől is találtam a fordításokkal kapcsolatos értékelést. Ő a Nagyvilágban köszöntötte a hatvanéves Weöres Sándort. Írásában műfordítói életművét méltatta.

LB: Kölcsönösen tisztelték egymást. Ezt tükrözik sándor dedikációi is: Merülő Saturnus: "Ágnesnak és Balázsnak barátsággal Sanyi." A Tizenegy szimfónia ajánlásában egy kedves névjátékkal fűszerezve: "Nemes Nagy Ágnesnek nemes és nagy versek költőjének régi barátsággal Weöres Sanyi. 1973. okt. 6."

LP: Az összes Weöres-kötetet nem tudjuk végignézni, emiatt azt szeretném, ha választana közülük. Vagy a legkedvesebb versekből.

LB: Talán a Psychét! annak néhány verse már korábban megjelent a Merülő Saturnusban. Ezek a pastiche-szerű költemények érdekes, mesteri játékoknak tűntek fel. Igazi értéküket természetesen az egész kompozícióban kapták meg. Azt tudom mondani, hogy Weöres Sándor ebben a "játékban" is Füst Milán és Babits lírájának mesteri folytatója volt. Az, hogy ő szinte programként nem tartotta olyan lényegesnek az én kifejezését, másként tekintett az egyéniségre, nem csupán a keleti gondolkodásban gyökerezik. Az összefügg magyar mestereivel is. Alakváltásait, formavilágának gazdagságát vagy azt, amit próteuszi vonásaként szoktak emlegetni, sok művében bizonyította. Korábban már csodát művelt arany különböző hangjait megidéző versével, a Negyedik szimfóniával. A Psychében ezt úgy teljesítette ki, hogy egész életet, életművet teremtett hozzá. És hány hangon? Hány helyzetben? A játékos, pajkos verseken kezdve a féltékenységet megszólaltatón keresztül a vetélés tragikumának kifejezéséig. Eközben társadalmi hátteret vázolt, és az európai kultúrába, a korabeli magyar költészetbe is beleszőtte hősét és versvilágát. Kazinczy, Ungvárnémeti, Wesselényi, Beethoven, Goethe, Hölderlin, Schedel... Akik annyi év távlatából eszembe jutnak a Psychéből. Mindezek mellett ott van mesteri archaizálása. És ha magát a könyvet is nézzük, természetesen Gyulai Líviusz grafikai remeklése is.

Nehéz kiemelni bármit, hiszen mindig egészként gondoltam költői, drámaírói világára. A versminimumoktól a többtételes szimfóniákig ott van a jól érzékelhető egység. Az első befogadói élményektől kezdve nagyon sok versét tudtam kívülről vagy majdnem kívülről. Magával ragadott a Valse triste, egészen más okból nyűgözött le A Bab el Mandeb-en. Kihagyhatatlanok a Rongyszőnyeg darabjai, a szimfóniák... a Medeia, A föld meggyalázása, a Mária mennybemenetele. Mindig rácsodálkoztam, hogy a vaskosan reálistól hogyan jut el az éterihez. Ha valakire, rá igaz volt, hogy másként gondolkodott. Nézd meg az Orpheus indítását! A konvenciótól indul, és lép tovább a következő sorokban a másról beszélő, a belső világot megszólaltató költőig.

Rögtön a megjelenése után írtam Kézírásos könyvéről is. Persze, érzem, hogy egyenetlenek a verscsírák, ötletek, de mennyi nagyszerű, sziporkázó összefüggés, mennyi ironikus rajz! a Kútbanézőt úgy kaptuk meg, hogy Sándor már nem írta alá. Az évszám nélküli ajánlás így szól: "WS. nevében Mindkettőtöknek küldi Károlyi Amy."

Utoljára színjátékainak gyűjteményét és a Posta messziről című kötetét mutattam be. Ez utóbbiból idézem a befejező sorokat: "A hang átfűlt ugyan, de megállapítható, higgadt, változatlanul tárgyilagos, akkor is, ha az elkerülhetetlen leépülést regisztrálja, ha a szűkülő jövő láttán a tarka világtól búcsúzni kénytelen. [...] Indulattalan. Töredezett harmóniájú. Drámai tere már-már evilágon túli. Ahogyan a kötetcím is sugallja: valóban posta messziről. Híradása gyötrő és felemelő, mint olyan üzeneté, amely csakugyan »messziről « érkezett."

LP: Befejezésül – a tegnapi rendezvényre is emlékezve – az Újhold-Évkönyvekről kérdezem.

LB: Az évkönyveket régóta terveztük. Előzményként a Jelenkor 1984-es Újhold-különszámát említem. A kulturális politika akadályozta, aztán halogatta a megjelenésünket. A sors fintora, hogy Aczél levélben gratulált ahhoz, hogy egyre silányodó szellemi életünkben színvonalas, irigylésre méltó kiadványt szerkesztettünk. Keserű szájízzel mondhatnám: így éltünk Pannóniában. Jellemző kordokumentumként be is válogattuk leveleskönyvembe. Az Újhold-Évkönyvben az egykori gárda még élő tagjai mellett természetesen sok mindenkitől kértünk írásokat. Szinte mindenki igent mondott. Elfogultság nélkül mondhatom, szép, rangos válogatások születtek.

LP: Az egykori Újhold több halottjára is emlékeztek.

LB: Igen. Pilinszky, Darázs, Végh György már csak így lehetett jelen. De ahogy ez tegnap is elhangzott, nem az egykori folyóiratnak és szerzőinek akartunk emlékművet állítani. Domokos Mátyást, Lator Lászlót, Várady Szabolcsot, Esterházy Pétert, Székely Jánost, Károlyi Amyt és Weöres Sándort is ezért fogadtuk szívesen. Sándor versei több kötetünkben is szerepeltek. Utolsó szavait Károlyi Amy lejegyzésében közöltük: "Mi fáj, Sándor, kérdem: »Felmegyek a magasságos egekbe, az fáj.« 1989. január 10."

LP: Köszönöm az emlékek felidézését.

 

Beszélgetésünk után nézhettem végig a csöngei emlékházban található dedikált köteteket. Lengyel Balázstól és Nemes Nagy Ágnestől egész sor ajánlást másolhattam le. Befejezésül ezekből közlök válogatást:

Hagyomány és kísérlet. (Bp., 1972.): "Amynak és Sanyinak régi barátsággal Balázs 1972. jul. 1."

Egy magatartás története. (Bp., 1986.): "Amynak és Sanyikának régesrégi szeretettel Balázs"

Visszatérés. (Pécs, 1990.): "Amynak nagy szeretettel, kézcsókkal Balázs"

Szárazvillám. (Bp., 1957.): "Amynak, Sanyinak sok szeretettel 1957. szept. 20-án Ágnes"

Között. (Bp., 1981.): "Amynak, Sanyinak régi (mondhatnám: antik, vagyis római) barátsággal 1981. nov. 23. Nemes Nagy Ágnes"

A hegyi költő. (Bp., 1984.): "Amynak, Sanyinak, hiszen »Babits tanított ízére a dalnak« oly sokunkat régi szeretettel 1984. nov. 8. Nemes Nagy Ágnes"

A Föld emlékei. (Bp., 1986.): "Amynak, Sanyinak köszönettel az Újhold-versekért^*, szívbeli szeretettel 1986. jún, 19. Ágnes – ^* újakat várva!"

Látkép gesztenyefával. (Bp., 1987.): "Amynak, Sanyinak akiket százszor hívtam telefonon, de hiába csókkal Ágnes 1987. nov. 18"