EGY REJTŐZKÖDŐ TÁRGY TÜNDÖKLÉSE

Noha a kovászfa a magyar nyelvterület több pontjáról ismert, és néprajzkutatásunk eleddig megelégedett azzal, hogy "hazai formaváltozatai Európa-szerte igen elterjedtek", szükséges ennél kissé többet elidőzni e tárgyféleségnél. A vasi közgyűjtemények kovászfáit áttekintve ráadásul formai gazdagságukkal tűnnek ki. Ezt nyomban azzal is megtoldhatjuk, hogy nemcsak formájuk alapján változatosak, hanem több típust is képviselnek. Hiszen a természetes, elágazó faág és a létra forma már eleve két típust jelent: az előbbi természetes ág lehéjazva, a másik csapolással összeillesztett, gyalult, csiszolt lécekből készített tárgy. De ne szaladjunk ilyen gyorsan a témakör közepébe!

 

TÉRBELI ÉS IDŐBELI ELTERJEDÉSE

A kovászfának többszáz éves múltja van, de használatának a kezdetét nem tudjuk pontosan. A kovászos kenyér sütésének a segédeszköze. Amint a lexikon-szócikk fogalmaz: "a kovász és a tészta érlelése idejére a sütőteknőre helyezett áthidaló eszköz megakadályozza, hogy a tészta a teknőt borító sütőabroszba belekeljen."¹ Tehát a kovászos kenyér általános elterjedésével együtt terjedhetett el a kovászfa is. A kelesztett kenyér hazai elterjedésével a kovászfa megjelenését is behatárolhatjuk: "a 16. századra fordulat állt be, amennyiben a kenyérgabonák termelésére alkalmas tájakon az erjesztett kenyér fogyasztása mindennapos gyakorlat lett."² Az időhatár mellett módunkban áll részben pontosítani a kovászfa területi elterjedtségét is. Mert bár a kelesztett kenyér Európa-szerte ismert, mégsem használnak mindenütt kovászfát a készítéshez. Dél-Tirolban, például, nem használnak kovászfát, hanem kenyérdagasztó kádban (Knetzuber) készül el, majd kel a tészta úgy, hogy a kád tetejét fedéllel lezárják.³ A szlovák néprajzi atlaszt forgatva megállapíthatjuk, hogy a kenyérsütés eszközei között e tárgy nem szerepel, bár nem hihető, hogy a Felvidéken ne használták volna.⁴

 

Természetes szétágazó fa (lehet többágú is) – hántolva (1.), Nemeskolta, SMN 68.20.4.	Természetes szétágazó fa "merőleges" lécekkel megerősítve (2.), Torony, SMN 74.24.21.
Természetes szétágazó fa "merőleges" léccel megerősítve (2.), Felsőrönök, SMN 59.720.1.	Létraforma sűrű lécezéssel (3.), Felsőszölnök, SMN 82.4.9

 

De nem is kell ilyen messze mennünk: hazánkban, ahol a művelet technológiai része a teknőben dagasztás és kelesztés, ott sem használtak mindenütt kovászfát. Például a rábavidéki, Szentgotthárd környéki szlovéneknél. Itt a speciális tárgy használatát megelőző állapotot őriztek meg, amíg sütöttek házaknál kenyeret: egy vagy két nagyobb méretű fakanalat fektettek a kenyértészta – s előtte az előkészített kovász – fölött a dagasztóteknőre.⁵

 

A KOVÁSZFA TÍPUSAI

A kovászfákat vizsgálva ismét vissza kell térnünk a forma és a típus – közelebbről nézve a szerkezet – kérdéséhez. Pontatlan az a meghatározás, amelyik csak a kovászfák eltérő formájáról beszél. Hiszen a formát és a szerkezetet meg kell különböztetni. A kovászfa szerkezet szerint a következő lehet:

1.	természetes szétágazó faág, amelyet rendszerint kérge nélkül, lehántolva használnak;
2.	természetes szétágazó – három vagy több ágú – fa az ágakra húzott "merőleges" léccel vagy lécekkel;
3.	létraforma, csapolással és/vagy szögeléssel elhelyezett két vagy több "fokkal";
4.	létraforma, csapolással összeillesztett darabokból, a hosszanti lécek végei egy oldalra kampósan kifaragva ("satus");
5.	létraforma, két fokkal, a fokok és a hosszú oldalak sarkaiban kis lécekkel átlósan megerősítve.
6.	létraforma, keresztátlós vagy hosszanti átlós léccel megerősítve; előbbi a) szögelt, utóbbi b) a "létrafokokba" fúrt lyukakba illesztett;
7.	két hosszanti léc X alakban egymásba fészkelt, a hosszanti lécekbe csapolással illesztve, a fészkelésnél és csapolásnál szöggel megerősítve;
8.	T-alakban csapolt lécek, félkörös kávákkal;
9.	íjszerűen hajlított gömbfa egy egyenes, hasábszerű léc a két végén fúrt lyukába illesztve, utóbbi lécre merőlegesen dugtak a fúrt lyukaiba, valamint az íjszerű fa lyukaiba dugott vesszőkkel;

 

A legelterjedtebb, legegyszerűbb típus: a létraforma (3.), Nemesládony, SMN 70.15.2.

Létraforma a lécek formájának alakításával (3.), Sárfimizdó, SMN 84.2.11.

 

Az 1. típust Bátky Zsigmond így mutatta be: "Kovászfa vagy keresztfa. Kenyérsütésnél használják, midőn párral, kovásszal sütik a kenyeret. A kovász átszűrése alkalmával a teknőn keresztül teszik, s reá jön a szita, melyen a kovászt keresztül csurgatják. Legegyszerűbb formája egy V-alakú fa. Nagy-Alföld. (10. ábra.)"⁶ – Az 1. és a 2. típushoz alkalmas fadarabokat a férfiak elraktározták. Csiszár Árpád Észak-Magyarországgal kapcsolatban írta: "A háztartásban szükség volt kenyérsütéskor kovászfára, de legfeljebb egy, vagy kettő kellett belőle. Mégis, az ennek alkalmas, egy síkban elágazó kettő-, három- vagy négyágú alkalmas ágat feltétlenül feldugta, őrizte a gazdaember."⁷

 

Létraforma "satus" végekkel, amelyek a teknő
oldalára illeszthetők (4.), Vönöck, 93.10.14.

 

A 2. típusnál a lécet vagy léceket kilyukasztják úgy, hogy az elágazásokat ezekbe húzhassák.

A kávás típust a hasonlóképpen készített gereblyékhez hasonlíthatjuk. A félkörös kávák alkalmazásáról – az Árva megyei Dluháról való gereblyénél – Bátky ezt írta: "Ezek a kávák kétségtelenül a nyél hasogatott ágaiból, erdélyiesen cseterjeiből (...) fejlődtek. A nyélnek és a fejnek ez a két egymáshoz kapcsolási módja (...) a gereblye fejlődése szempontjából érdekes."⁸ Az Őrségben és a környékén megjelenő félköríves kávás szerkezet kialakulására talán az osztrák területeken gyakori vesszős, hajlított vesszős szerkezetű tárgyai hatottak.⁹

 

Az előbbi kovászfa közelről: a fokok V-alakú karcolással díszítettek, "KP" monogrammal.

 

A létraformát idéző típusok formailag igen változatosak lehettek. A henger- vagy oszlopformától, a vékony deszkaformáig többféle fából készülhettek. Ezek leggyakrabban egyenes darabok, de készülhettek ívelt formára képzetten, lehettek karéjosan fűrészeltek és faragottak, sőt, figurális – például szívformára – kiképzettek is. – A grádistyei horvátok vasi falvaiban többnyire az egyszerű létraforma volt használatban, "létrácskának" (lojtrica) nevezték.¹⁰

A létraformák között speciális a "satus", azaz a kampósan végződő hosszanti lécű. Bár gyűjtésből származó leírás nem igazolja a feltevésünket, mert ilyen nem létezik, logikailag kikövetkeztethető, hogy a kampósra faragott végek a dagasztóteknő külső oldalára feküdtek, mintegy satuba fogva azt. Ezzel megakadályozták, hogy a kovászfa a teknőről lecsússzon. Meg kell jegyeznünk, hogy az egyszerű létraformák – helyesebben a középen üresek – alkalmasak csak a kovász elkészítésénél a szita ráhelyezésére, mert a többi, amelyik a szita alatti részeivel akadályozná a szitálást, erre nem használható, csak a ráfektetett textília "merevítésére". (A kovásztevésről lásd a használatról szóló fejezetet!)

 

Létraforma a sarkoknál átlós megerősítéssel (5.), Kőszegfalva, SMN 61.44.2

Létraforma átlós megerősítéssel (6.), Kemenesszentmárton, SMN 66.39.5.

 

A vasi közgyűjteményekben található kovászfák gyűjtőhelyét térképre vetítve a megye minden vidékét bejárnánk. A fenti típusokat Vas megyében mind megtalálhatjuk. Területileg eltérő típusokról és formákról azonban nem beszélhetünk, hiszen ehhez nincs elegendő mennyiségű adatunk.

 

A KOVÁSZFA ESZTÉTIKUMA

A tárgy formája már önmagában is a tárgy szépségét emelheti ki. Eltérő hatású a létra formájú, a kávás kiképzésű stb. A henger-, oszlop- és deszkaforma elemek, illetve ezek kombinációi segítik az alapvető formai gazdagságot. A kovászfa elemeinek egymáshoz való viszonya újabb lehetőséget nyújt a változatok, a variánsok készítéséhez, s ezzel együtt újabb és újabb esztétikai élményben részesül a tárgyat megpillantó vagy éppen használó ember. Az egyes elemek méretarányának megválasztása a tárgy egészét illetően meghatározza az esztétikai tartalmát, azt, hogy nem ormótlan, éktelen, bumfordi tárgynak látjuk az adott darabot, hanem szépnek, olyannak, amelyikre jó ránézni. A kovászfa méretét meghatározza a teknő, amelyikre keresztben ráfektetik, amikor használják.

 

Létraforma átlós megerősítéssel (6.), Gersekarát, SMN 84.18.6.

 

A tárgy díszítésénél – a fáknál jellemző – többféle technikát alkalmazhattak. Egy létraformájúnak a "fokait" lapos, deszkaszerű fából készítették úgy, hogy oldalainak karéjos kiképzése mellett szív-alakot is megformáltak. A Bátky-féle nagyalföldi – szintén létra formájú – kovászfa elemei karéjozottak, s egymásba érve két összehajló szív kontúrját idézik fel. (A két szív összehajló részei, azaz a csücskök hiányoznak.)

Vannak olyan darabok, amelyeket véséssel, rovátkolással díszítettek.

 

András-keresztes létraforma, azaz X-alakú lécekkel összefogott
hosszanti lécek (7.), Zsennye, SMN 59.715.1.

 

Ritkán – mondhatni csak kivételesen – feliratosak. A vasi közgyűjtemények anyagában egyetlen monogramos darab található. A Győr megyei Szanyban készült egy 1882-es évszámmal ellátott, részben karéjozott oldalú "fokokkal" összeállított létra formájú kovászfa.¹¹

A kovászfák szépségéhez az eltérő szerkezettel, valamint díszítő megmunkálással a tárgyakat redundáns¹² módon alakították: olyan elemeket adtak hozzá a tárgy funkcionális használatához szükségeseken túl, amelyek gyakorlatilag a funkcionalitás szempontjából feleslegesek. A redundancia révén születtek a tárgy variánsai, míg a tárgy típusai a feladathoz szükséges eszköz eltérő szerkezetű megvalósításával keletkeztek. Egy ilyen viszonylag egyszerű funkciójú és formájú tárgy elkészítéséhez tíz típus alkalmazása ugyancsak redundanciának tekinthető. Ritka dolog a hagyományos közösségek kézműves termékeinél, tárgyainál, munkaeszközeinél.

 

A KOVÁSZFA HASZNÁLATÁRÓL

Az őrségi kovászfa használatát leírva Kardos László csak a természetes elágazó fáról beszél, de illusztrációin más típusokat is láthatunk. Kardos szerint: "mind a kovászolt, mind a dagasztott kenyértészta fölé a tekenyőn keresztbe két–három ágú természe- (sic! H. S.) összeállított kovászfá-t, egyes helyeken meg külön hajtivány tekenüre-valu fá-t, kiskovászra-valu fá-t, kovásztevü-fá-t (...) fektet, erre ruhát ("ruhán" mindenféle vászonterítőt értenek) terít, a hegyibe meg vánkust, vagy külön az egyiket, vagy külön a másikat. Így megint kel a kenyértészta vagy két órát. Kelés után rögtön kiszakítja."¹³

 

T-alakba csapolt lécek félkörös kávákkal (8.), Horvátnádalja, SMN 59.719.1.

 

A debreceni kenyérsütésnél a kovász bekeveréséhez (kovásztevés) is használták, mielőtt a kelesztéshez takarták volna be a reá tett textilekkel. Itt "a teknő lisztet elegyengetik. Az egyik végébe üreget csinál úgy, hogy a teknő oldalán és fenekén vékony lisztréteget hagy, a nagy lisztcsomótól egy tenyérnyi széles összenyomott liszthíddal választja el. Ezután kovászt tesz. Ez úgy történik, hogy az üregen a kovászfát keresztülteszi, erre egy használt kenyérszitát tesz. Most a fazékból a megázott kovászt kimarkolássza a szitába, hogy a leve az üregbe csorogjon. Végül az egészet beletölti a szitába. Most a vizes kovászt a két markába kicsavarja a szitába. A kifacsart gömböket visszadobálja a fazékba. Az üres szitát, kovászfát félreteszi, veszi a kovásztevő kanalat. Ezzel a hosszú, vastagnyelű, széles tányérú fakanállal összekavarja a kovászlével a lisztet, majd felveri a kovászt. Mikor jól megkavarta, belisztezi. Jobb tenyere élével egy keresztet tesz a közepére. Visszateszi a kovászfát feléje, erre ráteszi a szitát, beleönti a fazékból a kicsavart kovászt, tiszta abroszszal betakarja, és erre dunyhát tesz! A kovász meg van téve."¹⁴ – Ecsedi arról nem írt, hogy a dagasztott tészta keléséhez használták-e a kovászfát, csak annyit jegyzett meg, hogy a sütő asszony a tésztát "betakarja egy tiszta abrosszal, dunyhát is tesz rá, hadd pihenjék."¹⁵

 

T-alakba csapolt lécek félkörös kávákkal (8.), Telekes, SNM 59.717.1.

 

Csökölyben: "A liszt kimérése után a sütnivalót gyúrták össze korpás, illetve komlós lével, beleszűrték a lisztbe, összekeverték. Rátették a "kovásztevő fát" a teknőre és letakarták abrosszal. Hogy jobban keljen, melegített cserepet tettek rá. Így hagyták reggelig."¹⁶

 

SZERELMI AJÁNDÉK?

Mivel a gyűjtések kapcsán nem maradt fenn közvetlen adat arra, hogy szerelmi ajándéknak tekinthető tárgyként készült-e el egyik vagy másik kovászfa, csak a díszítőelemek segíthetnek a tájékozódásban. Ezekre azonban több vidéken csak a szokásos díszítés került – régebben főképpen geometrikus – és csak később jelennek meg szerelmi szimbólumként értelmezhető motívumok. Amint K. Csilléry Klára írta: "Azok a díszítőelemek, amelyeket a paraszti adatközlők is szerelmi szimbólumként értékelnek, mint például a virágos szív (...), meg a magános vagy páros madár (...), elsődlegesen nem a geometrikus ornamentikához, hanem ahhoz a virágos díszítésmódhoz csatlakoznak, amelyik Magyarországon a XIV–XV. század folyamán kezdett elterjedni, a parasztoknál viszont lényegében csak a XVII–XVIII. századtól."¹⁷

 

Egymásra merőleges lécekből kialakított forma (9.), Rábagyarmat, SMN 59.714.1.

Íjszerű, hosszanti- és keresztlécekkel, avagy hótalp-forma (10.), Horvátnádalja, SMN 59.718.1.

 

Az ajándéknak szánt tárgyakat néha túlzott módon is képesek ékesíteni, tehát halmozottan redundánssá alakítják őket. A XIX. század végétől úgy, ahogy a népművészet virágkorában nem: tehát a klasszikus módon kialakított tárgyakkal ellentétben ekkor már megszűnik a szép tárgy sajátossága, amelynél az anyag, a technika, a díszítmény és a szerkezet mindig harmonizál a funkcióval. A népművészet virágkorában készített tárgyak nem vagy nem csak dísztárgyak voltak, hanem mindig használatiak is. "A csupán az ajándékozás közvetlen céljára tekinthető, mértéktelenül kicifrázott tárgy tehát túlnyomórészt csak arra alkalmas, hogy akár már a XIX. század végén a mézeskalács szívet, a leány ezt is dísztárgyként helyezze el a lakásban"¹⁸ – írta ezzel kapcsolatban K. Csilléry Klára. Az már más kérdés, hogy a kiemelten díszített tárgyakat valóban használták-e, s ha igen, mennyi ideig, illetve milyen gyakran. Ugyanis ezeknek erősebb volt a státusz funkciója, a szimbolikus tartalma, mint a használati értéke. A kovászfák, mint rejtőzködő tárgyak, díszítettségüktől függetlenül mindig használatban voltak, túldíszítetté sosem váltak. Vagy mégis?!?

 

Szerelmi ajándéknak készíthették ezt a különlegesen díszített, szívalakokkal ékesített
létraforma kovászfát (3. variánsa), Nagymákfa, SMN 59.716.1.

 

Nem ismerünk erre vonatkozó néprajzi gyűjtést, de a szerkezeti és formai hasonlóság, rokonság miatt úgy véljük, a viráglétrák a kovászfák túldíszített, kisebb méretű változatai.¹⁹ Megjelenésükhöz és elterjedésükhöz a szerelmi ajándék jellegük és az iskolai kézimunka oktatás egyaránt hozzájárult. A nő ezáltal az ablakba helyezhette, a nyilvánosság elé tárhatta ajándékát. Szimbolikus tartalmát az arra járók így foglalhatták össze: nagyon szeretheti a nőt a tárgy készítője. Ezzel szemben a vásárolt, készíttetett tárgyak, különösen ha sokba kerültek, elsősorban azt az üzenetet hordozzák, hogy sok pénzt költöttek rájuk.

 

Kovászfa használatának bemutatása a Vasi Múzeumfaluban

 

S hogy szerelmi ajándék-e a kovászfa? Igen, az esztétikai többletértékkel felruházott, szeretettel készített tárgyak – főképpen, ha még feliratosak is – azok lehettek. Ezeket bizonyára a férj saját kezűleg készítette, és nem specialistához fordult, amint az például a szépen díszített mángorlóknál történt.²⁰

 

BEFEJEZÉSÜL

A címben hangsúlyoztuk, hogy egy rejtőzködő tárgy tündökléséről beszélünk. És ez bizonyos mértékben önellentmondás. Valójában egy jelentéktelen tárgyról van szó. Olyanról, amelyikre szinte nincs is szükség, mert például két nagy fakanállal helyettesíthető. S ha e helyett használunk valamit, akkor éppen elegendő egy megfelelő méretű szétágazó természetes fát találni és – hogy használat közben a kérge ne morzsolódjon az ételbe – lekérgezni. A kovászfák faanyaga egyébként mindig kérgezett. A vasi kovászfák nagy része mégis megtervezett, kimunkált, esztétikai értéket is hordozó darab. Szinte kifogyhatatlan a variabilitása. Holott szinte kizárólag a kenyeret sütő nő találkozik vele e munkája során – hetente vagy kéthetente egyszer. Akkor szinte alig látja, hiszen vagy a szitát helyezi el rajta a kovász "megtevésekor" – mint a debreceni példa mutatta –, vagy lepedő, párna és dunyha takarja, amíg kel a kovász és tészta. Ha két használat között a konyha falára akasztva tárolták, akkor a konyhában járók láthatták e tárgyat. Ezért gondoljuk helytállónak, hogy rejtőzködő tárggyal van dolgunk. Változatos szépségével pedig tündököl: múzeumi tárggyá válva még sokkal inkább, mint egykor, amikor még "csak" használati tárgy volt: a kenyérsütés egyik segédeszköze. A néprajzi dolgozatokban általában nem sok figyelmet szenteltek neki, néha meg is feledkeztek róla. Ennél azonban jóval többre érdemes. Nemcsak a szépsége miatt.

   

IRODALOM

BÁTKY Zsigmond 1992	Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Reprint. (Series historica ethnographiae; A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti kiadványsorozata 5.) Budapest
BALÁZS György 2002	A gazdálkodás tárgyai, a ház körüli munkák díszített eszközei. In: Szerk.: KÜCSÁN József – PERGER Gyula: Győr–Moson–Sopron megye népművészete. Győr, 229–279. old. (Népművészeti örökségünk)
CSISZÁR Árpád 1987–1988	Rudak és keresetlen fák a falusi udvaron. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. Miskolc, 179–183. old.
ECSEDI István 1934	A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. A debreceni Déri Múzeum évkönyve. Debrecen, 149–395. old.
KARDOS László 1943	Az Őrség népi táplálkozása. Tanulmányok az Őrség monografiájához I. /A Magyar Táj- és Népismeret Könyvtára 8., Budapest/
KÁRPÁTI Kelemen 1903	Néprajzi tárgyak a szombathelyi múzeumból. Néprajzi Értesítő IV. évf. 1–2. sz. 148–152. old.
K. CSILLÉRY Klára 1976	A szerelmi ajándék a magyar parasztságnál. Ethnographia LXXXVII. 1–2. sz. 103–130. old.
KISBÁN Eszter 1980 1997	Kovászfa. In: Magyar Néprajzi Lexikon III. Budapest, 290. Táplálkozáskultúra. In: Főszerk.: BALASSA Iván: Anyagi kultúra 3. Magyar néprajz. Budapest, 417–583. old.
KNÉZY Judit 1977	Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása (XVIII–XX. sz.). Somogyi Almanach 26., Kaposvár
MATULA, Zdenko 1990	(Hlavny redaktor/Hauptredakteur) Etnograficky atlas Slovenske / Ethnographisches Atlas der slowakei. Bratislava
MOSER, Oskar 1971	Der Gresrechen (Heurechen) in Österreich. Österreichischer Volkskundeatlas 4. Lieferung, B1. 61–64. old.
PRASCH, Helmut 1978	Zeug und Werk aus Stuben, Kucheln, Kammern und Kellern, von Höfen, Böden, Hütten und Ställen, aus Werkstätten, Winklen und Scheunen. Werdegang und Inventar des Bezirksheimatmuseums und seiner Einrichtungen mit einem Abriß der Stadtgeschichte. Spittal an der Drau
RACHEWILTZ, Siegfried W. de 1983	Brot im südlichen Tirol. Dritte Auflage
SZELESTEY László 1996	Faragó emberek, pásztorművészet. In: Szerk: Gráfik Imre: Vas megye népművészete. Szombathely (Népművészeti örökségünk)

A műtárgyfotókat a szerző készítette.

   

JEGYZETEK

1	KISBÁN Eszter 1980.
2	KISBÁN Eszter 1997. 454. old.
3	RACHEWILTZ, Siegfried W. de 1983. 115–124. old.; a kádról a 122. oldalon!
4	MATULA, Zdenko 1990. 40. old.
5	Adatközlő: H. Balázsné, Bajzek Teréz, *Felsőszölnök, 1928.; gyűjtés: 2011. – Az adatot M. Kozár Máriának köszönöm!
6	BÁTKY Zsigmond 1992. 182. old.
7	CSISZÁR Árpád 1987–1988. 183. old.
8	BÁTKY Zsigmond 1992. 46. old.
9	Például: MOSER, Oskar 1971., PRASCH, Helmut 1978. 160. old.
10	Horváth Nándorné, Gerencsér Anna (1931–), 2011-es gyűjtés, Narda
11	BALÁZS György 2002. 270. old.
12	A redundanciát a (magyar) néprajzi kutatás a folklór elemzésénél már alkalmazza. A fogalom alkalmazásával a népművészet, illetve a hagyományos közösségek tárgyalkotó folyamatának a megértéséhez jutunk közelebb.
13	KARDOS László 1943. 108. old.
14	ECSEDI István 1934. 262–263. old.
15	ECSEDI István 1934. 265. old.
16	KNÉZY Judit 1977. 42. old.
17	K. CSILLÉRY Klára 1976. 123. old.
18	K. CSILLÉRY Klára 1976. 122. old.
19	Vasi díszes viráglétrákat már Kárpáti Kelemen bemutatott a Savaria Múzeum XX. század eleji gyűjteményéből. E darabok – vélhetően a második világháború időszakában – eltűntek vagy megsemmisültek. Vö.: KÁRPÁTI Kelemen 1903. 150. old.
20	SZELESTEY László 1996.