A Weöres Sándornak ajánlott kötetek sokat elárulnak a költő barátságairól, munkatársi kapcsolatairól. A csöngei Weöres-emlékház anyagából olyan dedikációkat válogatott a szerző, amelyeket részben a mestereitől, nemzedéktársaitól, részben a nála fiatalabb költőktől, íróktól, irodalomtörténészektől kapott. A kapcsolatok jellegét levélrészletek, interjúk, visszaemlékezések is megvilágítják.

A szombathelyi Ungaresca Táncegyüttes 50 éve alatt bemutatott koreográfiák rövid elemzéséből rajzolódik ki az a művészeti arculat, törekvés, amely meghatározta az együttes munkáját. A Pesovár Ernő által kialakított koreográfiai irányzat, amely a folklór feldolgozások mellett a táncszínházi megjelenítést is preferálta, a tanítványok munkájában és az ő tanítványaik tevékenységében is tükröződik. A 188 koreográfia elemzése, a róluk szóló kritikai vélemények ismertetése és a táncművek egymásra épülése révén egy alkotói műhely 50 éves történetét követhetjük nyomon a tanulmányban.

Kitaibel Pál (1757–1817), korának kiemelkedő természettudósa 1802. augusztus 24. és 26. között utazott át Vas megye területén. Útja során járt a Rába völgyében és a Kemenesháton. Látta a Ság hegyet, valamint a Marcal egykori lápvidékét. A közleményben olvashatók vasi feljegyzései. A napló jelentőségét emeli, hogy Clusiust követően Kitaibel volt az első, aki botanikai adatokat közöl Vas megyéből. Őt majd közel 80 évvel később követi Borbás Vince, aki a megye növényvilágának első összefoglaló leírását adja közre.

A horvát férfiú családjában elsőként jutott a magyar főnemesség soraiba a XVIII. század második felében. Személyisége értékelésével a magyar és horvát történetírás mindezidáig adós. Az itt közölt dolgozat tartalmazza az eddigi egyetlen, róla szóló összefoglalást, kiegészítve bőséges jegyzetanyaggal, Csepreg mezőváros történetének Jankovich-vonatkozásaival, horvát publikációk adalékaival, továbbá főként a XXI. század első évtizedében – javarészt a szerző által – föltárt és értelmezett magyar- és horvátországi levéltári, valamint egyéb német, latin, magyar és horvát nyelvű forrásokkal.

A XIX. század második felében a szombathelyi zenei élet mozgatója elsősorban a városi dalárda volt. A dalosegylet mellett vagy vele közösen ekkor még nem alakult tartósan működő zeneegylet, amely komolyzenei alkotások bemutatását szervezte volna. A koncertélet megteremtésében az alapvető változást a Szombathelyi Zenekedvelők Egyesülete megalakulása indította el a századfordulón. A megalakulás és az első évek sikerei azt bizonyítják, hogy értő kezekbe került a zeneélet szervezése, s érdeklődésével a szombathelyi társadalom jelentős része támogatta is a kezdeményezéseket.

A park, melynek bemutatására a kerek évforduló kapcsán vállalkozott a szerzőpáros, egyben növénygyűjtemény is, mely a régi fajták mellett a legkorszerűbb kertészeti egyedeket is tartalmazza. Az egynyári, kétnyári, évelő és fás szárú fajokból, fajtákból és változatokból mintegy kétezerféle növényt tartanak számon.

Az írás ismerteti a kastélypark történetét – itt is váltják egymást az építő és pusztító évtizedek –, majd helyszíni séta részese lehet az olvasó, melynek során megszemlélhetjük az épületeket, a növényritkaságokat és az új japán kertet is.

Vas vármegye és Szombathely amatőr fotográfusai 1913-ban hozták létre első szervezetüket. Az amatőrfotózás helyi rangját jól jellemzi, hogy 1942 decemberében Szombathelyen rendezték meg az I. Országos Fényképművészeti Kiállítást. A dolgozat ennek történetét és korabeli visszhangját idézi fel.