A kevés forrás alapján is bizonyos, hogy az alapító okiratban is szereplő szempont – nagy területű egyházmegyék igazgatásának hatékonyabbá tétele – valós igény volt a Habsburg-kormányzat részéről, és ezt a Vatikán is támogatta. Másrészt valószínű az is, hogy a kormányzat időnként számolt egy-egy üresen álló püspökség bevételével.

A szerző izgalmas okfejtéssel tárja fel az egyházmegyei központ kiválasztását meghatározó társadalmi, politikai és infrastrukturális viszonyokat – mért Szombathely lett püspöki székhely, s nem Zalaegerszeg? –, majd a dolgozat második felében, latinból saját fordításában – elsőként! – közli az alapítólevél teljes szövegét.

A szerző a Vasvármegye c. napilap megfelelő évfolyamait átnézve, továbbá a Cserkészfiú, Cserkészvezető és még más cserkészkiadványok fellelhető példányait kutatva gyűjtötte össze az adatokat tanulmányához. A dokumentumok alapján követve a Rákóczisok két világháború közötti működését, meglepően színes és gazdag történet bontakozik ki előttünk. Aki keveset hallott a cserkészetről, a dolgozatot olvasva annak számára is nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire értékes mozgalom volt (ma is az, csak méreteiben megfogyatkozva).

Külön érdekessége és tanulsága az írásnak, hogy – egy kiválasztott csapat történetén keresztül – bemutatja a gyermektársadalom és a nagypolitika szereplői közötti.

A 100 esztendeje született Weöres Sándorra emlékezik az összeállítás. A bevezető egy szombathelyi sétán keresztül mutatja be életének néhány fontos helyszínét, emlékhelyét. A második részben a költő barátai, művésztársai, munkatársai idézik fel vele kapcsolatos élményeiket, benyomásaikat. Köztük van Csongor Barnabás sinológus, Csengery Adrienne énekművész, Szokolay Sándor zeneszerző, Tamás Attila irodalomtörténész, kritikus. A publikáció zárásaként négy korabeli dokumentum olvasható.

A szemészprofesszor szerző katalógusszerűen idézi az olvasó tekintete elé a Bibliában nagy számban megtalálható látomások egy részét, amelyek vizuális, mondhatni: látásélettani szempontból felkeltették figyelmét.