BŐDY PÁL
Szeretnék egy bevezető megjegyzést tenni a konferencia eredeti céljáról. Alapvető célunk természetesen Eötvös József életművének hiteles, nyilvános, megalapozott méltatása. Ennek megvalósítását úgy képzeltük el, hogy egy nyitott eszmecsere alakuljon ki, amelynek folyamán több tudományos szemlélet segítségével mutatjuk be Eötvös József rendkívül termékeny és változatos életművét. Erre teszünk kísérletet ezen a konferencián.
Előadásom elején azt szeretném bemutatni, milyen szerepet játszott Eötvös József a magyar közéletben, mint reformpolitikus és gondolkodó. A két szerep nagyon szorosan összefügg egymással. A második szakaszban pedig elsősorban eszméinek és szemléletének fokozatos kialakulását ismertetem, amennyire erre a források lehetőséget nyújtanak.
Eötvös József azok közé az európai alkotó gondolkodók és közszereplők közé tartozik, akik jelentős hatást gyakoroltak az európai gondolkodásra vagy kultúrára. Közéleti pályafutása így jellemezhető: a reformkor kiemelkedő politikai gondolkodója és a társadalmi átalakulás vezéralakja, a parlamentáris politikai rendszer bevezetésének képviselője, 1848-ban és 1867 után Magyarország első közoktatási minisztere, valamint az ország közoktatási rendszerének megalapítója. Második minisztersége alatt fogadta el az Országgyűlés az elemi közoktatást megalapozó törvényt. Ugyanakkor, mint miniszter, megfogalmazta a magyar felsőoktatás és tudománypolitika fejlesztésének alapelveit. Kiemelten támogatta az orvostudományi kar és a műegyetem tudományos megalapozását. Mindezek a teljesítményei azonban még nem igazolják jelentős európai hírnevét. Ezt abban jelölhetjük meg, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc után felismerte, hogy Magyarország csak akkor őrizheti meg jelentős szerepét Közép-Európában, ha a nemzetiségi kérdés és a Habsburg Birodalomhoz kapcsolódó viszonyunk rendezése alapján támogatja egy új politikai és alkotmányos szerződés létrejöttét. Ezt a felfogását egy nagy formátumú politikai munkájában fejtette ki, amely A tizenkilencedik század uralkodó eszméinek befolyása az államra címmel 1851–1854-ben jelent meg Bécsben.1 Ebben és két további értekezésben, értékelve az 1848-as forradalmak eseményeit, elítélte az agresszív nacionalizmust és a központosított államrendszert, mint az európai szabadság hagyományaival és a polgári jogok gyakorlatával ellentétes kormányzatot. Kifejtette, hogy a politikai hatalom központosítása és a nyelvi egységre alapozott állam abszolút politikai hatalmat jelent. Ezt így jellemezte:
"Ahol abszolút hatalommal találkozunk – legyen az egy személyre, egy osztályra, vagy azösszes polgárok többségére ruházva – ott mindenütt az uralkodó vágyainak és szükségeinek kielégítése tekintetik az állam legföbb céljának."2
Ezzel szemben egy olyan politikai rendszer létrehozását javasolta, amely autonómiát és önkormányzatot biztosít történelmi államalakulatok, területi egységek, nemzetiségek, civil szervezetek, vallásfelekezetek és kulturális közösségek részére egy decentralizált államrendszer keretében. Politikai művében egyértelműen egy föderáción alapuló állam tervezetét javasolta, amelynek alkotórészei egyrészt alkotmánnyal rendelkező autonóm államalakulatok, másrészt egy alkotmányos központi kormányzat kijelölt hatáskörrel.
Eötvös koncepciója, bár elismerést kapott vezető nyugat-európai politikai írók részéről, ellentétesnek bizonyult az 1860 utáni európai politikai fejlődéssel. Halála után határainkon túl feledésbe merült neve és politikai rendszere. 1950 után viszont, a két világháború pusztításai, több millió emberélet erőszakos kioltása, az agresszív nacionalizmus tombolása után, több külföldi tudós foglalkozott Eötvös életművével és gondolatrendszerével. Az elsők között volt a nemzetközileg ismert osztrák történész Robert A. Kann, aki 1950-ben tette közzé átfogó tanulmányát a Habsburg Monarchiáról. Ennek magyarázata abban található, hogy a második világháború után a nacionalizmus elítélése a politikai közgondolkodás elfogadott, sőt alapvető áramlataként jelent meg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. Eötvös koncepciója ennek következtében fokozatos elismerésben részesült külföldön. Magyarországon azonban ez a felismerés mindeddig nem következett be, és politikai műveinek jelentősége nagyrészt ismeretlen.
Eötvös József 1813. szeptember 3-án született Budán, konzervatív, császárhű főnemesi családban. Apja és nagyapja magas katonai és hivatali pályát futott be a Habsburg Birodalom hadseregében és kormányzatában. Anyja német származású lévén, Eötvös anyanyelve a német volt. Mindezen tények fényében magyarázatra szorul elkötelezettsége a reformkor nemzeti és társadalmi mozgalmai iránt és jelentős szerepe azokban. Több tényező játszott szerepet küldetéstudatának megalapozásában. Meghatározó volt egyetemi éveiben kialakított életreszóló barátsága és szellemi kapcsolata Szalay Lászlóval, melynek során a magyar irodalom és reformpolitika kérdéseiről közösen tájékozódtak, és egymás gondolatait állandóan egyeztették. Mindketten személyesen ismerték és tisztelték Kazinczy Ferencet, az ő nyelvújító és irodalmi szerepét példaképüknek tekintették. Eötvös Kazinczy Ferencben a magyar műveltség megalapozóját tisztelte, amint ezt 1830-ban, egyetemi tanulmányainak utolsó évében, Kazinczy Ferencnek írt levelében tanúsította:
"Mennyit köszönhet hazám a tekintetes úrnak, én és minden igaz magyar mélyen érzi, mert alszik nagy erő minden nemzetben, de alszik, csak a műveltség ébreszti fel, hazámba Kazinczy úr tette műveltségünk temploma első kövét, melyből kilép majd a géniusz, ki most még szunnyadó nemzeti erőnket felébreszti, s csúf nyugalomból nemes életre ragadja."3
Ez a felfogása kezdetben az irodalom művelésében nyilvánult meg, meghatározó hatást tett rá azonban Kölcsey Ferenc irodalmi és még inkább közéleti elkötelezettsége. Eötvös az 1832-36-osországgyűlésen találkozott Kölcsey Ferenccel, akinek közéleti szerepe elhatározó hatással volt saját pályaválasztására. Kölcsey befolyása abban is érvényesült, hogy Eötvös és Szalay a költő elképzeléseit a haza művelődése, a társadalom fokozatos felemelkedése érdekében elfogadták, és azok alapján alakították ki saját felfogásukat. Ez a hatás egyértelműen felismerhető Eötvös Kölcseyről tartott emlékbeszédében.
Az 1842-ben megjelent A Karthausi című regény indítja el Eötvös reformkori pályáját: egyrészt több politikai, társadalmi, művelődéspolitikai írás megjelenésével, másrészt pedig a magyarországi reformpolitikához kapcsolódó tevékenységgel.
Eötvös gondolkodását jelentősen befolyásolták az 1830-as évek nyugat-európai társadalmi, politikai áramlatai. Jól ismerte a nyugat-európai irodalom, politika, bölcsészet, társadalomfilozófia fontos alkotásait. Kiemelkedő hatást gyakorolt gondolkodására Alexis de Tocqueville francia politikai író, akinek első nagy munkája, Az amerikai demokrácia 1835-ben és 1840-ben jelent meg. Eötvös jól ismerte Tocqueville munkáját, és több gondolatot hasznosított belőle az 1840-es évek reformprogramjában, sőt az 1848 utáni politikai műveiben is. Tocqueville hatása elsősorban az autonómia, a föderalizmus, a községi és területi önkormányzat alapelveiben figyelhető meg. A két politikai író személyes kapcsolatban volt egymással. Tocqueville levelét Eötvöshöz az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.
Nyugat-európai tájékozódásuk alapján Eötvös és Szalay László 1840-ben létrehozták a Budapesti Szemle című folyóiratot, melyben Eötvös és baráti köre kifejtette reformpolitikája alapelveit. Ezek a következőképpen foglalhatók össze:
A modern társadalom egyik fő feladata az egyéni szabadság biztosítása. Ennek megvalósítása az általános műveltség, nevelés és felvilágosodás terjesztésével érhető el. A reformpolitika feladata olyan intézmények előkészítése és bevezetése, amelyek az egyéni szabadságot, az egyén fejlődését, a közoktatás terjesztését megvalósítják. A zsidók emancipációja című értekezése a zsidók egyenjogúságának bevezetését védelmezi, másrészt a polgári alkotmány alapvető kérdéseit vitatja. Azt az alapelvet fejti ki, hogy a magyar reformpolitika célja a teljes jogegyenlőség elismerése minden vallási, nemzetiségi, társadalmi csoport részére valamint a szabadságjogok biztosítása minden polgár számára. Eötvös szavaival: "Csak ha mindenkit, ki a hon határai között él, az alkotmány áldásaiban részesítünk, gerjeszthetünk honszeretetet; csak ha mindenki, jogait éldelve, magát boldognak érzi, csak ha büszke lehet polgári állásában, akkor fog híven ragaszkodni nemzetiségéhez; minden egyéb, mit annak terjesztésére ez egyen kivül teszünk s tehetünk, haszontalan."4
Eötvös József ifjúságának egyik alapvető gondolata, sőt meggyőződése volt, hogy az egyéni szabadság alapján valósítható meg Magyarország felemelkedése, a művelődés megalapozása. Ezt a meggyőződését a következőképpen fejezte ki A zsidók emancipációja című írásában: "Ifjuságom első éveitől szívem minden elnyomás ellen feldobogott; gyűlöltem a zsarnokságot, inkább belső ösztönömet követve, mint azért, mert a szabadság áldásairól még okok meggyőzének, s innen van, hogy a zsidók polgárosításának kérdése, még mielőtt az hazánkban szőnyegre került, már egész figyelmemet magára vonta."5
A Kelet Népe és Pesti Hírlap című vitairatban a nevelés kérdése is jelentős szerepet kapott. Eötvös álláspontja az volt, hogy a művelődés és nevelés a társadalmi és politikai haladás meghatározó feltétele: "ki e nemzetet nevelés által oly fokra emelé, melyen jó törvények szükséggé váltak, az biztos lehet, hogy a haladás e tekintetben elmaradni nem fog. Nevelés tehát meggyőződésünk szerint minden haladásnak első, egyedüli biztos alapja."6
A Pesti Hírlap 1846. évi évfolyamában Eötvös a nevelés és a politikai jogok gyakorlatáról a következőt állapította meg: "Minden, mit politikai jogok kiterjesztésére tenni fogunk, szükséges ugyan, de magában még nem fog kielégitő lenni, ha azon törvényes rendelkezésekkel, melyek a nép felszabadítását célozzák, olyanokat is nem kötünk össze, melyek által a nép műveltségének emelése eszközöltetik, ha egyszóval a nép szabadságát csak törvénykönyveinkben mondjuk ki, és célszerű közoktatásról nem gondoskodunk."7 Az 1848-as országgyűlésben ugyanezt az álláspontját többször hangoztatta, melyet így foglalt össze: "Nevelés nélkül az egyenlőség semmi, nem egyéb, mint puszta szó, a nevelés az, mi által az alsó néposztálybeliek az állam által nekik adott jogok élvezetére képessé tétetnek."8
Itt érdemes megállni egy pillanatra, és azt a kérdést feltenni, milyen társadalmi folyamat és társadalmi szemlélet idézte elő a reformkor átalakulást igénylő törekvéseit. Röviden azt mondhatjuk, hogy a reformkor alapvető kérdése az volt, hogyan valósítható meg Magyarország társadalmi, politikai, gazdasági rendszerének évszázadok folyamán elmaradt felzárkózása a nyugat-európai társadalmak fejlődési folyamatához. Több elképzelés fogalmazódott meg. Eötvös elsősorban a művelődés, a közoktatás, a tudomány területén létező elmaradást tartotta a legnagyobb akadálynak. 1848. július 28-án az első magyarországi egyetemes tanítógyűlés előtt, mint Magyarország első közoktatási minisztere, ezt mondta: "Első fiatalságomban egy álom lebegett körül: vajha erőim s tehetségeim szerint hazámnak a nevelés, a népnevelés terén szolgálhatnék, mert láttam s éreztem, hogy éppen ezen a téren van leginkább elhanyagolva hazánk állapota. Ezen álom, noha akkor nem láttam valósulásának módját, mégis boldogított akkor."9
A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy Eötvös és baráti köre egy olyan jövőképet alakított ki, amely tisztázta egy jövőbeli társadalom alapelveit, nem adott választ azonban arra a kérdésre, mindez hogyan valósítható meg. A választ az az átfogó reformprogram adta meg, melyet Eötvös és társai, Szalay László, Trefort Ágoston, Csengery Antal az 1843-44-es országgyűlés után terjesztettek elő. Ez két alapvető átalakulást javasolt: egy népképviseleti országgyűlést, melyet nem a megyék vezetősége, hanem a lakosság minden rétege választana, és egy felelős minisztériumot, mely az országgyűlésnek tartozna felelősséggel. Ezenkívül egy olyan jogrendszerre lenne szükség, amely teljes jogegyenlőséget biztosítana az ország minden lakosának.
Ezt a reformprogramot a Pesti Hírlapban tette közzé Eötvös és baráti köre, valamint részletesen ismertette a Reform című magyar és német nyelvű vitairat. A falu jegyzője című regény pedig a megyei társadalmi állapotokat mutatta be. A reformellenzék meglepetéssel és elutasítással fogadta a javaslatot, mivel az a hagyományos megyerendszert teljesen átalakítaná és egy választott országgyűlésnek adná át az ország törvényhozási jogát. Hosszadalmas viták ellenére az 1848-as törvények, bizonyos kompromisszumokkal, ezt a centralista reformprogramot vezették be, tehát biztosították a jogegyenlőséget, egyéni polgári és politikai jogokat, választott országgyűlést, felelős minisztériumot és a magyar állami egyetemet.
Az 1848-as forradalmat és szabadságharcot követő korszak rendkívül súlyos válságot hozott Magyarország, Közép-Európa, sőt Európa részére. A forradalmak mindenhol megbuktak, Franciaországban, Németországban és a Habsburg Birodalomban abszolutista kormányok kerültek hatalomra. A nemzetiségek harca új tényezőt jelentett a Habsburg Birodalom és Németország számára. Eötvös József ilyen körülmények között vállalkozott arra a feladatra, hogy átgondolva a forradalmak folyamán elkövetett hibákat, megfogalmazza az 1848 utáni reformpolitika és alkotmányos állam alapelveit. Ezeknek a gondolatoknak a foglalata politikai mesterműve: A tizenkilencedik század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Ez a munka a forradalom utáni gondolatainak, töprengéseinek, tanulmányainak gyűjteménye.
Két részből áll: először a forradalmak folyamán létesült ideológiákat, politikai rendszereket mutatja be, és ezek hibáit, tarthatatlanságát, az abszolutizmust gerjesztő hatását ítéli el; másodszor pedig ismerteti egy olyan alkotmányos államrendszer alapelveit, amely biztosíthatja a szabadságjogokat, a községi és területi autonómiát, nemzetiségi jogokat, civil szervezetek és közösségek autononómiáját. Másik fontos tényezője munkájának, hogy nem csak a közép-európai problémákat mutatja be, hanem az összeurópai folyamatok keretében érvel programja érdekében, javaslatai tehát összeurópai kérdésekre adnak választ. Összegezve Eötvös nagy munkájának jelentőségét, azt mondhatjuk, hogy a forradalmakat követő korszak diktatúrához vezető útját mutatja be, és egy alternatív alkotmányos államrendszer alapelveit fogalmazza meg. Munkájának alapvető célja, hogy megalapozzon egy olyan alkotmányos rendszert, amely elveti az abszolutizmus minden formáját és a központosított államszervezetet, ugyanakkor biztosítja a községi és területi önkormányzat szabad működését. Idézem egy kijelentését, mely a mondottakat kitűnően foglalja össze: "Az emberiség minden szenvedését, amelyeken korunkban átment, a demokrácia elve uralmának akarják fölróni. Meggyőződésem szerint ez tévedés. Sőt a legtöbb baj okát abban kell keresni, hogy az államhatalmat a központosítás által merőben korlátlanná tették, s valameddig e tévedés fönnáll, nem segíthetni a tapasztalt szenvedéseken, akár egyesre, akár egy osztályra vagy az összes népre bizzák az államhatalmat."10
1860 és 1868 között Eötvös jelentős szerepet játszott a nemzetiségi jogrendszer előkészítésében. Az 1861-es országgyűlés alatt részletes javaslatot terjesztett elő a kérdés rendezésére, és 1865-ben alapos értekezésben (A nemzetiségi kérdés) tárgyalta a nemzetiségi kérdés történetét, és közölte saját javaslatait. Az országgyűlés 1868-ban fogadta el a törvénycikket a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában, de jelentősen megváltoztatta Eötvös József javaslatait. Eötvös elkötelezettsége a nemzetiségi kérdés megoldása iránt annak a feltételnek felismerése és szilárd meggyőződése alapján értelmezhető, hogy a történelmi Magyarország fennmaradása ennek a kérdésnek a megoldásától függött. Sajnos a magyar vezetés nagy része ezzel az állásponttal nem értett egyet. Az 1865-ben kiadott értekezésében Eötvös, érezve az általa megfogalmazott nemzetiségi jogrendszer elutasításának valószínűségét, a következőképpen jelezte egy erőszakos magyarosítási politika előre látható sikertelenségét: "Elérhetjük, hogy a nemzetiségek szabad mozgását a községben és a megyékben megakadályozván, elnémítjük a hangokat, melyek most némelyeket annyi félelemmel töltenek el, elérhetjük, hogy az összes nevelést a kormány kezében összpontosítva, azt saját nyelvünk terjesztésére eszközül használhatjuk; de azt, hogy az országban létező különböző nemzetiségek egyéniségüknek öntudatát elveszítsék, hogy saját nemzetiségükért ne lelkesüljenek: azt ezen az úton ép úgy nem fogjuk elérni, mint mások, kik azt a magyar nemzetiség irányában ugyanezen eszközökkel megkisérték, s az eredmény, melyre számolhatunk, csak abban áll, hogy e mozgalom, melyet közéletünk felszínéről leszoritánk, annál mélyebben gyakorolja hatását, s azon ellentét, mely most a magyar nyelv ellen létezik, a magyar állam, a haza egysége elleni ellentétté változnék által."11
Az 1867-ben létrejött kiegyezés alapján kinevezett magyar minisztériumban Eötvös József elfogadta a közoktatási minisztérium vezetését. Miniszterségének meghatározó eredménye az 1868-ban elfogadott népiskolai törvény volt. Több törvényjavaslata az ország középiskolai, egyetemi, tudománypolitikai fejlesztésére vonatkozott, ezek azonban halála után valósultak meg.
1870. április 7-én az Országgyűlés elé terjesztette három törvényjavaslatát: a Tudományegyetem átalakításáról, a József Műegyetem újjászervezéséről és a Kolozsvári Egyetem felállításáról. Ezek a javaslatok azt eredményezték, hogy halála után ez a három egyetem, több évtizedes fejlődés után, alkotta a nemzetközileg elismert magyarországi felsőoktatás alapintézményeit. Törvényjavaslatai a felsőoktatas két meghatározó alapelvét fejezték ki: a tanszabadság biztosítását, valamint a tanítás szabadságát. Tudománypolitikájának alapgondolatát Molnár Aladár, Eötvös minisztériumi tanácsosa, a következő visszaemlékezésében fejezte ki:
"Valamely egyetem naggyá, s a tudományos életben jelentékennyé elsősorban nem bárminő kitűnő szervezete, hanem azáltal emelkedhetik ki, hogy kebelében sok és jeles tudományos erő dolgozhatik szabadon és élhet a tudomány mívelésének."12
Ha Eötvös József szemléletét és eszméinek fejlődését fiatalsága és második minisztersége között vizsgáljuk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy alapvető törekvése Magyarország közművelődésének, közoktatásának, felsőoktatásának megvalósítása volt, mindezt azonban csak egy alkotmányos jogrendszer alapján, az országgyűlés által irányított kormányzat keretében tudta elérni. Ez a feltétel valósult meg 1867-ben. Törekvéseit, szemléletét, meggyőződését a következő, naplójában szereplő mondat fejezi ki legtisztábban: "Úgy vagyok meggyőződve, hogy a demokráciai forma leginkább felel meg természetünknek, és tény, hogy minden lépéssel, melyet az egyes nép a műveltségben előbbre tesz, a törekvés demokráciai instituciók után erősebbé válik."13
JEGYZETEK
| 1 | B. EÖTVÖS József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra. Bécs–Pest, 1851–1854. 2 kötet. Der Einfluss der herrschenden Ideen des 19. Jahrhunderts auf den Staat. Wien–Pest, 1851–1854. 2 Bd. A továbbiakban a következő kiadásra hivatkozom, mely a leginkább elérhető és pontos: EÖTVÖS József művei. A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Budapest, 1981, Magyar Helikon, I–II. Ezután: EÖTVÖS UE. |
| 2 | EÖTVÖS UE, I, 379. |
| 3 | Eötvös József Kazinczy Ferencnek, Pest 1830. december 30. In: EÖTVÖS József művei. Levelek. Budapest, 1975. 62. |
| 4 | EÖTVÖS József művei. Reform és hazafiság. Publicisztikai írások. Budapest, 1978. I. 228. |
| 5 | Uo. |
| 6 | Uo. I. 291. |
| 7 | Eötvös József művei. Kultúra és nevelés. Budapest, 1976. 281. |
| 8 | FELKAI László: Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. Budapest, 1979, 48. |
| 9 | KÁRMÁN Mór: Közoktatásunk múltja. In: UŐ.: Közoktatásügyi tanulmányok. Budapest, 1911. II. 195. |
| 10 | EÖTVÖS UE, II. 343. |
| 11 | EÖTVÖS József művei. Reform és hazafiság. Publicisztikai irások. Budapest, 1978. III. 447–448. |
| 12 | MOLNÁR Aladár: B. Eötvös József életéből. In: Pesti Napló, 1872. dec. 24. 23. évf. 297. sz. 1–2. |
| 13 | EÖTVÖS József: Aforizmák. Budapest, 1988. 81. |