MARKÓ PÉTER
Több évtizeddel ezelőtt – emlékeim szerint – valamelyik irodalmi folyóirat karácsonyi számában interjúkat közöltek kiváló szellemi emberekkel. Amikor Illyés Gyulát megkérdezték, meg tudna-e nevezni egy könyvet, amit sajnál, hogy nem olvasott el, Illyés azt válaszolta, hogy szégyelli kissé, de nem olvasta Eötvös József A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra című művét, jóllehet tudja, hogy lenyűgöző alkotás. Ezzel a kijelentésével azonnal felkeltette az érdeklődésemet az említett könyv iránt, és az első adandó alkalommal meg is vásároltam. A mű reveláció erejével hatott rám, hisz olyan politikai-filozófiai problémákat feszegetett, amik húsbavágóak voltak a hanyatló Kádár-korszakban is. Eötvös követett módszere pedig sok hasonlóságot mutatott a szociológiai megközelítéssel, amit éppen akkoriban igyekeztem mélyebben elsajátítani. Nem állítom, hogy Eötvös Józsefnek ezzel a rendkívüli művével kelek és fekszem azóta is, de időnként leemeltem a könyvespolcról. Most, hogy erre a rövid előadásra készültem, a könyvben újra elmerülve rá kellett döbbennem, hogy Eötvös legfontosabb megállapításai ma is érvényesek, megbízható kritikáját nyújtják a ma Magyarországon uralkodó politikai eszméknek és állapotoknak. Gondolatait azért is érdemes felidézni, mert a zseniális bárót mégsem lehet egyszerűen a "balliberális" jelzővel megbélyegezni. Állításom igazolásául álljon itt mindjárt egy idézet: "Mihelyt a törvényhozásnak a népfelség nevében korlátlan hatalom engedtetett, és minden kisebb társulat, mely azelőtt az állam oltalma alatt állott fönn, eltöröltetett, úgyhogy az egyes az állami hatalomnak magánosan áll ellenében; mihelyt elismertetett az elv, miszerint az államnak, hogy biztosan fönnállhasson, a vallást és a nevelést, szóval mindent maga alá kell rendelnie, ami az államra nézve fontos: a nagy társadalmi forradalom már megtörtént."1
Az Eötvös, mint "tudásszociológus" meghatározás talán fellengzősnek hangzik, de remélem, sikerül megvilágítanom, hogy lényegileg igaz. Éppoly jogosult, mint például Strabónt az első kulturális antropológusnak nevezni.
Eötvös 1849 májusában jegyzi föl: "Századunk meghajlik a tények előtt; ha valamiről elmondhatjuk, ez fait accompli (megmásíthatatlan tény – megj.: M. P.), minden ellenvetésnek hallgatni kell. Bizonyos tekintetben e nézet helyes, csak egyről nem kellene megfeledkeznünk, hogy minden tény csak akkor bevégzett, ha az uralkodó eszmének megfelel, egyébként az, mi történt, csak a kifejlődés egy új fázisának tekinthető."2
Eötvös szerint az ismétlődő válságok oka az uralkodó eszmék félreértésén alapuló mozgalmakban van. "Az uralkodó eszmék nem magukban véve állnak ellentétben államainkkal, hanem az ellentét a formában rejlik, melyben ezen eszmék felállíttattak, a belőlük levont következményekben s a módban, mely szerint ezen eszmék valósítása megkísértetett; és hogy mindezekre nézve a tudomány az, mi a gyakorlatnak vezetőül szolgált, kétségtelen, hogy ha szabatossággal bebizonyítjuk azt, hogy: a forma, melyben a tudomány e vezéreszméket felállította, nem a helyes forma, ezáltal elhárítottuk az okot, melyért a társadalmat fenyegető veszélyek orvosolhatatlanoknak látszanak."3
Miben áll a tudományok táplálta félreértés? Abban, hogy mindazon törekvések, amelyek a szabadság és egyenlőség megvalósítását tűzték ki célul, arra törekedtek, hogy a népfelség eszméje az államban minél tökéletesebben megvalósuljon, míg azon törekvések, amelyek a nemzetiség elvének nevében zajlottak, csak arra irányultak, hogy a korlátlan felségi hatalom az államban egy bizonyos nemzetnek szereztessék meg.
Eötvös célja tehát az államtudományok korrigálása, egy olyan "gyakorlati tudomány" megalkotása – és itt kapcsolódik a Comte által megálmodott szociológiához –, amelyik a tapasztaláson és nem a transzcendentális spekuláción alapul.
A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra című művében Eötvös József elsősorban arra keresi a választ, hogy mi jön a monarchikus abszolutizmus után, mert meggyőződése, hogy az csak átmeneti lehet. Műve politikaelméleti mű, melyben a politikai cselekvés irányát, eszközeit kutatja, és amelyben a liberalizmus értékei mellett tesz hitet. Az egyéni szabadságot, a polgári társadalom autonómiáját állítja az állami mindenhatóságra törekvő erőkkel szemben.
A mű 1851-ben megjelent első kötete állapotrajz, a válság okainak kutatása, és az uralkodó politikai ideológiák bírálata. Az 1854-ben kiadott második kötetben a liberalizmus elveinek megfelelő kibontakozás irányának és eszközeinek a bemutatására vállalkozik.
Könyvének második kötetében, amit Eötvös már Magyarországon írt, arra a kérdésre keresi elsősorban a választ, hogy "Feltalálható-e olyan forma, amely által az uralkodó eszmék és a jelen államai között létező ellentét megszüntethetnék..."? ... "A cél, amelyet magamnak kitűztem, egyáltalán nem az: olyan államformát találni, mely az állam eszményének minél tökéletesebben megfelel, hanem csak a jelen kor viszonyainak leginkább megfelelő állam szervezését keresem. ...Leszen talán, kik a célt ... felette szerénynek tartják .... Azoknak megjegyzem, hogy valamint »a jobb ellensége a jónak«, úgy a legeslegjobb – az utópia – legnagyobb ellensége minden javításnak – a reformnak."4
Eötvös reformra törekedett, vagyis változtatásra. A második kötetben az állam átrendezésének tervét dolgozta ki. Szerinte az uralkodó eszmék helyes felfogása és a maga feladataira szorított állam között nincs ellentét. Mi az uralkodó eszmék helyes felfogása? Nem az, amit az iskolák és a hírlapok, mai szóhasználattal a média terjeszt, hanem az, amit az emberek, a nagy többség gondol róluk, az, amit, ha maguknak meg sem fogalmaznak, de cselekvéseikben azokhoz igazodnak.
Hogyan is határozta meg fél évszázaddal később Max Weber a szociológiát? "A szociológia az a tudomány, amely értelmezően meg akarja érteni a társadalmi cselekvést, és ezáltal a cselekvés menetére és következményeire oksági magyarázatot kíván adni. Szerinte cselekvésnek kell neveznünk minden olyan emberi viselkedést (akár külső, akár belső ténykedésről, akár valamilyen tevékenység elmulasztásáról van szó), amellyel a cselekvő vagy cselekvők valamilyen szubjektív értelmet kapcsolnak össze."5
A Bécsben született, de a fasizmus elől az Egyesült Államokba emigrált Alfred Schütz tudományos pályája kezdetétől arra törekedett, hogy megértse, milyen egy társadalmi cselekvés szubjektív jelentése a cselekvő számára. Radikálisan elmélyítette Weber megértésfogalmát, mint a társadalmi cselekvők értelemadási teljesítményének kulcsfogalmát. Schütz a megértést abban a közegben vizsgálta, ahol létezik: a mindennapi életben. Azt hangsúlyozta, hogy a társadalmi valóság megragadására törekvő társadalomtudományoknak az emberi magatartással és ennek a köznapi észjárással történő értelmezésével kell foglalkoznunk. A szociológiai megértés feladata tehát: a társadalmi folyamatokban résztvevő emberek megértésének felfejtése.
1966-ban jelent meg Peter Berger és Thomas Luckmann közösen írt könyve: A valóság társadalmi felépítése, amelyik a tudásszociológiát a fenomenológiához kapcsolta. A könyv alapkérdése, hogy a társadalomban meglévő különböző tudáskészletekből milyen folyamatok közvetítésével alakul ki és szilárdul meg az, amit az emberek valóságnak tartanak. A valóság szerintük nem valamiféle dologként adott, hanem a társadalomban élő emberek közös műve. A tudásszociológia megalapítói (Max Scheler és Mannheim Károly) az eszmék világát állították elemzésük középpontjába, amely szerintük ideologikus, mert létbe ágyazott, és ezért csak részlegesen igaz, míg Berger és Luckmann a társadalom mindennapi tudását vizsgálták.
Max Scheler volt az, aki először tett kísérletet a tudásszociológia rendszerező kifejtésére egy 1924-ben írt könyvében, így maga az elnevezés is tőle származik. Scheler vitába szállt Auguste Comte "három stádium-elméletével" és Marxnak az alap és felépítmény viszonyáról vallott nézetével. Comte (a pozitivista tudomány megalkotója az 1830- as években, és őt ismerhette Eötvös) szerint tudásunknak a történelem folyamán három stádiumot kell bejárnia: a teológiai vagy fiktív stádiumot, ahol a jelenségek eredete Istenben gyökerezik, a metafizikai vagy absztrakt stádiumot, ahol a jelenségek magyarázata megszemélyesített absztrakciók útján történik, és a tudományos vagy pozitív stádiumot, ami a jelenségek magyarázatára korlátozódik. Scheler azt állítja, hogy három egyformán jogosult gondolkodásmódról és megismerési formáról van szó, ezeket nem lehet a tudás fejlődése történeti fázisainak tekinteni. A tudásszociológia, azaz a szellemi felépítmény szociológiája e három tudásfajta működési törvényszerűségeinek vizsgálatával foglalkozik. Scheler megkülönböztet reálfaktorokat, amelyekbe az emberek anyagi életviszonyai és ösztönvilága tartoznak, és ideálfaktorokat, amelyekbe a szellem objektivációi (vallás, tudomány, művészet, jog, metafizika) tartoznak. Az ideálfaktorok világát nem lehet levezetni a reálfaktorokból, és ezzel igyekszik cáfolni Marxnak az alap-felépítményről vallott nézetét, mi szerint – leegyszerűsítve – a gazdasági alap határozza meg a szellemi felépítményt. Scheler elfogadja Ranke gondolatát, hogy "minden kor egyformán közel áll Istenhez", és ezzel elveti a történelmet egyenesvonalú haladásként, valamilyen terv megvalósulásaként felfogó szemléletet. Kumulatív haladásról, a korábbi tartalmak összefonódásáról, új struktúrákba rendeződéséről lehet csak beszélni.
Max Scheler szerint "a tudás szociológiája ... nem pusztán az igazság tudásának szociológiája, hanem tárgyai a társadalmi rögeszmék, babonák, a szociológiailag feltételezett tévedések és csalódási formák is, és különösképpen kutatja az uralkodó és elnyomott ... ideológiák keletkezését".
Mit is ír Eötvös az Uralkodó eszmék második kötetében? "Csak ha azt vizsgáljuk: mit követel a nép a szabadság, egyenlőség és nemzetiség nevében, ha törekvéseit igyekszünk helyesen kiismerni, akkor jöhetünk tisztába azzal, hogy minő értelmet tulajdonít valóban az érintett eszméknek."6
A három fogalom (eszme) jelentése Eötvös szerint a fentiek szellemében elvégzett vizsgálódás után: "... a szabadság oly állapot, melyben az ember saját tehetségeinek, s amennyire ezek engedik, a természetnek a korlátlan ura; az egyenlőség csupán eszköz, hogy mindenki a szabadság élvezetéhez juthasson; a nemzetiség pedig az egyéni szabadság elvének alkalmazása egész népekre." Schlett István Eötvös-monográfiájában mindehhez hozzáfűzi: "A nép tehát mást akar, mint a »vezérek«." Idézi Eötvöst: "Míg tehát az uralkodó eszmék csupán az egyenlőség elvét akarják az államban megalapítani, a nép az eszmék nevében minden erővel a szabadság valósítására törekszik. A tudomány és az országlat ókori értelemben fogta föl a szabadság fogalmát, és csak a korlátlan népfölség elvét igyekvék kivívni annak nevében ... A népfölség elve nem cél a nép előtt, hanem csupán eszköz az egyéni szabadság kivívására és biztosítására ... a szabadság, egyenlőség és nemzetiség fogalmai, azon értelemben, amint azokat az emberek többsége veszi, nem állnak egymással ellentétben ... minden társadalom haladása és a társadalom tagjainak jóléte s megelégedése azon mértéktől függ, amelynek körében tagjainak egyéni szabadsága biztosított."7
Időzzünk el itt egy-két pillanatra! Immanuel Kant nem írt nagyobb politikaelméleti művet, de a moralitással és szabadsággal kapcsolatos nézeteiből fontos következtetések vonhatók le az igazságosságra, mint koncepcióra nézve. Az általa preferált politikai elmélet elutasítja a haszonelvűséget egy olyan igazságosság-felfogással szemben, amely egyfajta társadalmi szerződésen nyugszik. A társadalmi szerződésről korábban gondolkodó filozófusok, például Locke, úgy vélték, hogy a legitim kormányzás egy olyan társadalmi szerződés alapján jön létre, amelynek létrehozói valamely időpontban megállapodnak maguk között azokban az elvekben, amelyek majd közös életüket szabályozzák. Kant nem lát ilyen szerződést, de szerinte is a legitim kormányzásnak az eredeti szerződés alapján kell létrejönnie. Azon a véleményen van, hogy az eredeti szerződés nem tényleges, hanem képzelt. A kortárs amerikai filozófus, Michael J. Sandel a Mi igazságos és mi nem? című könyvében kifejti: "Mi, amerikaiak (és mi magyarok – fűzhetnénk hozzá) többségünkben soha nem írtunk alá egyetlen társadalmi szerződést sem. ... Többségünk számára soha nem volt kötelező, még csak meg sem kértek, hogy adjuk egyetértésünket. Akkor hát miért vagyunk kötelesek betartani a törvényt? És milyen alapon mondhatjuk, hogy a kormányunk a kormányzottak hozzájárulása alapján irányítja az országot? John Locke azt mondja, hogy hallgatólagosan beleegyezésünket adtuk. ... Immanuel Kant a hipotetikus egyetértésre hivatkozik. A törvény akkor igazságos, ha a publikum egésze minden valószínűség szerint elfogadná."8
John Rawls Az igazságosság elmélete (1971) című könyvében azt fejti ki, hogy "az igazságosságról a helyes gondolkodás az, hogy feltesszük a kérdést: milyen elvekkel értenénk egyet egy kiindulási helyzetben, amelyet az egyenlőség jellemez". Rawls elgondolása a társadalmi szerződésről egy olyan feltételezett megállapodás, amely az egyenlőségben, mint kiindulási helyzetben születik. Arra kell válaszolnunk szerinte, hogy milyen elvekben állapodnánk meg, mint racionális egyének, ha ilyen helyzetben találnánk magunkat. Milyen elveket választanánk? Nem választanánk szerinte a haszonelvűséget. "A tudatlanság fátyla mögött – írja – mindannyian ezt gondolnánk: >még az is előfordulhat, hogy a végén egy elnyomott kisebbség tagja leszek<. . Nem választanánk egy tisztán laissezfaire, libertariánus elvet sem, amely lehetővé tenné, hogy az emberek teljes egészében megtartsák azokat a pénzeket, amelyeket a piacgazdaságban keresnek. »Lehet, hogy Bill Gates lesz belőlem – mérlegelnek majd a résztvevők –, de az is lehet, hogy hajléktalan leszek. Ezért, jobb lesz, ha nem olyan rendszert választok, amelyben nélkülözni fogok, és senkitől sem kapok segítséget.«" Rawls azt gondolja, hogy a hipotetikus szerződésből kétféle elv fog kibontakozni az igazságot illetően. Az első egyenlő mértékben biztosítja az olyan alapvető szabadságjogokat minden polgár számára, mint amilyen a szólás- vagy vallásszabadság. Ez az elv elsőbbséget fog kapni a társadalmi hasznossággal és az általános jóléttel kapcsolatos megfontolásokkal szemben. A második elv a társadalmi és gazdasági egyenlőséggel kapcsolatos. Bár nem fogja igényelni a jövedelmek egyenlő elosztását, de csak olyan társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket enged meg, amelyek előnyére válnak a társadalom legkevésbé tehetős tagjainak.
Eötvös az Uralkodó eszmékben olyan államszervezési koncepciót dolgozott ki, amely egyszerre biztosíthatja a társadalmak nyugalmát és az egyének szabadságát. Erős államot akar, ugyanakkor biztosítékokat hatalma korlátlansága ellen. A hatalommegosztás elve szükséges, de nem elégséges. Egyetlen valódi biztosítékot az önkormányzatok széles körű hálózatában lát, mert az államhatalomnak csak hatalom állhat ellen, hisz természetéhez tartozik, hogy terjeszkedik. Az egyetlen védőeszköz az állam mindenhatósága ellen ugyanaz, ami századokon át oltalmul szolgált mindenféle korlátlan uralom ellen, hogy "a községnek, tartománynak s általában az államban lévő szervezeteknek, melyek az egyént az állammal egybefűzik, bizonyos kört adjanak önálló tevékenységre, és ezáltal az államhatalomnak gyakorlatilag szilárd határokat vessenek."9
Az Eötvös által igényelt nyugalomra, az egyéni és közösségi szabadság maradéktalan biztosítására vágyakozunk reménytelenül mi magunk is.
IRODALOM
MARKÓ Péter: Modernizáció, racionalizálódás. Savaria University Press, Szombathely, 2008.
SCHLETT István: Eötvös József. Gondolat, Bp. 1987.
JEGYZETEK
| 1 | EÖTVÖS József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Magyar Helikon, Bp. 1981. I. 470. old. |
| 2 | EÖTVÖS József: Vallomások és gondolatok. Idézi SCHLETT István: Eötvös József (Gondolat, Bp. 1987.) 142. old. |
| 3 | EÖTVÖS József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Magyar Helikon, Bp. 1981. I. 55. old. |
| 4 | EÖTVÖS József: uo.: I. 56. old. |
| 5 | MARKÓ Péter: Modernizáció, racionalizálódás. Savaria University Press, Szombathely, 2008. 21. old. |
| 6 | EÖTVÖS József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Magyar Helikon, Bp. 1981. II. 18. old. |
| 7 | EÖTVÖS József: uo.: II. 60–61. old. Idézi SCHLETT István: Eötvös József. Gondolat, Bp. 1987. 153. old. |
| 8 | SANDEL, Michael J.: Mi igazságos? ... és mi nem. Corvina, Bp. 2012. 167. old. |
| 9 | Uo. 167–169. old. |