A CSEPREGI KALAPOS CÉGÉR ÉS A VASI FÉRFI FEJVISELET

E sorozatban, egy korábbi írásunkban a celldömölki bábos cégért mutattuk be (lásd GRÁFIK 2009b). Ismertetése során utaltunk arra, hogy a cégérek a (többnyire) céhes keretek között működő mesterségek, foglalkozások, műhelyek kültéri jelölésére szolgáló jelvények voltak. Használatukkal kapcsolatban megfigyelhető, hogy a céhek megszűnése után is a céhes hagyományoknak megfelelően az egyes mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítménnyel, vagy használati tárggyal, eszközzel, illetve annak kicsinyített másával jelölték tevékenységüket a kézművesek (vö. NAGYBÁKAY 1965–67).

Egy másik tanulmányunkban – példák sokaságát bemutatva – a cégérekkel megvalósuló jelbeszéd gazdag változataira és jelentőségére hívtuk föl a figyelmet (GRÁFIK 2008b; GRÁFIK 2009a).

Jelen írásunkban Csepreg város (egykori mezőváros) paraszti, parasztpolgári, férfi fejviseletével kapcsolatban ismertetünk egy cégért, mely egy helyben dolgozó kalapos mester műhelyét, üzletét jelölte/jelölhette.

Közbevetve, nem hallgatható el az a tény, hogy 1949-ben, amikor megszüntették a csepregi járást, a régi járás északi fele Győr-Sopron megyéhez, míg a déli rész Csepreggel együtt Vas megyéhez került. A korábbi járás-székhelyt egyszerű községgé sorolták vissza, még nagyközségi címét is csak 1970-ben kapta vissza. A ma is Vas megyéhez tartozó település 1995. július 1-én kapta vissza régi városi címét.

A tárgyalt kalapos cégér a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményében található, s a nyilvántartásban a 93654 leletári számon szerepel (lásd GRÁFIK 2008a). (1. kép)

Sajnálatos módon, a cégéren semmiféle jelzet nem található, így nem tudjuk mesterhez, illetve műhelyhez sem kötni. Az úgynevezett törzskönyvi bejegyzésekből tudjuk, hogy a Néprajzi Múzeum tulajdonába 1911-ben került, Grünbaum Gyula kereskedőtől való vétel útján, több más tárggyal együtt, melyek az úgynevezett Mesterséggyűjteménybe kerültek besorolásra (vö. GRÁFIK 2000). A tárgy származási, illetve használati helyeként Csepreg, Sopron megye került bejegyzésre. Ez megfelel a századelő közigazgatási beosztásának, ma azonban Csepreg Vas megyéhez tartozik. Pontosabb adatok a cégér eredetére, használatára stb. sem a leíró kartonon, sem a törzskönyvi bejegyzésekben nem szerepelnek.

Megjegyezzük, hogy Grünbaum Gyula azok közé a korabeli kereskedők közé tartozott (korabeli elnevezéssel ószeres, handlé, ma talán régiségkereskedőnek nevezhetnénk), akik közgyűjteményeknek – több-kevesebb muzeológiai iránymutatás alapján – műtárgyakat gyűjtöttek (lásd CSISZÉR 2005).

 

1. kép – Kalapos cégér, NM 93654 – Csepreg

 

A cégér anyaga: bádoglemez, kovácsoltvas, festék. A műtárgyleírás szerint: bádoglemezből alakított kissé ovális kalapforma, kis hajlított szalaggal, külseje feketére festett, peremén piros csíkkal. Belseje vászonborítást utánzó festéssel, fehér alapon csíkozott. Közepén kovácsoltvas csavar, anyával rögzítve szolgál felfüggesztésre. – Ép. Nagyobb átmérője: 23 cm, kisebb átmérője: 21 cm, magassága: 10 cm.

A múzeum többszöri költöztetése és háborús veszteségek ellenére szerencsésen fönnmaradt gyűjteményi iratok között, az úgynevezett régi leíró cédula szerint: "Kalaposczégér (Pörge kalappal)". Fontos ez a szerény információ, ugyanis felidézi számunkra a csepregi kalaposok termékkészletének egy jellegzetes férfi fejfedőjét, ezzel adalékul szolgál a század elejének köznépi viselettörténetéhez.

Megkíséreltünk utánajárni, hogy Csepregen él-e még a pörge kalap emlékezete. A Falumúzeum gyűjteményében nem találtunk sem hasonló tárgyat, sem az ilyen típusú kalapra való utalást. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a gyűjteményben több más kézműves mesterség cégére viszont föllelhető; pl. cipész, lakatos, bádogos.)

A csepregi helytörténeti gyűjteményben pörge kalap nincs; egy úgynevezett cilinder látható, mely kétségtelenül arra enged következtetni, hogy a helyi kalaposok termékei között akár már szerepelhetett is a kínálatban. Nem meglepő ez, hiszen a Csepreghez közeli és Csepregnek sok szempontból mintát adó Sopronból egy XIX. század közepéről származó kalapos cégér – több más termék mellett – valóságosan meg is jeleníti (CSATKAI 1971. 1. tábla). (2. kép)

 

2. kép – Kalapos cégér, Sopron, XIX. század közepe (CSATKAI 1971. 1. tábla nyomán)

 

E tárggyal kapcsolatban azonban nem zárható ki annak szállásjelvény értelmezése sem, ami az ábrázolások hitelességét természetesen nem érinti: "A kalaposoknak egy kis üvegezett szekrénykéje volt, benne a német és a magyar kalapok kicsinyített mása..." (DOMONKOS 2002. 85.)

A cilindernek térben ugyan távolabbi, de időben hasonló elterjedéséről és használatáról tanúskodik a miskolci "Arany cilinder" kalapos bolt cégére is (CSATKAI 1971. 2. tábla). (3. kép)

 

3. kép – "Arany cilinder" kalapos bolt cégére (CSATKAI 1971. 2. tábla nyomán).

 

Mivel azonban a cilinder nem a parasztság, a köznép fejviselete volt, tovább érdeklődtünk. Wellner Lőrinc tanár úr (a csepregi gyűjtemény létrehozója) őrzött otthon egy másik kalap típust, melyet emlékezetük szerint helyi kalapos készített, s felesége édesapjának vőlegényi kalapja volt. Ez a típus ünnepi alkalmakkor a módosabb paraszti, parasztpolgári és kézműves réteg fejviseletéhez tartozott. (4. kép)

 

4. kép – Kalap (Magántulajdon)

 

E kalapforma, illetve típus ismereteink szerint országos elterjedésű divat volt, lehetett. Erre utal egy XIX. századi, Békés megyei kalapos vásározó cégér ábrázolása (GRÁFIK 2008a. 213). (5. kép) E tárgy, egy úgynevezett vásározó "Schild" vagy "silt", valójában egy vásárokon kifüggeszthető vászon tábla, pontosabban egy négyszögletes vászondarab, alsó és felső szélére egy-egy bot rászögezve, hogy a felfüggesztett silt (cégér) ne kunkorodjék össze. A vászon felső részén "Kirner Adalbert / né" felírás, (a "né" a mester halála után került rá), középen egy kalap rajza, alul "Békésről" felírás. Mind feketével festve. – Ép. Hossza: 60 cm, Szélessége: 49 cm.

 

5. kép – Vásározó cégér, NM 140887 (GRÁFIK 2008a. 213. oldal nyomán)

 

A különböző kalap-változatok viselésének elterjedését áttételesen igazolja a kalappal kapcsolatos szólások és közmondások országos elterjedtsége is (lásd O. NAGY 1966). Míg a süveggel többnyire a széles körben ismert formula a "süvegel: Fejfedőt levéve alázatosan köszönt vkit." – terjedt el, illetve ennek kisebb módosulásai (KÁLNÁSI 2005. 739), a kalappal kapcsolatban bővül a variációk, változatok száma.

A teljesség igénye nélkül néhány példa. Kezdjük a közeli Bükről: "Mindenki ollan kalappa köszönnyön amellen van neki. 'Mindenki vállalja a maga sorsát, szegénységét.' – a kalap szó jelentése ugyanaz, mint a köznyelvben." (BALOGH 2004. 85.)

Ez a szólás kisebb-nagyobb szöveg- és jelentésvariációkban országosan elterjedt, de ismertek más szólások, közmondásszerű szólások, illetve azok változatai is: – Pap vagy kalap. – Nem lehet minden fejet egy kalap alá venni. – Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják. – Le a kalappal! – Kalapot tesz a fejébe. (Asszonyra értve: úr a háznál.) – Leesett a kalapja. – Csak úgy kalap alól beszél. (ERDÉLYI János: Válogatott magyar közmondások. Pest. 1862. http://mek.oszk.hu/07700/07767/07767.htm#13 ) – Nem lehet mindent egy kalap alá venni. (PACZOLAY Gyula: 750 magyar közmondás / 750 Hungarian proverbs. Veszprém. 1991. http://mek.oszk.hu/00200/00242/00242.htm#k) – Ha kalapos volnék, az emberek fejetlen jönnének a világra. – Vaskalapos. (MARGALITS Elek: Magyar közmondások és közmondássszerű szólások. Budapest. 1889. http://ingyenesenletolthetokonyvek.hu/konyvek/margalits_ede_magyar_kozmondasok_es _kozmondasszeru_szolasok) – Szólás: Az asszony viseli a háznál a ~ot: az asszony az úr a háznál, ő parancsol. – Meglátnát, ha ~ voun a fejibe: ha legény volna – mondják tréfásan a lánynak, ha vmit keres, és nem találja. – Leveszem elöütte a ~ot: meghajlok az érdemei előtt. – Oszt joul van, ~: rendben van, ennyi, kész. – Le a ~pal elöütte: csak elismerés, tisztelet illeti. As se monta, ~: köszönés nélkül távozott. – Nem ír ety ~ szart (se): vmi nagyon értéktelen. – Közmondás: Amijen a ~ja, ojannal köszön: úgy viselkedik, ahogyan tőle telik. (KÁLNÁSI 2005. 403.)

S végül egy különleges, szalmakalappal kapcsolatos változat és annak magyarázata: – Nyáron csináltass szánt, télen szalmakalapot vegyél! – ezekkel a szavakkal intették egymást az emberek, hogy a teendőkről előre kell gondolkodni, nem pedig akkor, amikor már szükség lenne az adott dologra. Bár az életmódbeli és fogyasztási szokások megváltozása miatt ez a közmondás mára inkább metaforikus jelentéssel bír, továbbra is az előrelátó, gondos életvitelre biztat. Ha jól belegondolunk, a fogyasztói társadalomban sem elhanyagolandó gondolat ez: a következő télre legolcsóbban a tavaszi leárazások során készülhetünk (csak mi szán helyett ruhát szerzünk be). – MESTERHÁZY Ágnes: http://www.frappa. hu/cikkek/kultura/nyelvelo/1040/nyaron-szant-telen-szalmakalapot – vö. SZEMERKÉNYI Ágnes: Szólások és közmondások. Budapest. 2009. 1041–1042.)

Vas megyére, pontosabban Csepregre visszatérve, Farkas József Csepreg története című könyvének IX. Jelenkori viszonyok című fejezetéből tudjuk, hogy a kötet megjelenésének évében, azaz 1887-ben, az iparosok között két kalapos szerepel (FARKAS 1887. 500).

Későbbről három időmetszetben is vannak adataink a Sopron városi, megyei, illetve vármegyei címtárakból Csepregen élő, illetve dolgozó kalapos mesterekről. Az első 1902-ből származik; Lonczkor Pál van nevesítve (CÍMTÁR 1912. 118). A második adat 1923-ból Laczkó Pál (!?) néven említ kalapost (CÍMTÁR 1923. 91), ami föltehetően elírás. A két világháború között hódíthatott a kalap divat Csepregen is, ugyanis 1931-ben három mester is dolgozik, név szerint Lonczkor Pál, Major János és Varga Gyula (CÍMTÁR é. n. 661 – a címtárak adatainak beszerzésében Dr. Dominkovits Péter levéltár-igazgató úrnak ez úton is köszönöm szíves, kollegiális segítségét).

Csepregen maradva: Wellnerék fölidézték az általuk még ismert kalaposokat, akik helyben dolgoztak, műhelyük illetve üzletük volt. Az egyik Varga László, aki föltehetően a fentebb említett Varga Gyula rokona/leszármazottja lehetett, s akinek férfikalapos műhelye/ üzlete volt, s akit Kata Laci néven is ismertek a városban. A másik a Lonczkor kisaszszonyok kalapos üzlete volt, akik tehát tovább örökítették a családon belül a kalapos mesterséghez fűződő hagyományt.

Wellnerék családi otthonában előkerült még egy, a Kata Laci-féle műhelyből származó, fából faragott férfi fejforma is. (6. kép)

 

6. kép – Fából faragott férfi fejforma (Magántulajdon)

 

Ez fontos kelléke volt a kalapos mesterségnek. "Az egy kalap számára szabott nemezdarabokat, a tompokat fából készült fejformákra húzták, rákötözve forró festékben főzték a kívánt szín eléréséig. Öblítés után ismét formára húzták, így került a szárítóba. A végső kikészítés során a fejrész keményítést kapott, átvasalták, a szélét kerekre vágták és a divatnak megfelelően zsinórral, szalaggal díszítették. A kalaposmesterség ezen régi nemezelő eljárással dolgozó utolsó képviselői századunk 50-es éveiben még működtek." (lásd a Magyar Néprajzi Lexikon kalapos címszavát!)

A Néprajzi Múzeum gyűjteményi anyagának földolgozása során azonban kezünkbe került egy másik, hasonló funkciójú és kialakítású cégér is, mégpedig a szintén dunántúli Pápáról származtatva (GRÁFIK 2008a). (7. kép)

 

7. kép – Kalapos cégér, NM 94834 – Pápa

 

E tárgy gyűjtője – akitől a Néprajzi Múzeum a dokumentumok szerint ugyancsak 1911-ben vásárolta –, a csepregi cégérhez hasonlóan Grünbaum Gyula volt. A kalapos cégér anyaga ez esetben is: bádog, kovácsoltvas, festék, s a műtárgyleírás szerint: kalapformára alakított, hajlított és szegecselt bádoglemez. Egyik oldalán a karimához rögzített kétágú pántlikaforma, másik oldalán törött toll-utánzat. A tetején felfüggesztésre alkalmas kovácsoltvas gyűrű. A kalapforma egésze barnára festett, a toll sárgás-barna. – Ép. – Magassága: 18 cm, nagyobb átmérője: 29,5 cm.

A tárgyra vonatkozó bővebb és pontosabb információkkal sajnos itt sem rendelkezünk, illetve némi tájékoztatást kapunk az úgynevezett régi leíró cédulán olvasható feljegyzésből, mely szerint: "Urasági kocsis kalapjához hasonló bádogcégér."

Erre alapozva hivatkozza meg a tárgy létét Nagybákay Péter Veszprém megyére vonatkozó összefoglaló munkájában: "Valószínű, hogy egyéni mestercégérek voltak Pápán a Néprajzi Múzeumban őrzött urasági kocsiskalapot mutató bádog kalaposcégér..." alapján (NAGYBÁKAY 1971. 169.).

Ez valójában tény, hiszen a megye két jelentős városa közül (Veszprém és Pápa) ez utóbbiban, "Pápán nyúlnak vissza régebbre a céhrendszer emlékei, és csak itt beszélhetünk a középkori céhrendszer folytonosságáról. (...) Pápán a 18. században már csak az új divatok és a békés építőmunka igényeit kielégítő mesterségek képviselői alakítottak új céheket. Így Pápán 1721-ben a cipészek, 1726-ban a kalaposok, 1745-ben kőművesek és kőfaragók céhe alakult meg." (ÉNEKES 2010. 27.)

Számunkra azonban az "Urasági kocsis kalapjához hasonló...", illetve az "... urasági kocsiskalapot mutató..." utalások többet is mondanak, ugyanis a Vasárnapi Újság 1867. 14. évf. 15. sz. április 14-i számában az első magyar selyem- és nemezkalap gyár raktárából (Pesten. Főraktár: kígyó tér) közzétett hirdetményből ábrával és leírással azonosítani tudjuk az úgynevezett kocsiskalapot (és inaskalapot is): "18. inas- és kocsis-kalap, fekete félkemény, 3,3.50,4,5 6 ftig." – illetve "21. kocsis-kalpag, kemény és lágy, fekete 3, 3.50, 4,5,6 ftig." (8. kép)

 

8. kép – Skriván Vince hirdetménye
(a Vasárnapi Újság 1867. nyomán)

 

Van azonban a már említett Sopronból olyan kalapos cégérre is példánk, mégpedig a XVIII. századból, melynek egyik eleme süveg-forma, mely korábbi férfi fejfedőre utal, másik eleme azonban formailag ugyancsak a csepregi (és a pápai) kalapos cégérre, s ilyenformán arra a bizonyos "pörge kalap"-ra formáz (CSATKAI 1971. 3. tábla). (9. kép)

 

9. kép – Kalapos cégér, Sopron, XVIII. század (CSATKAI 1971. 3. tábla nyomán)

 

A különböző férfi fejviseletekkel kapcsolatban bizonyos tekintetben párhuzamba állíthatjuk a győri Xantus János múzeumban őrzött pecsétnyomón látható ábrázolást is. A pecsét: "Középen elfűződött, gyűrűzött szárú kovácsoltvas nyélre erősített sárgaréz nyomólappal készült. A dúc körirata az erősen profilált levélkoszorú és a sima belső keret gyűrűjében húzódik. A felirat német nyelvű: 'S(iegel) EI(ne)S ERS(a)M(en) HANTWERT(s) D(ER) HVTER IN K(aiserlicher) HAVT VESTVNG RAW IN' A mezőben kapott helyet: '1638 VNGEREN'. A tipáriumot az előző évben kiváltott kiváltságlevél nyomán készítették. Figyelemre méltó, hogy a regiment alattvaló mesterek a győri káptalan szabadalomlevelét használták. Ennek valószínű oka lehetett, hogy a mintául vett 1630-as bécsújhelyi szabályzatot a földesúri hatóság magyar nyelven a polgári süveggyártók számára is megfogalmazta és érvényesítette. (XJM céh. 56.8.2.) A német mesterek pecsétlőlapján – a belső kör alakú mező ovális kartusában – szárnyas angyalfejek között egy aszimmetrikus karimájú fejfedő a fő címerelem, mellette – a pajzson kívül – felhajló karimájú nemezkalap, jobbra széles karimájú papkalap rajza szerepel." (NEMESNÉ MATUS – SZABÓ 2010. 87.) (10. kép)

 

10. kép – A győri főerőd kalapos céhének pecsétje, 1638.
Ltsz.: C.62.12.1. (NEMESNÉ MATUS – SZABÓ 2010. 18. oldal 25. ábra nyomán)

 

Megjegyezzük, hogy természetesen a kalapos céheknek is voltak céhládáik (térségünkből például lásd NEMESNÉ MATUS – SZABÓ 2010. 36–37. old. 97–98. ábra és a leírások: 102. oldal), de jelen ismereteink szerint közgyűjteményeink nem őriznek olyan példányokat, melyeken a kalaposok munkaeszközei, vagy kalapábrázolások lennének láthatók.

Ezzel szemben tudunk olyan céhes kerámia edényekről (kancsókról, bokályokról), melyek e tekintetben informatívabbak ugyan, bár az ábrázolások meglehetősen elnagyoltak, és különösen a kalapformákra, típusokra nézve csak előzetes (helyi) ismeretek birtokában lehet megbízhatóan hivatkozni. Ezek körében vannak olyanok, melyek kalapos céhekhez tartoznak (lásd CSUPOR 2010. 76 és 171). (11. kép)

 

11. kép – Céhkancsó, NM 15808 (CSUPOR 2010. 76. oldal nyomán)

 

A többség azonban más céhekhez köthető, s azokon csak különböző kalapformák és típusok láthatók; igaz, ezek az ábrázolások is meglehetősen nehezen értelmezhetők (lásd CSUPOR 2010. 141; 150; 178; 195; 210–211; 216. oldalakon). Hozzátehetjük még, hogy e kerámia céhedények nem a Dunántúlról származnak.

Visszatérve a csepregi cégéren látható úgynevezett "pörge kalap"-ra, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy más források is kevés hasznosítható adattal szolgálnak. A Vas megyei kézművesipari műhely- és szerszámkataszter is csak három darab pásztorkalapot tart nyilván (NAGY 1992. 42).

Magára a kalapos mesterségre vonatkozóan azonban van egy figyelmet érdemlő forrás 1833-ból, mégpedig Lülik István A nagy ABC vagy Oskolai-oktatások beszélgetésben című, a Vas megyei levéltárban őrzött, kétnyelvű (magyar és vend) kézirata. Ebben olvasható: "... Én meg szeretnék kalapcsináló lenni, aki is nyúlak, kecskék, hód bőrökből a szőrt, vagyis a gyapjút némely erős olaj és eleven kéneső öszve szerkesztett páccal mesterségesen ki tudja pácolni, és igen csekély eszközzel és főképpen csak alkalmatos kezefogása és tapogatása által, tud különféle formájú kalapokat eszközölni, elkészíteni, megkeményíteni és formára azokat kitéglázván, (kivasalva) szép drágán el is tudja adni..." (NAGY 1996. 206–207.)

Nem véletlenül írta Flórián Mária a Vas megyei népművészeti monográfia előkészülete során (FLÓRIÁN 1992. 19.), majd a Vas megye népművészete c. kötetben: "Vasi népünknek már csak fejrevalóiról nem tudunk semmit, amelyek süvegjártók, kalaposok, sőt a váltóműves szabók műhelyében is készülhettek. Közülük a süvegjártók készítették a legrégiesebb fejfedőt, a süveget a kisgyermekektől az idős férfiakig mindenkinek. Ha a süveg nemeze bolyhos felületű volt, Vas megyében fodrosnak nevezték, ezt leginkább feketére festették. Ilyen fekete süveget, fekete csákós süveget szinte egyöntetűen a XVIII. század közepén a vasi köznép viselt (GYÖRFFY 1929. 56). Az árszabások szerint a legváltozatosabb az 1723-as választék volt, amikor is a 'közönséges süveg' mellett 'dupla süveg', vagyis a süveg oldalához magasan visszahajtott karimájú, sőt 'hármas süveg', magas karimás, bélelt süveg is szerepelt az árszabásokban. A süvegesek Vas megyében ismert utolsó árszabását 1795-ben adták ki. Ez talán a mesterség végét, megszűntét is jelzi, mint az a tény is, hogy megpróbálkoztak a 'termékváltással', valamiféle zöld sapka előállításával is. Pozíciójukat a váltóműves szabók termékei is veszélyeztették, akik 'bagol süveg vagyis cserkesz prém nélkül', 'bélelt kalap', 'kalap alá való sapka' és más fejrevalókat is termékeik közé sorolhattak. A bagolsüveg tulajdonképpen szövetből varrt, süveg formájú fejfedő, a fej oldalára simuló magasabb karimával, amelyet elől középen felhasítottak, így körben nyakra, fülre lehajtható volt. Idővel a férfiak kedvelt téli fejviselete lett. Mindezekkel a kalaposok nyújtotta kínálatot bővítették, akik a teveszőrből vagy juhgyapjúból készült bélelt és zsinórozott gyapjúkalapokkal látták el századunkon végig a férfilakosságot. A kalapot 7 méretben készítették, a század elején 'különösen nagy, mértéktelen karimával' is, és ilyen kalapot viselt még a 12–13 esztendős, a 'kisebb apró gyerek', sőt még a 'legkisebb' is. Mindvégig vállalták a kalap felfrissítését, tisztítását, igazítását, újrabélelését is." (FLÓRIÁN 1996. 108.)

A folyamatot jól jelzi, hogy az 1800-as évek elején Vas megyében már nem volt szükség a süvegesek áruinak limitálására, ugyanis "rovásukra a kalapviselet vált általánossá. A vászonbéléses, zsinóros 'kerék' gyapjúkalap mellett fél- vagy egészselyem 'pupos kerek' és 'három szegletű' kalapot is készítettek, amelyben immár tetőtől talpig a német szabók készítményeiben, stílusában jelenhetett meg Vasban, aki a 'neu Módit' kedvelte." Úgy tűnik, bőven akadt rá példa, különben nem füstölögne Nemesnépi Zakál György a Vas megyei Őrség első leírója: "Ne gondolja valaki azt, hogy én a módit kárhoztatom – nem én – sőt dicsérem és úgy tekintem, mint a nemzet pallérosodásának legnyilvánságosabb jegyét, hanem csak a nemzeti módit ám! ... Hanem hogy gucsmánkat, csákónkat, kalpagunkat, menténket, dolmányunkat még nyelvünket és nemzeti szokásainkat is elszórjuk szegletes kalapot tegyünk fel ... ezt valóban egy jó hazafi sem teszi."

Szerencsénkre Nemesnép Zakál György éppen 1818-ban, utolsó árszabásunk kiadási évében írta le az Őrségnek viseletét, így szemtanúként szembesíthetjük ismertetését az árszabásokból kikövetkeztetett viseletképpel: A régi őrségieknek viseletjeik voltak a fejen gucsma vagy pedig csákó. "A csákó nagy magas volt és régenten szőrös bőrbül, későbben pedig csupa szőrből készített. Illyet még magam is eleget láttam gyermekkoromban. A gucsma alacsonyabb volt ugyan, hanem ennek hosszú lefegője csüngött le." (idézi FLÓRIÁN 1996. 173.; lásd NEMESNÉPI ZAKÁL 1985.)

A fentieken túl, 1818. más tekintetben is nevezetes év. Csepregre szorítkozva is érvényes, hogy ekkor tiltották meg a nagykarimájú kalapok és cifra szűrök hordását, azzal a megokolással, hogy ilyeneket csak a zsiványok használnak (WELLNER 1981. 38).

Többen is bemutatták és elemezték azokat a Vas megyei vonatkozású színezett ábrázolásokat, melyekre Dömötör Sándor, illetve Kresz Mária hívta fel a figyelmet. Az egyik a Hungarian Reverend Vép Vas megye 1839., a másik a Sobri család Vas megyében 1848., s melyeken a férfi viselet, s különösen a fejviselet változatai (is) tanulmányozhatók. Nem térhet ki e képek értelmezése elől a Vas megye népművészete kötet sem: "A Sobri család férfi tagjai viszont vászoninget, gatyát öltöttek erre az alkalomra. Nagy galléros, pirossal szegett és a fiatalabb férfialak cifra szűre alól tompa orrú, sarkatlan csizma vagy inkább saru látszik ki. Az öreg kanász lajbit, fia azonban sálgalléros, divatos kabátot visel a szűre alatt, és kezében tartva divatos gombakalapját, látni engedi féloldalra fésült frizuráját, amelyhez pofaszakáll illett. Öltözetük hasonlít a vépi akvarell pásztorfigurájáéhoz, bár ennek az inge még rövid derekú, és kalapja egy korábbi nyugati divatot idéz széles, egyenes karimájával, kürtős tompjával. A vépi akvarell másik alakjához a csizmát sarkaló mesterhez a zsinóros posztóruha illik, míg a reverendás, világos porköpönyeges, ellenzős sapkás pap a legújabb divat szerint öltöztetett. A három figura – sokkal inkább társadalmi, foglalkozási, mint nemzetiségi különbségekre való tekintettel – szép példáját adja a korszakra jellemző öltözködési rendnek." (FLÓRIÁN 1996. 309.; vö. DÖMÖTÖR 1957.; és KRESZ 1956.)

A későbbi időkből, 1900 után, szórvány adatok idézik még Vas megyéből a széles karimájú kalapot, valamint a benyomott tetejű kerek fekete kalapot, továbbá a keskenyebb szélű kalapot (FLÓRIÁN 1996. 186. és 190.), de nem említik az úgynevezett pörge kalapot, s nem ezt ábrázolja az 1880–1890-ből datált nagycsákányi legényt (is) megörökítő fénykép sem (lásd FLÓRIÁN 1996. 187. old. 324. kép).

 

Visszatérve Csepregre; joggal kérdezhetjük: honnan a pörge kalapos cégér? Maga a típus ismeretes a szakirodalomból, mint ahogy azt a Magyar Néprajzi Lexikon kalap címszava is mutatja: "pörge kalap, csárdás kalap (Hegyhátvidék, Gömör m., Alföld): fejtetőhöz simuló keskeny karimájú, alacsony tetejű, általában fekete nemezkalap. Formájára a gömbölyű kalap (Debrecen), karimája állására a pörge állású kalap (Szeged), ill. kissé elálló karimájú típusára a nagyobb szélű pörge kalap (Hódmezővásárhely) elnevezések mutatnak. Magasabb félgömbtetejű, szélesebb, felálló, de nem szorosan fejtetőhöz simuló süvegállású karimás változata a gombakalap (Felvidék). – A pörge kalap a múlt század 30-as éveiben a széles karimájú kalap elterjedése után jelent meg. Az úri viseletben csak rövid ideig hódított, a paraszti fejviseletben azonban a Kisalföldtől Kalotaszegig, más típusokkal vegyesen, még a századfordulón is fennmaradt."

A csepregi fejviseletre nézve a magyar néprajztudomány kiemelkedő egyéniségétől, Györffy Istvántól kapjuk az első ábrázolással is hitelesített utalást. Eszerint: "A múlt század második felében a kiskarimájú kalapok terjedtek el, melyek – úgy látszik – a süvegből törpültek le (1165–1166., á.). (12. kép) A Bihar megyei tárkányi kalap még őrzi a süveg fejhez lapuló karimaformáját. Ennek még alacsonyabb változata a Rábaközön él. A süveg másirányú átalakulásával a karima többé-kevésbé eltávolodott a fejet borító résztől; így jöttek létre a pörge kalapok, melyeket a 60-as években az úriosztály is viselt, de amelyek ma már a parádés kocsisokra öröklődtek. A Kiskunságon és a Nyírségen, Kalotaszegen azonban a nép még ma is hordja." (GYÖRRFY é. n. 400. – A parádés kocsisokra való utalás nem véletlenül cseng össze a 7. képen már bemutatott pápai kalapos cégérrel, ugyanis annak régi leltári céduláján olvasható följegyzés:"Urasági kocsis kalapjához hasonló bádogcégér." is, bizonyosan az ekkor már a Néprajzi Múzeumban dolgozó Györffy Istvántól származik.)

 

12. kép – Alul a kapuvári pörge kalap
(GYÖRFFY é. n. 397. old. 1165–1166. ábra nyomán)

 

A csepregiek viseletére nézve a későbbiekben Balogh Jánosné Horváth Terézia kutatásai az eligazítók, s ő említi is a pörge kalapot: "Az egyik fajta hagyományos fejfedő a négy cikkből varrt, csúcsos, fekete karakül báránybőr- vagy vidrabőr-, később műszőrme sapka, régies nevén a süőg. Az úri viseletben csak rövid ideig hódító, kerek faformán készült pörge, fölhajtott szélű kalap Sopronban már 1836-ban, az országos átlaghoz képest korán megjelent, kicsi méretben. A XIX. század második felében elég általános lett, mind a magyar, mind a német parasztok körében. – 1900 körül a Répce-melléken és kis késéssel a Rábaközben mind a prémsapkának, mind a pörge kalapnak kialakult egy annyira kicsi változata, hogy épp csak födte a fej tetejét. Kalapgumival kellett a fejre erősíteni, hogy le ne essen. Ezek azonban a falvakban alig terjedtek el, és ott hamarabb ki is mentek a divatból, mint a divatcentrumként is funkcionáló mezővárosokban – Csepregen és például a rábaközi Kapuvárott –, ahol a gyermekből legénnyé válást mutatták az ünneplő öltözékben. A csepregi legények pörge kalapja még kisebb méretet ért el, mint a kapuváriaké, csupán 10 cm átmérőjű volt." (BALOGHné HORVÁTH 2006. 819. – Igaz, a közölt fényképeken nem lehet egyértelműen azonosítani a cégérhez hasonló pörge kalapot.)

Korábban pedig Sopron megyével kapcsolatban, ahová egykor Csepreg is tartozott, a térségben is érvényesülő soproni divatú férfi fejviselet kapcsán olvashatunk tőle a pörge kalapról: "Az úri viseletben csak rövid ideig hódító, kerek faformán készült pörge, fölhajtott szélű kalap az országos átlaghoz képest korán, Sopronban már 1836-ban megjelent kicsi méretben. A század második felében eléggé általános lett, mind a magyar, mind a német parasztok körében." (BALOGHné HORVÁTH 2002. 422. – A kötetben közölt ábrázolásokat, fényképeket átnézve azonban itt is nehéz azonosítani a cégérhez hasonló pörge kalapot.)

Ez a folyamat föltehetően Vas megyében is lejátszódott/lejátszódhatott.

Ugyancsak Horváth Teréziától, a közeli Kapuvár népviseletének legavatottabb kutatójától tudjuk, hogy: "A férfiak rendkívül kicsi fejrevalója télen fekete prémsapka, nyáron fekete pörge →kalap igen nagy tollal, bokrétával." (lásd a Magyar Néprajzi Lexikon kapuvári viselet címszavát! – vö. HORVÁTH 1972.)

Horváth Terézia ezen megállapítása korábbi alapos terepmunkájához kapcsolódik, és az annak eredményeit közzétevő monográfiájában fogalmazódik meg: "Pörge kalap. 'pörge kalap'. Fekete. Karimája egészen felhajlik a felső részre és fekete bársonnyal szegett. A XIX. sz. második felében terjedhetett el. A XIX. sz. végén ismert formája egészen kicsi, éppen csak fedi a fej tetejét. A XIX. sz. végén még gyerekek /34. ábra/, legények /41. ábra/ és fiatal házasok viselték. 1895. után már csak legények viselték. 1890 előtt jellegzetes dísze volt a nagy 'tuructoll' /41. ábra/, amiből legények többet, házasok egyet tűztek ki, majd házasok egyáltalán nem tűzhettek ki strucctollat. A pörge kalap kb. 1900-ig ünneplő, 1910-ig hétköznapi. Az 1910-es évek elején 'reguták' használták még, azután kiment a divatból." (HORVÁTH 1972. 289. – Az illusztrációkon ugyan kissé nehézkes az egyértelmű azonosítás.)

A pörge kalap elterjedésére további igazolással szolgál egy népszokás, mégpedig a Csepregen (is) jeles népszokás leírása. Az úgynevezett pünkösdi lófuttatást középpontba állítva idézi föl Balogh Jánosné Horváth Terézia – Csepreg jeles néprajzkutatója – Jókai Mór Egy magyar nábob c. regényének VIII., A pünkösdi király című fejezetét. Itt olvashatjuk: "A derék esküdt férfiú becsületesen kékbe (posztó nadrágba – dolmányba) van öltözve, a hogy rangbeli emberhez illik, pörge kalapját ékesíti egy pár nagy kinyílt basarózsa...." (BALOGHNÉ HORVÁTH 2005. 74.; vö. JÓKAI 2008. 113.)

Jókai Mór történetének helyszíne ugyan Nagykunmadaras, s mint tudjuk, az alapul szolgáló, s a XIX. század első felében, közepén még dívott pünkösdi király népszokás leírására az író a Tudományos Gyűjtemény Koszorú című mellékletében lelt rá (JÓKAI 2008. 427).

A leírás, mint azt Balogh Jánosné Horváth Terézia idézett kötete is tárgyalja – több elemében – vonatkoztatható Csepregre is. Ezt látszik erősíteni a Csepreget bemutató – turisztikai célokat is szolgáló – kis könyvecske is, mely szerint a helytörténeti gyűjteményben, azaz a falumúzeumban látható régi csepregi viselet kapcsán a következőket olvashatjuk: "Ünnepeken fekete csizmát és pörge kis kalapot viseltek." (WELLNER 1981. 58.)

Ilyenformán, konkrét tárgyi bizonyítékok hiányában is állíthatjuk, hogy a cégérnek mintául szolgáló pörge kalap tényleges és valóságos férfi fejviselet volt a XIX. században Csepregen.

Mindent egybevetve – a fentiek ismeretében – különösen nagy becsben kell tartanunk a csepregi kalapos cégért, mint olyan tárgyi emléket, mely egyaránt emléket állít a Vas megyében is tevékenykedő kalaposoknak, és a korábban céhes, később ipartestületi keretek között folytatott kézműves mesterségnek, valamint a régebbi korok férfi kalapviseletének.

   

IRODALOM

BALOGH Lajos
	2004	Büki tájszótár. Szombathely.
BALOGH Jánosné HORVÁTH Terézia
	2002	Az öltözködés és a viselet, mint népművészet. In Kücsán József és Perger Gyula (szerk.): Győr–Moson–Sopron megye népművészete. Győr. 373–454.
	2005	A pünkösdi király Csepregen és Jókainál. Csepreg.
	2008	Csepreg és környéke magyar népviseletei. Vasi Szemle LXII. (6.): 813–826.
CÍMTÁR
	1912	Sopronmegyei naptár és címtár. (Sopron)
	1923	Sopron város és vármegye címtára. (Sopron)
	É. n.	Sopron szab. kir. város ""Civitas fidelissima" és Sopronvármegye általános címtára és útmutatója. Székely és Társa, Sopron.
CSATKAI Endre
	1971	Cégérek. Budapest.
CSISZÉR Dóra
	2005	Alkalmi szerzeményezés vagy tervszerű gyarapítás? Néprajzi Értesítő LXXXVI. 85–94.
CSUPOR István
	2010	Céhes kerámiák – Guild Pottery. A Néprajzi Múzeum műtárgykatalógusai – Catalogi Musei Ethnographiae 16. Budapest.
DOMONKOS Ottó
	2002	Céhemlékek. In Kücsán József és Perger Gyula (szerk.): Győr–Moson–Sopron megye népművészete. Győr. 63–88.
DÖMÖTÖR Sándor
	1957	Parasztviselet ábrázolások 1837-ből. Ethnographia 627–631.
ÉNEKES Ambrus
	2010	Kézműipar Veszprém megyében. Céhek és manufaktúrák. Veszprém.
FARKAS Sándor
	1887	Csepreg mezőváros története. Budapest.
FLÓRIÁN Mária
	1992	Hogyan öltözködött a Vas megyei köznép? Vasi Szemle XLVI. (1.): 11–71.
	1996	Hogyan öltözködött a Vas megyei köznép? In Gráfik Imre (szerk.): 157–195.
GRÁFIK Imre
	2000	Mesterséggyűjtemény. In Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest.
	2008a	Céhemlékek – Guild Relics. A Néprajzi Múzeum műtárgykatalógusai – Catalogi Musei Ethnographiae 12. Budapest. 2008.
	2008b	Vizuális nyelv – Képes beszéd (A cégérekről). Életünk XLVI. (10.): 60–73.
	2009a	Kézműves ABC – Tárgyak olvasata (A céhjelvények szemiozisáról). In Balázs Géza – H. Varga Gyula (szerk.): Ikonikus fordulat a kultúrában. Budapest – Eger. 2009. 64–79.
	2009b	Vasi Népművészeti Tár XII. A celli bábos cégér. Vasi Szemle LXIII. (6.) 735–743.
GRÁFIK Imre (szerk.)
	1996	Vas megye népművészete. Szombathely.
GYÖRFFY István
	1929	Viselettörténeti adatok. Néprajzi Értesítő XXI. 55–57.
	É. n.	Viselet. In Bátky Zsigmond – Györffy Istán – Viski Károly: A magyarság néprajza. I. A magyarság tárgyi néprajza. Budapest. (1941.) 381–435.
HORVÁTH Terézia
	1972	Kapuvár népviselete. Budapest. Néprajzi Közlemények XVI–XVII.
JÓKAI MÓR
	2008	Egy magyar nábob. Budapest. Kossuth Kiadó
KÁLNÁSI Árpád
	2005	Debreceni cívis szótár. Debrecen.
KRESZ Mária
	1956	Magyar parasztviseletek 1820–1867. Budapest.
MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON
	1979	Magyar Néprajzi Lexikon II. F-Ka Budapest.
NAGY Zoltán
	1992	Kézművesipari műhely- és szerszámkataszter – Vas megye Gyűjteménykatalógus 1. Veszprém–Körmend.
	1996	Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken. In: Gráfik I. szerk. 1996. 196–227.
NAGYBÁKAY Péter
	1971	Veszprémi és Veszprém megyei céhzászlók, céhlámpák és egyéb céhjelvényes emlékek. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. 127–187.
	1965–67	Munkaeszköz ábrázolások magyarországi céhjelvényeken. Technikatörténeti Szemle 4: 1–2. 171–189.
	1995	A magyarországi céhes kézművesség jelvényei. Budapest.
NEMESNÉ MATUS Zsanett – SZABÓ Péter
	2010	"... remekdarabjaikat bötsülettel elkészítvén..." A céhek tárgyi emlékei a Xántus János Múzeumban. Győr.
NEMESNÉPI ZAKÁL György
	1985	Eörséghnek leírása. (1818) Szombathely. (Őrségi Baráti Kör)
O. NAGY Gábor
	1966	Magyar szólások és közmondások. Budapest.
WELLNER Lőrinc
	É. n.	Csepreg. Csepreg. (1981)