KŐSZEG TÖRTÉNETI IDENTITÁSÁHOZ

HANGADÁS

Kőszeg története bizonyos értelemben a különösség kategóriájába tartozik. Igazolható ez a város XIII. századi alapítása tekintetében; jól leírható arra a korszakra is, amikor a XV–XVII. században zálogjogon Habsburg-gyámság alá került. Valójában az oszmán-török magyarországi hódoltsága is kivételes stratégiai és kereskedelmi pozíciókat biztosított neki. Hovatovább a háborúkból is nyereséggel került ki. Vas megyében egyedüliként jutott szabad királyi városi ranghoz, ezzel országrendiséget, azaz diétai részvételt kapott. Olykor elébe ment a nyugat-magyarországi fő- és közrendek politikai ambícióinak, máskor meg ellenállt. A hosszú háborúk után az öt kerületi nemesi tábla színhelyeinek egyike lett. A prekapitalista fejlődés során strukturális válság elszenvedője lett. Gazdasági megkésettségét Szombathellyel szemben már nem tudta behozni, intézmény- és iskolaváros voltával, protekcionista városfejlesztésével mégis megtalálta különleges státuszát. Az országot sújtó trianoni béke súlyos piacvesztéssel büntette. A két világháború között azonban ennek ellenére is páratlan közszellemnek adott otthont, amelyet leginkább tradicionálisan összetett, érdekellentétei ellenére is szociális békére hajlamos társadalmának köszönhetett. A második világégés és következményei, a szovjet típusú politikai és gazdasági rendszerváltás csaknem padlóra küldte: szétverte polgári társadalmát, tulajdonviszonyait, egyoldalú, keleti piacokra orientáló könnyűipari "monokultúrát" és végletesen ellenőrzött határsávrendszert honosított meg. Az 1960-as évek végén kezdődő, ellenőrzött modernizálás újra felfedezte a város gazdag épített és természeti értékeit. Ami eddig teher volt, az a XX. század végi rendszerváltás idejére részben előnnyé változott. A kinyílt határok felszívták a keletkezett munkanélküliség nagy részét, de számos szektor szakemberállományát vitte el a nyugati vonzás. Városrekonstrukciójának két központi eleme: a belváros és a Jurisics-vár rehabilitációja kitörési szándékot takar. Egyetemi várossá válásával pedig újabb esélyt kapott, hogy elveszett képzési szerepeit visszakapja. Ezért érdemes áttekinteni azt, hogy miben rejlett a felvázolt tendenciák különleges volta.

 

A KÖZÉPKOR: A NYUGAT-EURÓPAI INTÉZMÉNYEK KITERJESZTÉSE

Kőszeg középkori története is magán visel néhány olyan elemet, amelyek révén nyugodtan besorolhatjuk a különösségek közé. Legalábbis a magyarországi körülmények között. Ilyennek tekinthető születésekor létrejött szerkezete, továbbá az a körülmény, hogy a nyugat-európai középkor itt bevetette a magánháborúk jogi eszközét, az ún. Fehde-háborút.

Ismeretes, hogy Kőszeg városa az Árpád-kor végén, még 1260–1274 között épült. Első várát, Kőszeg fellegvárát (Hochburg) – az 1996-ban újra felépített Óházat – már a XIII. század derekán használták. Az Alsó- vagy Vízivárat (Wasserburg) a Dunántúlt uraló Kőszegi (Németújvári) család építette. A különössége abban rejlett, hogy olyan szerkezetben húzták fel, amelyben a városnak nagyobb stratégiai szerep jutott, mint a várnak. Ennek az a magyarázata, hogy a vár a városfalakon belül épül fel. Ezért városi várnak (Stadtburg), a város eme típusát pedig várvárosnak (Burgstadt) nevezi a szakirodalom.¹ a Kőszegi család lényegében alsó-ausztriai modellt rendszeresített Kőszegen. Abból az időből, amikor a Habsburg- és az Árpád-házzal szemben a csehországi Přemysl-dinasztia akarta hatalmát kiterjeszteni Közép-Európára. Az egy ideig a cseh uralkodó mellé állt Kőszegi oligarchacsalád hozta magával ezt az erődítmény-típust, amelynek egyik legszebb példája az alsó-ausztriai Retz városában található.² Éppen ez volt az az országrész, amelyben a Kőszegi család is átvészelte kényszerű távollétét. Magyarországon ez a várváros-modell akkor még ismeretlen volt. Lényegében akkor jött létre, amikor II. Přemysl Ottokár a városokra támaszkodva kívánta kiterjeszteni és stabilizálni hatalmát a szomszédos hercegségekben. A Kőszegi család fordított a szerepkörön, ezúttal a várváros-modellt helyezte szembe az Árpádok központi hatalmával szemben.

Kőszeg tehát korabeli korszerű, nyugat-európai mintát őriz a ma is álló szerkezetében. Lényegében itt ismerte meg a határhelyzetéből fakadó válságkezelést, itt alakult ki a kényszerűségből kifelé és befelé is működő alkalmazkodás. De itt ismerték fel a mindenkori hatalmak is azt a helyzeti energiát, ami határhelyzetéből fakadt. Határon innen és határon túl.

Ebben a térbeliségben vette át Kőszeg azt a jogintézményt, amelyet a nyugat-európai jogfelfogás a magánháború alkalmazása jogának, lefordíthatatlan Fehde-jognak nevez. Az önbíráskodásnak ezt a módját 1495-ben tiltották be birodalom-szerte.³ Egyszerűen azért, mert kiderült, hogy a birodalom – köztük az osztrák örökös tartományok - belső egyensúlyát (sok esetben magát a létet) csak úgy lehet megmenteni, ha a "központok" gyakorolják a legfőbb bírói hatalmat. Ameddig azonban a magánháború indítására jogképesek (uralkodók, fő- és közrendek, városok) a Fehde középkori eszközét alkalmazhatták, addig számolni kellett azzal, hogy a hűbéri rend instabillá válik.

 

A FEHDE INTÉZMÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA A TÉRSÉGBEN

A magyar történetírás mind ez ideig tudomást sem vett arról, hogy a szomszédos osztrák-stájer hercegségek, továbbá a Habsburgok örökös tartományai ezt a magyar jogrendszertől idegen intézményt kiterjesztették Nyugat-Magyarországra is.⁴ Magyarországon senki fia nem nevezi Fehde-nek azt a háborút, amit Habsburg Albert herceg 1286–1291 között viselt a Kőszegi (Németújvári) család nyugat-magyarországi várainak elfoglalására. A mégoly kitűnő Zsoldos Attilát sem érintette meg az egyik újabb tanulmányában.⁵ Ennek az volt az egyik oka, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta az osztrák forrásokat. Ugyanakkor az is tény, hogy a Kőszegi (Németújvári) család a Přemysl- és a Habsburg-házzal olyan Fehde-típusú harcokba keveredett, amelyeket a Magyarországon ismeretlen Fehde-szabályok szerint vívták. Jellemzően olyan kötött feltételek voltak ezek, amelyek még a lovagi korban fejlődtek ki, és mind a hadüzenetet, mind pedig a fegyverszünetet és békekötést formalitásokhoz kötötték. A hűbéri rendszerben nem számított felségárulásnak, ha Fehde-szövetséget kötöttek az uralkodó ellen. A hierarchiában reálviszonyok jutottak kifejezésre, szemben a magyarországi patrimoniális királyság rendszerének perszonális jellegével, amelyben a személyes hűségnek sokkal nagyobb szerep jutott. sőt, a kialakuló magyarországi nemesség 1222-ben lefektetett ellenállási joga is sokkal kötöttebb lett, mint nyugati társaiké.⁶

Ez a szomszédos Ausztriában a territoriális uralom (hercegségek) létrejöttének kora, nálunk a királyi vármegyerendszer felbomlásáé, a familiáris viszony létrejöttéé, a központi és az oligarchikus, azaz az önálló, territoriális hatalmak közti küzdelemé volt.⁷ A Németújvárról Kőszegre áttelepülő Kőszegi család (innen a kettős névhasználat) ebben a küzdelemben hol a nyugati típusú Fehde-szövetség (Fehde-hadjáratok), hol pedig a magyarországi patrimoniális-familiáris hatalomgyakorlás szereplője volt. Végül nem a Fehde-szabályokat alkalmazó Habsburg-, hanem a nyugat-magyarországi főúri territoriális pozíciókat elfoglaló Anjou-háznak sikerült őket térdre kényszeríteni. Kőszeg azonban színtere lett a nyugati lovagkori szövetségi és hatalomgyakorlási minták átvételének. Ez akkor különlegesnek minősült. amikor 1328-ban királyi várossá emelték, akkor lényegében királyi védelem alatt, de visszatért a magyarországi feudális rendszer keretei közé. Ez az 1260–1328 közötti korszak lett az első ún. köztes szerepvállalásának periódusa, amely ekkor megkülönböztette minden nyugat-magyarországi városban gyakorolt hatalomtechnikától.

 

A FEHDE-JOG UTOLSÓ KITERJESZTÉSE NYUGAT-MAGYARORSZÁGRA

Már úgy nézett ki, hogy a XIII. század végén Kőszegen és térségében alkalmazott Fehde-módszereknek nem lesz folytatása. A XV. század közepén azonban a Fehde-intézmény már nem csak formalitásaival, hanem a Habsburgok magyarországi hatalma kiterjesztésének eszközeként jelent meg. Ehhez szükség van a Fehde-jog egy fontos alkotóelemének ideidézésére. Máskülönben nem érthető, hogy miként osztottak a Habsburgok Kőszegnek újabb szerepet. A lényeg az, hogy a szabályok szerint tilos volt használni az önbíráskodás Fehde-jogát, ha az országot külső veszedelem fenyegette. Ekkor kötelező volt országos békét (Landfrieden) elrendelni. Aki ezt megszegte, levelesítették, kiközösítették, és számíthatott arra, hogy azonnal fegyveres elégtételt vesznek rajta. Ennek a szabálynak a megsértése vezetett ahhoz, hogy III. Frigyes 1447-ben megalapozhatta: Kőszeget és hátországát Habsburg-zálogba vegyék, annak összes mentális következményével is.

A Habsburg- és Jagelló-ház magyarországi összecsapásának egyik színhelye Nyugat-Magyarország volt. Erzsébet királyné 1441-ben elzálogosította III. Frigyesnek a Szent Koronát és Sopron városát, sőt fiát, utószülött V. Lászlót is gyámsága alá helyezte. Amikor I. Jagelló Ulászló 1444-ben a török ellen vonult, III. Frigyes felfüggesztette a két uralkodóház közti fegyveres konfliktusokat. A Jagelló uralkodó magyarországi bárói ezt azonban semmibe vették, és a III. Frigyes zálogán lévő Sopronra támadtak. Ez a Fehde-szabályok szerint békeszegésnek minősült, ezért Frigyes hadaival az amúgy is megosztott Nyugat-magyarországi megyékre és Kőszeg városára támadt. Ez lényegében V. László érdekeivel is egybeesett. A meghódított Kőszeg és stratégiai háttere így maradt az 1447. évi radkersburgi béke alapján Habsburg-kézen. Az 1463. évi soproni békében ugyan a Szent Korona és Sopron visszakerült a Magyar Királysághoz, de a békében felsorolt hét nyugat-magyarországi vár, uradalom és városa 1647-ig Habsburg magánzálogon maradt.⁸

III. Frigyes tehát a Fehde eszközeit alkalmazta Nyugat-Magyarország elfoglalására, ennek következményeképpen Kőszeg 1447–1647 között de facto is alsó-ausztriai kormányzati, igazságszolgáltatási, rendeletalkotási felügyelet alá került. Ez mentalitástörténeti szempontból is évszázadokra elválasztotta Kőszeget és stratégiai hátterét, jövedelmi forrásait Magyarországtól. Ez volt a Szent Korona-tan megszületése, azaz a magyar rendiség azon korszaka, amelyben megfogalmazta a hatalom megosztásának igényét. A királyválasztás jogát a Habsburg örökös joggal szemben. A Habsburg-dinasztia a maga belső családi konfliktusaiból úgy menekült előre, hogy a Fehde-jog kiterjesztésével jelentős magyarországi jövedelmekhez jusson. Ebből osztott vissza a vele Fehde-szövetségben lévő zsoldos-katona illetve hivatalviselő nemességének. A katonabáró Hunyadi János pedig ekkor alapozta meg jogát a kormányzói tisztre, s lett később fia, Hunyadi Mátyás a választott uralkodó. Mihelyt tehette, Hunyadi Mátyás is ugyanazon zsoldosokat használta fel III. Frigyes ellen, mint akik a német császárt is szolgálták. A Fehde-szövetség ugyanis nem perszonális, hanem reál jellegű érdekszövetség volt.

A középkor végi fejlemények tehát egyértelműen ausztriai minták és technikák felé tolták el Kőszeg történetét, amelyben párhuzamosan éltek egymás mellett az osztrák és magyar szokásjogok. 1441–1463 között Sopront és jövedelmeit is Habsburg-zálogon tartották. A magyar történészek nem vették észre, hogy III. Frigyes miért alkalmazta a Fehde-jog intézményét, azaz egy tipikusan nyugat-európai institúciót. Ezért beszéltek feudális anarchiáról, polgárháborúról, ahelyett, hogy a két ország eltérő jogrendszere keretén belül megvívott dinasztikus konfliktusokat elemezték volna.⁹ Itt alapozódott meg Kőszeg különössége: ide is, oda is tartozott; kialakult a kétféle modell alapú társadalma, struktúrája, mentalitása. Hunyadi Mátyás ezt már érzékelte, a Habsburgok ellen is fordította, de a Szent Koronán és Sopronon kívül semmit sem kapott vissza.

 

A KORAÚJKORI KŐSZEG

Nincs azon semmi csodálkozni való, hogy az 1532. évi nagy török háború idején az alsó-ausztriai zálogra került Kőszeg csak ezzel a stratégiai háttérrel tudott a támadó oszmán hadaknak ellenállni. Kétségtelen, hogy a diplomata-katonabáró Jurisics Miklós ebben fontos szerepet kapott. Ám a háború és a védelem is elsősorban Bécsre koncentrált. A magukra maradt nyugat-magyarországi, alsó-ausztriai, stájer és krajnai rendek közös területvédelmi stratégiája tette csak lehetővé, hogy 1532. augusztus 22-éig aktív ellenállást tanúsítsanak. a Drávától a Dunáig és a Rábától a Lajtáig.¹⁰ Ezzel tudták felmenteni Kőszeget, Sárvárt és Szalónakot is. És a felperzselt föld taktikájával tudták megtörni a támadó török sereg morális tartását, egységét. Augusztus 22-e után azonban Bécsbe rendelték az örökös tartományok rendjeinek fő erőit is, mert a szultán hadainak egy része is sátort bontott Kőszeg alatt. A fegyverek és a diplomácia eszközei együttesen tették képessé a várost a túlélésre.

 

KŐSZEG AZ EURÓPAI ÉS KISÁZSIAI KÖZTUDATBAN

A török ostrom után joggal érezhette Kőszeg azt, hogy erős háttere van az örökös tartományokban. Szombathely akkor a törökös utat választó Szapolyai pártján állt. Egy világ választotta el egymástól a két várost. Élet- és jogbiztonságot ezután csak I. Ferdinánd dinasztiája oldalán remélt. Továbbmegyünk: Kőszeg nemzetközi hírnévre tett szert, hiszen felkerült a korabeli Európa és Kis-Ázsia híreinek élére. A Neue Zeitungok, nyomtatott negyed íves hírforrások úgyszólván minden nyelven megtalálhatók még ma is a külföldi könyvtárakban és archívumkban. Még a törökkel szövetséges Velence és Párizs iratai között is. Krónikás énekek, metszetek (Hans Sachs, Erhard Schön) születtek róla. Az olasz Paolo Giovio, V. Károly történetírója egy egész könyvet szerkesztett az eseményről; Istvánffy Miklós kancellár még a XVI. században beillesztette a Magyarok történetéről szóló opusába. Portai követségek jelentéseinek részévé vált. A török díván jegyzője, továbbá a Porta jelentős udvari tollnokai foglalták írásba, még ha török szemmel is, a hadjáratban váratlan főszerephez jutó Kőszeget. Minthogy Velence, Sztambul egyfelől, továbbá Madrid–Bécs és Párizs másfelől a legfontosabb diplomácia-műhelyek voltak, Kőszeg neve hívószó lett a nagyhatalmi érintkezésekben. Bécs a kőszegi intermezzo révén kerülte el, hogy közvetlen török ostromzár alá vegyék. Az onnan elvonuló keresztény hadak finanszírozói Augsburgtól Rómáig beszámolókat kértek arról, hogy valójában mi történt Kőszeg alatt. Hamarosan az európai hírfolklórnak, továbbá a kereszténység védelmezője toposznak is részévé vált. Amikor 1777-től pápai engedéllyel az ostromra való emlékezetül megszületett Kőszegen és fíliáin a 11 órás harangszó, szárnyra kapta a harangszó-diplomácia is. A város önképe új, kiterjesztett európai identitásokkal gazdagodott.

Mindennek visszhangja eljutott a tett színhelyére is. A páratlan nemzetközi visszhangot érezni lehetett a bécsi kancelláriában és kormányzati hivatalokban is. Sorra születtek a korabeli kereskedelmi engedmények, királyi monopóliumok forrásbázisát tették szabaddá az újjáépítésre és telepítésre. Kőszeg hamarosan olyan gazdasági előnyökre tett szert, amit még az alsó-ausztriai rendek is megsokalltak.

 

GAZDASÁGTÖRTÉNETI FORDULAT A HABSBURG-ZÁLOGJOGON LÉVŐ KŐSZEGEN

Egyszer már történt gazdaságtörténeti fordulat Kőszeg történetében. A XIV. század derekán kért bebocsátást Kőszeg Sopron és Pozsony mellett a bor dél-német piacaira. A kemény gazdasági háborúban Anjou I. Károly segített áttörni a két bortermelő város német monopóliumát.¹¹ Ez része volt az Anjou uralkodó azon szándékának, hogy a tartományi uralkodásra magát berendezni akaró Kőszegi család egykori városának jövedelmeit a királyi udvarhoz kösse. Ugyanakkor a borkivitel révén felhalmozódó tőke teremtette meg a helyi kézműipar alapjait, sőt Kőszeg piackörzete kereteit is.

A XVI. századi Kőszeg 1541 után, Magyarország három részre szakadása után újra különleges kereskedelmi előnyökhöz jutott. A török hódoltság miatt megszakadtak a hagyományos kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok, ezek nagy része az Adriai-tenger, valamint a Bécsi- és Grazi-medence észak–déli irányú utjaira helyeződött át. Kőszegnek ebben kitüntetett szerep jutott. Képes volt ekkor a török háborúkban szerzett érdemeit gazdasági előnyökre váltani. Mindenekelőtt azért, mert ebben a bécsi udvar is érdekelt volt. A korai újkorban továbbra is döntő szerepe volt a kereskedelmi és adóprivilégiumoknak. Ezeket a gazdasági előnyöket a kor szabályai szerint arra kijelölt kedvezményezettek, így pl. városok használhatták. A Habsburg zálogváros így jutott külkereskedelmi vámkedvezményekhez, és így kapott királyi adómentességet is. Azzal a feltétellel, hogy jövedelme egy jelentős részét az új városi védelmi rendszer, a külsőbástyás városfalak felépítésére fordítja. Ez volt az udvar és a város érdekegyesítése. A középkori borexport-kiváltság is új értelmezésben jelent meg. Meg is találta gazdasági ellenfeleit, ekkor azonban az alsó-ausztriai rendek képében, akik megsokallták a bécsi udvar protekcionista magatartását, és ki is harcolták mind a külkereskedelem, mind a fogyasztási adó rendi ellenőrzését. Ez is gazdasági érdekharc volt, amelyben azonban a város mérhető fejlődésnek és modernizációnak indult. 1547–1581 között így vette ki részét a város tranzitjogát felhasználva Kőszeg a nyugati piacokra menő élőmarha-kereskedelemben is.

Ennek köszönhette a város, hogy a XVI. század második felére épületállományát és az itt élők számát megháromszorozta. A közgondolkodást átformáló reformáció sok várost megelőzve érkezett meg Kőszegre. Nyugati piacokra került a helyi gabona, a méz, a szilva, továbbá a szlavón piacokról behozott juh és sertés is. Az importáruk között pedig megjelent a nürnbergi posztó, a grazi vas és a hódoltsági selyemáru. 1568–1572 között végleg megváltotta magát a kőszegi uradalom földesúri ellenőrzéséből, alsó-ausztriai kamarai város lett. Kialakult az önálló, kétkamarás önkormányzata. Mindezt úgy élte meg, hogy gazdasági státuszát a bécsi udvarral közös érdekegyesítésének köszönhette. Ilyen különleges helyzetbe a térségben csak Kismarton került, de annak jövedelmeire jobbára Habsburg főhercegi igényeket terjesztettek ki. Úgy kell minősíteni e fejleményeket, hogy egyfelől Kőszeg viszonylag távol került a török háborúktól, másfelől gazdaságát a háborúból finanszírozta. Kereskedelmi áruszerkezetét főleg a háború élelmiszer-és nyersanyagigényeihez igazította. Megismétlődött a középkori példa, újra a távolsági kereskedelem (bor, élőállat) lett a helyi kézműipar bázisa. Eközben kimutatható, hogy Kőszeg a stájer vasáruk lerakata lett.

Lényegében nyugat-európai minták érvényesültek az önkormányzat klasszikus szekciójában: az igazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a helyi rendeletalkotásban. Ebből egyet feltétlen ki kell emelni: a büntetőbíráskodás legmodernebb kódexének, az V. Károly-féle büntetőjogi kódexnek az alkalmazását. Példátlannak kell minősíteni ugyanis azt, hogy néhány magyarországi Habsburg záloghelyen Kőszeg és az alsó-ausztriai udvar adminisztrációnak köszönhetően csak itt vált gyakorlattá a büntetőügyek kétszintű tárgyalása. Ezt a perjogi modernizációt a Werbőczy-féle Hármaskönyv nem ismerte.

 

ÚJRA HAZAI RENDI STRUKTÚRÁBAN: A SZABAD KIRÁLYI VÁROS

Bármilyen különös, de az 1647-ben a Magyar Koronához visszacsatolt Kőszeg olyan rendi szerkezetű anyaországhoz került vissza, amely akkor még nélkülözte a modernizációs eredményeket. Az viszont nagy eredmény volt, hogy a város országrendiségének kérdése tisztázódott. Országrendiséggel, azaz a magyar rendi országgyűlésre történő követküldési joggal csak a szabad királyi városok rendelkeztek. Kőszeget III. Ferdinánd 1648 novemberében a legmagasabb magyarországi városi rangra: szabad királyi várossá emelte.¹² A térségben ezt csak Kismarton (Eisenstadt) és Ruszt (Rust) kapta meg. Vas vármegyében pedig egyedül Kőszeg. Követküldési jogszerzésén kívül két előnye volt ennek. A politikai rendi hierarchián belül a legmagasabb szintre emelkedett, pozsonyi országgyűlési kapcsolatrendszere (érdekkijáró képessége) minden eddiginél jobban kiszélesedett. Ugyanakkor megmenekült attól a veszélytől, hogy a Nádasdy- vagy az Esterházy-család felvásárolja, hogy aztán világi földesúri várossá süllyessze.¹³ Kőszeg szabad királyi városi státuszát 1871-ig őrizte, az újkori közigazgatási rendszerben törvények szabályozta városi hatóság illetve járási székhely lett. 1929-ben megerősödött a vármegyétől, mint törvényhatóságtól való függése. 1949-ben pedig szabad királyi városi címhasználatát is eltörölték.

 

FŐRENDI ÖSSZEESKÜVÉS RÉSZTVEVŐJE. FORDULAT A MENTALITÁSBAN

Hozzá kell még tennünk, hogy Kőszeg ekkor 200 év után elvesztette a bécsi (prágai) központi és közbülső kormányzati szervekhez és fő tisztségviselőihez fűződő közvetlen jellegű kapcsolatát. Mind a törvényhozás, mind a kormányzás, ugyanakkor az önkormányzat (megyei és városi) különböző szintjein súlyos háborús és felekezeti konfliktusokkal terhelt ország rendi hierarchiájába integrálták. Az átállás viszonylag zökkenőmentes volt. Népessége tartotta tovább az 50–50%-os magyar és német etnikumarányt. Amikor azonban a magyar fő- és közrendek egy része 1665–1671 között a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes összeesküvés keretén belül válaszolt a bécsi abszolutizmusra, s főleg a Habsburgok és a Porta között köttetett, az országot mélyen megalázó vasvári békére (1664), akkor Kőszeg szabad királyi városa a főrendek (Wesselényi, Zrínyi, Nádasdy) mellé állt, és Bécs ellen fordult. A szervezkedés kőszegi szakasza a ma is álló Arany Strucc fogadóban zajlott. Az akkor még protestáns várost később mindezért súlyos pénzbüntetéssel, valamint azzal sújtották, hogy az önkormányzatára oly érzékeny városnak be kellett engednie a jezsuita rendet.

Mentalitástörténeti szempontból azonban messze ható következményekkel járt az önkormányzati testületek és intézményeinek katolizálása. A korabeli katolikus egyházi elit szerint Sopron és Varasd között Kőszeg a legfontosabb városnak bizonyult. Ekkor szűnt meg a protestáns kisgimnázium, noha helyette 1677-ben megindult a tanítás Vas vármegye első rendi gimnáziumában.

 

MEGREFORMÁLT RESTAURÁCIÓ, NEMESI INTÉZMÉNYEK, ELVESZTETT PIACI ELŐNYÖK

A XVIII. századi Kőszeg egyik sajátja volt, hogy meg kellett birkózni a béke diktálta szükségletekkel: nem a háborús konjunktúra és nem is a háborúk beszállító-szerepköre alakította a kereskedelem és a kézműipar szerkezetét, noha a belőle élők száma 1720–1780 között a kétszeresére emelkedett. Megszűnt az Adriai-tenger és a Bécsi-medence közötti forgalom kitüntetett helyzete is. Az osztrák vámpolitika egyoldalúvá tette a helyi céhek kínálatát, amelynek következményeit a napóleoni háborúk rövid konjunktúrája fel is erősítette. A XIX. század első felére el is érte a várost az első feudális kori termelési válság. Ennek lényege volt az önálló műhelyek számának csökkenése, tehát a korábbi mesterek bérmunkássá válása.

E folyamat mögött egzisztenciális és áruforgalmi szinten is jelentős szőlő- és bortermelés állt. Ennek híres kultúrtörténeti forrása, hogy Bél Mátyás tudós pozsonyi lexikonköre is elvégezte a kőszegi szőlőtermelés tradíciójának felmérését. Továbbá az is, hogy a "Szőlő Jövés Könyve" egyedülálló európai dokumentációt hozott létre. Ugyanakkor Kőszeget is csak II. József türelmi rendelete szabadította fel a Carolina resolutio erőltetett katolizációja alól. A jezsuita rendet a piaristák, majd a bencések követték. Lényegében az ország első árvaházának jótékonysági intézménye is a rendi gimnázium alapozója lett. Mindazonáltal nem szűk keretű oktatási gyakorlatot kell elképzelni. Kiváltképpen a piaristák és a bencések igazolták, hogyan lehet a felvilágosodás és a reformeszmék színtere az oktatás is. Egyfajta megreformált restauráció jegyében. S minthogy 1723-tól Debrecen, Eperjes, Nagyszombat és Nagykároly mellett Kőszeg lett a nemesi kerületi táblabíróság egyik magyarországi színhelye egész Dunántúlra kiterjedő hatáskörrel, a Kőszegen régóta honos Nádasdyak, Batthyányak és Esterházyak mellett megjelent a XIII–XIX. századi jogtudó, hivatalviselő nemesség is. Köztük a Sigray-család, amelynek egyik tagja, Jakab a jakobinus mozgalom tevékeny résztvevőjeként szenvedte el 1795-ben a mártírhalált. Így lett a kőszegi Úri utca (ma Chernel utca) a táblabíró fő- és köznemesség nemesi intézményének otthona is. Paradox módon ennek a táblabíró nemességnek egy része lett az 1848–1849. évi polgári átalakulásnak is a letéteményese. Ez a különösség nem kizárólag kőszegi privilégium, de a megye első takarékpénztárának felállítása (1844) is Kőszeghez kötődik. Benne a fő-, köznemesi és polgári tőke találkozásával. Ekkorra azonban a szombathelyi piacok forgalma megelőzte a kőszegit. Amikor 1865-ben megnyitották a Sopron–Szombathely–Nagykanizsa vasútvonalat, Kőszeg infrastrukturális vákuumba került.¹⁴ Először történelme során elvesztette piaci előnyeit.

 

RÁSEGÍTŐ POLGÁROSODÁS: PROTEKCIONISTA VÁROSFEJLESZTÉS, TÁRSADALMI SZERKEZETVÁLTÁS

Úgy nézett ki, csak az előremenekülésben van esély. A város viszonylag hamar rádöbbent arra, hogy helyzetén külső tőkebevonással segíthet. Erre területeket ajánlott fel befektetéseket várva. Hazai és külföldi, állami és magánberuházásokban bízva. Egyben abban bízott, hogy a versenyben véglegesen alulmaradt céhrendszer helyett munkalehetőséget kínál, illetve az új intézmények megújult társadalomszerkezetet generálnak. Ekkor alakult ki, a helyi adottságoknak/kínálatnak megfelelően a működési kereteit és humán erőforrásait kereső keresleti tőke korai kapitalista gondolkodásmódja, amely forma még ma is reflexszerűen hat. 1856–1932 között lényegében ez az elv alakította a fejlesztéseket és a nagyobb beruházásokat.

Két területet emeltek ki: az állami (benne: katonai) és egyházi oktató, nevelő és jóléti intézetek létesítését (1833: betegház; 1856: katonai nevelőintézet; 1859: gőzmalomkaszárnya; 1871-től: domonkos rendi leányiskolák és tanítónőképző, valamint Elisabethinum óvoda; 1876: polgári fiúiskola; 1883: első vasúti szárnyvonal; 1894: Dreiszker-féle hideggyógyvíz-intézet; 1899: evangélikus leánylíceum; 1908: bencés főgimnázium; 1911: Frigyes-laktanya; 1913: MÁV árvaház; 1926: állami tanítóképző; 1930 katolikus fiúnevelő, valamint verbita missziósház; 1931: Esterházy-vár átadása a honvédkincstárnak; 1932: tiszti üdülő stb.), valamint a Gyöngyös patakra támaszkodó manufaktúra- és gyáripart (1857–1945 között serfőzde, 3 posztógyár, hideggyógyvíz-intézet, fürdő és uszoda, 6 malom, 2 energiatermelő, szappangyár, botgyár, kórház stb. épült a patak vizére).¹⁵

Kőszeg ennek nyomán érte el, hogy a XIX. század második felére az ország egyik legalacsonyabb analfabétizmus-mutatójával rendelkezett. Egyértelmű, hogy az intézményeket működtető egyházi, katonai és világi értelmiség páratlan összetettségű társadalmi elitet teremtett. Az ún. Bach-korszaknak volt egy vitathatatlan modernizációs intézkedése, az nevezetesen, hogy 1857-től kereseti, jövedelmi, továbbá telek- és ház-vagyonalapra helyezte az adóztatást. Létrejött a polgári elvű érdekegyesítés; feketén-fehéren világossá vált Kőszegen is, hogy milyen volt a városban élők és ténykedők álló- és működő tőkéjének hierarchiája (virilisták). Ezen belül az is, hogy a zsidó magántőke részaránya mennyit nőtt a helyi ház- és kereskedelmi (üzleti) vagyonban.

 

TRIANON HATÁSA, KITÖRÉSI IRÁNYTARTÁS

Ezt a protekcionista fejlődést különös módon csak felerősítette a Trianoni szerződés (1920), noha a város közvetlen piackörzetében, kereskedelmében, infrastruktúrájában elszenvedett veszteségei rendkívüliek voltak. Olyanok, amelyek csak az 1901-től a kőszegi szőlőkben pusztító filoxérakárokhoz voltak hasonlíthatók. Ebben különösen kirívó a helyi kisipar és kiskereskedelem cserearányainak drámai negatívuma, továbbá az, hogy Kőszeg három vasúti szárnyvonala közül kettőt a határrendezés miatt elvesztett. Főszolgabírói járási községeiből 54, közvetlen nyugat-magyarországi (mai burgenlandi) piaci kapcsolataiból 85 községet veszített el, a megmaradt 17 község így Szombathely felé tendált. Mindez az első világháború által gerjesztett válságokat (pénz- és árupiaci, nyersanyag, energia stb.) amúgy is megszenvedő városra következett.¹⁶

A protekcionista városfejlesztés képét ki kell egészíteni a hitélet azon intézményeivel, amelyeket ugyancsak ebben a korszakban emeltek (1859: izrealita imaház; 1894: Jézus Szíve kat. plébániatemplom; 1929: új evangélikus hitéleti központ; 1933: református templom), mert világossá teszi a helyi társadalom felekezeti szerkezetét is. Gondoljuk meg, ezek a polgári korban emelt intézmények ma is a helyi közélet központjai. Ehhez a fejlődési tendenciához azt is hozzá kell még tenni, hogy az 1890-es évektől gründolt turizmusipar Kőszegen nem csak az épített, hanem a természeti környezet értékeit és örökségét is felfedezte.¹⁷ Kőszeg a vendéglőkkel és házi borkimérésekkel számban és minőségben is a turisztika ágazat intézményeit erősítette.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy az adott körülmények között Kőszeg tovább folytatta az előremenekülést az oktató- és nevelőintézmények és a turizmus, mint fejlődő vállalkozási ágazat, tehát a humán és jóléti fejlesztések irányába. Ekkor Kőszeget iskolavárosként könyvelte el az oktatás- és kultuszkormányzat, beiskolázási körzete Vas, Zala és Győr, Moson, sSopron megyét is érintette. Ez maradt a kitörés iránya. Az első, nagy világgazdasági válság ezt akasztotta meg 1929–1930-ban. Ezért nem készült el az új evangélikus egyházközpont sem, csak a tervezett új templom harangtornya és az elemi iskola (ma Központi Óvoda). A második világháború – Kőszeg nagy szerencséjére – jelentős kárt nem okozott sem a lakóépületekben, sem pedig a manufaktúra- és más ipari létesítményekben. Ez alól a sör- és téglagyár képezett kivételt. Annál nagyobb kár érte a Gyöngyös patakot átszelő 14 közúti és gyaloghidat. Amikor azonban 1949-ben elrendelték a határzárat, 1968-ig végleg megszűnt a nyugat felé menő vasúti és közúti forgalom. Kőszeg végleg elszigetelődött. Minthogy városi tulajdonát képező erdeit is elveszítette, súlyos veszteség érte önellátását is.

 

PERIFÉRIÁS HELYZET, HATÁRSÁVI SOKKHATÁS, TELJES ELSZIGETELTSÉG

1949–1990 között az országon belül Kőszeg lényegében perifériára szorult. Ezt a vasúti és közúti elszigeteltséget tovább erősítette, hogy határrendészeti szempontból belépési engedélyhez kötött település lett. Az ország államhatárát pedig, közvetlen közelében, 1967-ig szögesdróttal és aknazárral tették átjárhatatlanná. Ez volt a vasfüggöny-effektus. Megközelítését is ellehetetlenítették, ezzel a turisztikai ágazatra drámai recesszió várt.

A szovjet típusú gazdaság- és társadalomirányítás következtében Kőszegen is megszűnt a gazdasági szektorok magántulajdona. Bekövetkezett a kisipari, a kiskereskedelmi és szolgáltató ágazatok szocialista típusú szövetkezesítése, a túlnyomórészt a Gyöngyös patakra támaszkodó könnyűipar (textilipar) államosítása, majd a tönkretett magánvállalkozásokban felszabadult munkaerő bérmunkássá tétele. Egy jellemző politikai, nyíltan hirdetett szlogen szerint Kőszeg "határőr- és munkásváros" lett. Mindez nyílt üzenet volt a polgári korszak iskolavárosa és turisztikai törekvései ellen. 1959-ben ennek nyomán helyezték Szombathelyre a nagy tradícióval és szakértelmiségi háttérrel rendelkező tanítóképzést is. Lényegében ennek jegyében számolták fel a kőszegi szőlő- és bortermelés hagyományait és intézményeit. Ekkor szűntek meg az Ausztriában még ma is működő Heurigerek, a családi gazdálkodásra berendezkedő időszaki, házi vendéglátás és borkimérés (Buschenschank). Kőszeg elcsendesült.

1944–1951 között lényegében nagy exodusok zajlottak le Kőszegen. 1944-ben Kőszeg elveszítette zsidó lakosságának nagyobb részét. 1945-ben "kivonult" az országos beiskolázással működött katonai főreáliskola (vö. Ottlik Géza: Iskola a határon). Helyét szovjet helyőrség foglalta el 1957-ig. Ekkor helyezték itt el az Országos Gyógypedagógiai Intézetet. A bencés, a domonkos, a verbita rendi, valamint városi és püspöki fenntartású iskolák és rendházak, továbbá az evangélikus és református oktató, nevelő és népjóléti intézmények is elveszítették értelmiségüket. Kisebb részben az 1948-ban államosított, majd képzési profiljában megváltoztatott iskolák alkalmazták őket (Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszegi Mezőgazdasági Technikum). 1954-ben Kőszeg elvesztette járási székhely funkcióját, s teljes körzetével a szombathelyi járáshoz csatolták. Eme többszörös exodus következtében szabályosan lefejezték a város korábbi értelmiségét. Lényegében frusztrált, szerepzavaros helyi társadalom maradt vissza. Gazdasági és szociális értelemben is lepusztult. A termelő- és munkaerő-mobilitást is kemény politikai kényszerek szabályozták. A kötelező foglalkoztatási kényszer hamis szociális biztonságérzete ekkor intézményesült a lényegében bérmunkássá süllyesztett kisemberekben. Ez még ma is kísért. A vállalatokhoz köthető sport-mozgalmaknak pedig feszültségoldó funkciót szántak. A polgári egyletek minden formáját felszámolták.

Az embereknek az volt az érzésük, hogy "a világ végén" élnek. A tervgazdaság minden prioritásából kiszorult település lett a város. Üzemeiben a fővárosból áttelepített, lehasznált gépsorokkal dolgoztak. A munka helyi világára és a közéletre is rátelepült az egypártrendszer. A mélyben élt tovább a második és informális társadalom. A magát a politikai elithez soroló egyik tanácselnök-helyettes 1982-ben egy belső rendezvényen ezt találta mondani: "Kőszegen kétféle kommunista van. Katolikus és evangélikus". A helyzet érzékelhető abszurditása kafkai lett.

 

MODERNIZÁCIÓS KÍSÉRLETEK: 1958–1990

Valamikor 1958–1963 között kezdődött egyfajta modernizációs kísérlet. Ekkorra készült el a volt Esterházy-vár teljes rekonstrukciója, színházteremmel, múzeumi kiállító-helyiségekkel, próba- és előadói termekkel. Ez a többfunkciós kulturális létesítmény a műemléki helyreállítás nyitánya lett. 1958-tól felújították a ma már Európa-hírű "Szőlő Jövés Könyve" bejegyzési ceremóniáját, Szent György-napját pedig kiemelt városnappá nyilvánították. 1969-ben feloldották az okmányokhoz kötött városi beléptetőrendszert. 1968-ban átadták a 87. főúton a Rattersdorf (Rőtfalva)–Kőszeg nemzetközi közúti határállomást. 1984-ben átadták ugyanezen főútnak a várost elkerülő szakaszát, amely mentesítette a történelmi várost attól a kamionforgalomtól, amely már 1981-ben is évi több mint 11 000 nagy tengelynyomású fuvarral terhelte a települést.

1978-ban Kőszeg Hild-díjas város lett a történelmi belvárosban folyó harminc éves műemléki helyreállítási munkálatokért. Mindez lényegében bevallása volt annak, hogy folytatni kell az idegenforgalmi-turisztikai értékek feltárását és a vendégfogadó kapacitás bővítését. 1971-ben ennek történeti hátterét biztosítandó megnyílt Kőszeg első tudományos intézménye, a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára. 1972-től pedig Kőszeg ciklusosan visszatérően helyszíne lett Magyarország, Ausztria illetve az akkori Jugoszlávia két tagköztársasága Mogersdorfi Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozionjának. 1977-ben a Tábornokházban, 1982-ben pedig a Jurisics tér 11. szám és a Rákóczi u. 3. sz. alatt újabb épülettel bővült Kőszeg múzeumi szervezete (Kismesterségek, Patikamúzeum). 1968–1982 között növelték a vendéglátóhelyek és szállodák kapacitását, javították minősítését.¹⁸ 1982-ben Kőszegi ostromnapok címmel impozáns ünnepségek között került sor a török ostrom 450. évfordulója jubileumi ünnepségeire. Lényegében ez az év tekinthető a nyári Kőszegi Várszínház megszületésének, amely 1994-ben önálló jogi személlyé alakult. 1985-ben adták át a Jurisich Miklós gimnázium angol–magyar kéttannyelvű tagozatának diákotthonát, 1989-ben pedig a Kiss János altábornagy lakótelepen új otthonba költözött a Balogh Ádám Általános Iskola. 1985-ben elkészült az országos Kék-túra E4-es kőszegi illetve kőszeghegyaljai szakasza.

 

UTÓSZÓ

A fenti lista korántsem teljes, mégis egyértelműen utal arra, hogy a város az 1920–1930-as évekre egyszer a már átültetett oktatási–művelődési és idegenforgalmi–turisztikai irányba mozdította el a fejlesztést. Csakhogy ekkor már a műemléki vagyon revitalizációjával, valamint a nemzetközi kapcsolatok és közös intézmények újjáépítésével. Ennek része volt, hogy sikerült megmenteni a Kőszeg–Szombathely közti szárnyvonalat a bezárástól, noha az 1949-ben leállított Kőszeg–soproni és Kőszeg–sárvári vonal helyreállítására várhatóan már nem kerül sor. Azzal, hogy 1989–1990-ben újra megnyíltak a határok, Magyarország pedig 2004-ben az Európai Unió tagja lett, továbbá nemrég a schengeni övezet részévé vált, óriási lépést tett az egykori közigazgatási és piaci környezete ismételt összekapcsolása felé (munkaerő, áru stb. szabad áramlása). Megszűnt Kőszeg 1949-ben reá kényszerített elszigeteltsége. Az 1997-ben létrejött Geschriebenstein–Írottkő Natúrpark megszületésével egyesült az eddig elszakított természeti és települési hálózat. Kőszegben feloldódott az a görcs, amit az okozott, hogy igazgatási, népjóléti, munkaerőpiaci ellátásban stb. Szombathely alá rendelték. Egyben felértékelődött a Szombathely–Kőszeg közötti agglomeráció. Kőszeg ma többcélú felsőoktatási intézményalapítás előtt áll. A 2006-ra átadott Fő tér-rehabilitáció, a 2011–2013 között befejezett vár- és belvárosi rekonstrukció, a Várkörön működő, minőségi vendéglátóhelyek beteljesíteni ígérik azt a folyamatot, amely 1996 körül indult el Kőszegen.

   

JEGYZETEK

1	HOHL Imre: Középkori Kőszeg város. In: Történelmi és Művészeti antalógia Plusz Kőszegről. Kőszeg, 2007. 19–23. old.
2	Retz. In: Der niederösterreichische Bezirk Hollabrunn und seine Umgebung. Red. Ernst Bezemek. Wien, 2005. 137–157. old.
3	KINDER-WERNER HILGEMANN, Hermann: Világtörténelem. Springer–Verlag. Budapest–Berlin–Heidelberg–New York–London–Paris–Tokyo–Hong Kong–Barcelona, 1992. 219. old.
4	WINDISCH, Helmut: Castrum Olber. Ein Beitrag über die Kampfhandlungen der "Güssinger Fehde" 1289. Horitschon–München–Wien, 2004. 20–31. old.
5	ZSOLDOS Attila: A Henrik-fiak (a Héder nembeli Kőszegiek családi története). In: Vasi Szemle. 2010. 6. sz. 651–661. old.
6	BARISKA István: A kőszegi városmodell és Közép-Európa 13. századi újrafelosztása. In: Savaria. Vas Megyei Múzeumok igazgatósága. A Castrum Bene Egyesület 13. Vándorgyűlésének előadásai. Korai várépítészet a Nyugat-Dunántúlon. 2007. 31/2. sz. Szombathely, 2008. s. 31–47. old.
7	Otto BRUNNER: Land und Herrschaft. Grundfragen der terriotorialen Verfassungsgeschichte. Südostdeutschland im Mittelalter. Brünn–München–Wien, 1943. 107–114. old.
8	BARISKA István: III. Frigyes gyámsági kormányzása és Nyugat-Magyarország. In: Századok. 2007. 5. sz. 1167–1175. old.
9	MOLLAY Károly: Macskakő-Katzenstein. Feudális anarchia és huszitizmus Sopron környékén, 1441–1465. 126. old. In: Soproni Szemle (=SSz); HÁZI Jenő: Macskakő vára. In: SSz. 1962. 332–340. old. BARISKA István: A soproni városkapitányság III. Frigyes korában. In: SSz. 2009. 3. sz. 267–282. old.
10	BARISKA István: Az 1532. évi török hadjárat történetéhez. Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézet. Szombathely–Kőszeg, 2007. 9–11. old.
11	Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára. Titkos Levéltár. 41. sz. Pozsony, 1341. nov. 10.
12	Magyar Törvénytár. – Codex Iuris Hungarici. 1608–1657. 1649. 39. törvénycikk. Bp. 546–547.
13	BARISKA István: A szabad királyi várossá válás ára. In: Kőszeg 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Kőszeg, 2000. 59–110. old.
14	TILCSIK György: Ismeretlen adatok Kőszeg, Szombathely és Vas megye népességi és kereskedelmi viszonyaihoz a 19. század közepén. In: Vasi Szemle. 1982. 3. sz. 439–459. old.
15	HORVÁTH Detre: Kőszeg fejlődéstörténetének vázlata. Szeged, 1930. 40. old.; ŐRY Ferenc: A trianoni békediktátum hatása Kőszeg gazdasági életére az 1920-as évek első felében. In: Kőszeg 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Kőszeg, 2000. 287–315. old.; BARISKA István: A Gyöngyös-patak és intézményei. Kézirat a szerző tulajdonában. Kőszeg, 2007. 32 lev.
16	TAUCHER Gusztáv: Kőszeg kereskedelme a múltban és a jelenben. In: A kőszegi Széchenyi István m[agyar] kir[ályi] Állami Polgári Fiúiskola 54. értesítője az 1929–1930-as évről. Kőszeg, 1930. 6–7. old.; KÖVÉR György: A Kőszeg környéki vasutak története 1883–1983. Szombathely, 1983. 26. old.
17	SÖPTEI Imre: Kőszeg turizmusának története 1949-ig. Kőszeg, 2003. 144. old.
18	PREININGER Ferenc: Tények és gondolatok Kőszegről. Bp. 2009. 132. old.