KUBINSZKY MIHÁLY: SZOKATLAN LELET VAS MEGYÉBEN

Immár közel negyed évszázada, hogy végigjártam az egykori Magyar Nyugoti (sic!) Vasút (MNyV) vonalait, melyek az 1871–1872. években épültek. Az első évben Győrtől Celldömölkön át Szombathelyig, a következőben Székesfehérvártól Celldömölkig (akkor Kisczell) és Szombathelytől a még magyar Gyanafalváig. A MNYV hálózata végül is a monarchia másik, vagyis osztrák felében Grazig vezetett. Székesfehérvárott és Szombathelyen a Déli Vasút pályaudvarait vették igénybe, Győrött a MNyV vonatai akkor még az Osztrák Államvasút-Társaság (ÁVT – francia magán vasút) állomásáról indultak illetve érkeztek, 1889-től ezt a MÁV vette át. Grazban a MNYV saját végállomást épített, a Graz Westbahnhof-ot, melyet ma az ÖBB logikusan Ostbahnhofnak nevez. A magyarországi vonalszakaszokat 1990 júliusában egymást követően bejártam, az épületeket lefényképeztem, és végül a Vasút História Évkönyv 1991. évi kötetében (293–305. o.) 27 ábra és egy áttekintő táblázat kíséretében közzétettem. Ez az építészettörténeti írás dokumentálta azt, ami 120 év után még megmaradt a régi építészeti alkotásokból. És azt is, hogy mivel gazdagodott ez idő alatt.

Amikor július 3-án Alsó rönökre érkeztem, ott először is egy számomra érdekes állomásépületet ismertem meg, amely a MNYV vonalainak 1889. évi államosítása után húsz évvel épült. Az épületet körbejártam, és ekkor bukkantam a "lelet"-re. Az épület hátsó falához támaszkodva egy régi vasúti kocsi maradványai mutatkoztak (1. kép). Nyitott ajtóival fészernek használták, fáskamrának, részben talán tyúkólnak is. Sövény takarta el a külvilágtól, az állomás vágány felőli oldaláról nem volt látható, de a közúti bejárat felől az utasoknak sem lehetett feltűnő. Én akkor már a magyar vasutak történeti emlékeinek felkutatását és bemutatását szorgalmazó Vasúthistória Bizottság (VHB) tagja voltam, természetesen az építészettörténeti témakörben. A bizottság elnöke a fáradhatatlan dr. Heller György (1922–2012) MÁV-igazgató volt. Elsősorban neki köszönhető, hogy oly sok régi mozdonyt, kocsit és egyéb járművet megőriztek, rekonstruáltak és forgalomra alkalmas állapotba is helyeztek. A MÁV jubileumai alkalmából nemzetközi részvétellel és széleskörű érdeklődést keltve, Budapest Angyalföld állomáson több ízben is rendeztek "járműparádékat", majd 2000-ben az egykori Északi Fűtőház helyén megnyílt a mai napig nagy látogatottságnak örvendő Vasúttörténeti Park. A VHB 1988-ban megindította a már említett Vasúthistória Évkönyvet. Mindennek a munkának ismeretében az Alsórönök állomás falához támaszkodó, futómű hiányában a földön ülő régi vasúti kocsi maradványait ha még nem is értékesnek, de feltétlenül érdekesnek véltem. Lefényképeztem, és javasoltam szakértő szemléjét. Ennek nyomán Fehér Tamás celldömölki vontatási főnök személyében a História Bizottság szakavatott embere megnézte Alsórönökön a kocsit, és riadót fújt. A lelet pillanatok alatt védelem alá került.

A kocsit az Első Erdélyi Vasút (EEV) részére, melynek Maros-völgyi vonala Arad és Gyulafehérvár között 1868-ban épült, az 1848-ban alapított bécsi Schmid vagongyár (a későbbi Simmering-i Gép- és Vagongyár elődje) ugyancsak az 1868. évben, 7826. számmal gyártotta. Erről a roncson épségben maradt és megtartott tábla is tanúskodik (2. kép). A kocsi III. osztályú, fékezőfülkés, oldalt külső járópallóról fülkénként megközelíthető személykocsi. 1884-ben az EEV államosításával a MÁV tulajdonába került. 1918 után bizonyára a román államvasút (CFR) vette át, ekkor Erdélyben valószínűleg olyan vonalra kerülhetett, melyet a második bécsi döntés 1940-ben Magyarországhoz visszacsatolt. Az 1944. őszi hadműveletek során – talán menekülteket szállítva – juthatott végül is Szombathelyre. 76 évi használat és szolgálat után, eredeti vonalától távolra. Ott leállították, majd selejtezték. Állítólag a MÁV a háború után saját alkalmazottjainak kedvező áron ócskavasként átadott selejtezett járműveket. Néhány évtizeddel ezelőtt még valóban sok helyütt lehetett futóműveiktől megfosztott, kamrának, fészernek használt régi vagonokat látni. Talán így jutott egy alsórönöki vasutashoz, aki "gazdasági raktár" rendeltetéssel vette használatba. Amikor én ott jártam, már megközelíteni is nehezen lehetett.

A kocsit a MÁV Szombathelyi Járműjavító üzemébe szállították, és ott – a Közlekedési Múzeum tervtárában levő régi rajzok alapján – az eredeti állapotnak megfelelően rekonstruálták (3. kép). 1993. július 8-án, a MÁV 125 éves fennállásának ünneplése alkalmával a Budapest Józsefvárosipályaudvarról Salgótarjánig közlekedő ünnepi vonatban már futott is. Üresen, mert a kocsiban annak favázas szerkezete miatt a mai szabályok szerint személy nem utazhat. A kocsinak is jubileuma volt ez, hiszen érdekesség, hogy a kocsi gyártása éve ugyanúgy 1868, mint a MÁV alapításáé. Másnap, 1993. július 8-án a "rönöki kocsi", ahogy megnevezése elterjedt, az első mozdonyparádén a szélesebb körű közönség előtt is bemutatkozott. A kocsi még egyszer visszatért régi hazájába: amikor 1996-ban a magyar vasút 150 éves történetével kapcsolatosan ötrészes tv-filmet forgattak (melyet azóta is többször vetítettek), egy különvonattal bejárta Erdélyt. Odafelé a Királyhágón át, visszafelé a Marosvölgyi vonalon, ahol bizonyára évtizedekig szolgált. A különvonat egy hálókocsit is vitt magával, melyben a filmező stábon kívül Heller György vezetésével vasúttörténészek is utaztak. Én is meg voltam híva, de nem tudtam részt venni. Nagyon sajnálom. A kocsi azóta is az említett Járműtörténeti Park – a Füsti-nek becézett újpesti intézmény – "flottájának" egyik legrégibb és megbecsült darabja.

Visszatérve Alsórönök megállóhely épületére, szeretném megemlíteni annak sajátosságát is. Tömegkompozíciója a MÁV fővonali épületeinek első osztályrendű csoportjához hasonlít – de azoknál lényegesen kisebb. Kis túlzással azt mondhatom, hogy egy MÁV szabványépület miniatűrje (4. kép). Nem találkoztam a MÁV hálózatán azonos méretű épülettel. Nincs ismeretem arról, hogy ilyen a MÁV elcsatolt vonalain épült volna. Eredetileg Csörötnek–Rönök néven itt a vonal 109. számú őrháza állt, mely a megállóhely utasforgalmát is szolgálta. 1907-ben forgalmi kitérőt, vagyis második vágányt építettek. Valószínűleg ekkor épült a máig fennmaradt, ritkaságszámba menő állomásépület. 1909-ben a megállóhely neve Alsórönökre változott. Úgy hiszem, hogy a megállóhelyeknél szokásos szabványtervnél reprezentatívabb épület emelése összefüggésben áll Széll Kálmán (1843–1915) személyével, akinek otthona és földbirtoka a közeli Rátóton volt. 1869 és 1911 között megszakítás nélkül a szentgotthárdi kerület országgyűlési képviselője volt. Ezért, vagy talán pénzügyminisztersége illetve miniszterelnöksége éveiben a MÁV fejlesztésében kifejtett érdemei miatt kívánták lakhelye közelében ezzel az épülettel megtisztelni? Annak ellenére is, hogy ő bizonyára a szomszéd Rátót vasútállomásról indult és érkezett, ha vonaton utazott? Amire nagyon sokszor kerülhetett sor. Ezért hiszem, hogy ehhez a kiváló Vas megyei politikushoz fűződik az a különlegesség, hogy Alsórönök épülete kiválóságával különbözik nemcsak a vonal többi épületétől, hanem megjelenése az egész magyar vasúti hálózaton is egyedülálló.

Csak érintőleg említem meg, hogy 1910-ben, amikor Széll Kálmán még aktív politikus volt, a MÁV az ugyancsak közeli Körmenden is az első világháború előtti évek egyik legjelentősebb városi állomásépületét emelte. Ezt nemrég – 2012-ben – a GySEV, melynek ma a hálózatához tartozik, szépen rekonstruálta. Megérdemelné ezt Alsórönök is, még ha forgalma csekély is.

A képek a szerző saját felvételei.